Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)

1958-05-04 / 105. szám

1058. május 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 4 jcöitök AZ ÉDESANYÁRÓL PETŐFI SÁNDOR: Miért aggódol, lelkem jó anyáin, Hogy kenyeretek hatna, e miatt? Hisz meglehet, ha ni'Pcs idehaza, Tán fehérebb kenyérnél él fiad. De semmi az! csak add elém, anyám Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízű énnekem A fekete, mint máshol a fehér. JÓZSEF ATTILA: Látom, megáll a vasalóval. Törékeny termetét a töke megtörte, mindig keskenyebb lett — gondoljátok meg, proletárok — A mosástól kicsit meggSmyedt, én nem tudtam, hogy ifjú asszony, almában tiszta kötényt hordott, a postás olyankor köszönt neki. ADY ENDRE: Sötét haja szikrákat szórt. Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke, Kreol-arca vakított. * •» Fénye sincs jr»*a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött béna asszony Az én édes jó anyám. JUHÁSZ GYULA: Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja A mártiromság büszke pálmaágát, Ha ünnepelnek s megszeret az élet, Míg a nem ismert mámor üdve jár át: Völcsillanó szemekkel én csupán csak Téged kereslek, szenvedő madonna, Bús özvegységnek áldott hordozója Anyám, fölnézek a te homlokodra, Hol a dicsőség koszorúja helyett Nehéz robotnak ráncait találom Es föUeszem rá büszke áhítattal Ujjongó dallal minden szál virágom. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Mcgláncoltál megint a karjaiddal anyám, anyám. Kám raktad a gyönyörűséged mázsás bilincseit, Most hordalak fájó lelkemben téged, mint te hordták VÖRÖSMARTY MIHÁLY Gyermekei szé‘futottak Napkeletnek napnyugatnak S a szegény nő elhagyatva Ügy maradt, mint a szedett fa. ;- f* Nagy István: i Szivemhez szóló ének Mélyedből serken szava már a mának sajogva még, mert gyötört sunyi bánat dobogsz — nem adtad senkinek magad, ha kellett bújtál némán, s hallgatag tűrted tüzeljen száz apró öröm, vagy jégbe fogjon kőszikla közöny, s tömbjéből zugtál halkan, csendesen, mint anyaszáji enyhe intelem: felejtsem el, hogy durván, megtiporva, tépett inegzilált sajgó embersorra vetettek vágyak s képzelt istenek könyvéből sarjadt ideák, hitek, eszmék, szózatok, tolvaj szólamok s keservben tobzó táncos tegnapok. Ne hagyj el most sem hitben hű szívem belőled ébred napom s éjjelem. Mert széttekintve ezt látja szemem: Egysorban vonul bűnös, bfintelen, lopják magukat gyávák, botorok, igenyergelő szókalandorok melegedhez. S félszeg suta szavak visszhangra várva éljent ajzanak és közben lesik — feslik a szövet? s az újra éledt erőötvözet szilárd c már, vagy csak fénye van? S hívják a bomlást vágyva, boldogan. RADNÓTI MIKLÓS: Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska — gyilkosod! öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom, de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fény felé, akár egy győztes, kis vadállatot, ki megmutatta már, hogy mennyit ér: mögötte két halott. * Anyácska, véres áldozat, a férfikorba nőttem én, erősen tűz a nap, vakít, lepke kezeddel ints felém, hogy jól van így, hogy te tudod, s hogy nem hiába élek én. wvww>wvw^yvvwwwyvwvwwwvvvv>A>vwwvwyvwViAWVAVw Pillanatképek az NDK-bói „A 21-es korosztály" a cí­me a DEFA és a csehszlovák filmgyárás első közös alkotá­sának. Egy cseh munkaszol- gélatos és egy német vörös­keresztes nővér megrázó sze­relméről szól. A leány életé­vel fizet azért, hogy a cseh fiatalembert hozzá akarja se­gíteni a meneküléshez. * Az NDK-bam van a világ legszebb haranggyüjteménye. A thüringiai Apoldában levő harangmúzeum a bronzha­rangok négyévezredes fejlő­déséről ad áttekintést. A ha- ranggyüjteményt sok külföldi Is megtekinti. * „Uj Odisszea’“ a címe az Albert* Burkát szövegére és Victor Bruns zenéjére ké­szült balettnek. Az epikus balett egy a háborúból és ha­difogságból hazatérő német katona bolyongásait ábrázolja a háború utáni első években, s művészi eszközökkel vá­dolja a fasizmust és mili tu­rizmust: Szabó Masda: FRESKÓ ir-ri > jBÉSsíssafe Regényem alapötletét egyik, néhány évvel ezelőtt elhunyt rokonom temetése szolgál­tatta; Regényemben Tarba lakói hallgató nyelvét megoldja a halál közelgése; gyermekek, asszonyok, aggok, papok, cse­lédek, művészek— életükben először — megmutatják igazi arcukat. A Freskó tulajdon­képpeni hőse nem ember, ha­nem maga Tarba, a vidéki kisváros egyik negyede, ben­ne is az Otemplom környéke, a parókia, merev kötelmek, szigorai törvények .fellegvára, mely — így vagy úgy — de befolyásolja minden benne élő vagy köréhez tartozó éle­tét. Kimondatlan mondani­valója értelmében Tarba la­kói közül azok, akik le tud­nak számolni az életüket gúzsba kötő múlttal, elindul­hatnak a szabadabb, embe­ribb jövendő felé, s akik nem képesek erre, együtt kell, hogy pusztuljanak Tarba ár­nyaival. Id. Balázs Mihály maga alá húzta a sámlit. Hátát nekitámasztotta a búboskemencének. Szájában az elmaradhatatlan pipa csak úgy hi­degen. Kerek kalapja a fejetetejére tolva. Hom­loka sárgán fénylik a lámpafényben. Határo­zottan rosszkedvű volt Mihály gazda. Nem csoda. Nem elég, hogy ezek az „Élenjáró”-beliek már egy éve minden reggel nótaszóval húznak el az ablak előtt reggel és este, hanem még ez a jány is azzal a Horvát fiúval... Tekintetét rálopja az asztalnál kézimun­kázó Marikára, aki — valljuk meg — nem igen bánkódik édesApja rossz kedvén. Egész máshol jár az esze. A kedves olvasó eltalálta. Marika esze legényen forgolódik. De nem is „egy” legé­nyen, hanem egyenesen kettőn! Az egyik saját testvérbátyja, ifjú Balázs Mihály hadnagy, a másik pedig Horvát Pali, az „Élenjáró” elnöké­nek a fia, aki szintén a közösben koptatja a kaszát... — Annak a Horvát fiúnak meg hagyj békit! Minek bolonditanád? Marika nagyon messziről hallja apjának a hangját és ahogy szürke szemét ráveti, meg­értette. hogy a ..szentbeszéd” neki szólt hát il­lendő rá válaszolni. — Ugyan, édesapám! Nem bolondítok én senkit! — Na, jó, jó! Csak azér mondom, mer túl­sókat lófráltok együtt! Mariim belemélyül a kézimunkába, arany­barna haját csillogássá teszi a fény :.. öreg Balázs — ahogy mindenki hívja — nagyobb ellenállásra számított. Civódás, vesze- v kedés, tán még egy kis sírásba is reménykedett, dekát erre bizony nem került sor. A fene érti ezeket a mai f iatalokat. . Erzsi mama éppen végzett a rongypokrócba való gombolyag felsodrásával, aztán szétlökte a nagyágiját, hogy hátha Mihály le akarna feküdni.'. De bizony Mihály nem akart ágyba bújni. Azt már látta, hogy a fehércselédbe nem tud belekötni, hát újabb áldozatot keresett. Ta­lált is. r— Hat az kölyök nem írt? *— Tuggya, édesapám, hogy hazajön Misi. Ünnep előtt itthon lesz. Azt üzente, hogy május 1-én együtt vonulunk fel. — Att-ul még írhatna! De biztosan a jány- nak írt, mi? — Hát Palinak írt, oszt abba küldött pár sort Erzsikének is..-. — Az igen! — tüzel most már öreg Balázs, látva, hogy van kit szidjon. — A babája az első. A szülőanyja, meg az apja az semmi! BÍRÓ LÁSZLÓ: ícL Baíás? Mihály — Ugyan mán, Mihály, hóit nem nekünk írt előbb? Mit bántod azt a gyereket.,. — Az enyém! Hát osztán csak megmond­hatom tán.., Aztán jobbnak látta takaródét fújni üt is. Legyintett egyet és kalapját szemére húzva, ki­ment az istállóba, mert Cifra már igen közel áll ahhoz, hogy kisboci bőgjön mellette... Az áprilisi esős idő ellenére a tavasz erő­sebben jelentkezett. Ha félnapra sütött is ki a. nap, egyszerre megtelt a határ. Vetni ugyan nem lehetett, de mindig akadt tennivaló. Víz­levezetés, gátigazitás. vagy csak éppen nézelő­dés. Balázs Mihály is kiment a paphalmi dű­lőbe. Földje mezsgyés az „Élenjáró”-val. Azok is kinn vannak. Igazgatják a rizsgátakat. Már végefelé vannak a munkának. Balázs Mihály a világért nem nézne oda. Hej, pedig jól tenné, ha megnézné azokat a vidám fiataloloat, mert olyat látna, hogy na ... Ut ebben a laposban megint nagyon meg­állt a víz. fijába, ezzel mán „akkor” is baj volt — emlékszik vissza Mihály gazda... A vxzet csak a csatornába lehet engedni. Igen. De a csatorna az „Élenjáróké”. Szólni kéne, hogy 4 megengedjél:. Hanem azt nem lehet! De nem is kell, mert egyszeresük 5—6 fia­tal ugrál át a csatornán, oszt egyenesen neki a laposnak. Illendően köszöntik Balázs Mihályt és se szó, se beszéd, utat vágnak a víznek és bizony a laposban egy fertály óra múlva már agy gyüszűnyi sincs a temérdek vízből. A fia­talok, mint akik jól végezték dolgukat, megint köszönnek, aztán vissza a saját földjükre. Még matatnak valamit, jön a gépkocsi és elmennek a tanyába. öreg Balázs meg csak nézte-nézte a távolodó gépkocsit. Még meg sem köszönte a váratlan segítséget... Odahaza meg a fia várta, ifjú Mihály. r— Agyonisten, édesapám! — Na, te, jóság?! — keményen kezetráz- nak. Hallgatnak. Ifjú Mihály — éppen hogy kérdezzen valamit — apjához fordul: — Mi újság idehaza, édesapám? Látom, vetni nem igen lehet. Legyint rá egyet id. Balázs, Aztán vissza­kérdez. — Újság? Mi vóna? Te vagy a városban. Neked kell újságot mondani. — Misikém, szép volt a 4-i felvonulás? — Marika érdeklődik bátyjától. — Szép ám! Hű, azt látták vóna1 Hát volt vagy . .. Vagy félmillió ember az ünnepségen .. . Horvát Pali bátyám is ott volt... a tribünön! Úgy felkapja a fejét erre az idősebb Balázs, mint akit bolha csípett meg valahol.. -. t— A tribünön? Tán Kádár János mellett? *— Uát... nem messze volt Kádár elvtárs­tól, az biztos — és észrevétlen kacsint a húga, meg édesanyja felé .., — Az úristenit! — fortyan fel az öreg — én öt évig voltam az „Élenjáró” elnöke, azt se mondták, hogy bik-makk. E meg alig egy éve elnök, oszt mán is kényeztetik? — Na-na! Nem semmiért vitték Pali bálná­mat a tribünre! Négyszázezer kifizetve, aktívan zártak! — Könnyű vöt neki a másébul! — verese- dik a nyaka az öregnek. — Már mér a máséból — replikázik most Marika — amit 56-ban elosztottak, az a közös vöt. Hát most azt vittük, vagyis hát — kap észbe a kislány — azt vitték vissza a tagok! — Te nem■ értei ehe! Tán amikor beléptem, nekem nem vót-e tíz hód jó födém? Két noniu- szom, meg tehenem? Az isten tudja, mi lett volna a vita vége. de hirtelen abbamaradt, mert „Hattyú” erősen jelezte, hogy idegen jár a portán, de már nyílik is a tornácajtó és idős Balázs majd lefordul a székről, amikor a vendégek betódulnak a kony­haajtón. Elöl Horvát Pál, az idősebb, az „Élenjá­rók” elnöke jön. Aztán Mogorva Feri, aki nem tudni, honnan kapta a nevét, mert Feri se nem volt öreg, se nem volt mogorva. Sőt, ő volt a tsz legnagyobb tréfacsináló ja. Harmadik ifj. Horvát Pál volt, akinek láttán Marika úgy el­tűnt, mintha soh’sem lett volna a konyhában. Negyedik Kenderes János, aki ugyan új tag, de igen hamar beletalálta magát a kö­zösbe ... 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom