Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)

1958-05-16 / 115. szám

s SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1958; május íft Szolnok megyei Az igaz batáksá#Hevíb&n. Munkás-diák találkozó a Tisza Cipőgyárban Mi a helyzet a Jászberényi Vasas SK VB 11-es labdarugóinál Általános beszédtéma Jász­berény sportkedvelői köré­ben, de úgy gondolom, sok­kal szélesebb körben is, hogy mi az oka a Jászberényi Va­sas labdarúgócsapata tavaszi — várakozáson aluli szerep­lésének. Hogyan lehetséges, hogy az ősszel nagyszerűen szereplő együttes játéka hét- ről-hétre csalódást okoz a vezetőségnek, de nem­különben a Jelke.s és áldo­zatkész szurkolóknak. Ami­kor ezeket a sorokat leírom, nemcsupán az a célom, hogy nyilvánosan tájékoztassam a sportkedvelő közönséget, ha­nem elsősorban tanulságul és intő például akarom állítani az összes játékosok elé az alábbiakat. Először is az együttes őszi sikeres szereplésének indító okaival kell foglalkoznom. Amikor 1957. tavaszán Jász­berénybe kerültem, s meg­kezdtem munkámat, elsősor­ban az volt a célom, hogy kialakítsam'azt az együttest, amely méltóképpen képviseli a város sportját az NB. II- ben. A vezetőség részéről szabadkezet és minden támo­gatást megkaptam. Sikerült kialakítanom egy minden részében kiegyen- , súlyozott, jó szellemű, stí­lusos csapatot, melynek minden tagja szívvel-lélek- kel tudott küzdeni és meg­becsülték egymást a sportpályán és a magán­életben egyaránt. Minden mérkőzés előtt részletesen ki­tárgyaltuk a követendő tak­tikát, melyet aztán igyekez tek a játéktéren maradékta­lanul végrehajtani. A terv­szerű felkészítésnek és a já­tékosok odaadó, lelkiismere­tes munkájának meg is lett az eredménye. A csapat majdnem hogy őszi bajnok lett. Szereplésével országos viszonylatban is feltűnést keltett. A jó szereplés a já­tékosok előtt megnyitott min­den kaput, mindenütt szíve­sen látott vendégek voltak gondolok itt elsősorban a nőt­lenekre, akiket különösen a gyengébb nem képviselői úgy szólván a tenyerükön hord­tak és egymást érték a meg­hívások, stb. De a többiek is — kevés kivétellel, — töb­bet megengedtek maguknak, — mint kellett volna — a nagy népszerűség hatása alatt. Ilyen körülmények kö­zött fejeződött be az őszi idény majd megkezdtük a felkészü­lést a tavaszi fordulóra. A játékosok az ■ edzéseken ingerültek, fáradtak voltak és a legkisebb — a játék kö­zött szokásos — ugratásokra durván válaszoltak vissza. — Lassan-lassan egymás meg­becsülése helyett mind gyak­rabban egymás le- és felme­nő rokonait emlegették. Ezen­kívül egyesek — azt gondolva, hogy a jó szereplés elsősorban az ő érdemük — indokolatla­nul többet megengedtek maguknak a többeikkcl szemben és ez a viselkedésük a já­téktéren is megmutatkozott. Elvárták a többiektől, hogy helyettük is küzdjenek és minden tevékenységük arra irányult, hogyan lehet az ed­zéseket lelazsálni. Állandóan kifogásokat kerestek az edzé­sekről való távolmaradásra. A labdarúgás részükre nem örömet, hanem megterhelést jelentett és minden más fon­tosabb volt számukra. Állandóan nyomatékosan fi­gyelmeztettem őket, hogy a tavaszi idény sokkal nehe­zebb lesz és csak akkor tud­juk az őszi fordulóban elért helyünket tartani, ha mind­nyájan lelkiismeretesen ké­szülnek fel minden mérkő­zésükre. Megkezdődött a tavaszi bajnokság és a játékosok egy része még mindig hordta a nagy mellényt. Minden fi­gyelmeztetés ellenére ontel- ten léptek a pályára a Kőbá­nyai Lombik elleni mérkő­zésre, akik a kiesés rémétől hajtva, óriási akarattal és becsvággyal küzdöttek és nem kis meglepetésre legyőz­ték addig veretlen csapatun­kat. Ez a vereség hideg zu­hanyként hatott ránk. A játékosok sajnos nem magukban, hanem egymás­ban keresték a hibát. Egyesek egy-két vállrándí­tással intézték el a veresé­get, ugyanakkor a lelkiisme­retesebbek napokig bánkód­tak és tűnődtek a vereség okain. A soronkövetkező mérkőzéseken beigazolódott, hogy milyen keserves küzdel­met kell vívni minden baj­noki pontért, különösen vi­déken, a kiesés ellen küzdő csapatokkal szemben. A tavaszi idény első felén túlvagyunk. Mérlegelve az eddigieket. nem volt egyetlen olyan mérkőzés, melyet ne tud­tunk volna megnyerni, ha minden játékosunk igyeke­zett volna elsősorban szív- vel-lélekkel küzdeni. Félretéve minden mellék­gondolatot, egymássál szem­ben őszinte megbecsüléssel viselkedni és képességeiket maradéktalanul a csapat ér­dekébe állítani. Hiányzott csapatunkból az az erkölcsi erő, amely ősszel sok mér­kőzésen javunkra billentette a mérleget és biztos alapot, nyugodt légkört, önbizalmat biztosított játékosainknak a nehéz bajnoki küzdelmekben. Csapatunk játékereje semmit sem gyengült. Az együttesben meglévő képességek azonban csak abban az esetben jut­nak megfelelően érvényre, ha a fent leírt tényezőkkel párosulnak. Az idény második fele még hátra van. Csupán a játékoson múlik, — ha megszívlelik a fent leírtakat, — csapatunk to­vábbi sikeres szereplése, hogy ismét büszkén, fel­emelt fejjel járhassanak minden sportszerető jászbe­rényi szurkoló szeretetétől és megbecsülésétől övezve. Ezúton kérem csapatunk lelkes szurkolótáborát, hogy az elkövetkezendő bajnoki mérkőzéseken bizalommal nézzenek együttesünk szerep­lése elé, ps olyan odaadóan biztassák kedvenceiket, mint ahogy ezt tőlük már annyi­szor hallottuk. Csapatunk még újonc az NB. II-ben és törvényszerűen át kellett es­nie a gyermekbetegségeken, hogy ezekből felépülve és megerősödve, méltóképpen képviselje városunk labda­rúgó sportját. Kerekes Imre labdarúgó edző, ’ Jászberény A kezdet kezdetén Az Országos Vasutas Labdarúgó Kupáért Jászapáti VSC — Kisújszállási MÁV 6:1 (2:1) Jászapáti, 200 né­ző, vezette: Árvái. — Jászapáti: Török — Pásztor, Polgár, Mihá­lyi — Rusvai, Utasi — Bolyós, Kökény I., Ferenczi, Kökény II., Adám. Edző: Korom Pál. Kisúj­szállás: Ferenczi — Szenczi, Csi- zi, Márton — Bachner, Gy. Nagy B. Nagy, Sándor, Tálas, Ugrai. Szőke. — Széllel szemben Jászapáti kezdte a játékot. A vendégcsa­pat 5 percen át támadott. Ek­kor «feljöttek a hazaiak és Fe­renczi csak hajszállal lőtt kapu fölé. Egy perccel később a vé­delem jól dobta ki Ferenczit és annak jobblábas lövése a kau közepében kötött ki. 1:0. Mintegy 10 percen át változatos játék alakult ki, a vendégeknek adó­dott egy-két gólhelyzetük is, — azonban csatáraik elvétették azokat. A 17. percben ismét Fe­renczi előretörése volt eredmé­nyes. A 25. percben védelmi hi­bából Szőke révén 2:l-re szépí­tettek a kisújszállásiak. Fordulás után a hazai csapat­nak kedvezett jobban a szél és ekkor sok támadást vezettek. A kisújszállásiak is támadtak, így az 50. percben Török csak az utolsó percben tudott hárítani. Ellentámadás során azonban Bo­lyós révén már 3:1-re húztak el a hazaiak, majd az 55. percben Kökény 4:l-re növelte ■ előnyü két. — A gól után a vendégek mintegy 10 percen át fölényt harcoltak ki. azonban Törökkel az élen, a hazai védelem hárí­tani tudott. A 65. percben egy ellentámadás során Bolyós őri­re, majd a 70. percben Kökény I. 6:l-re állította be a végered­ményt. A mérkőzés közepes iramú volt. Sokat mozgott és dolgozott Adám, Rusvai, Utasi és Bolyós. Az ő játékuk emelkedett ki. A kisújszállási e gyüttesböl pedig Szenczi, B. Nagy. Sándor és Szőke játéka érdemel dicsére­tet. Mindkét csapat tartalékos volt. A játékvezető két esetben nem vette észre a 16-oson belüli szabálytalanságot, mindkét ka­pu előtt, melyet a partjelző be­intett. h. r. A falu végén gyakran lát­ja az ember ezt a leépet: zöld gyepen két futball-kapu — melyet két élő fa, vagy sok esetben két kődarab, vagy kabát helyettesít —, a gyepen futkározó tarka-barka ruhás kisfiúk, meg néhány „druk­ker", parittyás gyerkőc, bi­cikliről leszálló érdeklődő. — Nem is gondolja senki, meny­nyi verejték elhull, amíg csak odáig is eljut egy kis falu, hogy szaladgáljon valaki a zöld gyepen. Így van ez Tiszaszöllősön is. A temető melletti tisztá­son gyakran rúgják a kerek bőrlabdát: Eszenyi Laci, Ko­csis Bálint, Czinege Flórián, Ádán Jóska és társaik. Szü­leik bizonyára többször meg- feddik. őket, amikor néha a heves küzdelemben a cipő orrát, vagy talpát is lerúg­ják. De azért legközelebb újra csak összejönnek, hisz nagyon szeretik a focit. Ki tudja, lehet, hogy Bozsik, vagy Hidegkúti utóda kerül ki közülük idővel. Az országos vízilabda bajnokságért Hatalmas küzdelemben, lelkes játékával győzőit a Dízsa SZOLNOKI DÓZSA—BP. VA­SAS 4:3 (1:3) Szolnok, Damja­nich uszoda, 1000 néző, vezette: Gáti. Szolnok: Boros — Hasznos L, Brindza — Pintér — Kanizsa, Hasznos II.. Koncz. Edző: Goór István. Bp. Vasas: Kunos —Víz­vári, Szalai II. — Markovits — Kiss L., Szívós, Demény. Edző: Bozsi Mihály dr. A gólok sor­rendje; Szívós, Hasznos II., Szí­vós, Kiss L., Hasznos II. (4 mé­teresből), Hasznos II., Kanizsa. Kezdésnél Kanizsa érte el a labdát és Hasznos II. kétszeri húzása jelentett veszélyt a ven­dégek kapujára. Ezután válta­kozó mezőnyjáték alakult ki, s Szívós röviddel utána vezetéshez juttatta a Vasast. A Dózsa a gól után is továbbra támadott, azon­ban a befejezések nem sikerül­tek. mert vagy a jól védő Ku­nos hárította azokat, vagy a kapufa mentett. Félidő közepén Hasznos Il.-nek sikerült ki­egyenlíteni. Kezdés után Szívós kifordulásból ismét gólt szerzett a fővárosiaknak. 1:2. Továbbra is a szolnoki csapat támadott, azonban a Vasas védelem min­dent hárított. Vízvári a 8. perc­ben csak szabálytalanság árán i tudta szerelni a szolnoki gólzsá­kot. A játékvezető 4 méterest ítélt, melyet Hasznos II. a kapu bal alsó sarkába lőtt. Lövését Kunos szögletre tolta, majd az egyik leúszás után Kiss L. vá­ratlan gólja háromra emelte a fővárosiak góljainak számát. A második félidőben mintha kicserélték volna a szolnokia­kat. Hatalmas lelkesedéssel fe­küdtek a játékba, az egyik tá­madást a. másik után indították. Hasznos II. egyik szép húzását Kunos fejjel védte. A Vasas ek­kor Időhúzással igyekezett az eredményt tartani. Nagy volt a szolnoki csapat nyomása, amely különösen Vízvárinak adott sok munkát, mert a nagy akarással játszó Hasznos II.-őt kellett sem­legesítenie. Egyik támadás al­kalmával Vízvári ismét szabály­talankodott a 4 méteresen beiül, s a megítélt büntetőt most már Hasznos II. biztosan értékesítet­te: 2:3. Továbbra is a hazai csa­pat támadott és Hasznos II. csa­varja a Vasas kapufájától Ku­nos fejére esett vissza és onnan pattant a hálóba. 3:3. Megjött most már a közönség hangja is és lelkesen biztatta kedvenceit. Nagy küzdelem alakult ki a győztes gólért, A hazaiak Kani­Mostanában gyakran ol­vashattunk a lapokban olyan cikkeket, hogy baj van, mert az értelmiségi fiatalság el­szakad a munkásságtól, le­nézi munkájukat, élettársat csak diplomával tud elkép­zelni, és még egy sor ilyen állítást. Jó lett volna, ha a kételkedők ott lehettek volna szerdán a Tisza Cipőgyár­ban, hogy csattanós cáfola­tot kapjanak érveikre, leg­alábbis, ami az általánosítást illeti, Az egész úgy kezdődött, hogy a gyár KISZ < fiataljai gondoltak egy „nagyot és merészet1’ és elhatározták, meghívják a tiszaföldvári gimnazistákat egy kis ismer­kedésre, megmutatják nekik a gyárat, beszélgetnek a fia­talság problémáiról és utána egy kis zenés-táncos „aktí­vát” rendeznek. A gondolatot tett követte és a 2. leányszállás társalgó­jában 20 gimnazista fiú és lány, meg ugyanannyi tiszás fiatal gyűlt össze, hogy meg­ismerjék és ezen keresztül meg is szeressék egymást. A beszélgetés kissé nehezen in­dult, mert mindkét „fél“’ za­varban volt, ilyen találkozót még sohasem csináltak. No, de nem azért fiatalság a fia­talság, hogy sokáig bírják az ünnepélyes hangulatot. Vala­melyik fiúból kibuggyant egy jóízű bemondás, kitört a ne­vetés, feloldódott a feszült­ség, megindult a beszélgetés. Persze, osztatlan sikert ara­tott a finom szendvicshal­maz és a hűsítő, amivel a vendéglátók kedveskedtek. A beszélgetés során beszá­moltak egymásnak KISZ szervezeteik életéről, szóra­kozásaikról. Politikáról is szó esett, nem valami szakálla­sán komoly értekezlet, ha­nem érdekes vita formájá­ban. A kötetlen beszélgetés megtette a hatását, és mire a gyárlátogatásra sor került, már mindnyájan a legjobb barátok voltak. Itt is, ott is megálltak a gépeknél, beszédbe elegyed tek a fiatal munkásokkal. Megmagyaráztatták maguk­nak a munkafolyamatok lé­nyegét. Mindenkinek nagyon tetszettek a látnivalók, töb­ben el is határoztál!, hogy a nyári szünidőben ide jönnek zsa és Hasznos II. révén, mig a vendégek Markovits és Szívós révén veszélyeztettek. Állandó szolnoki támadások során Kani­zsa látványosságszámba menő Bzép csavar góljával szerezte meg a győzelmet. 4:3. Az utolsó másfél percben — igen okosan a Dózsa úszással és labda tartás­sal húzta ki a hátralévő időt, úgy hogy az ellenfél hozzá sem tudott érni a labdához. Két ellentétes félidejű mérkő­zésen a Dózsa hatalmas küzde­lemben, lelkes játékának kö­szönhette megérdemelt győzel­mét. A hazai csapat az első fél­időben kissé mereven és nagy balszerencsével játszott, ekkor támadásaik rendre nem sikerül­tek. A második félidőben a ha­tártalan és példamutató lelkese­dés meghozta a várt eredményt és ekkor a szurkolók igazi kor­szerű vízilabdajáték szemtanúi lehettek. A hazai védelem a második félidőre feljavult. A csatársorban Kanizsa nagyszerű játékával, — Hasznos II. pedig nagy akarásával tűnt ki. A Va­sasban Kunos nagyszerűen vé­dett. Mellette Szívós és Vízvári látszott jól, illetve nyújtott át­lagon felüli teljesítményt. dolgozni, ha lesz rá mód; Ebben az elhatározásukban segítette őket az a néhány gimnazista, aki régi ismerős­ként mozgott itt, mert múlt nyáron már dolgoztak a gy ál­ban. — Nagyon sokat tanultunk itt — mondotta Süveges Ilo­na első gimnazista kislány, aki barátnőjével és osztály- társnőjével, Bréda Évával figyelmesen nézegette a lát­nivalókat. — Csodálatos egy ilyen nagy gyár. Es milyen, szorgalmasak, ügyesek az itt dolgozó lányok és fiúk. Persze, a fiatalság a vi­dámságot is szereti. Ez bebi­zonyosodott a laboratórium­ban is, ahol valami savany­ítás hűsítő italt kevertek a szomjazóknak. Közben szor­galmasan ugratták egymást a laboratóriumi „bájttal” ve­szélyességével. A gyárlátogatás után a klubhelyiségbe mentek visz- sza, ahol megszólalt a zene és a gimnazista kislányok és fiúk nemes versenyre keltek a gyári KISZ-esekkel, ki tud szebben, jobban táncolni. A tiszaföldvári vonat fél 9 órakor indult a martfűi ál­lomásról. Sokan kikisérték a gimnazistákat, akiket H. Nagy Mihály KISZ titkár búcsúztatott. Viszontlátásra nálunk — kia­bálták az induló vonatból a tanulók. — Okvetlenül el- gyertek ám! El fognak menni. Jó és hasznos az ilyen kezdemé­nyezés. Minél többet és mi­nél gyakrabban kell ilyet rendezni. Ez biztos módja annak, hogy igazi, néphez hű értelmiségünk fejlődjön és a munkások között is el­oszoljon a bizalmatlanság az értelmiség iránt. Hernádi. Etőadás a fiatal- korúak bűnözéséről Ma délután öt órakor az MSZBT klubban, az Iroda­házban a fiatalkorúak bűnö­zéséről és a fiatalság nevelé­séről tart előadást dr. Győri Ferencné bíró. Az előadást a szülői munkaközösségek szer­vezik. A klub vezetősége minden érdeklődőt elvár az érdekes előadásra. (A PROHIRDETÉSÉgj Szolnok megye mlndeD váro­sába es községebe eljut a Néplap. Ezért, da eladni, ven­ni, vagv cseréim akar, nirdes- sen a Szolnok megyei Néplap­ban, — biztos es eredményes. Hirdetési dijak: apróhirdetés hétköznap szavanként l.—, va­sárnap i.— et. Eljegyzési, há­zassági, halálozási hír hétköz­nap 3.—, vasárnap 3.— M. — Keretes hirdetés mm-soron- keni hétköznap 2.50, vasarnap 3.— Ft, Hirdetések (eladhatok Szolnokon a kiadóhivatalban: trodanaz, földszint 3 es az Ál­lami Hirdető városi es Járási Kirendeltsegein. GYORS- és' gépírőnőt — ko­moly tudással — továbbá általá­nos adminisztrátort, aki egyben jó gépíró, azonnal alkalmazunk. Kézzel írott önéletrajzokat kér­jük postán beküldeni. Szemé­lyes megjelenést csak meghí­vásra kérünk. Gyógyszertári Központ Szolnok, Ságvári Endre u. 27. szám. KERESKEDELMI munkában jár­tas szolnoki lakosokat fizikai munkára felvesz a Vegyianyag- nagykereskedelmi Vállalat Szol­nok, Vöröshadsereg u. 32. KŐMŰVES szakmunkásokat azonnal felvesz az Epületkar- bantartó KTSZ Szolnok, Ady E. utca 63, szám.___________________ TISZASULYI földművesszövet­kezet felvételre keres szakkép­zettséggel rendelkező főkönyve­lőt és üzemágvezetőt. Jelentkez­ni lehet a tiszasülyi földműves­szövetkezet Irodahelyiségében. SZAKKÉPZETT, — gyakorlattal rendelkező szakácsot keresünk. Jelentkezni lehet személyesen a Törökszentmiklós és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet központi Irodájában. FŐKÖNYVELŐT keresünk azon­nali belépéssel: Tószegi Földmü- vesszövetkezet, ■— Jelentkezni ugyanott; A JÁSZBERÉNYI 10. SZ. Autó- közlekedés Vállalat felvételre keres egy autófényezőt és egy lakatost, jászberényi munka­helyre. Munkabér megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a 10 sz. AKOV-nél Jászberény, Pe­tőfi tér 2. KÖZÖLJÜK, hogy a tiszáőrsl strandfürdő megnyílt. Strand, üdülés, hideg és meleg ételek, italáruk bö választékban kap­hatók. Szórakozás, zene, tánc; biztosítva van: KONYHABÚTORT, rekaaiiét, — kisiparostól, fizetési kedvez­ménnyel. Budapest; üllői út 5, (Kálvin térnél.) Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szeretett leányunk, illetve testvérünk te­metésén megjelentek, koszorú­kat és virágokat helyeztek el és részvétükkel fájdalmunkat eny­hítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. Rigó család Szolnok A szolnoki Szigligeti május 16. péntek este 7 óra: CSENDES OTTHON május 17. szombat este 7 óra CSENDES OTTHON máj. 18. vasárnap du. 3 óra: CSENDES OTTHON máj. 18. vasárnap este 7 óra CSENDES OTTHON iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiii Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei ran ács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség; Szolnok, Tisza Antal in 2* L em; Telefon: 60—03, 20—69; 23—20 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomda vezetői

Next

/
Oldalképek
Tartalom