Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)
1958-05-07 / 107. szám
A I SZOLNOK MEGYEI NFPIAP 1958. májú; OLDMŰVESSZÜVETKEZETEINK életéből EGYIK LÉPÉSI KÖ A MÁSIK A dolgozó parasztok termelési kedve megnőtt. Ezzel ma mar nem mond az ember semmi újat. Viszont a kedvnek az állandó növekedését szinte kézzelfogható módon bizonyítja egy-egy földművesszövetkezet. Ugyan, hogyan? Ifát elsősorban a mezőgazdasági termeléshez szükséges különböző eszközök, kisgépek, műtrágyaféleségek, növényvédőszerek eladási forgalmának állandó növelésével. Az emelkedés ugrásszerű. Éppen erről beszélgetünk a Fegyverneki Földművesszövetkezet igazgató-elnökével, ezzel a megfontoltszavú, faluját jól ismerő emberrel, akiről az a benyomásom, hogy inkább kettőt gondol, amíg egyet szól, de még véletlenül sem mond valótlant. — Néhány évvel ezelőtt a műtrágyát egyszerűen nem tudtuk eladni. Egy-egy szállítmány 2—3 évig hevert a raktáron. Nem vették a gazdák. i— És most? Sokatmondó félmosoly, de nem késik a válasz. Állandóan jönnek az emberek és követelik a műtrágyát. Miért nincs elegendő? Gondoskodjon a földművesszövetkezet. Pedig annyit eladtunk, hogy azt már magunk is sokaljuk, hiszen régebben öt év alatt nem fogyott ennyi. S a szövetkezet vezetője ezt nagyon helyesen nemcsak a termelési kedv növekedésével magyarázza, hanem azzal is, hogy a parasztság Fegyvameken — éppen úgy, mint másutt — igényesebb, kulturáltabb, sokat tanult a helyi termelőszövetkezetektől, s minden gazdálkodó a maga módján utánozni szeretné a közös gazdaságokat. Ennek egyik formája a műtrágyafelhasználás növelése, ami kifizetődik — erről meggyőződtek a fegyverneki gazdák. S a másik? Utánozni szeretnék a közös gazdaságokat Ez nagyon érdekes dolog. És az okokat ott kell keresni, hogy az egyéniek is jobban akarnak élni. — Ez az utánzás persze „kicsiben*’ értendő — mondja az elnök. Es mindjárt meg is magyarázza, mire gondol. A szakcsoportokra, az összefogás legkezdetlegesebb formájára. Sokan még ma is lebecsülik a dolgozó parasztok ilyenfajta tömörülését, ám, aki lebecsüli, nagyon rosszul teszi. Szolgáljon erre tanulságul éppen Fegyvernek község és az egyik itteni szakcsoport, illetőleg most már tszcs, mivelhogy átalakult. Hogy is történt a dolog ? Erről már K. Molnár József, a fegyverneki földosztó bizottság egykori elnöke, a Béke Tszcs tagja beszél. — ...... -4» — Az ellenforradalom utón a Május 1 Tszcs feloszlott. A tagok egyrésze és néhány egyénileg dolgozó paA fö'd-nű vessző vetkezetek e őnyös feltételekkel kötik a toUcrtékesíicsi szerződést A toliértékesítési szerződés rendszere még új. Kevesen ismerik, hiszen csak az elmúlt évben kezdtek ezzel ' foglalkozni a földmüvesszö- vetkezetek. Ez évben mér valamennyi földművesszövetkezet megköti a toliértékesítési szerződést. A dolgozó parasztok az elmúlt évben is érdeklődtek eziránt. Öcsödön tavaly 139 termelő kötött közel 2500 libára és kacsára toliértékesítési szerződést. Nagy volt az érdeklődés Karcagon, Kunszentmártonban, Mester- száláson, Jászladányon és még több helyen. Etéren azonban az elmúlt évben nem rendelkeztünk kialakult tapasztalatokkal. Így több termelő jogosan sérelmezte a kisebb-nagyobb hibái kát. Ezévben már figyelembe tesszük o termelő kívánságait és például az átadandó toll mennyiségét a tavalyi gyakorlati tapasztalatoknak megfelelően állapítjuk meg. Az idei szerződéses akció több tekintetben kedvezőbb, mint tavaly volt. Ez évben két- és háromtépésü libatoll átadására is köthetnek szerződést a gazdasszonyok. — Azok a termelők, akik a libát hizlalóéi szerződésre is lekötik, két tépésű toll átadására még szerződhetnek. Ebben az esetben minden libától 19 deka tollat lehet átadni és erre 12 forint előleget folyósít a földművesszövetkezet. Az első lépésű libatoll átvételi ára kilogrammonként 70 forint, a második és harmadik tépésű libatoll 100 forint, a kacsatoll kilója első tépésű 57 forint, második tépésű 70 forint. Bővebb felvilágosítást a földművesszövetkezetek adnak. KOVÁCS JÓZSEF, él ÉK boromficsop. vezetőElsők vagyunk Itészjegybefizetési tervünket 114.03 százalékra teljesítettük, s így a kunszetnmár- toni járásban elsők vagyunk. Az eredményt úgy értük el, hogy az első negyedév elején üzemi értekezleten beszéltük meg a tennivalókat. Pillér Irma. Kengyel László- né, Szombathelyi Imréné és Palotai István dolgoztak a legjobban. Meglátogattuk a szövetkezet tagjait és beszélgettünk a részjegybefizetés hasznáról, arról, hogy a befolyt összegeket mire költi a föid- művesszövetkezet. Simó Ferencné A tiszasosi szőlőtermelő szakcsoport munkájáról Tiszasason néhány éve működik egy egyénileg dolgozó szőlőtermelő szakcsoport. Huszonhárom tagja van ennek a kis termeiőközössségnek. A tagok most Kunmadarason borkimérést nyitottak, a saját termésű bor egy részét ott értékesítik. A tiszta jövedelem 10.1 százalékát közös alapra teszik, ebből végzik a beruházásokat, termelési eszközöket vásárolnak stb. Az a tervük, hogy a tar- talókszölőt közösen művelik majd, és közösen értékesítik a termést. A földművesszövetkezet munkáikat nemcsak szaktanácsokkal, hanem kisgépek kölcsönzésével is segítik. Szanda Rozália, Tiszasas. raszt mégsem akart letérni arról az útról, amelyikre egyszer rálépett. Még 1956 késő őszén elhatároztuk, szakcsoportot alakítunk. A földművesszövetkezet segített. Az egyik lépást követte a másik. Most létrehoztuk Béke néven a csoportunkat. A szakcsoportból nőtte ki magát. — Közös táblát alakítottunk ki. A 13 hold cukorrépát közösen műveljük. így sokkal célszerűbb — mondja K. Molnár elvtárs meggyőződéssel. S hogyan osztják vajon a termést? — Aszerint, kinek mennyi a földje. Ha mondjuk 200 mázsa cukorrépát termelünk holdanként, mivel öntözni akarunk, akkor ennek a termésátlagnak megfelelően, aki fél holdat adott a cukorrépának, az száz mázsát kap — és így tovább. — Egy táblába vetjük a- kukoricát is. Még az elmúlt évben vásároltunk vetőgépet, tehát már van közös vagyonunk is. Ez még nem sok, de lesz több. — A közös alapon most is van 10 ezer forintunk. A Béke Tszcs 50 hízóra kötött szerződést. Ezt most még nem bírjuk közösen hizlalni, nincs a jószágnak hely, de őszre már szerzünk helyet és egy falkát közösen hizlalunk. Leginkább a szak cső portban végzett társas munka késztetett bennünket arra, hogy most már a fejlettebb formát válasszuk. Ezeket a dolgokat mondta el K. Molnár József. Szavai bizonyítják, hogy a Béke Tszcs tagjai mindjobban felismerik az összefogás erejét, a szövetkezés hasznát és most már valóban úgy vannak, rendre, sorra követi az egyik lépést a másik. Szckulity Péter A kisúji földekről jelentjük Kisújszállás termelőszövetkezetei 3500 kh-ra tervezett kukoricából 2 ezer 254 holdon elvetettek. Befejezték a rizs, s megkezdték a cukorrépa vetését. Az utóbbi munkával nemcsak a nedves időjárás, de az alacsony talajhőmérséklet miatt is várniok kellett. Az eredetileg tervezeti vetésterületet 20 százalékkal növelték. A tervezett terület felénél nagyobb részén elvetették a lent. A tsz-ek eredetileg összesen 19 kh-ra terveztek silókukoricát; Sev- csenko elvtárs útmutatása alapján tervüket 60 kh-ra emelték. A vetés fele készen van. Felkészül tünk eeeeeeeeeeeeoeoeeee — JÁSZBERÉNY járás termelőszövetkezetei is követik Sevcsei.kó elvtárs tanácsait: tehenenként fél ka- tasztrális holdos siló kukoricát vetnek el. A pusztamonostori Búzakalász Tsz hat holdon vet fötakarmányként silókukoricát. Tiszajenő község területe a Tisza folyó jobb partján húzódik végig. Rengeteg erre a gyümölcs, a szőlő és a szorgalmas egyéni gazdák nagyon sok zöldségfélét termelnek. A zöldség, a gyümölcs felvásárlását a föld művesszövetkezet végzi. S ez a munka igen felelősség- teljes, mert sokszor naponta száz mázsa számra ömlik a gyümölcs, a zöldség a felvásárló helyek felé. A felvásárlás sikeres lebo nyolítása érdekében még március végén, április elején megtettük a szükséges előkészületeket. — Az' időjárás most már melegebbre for dúlt, virágba borultak a gyümölcsfák, a dolgozó parasztok megkezdték a palánták kiültetését. Nagy a szorgalom, s ha az időjárás kedvez, gazdag termésünk lesz. Ennek megfelelően intézkedtünk mi is, A Göngyöleg- ellátó Vállalattól már küldik a felvásárláshoz szükséges export és belföldi göngyölegek szállítását. Nerprég az igazgaíóság jóváhagyta a felvásárlók beállítását. Olyan embereket alkalmazunk, akik számításunk szerint megfelelnek a Várakozásnak. Beszélgettünk a termelőkkel is. Felhívták figyelmünket az előző év hibáira. Mi azon leszünk, hogy ne ismétlődjön meg a tavaly előfordult korrupció, ne legyen sógor-koma viszonyon alapuló felvásárlás, átvétel, a felvásárlási árakat az átvevők szigorúan betartsák. Gondoskodtunk arról is, hogy a termelőkkel mind a felvásárlók, mind a pénztárosok emberi hangon beszéljenek. Az elmúlt év hibáin okulva elhatároztuk: a felvásárlási idény alatt az átvevő helyeken1 kifüggesszük az árakat és a minőségi követelményeket. A dolgozó parasztok tehát saját szemükkel láthatják a napi árat és nyomban megállapíthatják: megkapták-e a megfelelő összeget. Ezenkívül az átvevő helyeken zöldség- és gyümölcsmintákat helyezünk el, hogy a dolgozó varasztok szemügyre vehessék a minőségi különbözeiét is. A község területén négy helyen lesz felvásárlás. Az áru-szállítást gépkocsikkal végezzük. Seres István, Ba.rtucz Győző, Tiszajenő és Környéke Körzeti Fmsz. II takarékosság, a gondos gazd kodás alapja, a ffildművessziivell zeti vagyon gyarapításának SZOLNOK MEGYE földművesszövetkezetei az múlt tíz esztendő alatt hatalmas fejlődést értek el. Szár szövetkezeti tag elmondja, örül a fejlődésnek. Régen a Hangya és az egyéb szövetkezet a nagypér kulákoké volt. őket illette a döntő szó, mert a szava, tok a részvények számához volt kötve. Az egyszerű mu kás és parasztember egy-két részvénnyel nemigen ez. vazhatott. A szegényembert egyébként is csak a látsz kedvéért vették maguk közé. Népi demokráciánkban egészen más a helyzet. A föli művesszövetkezetekben nincs szavazati különbség, mine egy, kinek, hány részjegye van, szavazata csak egy lehe A tagok saját soraikból választják vezetőiket, s igy az irá nyitás, nem a kiváltságosok kezében van, hanem a tago. bizalmát élvező, a szövetkezeti mozgalmat szerető és fej leszteni akaró dolgozó parasztok kezében. Ez így van. És az eredmény a földművesszövetkezetek fejlődésében meg is mutatkozik. A tagok száma állandóan nő, a szövetkezeti vagyon gyarapodik. A földművesszövetkezetek kebelén belül mindtöbb a különböző szakcsoportok száma, s örvendetes, hogy ezek túlnyomó része alapszabály szerint működik. A tagok pedig, ha látják, hogy a vezetőség jól gazdálkodik a rábízott vagyonnal, méginkább támogatják a földmű vesszővé tkezete t. AZ ELMÜLT EV utolsó negyedében a mezőtúri földművesszövetkezet a tagok által befizetett részjegyből egy vegyesboltot létesített. Az öcsödi földművesszövetkezet cipőboltot, a kunmadarasi étkezdét. Mindez a tagok anyagi támogatásával, társadalmi munkájával jött létre. Hasonló eredmények ez évben is találhatók. A beseny- szögiek a tagok segítségével kisvendéglőt, fagylaltozót létesítettek, Kisújszálláson 70 ezer forint értékben korszerűsítették az egyik vegyesboltot. A KÖZÖS VAGYON növelésére szinte korlátlan a lehetőség mindenütt, de különösen a költséggazdálkodás terén. Ezt az utóbbit a vezetők állandóan kísérjék figyelemmel, kemény kézzel szüntessék meg a pazarlást. Nem lehetnek és ne legyenek elnézőek azokkal szemben, akik Csáki szalmájaként kezelik, rongálják, vagy pláne lopják a földművesszövetkezet vagyonát. Jelentős' megtakarítási lehetőségeink vannak a szállítási költségeknél. Ha csak 0,1 százalékkal leszorítanák a megye földművesszövetkezetei a szállítási költségeket — amire a lehetőség, a rakterűiét jobb kihasználásával, az állásidő csökkentésével adva van — Szolnok megyében csak ezen a területen közel 1,2 millió forintot takaríthatnánk meg. Nézzük a vegyesköltségeket. A különböző anyagfelhasználások, a felesleges telefonbeszélgetések, az indokolatlan utazgatások megszüntetésével újabb százezrek maradnának meg. SOK LEHETŐSÉG van az anyagok, az áruk gondosabb kezelésén keresztül is a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmének. Hangsúlyozzuk, teljes erővel fel kell lépni a közös vagyon megkárosítóival szemben. Régen Hangyaboly vezető csak az lehetett, aki letette a kauciót. A mi társadalmi rendünk a boltvezetőktől, a bolti dolgozóktól nem leér kauciót, de elvárja a becsületes munkát. Radócz Mátyás ít ^ MÉSZÖV ig. tag A jászteleki Alkotmány Tsz tagsága a terméshozam fokozása érdekében az eddig felhasznált mennyiségen túlmenően 50 mázsa pétisót rendelt meg a szolnoki MÜNÖSZER- tői. Gulyás kirendeltségvezető a tsz részére Ujszászról diszponálta a műtrágyát. A jásztelkiek telefonérdeklödé- sére az újszászi finsz Ujszászi HL a tudds? nevű megbízottja így válaszolt: — Bár volna, elvtársak, bár volna! Nekem is a Bem Tsz adott kölcsön pétisót... Szép, szép az ujszászi Bem Tsz és az fmsz baráti kapcsolata; szerintünk mégsem ez a tényező az, amire termelőszövetkezeteink műtrágya-ellátását alapozni kell. Kevéssé érthető előttünk a, szolnoki MÜNÖSZER tájékozatlansága arról, hogy az ujszászi fmsz-ben van-e, nincs-e olyan cikk, melyre diszpozíciót ad. Jó lenne, ha mind a szolnoki MÜNÖSZER, mind az ujszászi fmsz irodáiban feltűnő helyre kifüggesztett felirat hirdetné az érdekelteknek: „A műtrágyára NEM ARATÁSKOR van szükség!” — b. z. — A műtrágYÁb szakszerű használatáról A dolgozó parasztok egyrésze nem jól használja fel a műtrágyákat és ezzel nem okoz ugyan kárt, de felesleges pénzt dob ki az ablakon. Röviden ismertetem a műtrágyák helyes alkalmazását, különös tekintetted a tavaszi vetésekre. Kezdjük a pillangósokkal. Ezeknek a növényeknek az a tulajdonságuk,, hogy az úgynevezett gyökérlakó baktériumok segítségével megkötik a légköri nitrogént, felhasználják saját testük építéséhez, sőt a talajt is gazdagítják nitrogénnel. Ennek ellenére a pillangósok is kívánnak bizonyos mértékű műtrágyát, mert a baktériumok csak a mag csírázását követő 3., 4-ik héten kezdik a légköri nitrogén megkötését. Vetés előtt tehát célszerű kai. holdanként 30— 50 kilogramm pétisót szórni a pillangósokra, hogy kezdeti fejlődésüket elősegítsük. Tekintettel arra, hogy a pillangós növények ellátják magukat nitrogénnel, foszfor-: és kálitrágyára fokozottabb mértékben van szükségük. A foszfor, de különösen a káli nagymértékben fokozza nit- rogéngyüjtő képességeiket és jó eredményeket érünk el ilymódon a magtermesztésnél. A foszfor és a káli használata azért is szükséges, hogy a talaj táperőegyensú* lyát biztosítsuk, mert növényeink mindig a talajban legkisebb mennyiségben lévő tápanyaghoz igazodnak és annak arányában veszik fel a többi tápanyagot. Egyéb tavaszi vetésű növényeink műtrágyázását most csak olyan mértékben vetem fel, ahogyan még időszerű azok használata. A tavaszi árpafajták igen sok könnyen felvehető tápanyagot kívánnak, mivel rövid a tenyészidejűk, gyenge feltárolóképes- ségű növények. Nitrogénigényük mérsékelt, foszforral és kálival szemben fokozottan igényesek. A kapások közül a cukorrépa mindhárom növényi tápanyaggal szemben nagyon igényes. A könnyen felvehető, könnyen oldódó tápanyagokat meghálálja. Pétisóból 100—120 kg-ot, szuperfoszfátból 150—180 kg-ot, káliból 150 kilogrammot adjunk. A káli a cukorrépa minőségére is kedvező. Emeli a cukortartalmat, növeli a gyártási értéket. A takarmányrépa műtrágyázása ugyanúgy történik, mint a cukorrépáé, azzal a különbséggel, hogy kálisóboi nagyobb adagot tanácsos adni. A kukorica közepes trágyaigényű növényeink közé tartozik, nitrogénnal és foszforral szemében közepesen, kálival szemben fokozottabban igényes. Ha nem kap istálló- trágyát, akkor 100 kg pétisót, 15(^-180 kg mészfoszfátot és 100—120 kilogramm kálisót alkalmazzunk. Istáljótrágyá- zás esetén a nitrogént mérsékeljük. Sthőr János, Kőtelek«