Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-10 / 136. szám
\ 2_______________________________________________________________asuiiNutv ívti-ur 1958. junius l0 Mi történt Franciaországban ? KÜLFÖLDI HÍREK (Folytatás.) 1957. július ’ 14-én, amikor a Köztársaság Napja volt Francia- országban, Massu legényeinek egy részét hazavezényelték abból a célból, hogy megfélemlítsék a baloldali erőket. Nem véletlen, hogy az algériai puccsban ezek az alakulatok játszották a főszerepet. Egy ideig hallgatott Sálán tábornok az algériai katonai erők főparancsnoka. Sőt, e tábornokot még a Pflimlin kormány is megbízta azzal a feladattal, hogy tartsa fenn az alkotmányos rendet Algériában. Sálán pedig bejelentette, hogy Massu mellé áll. Ezek után a katonai parancsnokok egymás után csatlakoztak a „közüdv bizottsághoz”, semmi- bevéve Coty köztársasági elnök azon felhívását, amelyben a köztársaság iránti hűségre és engedelmességre szólította fel őket, A városokban és kerületekben egymás után alakultak a „közüdv bizottságok”. Május 26-án már Korzikán is megalakult e bizottság. Nem akart késlekedni a földközi tengeri flotta parancsnoka sem, ezért ő is csatlakozott. Ezzel a katonai vezetés mintegy kétharmada a köztánsaságellenes tábornokok közvetlen befolyása alá került. A „közüdv bizottság” pedig elrendelte az algériai csapatok mozgósítását. Felmerül a kérdés, hogy ki ellem A jelek szerint az algériai és francia nép ellen. Ilymódon is nyomást gyakoroltak az anyaországra, a politikusokra. A Massu-féle „közüdv bizottság” vegyes összetételű, vannak benne civilek és katonák is. A katonák majdmind az ejtőernyősök közül kerülnek ki A bizottság katonai tagjai hétpróbás fasiszták, kiknoK már igen sok vér tapad a kezükhöz, melyet a sokéves gyarmati szolgálatuk alatti kegyetlenkedések, gyilkosságok sorozatával „értek el”. Massu tábornok már május 14-én rádióbeszédet mondott, mely lényegében felhívás volt az algériai lakossághoz, főleg a telepesekhez. E beszédében a beiktatott Pflimlin kormány ellen hangolta a hallgatókat. A többi közt azt mondta: „A hátrálás politikáját folytató Pflimlin-kormányt a kommunisták bűnös összeesküvéssel beiktatták’’ — s közben hazafias szólamokat hangoztatott arról, hogy a puccsisták megmentik Franciaországot; Sálán tábornok úr pedig kijelentette egy gyűlésen, hogy „Együtt megyünk vissza a Champ Elysées-re”. Massu tábornok az algériai puccsot azért tudta olyan köny- nyen végrehajtani, mert tudta, „külső” támogatásban is részesül. Az amerikai katonai flotta egységei ott állomásoznak a Földközi-tengeren, s ha kell, megadnak neki minden segítséget; A korzikai puccs alkalmával ezt a „lehetőséget” használták ki. Ha a francia eseményeket megvizsgáljuk, világosan látszik a francia fasiszták módszereinek a spanyolokéval való azonossága ; A francia fasiszták is Afrikában vetették meg a lábukat, hogy onnan induljanak rohamra a Köztársaság ellen, felhasználva az anyaországban működő ötödik hadoszlopukat. (Eltérő vonás, hogy: De Gaullenak nagyobb „tekintélye” van, mint akkor Frankónak volt.) Idézzük De Gaullet: „Semmit sem lehet tenni nagy emberek nélkül; a nagy emberek pedig azért válnak nagyokká, mert azokká akarnak válni’’. Ezek szerint De Gaulle-t nem a francia nép érdekei vezérelték akkor, amikor 1940-ben Londonba repült, hogy „ellenkormányt hozzon létre”, hanem, mert „nagy ember akart” lenni. De Gaulle nagyravágyása még a termeténél is nagyobb. (Pedig úgy hírlik, hogy kb. 2 méter magas.) Véleménye szerint a nagy emberek „elképzelhetetlenek nagy adag önzés, gőg, keménység és ravaszság nélkül”; ügy látszik, az eszményképet önmagáról formálta meg, vagy önmagát hasonlítja össze a többi fasisztával, Mussolinivel és Hitlerrel. Az említett fasiszták nem híres, hanem hírhedt emberek voltak; * Kémkedtek Németország javára. Tőzsdei spekulációt űztek — mint pl. Bonnet. Kémkedtek Olaszországnak és értékpapírt hamisítottak, mint pl. Chiappe. Meggyilkolták még politikai ellenfeleiket is, mint pl. De le Rocgue. Zsaroltak, mint Maurass. A korrupt sajtó pedig egyre árosztotta hazugság-áradatát, keleti orientációval vádolva egyes személyeket. Közben a fasiszta és félfasiszta ligák — a „Tűzkereszte- sek”, az „Action Francoise”, a „Nemzeti Pártok Egyesülése", gtb. nyílt fegyveres akciókat is kezdett. A népet felháborította a fasiszta veszély és e sok bur- zsoá kormánynak váltakozása, melyet nem követett a politika megváltozása. A kormányok mind eltűrték a fasiszta tüntetéseket és verekedéseket — melyeket Németországból biztattak Hitlerék. Februárban, májusban, júliusban a nép százezrei vonul- fel az utcán, élén a kommunista vezetőkkel, Thorezzal és Duclossal. Leon Blum és Daladier, a szocialista vezérek ellenezték a kommunistákkal való együttműködést, de a nép nyomása meghátrálásra késztette őket. A fasiszták akkor is fenyegették a minisztereket, a képviselőket. Forróvá vált a hangulat, a „kétszázak" nem hagyták magukat, megtömték pénzzel a jobboldali szervezeteket. Doriot a németektől kapott pénzből megvásárolta a „Li- berté’ c. lapot, később megvették 11 millió frankért a „Petit Journal" című nagy újságot. Ezekkel fokozták a kampányt a baloldal ellen. A nagy összecsapás 1935-ben mégis a népfront győzelmével végződött. Nem győzött a fasizmus, de Petőin 1940-ben elárulta az országot. 1958-ban ugyanúgy merült fel a kérdés. Vagy «a IV. Köztársaság — melyet népfronttal lehet megmenteni, vagy De Gaulle egyeduralma. A helyzet kulcsa a szocialisták kezében volt. S erre föl Guy Mollet, a szocialista vezér az „élete legszebb’’ perceit De Gaulle- nál töltötte, s vállalta a kormányban való részvételt, s képviselő társainak egy részét is rábeszélte, hogy a diktátor tábornokra szavazzanak. A köztársaság védelmében, a diktatúra ellen most is a legkövetkezetesebben a kommunisták harcolnak, akárcsak 1934—35—36-ban, vagy a' német Csépe József Angol és görögellenes tüntetés Isztambulban Ciprus miatt Isztambul (Reuter). Ciprus kettéosztásának hívei vasárnap angol- és görög-ellenes tüntetést rendeztek Isztambulban. A tüntetők elégették Ma- kariosz érsek képmását. Az angolellenes jelszavakat hirdető transzparense kkel felvonuló tüntetők ezt kiáltozták: „Ciprus kettéosztása vagy a halál!” A török hatóságok elővigyázatossági intézkedéseket foganatosítottak a tüntetés idején. Isztambul utcáin harckocsik álltak készenlétben. A török külügyminisztérium vasárnap kiadott hivatalos közleményében bejelenti, Törökország arra a végleges és jól átgondolt elhatározásra jutott, hogy megvalósítja Ciprus kettéosztását, mint az egyetlen megoldást saját biztonságának szavatolására." (MTI). NEMRÉGIBEN zajlott le Debrecenben a Hazafias Népfront tájértekezlete, amelyen öt megye népfront, párt és tanácsvezetői, képviselői számollak be az elmúlt hónapok eseményeire)1. Megtárgyalták a következő hónapok tennivalóit. — Eközben hangzott el több felszólaló részéről is olyan aggodalom, hogy a Népfront tevékenységében a nyári hónapok folyamán kényszerű módon „uborkaszezon" lesz. Sőt az is e’őadódhatdk, hogy a bizottságok egészen munkanélküliekké" válnak. Az aggodalmaskodók nyomban választ és igen sok tanácsot kaptak arra vonatkozólag, hogyan lehet a csizmaszorító nyári mezőgazdasági munkák idején élénk népfront-tevékenységet kifejteni. Nos, ilyen előzmények után nézzük meg, miben törik fejüket ezekben a hetekben a jászberényi járás népfront-aktívái? Lesz-e náluk vajon nyári szünet? PUSZTMONOSTORON most mindenki a szovjet hősi emlékmű fé avatására készül. A művelődési ház és az orvosi lakás közötti térség rendezése, parkosítása jelentős társadalmi munkával már meg is kezdődött, s az emlékmű alapozó munkálatai is szépen haladnak. A szovjet hősök parkja esztétikai szempontból is a község legszebb, legdíszesebb pontja lesz. A KISZ, az úttörők és a nőtanács készülődnek az ünnepi műsorra. Jelek szerint az emlékmű felA francia szenátorává i asztások eredményei Párizs (APF). Emile Pelletier, francia belügyminiszter vasárnap este nyilvánosságra hozta a szenátorválasztások pártánként! összehasonlító eredményeit. Az eredmények 123 mandátumra és az anyaország 36 megyéjére vonatkoznak. 4 mandátumok megoszlása a következő: kommunisták 15 (kettővel több mint volt), szocialista párt 19 (kettővel több), különböző baloldaliak 1 (hárommal kevesebb), radikális pártiak 18 (hattal kevesebb), MRP 13 (kettővel több), joggoldali függetlenek 37 (öttel több), De Gaulle- istáík 20 (kettővel kevesebb), — mint a miniszter mondotta, ezek az eredmények nem szorulnak magyarázatra. A szenátusi választótestület nyugodt légkörben szavazott. Poznan (MTI). Június 8-án vasárnap délelőtt tíz órakor ünnepélyes külsőségek között megnyílt a 27. poznani nemzetközi vásár. Witold Trampczynski lengyel kereskedelemügyi miniszter mondott megnyitó beszédet. Felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontossága van a poznani nemzetközi vásárnak a kelet— nyugati kereskedelem fejlesztésében. A lengyel küldöttség ezután Gomulka és Cyrankiewicz vezetésével megtekintette a pavilonokat, köztük a Magyar Népköz- társaság pavilonját. A magyar pavilonban a poznani nemzetközi vásárra érkezett magyar kormányküldöttség vezetője, Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, valamint a avatásának napja a község egyik legszebb eseménye lesz. JÁSZFÉNYSZARU és JÁSZ- AROKSZÁLLAS népfront-bizottsága találkozóra hívja meg községük azon fiait, akik szülőföldjükről elkerültek, vezető ál- ’ást, irányító funkciót töltenek be minisztériumokban, állami vállalatoknál, honvédségnél, vagy mint kiváló sportolók váltak híressé. Ezen a találkozón beszélgetnek majd e’ a nagyüzemi gazdálkodásról a község egybehívott egyéni gazdái és tsz tagjaival. Ez alkalommal bemutatják a „Merre halad a Jászság mezőgazdasága?’’ c. dokumentációs kiállítást is. Mindkét községben bíznak abban, hogy az érdekes találkozó előbbre ’endíti a nagyüzemi gazdálkodás ügyét. JÁSZFELSÖSZENTGYÖR- GYÖN az egyéni és tsz gazdák arra készülnek, hogy meglátogatják a szomszédos, de már Pest megyében lévő község, Szentlőrickáta Űj Világ nevű termelőszövetkezetét, amelyet mesze földön jó szövetkezetnek ismernek. Az 1956-os mezőgazdasági kiá’lításon sok kertészeti terményük szerepelt, de állattenyésztésük is kiváló. Érdemes hát őket meglátogatni. A látogatáson a jászfelsőszentgyör- gyleken kívül a jászfényszaruiak és jászágóiak is részt vesznek. Mint mondják, ők leginkább a kertészetre kíváncsiak. A JANOSHIDI népfront aktívák kissé távolabbra akarnak menni, mégpedig az ország nagy északi iparvidékeit szerelnék felkeresni. Varga József népAlgir (Reuter). Az algíri rádióállomás televíziós szolgálatának négy mohamedán technikusa a napokban levélben bejelentette, hogy „a hegyekbe megy. Feltevések szerint csatlakoztak az algériai felkelőkhöz. (MTI). * Nicosia (Reuter). Nicosiá- ban kiadott hivatalos nyilatkozat szerint két ciprusi görög meghalt és tizenegy megsebesült — kettő közülük súlyosan — a szombat esti zavargások során. Ciprusi törökök gyújtogattak és zavarogtak Nicosiában szombaton este. Kövekkel dobálták meg a rendőrséget és a tűzoltókait, amikor azoknak sikerült a tüzeket megfékezni. A zavargások során hallott lövéseket nem a biztonsági erők adták le — hangoztatja a közlemény. Szombat este bombát dobtak a török kormány nicosiai tájékoztató hivatalának épületébe. A bomba több ablakot és redőnyt összezúzott. A merénylet időpontjában senki sem tartózkodott az épületben. nagyar küldöttség többi tagja, s a magyar pavilon vezetősége fogadta a lengyel államférfiakat. Gomulka és Cyrankiewicz, valamint a lengyel küldöttség többi tagja hosszabb időt töltött a jnagyar Medicor any a vizsgáló röntgenkészülékeknél és az Ero- sirnat szikraforgácsoló gépnél, s a kiállítási csarnok egész falát betöltő, a lengyel—magyar kapcsolatokat jelképező panno előtt. — Kereskedelmi kapcsolataink elég erősek és a jövőben még erősebbek lesznek — mondta Cyrankiewicz. A magyar pavilont a legelső napon, amikor még csak a meghívott vendégek vehettek részt a nemzetközi vásáron, többszázan látogatták meg. front elnök úgy vé’i, hogy aki nem látta Diósgyőr és Ózd hatalmas vaskohóit, igazában nem is tudja, milyen hatalmas lendülettel épül hazánk ipara. A jánoshídi gazdakör tagjai tehát hamarosan útrakelnek észak felé, s majd a hosszú téli estéken, jóízű beszélgetés formájában mondogatják e\ hogyan él, dolgozik, küzd és alkot hazánk ipari munkássága. JÁSZTELEK és ALATTYÁN népfront aktívái a járásban legelsőnek akarják feldolgozni és bemutatni, milyen gyorséin fejlődik községük a felszabadulás óta. Azt is ábrázolják, hogy az emberek sorsa is a jobbik oi- da’ára fordult, hiszen igen sok egykori zsellér és uradalmi cseléd vagy napszámos ma jól kereső tsz- tag és 50—60 ezer forintos házat épített már. A fényképes, szöveges, régi újságcikkekkel szemléltetett kiállítás igen érdekes és tanulságos lesz az egész község számára. Említsük meg végű’ azt is, hogy Jászágón és Jászboldog- házán az első világháborús katonák és háborútól sújtott asz- szonyok béketalálkozójára készülnek, valamint azt se feledjük, hogy a legtöbb községben megrendezik a hagyományos aratóünnepet, dokumentációs tsz kiállítássá’, az Alkotmány ünnepén pedig több községben is munkás-paraszt találkozókat készítenek elő. Eszerint, ha minden jól megy, a jászberényi járás népfront tevékenységében nem lesz se uborkaszezon, se nyári szünet. r—a Ahol nyáron sem szünetel a n Épfront munkája Megnyílt a poznani nemzetközi vásár