Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-10 / 84. szám

Uj játékvezetők között a törökszentmiklósi TST labdarúgó játékvezetők tanfolyamának vizsgáján Mit ítél a sporttárs, ha egy akciónál önről pattan be a lab­da a hálóba? Gólt ítélek — vágja rá habo­zás nélkül a játékvezetőjelölt — mert ebben az esetben a pálya tartozékának számítok én is. A fenti kérdést Szentesi Ká­roly a vizsgabizottság tagja tet­te fel a törökszentmiklósi Test- nevelési és Sport Tanács első tanfolyamán. A választ Bódl Imre játékvezető jelölt adta meg. Hosszú hetek tanulása után tizenegy vizsgázó jelent meg, hogy vizsgát tegyen és a követ­kező tietekben már mint játék­vezető segítse labdarúgásunk fej­lődését. A vizsga bizottság tagjai egy­másután teszik fel a könnyebb es nehezebb kérdéseket, Hege­dűs József, áld Igen nagy rutin­nal rendelkezik, Cselre Zoltánt faggatja, aki tudásban bizony a többi hallgató fölé nőtt, s mint legjobb eredményt eléqő tesz si­keres vizsgát. De a többi jelölt között is akad még négy méltó társa, akik csak egy hajszállal maradtak le mögötte. Úgy tűnik, mintha érettségiző diákok között lennénk, mert amikor égy-egy jelölt kihúzza magának a tételt, elkomorodik és gondolkoznia kell, hogy mi­lyen feleletre, Illetve feleletekre kell készülnie. Akad pprsze egy- kettŐ', —* aki „mellébeszéléssel*1 akarjá • zavarát pótolni, mint pl. F. tZs. jelölt. Am a szigorú vizsgáztatók igyekeznek őket hóiytélgazítanl és rendben megy minden. Az előnyszabály kérdésekre könnyen megy a válasz, s a FIFA döntvények sem jelente­nek komoly akadályt. Érdemes feljegyezni annak a 11 sport­társnak a nevét, akik eredmé­nyes vizsga után Igyekeznek a labdarúgáson keresztül segíteni az Ifjúság nevelését. Cseke Zoltán, Bódl Imre, Sí­pos Károly, Mészáros Mihály, Karakas Lajos, Ricze István, Mihók Gyula, Kovács Kálmán, Csala Imre, Horváth József, Fe­hér Zsigmond. Az új játékvezetőknek ered­ményes munkát kivánt a vizsga bizottság és jó munkát végezve útjukra bocsátották a tizenegy új játékvezetőt. — án — Ragyogó szolnoki győzelem szüléiéit az évadnyitó szegedi Délmagyarországi kerékpár versenyen Szép napsütéses, de eléggé nagy hátszeles időben rajtoltak a délmagyar versenyzők, az ev első versenynapján. Budapest— Szeged közötti országúton: Szolnok városát a Kinizsi és a MÁV legjobbjai képviselték. A rajt reggel 8 órakor a főversennyel kezdődött. Itt balszerencsés volt Deák, a Szolnoki Kinizsi ver­senyzője. Ot kilométer után kénytelen volt gép- és váltóhiba miatt lemaradni. Ez lcb. 10 kilométeres hátrányt okozott száma ra. Már úgy látszott, hogy utolsó lesz, amikor a fordulónál utol­érte a bolyt, s a nagy szél ellenére a harmadik helyre sikerült felzárkóznia. Ezután a harmadosztályú fakerekesek küzdelmére került sor. Ebben a mezőnyben Szőke, a MÁV versenyzője rajtolt. A fiatal szolnoki fiú nagy küzdelemben megmutatta a —többnyire szegediekből álló „nagymenőknek*1, hogy a vidékiek, sem le­nézni valók, ötösével próbálták lefogni az egyedül lévő fiút, de mindhiába, nem sikerült leszorítani az útról. A sprintbe fölé­nyes elsőséggel haladt át a célvonalon. — Még megemlítendő, hogy ebben a számban, Kónya nehéz, de értékes harmadik he­lyezést ért el. Az Ifjúságiak futamaban Haris, a Kinizsi versenyzője — nagy ügyességével megmutatta a kerékpározás minden szép­ségét, férfiasságát. Hiába akarta a két Misik testvér leszorítani, a szolnoki kerekes elsőként futott á célba. Sajnálatos, hogy Kovács (Szó. Kinizsi) a másik esélyes. tömlőszakadás miatt nem tudott felzárkózni az élvonalba. Említésre méltó, hogy Zs. Szabó, az ifjú Kinizsi versenyzője ebben a számban — első versenye volt — ötödik helyen végzett. Ezt kővetően szintén Kinizsi győzelem született, Ikladi, a nagy létszámú fakerekes serdülők csoportjában, biztos, gyors sprintjével első lett, mely vitathatatlan volt a versenybírák számára is. S végül Tóth fejezte be a sorozatos Kinizsi győzel­meket. Soha nem látott sprintjével — amelyen látszott, hogy végre megfogadta Deák edző tanácsát — maga mögött hagyva az összes vaskerekes serdülő versenyzőt, s elsőnek dobta be gépét a célba. . Részletes eredmények: II. osztály: I. Bazsik László (Szegedi Kinizsi),- 2. Juszkö János (Sze­gedi Vasutas), 3. Deák István (Szó. Kinizsi). III. osztály, takerekes: 1. Szőke Imre (Szó. MÁV), 2. Csukás László (SZEAC), 3. Kónya Ottmár (Szó. MÁV). III. osztály, vaskerekes: 1. Tóth Imre (SZEAC), 2. Sebestyén László (Szó, MÁV), 3. Fodor Ferenc (SZEAC). Fakerekes ifi: 1. Haris Károly (Szó. Kinizsi), 5. Misik Rezső (Szegedi Ki­nizsi), 3. Zsigu Gyula (Gyula). Fakerekes serdülök: 1. Ikladi István (Szó. Kinizsi), 5. Orbán Ferenc (Szegedi Kinizsi). S. Csatári István (Békéscsaba)í Vaskerekes serdülők: 1. Tóth József (Szó. Kinizsi), !. Kebe István (Szegedi Kini­zsi), 3. Gerinos József (Szegedi Postás). A verseny tehát igen szép szolnoki győzelemmel zárult, — ami bizony több alkalommal nem tetszést váltott ki a tisztán szegedi edzőkből álló válogatott versenybíróknak. Ezúttal is ké­rik a versenyzők, hogy a délmagyarországi versenyekre minden induló városból válasszanak legalább egy-egy bírót, hogy Így a részrehajlás kiküszöbölhe ő legyen. — Végül pedig szeretnénk megkérdezni a szegedi vezetősé gtől, hogy mi gátolta őket a dí­jak kiosztásában? A verseny végén csak ígéretet, de nem az ér­dem szerinti díjaltat (érmeket) jutatták a résztvevőknek. Deák Agnes A megyei Labdarúgó Edző Bizottság közleménye A Szolnok Megyei Labdarúgó } ázó Bizdltság április 14-én, hét­főn 17.30 órakor a Megyei Test­nevelési és Sport Tanács hiva­talos helyiségében tartja szoká fos havi továbbképző össze jöve­telét. Ezen a menye valamennyi minősített és társadalmi labda­rúgó edzőjének megjelenése kö­telező. Előadó: Csikós Gyula, a Szol­noki MÁV NB TT.-es labdarúgó­csapatának edzője, aki lengyel­országi tapasztalatairól tart élő­éi cJáet. Az Edző Bizottság felhívja a sportkörök vezetőit, hogy edzői­ket az előadásra feltétlen küld­jék be. SPORTEREDMÉNYEK Labdarúgó megyei If. osztály Jászberényi Honvéd—Jászkisé- ri SK 4:2 Jás^kiáér, — vezette: Höfflinger. — Góllövők: Fehér, Pintér (2), Veisz, illetve: Szirze (11-esbői) és Soproni. Jók; No- vogradesz, illetve: Szirze. Jászapáti Vasutas II.—Jánoshl­da 6:í Jászapáti, vezette: Pintér L. Jók: Pataki, Ruevai, illetve: Burai és Menyhárt. Csépa—Mezőtúri Honvéd II. 2:0 Mezőtúr, vezette: Balia L. Goi- lövök: Hprpácsi, Honti. — Jók: Hon ti* f' Illetve: Béres. Szászbe­rek — Jászdózsa 4:1 Szászberek, vezette; Áimássy M. Góllövök: Laki, Bene. Molnár (:>). illetve: Lagner. Jók: Molnár Gy. (a me­zőny legjobbja). Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei PSrtDlzonség ás s Megyei Tsnacs Lapja Felelős Kiadói * Szolnok Megyei Párt-Végrenajtó Bizottság Bz.erkesz.U » szorfceiztöbizottsäE Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. ti L em Telefon: s*i—»3. *1^6». z.i—ze Szolnok! Nvomaa Vállalat PeieiOs nyomdavezetői Mészáros sanaur \ Mozaik- és Cementáru- syár sírkő-részlege értesí­ti vevőit, hogy nemes-már vány és műkő sárkövei modern kivitelben ren­delkezésre állnak. Kér­jük. keresse fel biza­lommal szolnoki (Beloi­annisz út 66 sz.l és Jászberény (Nagy kőhíd mellett) telepeit. Országos ifjúsági súlyemelő csapatbaj­nokság Szolnokon A Magyar Súlyemelő Szö- -vetség rendezésében vasárnap Szolnokon elsőízben kerül megrendezésre az országos if­júsági súlyemelő csapatbaj­nokság, és hogy ez így törté­nik, abban igen hatalmas ér­deke van a Szolnoki MEDOSZ SK súlyemelő szakosztályának s különösen Pál József ed­zőnek. Pál József edző, — aki egyébként a magyar súlyeme­lő válogatott egyik legered­ményesebb tagja — igen jó oktató- és nevelőmunkával tudta összehozni azt a lelkes és eredményekben gazdag, hároméves múltra visszate­kintő kis ifjúsági csapatot, amely már kétszer nyerte az országos vidéki ifjúsági csa­patbajnokságot. Az elmúlt évi országos ifjúsági csapatbajnokságon szerzett második helyezés után ezév- ben Szolnokon az egyénen­ként javuló, jó eredményeik­kel a bajnokság megszerzé­sén fáradoznak. Ennek érde­kében kollektiv egységgel ki­tartó és kemény munkával ké­szülnek a szakosztály tagjai. De szükséges is a jó felkészü­lés, mert a napokban Szolno­kon járt Szentjánosi József, a Magyar Súlyemelő Szövet­ségi főtitkár véleménye alap­ján az elfúlt évek legna­gyobb küzdelme várható Szolnokon. A vasárnapi nagy küzdelemben hét csapat vív majd kemény harcot az orszá­gos ifjúsági csapatbajnoki cím és a helyezések megszer­zéséért. A hét együttes a há­rom legjobb vidéki és a négy legjobb budapesti csapatból tevődik össze. A budapesti csapatok: Bp. Honvéd, B. Előre I. és II. csapata és a Bp. MTK. A vidéki csapatok: Debreceni Honvéd, Szegedi Spartakusz, Szolnoki ME­DOSZ. A Szolnoki MEDOSZ SK csütörtökön esté 6 órakor vá­logató versenyt rendez, ahol majd Czakó, Szokoly, Farkas, Törőcsik, Csontos, Nagy, Szendrey és Pogány vív ke­mény harcot a bajnokság megszerzéséért harcoló szol­noki csapatba való bejutá­sért. Az igen színvonalasnak ígérkező országos ifjúsági csapatbajnokság vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikum tor­natermében kerül megrende­zésre. A Szolnoki MEDOSZ SK súlyemelő szakosztályá­nak vezetői nagyon szeret­nék, ha a szolnoki lelkes, sportkedvelő közönség — mint az elmúlt év december 26-án, a Budapesti Honvéd ellen tette — vasárnap is mi­nél számosabban buzdítanák a szolnoki fiúkat a jó ered­mények elérésére. Szolnoki versenyzők is indulnak az orszá­gos birkózó bajnok­ságon Április 11, 12, 13.-án Budapes­ten a Sportcsarnokban kerül megrendezésre az országos egyé­ni birkózóbajnokság, melyen két szolnoki versenyző is sző­nyegre lép. Harmatsúlyban Fehér Tibor, nagy váltósúly ban pedig Dobos képviseli a Szolnoki MÁV szí­neit, TÁRGYALÓTEREMBŐL f A ssülők felelőssége Mortfullon meg megyén* apraja- nagyja Társadalmi jólétünk) eme­lésének elengedhetetlen kö­vetelménye, hogy népgazda­ságunk minden terüetén, a legmesszebbmenőkig takaré­koskodjunk. Megyénk áprilisban nagy feladatot tűz ki. Egy hóna­pig a legfontosabb mellék- termékeket és hulladékot gyűjtjük, s az eredményhez minden állampolgár segítsé­ge szükséges. Nem elég adminisztratív eszközöket használni. Szük­séges, hogy a lakosság apra- ja-nagyja megmozduljon. Mit kell tenni? Üzemekben, szövetkezetek­ben, a családi háztartásban minden hulladékot és nem használt anyagot gyüjtsünk össze, és adjuk át a MÉH- nek. Szüksége van iparunk­nak a papír-, rongyhulladék­ra, továbbá vas, fém, toll, cserépüveg és a háztartásban nem használt ép üvegekre is. A hulladékanyag nagyüze­meink alapanyagát képezi bi­zonyos mértékben. Csak egy példát vegyünk alapul: 1 ton­na papírhulladék 1 tonna im­port cellulózé nyersanyagá­nak felel meg és ez tonnán­ként 1300—1600 forint meg­takarítást jelent. Nem kis összeg ez, ha íigyelembevesz- szük, hogy a háztartásban, üzemekben, hivatalokban, — különböző szerveknél nagy- mennyiségű elfekvő papír van. Ugyanez a helyzet a rongy­nál, vas- és fémnél is. A régen alkalmazott hely­telen módszereket persze r.em kell megismételni. — Ne látszólagos legyen a hulla- dékanyag-gyüjtés, hanem az eredményekben gazdag, ma­gunkon segíteni akaró becsü­letes munka. Az úttörők keressenek fel minden lakást és vigyék a drága valutát érő hulladékot a MÉH-nek. Az üzemek vezetői nézze­nek szét a portájukon és áp­rilisban takarítsák ki az üze­met az elfekvő, használhatat­lan anyagoktól. Ez a munka cselekvő legyen, foglalja ma­gában az elfekvő készlet más vállalatok számára való bo­csátását is. Ha megyénkben mindenki megmozdul és tevékenyen résztvesz a papír- és rongy- hulladékgyüjtésben, nagyban hozzájárulunk hazánk gaz­dasági erejének növeléséhez. — ab. — Néhány nappal ezelőtt a szolnoki járásbíróság, mint a fiatalkorúak bírósága több fi­atalkorú ügyében hozott el­marasztaló ítéletet. Az ügyek többsége lopás és csavargás volt. A terheltek még alig isko­lahagyott gyerekek, akik már ebben a korban a könnyebb pénzkereset útját választot­ták. Néhányan erre azt mond­ják, hogy ez egyáltalán nem meglepő, mivel a szülők több­sége dolgozik és nincs ideje a gyerekkel foglalkozni. Ez­zel szemben mit mutat a je­len helyzet? A bíróság elé állítottak nagyobb részének anyja háztartásbeli vagy csak idénymunkás. így nyil­vánvalóan egyáltalán nem vagy csak részben volt kor­látozva abban, hogy a gyer­mek nevelésével foglalkoz­zon. Mások viszont azt mond­ják, nálunk társadalmi jelen­ség a fiatalkorúak züllött életmódja. Akik ezt állítják nem ismerik be önmaguk szűklátóságát, mivel ifjúsá­gunk' túlnyomó többsége, — mondhatnánk egésze a mun­kás, paraszt és értelmiségi fiatalokra jellemző életmódot éli. A kirívó kilengések okait nem a társadalomban, hanem önmagunkban, tehát a gyer­mek nevelésével foglalkozó szülőkben kell keresni. Ta­pasztalat, hogy minden eset mögött ott áll indító okként a felelőtlenség, a nevelés el­hanyagolása, a szülők kirívó könnyelmű életmódja, házas­ságuk ziláltsága vaf*v éppen bűnre való hajlamuk. Kőnk-* rétan: a napokban lezajlott tárgyalások során is az de­rült ki, hogy a lopásért bör­tönnel sújtott fiatalkorú amellett, hogy házasságon- kivüli gyermek iskolába sem járt. Tehát még abban az alapfokú nevelésben sem ré­szesült, amit az iskola, a tan­testület nyújt a hasonlókorú- aknak. Nyilvánvaló ebből va­ló kimaradásért egyedül csak a szülő okolható. De menjünk tovább. A gyer­mek mindenre fogékony. így nem marad érintetlenül a környezettől sem. A bűnbeeső gyerek nem önmagától, ha­nem környezetétől indíttat­va követi el a cselekményt amellyel összeütközésbe ke­rül törvényeinkkel. Kitől függ a gyermek környezeté­nek, baráti körének kialakí­tása? A szülőtől, mivel az állandó szoros felügyelet le­hetőséget ad a gyermek kör­nyezetének megfigyelésére. Az ellenőrzés pedig kizárja a rossz barátok lehetőségét. Szó esett a bíróság folyo­sóján a gyermekkel született hajlamokról is. A feltevés el­ső hallásra is megbotránkoz­tató, mert született bűnöző még nem volt és nem is lesz, mivel a lopás vagy az erkölcs­telen életmód nett) öröklődő betegség. Akik ezt vallják, eleve lemondanak azoknak a gyermekeknek neveléséről, akik bűnöző szülők leszárma­zottai. 1— nagy — Műsoron a szolnoki Tisza moziban. (apróhirdetések1 TÖBBEVES gyakorlattal rendel­kező villanyszerelő üzembe, — vagy karbantartónak elhelyez­kedne. Cím a Szolnoki Hirdető­ben. A SZOLNOK Megyei Tüdőbe­teggyógyintézet április 15-i belé­pésre okleveles ápolónőt keres. Az önéletrajzzal ellátott pályá­zatokat április 10-én déli 12 óráig kell benyújtani az intézet gazdasági hivatalába._____________ TÖBBÉVES gyakorlattal gyons- és gépírónő adminisztrátori munkakörben is állást változ­tatna. Cím a Szolnoki Hirdető­ben. GYERMEKSZERETO háztartási alkalmazottat kéréséit. Cím a kiadóban. _________________________ SÜ RGŐSEN keresek állandó munkára női fodrász-segédet. — Cím a kiadóban._____________' DO LGOZO férfi kiadó ágyat ke­res magányos asszonynál, aki gondozását is vállalja. Címet a .kiadóba kér.___________ ~______ JO KARBAN lévő 123-ös Csepel motorkerékpár, első-hátsó te­leszkópos — eladó. Szolnok, Keskeny János utca 33. JOKARBAN lévő 150 köbcentis ,,ZETKA‘< motorkerékpár eladó. Jas/árokszáliás. Széchenyi u, Síi. ELADÓ 1 db 750 mm-cs kisipari készítményü szalagfűrész. Jász- jákóhalma, Vegyesipari KTSZ. Telefonszám: 10. 24 KALAPÁCSOS daráló, elszívó berendezéssel — bérbeadó. Cím a kiadóban. EGY db „Kaiser*4 mester gép, alkalmas ruha és bőr varrásra — eladó. Szolnok, Virágh Fe- renc, Véső u. 43. HA ROM AJTÓS szekrény, két­személyes sezlon, csőrekamié matraccal, vizsgálóasztal, mű- szerszekrény, intarziás és barokk vitrin és egyéb bútorok eladók. Szolnok. Táncsics u, 7, TÖRÖKSZENTMIKLOSON Fe­jesnének — Mező Imre út 13. számú 3 szoba, fürdőszoba, pin­ce, istálló, 400 n-öl telkes háza, azonnali beköltözéssel eladó. — Víz bevezetve. TÖRÖKSZENTMIKLOSON, Má­jus 1 utca 49 szám alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. Er- deklődni: szo-m bat-vasárnap. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás, — összkomfortos családi ház eladó. Szolnok. Vöröscsillag út 45. ELADÓ 1600 n-öl szőlő Cibakhá­zán. Érdeklődni: T. Tóth Balázs- nál. Bánom szőlő, III. út 33. SZÉP diófa ebédlő-bútor olcsón eladó. Buttyán Gergely, Tószeg. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás össz­komfortos családi ház eladó. Ti- szaiöldvár, Szondi vezér út 2. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa­ládi ház elaőö. Szolnok, Körösi út 17. SZÍNHÁZ MŰSORA. ápr, 10. csűt. este 7 órakor: SZÉLVIHAR KISÚJSZÁLLÁS ELVESZEM A FELESEGEM április 11, péntek este 7 óra: SZÉLVIHAR HEVES ELVESZEM A FELESÉGEM ápr. 12. szombat este 7 óra: CIRKUSZHERCEGNÖ SZENTES TAVASZI KERINGŐ ápr. 13. vasárnap du. 3 óra: ELVESZEM A FELESÉGEM ápr. 13. vasárnap este 7 óra: ELVESZEM A FELESÉGEM JÁSZBERÉNY SZÉLVIHAR Egyszer y;tn, máskor nincs ví Hányunk S hogy van-e, ez az idő­járástól függ. Ha erősebb szél támad, a mi villanyunk már elalszik. Hogy miért., azt nem tudjuk, hisz nem va­gyunk szakemberek. A Tl- TASZ kirendeltség egyik dol­gozója úgy vélekedett, hogy valami nincs rögzítve a veze­téken. Én ehhez nem értek, de azt tudom, hogy legutóbb a háromnapos ünnepet is villany és rádió nélkül hall­gattuk végig. S ez az áldat­lan állapot már hónapok óta tart. Nem akarok sokat huza- vonázni, de nem tartom ki­fizetőnek, ha a TIT ÁSZ em­berei kéthetenként jönnek hozzánk javítani. Sokkal job­ban járnának, ha egyszer jól. szabályszerűen megcsinálnák ahol hiba van. Nem kellene annyit járkálniuk, én pedig nem bosszankodnék amiatt, hogy van villany, s még sincs. MOLNÁR JANOS Mezőtúr, Vágóhídi kert 11. sz. A SZEGEDI SOMOGYI- könyvtárban Kossuth Lajos öt, emigrációból írt levelét találták meg. A levelekben politikai tanácsokat ad az egykori Kossutü-párti képvi­selőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom