Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)

1958-05-08 / 108. szám

1958, május 8. SZOLNOK MFG VEI NÉPLAP 5 Körséta a szolnoki járás könyvtáraiban Szolnok megye hét járása közül a szolnokiban van a legtöbb könyvtár. 22 nép­könyvtár és 3 önálló községi könyvtár áll a járás lakossá­gának a rendelkezésére. Bát­ran mondhatjuk, hogy a leg­kisebb helyre is eljut a kul­túra, a jó könyv. Az 1958-as év első negye­dében a szolnoki járásban 3531 olvasó, (a járás lakossá­gának 5.7 százaléka) 27.262 kötet könyvet olvasott el. Egy olvasó átlagosan 8 könyvet kölcsönzött ki a negyedév folyamán. Kiemelkedően szép munkát végzett Ivanics József, rá- kóczifalvi népkönyvtáros. Az olvasók száma eléri a község lakosságának 10 százalékát, akiknek 3553 kötetet köl­csönzött. Azt a lelkes oda­adást, amellyel Ivanics elv­társ végzi munkáját, a köz- séig tanács is látja és meg­felelően segíti is a könyv­tárat. 2000 forintot adott könyvvásárlásra. Jó ered­ményt ért el Lengyel Jenő, tiszaföldvár-kunhalmi nép­könyvtáros, aki a tanyai is­kolát a környező lakosság legkedveseb találkozóhelyévé tette, éppen a könyveken keresztül. Ugyancsak követésre méltó a zagyvarékasi tanács pél­dája. Ott 3500 forintot adtak eddig a községfejlesztési alap­ból a könyvállomány fejlesz­tésére, de még ezután is kap majd a könyvtár pénzt. Sajnos, nem mondhatjuk el ezt minden községi tanács­ról. Üjszászon pl. kocsmát csináltak a könyvtár helyi­ségéből, s a könyveket egy szűk, cementes kis üzlethe­lyiségbe telepítették át. Másutt meg — mint pl. Vezscnyen és Szajolban — a statisztika rideg adatai sze­rint nem szeretnek olvasni az emberek. Vezsenyen 10, Szajolban 20 könyvet kölcsö­nöztek ki az egész negyedév folyamán. Nem tudjuk, mii csináltak ezeken a helyeken a könyvtárosok. De a községi tanácsok sem sokat törődhet­Sok újdonság várja a fotoamatőröket az új szezonban Szokássá vált, hogy az OFOTÉRT minden évben ta­vasszal bejelenti újdonságait. A korábbi években nem sok újdonsággal dicsekedhettek, ellenben az idén a vártnál is szélesebb lesz a különféle fotócikkek választéka. Erről tájékoztatta a sajtó képviselőit kedden délelőtt az OFOTÉRT vezetősége. Elmondották, hogy 20 000, hu- szonkétféle közép- és nagy­teljesítményű fényképezőgép között válogathatnak az ama­tőr fotós ok és többezer box- gép áll á fiatalabb generáció rendelkezésére. A gépek kö­zött akad olyan is, amelyik nálunk eddig még nem volt forgalomban, Ilyen a Prakti- na—3, az Altix N, a Smena II. és a Breirette. Ez utóbbi csak néhány hét múlva érke­zik meg. A nyáron forgalom­ba kerül az Exakta—Varex: új változata, amelyet már távmérő aknával és fénymé­rővel látnak el. 1 Arról is tájékoztatták a megjelenteket, hogy mint­egy kétmillió 6x9-es és kö­rülbelül 600 ezer normálfilm lesz az üzletekben, ugyanak­kor lényegesen javul a vegy­szerellátás is. A vegyszereket előre elkészítve, üvegben, de kristályosán vagy poralakban is meg lehet majd vásárolni. Külön gondoskodnak a fotó-, szakkörökről és részükre tar­togatnak Agfa-filmeket. Az amatőrök sokat panaszolták, hogy nem lehet színszűrő üveget kapni. Ennek a kérés­nek is eleget tesznek, kül­földről 15 ezer, a hazai ipar­tól pedig 20 ezer ilyen eszköz érkezik az OFOTÉRT-üzle- tekbe. (MTI) Több mint félmii iá gépjármű köz ekedik Lengyelországban Az elmúlt év folyamán 131 ezerrel növekedett a Lengyel- országban közlekedő gépjár­művek száma. Jelenleg már 571 ezer gépjármű (különféle típusú autók, motorkerékpá­rok és traktorok) közlekedik a lengyel utakon. A motorke­rékpárok száma 331.000, — ezek közül 324.000 magántu­lajdonban van, A teherautó­állomány 99.000. A személy- gépkocsik száma csaknem 62.000, ebből 30.000 kocsi ké­pez magántulajdont. Ezzel kapcsolatban megemlítendő, hogy a magánautók száma 11.000-rel, a magántulajdon­ban lévő motorkerékpárok száma 96.000-rel nőtt az el­múlt év folyamán. nek könyvtáraikkal, ha nem találnak arra alkalmas sze­mélyt könyvtárosnak, aki kellő propagandával fellen­dítené a könyvtár forgalmát. Néhány helyen, így pl. Martfűn, Rákócziújf altiban, Tiszajenőn nincs megfelejő helyisége a könyvtárnak. A tanácsháza egyik szobájában átengedett fél szekrény egy­általán nem nevezhető alkal­mas elhelyezésnek. S talán ezért olyan alacsony ezeknek a könyvtáraknak a forgalma. A járás könyvtárosai csend­ben végzik áldozatkész mun­kájukat. Hivatásuk tudatában munkálkodnak azon, hogy népünk közül minél többen barátai legyenek a jó könyv­nek, a lelket üdítő irodalom­nak. Jól látják, hogy a szó- raíkoztatás mellett a nevelés is feladata könyvtárosaink­nak. Éppen ezért megérdemel­nék, hogy a községi tanácsok közül miinél többen kövessék Rákóczifalva és Zagyvarékas példáját, és segítsék, többek között anyagi eszközökkel is könyvtáraikat, Sági Pál. Nyári Szabadegyetem Pécseit A Tudományos Ismreetter- jesztő Társulat Baranya me­gyei szervezete Pécsett július 6-tól 19-ig és július 21-től augusztus 3-ig megrendezi a TTIT Mukácsy Mihály Sza­badegyetemének Nyári Tago­zatát. A Nyári Szabadegyetem célja Baranya és Pécs tör­ténelmének, irodalmának, művészetének, néprajzának, szociálpolitikájának és tudo­mányos életének megismer­tetése, valamint a történelmi nevezetességű siklósi vár, szigetvári vár, pécsváradi vár és a festői környék be­mutatása, Mohács, Komló, Abaligeti cseppkőbarlang, Harkányfürdő és Sikonda für­dő kirándulásokon keresztüli megismertetése. A hallgatók látogatásokat tesznek Pécs tudományos in­tézeteiben, tanulmányozzák a 2000 éves város műemlékeit és mecseki túrákon vesznek részt. Részletes tájékoztatót küld a TTIT Titkársága, Pécs, (Janus Pannonius u. 11)., va­lamint a megyei TTIT szer­vezetek titkársága*. -------------­Mi ért ne lehelne Szájaiban is ? Brüsszeli utazás és eqyéb nasy nyeremények a Budapesti Ipari Fásár sorsjátékán A május hó 23-án megnyi­tásra kerülő idei Vásár egyik legnépszerűbb attrakciója alighanem a feltűnően jelen­tős nyereménylehetőségeket tartalmazó sorsjáték lesz. így a húzásoknál osztályon felül három nyerőszám boldog tu­lajdonosa abban a szerencsé­ben részesül, hogy ■ ingyene­sen kiutazhat a Brüsszeli Vi­lágkiállításra. öt napig a helyszínen tartózkodhat és visszautazhat ugyancsak díj­mentesen. A további értékes­nél értékesebb tizennyolc fő­nyeremény sorában szerepel egy bárhol felállítható, be­rendezett, kétszemélyes nya­raló, egy barokk-hálószoba, egy 175 és 125 köbcentiméte­res motorkerékpár, egy Panni robogó, egy Moped kerékpár, egy kárpitozott csőbú tor­garnitúra, egy magnetofon­készülék, 60 liter ürtajrtalmú Elekbhermax hűtőszekrény, egy televíziós készülék, vi­lágvevő rádió ultrarövid hul­Van, aki igy, van, aki úgy kedveli a szeszesitalt. Némely ember sokat, míg mások ke­veset, vagy egyáltalán nem is isznak belőle. Ezen a téren a vélemények nagyon meg­oszlanak. Nincs is annál jobb — mondják egyesek —, ha egy üveg bor mellett vidám társaságban, halk nótaszó mellett szélnek ereszti az ember a gondját. Bevezetésül talán ennyi elég. Mindezeket azért mondtam el, hogy több szajoli levélírónk panaszának eleget tegyek. Ugyanis, né­hány évvel ezelőtt ebben a községben is nyitott a föld­művesszövetkezet egy zenés szórakozóhelyet. A lakosok nagyon megörültek neki — gondolván, ezután elmehet az ember és főleg van olyan hely, ahol szabad idejében eltölthet kellemesen néhány órát. De az öröm hamar ürömmé változott. A szövetkezet ve­zetősége kijelentette: „Nincs arra anyagi fedezet, hogy fenntartsuk a helyiséget. Fe­lesleges kiadás” — mondo­gatták. — Ott van az um ellátó, meg a talponálló gondolták. Olt ihatnak elege- rumból, meg pálinkából. Tehát ezekután aki viszo- lyog e helyiségektől és in­kább vidám társaságban, kul- túremberhez méltóan akar szórakozni, az maradjon ott­hon. Elvégre sokba kerülne az, ha ilyen vendégekről gondoskodnának. Könnyebb megoldás az, ha megszüntetik a zenés éttermet. Amit meg­nyernek a réven, elvesztik a vámon. Elvégre az a fő, hogy egy füstös étteremben minél, de minél több bevételre te­gyenek szert, nem baj, ha napokig rumot, meg pálinkát kérnek. Nem ártana azért megszívlelni a dolgozók kí­vánságát. Legalább Szajolban is egy lépést tenne előre a földművesszövetkezet, ha újra megnyílna a helyiség. A dol­gozók kulturáltsága kívánja ezt meg. Es erre Szajolban is több figyelmet fordíthatná­nak. (Több szajoli dolgozó levele nyomán): — aj — MÁJUS 3 Csiitlrlök M'ftátv Két óra üdülés A Nap kél: 4.17 h-kor, nyugszik: 19.05 h-kor. — A Hold kél: 23.47 h-kor, nyugszik: 8.48 h-kor. Idő járásjelentés Várható időjárás: felhőát­vonulások, több helyen még záporeső, Zivatar. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, észak- nyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 19—22 fok között. Távolabbi kilátások: pénte­ken és szombaton melegebb idő.- TISZASZENTIMRÉN ez évben 7 ezer forintos beruhá­zással felépítik a magyaror­szági harcokban elesett szov­jet hősök emlékművét. Az építkezéshez a lakosság társa­dalmi munkával is hozzájá­rul. ÖTÓRAI TEA címmel ifjú­sági találkozó lesz Szolnokon a Magyar—Szovjet Baráti Társaság klubjában az első kerület, a Kertváros és a karhatalom KISZ fiataljai között szovjet vendégek rész­vételével, május 11-én, dél­után 5 órakor. ÖTVENNÉGY negyedéves búcsúzik iskolájától május 10-én a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Technikum növendékei közül. — A har­madéves tanulók méltóan el akarják búcsúztatni az iskola padjaiból kikerülő végzősö­ket. Eseményekben gazdag záróünnepséget terveznek. — CSAKNEM 123 EZER mázsa műtrágyát használnak fel az idén megyénk mező- gazdasági termelőszövetkeze­tei. MEGKEZDŐDÖTT a pót- szerződéskötés a Szolnoki Víz­ügyi Igazgatóságnál. A ter­melők minden utólagos köt­bér nélkül köthetnek szerző­dést június 1-ig az igazgató­ság szakaszmernökeinél. Az állami gazdaságok, tsz-ek, va­lamint egyéni termelők eddig 33.800 hold öntözhető terület vízellátására kötöttek szerző­dést. — MÁJUS 11-én 9 órakor a falusi spartakiád versenyek keretében Tiszaföldváron női, férfi kerékpárversenyt ren­dez a községi KISZ szervezet, A legjobb 3—3 versenyzőt ér-» tékes díjjal jutalmazzák. — 130 EZER FORINTOT juttat a Megyei Tanács ez évben a szolnoki közkórház­nak textilneműek vásárlásá­ra és gyógyszertári gépek be­szerzésére. — AZ UNESCO statiszti­kája szerint kétszáznegyven millió ember jár hetenként 130 ezer filmszínházba. — MÁJUS 9-én délután 6 órakor nyitják meg ünnepé­lyes keretek között a jászbe­rényi Klapka György Ipari- tahülő Intézet a Fémnyomó és Lemezárugyárral közösen rendezett újító és szakköri kiállítását a Lehel-klubban. — MA DÉLELŐTT 10 óra­kor a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság klubjában ülé­sezik a népek barátsági hó­napjának előkészítő bizottsá­ga. Ez alkalommal megbeszé­lik a hónap programját és a kulturális események megren­dezésének lehetőségeit. KEDDEN DÉLUTÁN fél 5 órakor taggyűlést tartott a Megyei Tanács KISZ szerve­zete. A fiatalok megbeszélték a kelet-németországi társas­utazás programját és négy új tag felvételéről döntöttek. ■ Közlemény A Szolnoki Járási és Váro­si Rendőrkapitányságra a leg­utóbbi időben talált tárgy­ként a következőket szolgál­tatták be: két karórát, három vizesvödröt, egy lemeztáskát, négy férfikerékpárt, egy pár férfi zsíros bőrcsizmát. A fenti tárgyakat a jogos tulajdonosaik igazolás ellené­ben a Szolnoki Járási és Vá­rosi Rendőkapitányságon át­vehetik. Vágó Ervin Három tündér a szünetben Zengő, a lantos Napsugár ♦ királyfi hűséges kísérője a* másik oszlopa az előadásnak.i A karcsú törékeny kis „ősz- * lop”, aki civilben negyedikes,* Eszes Anikó nevet viseli és* úgylátszik, ő is a rendező-* anyu nyomdokaiba fog lépni, i Palotai Mihály a királyfi,j már valósággal felnőttnek\ számít ebben a gárdában, hi-i szén hatodikos. Finomarcú.\ kedves, csak kezdetben egy* kicsit merev volt. Hiába, egy-t sz&m fiú a sok lány között...* Utolsó jelenetében már ő is* feloldódott, áhítattal csókolta* meg Csipkerózsika — ke z é t,t felébresztve őt évszázados ál-* mából. Mintha a mesébenJ nem így lett volna... Vagy* ez a zsengekorú közönségnek* tett engedmény? • Igen jók voltak még a« három táncos szobalányok és* a kukta brigád három vezető♦ személyisége. Végül pedig összefoglalói dicséret helyett: Megyénkt nagyobb városaiban is bei kellene mutatni a lelkes* gárda szép produkcióját. * HERNÁDI rendőrszázados iiiniiiimiimiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiuiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiimiiiiiiiiNiiiHiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiniiii Innen-onnan Csipkerózsika és Napsugár királyfi: Urbán Erika és Palotai Milíá ly Az Egyesült Államokban a többi között a különböző közlekedési eszközök okozta balesetekből is vezetnek sta­tisztikát. Ebből a szempont­ból az egyik leggyakrabban használt közlekedési eszköz — a felvonó — áll a legutol­só helyen. New Yorkban kö­rű belül 45 000 felvonó mű­ködik, ezeket nauouígt iöbb mi n t, I!» jui iy r jnhí^r 3 / i igém Lm?. As Príáel foVfíiouj ellenére csak igen ritkán íór­ául elő baleset, mivel a fel­vonókra automatikusan mű­ködő biztonsági berendezést Szereltek fel. Lavszannak hívják azt az új műrostot, amelyet a Szov­jet Tudományos Akadémia egyik laboratóriumában állí­tottak elő. Az új mű rost öt­szörié erősebb, mint a gyap­jú. Gyártási anyagalapját a kőszén és az olaj feldolgozá­sa során keletkező mellék­termékekből kapják. Az új műtőst: ellenáll » vasak hatá­sának, r, nenv'cs.. benne kárt sem a meleg, s=m pod’g » napfény. A Szovjetunió tex­tilipar! üzemeiben már hoz­záláttak a textilanyagok gyártásához a lavszan nevű műrostból, Nem tévedés a cím. Való­sággal üdülést jelentett szá­munkra a Sípos téri iskola pöttöm művészeinek és mű­vésznőinek vendégfcllépése a Szigligeti Színház színpadán. Sokan hajlamosak arra, hogy legyintsenek: gyermekelő­adás ... Pedig nincs igazuk. Sok öntevékeny csoport pél­dát vehet lelkesedésből, szor­galomból szép szövegkiejtés­ből a zsengekorú szereplők­től. Hk, a rendezés méltatása kö­vetkezik. Eszes lllésné peda­gógust illesse itt a dicséret. Kosztümtervezés, zenekíséret, rendezés, mind az ő vállán nyugodott. Feladatát szépen megoldotta, ötöst érdemel. A nagyszámú statisztériát, kuk­ták és szobalányok, apródok és katonák hadseregét ügye­el is felejtem, hogy nem hi­vatásos. No de nem csoda, a vér nem válik vízzé. A papa hegedűművész, a mama, Rege Margit Shakespeare Júliáját játssza Pesten. 1’Beszéltünk a szünetben a színésznő-mamá­val. Őszintén bevallotta, hogy r a saját premierjén fele ilyen lámpaláza sem volt. Népes szereplőcsoport a jelm ezes főpróbán Csipkerózsika édesbús tör­ténete mindnyájunk gyer­mekségének csillogó emléke. Amolyan „gyermek vagyok, gyermek lettem újrau hangu­lat lett úrrá rajtunk a néző­téren. Megelevenedett a me­sevilág és a sok gyerek tá- tott szájjal, csillogó szemmel követte az izgalmas fordula­tokat. (Valljuk be, mi felnőt­tek is.) A történet közismert­sége felment attól, hogy tar­talmi ismertetőt adjak, hiszen a mesekönyvekben mindenki meglelheti. Mint komoly kritikához il­* sen mozgatta a színpadon. Vagy harminc szobalány és ugyanannyi kukta lejtett ün­nepélyes tánclópésben körbe a színpadon, lelkes szülők, nagyszülők és kívülálló kö­zönség dörgő tapsától kísérve. Az öt boszorkány hátborzon­gató jeleneténél pedig direkt féltünk. Azért őket is meg­tapsoltuk. Az előadás fő attrakciója az ünnepelt prir/uádónna, űr- bán Erika játéka volt. Tehet­séges, jómozgású, jóhangú, kedves arcjátéké színésznő, azaz.' bocsánat, 111, o, l, Szinte lámberendezéssel, női aranj karóra, két mosógép, nagy­méretű ebédlőszőnyeg, égj férfi bőrkabát, egy ZORKK jelű fényképezőgép, női im­port pulóver, nylon fehérne­műgarnitúra. E főnyereményeken kívül több mint 10 ezer darab érté­kes — egyenként 150—25 fo­rint érték között váltakozó — nyeremény is kisorsolásra ke­rül. Húzás 1958. június 2-ón délután 4 órakor a Vásár te­rületén. A sorsjegyek beszerezhetők vidéken az Állami Biztosító, az IBUSZ és az Országos Ta­karékpénztár fiókjainál, to­vábbá minden megyei éj já­rási székhelyen a postahiva­taloknál, május 23-tól kezdve a Vásár területén. A sorsjegy ára 4,— forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom