Szolnok Megyei Néplap, 1958. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-05 / 54. szám
Döntés után Még most így...* ' a?» és a közgyűlés kimondta a szót: „Cimrák Jánost magunk közé vesszük.'' Társai tehát érdemesnek tartják arra, hogy viselje a szövetkezeti gazda nevet. Megtiszteltetés. Ne éljen soha vissza ezzel a bizalommal, ne csapja be saját magát. Átlépte a mezsgyét, ő már korábban’ döntött, és most a közgyűlés is határozott; Kifia a tagokkal együtt megfogja a dolog nehezebbik végét; A föld, az a drága rög sokszor elég mostoha; Amit ád, nehezen adja. S az időjárás? Ritkán jóbarátja, sokszor inkább ellensége a parasztnak. A betegség? A dögvész? Félni, rettegni kell mindkettőtől, mert sokszor ólálkodik a deszkakerítés kőimre jó hát a bizonytalan élet, ha van jobb is, meg köny- nyebb is. csit torosa érzés szövetkezeti embernek lenni,' most így az egyik percről a másikra. De az ember hamar megszokja a jót, és gyorsan elfelejti a rosszat. Talán Cimrák János is tudja, hogy azért a tsz-be sem repülnek a sültgalam- boifc Csak úgy lesz valami, rüh Nem csoda fiái, iva ez a sok félsz, még annyi bizonytalanság olyan mély barázdákat szántott Mikus István arcára, mint a naptól szikkadt tarlóin az élesvasú eke. Mire jó hát a bizonytalan élet, ha van jobb is, meg könnyebb is. A föld maiad, a gond megoszlik, s ha fárad a kéz, segít a gép. — Munkából kevesebb, jövedelemből több jut egy emberre. Mire gondolhatnak most ott egymás mellett ők hárman: Mikus István, Kele István és Magyar János? Ki tudja. Hallgatják az elnök szavait. Nagy dologról folyik itt a szó. Szövetkezet alakul. Skét év múlva a három ember talán már a kasza kalapálást is elfelejti, meg a kasza húzásával járó derékfájásra sem emlékszik vissza. Lehet, hogy így lesz, Ez kizárólag csak rajtuk múlik, a barázdált arcú Mikus Istvánon, a sapkát legénye sen hordó Kele Istvánon & a komoly emberre valló Magyar Jánoson, meg a többieken. — Ezután együtt élünk, együtt dolgozunk. Tartsunk tektól tanuljunk, amelyeknek a tagjai összefogással, szorgalmas munkával bizonyítják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét, — így beszél az idős Lantai Mihály. Sok a felszólaló a közgyűlésen. Mindenki előhozakodik javaslatával, tervével. S este 9 óra után Kiss László 12 holdas. Szilágyi Zsigmondné 12 és fél holdas szintén tollat fog. Nem is olyan nehéz az a toll, mint ahogy gondolja az ember. Lassan, komótosan, — mert a szerszámmal dolgozó kéz nem szereti az írásos munkát —, kikerekedik a név.;t S Martfűn ezen az estén új termelőszövetkezetet alakít néhány parasztember. Nevet is adnak közös gazdaságuknak; Nem is olyan nehéz az a toll, mint ahogy gondolja az ember. össze. Volt itt már termelő- szövetkezet ezelőtt is. De az a Isz nem sok dicsőséget hozott; A tagok egy része nagyon helytelenül, még az élő fába is belekötött. Se az elnökbe nem bíztak, se az ag- ronómusba, se a brigádvezetőbe. Mi ne így csináljuk. Azoktól a termelőszövetkezeti j Élet*, áj élet, mert újat kezdenek még azok is, akik korábban már az ottani Tisza Termelőszövetkezet tagjai voltak. Kísérje törekvésüket nagyon sok siker, hasznos munka, meg jó egészség. Szöveg: Szekulity, • Kép: Csikós. KEBEKKÉPÜ — pelyhedzc állu — fiatalember áll az egyik vidéki vasipari vállalat műszaki igazgatója előtt. Kezét szorosan hátrakulcsolja, úgy mint néhány évvel ezelőtt még az iskolában taníthatták vele. Fekete svájciját kissé hátratolta kobakján, amikor belépett, s ezen mód áll most a vallatón, kissé megszeppent arccal. Míg a műszaki vezető személyi Igazolványát böngészi, lopva oda-odapislant az asztal sarkához támasztott ékalakra szabott sínvasra. Az imént vették el tőle az igazolvánnyal együtt. Úgy történt az, hogy P. K. darálni- valót hozott otthonról ide a darálómalomba. Az udvaron, mely most, hogy építkeznek itt, közös a vasipari vállalat portájával, heverő vasakat látott kirakva. A téglagyári kisvasúthoz való váltóalkatrészek vártak összeszerelésre. —> Egy ilyen jó lenne nekem is otthon — gondolta P. K., ahogy sorra szemügyre vette őket. Úgyis van itt elég, meg nem is őrzi senki. Körülnézett, aztán a vállára emelt egy síndarabot. Szapora léptékkel megindult a kijárat felé. Azt nem gondolta, hogy a munkások, akik látszólag rá sem hederítenek félszemmel azért figyelik, — mit csinál. így történt, hogy egyszer- csak utána szól valaki már a kapunál. <— Várjál csak te. hová viszed azt a vasat? P. K. a 18 éves fiatalember most itt áll lopás vádjával aa irodában. Arca inkább félelmet. mint megbánást árul el. Igennel, nerpmel felelget. — Mire kellett volna neked ez a vas? — Jó lett volna, otthon ko- pácsolni — mondja hosszas hallgatás után. Ezután együtt élünk, együtt dolgozunk. MIELŐTT a vezető dönti-' ne, mit csináljon a gyerekkel, próbáija megtudni, kivel áll szemben, — rosszútra tévedi fiatalemberrel, vagy felelőtlen gyermekemberrel, gye- rekcsinnyel. Az előbbit nehéz elhinni; Két munkahelye volt már P. K.-nak. Legutóbb az egyik cukorgyárban dolgozott. Munkakönyvébe röviden annyi van: „Elbocsátva.* Fiatalkorúnak egy kis jóindulattal ezt szokták beírni, ha a zsebükben találnak valamit, ami gyári eredetű. P. K. azonban felkészült a felelettel, látszik, nem először mondja el. — Azért bocsátottak el, mert olyan rosszul dolgoztam, hogy elbocsássanak, — Nem szerettem ott lenni. Ilyen cinikus nyíltság .. i mit lehet tenni a fiatalemberrel? A műszaki vezető rövid gondolkodás után dönt. Még egy próba. <— Nem lesz semmi baj — nem csinálok semmi ügyet belőle, ha most elmész és visz- szahozod magaddal a cimborádat, aki ellógott. Majd megbeszéljük, hogy mit vitt el ő — így közösen,, «— Jó lesz? — Jó — feleli a fiatalember — idehozom. Mór indul is. Most látszik rajta először, hogy kizökken a közönyből. — Talán többre megyek velük így, mintha a hivatalos kezekbe adnám. Fiatalemberek még, leszokhatnak a kezességről — monda a vezető. A dolgozók meg elhatározták, hogy míg fel nem épül a műhely, szabadban van sok értékes anyag, egyik szemük mindig rajta lesz a szerszámokon, alkatrészeken, hogy illetéktelen kezekbe ne kerüljenek. “ »*. W fagytól már nem kell tartani, bál^rmert-toarkolattal vonják bé az uítótét. {Íívá^jtik, hogy lapjukkal még sok-jeok gyógyításra váró sebei, coívcsolhassanak a lakosság érdekében és gazdasági életünk javára a Dózsa György utcai : i lakosok nevében: Nagy Lajos A bírálat jogos volt Február 8-t lapunkban „Le- felé nevelés jellegűen, korle-* vél egy autóbuszkalauznőhöz” vélben kiadtuk és ismételten címen megjelent íráshoz a kértük kalauzainkat a hason- Szolnoki 51. sz. Autóközleke- ló hiányosságok megszüntetés dési Vállalat az alábbiakat sere. fűzte hozzá: Természetesein van olyan „Vállalatunk ezzel a cikkel eset, amikor a kalauz nemtv.d- teljes egészében egyetért és ja az utast le- vagy felszállás- köszönetét fejezi ki írójának, nál segíteni, már amikor mert világosan kitűnik, hogy az ajtóban áll, mint ahogy a levele nevelőhatású, tj a meg- cikk írója megjegyzi, kötelestévedt dolgozót figyelmezteti, sége azt megtenni. A cikket vállalatunk dolgozói Dobos Ferenc igazgató GYŐZELEM A szolnoki csata Hónapok, óta tartotta már megszállva Szolnokot az osztrák' császári had. Jól felsze- relt, új egyenruhás gyalogság, ragyogó vértezetű lovasság. Víg harmonikaszó mellett sokáig mulatoztak az este, most nyugodtan alusznak, hiszen ellenségnek még csak a hírét sem jelentették a kiküldött felderítők. Meg aztán — úgy gondolták — jól megerősítették a várost. — Egyik Oldalon védte a Zagyva, a másikon a Tisza. Északon és nyugaton hatalmas földsáncokat hányattak — a leigázott szolnoki lakosokkal 1—i melyek mögött fényes ágyúk sötét torkában éhesen várakozott a halál.. 5 É$ kint a város határában —t alig órajárásnyira a várostól — zaj nélkül táborozott le a magyar honvédség Damjanich hadteste. Cibakháza felől érkeztek, ahol az éjszaka folyamán keltek át a Tiszán és erőltetett menetben, megállás nélkül jöttek idáig, útközben elfogván az ellenség járőreit, Ä nedves, zúzmarás szántóföldön ütöttek tanyát. Hűvös, márciusi éjszaka volt. Az égen ragyogtak a csillagok és ezekkel a csillagokkal versenyre kelt ragyogásban a honvédek szemében égő lelkesedés tüze. Őrtüzek nélkül, csendesen várták. Várták a jelt, amelyre megindulhatnak^ majd küzdeni, ellenséget eltiporni, harcolni a magyar szabadságért — 184» március ö —< az osztrák császári önkény ellen. Nem remegtek, nem érezték a márciusi szél csípős lehelletét, átforrósitotia őket a mindennél melegítőbb szent tűz, a szabadságvágy szívükben lobogó lángja. Honvédek voltak m Ugyanekkor a Tisza túlsó partján egy másik honvédezred nyomult előre és az éjszaka csendjében a Tiszán átvezető csónakhíddal szemben foglalt állást a füzek és nyárfák fedezete alatt. E csapatnak kellett, megadnia a jelt a támadásra. A katonák ■bártak. Vártak, mint az ugróira kész oroszlánok. Csend volt az égen, Csend volt a földón. Halkan lélegzett az éjszaka. Nyugat felől néhány felhőlepke evezett a mélyszürke légóceánban .,, A tábor közepén az egyik rögtönzött sátorban hatalmas termetű férfi állott. Széles mellén tábori mente feszült, gallérján széles aranypaszo- mánt. Egyik kezét hátamö- gött nyugtatva, másikkal szép, fekete körszakállát simogatta. Damjanich János volt ez, az 1848—49-es szabadságharc legendáshírű, hős tábornoka. Magas homlokán a gond ráncai sötétlettek. Sok csatát vívott már, sok győzelmet szerzett honvédéivel. Most sem a csata sorsa aggasztotta. Más kérdés okozott neki gondot. Tiszttársai arra igyekeztek rábeszélni, hogy a harc előtt mondjon lelkesítő beszédet katonainak. És most ebben jön a feje. A csatatervet mar rég elkészítette, de a beszéd, az sehogy sem akart elkészülni. Végülis abbahagyta a hiábavaló fejtörést, fejébe nyomta csákóját és kilépett a sátorból. Odakint szabadabban lélelgzett, tekintete simogatván röppent a csatarendben elhelyezkedett sereg felé. Kelet felől halvány rózsaszínű drapéria feszült az égbolt alján, mint egy gigászi színpad függönye, várva a gong-ütést. amelyre majd szétnyíljon. Lassan pirkáéi. Segédtisztje hozta a lovát. Felült. Végiglovagolt a sereg előtt. Amikor a vörössipkás zászlóalj irányába ért, megállt. Mély lélegzetet vett, aztán harsány hangon megszólalt: — Fiaim! s És ebben a pillanatban megdördultek a Tiszántúl ágyúi... Damjanich tábornok arca kigyúlt, felragyogott, átszellemült. Elfeledte, hogy neki most lelkesítő beszédet kellene mondania, kirántotta kardját: hegyével — melyet végigcsókolt az éppen most fellángoló nap aranysugára — Szolnok felé mutatott és dörgő hangon kiáltotta: —. Ott az ellenség! Utánam! Mire a sereg viharos éljent kiáltva — mint száguldó fer- geteg megindult vezére után. Érces morajlással, mint a tomboló vihar, mint a felhőtlen ég váratlan villámcsapása, úgy rohanták meg a hős honvédek az osztrák Állásokat. — Szuronyt szegezz! Előre! Odaát, a Tisza túlsó partján dörögtek az ágyúk. Damjanich hadteste Tószeg irányából rohamozott. Elől száguldottak a vörös sapkás zászlóalj harcedzett hősei. — Eddig még minden csatájukban győztek. Ezredesük kardja villan. Elérték az ellenséges tűzvonalát. Hirtelen has- ravágódnak, hogy kikerüljék az ellenség gyilkos-erejű tüzelését, aztán egy vezényszóra felugranak és mint a gátját szakító háborgó tenger, rohannak a sáncoknak. Az újra felropogó golyózápor sem tudja őket megállítani. A harc, a lelkesedés lendülete viszi őket előre feltartóz- hatatlanul, mindent elsöprő akarattal. Tudják, mi a tét: szabadság, vagy rabság; élet, vagy halál... Kürti Pali kapitány — a bajusza is alig serked még — viszi a zászlót előre. Egy golyó elsodorja a zászló nyelét. kardja hegyére tűzi a zászlót és úgy lobogtatja tovább. Golyók fütyülnek 'körülötte. Az egyik szíven találja. Lehanyatlik, de a zászlót magasra emelve tartja... Egy honvéd kapja ki a haldokló kezéből, szuronyára tűzi és rohan vele tovább — előre! Most elérik a földsáncot, Egymás vállán felkapaszkodva teremnek fenn a hős fiúk a sáncokon. Irtóztató kéziharc kezdődik. Fél óra múlva már csak a halott ellenség van a sáncokon, a többi rémülten fut hátrafelé, a megáradt Zagyva irányába. A nap már jól fenn jár az égen és a harc csak most kezdődik igazán. A régi pályaudvar előtt osztrák ágyúk. van-. nak felállítva. Ezeket elfoglalni egy újonc zászlóalj indul. Első csatájuk ez. A véres harcban sokan odavesztek közülük, de az ágytíkat elfoglalták. Pedig csak kaiszával mentek az ágyúk ellen. De a fegyvert pótolta a sziv. A nyugati oldalon a twszárság mvta ádáz tusáját a császári vadászokkal. Elől vágtat a hős vezér, Damjanich János, ügy hullanak csapásai alatt az ellenség fejei, mint a kettészelt görögdinnyék, i Most térdre- rogy alatta viháneoló paripája. szűgyébe szúrta szuronyát az egyik osztrák vadász. Utoljára szúrt életében, mert kettészelt fővel hanyatlik a leszúrt lő mellé. Damjanichot elkapják huszárai. Barna Gergő közhuszár leugrik lováról és Damjanich pattan fel rá. Aztán tovább, előre! Gergő most már gyalogosan osztogatja a hálált, mig egy szurony az oldalába szalad, Térdre esik. Kezét vérző ser bére nyomja és elhaló hangon suttogja: „Éljen a szabadság...” Aztán lehanyatlik a földre. És tovább tombol a harc. Trombita harsan. A városból egy ezred vasas vértes igyekszik kifelé, hogy segítse a hátráló vadászokat. Az egyik utcakeresztezödésnél megtorpannak. Mintha a föld föld alól kerültek volna oda, előttük termettek a vörössipkás honvédek. A lovasokra sütötték puskájultat és mielőtt a meglepett vértesek ■magukhoz tértek volna, mint a szélvész, rohantak rájuk a gyalogosan harcoló vörössip- kások. <■ Iszonyatos harc következett. A büszke császári lovasság az irtóztató roham erejétől szétszórva fejvesztetten menekült. Neki a megáradt Zagyvának, ahol nagyrészük életét vesztette. Égig szárnyalt a harc döbbenetes zengése ,. > ;ii Aztán lassan, lassan elcsendesedett minden*,, A város házain piros-fehér- zöld zászlókat lengetett a tavaszi szellő, jeléül, hogy Szólnék újra a mienk. A csatatéren leszáll a felvert por. Gazdátlan paripák halk. nyerítéssel keresik halott gazdáikat... _ yv Egyszerre felharsannftk a trombiták. Érces, diadalmas zengéssel sorákozót fújnak. Győzelem! A gyülekező katonák lábai keményen dobbannak a földön. Szárnyal az ének az ég felé: ,.Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje, Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájuknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!” A lenyugodni készülő nap szeretettel csókolja végig hős honvédeink lápirult arcát. Damjanich tábornok végig - lovagol a felsorakozott hadtest előtt. Végignéz a fáradt, porlepte, de mégis lel'tes fiúkon. Meghatottan, szeretettel simogatja őket meleg tekin-' tete. — Fiaim!, i. de most megint nem tud beszélni. A meghatottság, az öröm köny- nyei fojtogatják torkát. Némán csákójához emeli kezét. Tiszteleg a hős honvédek élőt!. Harsogó rá a felelet. ■— Éljen Damjanich apánk! Az égen aranyvörös fényglóriák suhannak a magasságok felé. CSONTOS SANDOÉ-dkwnít — -• — A sajtó nagy erő és hatékony fegyver I Erről győződtünk meg panaszunk gyors elintézésével. A Szolnok megyei Néplap közölte levelünket, melyben megírtuk, hogy Jászberényben, a Dózsa György utcán az elhanyagolt úttesten feneketlen sár van. Pár nap múlva az Egri Útfenntartó Vállalattól megjelent egy bizottság, 6 azonnal elrendelték a sár eltakarítását. Egyben közölték, hogy amint a tél véget ér, és
