Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)
1958-05-04 / 105. szám
1958, május 4. SZOLNOK MZOTF1 NÉPLAP 7 Otíliámj, ff0\ ycalló esípti 9. csípés ♦ SZATIRIKUS OLDAL 1958. JvKjiema a piacon Az „Al’Bérlő“-szekta tízparancsolata a Két Tűró tejföl Tan itt köcsögbe, — Gazdasszonyom friss az áru tessék venni belőle! — Jobban lássék belenyúlnak tenyérrel, — Jó étvágyat! — ezekután •— azt kívánom szerényen! „ ........... » >■ o A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a Kakas örökifjú riportere: Rumremé- lő Rezső és Bamb Abelárd, az abszolút közismeretien amatőr statisztikus, tvúkszem- színező és műkedvelő algagyűjtő a Sárosvárosi Kórház idegosztályán társbérletbe költözött. Megyénk két szellemóriása napjainkban nemcsak „A bantu-akkád császárságok felé eszközlendő XXI. századi gumidominó-export ■ várható önköltségcsökkentésének alakulása” című többkötetes művön dolgozik, hanem az egyre jobban terjedő r— feltehetően arabs eredetű —• AVBérlő-szekta hitvallásának rendszerbefoglalásán is. Tudományos szempontból felbecsülhetetlen értékű közös állításukból sikerült megszereznünk — copyright by Kakas — a „Hithü AV- Bérlő Mind a Tíz Parancsolt- tyai” című részét. lm, a nagy- horderejű szakasz: I. A házimámi a te úrnőd, csakis neki szolgálj havonta annyi lakbérrel, amennyi a méltányos összeg ötszöröse. II. Házimámid felmenőági rokonait ne emlegessed. III. Megemlékezzél arról, hogy a házimámit minél gyakoribb távolléteddel megörvendeztessed. IV. Atyádnál és anyádnál nevezettet jobban tiszteljed. V. Ne ölj meg egyetlen, az albérlet felszereléséhez tartozó poloskát sem, nehogy azzal a foltos cihát bevérezzed. VI. Ismerőseidet lakásodtól távol tartsad. VII. Ne lopakodj éjfél után szobádba; ekkortájt a padlót ne nyekergessed. VIII. Hamis tanúságot ne szólj házimámid ellen; szól az rólad éppen eleget. IX. Házimámidat feleségül ne kívánjad; még peched lesz és hozzádmegy. X. Házimámid lakásuzsorára használt lakrészeit magadnak ne kívánjad. flz apa és a iia Egyszer egy parasztfiú vándorútra ment. Vándorlásából hazatértében elment apjával a városba. Útközben különböző történeteket mesélt el apjának. A legszemérmetlenebb módon lódította a következőket: „Apám, láttam egy olyan kutyát, amely nagyobb volt a Maga ökrénél.” „Hát igen, sok különös dolog van a világon. A közelben van egy híd, a hídon van egy kő. Aki ezen a napon hazudik, kitöri ott a bokáját.” A fiú megijedt és elkezdett lasábban menni. Egyszer csak így szólt: „Apám, most jut eszembe, hogy az a kutya nem olyan nagy volt, mint egy ökör, hanem csak olyan, akár egy ló” — s tovább folytatták útjukat. A fiú újra kezdte: j,Azt hiszem, hogy az a ku-< tya csak olyan nagy volt, mint egy borjú.” Az apa nem szólt semmit. Tovább mentek. Ahogy a hidat megpillantották, a fiú egyszerre megállt. „Apám, hadd mondjam meg, hogy az a kutya nem volt nagyobb, mint más kutyák.” (Németből) NAGYRÉV: Vásárló: Kérek 10 deka rockfordot. Boltvezető: Mi az kérefh? Vásárló: Penészes sajt. Boltvezető: Az nincs, de penészes fehér gyermekcipő az van. * KENDERES: Szomjas vendég: Kérek egy pohár szörpöt. Felszolgáló: Nincs. Szomjas vendég: Hol van? Felszolgáló: Örajárásra, a bánhalmi italboltunkban, — amennyit akar. * RÄKÖCZIFALVA: Én: Miért jött be Pista bácsi Szolnokra? Rákóczifalván nincs szén? JOSOS javaslat Van itt cipő mindenféle: sárga, zöld és hupikék. És a hölgyet kérdezgetik: — Milyet kér? — Cipőtorony emelkedik lassacskán körötté, Végén pedig nem vásárol egyet se. ELEMÉR ÉS A HÁZALÓ A napokban találkoztam régi barátommal, Elemérrel, aki a „Kacagj velünk” c. humoros lap munkatársa. Elemér nyaka sálba volt bugyolálva és télikabát volt rajta. Aggódva érdeklődtem egészségi állapota iránt, mire ő kezével legyintett és a kővetkezőket mesélte: Feleségem önfeláldozóan gyűjti számomra a megírandó témákat és ennek érdekében képes feláldozni saját alsó és felső ruhaneműimet is. Ez akkor bizonyosodott be, amikor •mondom a feleségemnek: — Fiam, add ide már a kékcsíkos ingemet, olyan régen volt rajtam. Erre Ő csodálkozva rámnéz, mintha arabusul szóltam volna hozzá. — Hát még nem láttad? — kérdezte sértődve. — Mit kellett volna látnom? — kérdeztem még sértödöttebben. — Hát ott a falon! A falra néztem, da ott nem láttam az ingemet, csak egy számomra idegen szőnyeget felakasztva. Ez már a második ilyen meglepetés az utóbbi időben. Felhorkantam: — Talán ezt is... ? Nagyon szelíden, bűnbánóan vallotta: — Azt is... Most már kezdett derengeni az agyamban: a kékcsíkos ing is a házaló bátyus asszony szatyrába vándorolt. Hej! — de ügyes a vén boszorka! A múltkor is egy vacak kis vázáért, amit 20 Ft-ért bárhol kapok, mi mindent elvül! Elvitt? Dehogy! A feleségem adta oda! És a saját ügyességétől elragadtatva, milyen dicsekedve mondta, hogy egy pár megunt, ócska, vacak ruhaneműért csupa ajándék ez az új darab a háznál! Hát persze, hogy ajándék! Ezért az ajándékért nem tudtam a múltkor esős időben a fekete cipőmet felhúzni, ezért nem találtam a szürke nadrágom, amikor a szabónak akartam adni javítás végett... A gyerek kabátja, nadrágja szintén oda ... Szép lassan egy női ruha, egy abrosz és egy kombiné is kiderült... Hát még ami nem derül ki! Ha ez így megy tovább, vázakiállítás lesz a lakásunkban, a szekrényben pedig ruhák helyett szőnyegek lógnak a vállfán és egy szép napon zakó helyett egy vidám-csíkos háziszőttes rongypokrócot fogok a váltamra teríteni. Nagyot nyeltem, hogy tekintélytartás végett csendes tudjak maradni és csak úgy magam elé mormogtam: — Óh, hogy kellene tudtára adni minden férjnek, hogy milyen ostobák néha az asszonyok! Feleségem erre felderült, mint zivatar után a májusi ég és megejtő mosollyal, megkönnyebbülten nézett rám: — No, látod, éppen ez az! Úgy gondoltam, te biztosan nem fogsz haragudni érte. hiszen most már lesz témád, amiről írj G, 1. ö: De van, csak az ottani földművesszövetkezet porszénből akarja a tervét teljesíteni. * TÖRÖKSZENTMIKLÖS: Én: Jól meghízott az utóbbi hetekben. Kövér ember: Hát igen. a törökszentmiklósi vendéglő- étteremben étkezem. Ugyanez a párbeszéd néhány perccel később csak némi módosítással: Én: Kartársam, lefogyott az utóbbi hetekben. Sovány ember: Hát igen. a törökszentmiklósi vendéglő- étteremben étkezem. (Gyengébbek kedvéért. — Időnként fizimiskára megy a kiszolgálás.) Szárnyas kiszolgálók az Illatszerboltban. Gyorsak és kedvesek az ottani leányok. Nem is lábon járnak, hanem szárnyakon. Vendéglátásból elégtelen Titl Euenspiegel és a rabló ovagok Egyszer Till elszegődött Anhalt nevű tartomány grófjához toronyőrnek. Korgó gyomorral ott ült a toronyban és látta, hogy indul rab- lóűtra a gróf lovagjaival és hogyan csap utána bőséges lakomát. Nagyon megmérgesedett emiatt. Egyik nap ismét sok állatot raboltak össze, leölték, megfőzték, megsütötték azokat. Amint éppen urasan az asztalhoz ültek, Till elkiáltotta magát 3 toronyban: „Lóra, jön az ellenség” A lakomázók otthagytak csapot-papot s kivágtattak a Villám-tragédia egy felvonásban, két színben. (SZÍN: Jászberény, 1. sz. Italbolt. Szereplők: Italmérő, Csekélységem. Idő: Április 26), I. szín (Idő: 9 óra). Csekélységem: (be). Jő reggelt! Kismálnát kérek! Italmérő: Nem tudok adni, könyörgöm, nincs szódám! Csak málnám. Csekélységem: Viszontlátásra! (el). II. szín. (Idő: 11 óra). Csekélységem: (ismét be): Jónapot! Kismálnát kérek! Italmérő: Nem tudok adni, könyörgöm, csak szódám van! A málnám elfogyott. Csekélységem (mielőtt csúnyát mondana): Viszontlátásra! Függöny.-------------- i Uj cégérnek javasolom: ■ — Strandvendéglö a kicsorbult pohárhoz. .«*»«••••»»»««••««• várkapun. Till pedig lesza5 ladt a toronyból és jóllakásig j vígan evett-ívott. Aztán ismét ? visszament a toronyba és ♦ nézte a síkságot, ahol a rab♦ lólovagok hiába keresték az } ellenséget. | Megelégedetten indult más- X nap világgá, mert a gróf ter♦ mészetesen nem akarta to- » vább megtartani íoronyőrnek. ♦ (Németből) Csevegés — Parancsolnak, kéremszépen, valamit?.— — Meg szer^'ném, édes, magát ölelni. — — Menjen innen mielőbb a fenébe! — így csevegnek néha-néha a Kedvesben. FANTAZIA A borversenyt elképzelni úgy tudom, Aki győzött, így viszik el hordágyon. Kinek van igaza Az anya megkérdezte a fiától: „Egy macska, egy veréb, egy giliszta, mennyi az? Jancsi egy darabig gondolkozott, majd így válaszolt: „Egy macska.” Az anya mosolyogva magyarázta: „Egy meg egy, meg egy ösz- szesen három.” „Nem egészen, anyám, mert: a veréb megeszi a gilisztát, a macska meg a verebet, marad tehát egy macska.”
