Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-01 / 129. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NEE LAE 1958. június í. Biró László: / ^ Köszönöm kedves Tanán Un! Kegyeletadósságom róttam le. Apám sírjánál voltam, hogy virágot helyezzek el az alig féléves sírdombra. Visz- szafelé nézegettem a sírokat. Olvasgattam a neveket. Volt közte ismerete és ismeretlen. Volt közte elhanyagolt és ápolt, régi és egészen friss sírhant. Rovom a széles, szépen parkírozott „sírutcákat”. Sétám végefelé szemem egy szerény, de gondozott sírba nt- ra téved. Egyszerű beton keret vette körül és a fejfa helyén fekete márványtáblán a név: „Nagyváthy Ferenc, 1864—1954”. Megállók a fekete márványtábla előtt. Nem a magas kort 'hirdető számok miatt állok meg. Szíven ütött valami! Leültem a sírelőtti beton padra s ahogy lehunytam szemem, rögtön megjelent előttem ön, kedvep Tar nár Űr! Ismeretségünk kezdetén, 1931 őszén már 56 éves volt ősz, lelógó bajszú, erősen hajlott háttal. ELnyűhetetlen szürke ruháját, meleget sugárzó szürke szemeit, kevert porral gyakran lehintett fekete nyakkendőjét és örökké jóhumorú türelmét azóta sem felejtem el,:. Igen, kedves Tanár Or, egy tanítványa ül most ön előtt ezen a hideg kőpadon, szemben a hideg márványlappal, de melegszívű emlékkel és melegszívű köszönettel..: Van mire emlékezni és van mit megköszönni! Kedves Tanár Űr! Én aközül a 8—10 ezer diák közül, akit ön 56 éves tanári munkájával nevelt, nem volíam soha kiváló tanuló. Olyan jóközepes voltam, akire mindig ezt tetszett mondani, hogy: „lehet rá számítani”. Hogy milyen büszke voltam én erre az értékelésre. 14 éves komolysággal nyugtáztam, hogy „megbízható ember” vagyok. Azért a négy év alatt egy* szer nekem is be tetszett írni az ellenőrzőmbe, hogy „matematikából szalmázott és me- kegett”. Rosszul esett ez akkor, dehát igaz volt, mert sehogy sem ment az a+b+c! És aiiogy most itt ülök ön előtt, kedves Tanár Űr, nagy emberi alakja előtt, emlékszem, hogy reszketett a keze és meleg SKüTke szeme olyan szomorúan nézett rám, mint aki nagyon-nagyon csalódott valakiben .:. Egy hét alatt kiköszörültem a csorbát és hogy önt mosolyogni láttam, úgy örültem;.: Hát még mikor ezen órán engem küldött el Tanár Űr a megszokott kevert porért?! Azt hiszem, 5 perc alatt megjártam a jó távol lévő „Haisánger” gyógyszertárt. Mindenképpen hamarabb akartam megjárni, mint a „stréber” Buhay, aki mindig elsőnek ugrott, ha a kedves Tanár Űr a pénztárcája után nyúlt, Nem. Igazán nem akartam „stréber*’ lenni! Dehát az olyan nagy dolog volt, ha ön küldőt el valakit, kedves Tanár Űr! És jönnek az emlékek;. j Emlékszem a Ferenc napTa. Az ön fia, aki osztálytársunk volt — és én, hatalmas csokor virággal díszítettük az asztalát. Az ajtótól a katedráig virágszőnyeg volt terítve. Az asztalra leső Pali, a legjobb rajzoló virágokkal kiírta, hogy: „Éljen sokáig Ferenc bácsi”. Azt hittük, baj lesz a bizalmaskodásért. Hát nem lett;:. Milyen szívesen hallgattuk önt, kedves Tanár Űr, ha hamar vége volt a felelésnek, vagy a „diktandónak”, amikor a „ferenejóskás” világról beszélt. Elmondta, hogy akkor egy valamire való ruha 30 forintba került ée ön. kedves Tanár Űr, keresett 25 forintot — három hónap alatt! — És beszélt nekünk ön 1919-ről is! De hogyan? Hiszen osztálytársam volt a városi rendőrkapitány fia is. Hát úgy, hogy tanultunk egy verset — a magyar órát nem Kovács tanár úr tartotta meg, hanem ön, kedves Tanár Űr és elmondotta, hogy a költő a „Karthágói Harangok” círtíü versében 1848 szabadságharcáról és 1848 hőseiről írta — allegórikusan. — „A mi népüpk.életében, fiaim — mondotta akkor — sok ilyen, „karthagói harangok” esetét lehetne megírni. És beszélt nekünk Dózsáról, 1848-ról és 1919-ről.:. Pedig, kedves Tanár úr, ön matematikus volt, nem történész. Vagy tán épp ezért? Jól számított, Tanár Űr és örülök, hogy ön is megérte 1945-öt. És még tanított is! 81 éves volt ekkor. És emlékszem, hogy Ön igazságos is volt! Nyárádi Feri önnek unokaöccse volt és Ön mégis megbuktatta. Arra is emlékszem, hogy egyszer a fia óra alatt leejtett egy 5 kilogrammos vasgolyót és az a kissé lejtős osztályban hangos gurulóssal elindult :.. Béla barátom akkora két pofont kapott az édesapjától, hogy még két óra múlva is piros volt a képe .:. Mint tanár és mint ember is eszményképünk volt. De különösen a szívünkbe zártuk a Lábas Marci esetével... Ügy történt, hogy Lábas Marcinak ki kellett volna maradni az iskolából, mert apja nem bírta fizetni a tandíjat. Napszámos volt Marcinak az apja, aki többet volt a „Kossuth téri köpködőn”, vagyis munkanélkül, mint munkában. Marciék kilencen voltak testvérek. Marci jeles tanuló volt, dehát nem kapott tandíjmentességet, mert az apja „19-es” volt. Még jó, hogy megtűrték az iskolában. Szóval Marcinak az igazgató Kiadta a papírt, hogy ha másnap nem visz 48 pengőt, akkor törlik az iskoláiból. Sírt Marci, ahogy csak tudott. És akkor következett az ön órája, kedves Tanár Űr. Elmondtuk, hogy mi a baj. Akkor ön kihívta a táblához Marcit és azt mondta néki, hogy „szorozd meg, fiam a 48-at 5-el”. Közben, míg Marci a táblán bíbelődött a nagy feladattal, ön felénk fordult, cinkosan ránkkacsintott, hüvelyk és mutatóujját összedörzsölte, jelezvén, hogy „pénz kell”. Előbb nem értettük a dolgot, de aztán világos lett, mint a nap .. ; Osztálylétszám 49, § Marci nem számít. Marad 48. 8 Szorozva 50 fillérrel, az 24 ?, pengő. Na de mi lesz a másik § 24 pengővel? — kérdezték a szemek .:. És akkor ön, kedves Tanár Űr, benyúlt a pénztárcájába és Bárány Miskának leolvasott 24 pengőt..: Mire Marci visszafordult a táblától, már mosolygós, kipirult arcokat látott és másnap Marci kezet csókolt önnek .: : OOOOCOOOOÖOOO^ Oláh Sándor : Hogy kékebb legyen az átszeli katáng ... Ég veletek esti lámpák Füstös, bús pesti házsorok; Elmegyek újra, haza a falumba S magammal viszem a mosolyod. Arcodról a pírt, hogy szebb legyen az este, Ha lebukik a nap a messzi kék vizen, Csókodnak izzó, forró mámorát. Hangod zenéjét mind, mind elviszem. Szőke hajadnak könnyű illatát Ugye, ugye, hogy itthagyod? Hajnalban, könnyes, virágos mezőn Érzem majd ezt az illatot. És elviszem szemedből a színeket. Hogy égesse szívem száz furcsa láng; És szétszórom amerre járok a mezőn. Hogy kékebb legyen az ú tszé'li katáng ... Régetl volt 1955 Akikor vál~ jwo0í>:>00<^:000<50<>:)000<>:>00<:^^ tunk el az iskolától. Negyvenkilenc ifjú ember kilépett az >'7^. < e f) • ' iskola kapuján. Ki tovább tanult, ki nekiment a nagy küzdelemnek .:. de öntől, Tanár Űr, soha sem váltunk el. ön mindig köztünk volt és köztünk maradt, ha ritkán láttuk is. Mit mondhatnék most, kedves jó Tanár Űr, hogy ne legyen banális? Mit mondhatnék, hogy olyan egyszerű legyen, mint Ön volt, hogy úgy fejezze ki hálámat, ahogy érzem? Csak egy csokor virágot hoztam, apám sírhantján hagytam. Elmegyek vissza és felét elhozom önnek — apám ezért nem fog haragudni — és itthagyom a fekete márványtáblán s a félcsokor virágot átkötöm emlékeim lila szalagjával, amelyről soha nem fogja lemosni az idő, hogy ..Köszönöm, Kedves Jó Tanár Űr!” KONYVESPOLC Mittok Éva: A NÉVTELEN TISZT, Asztalos Jánosnak, az el- Ienforadaiom egyik mártírjának rövid, de gazdag élete elevenedik meg Miliők Éva érdekes írásában. Asztalos ember, különös ember volt, a szónak abban az értelmében, hogy különb volt társainál, különb vo’t, mint ember, mint családapa, mint dolgozó proletár. Az eíienfor- radalmárok megölték Asztalos Jánost, arcát felismerhe- tetlenné tették .. Ez az írás most újjá faragja a „névtelen tiszt” arcát, hogy ne feledjük, hogy emlékezzünk rá. Balogh Béni: GYÖNGY- HÜRÜ CITERA, A Mátyás király korában játszódó bájos meseregény hőse Ostor Imre juhászbojtár, a Bükk vidékén őrzi ■ Mátyás aranyszőrű juhait. A gonosz manók ellopják a bá- ránykákat. A juhászbojtár harcba száll Mátyás oldalán a rablólovagok ellen, sikerül is visszaszereznie a bárányokat, s ő 'esz a leghíresebb számadójuhász a Bükkháton. A fordulatos, kedves történetet Szecskó Tamás rajzai élénkítik; • SZÍNES olasz— francia film Bemutatja a szolnoki Vörös Csillag mozi Paul, az utazó és példás családapa, lemarad a vonatról, Autóbuszra ül és vajszive bonyodalomba keveri. Elvállalja egy leányanya mellett a férj szerepét, hogy annak szüleit megnyugtassa. A turpisság kiderül, de Paul egy formás és mélységes emberségtől áthatott védőbeszéd ben, meleg baráti szavakkal rávezeti a dühös apát, hogy milyen lelketlen, kemény, igazságtalan az a szándéka, hogy leányát elűzze a háztól. Paul nyugodtan hazamehet. A család immár Mária mellett áll, a születendő gyermeket szeretettel várják. Apai a csók, amelyel a férfi a lánytól búcsúzik. A mosoly, a hála, amely a lány arcát beragyogja, még sokáig fog élni Paul emlékezetében. A film főszerepét a legnagyobb francia jellemszínész, Femandel játssza. Jól ismerjük őt egész sor filmből. Reméljük, csupaszív művészi játékában ezúttal sem fogunk csalódni. A női főszerepet bájos, hamvas fiatal olasz film- színésznő, Giulia Rubini játssza. EN ÍGY KEZDTEM SZERKESZTŐI ÜZENETEK IRTA: GYOMAI GYÖRGY J<5 negyven esztendeje, amikor kineveztek állami tanítónak, egy kis csomaggal és néhány korona kölcsönkért pénzzel indultam az akalháti tanyai iskolába. A faluban jelentkeztem az igazgatónál. Az igazgató igen kedvesen fogadott. Az irodában beírta a személyi adataimat. Aztán kivezetett az utcára. A kezembe nyomott két rozsdás kulcsot. És elmutatott a messzeségbe. — Ezen az úton menjen, amíg ki. nem ér a Tisza partjára. Ott talál egy nagy töltést. A töltésen induljon el balkéz felé és menjen vagy két óra hosszáig. Akkor közvetlen a töltés mellett lát majd egy tanyát. Menjen be oda, és kérdezze meg, hol van az iskolája. Ott majd megmondják pontosan. Az egyik kulcs a tanteremé, a másik a lakásáé. Ezzel elköszönt tőlem és visszament az irodájába Ködös, jeges, téleleji idő volt. Alig lehetett húsz lépésre látni. A falu pékjétől vettem egy egész kenyeret, a hentestől meg egy kiló szalonnát. S a gáton elindultam az akőlháti iskola felé. Kétórai csúszkálás után valóban találtam a gát mellett egy tanyát. Ott ráállítottak egy kocsinyomra, hogy csak menjek azon, félóm alatt az iskolába érek. Így dél- tájra az égy re sűrűsödő ködben csakugyan kiértem az iskolához. Az iskola hosszú, nádtetős épület volt, két kis szobával és egy tanteremmel. Körülnéztem az új helyen. A padokon, egy asztalon, széken s egy hatalmas gyászlobogón, és egy táblán kívül azonban mást nem találtam a tanterem,ben és a padláson. Estig ott fagyoskodtam a hideg teremben. Akkor szenet, fát vittem be a fészerből. Begyújtottam. Odatettem a táblát a leghátsó pad tetejére. Ráterítettem lepedőnek a gyászlobogót. S ruhástól kabátban ott dideregtem, és fagyoskodtam reggelig. Másnap amikor amkőd felszállt, szétnéztem a havas világban. Az iskola előtt dűlöút vezetett. Az épület sarkánál négy lábon akkora harang lógott, mint egy kisebbfajta üst. A hóban pedig Icöröskörül úgy lapultak a tanyák, mint a didergő, gubancosszőrű kutyák. Meghúztam a kis harangot. Rángattam a kötelet so-’ káig. így adtam emlékezetül mindenkinek, akit illet, hogy megkezdődik az iskola, jöhetnek a gyerekek tanulni. A nagy harangozásra az egyik tanyából átballagott hozzám egy nagysipkás, nagybajszos ember. Elmondta, hogy ő a harangtársulat elnöke. És felkért, hogy a harangozást havi Hz koronáért vállaljam el. Nem tesz vele sok munka. Napjában háromszor, hajnalban, délben és este kell harangozni. Alig egyeztünk meg, jött lóhátam a mezőrendőr Az igazgató levelét hozta. Az igazgató azt írta, hogy vállaljam el az iskola seprését, tíz koronát fizet érte havonkint a község. Déltájban elindultam a legközelebbi tanyákba, hogy kosztot keressek. Az első helyen kemenceszagú szobában találtam a családot. Az ágyban hófehér arcú, húszéves lány feküdt óriási dunna alatt. Sovány volt, mint a csontváz és arcán piros foltok égtek. Látszott rajta, hogy a tüdővész hamarosan végez vele. Szédelegve mentem tovább. A másik helyen vagy tíz imádkozó ember-asszony volt a szobában. Valami új vallás hívei voltak, akik félnapokat imádkoztak, hangos énekléssel. Amikor beléptem, intettek, hogy hallgassak. Vártam is vagy jó óra hosszáig, aztán szótlanul otthagytam őket. A harmadik helyen téglára rakott ágyon ült a dunna alatt egy asszony. Ült és csuklóit minden percben. A szobában patkányok szaladgáltak a földön játszó gyerekek közt és az ember a rettenetes bűzben, piszokban valami levest főzött. — Rákja van a feleségemnek — mondta közömbösen, amikor kikísért. Egy hétig szalonnán éltem. Közben a gyerekekkel megkezdődött a tanulás. Éjjel a gyászlobogón feküdtem s azon tűnődtem, honnan szerezzek kenyeret, mert a fizetést akkoriban a minisztérium csak úgy két hónap múlta utalta ki az újonnan kinevezetteknek. Szerencsére megismerkedtem Szabó Józseffel, a szemközti tanya béresével. Átjárt hozzám esténkint a sötétben beszélgetni. S amikor látta, milyen kutya sorban élek, áthívott aludni maga mellé az istállóba, a maga prics- csére a dunnája alá, Így húztuk át beszélgetve a leghidegebb napokat. Jóska éjjelenkint kifejt az egyik tehénből egy nagy bögre tejet, meghalta velem. Topott tojást is mindig. Áthozta hozzám, megsütöttük, hogy valami meleget is egyek. Kenyeret is szerzett valahonnan mindig, hogy amíg a fizetésem kiutalják, ne száradjak ki az éhségtől. Én hálából megtanítottam írni, olvasni, meséltem neki Mátyás királyról, Petőfiről, meg az egész világról. Én így kezdtem, Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Patay Lajos, Szolnok. Filozófiai verse helyenként érthető. Ez azonban kevés. Stílusa Csokonai korában még megjárta volna, ma azonban már kissé avult. „Esztikémhez”: sablonos fordulatok, érzelgős giceses verselés. Sajnos az érzések forrósága. és a jóindulat még nem tehetség. VE. Ha rímei osm is eredetiek, sorait igazi érzés melegíti. őszijén szólva a három szakaszos kis verset jobbnak érzem. Hogy sor ke- rül-e rá? Nem tudom. Csabafi Kálmán. Ez mind igaz, amit leír, csak éppen sohasem születik belőle valódi vers. Hortobágyi László, Debrecen kétszakaszosa kedves kép. De úgy vélem, érdemes lenne rímeinek újszerűségén is gondolkodnia. Gulyás Sándor, Tiszaföld- vár. Azt tanácsoljuk, szabadidejét inkább önképzésre: olvasásra, tanulásra fordítsa, mintsem versírogatásra. Nem fog maradandót alkotni e nemben. Majoros László, Törökszent- miklós. Verseinek se ríme, se ritmusa, se értelme. Nem érdemes versírással töltenie idejét. Az „aktuális” szó jelentése „időszerű”. Pintér Zoltán. Szolnok. Én azt hiszem, jobb hogy nem kapott választ a «.Keletre magyar” c. versére,' mert ha az is olyan gyönge, mint a mostani, akkor nagyon elszomorító véleményt kellett volna mondanom. Előbb az értelmes és szabatos kifejezés- módot kell elsajátítania. — Versírásra csak aztán gondolhat esetleg. Rakonczai Gyula, Mezőtúr. Május elsejei verse csak szólamgyűjtemény. Az osztályharcos vers kifejezési formája nem azonos a népi politika és a brossurák nyelvével. Virágh Benő. Hasonló témájú versében van valami eredetiség, de többet beszél a kelleténél, rímei pedig elké- pesztőek. Novak András, Martfű. Versét faliújság stilus jellemzi. Közlésre nem való. Péli Árpád, Kisújszállás. Impresszionista verseiben vannak kidolgozatlan részek. Igyekezzék kapcsolatot teremteni olyannal, aki rendszeresen csiszolgatni tudná egyenetlenségeit, s hasznos tanácsokat adna fejlődéséhez. Valkó Dénes, Kisújszállás. Műfordításai tehetségesek, — de még nem kiforrottak. — Küldjön még néhányat. Dénes András Tiszafüred. Verskéziratát sajnos nem találjuk. Lehet,*hogv szerkesztői üzenetben már válaszoltunk, csak elkerülte figyelmét, kézirat megőrzésére, — visszaküldésére nem vállalkozunk.
