Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-01 / 154. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKt ( SZOLNOK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Gyorslista a //,- III,■ IV. békekölcsön húzásáról 1 2 IX- évfolyam, 154, szám. Ara 60 fillér 1958. július 1. kedd. Hazaérkezett Bulgáriából a magyar párt- és kormányküldöttség Műszaki * politechnikai továbbképző tanfolyam indult a Gépipari Technikumban A Művelődésügyi Miniszté­rium által kidolgozott irányelvek alapján a Megyei Tanács Műve­lődési Osztálya kéthetes műsza­ki-politechnikai tanfolyamot in­dított a szolnoki Gépipari Tech­nikumban. A tanfolyamon az or­szág egész területéről 38 közép­iskolai tanár vesz részt, akiknek feladata lesz az új tanévben egyes középiskolákban megin­duló műszaki-politechnikai gya­korlati ismeretek oktatása. Az ünnepélyes megnyitót jú­nius 30-án délelőtt tartották, amely után nyomban meg is kezdődött a tervszerűen beüte­mezett munka: A hallgatók há- > rom irányú képzést kapnak a , tanfolyam keretében. ’ A szélesebb látókör kialakítása [céljából üzemlátogatásokat is végeznek majd á hallgatók a Papírgyárba, Cukorgyárba, Jár­műjavítóba. És hogy lássák a mezőgazdaság gépesítését is, a turkeved Vörös Csillag Tsz-be is elmennek. A Gépipari Technikum egyéb­ként vállalta, hogy a Verseghy Gimnáziumnak — ahol szeptem bértől tovább folytatják a már megkezdett műszaki-politechni­kai gyakorlati oktatást és kikép^ zést — megad minden segítsé­get. A technikum munkatermei ben végezhetik majd a gimná­zium tanulói a gyakorlati foglal kozásckat. Ehhez a munkához a szakember-segítséget is biztosít­ja a Technikum. Os. S. Beszámoló a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IV. kongresszusáról A városi nőtanács elnöksége július 7-én, hétfőn délután fél 7 órakor beszámoló gyűlést tart a Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetség IV. kongresszusáról a városi tanács nagytermében. Az ülésen dr. Ortutay Gyuláné, a magyar nők országos tanácsá­nak titkára tartja a beszámolót. • • Ötvenkét egyirányú tárcsát kapnak a gépállomások ... néhány darab híján mind az ötvenkettő megérkezett már megyénk gépállomásaira: hol ed­dig összesen hét volt belőlük. — Amerre megfordultak, jó munkát végeztek s öregbítették a gépesí­tett, nagyüzemi gazdálkodás hír­nevét A disztiller, — vagy: egyirányú tárcsa — 13 darab 60 cm-es átmé­rőjű tárcsa sorozata, mely két és fél — három méter szélességben munkálja meg a talajt. Legne- gyobb művelési mélysége 18cm. Megfordítja, porhanyítja a föl-s det; ezt a tulajdonságát használ^ ták fel — többek között — Tisza- sülyön, Kisújszálláson, Jászkisé- ren a rizstelepek előkészítésénél. Napi teljesítménye körülbelül 15 kh. Igen alkalmas erősen kötött és szikes területek megművelé­sére. Nagy szerep vár a disztil- 1 erekre az őszi talajelőkészítés so­rán, mert kitűnő, morzsalékos Szolnok zöldáru* ellátását segítjük Termelőszövetkezetünkben nem maradtunk el a munkával. Növényeink ápolását, gyomtala­nítását igyekeztünk időben elvé­gezni. De az utóbbi gyakori esők még nagyobb feladatot róttak ránk, s különösen a gyümölcsö­sökben és a szőlőkben szaporo­dott meg a tennivaló. őszi árpánk is megérett, ebből 450—500 mázsa termést várunk. Tagságunk a legutóbbi gyűlésen úgy döntött, hogy az aratást kombájnnal, gépekkel végzi. A tsz tagok is úgv vélik, hogy ne száz tüdő táguljon a nehéz mun­kában, hanem inkább a gépek zakatoljanak. A gépek segítsége azért is hasznos, mert így na­gyobb erővel tudjuk a növény- termesztésben és a kertészetben lévő munkákat végezni. Kertészetünk már eddig is szép eredményt hozott. Hetek óta szállítjuk a szolnoki piacra a szép, ropogós cseresznyét, a kel­káposztát, zöldpaprikát és a nyá­ri fejes káposztát. Ivanics József Szandaszőllős, Vörösmező Tsz. Letartóztatták a Kubai Népi Szocialista Párt vezetőit Négyszáznyolcvan úttörő indul nyári táborozásra ► New York (TASZSZ). Az f United Press Internacional ha­vannai tudósítója jelenti: a 5 kommunista tevékenység elnyo­► mására szervezett hivatal közölte, [ hogy letartóztatták a Kubai Népi ► Szocialista Párt tíz vezetőjét. vetőágyat készítenek a kalászo­sok részére. Az egyirányú tárcsák működ­tetése nagy vonóerőt igényel. A DT-430-as, melyből kellő meny- nyiség áll rendelkezésünkre, — könnyen elhúzza. Az ipartól nap­jainkban kapott disztillerek fel- használása bizonyára érezteti majd kedvező hatását jövő évi termésátlagaink alakulásánál. MEGKEZDŐDŐ77 az ünnepi könyvhét Szolnokon ' Még a szakadó eső sem tudta megakadályozni a könyv szerelmeseit, hogy el ne zarándokoljanak az egész vasárnapon at nyitva tartó könyvesboltba és ne böngésszenek a megjelent szebb­nél szebb kiadványok között. Az igazi megnyitó azonban tegnap volt, amikor a napfényben „kimrágzottak" a könyvsátrak a vá­ros több pontján. Különösen szépirodalom iránt nagy az érdek­lődés, de több példány kelt el a tudományos és politikai mun­kákból is mindjárt az első napon. Legnépszerűbb könyv Ger­gely Márta: Szöszi című ifjúsági regénye, Illés Béla novelláskö- tete, Hemingway és Karinthy könyvnapi könyvei. Sokan keresik Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet-ét is. * Szombat este, sajnos, igen gyérszámú résztvevő előtt tartot­ták a könyvnapot megelőző, illetve bevezető irodalmi ankétot. Erre az ankétra Győri Dezső, a Viharvirág és a Vérehulló szere­lem című nagysikerű művek írója és a Felvidék kommunista köl­tője jött el. Az estet Szurmay Ernő, a Megyei Tanács művelő­dési főelőadója nyitotta meg, ismertetve az illusztris író mun­kásságát és méltatva a konyvnap jelentőségét. Kemenczey Judit Győri Dezső: önvallomásféle című versét mély átéléssel adta elő. Ezután az író regényeinek színhelyéről beszélt, majd a kérdésekre válaszolva, a Viharvirág című regé­nyének néhány ifjúsági problémáját ismertette. Elmondotta, hogy nagy érdeklődést keltett regényének hősét továbbviszi a szabad­ságharc bukása utáni esztendőkbe. Reméli, hogy ez a második rész, amelynek Sorsvirág lesz a címe, már a karácsonyi könyv­piacon az olvasók elé kerül. A barátságos, kötetlen beszélgetés a késő esti órákig tartott. Kár, ti>gy csak ilyen kevesen voltak rá kíváncsiak... 50 éves a mezőtúri Petőfi énekkar Egész napos ünnepség kereté­ben emlékezett meg a mezőtúri Petőfi Énekkar fennállásának 50 éves évfordulójáról. Délelőtt 11 órakor a gimnázium tornatermé­ben a városi tanács titkára üd­vözölte a megjelenteket. Majd a meghívott vendég-énekkarok — a Szolnoki Népi Együttes ének­kara. a mezőberényi, a szarvasi és karcagi, valamint a mezőtúri Honvéd Énekkar — elénekelték szignáljukat és emlékszalagot kö­töttek az együttesek zászlójára. Az ünnepség résztvevői ezután megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. Délután 4 órakor a városi kultúrotthonban ünnepi hangverseny volt. Az ünnepség alkalmával em­lékérmeket adtak át azoknak a dalosoknak, akik 5—10—25—50 éve vesznek részt a magyar dal­kultúra aktív munkásaiként kü­lönböző énekkarokban A Vöröskereszt köszöntője A Magyar Vöröskereszt me- ; gyei és városi Szervezete az ! egészségügyi dolgozók napja al- ! kaiméval szeretettel köszönti a í hivatásos egészségügyi dolgozó- í kát, orvosokat, védőnőket, szü- í lésznőket, ápolónőket, í Munkájukhoz erőt. egészséget ► kívánunk. Egyben köszönetünket fejez­zük ki segítségükért, melyet egészségügyi tömegszervezetünk munkájához, a szocialista egész­ségvédelem kialakításához nyúj­tanak. A Magyar Vöröskereszt Szolnok megyei és városi Szervezete Építkeznek a kunhegyesi járás tsz-ei Az év hátralévő időszakában 320 férőhelynek megfelelő istál­ló építését fejezik be a tsz-ek a kunhegyesi járásban. Ebből az abádszalóki Lenin Tsz-ben 98, a kenderesi Haladásban és a Béké­ben 50, illetve 24, a kunhegyesi Vörös Csillagban 98 férőhelyes istálló épül. A kunhegyesi Le­nin Tsz-ben pedig 60 férőhelyes borjúnevelő készül el még ez év­ben. A felsoroltak mellett 400 köb­méternek megfelelő silógödör is épül a tsz-ekben. A kunmadarasi Kossuthban 200-as iker, a kun­madarasi Békében és a kunhe­gyesi Ságvári Tsz-ben egyenként 100—100 köbméteres siiógödröt fejeznek be november 1-re. Abádszalókon 1 kilométeres vezeték megépítésével villamo­sítják a Szabadság Tsz tanya- központját. Arcképes igazolványt kapnak az úttörők A Magyar Úttörők Szövetsége az úttörőcsapatok tagjait arcké­pes igazolvánnyal látja eL Az igazolványokat, amelyek a sze­mélyi adatokon kívül a fogada­lom szövegét, továbbá az úttö­rő-próbák, táborozások és tani folyamok igazolását ig tartal­mazzák, a napokban kapják kézhez a pajtások. (MTI) Vasárnap hazaérkezett Szófiá­ból a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának: küldöttsége, amely baráti látogatást tett Bul­gáriában. A párt- és kormány­küldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága el­ső titkára, áülamminiszter ve­zette. A küldöttség tagja volt Kiss Károly, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Dö­géi Imre földművelésügyi mi­niszter, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, Péter János, a külügyminiszter első helyettese és Némety Béla, hazánk rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követe a Bolgár (Népköztársa­ságban A delegáció fogadtatására a v ferihegyi repülőtéren megje­' lent dr. Münmich Ferenc, a Mi­nisztertanács elnöke, Biszku Bé- ,1a, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes De­zső a Politikai Bizottság pót­tagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának, a kor­mánynak számos tagja, a poli­tikai, a gazdasági és a kultúrá­iig élet sok vezető személyisé­ge. Részt vett a fogadtatáson a budapesti diplomáciai képvise­letek számos vezetője és tag­ja. A magyar és a bolgár zász­lókkal, üdvözlő feliratokkal dí­szített repülőtéren a budapes­ti dolgozók ezrei gyűltek ösz- sze, akik forró lelkesedéssel kö­szöntötték Kádár Jánost és a delegáció többi tagját. A párt- és kormányküldött­ség tagjait dr. Münnich Fe­renc, a Minisztertanács elnöke köszöntötte . Beszéde után Kádár János emelkedett szólásra. (MTI). Ebben az évben a vidéki úttörőcsapa­toknál is megnőtt a nyári táborozások iránti kedv. A testet erősítő, lelket üdítő tábori élet egyik legnagyobb jvonzó- ereje az úttörőmoz­galomnak. Alkalmat ad arra, hogy a hegyvidékiek az Al­föld, a síkvidéki pajtások pedig a hegy- és erdősvidé­kekkel megismer­kedhessenek. Kőzet- és rovar gyűjtemé­nyüket kiegészíthes­sék, turistáskodhas­sanak. A szolnoki járás­ból négyszáznyolc­van úttörő %eS2 részt nyári táboro­záson, a pajtásoknak 60 százaléka. A szandaszöllősi és vi- ■ rághegyi gyerekek kimentek a közeli tsz-be dolgozni, és ; így szerezték meg a táborozás anyagi költségeit. ök a Bükkbe mennek jú­liusban. A rákó- czifalviak és a tisza- földvárhak egy része a Balaton mellé, a tószegiek, újszásziak, tiszavárkonyiak, ti- szaföldváriak a Bükk és Mátra er­deiben vernek sát­rat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom