Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-15 / 166. szám

1958: Július 18. SZOI.NOK MEGYEI NEPT.AE 5 T I SZA F Ü—R—E—D MÁKFEJTŐL a D-VIT A M 1 NI G Elmondotta: Dr Kuthy Elek járási főorvos Dr. Kaszó Endre főorvos és Tóth Gynláné szülésznő az idén felépült szülőotthonban vizitet tart Tizenhét község asszonyai dicsérik az otthon egészségügyi dolgozóinak lelkiismeretességét. 13 év alatt ECO új lakóház Tiszafüred községben a lakó­házépítkezések a felszabadulás óta nagy ütemben folynak; és a mai napig 600 készült el. Az építtetők legnagyobb része pa­rasztcsalád. Állami kölcsönből 48 ház került tető alá 821 ezer forint értékben. Ez a nagyüte­mű építkezés a lakáshiány kö­vetkeztében indult meg; megva­lósulását a házhelyjuttatás és az általános magas életszínvonal eredményezte, A községet kör­nyező erdőség okos felhasználá­sa jelentős mértékben segítette az építkezést: nem szorultunk az értékes Import faanyagra, Nem kel] tartanunk attól, hogy akár az építkezési kedv, akár aa épí­tőanyagszállítások üteme csök­ken; komoly nehézséget előre­láthatólag csupán a tetőfedő­anyagok korlátozott mennyisége jelent; az is átmenetileg. A köz­ségi tanácsszervek rendszeresen tájékoztatják a megyei szerve­ket arról, hogy a következő ne­gyedekben milyen jellegű építő­anyagokra lesz szükség. Az ipar ezek figyelembe vételével ké­szítheti el terveit, ami szükség­szerűen jobb anyagellátást kell, hogy eredményezzen. Községünkben a Falusi Gaz­dasági Lakásépítési Iroda szer­vezésében termelőszövetkezetek részére 23 kétszobás lakóház épült, 456 ezer 634 forint érték­ben. A gépállomás részére pe­dig 12 kétszobás lakóház építése fejeződött be 44 ezer 149 forint értékben. Barna Béla Tiszafüred ipara - ma EGY A REGIEK KÖZEL mintákon, azokon, akik szabad ha­zát, szebb életet hoztak a népnek.; Az öreg Oláh Mártont is sok he-J lyütt keresték, — szerencsére! éppen abban a csutkaszárkúp-! ban nem, mélyben hét napot,; hét éjszakát töltött. A rémület« azóta régen elszállt Oláh Már-« ton harcokban edzett szívéből, de ! csontjaiba — úgy látszik, kiűz-« hetetlenül befészkelte magát a < rheuma «:. M a, élete alkonyán párja j gondozza: az az asszony,! aki a harcokban is társa volt.! Épülő félben lévő házban lakik! a munkásmozgalom két öreg! harcosa. Három vasutas és két! tizenkilences veterán segített < nékik az építésben, a pártszerve- ! zet anyagbeszerzésben, amit tu-j dort Ketten, csendben, hárco- < san szép emlékeiket idézgetve J éldegélnek nyugdíjukból. Gyér- j meküik nincs. j Kár; az Oláh Márton fajtából < nem lehet élég az országban, J : ♦ } Még egyéves sincs a „Délibáb” espresso. Ebben az fmsz-bolt* C sehszlovákiában elvtársi se­gítség fogadta. Sztráj­kokban, illegális munkában; gyakran koplalásban teltek nap­jai. Lelkesedésén, hitén kívül az a barna lány volt a bátorítója, aki ma is társa: ősz felesége. Huszonhárom évvel ezelőtt da­colva a börtön veszélyével, haza­tért. Édesanyja volt akkor sú­lyos beteg. Azonnal csendőr! fel­ügyelet alá helyezték. Nem volt hónap, hogy egyszer-kétszer be ne citálták volna a kakastoHa- sok« Fuchs Lajos volt az egyet­len, aki meg merte tenni Tisza­füreden, hogy műhelyében együtt dolgozzék a „felforgató elem­mel”» 1944 decemberében alakult meg Tiszafüreden a pártszerve­zet, alapítói közül nem hiányzott Oláh Márton sem. A fiatalokkal együtt dolgozott a párt, az or­szág építésén, mindig az élen. Jól megjegyezték ezt egyesek, kik az ellenforradalom sötét napjaiban hosszút akartak áil.nt a Immmn. O uttogva, ahg hallhatóan kJ beszél« Keze sem rezdül, minden mozdulat, minden tag­lejtés kínzó fájdalmat okoz Oláh Mártonnak, a munkásmoz­galom 72 esztendős harcosának. Rheumától gyötört tagjai bezzeg mozgékonyabbak voltak hajdan, a dicső tizenkilences napokban, amikor a direktórium elnöke volt. Urat, kulákot sepert ki a községből, s két kézzel adta a sokat szenvedett népnek, amit csak lehetett Néhány kemény­kötésű legénnyel két napon át tartotta a vonalat a román ki­rályi intervenciósok ellen. Mikor újra feltűntek a csendőrtollak Tiszafüred utcáin, Egerbe me­nekült. Elfogták: de a szabad­ság, az élet vágya erősebb volt a bilincsnél: megszökött és Mis­kolcon vállalt illegális munkát. A tiszafüredi Breuer bőröndös fia figyelmeztette: meneküljön, körözik. A Horthy-terror 10 ezer koronát szánt annak, aki élve, vagy halva kezére játssza Oláh Mártont, ~ HARMINCNYOLC ADIK ÉVE dolgozom Tiszafüreden. — Még jól emlékszem azokra az időkre, mikor ringatás helyett tejbemártott mákkal altatták a síró csecsemőt... A felszabadu­lás után gondolhattam először arra, hogy sikerrel felvegyem a harcot a babona, a kuruzslás el­len. Akkoriban arra kellett tö­rekednem, hogy az embereket megbarátkoztassam az orvossal, kórházzal. ■. Ma — gyakran — le kell beszélnem az utóbbiról. A háború végén tudta meg Ti­szafüred népe: mit jelent egész­ségügyi szempontból is a baráti népek segítsége. Szovjet és ro­mán toatonaorvosok adtak gyógyszert a kiütéses és a has­tífusz ellen. Szinte egyidejűleg az akkor még fiatal pártbizott­ság segített oltóanyaghoz, liszt­ért cserébe. ,.. Akkoriban volt olyan nap, hogy 100—150 bete­get kellett ellátnom. >— Ma két kollégámmal dol­gozunk a községben; remélem, nem várat magára a negyedik sem sokáig. Feladatunk mindin­kább a betegségek megelőzése. A maláriát legyűrtük; a Plas- molin és Atebrin megtette a magáét. Nem is tudnám meg­mondani mikor fordult elő új vérbajos megbetegedés, oly ré­gen volt. A tbc sem az egykori tömegpusztító népbetegség ma már; sokkal-sokkal többen ér­keznek idejében az orvoshoz, mint régen. Az alföldi ember­nek áltálában rossz a foga. A védőnők tanító, az iskolaorvosok gyógyító munkája igen sokat ja­vított ezen a téren. — IDÉN NYÍLT MEG köz­ségünkben a szülőotthon, mely­nek létrehozásához egymillió forintot adott az állam, a köz­ség népe. Ma 15 férőhelyünk van; bízom benne, hogy még az idén 20 lesz. Évi fenntartása mintegy 200 ezer forintba ke­rül; de lehet-e anyák, gyerme­kek életét forintban felbecsül­ni?! is. A megyei tanács 250 ezer fo­rintot ajánlott fel községünk központi orvosi rendelője részé­re. Idén megnyílik az is. Sajnos kevésbé jók a kilátásaink a mozgó szakorvosi szolgálattal kapcsolatban. Gépkocsi kellene ide, ebben pedig országos szin­ten is hiány mutatkozik. S hogy magamat se feledjem: megbe­csülhetetlen segítséget jelente­ne számomra egy orvosímok. Egy-egy jószívű kollégám oly­kor kisegít a magáéval, persze ez nem végleges megoldás. Or­vos vagyok: szeretnék többet gyógyítani és minél kevesebbet bürokratizálni« — CSUPA JÓT MONDHA­TOK egészségvédelmi szolgála­tunkról Gombácsy Zoltánná já­rási vezető védőnő és Bartók Józsefné védőnő, az egészség­ügy kiváló dolgozója igen sok­ban hozzájárult ahhoz, hogy az országban nálunk a legalacso­nyabb a csecsemőhalandóság: 3,8 százalék. Havonta körülbe­lül 500 liter anyatejhez jutnak azok a gyermekek, akiknek édesanyja nem tud elég tejet adni. Ma már ott tartunk, hogy községünkben egyetlen három hónapon aluli gyermek sincsen, aki mesterséges-, vagy hozzá- táplálásban részesülne. — A sok tejjel rendelkező anyák ré- részére segítségük nemcsak kö­szönetét, hanem havonta körül­belül ezer forintot hoz, — KÖZSÉGÜNK HÁROM védőnője látogatja a kicsinye­ket, kik rendszeresen kapnak D-vitamin injekciót, mely az angolkór elleni küzdelemnek egyik legfontosabb eszköze , Szemem előtt fejlődött a maivá Tiszafüred egészégügye; a párt, a kormány segítségével eljutot­tunk a mákgubótól a D-vitami- nig«.. iiszaxured laKossaganak ipar­cikkekkel való ellátását 151 kis­iparos és három btsz biztosítja. Az utóbbiak közül első helyen kell említenünk a Mezőgazda- sági Felszereléseket Gyártó KTSZ-t, melynek 17 részlege működik jó eredménnyel. A tagság létszáma 90 fő; mellet­tük 13 segédmunkás és 18 ipari tanuló dolgozik. A ktsz munká­jával a lakosság és a közületek általában meg vannak elégedve. Minőségi kifogások, vállalási határidők nem betartása ugyan felmerül olykor, de ez a munka zsúfoltsága következtében for­dult élő, s inkább a múlt,évek­ben. A szövetkezet működése jövedelmezőség szempontjából emelkedő. Még a múlt évben 54 ezer forint volt a veszteség — ebben az évben a ktsz felszá­molta a mulasztásokat Ennék eredménye az, hogy az első ne­gyedévben már nyereséges volt A Szolgáltató KTSZ a lakos­• ság szükségleteit javításokkal * és új megrendelések teljesítésé­- vei elégíti ki. Ez a ktsz jól mű- ; ködik; tagjainak száma 21; egy [1 ipari tanulója van. Eddig ren- _ i delkezésre álló adatok szerint i első félévi működése alapján . jelentős nyereség várható. i A Háziipari KTSZ is jól mű- !. ködik; állandóan nyereséges» i Éves tervét 108,6 százaléikra tel- i jesítette. Termeléséből majd- i nem negyedmillió forint értékű- jutott exportra A ktsz-nek öt­- éves exportszerződése van. —« ; Anyagellátási gondokkal nem l küzd a tagság: a szövetkezet i saját területén, fűztelepen állít­- ja elő a szükséges vesszőmeny­- nyiséget. i Oláh Károly ipari és műszaki csoportvezető \ Petőfi Tsz fésűs merinói juhai- nak átlagos gyapjúhozama 5,2 kg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom