Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-27 / 99. szám
t953. április 27. SZOLNOK MEOYFI NÉPLAP Nagy István: JVtegvalósult álom Érdekes színben virrad a reggel, bíbora, fénye szinte búskomor. Maró ködével harcol a szemmel, könnyfdtylat von rá mint az alkohol. Álomból lépve ébred az élet, tétova lépte néma, zajtalan. Ébredő színbe lopja a rétet, parányi szusszal, hangtalan. Hány ilyen reggel vak sora szállt már számoiatlan az éveim felett. Hány ilyen hajnal bíbora várt rám s hány ilyen reggel elfeledett. Sóban bő szikre lépett a lábam görgőtövisek tüskehegyén. Tücsök zenélte sírón, hogy nincs bor tenyérnyi rések mély üregén. Súlytalan testtel szállott a szikpor, megtört a szél is dús tömegén. Inam szakadt és görnyedt a hátam aszályos évek rözskenyerén. így hagytam itt egy nyárnap alkonyán (menekültem a sorsom menteni) bihari szikém — szükebb pátriám most visszajöttem felköszönténi. Hajdanta kopár égett torsokon csillogó folyó vize suhan át. Tücsökdöglesztő perzselt hantokon hajlong tengernyi magdús rizskalász. S én megragadom játszin, mint a gyermek álmában átélt szép varázsokat, amit népiemnek bő ereje termett: a megvalósult, ősi álmokat. Istállók mélyén álmodtuk egykor dunnát lan, pőre, deszka á gyakon: múlik az aszály, ébred qz új kor s élet fakad a meghalt hantokon. S mikor kezébe vette kalapácsát jövőjének az dlmodók hada, felejtett kínt és meddő csodavárást, csodát teremtett hittel önmaga. A HÁZIÚR mégis úgy hatott, mint távoli mennydörgés. A háziúr • lihegett a méregtől. így nézték egymás Szemébe. Végül az úr szólalt meg: — Az ördög vigye magukat, ha ennyire érzékenyek. Hát nem bánom, hagyják a virágokat... De magukra vessenek, ha kommunistagyanúsak lesznek, A rendőrségen aztán magyarázhatják, hogy munka ünnepe, meg minden ... — Megfordult, néhány lépést tett, s onnan nézett vissza: — De kezdjék el már végre a munkát, mert este lesz ránk! A munkások közül még most sem hallatszott egy hang sem. Csak furcsán merev arccal, csllogó szemmel néztek egymásra. És ... mintha még magasabbnak láttam volna őket, mint azelőtt. A háziúr megvárta, amíg az emberek mind felléplek a kocsikra, s mikor már nem hallhatták a szavát, súgva odaszólt a házmesternö- nek, aki egész idő alatt mellette állt: — Maga ne csináljon semmit, csak figyelje ezeket, hogy össze ne törjék a drága bútoraimat. És hogy el ne lopjanak semmit. Mert úgy lopnak ezek, mint a szarkák, ezek d ... ezek a trógerek .— Annyi gyűlölet volt a hangjában, mintha nem is emberekről, hanem undorító férgekről beszélt volna. Anyám meglátott, s odajött hozzám. A törékeny kis asszony máskor sápadt arca most. ki volt pirulva. Még most is emlékszem, milyen szép volt akkor kék perkál- ruhájában. — Az asztalon van zsíros kenyér, egyél. Ha kevés, szeljél még magadnak, amennyi kell. Éhes voltam, mohón ettem, úgyhogy apám is megkívánta az evést. Szeltem neki egy darab kenyeret, megkentem zsírral, de csak a felét tudta megenni. Heves köhögés rázta meg sovány testét. Amint az ágyban ült és felhúzott térdére ráhajolt, felcsúszott az inge a hátán és ziháló bordái fölött megfeszült fehér bőre. Ez ismét eszembe juttatta, hogy apám helyett ma nekem kell dolgoznom. Befejeztem hát az evést és kimentem a kocsikhoz. Anyámmal együtt kisebb tárgyakat: képeket, virágállványokat, székeket, apróbb bútorokat hordtunk fel az első- emeleti lakásba, jobban mondva csak az előszobába, mert beljebb nem mehettünk. Onnan a cselédség hordott tovább mindent. Tiszteletteljes csodálattal figyeltem közben a szállítómunkásokat. Nagyerejű ember volt mind, dagadó izmokkal. Olyan könnyedén vitték ezek felfelé a lépcsőn a legnehezebb bútorokat is, hogy meg sem Jcottyant nekik. Még dudorásztak. is munka közben. Munkabírásuk, és hogy a hatalmas úr előtt nem hátráltak meg az előbb, az én szememben hősökké avatta őket. A háziúr is megjelent néha, hogy utasításokat osztogasson. Kemény. átható tekintettel nézegetett bennünket. En kényelmetlenül éreztem magam, mikor magamon éreztem szúrós szemeit. Mindig azt vártam, mikor mordul rám miamiért. Anyám egy kisebb ládát akart felemelni, ami ha üres lett volna, még nekem sem jelentett volna külinösebb megerőltetést. De vem molt üres és látva anyám erőlködését, odamentem, hogy segítsek neki. A háziúr kevés ideig nézte, amint birkóztunk a ládává, aztán odalépett elénk. Rosszindulatúan nézett bennünket. — Hol van a vice? ,.. Takácsné, hol van az ura? Talán ő is ünnepel? — Nem, dehogyis méltóságos uram — felelte anyám ijedten —, csak nem tud felkelni, mert beteg. — ügy... beteg... Es mi baja? *— Nem tudom. Nagyon köhög. Biztosan megfázott. — Megfázott?! És éppen most, ■május elsején? Hisz már egész nyár van! Anyám remegő ajkakkal akart valamit mondani, de a háziúr ráförmedt: — Nem hagyok magamból bolondot csinálni. Mondja meg az urának, azonnal jöjjön ide. Asszony meg gyerek nem tud férfi helyett dolgozni... Vagy ha ünnepelni akar, azt sem bánom.. De akkor ki vannak rúgva! Megértette? — Pattogó szavai úgy hatottak, mint megannyi ostorcsapás. ... Apám nemsokára megjelent, ügy fogott a munkához, mintha semmi baja sem lenne. A szállító- munkások egy darabig komolyan nézték, amint dolgozott, majd az, aki az előbb a háziúrral szembeszállt, előhúzott az egyik kocsi ülése alól egy üveget: — Igyon ebből egy kicsit, ez erőt ad ... Kisüsti.,. — Bírom én még. Ne féljenek, nem hagyom el magam — mentegetőzött apám —- csak egy kis megfázás az egész... — de azért kor- tyíntott az Italból. Apám csak abban különbözött a szállítómunkásoktól, hogy soványabb volt, mint azok és a háta is hajlott volt már kicsit. De éppen olyan magasnövésű volt. mint ők, és éppúgy hozzá volt szokva a nehéz munkához. Nem válogatott a bútorok között, hogy ö maid csak a könnyebbeket viszi. Szinte versengve dolgozott velük. S alig alig lihegett kissé, amint gyors léptekkel vitte a terheket a lépcsőn felfelé. Csak a fogait szorította össze, hogy állcsontján megfeszült a bőr, S a homlokán qyönrmöőö** kissé a veríték. Néha megállt, hogy kiköhögje magát. Bírta is még vagy egy óra hoszszán át derekasan. A házi úr jgazán meg lehetett vele elégedve. életéből, mun- irást iszPilisi Géza: BOGNAROV KAPITÁNY A felhők közül kibújt a nap és ragyogó verőfényben érkeztünk meg Tusnádra. — Szerencsém volt. Az állomástól néhány percnyi távolságra van a szálloda, ahol világos, nagyablakú, völgyre néző szobát kaptam. Délben, amikor lementem ebédelni, az étterem csaknem teljesen zsúfolva volt. Zene szólt, a vidám hangzavar, a széles ablakokon beáramló napfény és a közeli fenyőfák esőáztatta, csillogó lombkoronáinak látványa hamar derűs hangulatba ringattak. Valaki megszólalt mögöttem; ...Dunának, Oltnak egy a hangja.;. Egy megkezdett beszélgetés folytatása lehetett: a mély férfihahgta kedvesen csengő női hang válaszolt: — Tudod mit? Egészítsük ki így: Dunának, Oltnak, Volgának egy a hangja. — Jó — felelte a férfi —, de mit szólna hozzá Ady Endre ? — Valószínűleg 6 sem tiltakoznék — válaszolt a nő. Hátranéztem. Egy szovjet tiszt ült az asztalnál fiatal nő társaságában. Szovjet tiszt, aki magyarul beszél és Adyt idézi. Vajon ki lehet? Beszédén, szavainak színezésén érezhető, hogy nem magyar az anyanyélve. Es az asszony? Erdélyben születhetett, Erdélyben élhetett, ahogy a szavakat kiejti, úgy csak a székelyek beszélnek. Kik lehetnek? Talán valami érdekes történet kapcsolta őket egymáshoz?... Másnap, amikor ebédelni mentem, elhatároztam, hogy a szovjet házaspár közelében keresek magamnak asztalt. De minden hely foglalt volt. Amikor a közelükbe értem, megszólalt a szovjet tiszt: — Üljön mellénk, helyet szorítunk magának is. A kis kerek asztalhoz húztam a széket, zavartan köszönetét mondtam és bemutatkoztam. Kezet szorított és megmondta a nevét: — Bognáron kapitány. A feleségem mutatta be a mellette ülő, mosolygó fiatal asszonyt. Kedvességük, közvetlenségük hamarosan eloszlatta zavaromat. Negyed óra múlva már kedélyesen beszélgettünk. Kértem, meséljen életéről, otthonáról, hogyan került Romániába, miért, hogyan tanulta meg a magyar nyelvet. Bognáron kapitány eltűnődve hallgatta kérdéseimet, mintha emlékei között kutatott volna. Pillanatnyi csönd után hirtelen rám nézett: — Az én életem nem nagyon érdekes. Az ükapám története sokkal színesebb, kalandosabb és talán jobban is érdekű majd magát. Csodálkozva néztem rá. Azt hittem, tréfái, miért érdekelne engem az ükapja élet#? De ő megismételte: — Igen, az ükapámé, aki 1849-ben került orosz fogságba ,. i Közbe akartam szólni. Valami tévedés lehet, talán 1944-et akart mondani és nem ükapja, akiről beszél.. s —* Nincs semmi tévedés — szólt mosolyogva a kapitány. Az ükapám honvéd volt Bem hadseregében, székely ember és a segesvári csatában, sebesülten fogságba került. _ ? ? ? —A zzal kell kezdenem, hogy családom Kazahsztánban, Szibériában él. Apám egy színesfém bányában dolgozik, munkavezető. En magam bányamérnök vagyok, öcsém, lsét sógorom szintén bányász. A régi családi Hm-tomok között találtak egy furcsa betűs, hosszú levelet, amit még a pópa, meg a jegyző sem tudott elolvasni. Ezt a levelet ereklyeként őrizték. Egy vaspántos láda aljára rejtette el nagyapám és az a legenda járta róla családunkban, hogy aki ezt az írást megfejti, elolvassa, megtudja belőle, hogy valahol messze, nyugat felé nagy kincs van elrejtve. Csak érte kell menni. Ezt a mesét sokszor mondta el apám is, nagyapám is. —* • & Gyermekkorom egyik izgalmas élménye volt, a láda aljára rejtett, titokzatos levél. 1918-ban egy mérnök érkezett községünkbe. Apám megtudta róla, hogy hadifogoly. A mérnök, aki megtanult oroszul, elkérte a levelet. Kiderült, hogy a levél anya- nyelvén, — magyarul —íródott, A levélben ükapám megírja, hogy 1848. júliusának 'Végén, a segesvári síkon gyülekezett a magyar hadsereg, amelynek vezére Bem tábornok volt. Ükapámat Bognár Istvánnak hívták és káplárként szolgált Bem hadseregében. Petőfi Sándort is megemlíti. Sajnos, nflics nálam a fordítás, hogy szószerínt idézhetnék belőle. Azonban jól emlékezetembe véstem az a részt, ahol ükapám leírja, hogy a legénységet gyakran meglátogatta egy Petőfi Sándor nevű őrnagy, aki gyönyörű verseket mondott a szerelemről, a harcról, a szabadságról, A továbiakban leírja, hogy miután megkezdődött az ütközet, az ágyúgolyók valósággal kaszálták a honvédeket. 0 megsebesült, a kozákok feldobták egy kocsira és sárban, hóban, napsütésben, heteken keresztül vitték Oroszországon át Szibériába. Ott egy családhoz került cselédnek. Nagyon rendes, derék emberek voltak. Amíg be nem gyógyult a sebe, csak könnyebb munkára fogták. Később beleszeretett Olgába, a család lányába és elvette feleségül. Hivatalosan akkor lett Bognár Istvánból Bognáron Sztyepan. de azelőtt is íg,y nevezte mindenki. Tehát — folytatta elbeszélését Bognáron kapitány — az ükapám székely volt s végül — mint annyi más szabadságharcos — a forradalom vértanúja lett. 1905-ben a forradalom oldalán harcolva, fegyverrel a kezében fogták el. ítélet nélkül kivégezték. Nyolcvan- három esztendős volt akkor. — Már késő van — szólalt • ........... .. meg B ognáron kapitány *- sétáljunk haza. Felálltunk és lassan elindultunk. — Bocsánat szóltam útközben — a történet még nincs befejezve. Az ön élete, sorsa is érdekel. Beszéljen arról, hogy került Romániába, Erdélybe? Azt is elmondom. Ükapám megírta levelében, hogy Erdélyből egy Sepsiszentgyörgy melletti községből származik. A sztálingrádi csata után, amikor megindultunk, hogy szétzúzzuk a hitleri fasiszta hadsereget, eljutottunk Románia határára. Akkor elhatároztam, hogy megkeresem székely származású ősöm szülőfaluját. Parancsnokom engedélyt adott, hogy az Erdélybe vonuló hadsereghez osszanak be, annál is inkább, mert mint bányamérnök segíthetek abban, hogy megakadályozzuk a fasiszták rombolásait az erdélyi bányákban. így jutottam el ükapám szülőfalujába. Meg káli jegyeznem, hogy jó nyelvérzékem van. Pár éve kezdtem magyarul tanulni és ma. már csaknem tökéletesen ismerem a nyelvet. A faluban érdeklődtem, hogy él-e ott Bognár nevű család. Megtudtam, hogy az ottani szövetkezet elnöke Bognár József. Felkerestem, megismerkedtem a családdal és elmondottam, hogy egyik ősömet szintén Bognárnak hívták.' Kiderült, hogy családunk közös eredetű. A szálloda kapuja elé értünk. Bognáron kapitány megállt, mosolyogva tekintett feleségére s folytatta: — Említettem, hogy családunkban az a legenda járta, hogy aki elindul ükapám levelének nyomán Nyugatnak, az nagy kincset fog találni. Én elindultam és megtaláltam a kincset. Feleségem neve: Bognár Piroska, Bognár József leánya — mondotta, miközben karonfogva elindultak a szálloda terraszá- nak lépcsőjén, SZERKESZTŐI ÜZENETEK özv. Benkéné, Mária, Jászberény: Hajlott kora ellenére versei még eleven észjárásról tanúskodnak. Hiszem, hogy a versírás még bearanyozza napjait, de sajnos, nem áll módunkban közölni verseit. Szép Jenő, Szolnok. Vallomása eléggé darabos, nem közölhető. Serfőző Simon, Zagyvaré- kas: Feladott kérdésére egyértelmű a válasz: versei nem jók. Hiányzik belőle a ritmus, ami a versét verssé tefc*****^^^**--^—» — — — — a....... «' ~ ! Nem kellett szégyenkeznie a száHí-1 tómunkások előtt sem. 1 De a lélegzete egyre szaggatót-1 többi vált. Sovánv mellkasa zilált, \ mintha több kilométert futott vol-‘{ na. Egy nagyobb köhögési roham-1 nál megállt, a falnak támaszko- i cíoít, í — Üljön le, pihenjen kicsit! ■—j szólt rá az egyik szállítómunkás és széket vitt oda. i Apám már egész testében rémé- J gett. Fuldokolva köhögött. Tüdbje ; Sípolt, hörgött, s egyszer csak ki-', buggyant Szájár a vér '... J Nem ijedt, inkább csak csodál- j kozó tekintettel nézte zsebkendő- J jén és fehér ingén a nagy, sötét-; barna vérfoltokat. J Odaálltam apám elé. Nagy, nagy 1 szeretette’, nézett rám, s elgyöngült,! remegő kezét a váltamra tette. Hö < rögve préselte ki magából a szava- < kát: j — Búcsúzzunk él, fiam .< Ereztem, hogy nem szabad most i sírnom. Arrafelé néztem, ahol e’öbb < a háziúr állott. Már nem roh ott,.. < Apám megértett, s csak ennyit j mondott: < —- Megveri őt az isten.,. majd 1 meglátod... * < Nem, nem halt meg akkor arám. < Sokkal keményebb fából volt ő j faragva annál! J Sokáig küzdött a betegségeiéi! Végül erős akarata győzedelmes- i kedett. j Felépülése után megkezdte újbó J a harcot a betegségnél is kegyetle- ] nebb ellenféllel, az Élettel. Most i tudom Csak, milyen nehéz küzde > lem volt ez. Apám akkor sem estig < gedt, amikor * már-már elvitelbe 1 tetten volt ae ité’ünk. Csak fogaiíj szorította össze úgy, hogy megfe-i Szült arcán a bőr. s — mindig talál1 \ valami megoldást, amivel további tengethettük életünket. Sokat, na-i gyón sokat szenvedett azért, hogy < embert faragjon belőlem. Most látom csak, milyen Óriási szí. Gondolatai elavultak, rímei erőltetettek. Kovács Sándor Kunszent- márton: Verseiből hiányzik a mondanivaló, üres tartalom, gyenge forma jellemzik sorait. Azonos szófajok össze- csendesítése, ragrimek egymásutánja élvezhetetlenné teszik verseit. Farkas Ilona, Törökszent- miklós: Csak azt tudnám tanácsolni, nem érdemes versírással foglalkoznia, Sorait csak az különbözteti meg a prózától, hogy eev-egy szót a rím kedvéért elront. A magyarban nincs sem „dobogol”, ► sem „gyalárd”, stb. Inkább | olvassa a verseket, mintsem [ írja. [ V. E .Cegléd. Versei jó j irányban fejlődnek. A maga ► mivoltában kedves „Az öreg E Gubordi” és „A meguntak”. [ Hasonló zsánerű „A szerel- I mes nap.” Mindháromban t ügyes a csattanó, falán az I utóbbinak helyet tudunk szo- [ ritani. t „Jutka”, Tisza Cipőgyár: l Öncélú stílusgyakorlata oly- I kor képzavarba fullad, s nem » is mond újat. Próbáljon in- [ kább üzeme életéből, mun► kájáról egy kis színes írást ► küldeni. Ennek nagyobb liasz- ’ na lenne . ! „Sirály” Kunhegyes: Leg► nagvobb erénye a szép olvas► ható írás. Ez azonban még ► kevés az elfogadható vers { születéséhez. Gondolatai erŐl► tetettek, nem szívből fakadó- E ak. A szerelmi tárgvú versei í pedig sokszor megírt közhe- í Ivek. Ettől eltekintve, mint í vers próbálkozások is pven► gék. Ritmus, zeneiség hiám- í zik. A ragrimek, vagy a lá► voli asszonáncok tompán j konganak. ► Murányi Ákos, .Szolnok: — ► Versei inkább erőltetett ri- E mekbe szedett prózai sorok [ legtöbbször Összefüggéstelen ! gyűjteményei. Kár folytatni. ► Féli Árpád, Kisújszállás: ► Szh'esen olvastam újabb ver- [ seit belső egyenetlenségük el- [ lenére is. Örülök témaválasz- t tása gazdagodásának, bár a E gondos kidolgozással most is í adós marad. I.egsikerültebb- í nek tartom a „Mindenkinek” E címűt. Ezt közölni fogjuk. E Hortobágyi László, DebreE récén: Az átdolgozás csak néí mileg segített a versén. Két ! szakasz kihagyásával esetleg E használható lesz. » ! Antali* István, Kecskéméi; Levflben válaszolók.