Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-27 / 177. szám

r 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. július 27; SWEMLI Mit várhatunk a csúcstalálkozótól ? kiáltották a köztársaságot, eltö­„Bátran élt és bátran halt meg“ Emlékezés Ságvári Endrére gáevérl Endre 1913-ban született és mindössze harmincegy éves volt, amikor 1944. július 27-én a gyilkos golyó kiol­totta életét. Fiatal kora ellenére széles látóköre volt. Az iskolai tanulmányait jelesen végezte. Kiválóan érettségizett, több nyel­vet beszélt, jogi doktorátussal rendelkezett. Ugyanakkor tehetsé­ges zenész és kiváló sportoló is volt. Mindezek a tulajdonságok a fiatal Ságvári Endrének gondtalan életet biztosítottak volna ha nem tagadja meg polgári családját és nem jegyzi el magát egy életre a munkásmozgalommal. A budapesti városházán, ahol dol­gozott, nem is gondoltak arra, hogy az ifjúmunkások egyik véré­ré és szabadidejében kirándulásokat szervez, hogy külföldi fo­lyóiratok cikkeit ismerteti, a szocializmus tanításának magvait hin­ti el a munkás ifik között, Endréért, — mert így hívták — rajongtak az üzemek és fal­vak fiataljai. Kulich Gyula, az Országos Ifjúsági Bizottság ti .ká­ra egyre inkább bevonta őt a mozgalmi munkába. A fiatal Ság­vári Endre megfeszített munkát végzett, hogy minél több falusi kommunista sejt alakuljon, hogy a szervezett sztrájkok miinél si­keresebbek legyenek, ö szervezte az 1937-es május elejei nyilas fegyveres provokáció megtorlását, a Tompa utcai fasiszta hóhér­barlang szétugrasztását, munkás vándor könyvtárakat állított fel, hogy a marxista eszme ragyogjon bé minél több munkás és pa­raszt ház ablakán, A Horthy-rendőrségi kopók felfigyelnek és Ságvári Endrét „felbujtás’’ címén börtönbe vetik. A nehéz börtönidő letöltése után munkáját ismét folytatja. 1940-ben Kulich Gyula letartózta­tása után ő áll a helyére. Ekkor lesz tagja a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja Központi Bizottságának is. Ezekben az időkben minden erejét a nemzeti függetlenségi harc egybékovácselésára szenteli. Szervezi a tüntetéseket, a már­cius 15-i ünnepségeket. Fáradhatatlanul dolgozik a hármas szö­vetség megteremtésén, amely a munkások, szegény parasztok és haladó értelmiségiek harcos összefogását jelenti. Az ezwkilencszáznegyvenkettes év nagy csapást jelentett az illegális kommunista mozgalomra. A Horthy-hajcsárok ír tói had­járatot indítottak a kommunisták ellen. Tömeges letartóztatások voltak nap-nap utáh. Ekkor oszlatták fél az Ifjúsági Bizottságot is. Ságvári Endrét a rendőrök és csendőrök fényképpé! a zse­bükben üldözték. Az ifjúság Vezére akkor sem rettent meg. Ha egy nyomdát megtalállak, újat állított fel. Ebben az időben sze r­kesztette a „Béke és Szabadságot’’. Ezerktlencseáznegyvennégy július végén titkos találkozóra sietett. A Pasaréti cukrászdában Budán a Gestapo pribékjei vár­tak rá. Mint öntudatos kommunista, nem adta meg magét. Tud­ta azt, ha a gyf ' kezébe kerül, nem menekülhet. Ezért tűz­harcba bocsát ke a pribékek közül többet létérített, nú« «+ is eltalálta a gyilkos golyó. Bátran halt még. A kommunisták harcának beteljesedését 1945-ben már nem láthatta. Harcos emléke előtt a kegyeiét zász­laját meghajtjuk, példája örökké él ifjúságunkban. Cslha Sándor A szovjet kormány emlékiratot intézett a török kormányhoz MOSZKVA (TASZSZ.) A Képzeljük magunkat egy pil­lanatra valamelyik háborúra spekuláló amerikai milliárdos, vagy politikus helyébe. Milyen kitűnően festett számukra a világpolitikai helyzet még egy héttel ezelőtt! Libanonban állig felfegyverzett amerikai tenge­rész gyalogosok szálltak partra; Jordániában angol ejtőernyősö­ket dobtak le; Egyiptom túlsó oldalán, nyugati szomszédságá­ban: Líbiában is angol csapatok törtek rá erre a gyenge, fegy­vertelen országra. Világszerte sokan úgy érezték, hogy a kocka el van vetve, nem lehet meggá­tolni a harmadik világháború kitörését. Alig néhány nap telt el azóta — s ma már mindenki a készü­lődő csúcstalálkozóról beszél, amely arra hivatott, hogy bizto­sítsa a középkeleti békét. Bizony, hatalmas változás ez, ilyen rö­vid idő alatt. S az a bizonyos amerikai tőkés és politikus most nyilván szorgalmasan szedi a fejfájás elleni tablettákat, vagy nyomdafestéket nem tűrő sza­vakkal szidja az égi hatalmaso­kat. Mi íeile tehetővé a külpolitikai helyzetnek ezt a kétmérföldes léptekkel bekövet­kező, hihetetlenül gyors megvál­tozását? Előadásokon, újságcikkekben gyakran hallunk, illetve olva­sunk arról, hogy a béke legfőbb biztosítéka: a Szovjetunió béke- szerető politikája, hogy a Szov­jetunió a béke őre. Nos, ennek az igazságát mutatták be rop­pant szemléletesen a múlt hét eseményei. Ki kezdeményezte abban a pattanásig feszült nem­zetközi helyzetben, hogy a világ vezető államférfiai üljenek le egy asztalhoz és mentsék meg az emberiséget a fenyegető vi­lágkatasztrófától? Talán az Egyesült Államok elnöke, vagy Anglia kormányfője? Szó sincs róla! A Szovjetunió miniszter- elnöke, Hruscsov elvtárs volt az, aki drámai hangú felhívást in­tézett a nagyhatalmak vezetői­hez és csúcstalálkozóra hívta őket. Nem volt meglepő ez a szov­jet lépés. Hiszen a tények meg­cáfolhatatlan bizonyítékot szol­gáltatnak rá, hogy ahányszor csak a második világháború óta sor került a nagyhatalmak ál- lamférfiainak találkozójára, ki­vétel nélkül mindig a Szovjet­unió volt a kezdeményező fél. Ismeretes, hogy tavaly novem­ber 6-án, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 40. évfordu­lóján mondott ünnepi beszédé­ben szintén Hruscsov elvtárs volt az, aki javasolta, hogy a megérett nemzetközi problémák tárgyalására tartsanak csúcs- értekezletet. Az év első negye­dében még úgy látszott, hogy az idén nyáron sor is kerül a csúcs- találkozóra, de az imperialisták késleltető politikájuk­kal igyekeztek megingatni az egy­szerű embereknek a csúcs- értekezletbe vetett hitét és bizo­dalmát. Már-már sokan arra gondoltak, hogy a halogató im­perialista taktika, legalább is átmenetileg sikert arat. Ebben a helyzetben robbant ki a középkeleti válság. Libanon­ban népfelkelés támadt az Im­perialistabarát kormány ellen, majd Irakban bátor hazafiak ki­rölték a föld színéről a korrupt, feudális, a gyarmatosító nagy­hatalmakkal összefonódott rend­szert. Felborult a középkeleti egyensúly, amelyre pedig Londonban és Washington­ban oly gondosan vigyáztak. Nyilvánvalóvá vált, hogy nincs az az erő, amely a feltörekvő, imperialistaellenes arab nacio­nalizmusnak útját állhatná. De az Imperialisták mégis megkísé­relték a lehetetlent, s fegyvere­sen próbálták útját állni az új­nak, az arab népek egyesülési törekvésének. Ez az imperialista agresszió — ahogy mondani szok­ták — még a vakot is látóvá tet­te. Az emberiség túlnyomó több­sége mélységesen felháborodott ezen a szinte leplezetlen me­rényleten. Egyszerű emberek tíz-, meg tízmilliói, és hivatalos tényezők — a szocialista orszá­gok vezető körein kívül, külö­nösen az ázsiai és az amerikai országok kormányai is elítélték az amerikai- angol agressziót S amikor ismeretessé vált Hruscsov elvtárs békeajánlata a csúcsértekezletre vonatkozólag, a közvélemény hatalmas nyo­mása folytán, a vezető imperia­lista politikusok képtelenek vol­tak visszautasítani ezt az aján­latot. Különösen Nyugat-Euró- pában, ott is elsősorban Angliá­ban hatott ez a tömeghangulat a kormánykörökre, hiszen Ang­liában az ellenzéki munkáspárt — nyilván már a jövő évben esedékes választásokra gondol­va — élesen ellenezte a közép­keleti angol—amerikai interven­ciót. Macmillan tanácséra aztán Eiáenhower is többé-kevésbbé beadta a derekát, s így a két nyugati nagyhatalom azt vála­szolta a Szovjetuniónak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának a keretei között tartsanak meg­beszélést a középkeleti helyzet­ről. A szovjet kormány nem so­káig gondolkozott a viszontvála­szon. Még huszonnégy óra sem telt belé. amikor mér napvilá­got látott Hruscsov elvtárs üze­nete áriról, hogy a Szovjetunió hajlan­dó a Biztonsági Tanács kere­tei között, kormányfői szin­ten tanácskozni, s az az álláspontja, hogy ezen a csúcsmegbeszélésen Nehru In­diai miniszterelnöknek Is ott kell lennie, továbbá, hogy be kell vonni az értekezlet munkájába az érdekelt arab országokat is. Ezek után a csúcsértekezlet megtartásának határidejét még lehet ugyan különböző imperia­lista mesterkedésekkel hátrál­tatni, de magát a csúcsértekez­letet semmiféle módon nem le­het már megakadályozni. Nagyon tanulságos dolog tanulmányozni, hogyan is fog­lalkoznak most az amerikai la­pok a leendő csúcstalálkozóval. Maga az imperialista sajtó el­árulja, hogy az amerikai vezető körök még jó képet sem tudnak vágni ehhez az értekezlethez, s körülbelül úgy mennek maid oda erre a találkozóra, mint a fogfájós ember a fogorvoshoz. Nagyon találó a Washington Post hasonlata: „Az Egyesült Álla­moknak most olyan pikniket kell adni a saját hátsó udvará­ban, amelyre nem látja szíve­sen vendégeit". A New York Ti­mes arra figyelmezteti az ame­rikai kormányt, hogy ne megpró­báltatásnak tekintse ezt a reá kényszerített csúcsértekezletet, hanem próbáljon itt alkalmat keresni arra, hogy a propaganda területén felvegye a versenyt a Szovjetunióval. Egyes amerikai lapok azt követelik saját kormá­nyuktól, hogy még a csúcstalál­kozó megtartása előtt terjesszen elő konkrét javaslatokat a kö­zépkeleti kérdés megoldására és így vegye ki a kezdeményezést a Szovjetunió kezéből. S most próbáljuk röviden ele­mezni, vajon lesz-e megegyezés ezen a csúcsértekez­leten A kérdésnek azonban az ilyen feltevése nem szerencsés, hiszen önmagában már az is roppant nagy jelentőségű, hogy a Szov­jetuniónak sikerült megállítani a középkeleti imperialista ag­ressziót és sikerül tárgyalóasz- B tálhoz kényszerítenie az impe­rialistákat. Azután: már több nyugati hír­forrás is felvetette azt a gondo­latot, hogy ez a csúcstalálkozó ugyan „papíron” csak a közép­keleti hely; foglalkozik majd, de a Szovjetunió valószínű­leg felhasználja majd az al­kalmat, hogy a többi vitás nemzetközi kérdésben is tárgyalásokat folytassanak — s ha akárcsak egy pontban megegyezés történik, ez meg­könnyíti majd másirányú meg­egyezések elérését is. Ami a szorosan vett közép­keleti helyzetet illeti, kár lenne most előre találgatni, hogy ilyen, vagy olyan alapon lehetséges-e a megegyezés. Az egyik legfon­tosabb kérdés nyilván az lesz majd, hogy a jövőben milyen ■feltételek mellett juthatnak hoz­zá a nyugati hatalmak, elsősor­ban a nyugateurópai országok a középkeleti olajhoz. A jelenlegi helyzetben mindenképpen ko­moly ' lehetőség van, hogy a csúcstalálkozó sikerrel végződik majd. Persze, éretlen dolog lenne most már azt várni a csúcsmeg­beszéléstől, hogy most majd be­köszönt az örök béke korszaka, s megszűnik minden imperialis­ta háborús mesterkedés. Hosv csak egy jelenséget említsühk: a ma élő nemzedék szemtanú!*) annak, hogyan hullanak része­ikre a régi gyarmatbirodalmak, hogyan vívják ki sorra egymás­után függetlenségüket a gyarma­ti népek. De szemtanúi vagyunk annak Is. hogy az imperialisták nem „nyelik le” szó nélkül eze­ket a „békákat” s mindenféle ármánykodással ha kell. fegyve­resen is iparkodnak a fejlődés útjába állni. Világos, hogy ez Így lesz a jövőben is. A csúcsértekezlettől tehát semmiképpen nem szabad cso­dát várni. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a csúcsértekezlet puszta ténye: a világ békeszerető erőinek nagy diadala, amely je­lentősen hozzájárul a világhely­zet enyhüléséhez, a háborútól tartó emberiség fellélegzéséhez. szovjet kormány ankarai ügyvi­vője útján emlékiratot adott át á török kormánynak. Az emlék­iratban hangsúlyozza: kötelessé­gének tekinti, hogy figyelmez­tesse a török kormányt arra a súlyos felelősségre, amellyel a közel- és középkeleti katonai konfliktusban való részvétei esetleges következményei jár­nak. Az emlékirat hangoztatja: a beérkező hírek arról tanús­kodnak, hogy a török kormány már napok óta katonai lépésekre késmii Irak ellen, s hogy a török -sapatok Irakba való behatolá­sának megvalósítására ürügy­képpen Husszein király megfe­lelő felhívását használják fel. Nyilvánvalóan csak az Egye­sült Államokkal való teljes megegyezés hiánya, s a Szovjet­unió, valamint más békeszerető államoknak a Libanon és Jordá­nia ellen megkezdett beavatko­zás, s az Irak, meg a többi arab állam ellen készülő fellé­pés miatti határozott tiltakozása •ovábbá az agresszorokhoz inté­zett komoly figyelmeztetése aka­dályozta meg eddig, hogy a to­ok csapatok iraki behatolására vonatkozó terveket megvalósít­sák. A helyzet ebben a körzetben '•áltozatlanul veszélyes. Az Irak elleni agresszió veszélye nem szűnt meg. Hírek szerint Törökország­ban folyik a tartalékosok be­hívása, Diyarbekirben török ka­tonai alakulatokat vonnak ösz- ■'ze, amelyeket Szíria és Irak határai felé irányítanak, bár — mint ismeretes —, sem Szíria ■em Irak nem fenyegeti Török országoti A szovjet kormány szeretné refnélini, hogy Törökország nem lép az agresszorok sorába, (s nem enged semmiféle -olyan lé­pést, amely a közel- és közép­keleti helyzet kiéleződésére ve­zethetne. / Újabb amerikai tengerészgyalogosok kezdték meg a partra­szállást Beiruínál BEIRUT (Reuter). Mint a Reuter jelenti, Beirutná! pénte­ken a partok előtt veszteglő ame­rikai csapatszállító hajókról újabb mintegy 1500 főnyi ten­gerészgyalogos zászlóalj kezdte meg a partraszállást. A zászló­alj egy héttel ezelőtt légiúton érkezett Észak-Karolinából. A zászlóaljat Beirut térségében helyezik el. Az amerikai légierők egyik szóvivője, akit megkérdeztek, hogy milyen céllal folytatnak az amerikai gépek repüléseket Li­banon feleit, kijelentette: „je­lentős légifényképezést végez­nek”. Arra a kérdésre, hogy a légierő talált-e bizonyítékot Szíria felől történő beszivár­gásra, a szóvivő így válaszolt: „ez nem látszik soknak”. Dulíes Európába indult WASHING ION (Reuter). Dul­les amerikai kiilügymitiiszíer oénteken este elutazott Wash­ingtonból. hogy tanácskozásokat folytasson Bonnban és London­ban. (MTI.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom