Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-24 / 96. szám

1338 április *Í4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mnek mnigazai Még 1954-ben történt. Ju- IfSsz Jánosnak, a szelevény földművesszövetkezet italból' vezetőjének egy leltár alkal­mával több mint tizenkétezer forint hiánya „ugrott" ki. A vizsgálat megállapította, hogy úgy s'J-'nrság, komaság alap­ján megiszogatták a hiány­ként mutatkozó italmennyi­séget. Ö —, már mint Juhás? János — a hiányt azzal indo­kolta, hogy az általa kezeli italboltnak két kulesa vol* és ebből csak az egyiket ad­ták át neki, a másikat egv általunk ismeretlen személy kezelte. Ugyanakkor a föld­művesszövetkezet az Italból* helyiségét lakodalom rende­zésére is bérbeadta, ahol vi­szont ő nem volt ott. így nem adhat számot arról, ami a la­kodalom alatt eltűnt. E véde kezés azonban mégsem indo­kolta meg azt. miért öntött, a kiürült pálinkás hordóba vi­zet és azt miért pont a leltár alkalmával. Ilyen volt a tényállás, ami­kor FJK. kiad*a az utasítást a fegyelmi eljárás lefolyta­tására. Szeptemberben a? ügyvezető fel is függesztette állásából egy* olyan homályos határozattal, amelyből egy­általán nem tűnik ki világo­san semmi. A járási központ —- indokoltan — tovább ée többször is sürgette Jirhásv János elbocsájtását, de erre C'ak !9ö4. december 17-én ke fűlt sor, amikor is alázott levélben postázták munka­könyvét. Igen ám, de nevezett 18-án a szentesi kórházba men* pvógykeze’ésre, ahol 1955. iú nius 2-ig feküdt. Es idő a'at március 25-én az SZTK 8236 számú levelében értesítette a táppénz megvonásáról, mivel munkaviszonya fegyelmileg megszűnt. Miután kijött a kórházbó öbb hónapig járóbetegkén capott kezelést, de egyélta^*-- nem tett leneseket a munka- viszony visszaállítására, sem a táppénz Igénylésére. A kórházi kezelést megelő­zően az FJK. bűnvádi felje­le test tett Juhász János el­len. Az ügyészség vád alá helyezte társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, lopás éscsa- ’ is címén. Tárgyalására azon­ban csak 1956 nyarán kerül­hetett sor. Azévben is egé­szen július 26-ig ismét kór­házban volt Szolnokon. A ta­nuk ezen a tárgyaláson ko -ábban tett terhelő vallómé =aikat visszavonták. így a bí- -őság bizonyítékok hiányában elei tette a vádat. Juhász János a felmentő- határozat után mintegy 18 szer forint erejéig kártérítés "ténnyel léoett fel a FJK-va’ szemtan. A FJK kérte az ügy egyeztető bizottság elé elé utalását, mivel a • mun­kaviszony megszűnésének jog­szerűségét kellett elbírálni. December 28-án át is vették az iratokat és Szelevényber a földmű'*esszövetkezeten be- 'ül meg is tartották az egyez­tető bizottsági ülést, mely­nek határozata jogtalannak mondta k’ Juhász elbocséjtá- sát. A tények teljes ismere­téhez szükséges azt is meg­mondani, hogy a sze'evény* pöldműves.szövetkezetnél har mincnál kevesebb dolgozó dolgozik, üzemi bizottság nincsen, így nem volt jogsze­rű az egyeztető bizottság ösz- ■zehívása. A későbbi idők folyamán a? FJK megs-nin*. He az ügy fel­lebbezés alatt állt, a szolnoki 'legyei Bíróságon volt kerek így esztendeig. Egy év utár a Megyei P'róság az időköz­ben újraszervezett FJK egyez- *ető bizottságához utalta a? ügyet. Ez év április 14-én született meg a határozat. — mely szerint Juhászt vissza­helyezték jogaiba. Most adva van a következő helyzet: Juhász János körül­belül 50—60 ezer forintot kö­vetel a kunszentmártoni FJK-tól kórházi kezelési díj. elmaradott munkabér és táp­pénz címén. A járási köz­pont- pedig újra fellebbez. Node felmerül és vitára ad okot egy-két kérdés. És pedig , miért nem ferdult már 1954 decemberében az egyeztető bizottsághoz Juhas7 Tános, hiszen a fegyelmi úton történt elbocsájtásáról mun­kakönyvéből értesült. De ha ebben a formában nem is tudott róla, okvetlen értesül­nie kellett elbocsájtásáról a? SZTK táf^énz megvonó leve­léből.- S miért csak a bírósá­gi határozat után támasztott igényt a már korábban emlí­tett bérösszegre és miért azt megelőzően, hiszen erre mód­ja lett volna. És egyáltalán kinek van igaza? A kunszentm 'rtenl FJK-nak, vagy a korábban kárt okozó Juhász János- nakf * — Reméljük hozzászólnak, mindazok, akik jártasak a ha­sonló bonj'olult üevek intézé­sében, hogy mielőbb vége le- gven ennek a négy év óta hú­zódó tengepjtjgyó ügynek. — nagy — MSgegyszer a TTiT altatásairól A jászKentcindrási iskola életéből Március hőnap folyamán 82 taauio rcszveielevel elsősegély­nyújtó taatoiyamot szerveztek az iskola pedagógusai. A gyere­kek két csoportban tanultak dr. Bornemissza József községi or­vos és Cseh Hona védőnő fel­ügyelete alatt. Néhány nappal ezelőt a tanfolyam hallgatói megkapták a tananyag elsajátí­tásáról szóló igazolást és az el­sősegélynyújtásra jogosító Vö- röskcrcsztcs tagsági könyvet. » A tisztasági hónap célkitűzé­6’inek megte élőén három egész­ségügyi mintaosnályt szervez­tek az iskola nevelői. A szülői munkaközösség függönnyel látta el az iskolák ablakait. — Ezzel egyidőben az iskolaegységek kitakarították és fásították a játszótereket és gyakorlótere­ket, mintegy 95 gyümölcs. 200 ezüstjuhar és 50(1 akáccsemetét ültettek el. Nem régen írtam arról, hogy a Rákóczifalvai dolgozók mi­lyen érdeklődéssel fogadták az építők klubjában tartott előadást. Levelemben bítalá-" tot gyakoroltam az elmaradt filmvetítés miatt. Az Épíiők Szakszervezete kijavította a hibát. A második előadáson szintén zsúfolásig megtelt a helyiség. A TTIT részérői kint tévő előadó igen tartal­mas előadást tartott: a fasiz­mus rémtetleiröl. Utána a Garnizon című filmet vetítet­ték. Az igen tanulságos e’őadás után megkérdezték a jelen­lévőktől, hogy a jövő hónap­ban milyen témával foglal­kozzanak, s az egyszerű pa­rasztok, építőmunkások tudo­mányos előadást kértek^ lpanics József Rákóczifalva Szovjet hősiem lékmű Mesterszálláson Mesterszálláson azelőtt nem volt gjjptyet hősi emlék­mű, A laMos&áfe elhatározta: ebben az évbei? úgy emléke­zik meg felszabadítóinkról, hogy emlékművet állít. Az emlékművet a tanács­háza előtt létesített parkban ünnepélyesen leplezték le. Könnyebb, eredményesebb így a munka A községi és szövetkezeti nőtanács tsz-tag és tsz-en fct- vülálló asszonyok találkozót rendezett. A KISZ és a szö­vetkezet kultúrcsoportja szó­rakoztatta a vendégeket. Na­gyon jól érezték magukat az asszonyok és kérték a veze­tőséget, hogy rendezzenek többször is ilyen kedves es­tét, mindig szívesen eljön­nek. Termelőszövetkezetünkben is megkezdődött a mozgalmas élet. Az asszonyok nagy lel­kesedéssel dolgoznak. — A hagymát elduggatták. Nem is csoda, hogy nálunk is jól megy a munka, hisz az elnö­künk felesége, Bereczki Já- nosné jár elöl jó példával, ő a munkacsapatvezető. Jól dol­gozik Varga Kálmánné, Sü­veges Miklósáé, sorolhatnám szinte minden asszony nevét. A kilépett tagjaink is jönnek visszafelé, belátják, - hogy jobb, könnyebb és eredmé­nyesebb így szövetkezetben a munka. NAGY ELEKNÉ, Kenderes. Borsos Sándor, a betyár Borsos Sándorról, a jászsá­gi betyárról régen számtalan képzelt és valóságos történet, de ma már csak a legöregebb s népdal szállt szájml-szájra, emberek tudják felidézni a híres betyár érdekes alakját. A Borsos Sándorra vonat­kozó történeti anyag száj- és hagyomány nagy részét ese­te Balázs, az ismert néprajzi kutató gyűjtöte össze. Halta János, a j ászalsó- szentgyörgyi Néprajzi Mun­kaközösség elnöke ezt a for­rást a saját gyűjtésével kiegé­szítve, dramatizálta az „utol­só futóbetyár’ élettörténetét Munkájában segítettek: Frantsik József Ádám Gé­za, Gortvai Imre és Csák Jó­zsef pedagógusok. Az értékes színpadi műve- május 25-én, a Jász-hetek zá ró.1- .épségén mutatja be' a jászalsószentgyörgyi Nép, Együttes. A»WWWyNVWVVVVW%<W\VWUVSAAlNWVVV5H»^AA»V»^<VWVVhAA^A<VVWV/VVWVV>AAlV>AVW^AfVWVWVVVVVVWVVVVVWW^ jVe nehezteljenek rám a mezőtúriak, hogy pont a Petőfi Tsz-t szemeltem ki. Mas is ezt tette volna a he­lyemben, ha ismerné a szö­vetkezet gyermekkorát. Tu­dom, miijen kevesen voltak a kezdet kezdetén, tíz évvel ezelőtt. És mind szegények. Mivel kezdték? Nem sok- :al. Néhány hold földön, s éhánv, ma mar jelentékte- tn, de akkor nagyon is so- 1 Jt számító ekével, borona- v il, harminckét szikár, de nogyon tzmos karral és fele­ennyi, a tenniakaras vágyá­tól égő szívvel. Az alapítok: Sándor János, Cs. Kiss Ist­ván, Szabó Istvánná, Hodos István, akik egyben a part alapszervezetét is a.kották és a többiek, a sorstól cseppet sem elkényeztetett emberek. — Ha már összefogtunk, ha fogcsikorgatva, megeről­tetve dolgozunk is, mutassuk meg: lesz nekünk is annyi, mint a szomszédos újföldes peresieknek — biztatták egy­mást. — Lett. Hogy mennyi verejtéket hullattak el. meny­nyi gúnyolódást törtek el az első év par ezer forintos jövedelméért, azt nem szám­olták össze sohse, nem is udták v Ina. Egy biztos. 1949-ben már többen megfi­gyelték. mién ts errflkód’ek oándor Janosák. A környék- cehek meg a városi szom­szédok közül is néhanyan la­tolgatták: itt járt Szabóné. Azt mondja, jó helyünk len­ne otrtj _ Dolgozni- igaz, kell* SORSFORMÁLÓK meg aztán nem lehet tudni, jövőre milyen termés lesz. A szerény, fennhéiázás nélküli szavakra akkor télen közel félszáza n szövet­keztek, a másik évben meg már többen. Irodahelyiséget is kaptak, s az elnök, Sán­dor Jani bácsi Zenész-úti há­zából lassan kikopott a füst­szag, kevesebbet kellett a jövő-menő tagok után taka­rítani. Teheneket is kaptak és ló- patkolasra. kótöfékekre, ka­pára eeieblvére elég volt a teipénz. A dolgos kezek meg annyit tuvd’alc össze, hogy 1—2 ezer forint megint jutott év véeén a szorgalmasabbak­nak. Mar-mar úgy nyilatkoz­tak a tagok, hogy beszélhet­nek az egyéni parasztok, a mi kamránk is felveszi az övékkel a versenyt. , Ekkor jött a hírt, hogy Tur- kevén „mozog a fold*’, s pár hét múlva Mezőtúron is moz­gott. Naponta ezret is nyi* kordult a Petőfi irodájának konettas ajtaja. A tsz-tagok egy része csak hallgatott. A szó­kimondóbb« megmondta .a magáét, aztán ment tovább. „Utói értük magunkat, most a nyakunkra haitják a sok éhest’’. „Magunk vetettünk, de kenvérenni már sokan le­szünk"’. De az alapszervezet ragjai nem pihentek. És a sok éhes közt sok volt. aki megdolgozott még nyárig a kenyeréért. Voltak henyéli is, szorgalmasak is, ahogy há­romszáz ember közül már mindenféle akad. 1956-ban épp. amikor úgy számolták, hogy most tálán terem és bővebben osztanak, beütött a baj. „Osszunk szét mindent’’ — rikoltozták a „jóakarók". Az öreg Bereg­szászi világéletében koldús- szegénv volt. Mégis kiabált: „Vigyük szét, ami mozdít­ható*’. Szabóné csitította: „Ha mindent széthordunk, a földet is könnyen kihúzzák a lábunk alól." Adám Lajosnak meg is ígérte saját sógora: „Kivi­szem a földem, te meg majd jössz hozzám aratni", A ztán mire felocsúdtak, rm' már másfél millió fo­rintos kar volt a közösben. Ekkor a kommunisták áll­tak újra elő. Sándor János, Szabóné, Cs. Kiss, meg a többi kezdő — az „újak" közül Csuka Lajos. Csípés Imre, meg még jó néhányan, akikben fellángolt a kom­munista felelősség-árzet. — „Nem. nem visztek el töb­bet abból, nem szórjátok széjjeiebb, amit nehezen, de olyan nagy akarattal alapoz­tunk meg. nyolc évvel ez­előtt”. _ Újrakezdték, Ezt már Csípés Imre az elnökhelyettes mondja a ta­gi kkal való beszélgetés so­rán. — Most 6 millió forint a vagyonunk. Van újra törzs­könyvezett tehén és sertés­állományunk, 300 hízónk, gé­peink és két Csepel Diesel tehergépkocsink- ... ' Fejes Imre veszi át a szót, aki az alapítók között volt, de azóta is mindig a jó ér­telembe vett „örök elégedet­lenkedő” hírében állt: most már én is ki merem nyugod­tan mondani, hogy jóval gazdagabbak vagyunk, mint akármikor. Ehhez már azok is hozzá­szóltak, akik néhány év óta tagjai a szövetkezetnek. — 1954-ben jöttem, addig más vidékre jártam dolgoz­ni. Mcgkeres’em téli hóna­pokban is a 2400-at. még se mennék oda vissza. Minek vándoroljon az ember, mikor it.hon is megvan annyi — mondja Adam Lajos. Nátházi Antal fiata! tsz tag. Egy éve lépett be. Nem merd könnyen, megválni az ’1700 forintos biztos havi kereset­től, dehát, aki mer, az nyer. És ö nyert. Megvan még több is az 1700-nál, s ami mégannyival felé-, nem kell magára hagyni fiatal asszo­nyát. Az alapítók, a harcok első emberei most is ott vannak, karjuk most sem lankad, tettvagyuk most sem csitul. A tíz év alatt nem íe-t-ek szert hírnévre, talán még újságcikk sem említette nevüket, De igazig harcosok, a part. bátor katonái, nem is erre vágytak. Csak arra. hogy két kezük munkájával a magukfajtájúak sorsát egyengessék, _ És ez sikerült. LE, A Nap kél: 4.40 h-kor, nvugszik 18.45 h:kor A Hold kél: 8 18 h-kor, nyugszik 23.40 h-kor. IDOJAHASJbLbNI bS Várható időjárás: az északi* megyékben több napsütés több helyen eső. Elénk észak keleti szél. Hűvös éjszaka. A nappali felmelegedés északon kissé fokozódik, délen alig változik. Legmagasabb nappali hő mérséklet tizenegy-tizennégy fok között. (MTI). A NÉPEK Barátsága Hó­nap szolnoki előkészítő bi­zottsága pénteken délután 2 órakor megbeszélést tart az MSZBT klubjában. Ez alka­lommal állítják össze a vég­leges programot. AZ ALLAMI Biztosító me­gyénkben csupán az elmúlt hónapban tsz-eknek 147529 Ft, egyénieknek 11 673 Ft állatkárt fizetett ki. A MESTERSZALLASI földm-űvesszövetkezeti bolt­ban a múlt évben 4 millió Ft-os forgalmat bonyolítot­tak le. Ez év első negyedé­ben háromnegyed milliós ér­tekben vásároltak. Érdemes megemlíteni a község össz- lakosága 2900 fő. — MÁJUSTÓL megkezdte az új svéd-acélból készült magyar borotvapengek árusí­tását. A zsillettpengék mi­nőségileg veteksz >.nek a své­dek „Swing 40” márkájúval. A SIPOS-téri általános is­kola nevelőtestülete, szülői munkaközösségének és ta­nulóinak közös rendezésében május 5-én a Szigligeti Szín­házban du. 3 és 3 órakor színre kerül a „Csipkerózsi­ka" c. 3 felvonásos mesejá­ték. A VÁROSI Tanács Egész­ségügyi Osztatva ismételten felhívja a szülőket, hogy a korábban közhírré tett gyer­mekbénulás! oltásokra pon- •osan vigyék el gyermekei­ket. mert pntnllí« nem lesz, azontúl esak a Rendelőinté­zetben látják el c feladatot. — AZ ELMÚLT ÉVBEN háromszor annyi járl'it’evelet állítottak ki J ászfen vezonm. mint amennyi a község egész állatállománva. Megáll api tót- *ák. hogy sokan üzérkedéssel 'oglalkoznak. 64 kupecet bíró­ság elé ál flottak. — A MEZŐTÚRI tég'anyár üzemi szakszervezete társa­dalmi és saját erőből szabad­téri színpadot épít. — A SZOLNOKI Járásbíró­ság társadalmi tulajdon elleni csalás, sikkasztás bűntettéért v'dirctot adóit ki Polónyi Ist­ván és öry Dezsőné kereske­dők ellen. Kiskereskedelmi engedélyükkel lánckeresl.e­dést végeztek és a nem léte­ző földjükre hagymára szer­ződtek, melyet búsás áron el­adtak. ^ — A KÖZSÉGFEJLESZT E- SI alapból ez évben uj röntgengépet és egy 30.000 fo­rintos szárítóberendezést kap a mezőtúri kórház. A SZOLNOKI úttörők évek óta rendszeresen leve­leznek. szovjet pionírokkal Most ajándékokat küldenek, melyekért cserébe szovjet jelvényeket, képeket kérnek. Dr. BARABASI László többszörösen kitüntetett volt parlamenti gyorsíró szomba­ton előadást tart Szolnokon, fél kettőkor a Beloiannisz u. 63. sz. alatti iskolában. Az iskola igazgatósága kéri a végzett hallgatókat is. hogy vegyenek részt az értékes­nek ígérkező előadáson. HPRILIS 24 . Cs ilörlök Gytioy SäS1* JVapi postánkból Április 23-án a következő levelek érkeztek szerkesztő­ségünkbe: Veress Katalin, Szolnok Észrevételét köszönettel vet­tük. [.apunkban feldolgozzuk Ballagó Gyuláné, Jászbe­rény. Panaszára választ kap­tunk. Az eredményt levélben közöljük. Beke András. Tiszafüred Palhuber Kálmán, Szolnok. Gojsza János, Jászapáti. Le­velüket megkaptuk. Ispán Ferenc. Jászkisér. ifj Györkesz István, Homok. Posztós Emília, Kisújszállás Ügyükben érdeklődni fosunk Az eredményről levélben tá­jékoztatjuk kedves Levél­íróinkat. Bodnár László, Szajol. Ver­seit továbbítjuk lektorálásra Választ a ..Szerkesztői üzene­tekében adunk. Cseh Zoltán, Szolnok. Áll Ált. Iskola. Jászladánv. írá­saikat köszönettel vettük Hasznosítani fosiuk.* Bakonyi Sándor, Jászbe­rény. Panaszát megvizsgáljuk illetékes szervnél. Választ le­vélben küldünk. Addig is kér­jük szíves türelmét. Bádonyi Mária, Pólyák Má­ria, Kun Éva, Mihályi Éva, Szolnok, Örsi Hona, R. Kovács Julianna, Lajtos Mária, ifj. Nádházi Károly, Karcag. Új­lakán Magdolna, Gyulai Ilo­na, Szabó Imre. Törökszent- miklós. Sebestyén Irén, Kun- szentmárton. B. Nagy Sándor, Túrkeve, Tóth Mária. Kun­madaras. Simon Margit Jász- boldogháza, Földi Endre, Túr­ra Ferenc, Barta Menyhért, itj. Kovács Béla, Űjszász, Nándori Sándor, Varga Róza, Brózlk Irén, Tenkely Tibor, Mezőtúr. Benedek Piroska, Xóvizl Hona Tiszapüspöki, Juhász Gábor, Kunhegyes, Balogh Gizella, Kengyel. Ked­ves kis Pajtások. Leveleiteket továbbítottuk az „Úttörők Fórumá”-hoz. ujiiiimiHtiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimHmiiiiimiiiHiiiiHiiiiiiiiiiitimHiiiiMiimti A SZOIKGX : J:6 .. a • , . j mégíei i tnAiA&ia. \ «B«IKMIIM«aaHMIOUU|8>|B«aiK|MIIMi Abadszaio« 24 Danke P. >ia. Zz—»7 Az en lányom Cibakhaza 24 Akinek meg keu halnia. ti>— 21 szerelmes trombi­tás. — Ma.lTKmusor. z\. Londonom íartunjt Pegyvemek 24—27 Élteikor. — Matinémüsor*. 27. Májusi éjszaka Janosinda 25—27 Ziuaimai bíró lb éven teiüUekneK Jaszaisoszentgyoigy 2b—ti Ez történt Beigrudban. — Matiné­in üsor: 27. Barati beésu et Jászapáti 24—21 Huszárok. — 21. Grant kapitány gyermekei JaszároltszaJás 24—27 Csendes otthon. 27. Londonban Tartunk Jászberény 24—27 Akinek meg kell halnia. Mat.-. 27. Mexikói Jaszdózsa 24—25 I0i-os sas. ib—/~t Halhatatlan garnizon. Mati- nemúsor: 27. Kék véresek erdeiében Jaszfenvszaru 24—zl Hét lányom volt. — >7. Londonban tártunk jaszkiser 24—27 A test ördöge ib evtel. — 27. Rejtelmei sziget Jászlad any 24—27 Till U.enkpiegei. Matiné: 27. Rejtett folyosó Kenderes 25—27 Benderami eset Kisújszállás 25 21 Megta.aJt elet. Matinéműsorr 27. Csínytevő Kimhesrves 24—27 Világos ablak. — 27. Foitamaciott a tenger Kunmadaras 24—21 Akasztottak lázadasa lb evf. — Matinémü­sor: 27. Gonosz favago Kunszentm ár ton 24—27 Csaiodas. — Matinéműsor: 27. Folyón túl Karcag 24—27 A te*es isme re* íen. Matiné: 27. A nesyi to titku Mezőtúr Dózsa Yves Montand énénél. Mat.né: 27. A tér Mezőtúr Szabadság 24—27 Az éTszaka szépéi lb éven felülieknek ucsöö 24—27 a •'sászar parancsára. Matiné: 27. Elveszett nyom Rákóczi' ai\a 24— íz Tánc .e? szerelem. 26—27 Benders hi eset. Matiné: 27. Nem i«az! Szolnok Vörös Lshiag 24—2O Patkányfogó 16 éven feiüüéVnek Szolnok Tisza 24—-30 Az éjszaka szépéi 16 évi. — Matlnémusor: 27. Utazás az őskorban «zolnok MHléneum 25—27 Hoffmann Ttszafoldvar 24—25 Yvette milliói. 26—27 a kisdobos — Matiné, műsor: 27. Varazsduoa Tiszafüred 24—27 E«ym$s-a taiáUak. — Matiné: 27. Makszimka Tíszaktirt 24—?5 Gábor diák. 2ö—27 Csalódás ToroKszemmiklos 24-27 Plckwtck-kiub. - *7. Mese a moziban Türke ve 24—27 Dani 16 évf. Matiné: 27* Fekete erdőtől a Fekete tengerig UJszász 24—27 Nehéz kesztyűkj Maünéműsori i7f -Varázs<ioboz

Next

/
Oldalképek
Tartalom