Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)

1958-06-11 / 137. szám

1958. június 11.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

t

//•

Gyakrabban rendesünk baráti találkozókat

Az Atefti szigeti ÁBaimá Gazdaságban a traktorosnap ünnepségeit összekötöttük magyar-szovjet baráti esttel. Ez alkatommal kedves vendégeink voltak, szovjet és magyar katonák és szovjet nők. Soltész István elvtárs, a gazdaság igazgatója üdvözölte vendégeinket, valamint a gazdaság traktorosait és a gépesítés do’gozóit. Majd Balázs Lajos párttitkár méltatta a szovjet és magyar nép barátságának jelentőségét. Egyik szovjet vendégünk is felszólalt, s meleg szavakkal köszönte meg a baráti fogadtatást.

Ezután a gazdaság kultúrgár- dája és a tüzérség zenekara adott igen jól sikerült, színvonalas műsort. A kitűnő vacsora után sörözgetés közben ismerkedtek, barátkoztak a gazdaság dolgozói szovjet és magyar vendégeinkkel. A hangulat nagyon jó volt, amit bizonyít az is, hogy hajnalig tartott a tánc- mulatság.

Elhatároztuk, hogy a jövőben rendszeresebbé tesszük baráti találkozóinkat a kedves szovjet katonákkal és hozzátartozóikkal.

Benes I.

Alcsiszágeta All, Gazdaság.

Szeptemberre újból tervezünk egy osztálykirándulást

Az Ipari Vásár alkalmával ellátogattunk Budapestre. Az évvégi tanulási „hajrá“ és izgalom közepette nagyon jó volt ez a kis kikapcsolódás. Tetszettek a kiállított gépek, autók, hangszerek, ruhaanyagok, stb. A szovjet, kínai, román és német pavilonban nagyon szép kiállítás vonzotta a nézőket.

Este a Fővárosi Nagy Cirkuszban a vízirevüt láttuk. A látottak, tapasztaltak alapján már el is terveztük, hogy szeptemberben rendezünk egy újabb kirándulást.

Egy-egy napra jól esik elfelejteni az iskolai életet, s egy kicsit szórakozni. Ezért rendeztünk szombaton juniálist. A hagyományos játékok: zsákban-fu- tás, lepényevés, liszt-fúvás vidám perceket szerzett.

Hídvégi Ilona, Kenderes.

Jól vizsgáztak

a gyerekek

Nem, nem az iskolai vizsgáról van szó. Hanem arról, hogy a szolnoki Újvárosi iskola VII.,

VIII. osztályának leány tanulói az iskolai anyagok mellett mást Is tanultak. Hat hét óta lelkesen, nagy igyekezettel ismerkedtek az elsősegé.'ynyújtási tanfolyamon a legfontosabb egészségügyi kérdésekkel. S hétfőn délután számot adtak arról, mit is sajátítottak el a sok-sok tudnivalóból. Menyhárt József- né, a tanfolyam vezetője jogos büszkeséggel beszélt arról, mi- 'yen szorgalmasak, ügyesek voltak a kislányok.

Dr. Nagy András, a Megyei Kórház orvosa is meghallgatta a kislányok feleleteit és elismeréssel nyilatkozott tudásukról. Olyan kérdésekre is választ adtak a kislányok, amihez komolyan kellett tanulmányozniuk a tanfolyam anyagát. De nemcsak elméletben tanulták meg az elsősegélynyújtás ismereteit, hanem amikor a kötözésekre, vagyis a gyakorlatra került sor, a komplikált kötéseket is olyan ügyesen alkalmazták, hogy az orvos sem talált abban kifogásolni valót, s megdicsérte az ügyes lánykákat. M. J.-né.

HÁBORÚ, VAGY BEKE

Szőke lány, barna legény dől a tiszaparti sétány korlátjává, Szavuk halk; az arrajáró csak ennyit kap el a beszélgetésből. „De szép is lenne!” Ezt a lány mondja, a fiú lelkesen bólogat. Miről beszélnek?... A kora/nyárról, a szerelemről?... Ez volna a sablon.. -. Ha az is, oly szép, oly örök, hogy a sétáló lelassítja léptét — egy kis boldogságot lopni. Többet kap: igaz örömet; a két fiatal a békéről beszél. Egyik vezető napilapunk „Fantasztikus történet?’ című írása adta számukra a témát. Miről szól a cikk? Lovas Márton ritmusos lüktetésű riport-novellában mondja el, mint lázadnak fel Anglia és az Egyesült Államok milliói az emberiség-gyilkos hidrogén-politika megszállottjai ellen; mint viszik őket a Csendes-óceán lakatlan szigeteire: öljék halomra egymást, ne a békéi áhító milliókat. Az őrültektől — vagy gazemberektől? — megszabadult emberiség higgadt tudósok kezébe adja az atomenergiát; amelyet az&k nem a halál, hanem az élet szolgálatába állítanak...

Közügyben — mert a béke ügye valóban az! — szabad hallgatózni. Ezt teszi a hirlapiró is, aki a fiú ruháján a KISZ-jelvényt véli felismerni a félhomályban. A legény •— munkás? paraszt? ruhája után meg nem tudnám mondani — magyarázatba kezd. Tetszik neki az írás; egyetért céljával, a békéért váló fáradhatatlan küzdelemmel. Megkapó és elgondolkoztató, amint a fiatalember tapintatosan tanítja szíve választottját... Arról beszél, hogy bármily ötletes, ügyes a cikk; az érdekes ötlet alapján a háború vagy béke nagy kérdését nem oldhatja meg az emberiség. Nem emberek, hanem osztályok vívják harcukat. Nem Horthy teremtette meg Magyarországon a Horthy-fasizmust, hanem az a kizsákmányoló osztály, amelynek céljaira az ő személye felelt meg legjobban. Nem Hitler „csinálta” a második világháborút, hanem a revansista német nagyburzsoázia. Nem Dulles, Macmillan, Eisenhower, vagy Strauss személyén áll vagy bukik az atompoUtika, hanem annak a nagytőkés osztálynak törekvésén, amely őket önmagából kitermelte, a maga céljaira felhasználja. Bármelyikük bármely okból essék ki a küzdelemből: a burzsoázia talál és állít helyette mást. A békét nem egyes személyek veszélyeztetik, hanem a mögöttük álló, általuk képviselt kapitalista társadalmi rend. A szocializmus lételeme s egyben célja: a béke; a kapitalizmus „válság-feloldó eszköze”: a háború. Ezért mindaddig, amíg a szocializmus nem vált világrendszerré: a háború elkerülhetetlen volt. Ma már nem az! A békevágyó milliók akaratát kiáltja világgá a Béke-Világtanács, azért küzd — a nukleáris kísérletekkel önként felhagyó — Szovjetunió, azért harcol minden becsületes, békeszerető embere a Földnek. — b. z.

SZÓVÁTESSZÜK

a kismamák érdekében

Mint kereskedelmi felügyelő, csecsemő utalványok kiadásával is foglalkozom. Az idevonatkozó rendeletet áttanulmányoztam, s a szülőotthon dolgozóival is tudattam, hogy a terhes anyáknak a kellő felvilágosítást megadhassák. s mégis azt tapasztalom, hogy több esetben csak úgy szélnek engedik a kismamákat, nem mondják meg; mit vigyen magával a csecsemőke- lengye-utalvány kiváltásához.

Az is helytelen, hogy nálunk a kereskedelmi felügyelő iroda- helyisége az emeleten nyert elhelyezést. A 8—9. hónapban lévő kismamáknak nem könnyű a 35—40 lépcsőfokon le-feljár- kálni. S éppen azért, mert a szülőotthonban nem kapják meg a pontos felvilágosítást, gyakran el kell őket küldeni, mert valamelyik fontos igazolást nem hozták magukkal. Pár nappal ezelőtt például F. Kiss Istvánná Konta-tanyai lakos járt így, s körülbelül 4—5 km-t kellet gyalogolni az Uj Élet Tsz-be, hogy a szükséges biztosítási lapot megszerezze.

Farkas László Kisújszállás

Helves volt az intézkedés

— Egy évvel ezelőtt beadtam az igénylést és még mindig nem kaptam lakást. Nem is értem miként lehet. Pedig égetően szükségem lenne a lakásra, mert maholnap a fejemre omlik a tető. — Ezt a panaszt majdnem mindennap elkesergik többen is a lakásthivatalban.

Néhány esetben — sajnos — igaza is van a panaszosnak. De hiába. Szolnokon jelenleg csaknem 2 ezer igénylő vár lakásra. S kétezer lakást nem könnyű teremteni. Ha egy kis számvetést teszünk és csak 80 ezer forintra becsülünk egy 2 szobás

lakást— horribilis összeg a végeredmény.

S mégis akadnak, akik az elég súlyos lakáshelyzetet igyekeznek kihasználni és üzérkednek. csereberélnek a tanács háta mögött, a lakásügyi szervek megkerülésével. Szóba jön-e a pénz vagy sem? — ezt nehéz lenne megállapítani.

Mégis vannak ilyen törvénytelen cserék, illetve lennének, ha a tanács nem igyekezne a lehetőségek szerint megakadályozni.

Csak egy példa. Varga János Szolnokon a Ságvári út 1 szám alatt lakott. Igaz csak társbérlet jutott neki és három gyermekének, de még ez sem indokolja az alábbiakat.

Anyósa valahol a Nyírségben lakott. Volt egy háza. Eladták azal, hogy az árából és Vargáék megtakarított pénzéből Szolnokon vesznek egy másikat. Hosz- szas keresés után végül a Tőr u. 2 szám alatti házat vették meg, amely beköltözhető volt. A házat Varga János anyósa nevére íratta. Ez eddig rendben is volna és még csak véletlenül sem lehetne cseréről beszélni, ha Varga vagy az anyósa beköltözött volna a házba. De maga helyett május 10-én Abony- ból beköltöztette Szántó József nevű munkatársát, aki viszont még az nap csereigényt jelentett be Varga Ságvári úti lakására. Ennek már egy kicsit spekulációs szaga volt. Annál is inkább, mert Szabónak. Abony- ban állami házban két szoba- konyhás lakása volt, amely még május 27-én is üresen állt.

Nyilvánvaló, hogy Szántó József nem szenvedett lakáshány- ban. De akkor miért lett volna szükség erre az egész cserére.

Érthető tehát hogy a tanács lakásügyi osztálya nem engedélyezte a cserét. Úgy gondoljuk helyesen, mivel a kétes tisztaságú lakáscsere tárgyának, a kétszobás lakásnak kiutalásával egy újabb, szükséget szenvedő családot tud régen várt lakáshoz juttatni.

Egy hete történt...

Forró csókokat dobált le a térre a szokatlanul tüzes júniusi nap a vakító kék égről. Előttünk, a Duna hátteréből úgy emelkedett ki s csillagos homlok ú Parlament, mint csodálatos királyi ékszer egy kanyargó, türkizkék selyemszalagon.

Nem, nemcsak az ünnepélyes óra mély meghatottsága varázsolta ily széppé, felejthetetlenné a csipkéstamyú Országházat és környékét. De most ezért még szebbnek láttuk, mint máskor;

Szélesre tárultak előttünk a

főbejárat szárnyas kapuL És mentünk elfogódva, hallgatagon a vastag, bordó szőnyegeken, ezer csillár kristályfényű tündöklése alatt, tanyai, falusi és városi pedagógusok — nehezen hitetve el örömtől dobogó szívünkkel, hogy minket köszönt most e pompa, a fény.

Pedig minket köszöntött. S velünk együtt valamennyi, népéért, hazájáért dolgozó, küzdő pedagógust. A nép, a haza megbecsülése tündöklött a csillárok fényében, az ünnepi díszbe öltözött kupolacsarnok ível alatt.

ra, 20 évvel ezelőtt. Töpörödött volt és nagyon-nagyon öreg. Zsúpfedeles kis házban éldegélt, csupa szomorúság volt és csupa magány. 46 évig tanított. j -,

—■ Hát te is tanító akarsz lenni? — kérdezte akkor, utoljára, s szemüvege mögött, álmatag kék gyermekszemeiben büszkeség és szánalom csillogott.

— Ugye, érdemes volt? — kérdeztem most láthatatlan árnyalakjától s úgy éreztem, örömmel bólint szavaimra.

És benépesült a kupolacsarnok; :. .

11 órakor már szemtől szembe nézitek miniszterek és pedagógusok, Bartók Lászlóné, őszkontyú dombrád-bogárszkai tanyai tanítónő és dr. Münnich Ferenc miniszterelnök.

— Legyenek szószólói egész népünk megbecsülésének azok felé, akik becsülettel, a nép érdekeit szolgálva teljesítik pedagógiai hivatásukat — mondotta Dobi István elvtárs, s a ragyogó falak, a csillagos kupola igent integettek szavaira.

Benke Valéria művelődésügyi miniszter kedves mosollyal osztotta ki a kitüntetéseket Felejthetetlen pillanatok örökre szóló élménye sugárzott minden arcról.

Az ünnepség után a fogadáson

nem miniszterek és névtelen pedagógusok, hanem egy célért küzdő emberek beszélgettek egymással vidáman a szomszédos teremben.

Gondolataim újra ezer emlékképet emeltek ki a múltból.

c.. egyszer apám egy szürke gimnáziumi folyosón megszólított egy tanügyi tanácsost:

— Tanácsos úr — kezdte tartózkodva, halkan.

— Méltóságos úr! — mérte az végig jéghidegen, s kérdezetle- nül magára hagyta az ablakmé- lyedépben..,

Az újra és újra lázító, keserű emléket határozott, kedves hang riasztotta a messzeségbe:

— Üdvözletemet küldöm a ti- szaföldvári pedagógusoknak —- szólt kezét nyújtva Benke Valéria miniszter elvtársnő

És lassan eloszlott az ünneplő tömeg. Vonatok, hajók boldog embereket vittek szerte széjjel az ország minden részébe.

Ezen'a napon meghatott szívekben új hitek és új elhatározások születtek. Ez a nap örökre felejthetetlenné vált.

Hogyan lehet mindezt megköszönni?

Becsületes munkával, szorgalommal, húséggel.

Kislaki Gyulámé TíszafÓldvár

Tanácstagi

beszámolók

Deák István város] tanácstag

12-én délután 6 órakor a Gépipari Technikumban,

B. Kiss Mátyás tanácstag 12- én, csütörtökön délután 6 órakor a Fűtőház kultúrtermében* Kiss István és Grámán Zoltán tanácstagok 12-én délután 6 órakor a Közgazdasági Technikumban tartják első félévi tanácstagi beszámolójukat.

Hová tűntek a márfányfalak közül a büszke urak, akik századokon át kisajátították maguknak az ország házával együtt a jogot, az emberi életet? Elsöpörte őket a történelem vihara, örökre, visszahozhatatlanul

Meghatott örömöm .még árnyaikat is elűzte. Mert én a díszlépcsőn más árnyakat vezettem fölfelé. Emlékezetünkbe kapaszkodva, hallgatag büszkeséggel vezettem nagyapámat, dédapámat, az ő apját és nagyapját — akik mindnyájan 40—50 évet tanítottak, s akik nem jutottak el az Országháziba sohasem. Akik sorban, csendesen elmentek a hosszú, küzdelmes élet után; kesernyés szájízzel, anélkül, hogy érezhették volna a megbecsülés felemelő érzését. Nemzedékek sorát nevelték, de szürkék és láthatatlanok maradtak, s csak gyermeket és . unokát hagytak maguk után. őket vezettem láthatatlan sorban, mert érzem, tudom, hogy nekik is szólt a fény, késel ünneplő fénye a szabad utókornak.

Nagyapám állt hozzám legközelebb — vele beszélgettem gondolatban. Úgy, mint utoljá-