Szolnok Megyei Néplap, 1958. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-21 / 68. szám

TANÁCSKÖZTÁRSASÁGÉRT! *

mmm

■V A NAGY

VÖRÖ

r 9

SKATONA

Egy könyv lapjai* forgattam a napokban. — Címe: Riadó. A gyűjteményt egy halhatatlan emlékű forradalmár cikkeiből, beszédeiből válogatták össze. Forradalmi szenvedélytől lángol és gyújt a gyűjtemény minden szava. Szamuelly Tibor írásai ezek.

Hetvenöt éves csepeli munkásasszonnyal hozott össze a sors a közelmúltban. Élete Legszebb emlékeit elevenítettük fel közösen. A legbüszkébb arra volt, hogy Csepelen 1919-ben beszélt Sza- muetty Tiborral, Olyan melegen, olyan szeretettel emlékezni emberre ritkán hallottam, ahogy ez a munkás- asszony SzamxieUyről regélt nekem.

Vezsenyre is azért indultunk el, hogy szemtanúk visszaemlékezéseiből magunk is közelebbről megismerkedhessünk a rettenthetetlen kommunistával. Mert Versenyben így nevezik őt, s az a hír jött a faluból, hogy 1919-ben, a nagy tiszai támadás idején ott járt Szamuely, onnan indult a vörös hadsereg Szolnokra;

A falu öregjeihez, egykori ijöröskatonákhoz kopogtatunk be, direktóriumi, tagok házát keressük fel.

Molnár Mihályné magányosan éldegélő özvegyasz- szony. A tavaszi napsütésben melengeti fáradt testét az udvaron s mélázgat évei fölötti

— Igen, emlékszem rá A férjem egyszer azzal jött haza, hogy valami nagy vezető volt itt. Az uramnak se éjjele, se nappala nem volt akkor. Mert 6 volt a direktórium elnöke.

— Arról, hogy Szamuelly miért járt Vezsenyen, nem tudok különösebbet. Férjem meghalt, magával vitte emlékeit.

A direktórium titkára Kapusi Sándor és közellátási biztosa, Bakó István élnek még,

*— Szamuelly? Tudom, a nagy vöröskatona. Én nem láttam, csak hallottam, hogy itt járt. A Németh Zsiga- féle házban székelt a vöröshadsereg parancsnoksága. — Engel elvtárs, egy budapesti munkás volt a századparancsnok, a vörösőrség parancsnoka Nagy Lajos rákóczifalvi proletár volt, Aut hiszem, oda ment Szamuelly.;

Weinrauch Lajosékhoz megyünk. Vöröskatona voät ő is. A felesége egykori képesújságot húz elő. Egy fényképet mutat: Szamuelly elvtárs beszél a katonákhoz,

— Éppen mondtam az uramnak, ez az az ember, akiről az öreg Bakró beszélt.

A tanácsházán fiatal villanyszerelővel találkozunk,

«— Nekem megvan otthon Szamuelly Tibor képe. Elhozhatom, ha megvárják, nem tart sokáig;

Másik fiatal eívtárs, Fábián László bizonygatja;

1936-ban fent járt a templomtoronyban, A falon ceru- zairást fedezett fel: Számúéiig Tibor 1919,m a hónap és a nap dátumára nem emlékszik már. 19-ben a ve- zsenyi templomtorony a vörös hadsereg magas megfigyelője volt. Valószínű, ott- jártakor Szamuelly elvtárs megszemlélte a hadállást, s ő, vagy valamelyik vöröskatona felírta nevét.

Akkoriban sofcan megnézték az írásos hagytékot, A Horthy-korszk azonban mindenáron ki szerette volna törölni Szamuelly emlékét a proletárok, szívéből; Átroe- szelték a templomot, eltűnt Szamuelly neve. De emléke nem;

Kerti Sándor bácsi sokát hallotta apjától, hogy őt a mostohája él akarta tetetni láb alól 1919-ben. Felkereste a vörös hadsereg parancsnokságát, feljelentette fiát, mint román kémet. Meg nem történt esetekkel is tanúsította vallomását. Idős Kerti bácsit bizony főbe lövik, ha nem érkezik egy parancsnok, aki K; Szabó Kálmán falubeli lakos kérésére kivizsgálta ügyét. Kerti bácsi be is állt rögvest vöröskato- nánakt

só partján a román katonaság táborozott és néhány száz méterrel idébb munkások, parasztok hangos, messzire hallatszó kiáltás sokkal éltették a fiatal Tanácsköztársaságot,

Éljen a Vöröshadsereg! Vesszenek a burzsujok! Éljen a Tanácsköztársaság! Az éljenzés időnként még a Szajol felől hallatszó tompa agyudórgés hangját, is elnyomta.

Provokátor fut n Tisza híd felől a megyeháza irányába. Kiabál. „Jönnek a románok!” Mindenki meneküljön! Itt az ellenség!” Az agyúszó erősödik, s a városhaza előtt népgyűlés van. A Mr nem igaz, A románok csak szeretnének jönni, de a hatvannyolcasok, a szolnoki fiúk erősen tartjuk a frontot. Szinte behallatszik a városba a csatazaj. Csörgés, csörömpölés, gépfegyver-kattogás, golyó-. szóró-kelepelés, s egyre isn. métlődő sok-sok robbanás.

S o nép a városháza előtt énekel: a Marseilleise-t,

Később a nagygyűlésre megjött Vágó népbiztos elvtárs is, s ő hozta a frontról a hírt, hogy a csapatok lelkesen harcolnak. Vele volt egy román elvtárs is, aki elmondta a nagygyűlés résztvevőinek, hogy a roAz elbeszélések, a mondák. a történetek mind Sza- muellyre vallanak. Egész nap rójuk a falucska utcáit, hogy felkutassuk emlékeit. Ellenőrizhető adatokkal nem találkozunk. Mi tagadás, kissé csalódottan ülünk motorra, amikor fiatal lány fut hozzánk:

— Tessék jönni a tanács- házára. Ott van egy néni, aki vacsorát adott Szamuelly

elvtársnafe

A 71 éves Takács Lajosné- ról azt tudták eddig, vöröskatona volt a férje, s maga is vörös érzelmű volt 19-ben. O így beszéli el a történetet:

*— A napra nem emlék- szém, amikor egy éjjel három parancsnok jött haza a férjemmel. Nagycsata volt akkor. Egy nap leforgása alatt háromszor is gazdát cserélt a falu. A legmaga- sabbrangú lováról fekete kendő csüngött, hogy eggyé váljék az éjszakával, ne ismerhesse fel az ellenség. Kámzsa színű katonaruhát viselt, fiatal, bajusztalan arccal, frontharcos sapkában járt. Vacsorát kértek. Mi házinyúlat tenyésztettünk, abból készítettem paprikást. Aztán elmentek. Azt mondják, ő volt Szamuelly.

A személyleírás ráillik. Ö volt-e. vagy sem, nehéz lenne megállapítani. Azoknak, akik a vezsenyd nagy támadás idején parancsnokok, vezető elvtársak voltak a községben, nagyrésze nem él már, vagy Budapestre, Szolnokra, s ki tudja hová kerültek.;

Egy bizonyos, a vezsenyi nép több házat tart számon (a Németh Zsiga háza, a Ti- szakanyar Tsz székháza. az olvasókör helyisége) s mondák, sőt legendák élnek a faluban: itt járt Szamuelly; engem a haláltól mentett meg Szamuelly; én vacsorát adtam Szamuellynek.

S ha valójában Szamuelly sohasem járt is Vezsenyen, a fiatal villanyszerelő őrzi fényképét, a falu bölcsei regélnek róla, Vezseny minden lakosának szívében él a nagy vöröskatona.

Börzék Lajos,

mán nép, a román dolgai zók együttéreznek a magyar dolgozókkal, de az egyszerű román katonák uraik parancsára kénytelenek fegyverrel támadni a Tanácsköztársaságra,

De a hatvannyolcatok nem hátrálnak.

Egész nap, késő éjszakáig szóltak az ágyúk, éjfél felé azonban ijesztő, mély csend borult v városra. Másnap a szolnoki ellen- forradalmárok hozzákezd- séhez, hogy két tűz közé vegyék, s iiymódon semmisítsék meg a proletár katonákat, a munkásállam, védőit.

Utcai harcok folytak « fehérgárdistákkal. Múltak az órák, de a város fölött még mindig diadalmasan leng a vörös lobogó. S akkor nem sikerült letépni. A gyárakból a munkások csapatostól siettek a vörös katonáknak segíteni, A városba nem tehette be a lábát az ellenség. A fehéreket visszaverték.

Hány, meg hány hatvannyolcas törölte meg boldogan izzadó homlokát.

A Kossuth-tér sarkán felállított gépfegyver elhallgatott, s a vörös katonák rövid pihenőt tartottak, — Hallgatott a gépfegyver, de

MÁV MŰHELY 1919...

Fályolíelhős nyári nap virradt 1918. június 23-án. A reggeli kezdésre mind megérkeztek a múhelyi munkások, de valahogy mégsem fogtak hozzá most a beteg vagonok gyógyításához. Néma csendben ásítottak a csarnokok sokáig, imitt-amott törte meg csak az ünnepélyes némaságot egy-egy csoport halk beszélgetése a vágányok között.

Luef hadnagy — az üzem katonai parancsnoka — a 120 főnyi cseh fegyveres katonaság dirigense — idegesen Jött— ment az igazgatósági épületben.

— Mi van itt készülőben —

pr<>Mita faffsatni a műheivfő• $V . ,%s;

sztrájkot szerveztek a munkások. A cseh katonák nem titkolható rokonszenvvel nézték Szabót és társait. Parancsnokaik nem tudtak vagy nem mertek mit kezdeni a hadiüzemmé titulált műhely ,,fé- ken tartására1’ kirendelt osztagokkal.

Szabó azonban óvatos volt — kiköltöztek az üzemből, sztrájk tanyába vonultak. Itt gyülekeztek napról napra reg- gelenknét most már a temető szcmonűfüzeinek, szederindáinak sikátorában. ,

Egy nap aztán magasrangú vasutasok, katonák érkeztek. A „bizottság” a mostani kuí- túrházhoz kérette a temetöput találtait. Csak késöbby amikor már sokan összegyűltek a kapu előtt -— előkerült Szabó Károly is égj' kis csoport munkással.

— Elvtársak, munkások, ma nagy ünnepünk van. Budapesten kikiáltották a proletárdiktatúrát, hazánk, Magyarország, TanácsköztéTsa ság lett.

Nehéz lenne leírni azt a kitörő örömet, amit a MÁV műhelyi dolgozók szervezkedései vezetőjének szavát követte.

De az öröm magában sosem elég — meg is kellett védeni, amit adott. Az intervenció ellen hadba mentek » munkátok. Április 26-án é’mnököt. •— Miért van. ilyen csend..! Már megint azok a Szabóék terveznek valamit.:.

Választ az uraiktól nem kapott, de rövidesen meghallotta saját fülével is.

Mintha egyszerre lázas munkába kezdtek volna a műhelyek: megkoppantak « kalapácsok a vagonütközők kemény acélján, csengtek, bongtak a hosszú vamórudak. Csak az bántotta a cseh fülét, hogy ez a zenebona nagyon is ütemes, kongatásszerű volt;

. Itt sztrájk kezdődik — sápadt el.

Nem csalódott. Szabó Károly vasmunkás, F. Rede László, Szánt/, Illés, Kovács Mátyás, Kecskés András és Kisházi Lajos példája nyomán

a csöve az ellenség felé fordult.

A Szapáry utca elején lévő ágyú sem szólt. Hégel János, a kezelője, kilőtte a golyókat és az ellenség futott. Ezt az ágyút egyébként szinte pillanatok alatt szerezték a vörös katonák és állították fel a Szapáry- vtea elején.

A fehér és román csapatok nagyon sok foglyot hagytak hátra. A hatvannyolcasok pedig átkeltek a Tiszán, megvédtek városunkat. (Sajnos, az ismert körülmények miatt később mégis fel kellett adni Szolnokot.)

Persze, attól kezdve állandóan kisebb-nagyobb csatározások folytak. Bizony előfordult, hogy az anyakönyvezető félbeszakította az esketést és lefutott az óvóhelyre. Mosolyogva emlékeznek vissza az idős hatvannyolcasok, hogy közülük is néhányon két részletben esküdtek meg.

Köteteket lehetne írni harcaikról, küzdelmeikről. De legkiemelkedőbb az, — amikor a. Vöröshadsereg átcsoportosította erőit, június 24-én támadásba indult és a román sereget Török- szentmiklós—Fegyvernek *- Kenderes — Gyoma — Mezőtúr vonaláig szorították vissza.

Elvtársak emlékeznek.

A Tanácsköztársaság leverését szomorú korszak követte. Hazátlanul bujkálni kényszerültek a vörös hősök.

Harminckilenc esztendő!

S ebből közel három évtized Horthy-rabságban. — Mennyi kin, milyen tengersok szenvedés. Kik maradtak meg, kik vészelték át a fehér terror hosszú, szörnyűséges éveit? Kevesen. Hiszen talán nem is a néhány hónapos harc tette őket igazi hősökké, hanem az, hogy elviselték a csen- dőrpofonakat, úri bitangok rúgásait, de nem alkudtak soha, s ahol csak lehetett, visszaütöttek. Emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy töretlen hittel, harcos kedvvel éljenek. Kommunista szív, kommunista jellem.

Ma az egykori szolnoki hatvannyolcas vörös gyalogezred hős katonái xuxik élnek és akik mindig helyt- * álltak — különböző munka- t területeken dolgoznak. Van, * aki gyári munkás, néha- * nyan élelmiszeripari üzem- ♦ ben munkálkodnak, egyik- $ másik vállalatnál dolgozik. { Dolgoznak. S majdnem ki- % vétel nélkül munkásőrök, % Ezen nincs semmi csodál- t nivaló. Számukra magától | érthető, természetes dolog » védeni a nép hatalmát. %

Éljenek még közöttünk J

nagyon sokáig jó erőben, és |

jó egészségben. $

•

Emlékeztünk. *

♦

Visszanéztünk, hogy még t töretlenebb hittel mehes- J síink előre.

Sz. P.

ben tanyázó sztrájkolókait, Egy cseh hadbíró ezredes szólt, az elszánt, keményarcú munkásokat szemügyrevéve kissé meghunyászkodva, de gőgösem í

— Vegyék fel a munkát. Maguk most nem munkások, hanem katonák. Az urakkal megbeszéltem, hogy kívánságaikat a lehetőségekhez képest teljesítik — tolmácsolták szavait.

A tömegben egy esztergályos fészkelödött — alig várta, hogy befejezze momdókájít az ezredes. Aztán Csicsai Benedek előrelépett.

— Ha már az úr az urakat

meghallgatta, hallgassanak

meg most bennünket is — mondta szikrázó szemekkel. Nekünk nem ígéretek kellenek. Engedjék szabadon a fogvatartóit bizalmiakat,

egyezzenek meg velük — aztán beszélhetünk a munkáról.

Csiicsai szavát általános helyeslő morgás fogadta, de volt ebben valami olyan zúgás is, ami a viharfelhőben szokott. Az ezredes meghökkent a kedult a frontra az első vörös zászlóalj, a szolnokiak a 68-as gyalogezredbe kerültek. Május 1-én 10 órakor nagy felvonulás volt a városháza elé, de a Marseilles akkordjaiba már beledübörögtek az ágyúk. A híd felöl autó érkezett, Vágó népbiztos szállt ki belőle — egyenesen a frontról jött.

— Elvtársak! Nagy a túlerő, a mieink azonban lelkesen harcolnak.

Éjfélre tényleg csend lett.

A harcos, küzdelmes napok ezután következtek még. SzoL nők szenvedett — de nem adta meg magát. A műhelyben .,Műhelyi tüzérütegek” alakultak, Hahó méri eglákatos irányította és fegyverezte fel a munkásosztagokat. Közben nagy vörös támadás készült a Tiszán átkelni készülő románok ellen. A támadáshoz néhány vagonból álló páncélvonatot készítettek. Ez a vasúti Tisza-hídig járt ki ég rajtaütésszerűen rápörkölt a románok állásaira. Mikor visszatért egy-egy harci útról a Járműjavító vasmunkásai bevitmény szavakra. Aztán nyelt egyet.

— Rendben van, én engedélyezem, készséggel engedélyezem. Kérem, • hogy azonnal megkezdjék a tárgyalásokat a fogv a tartó 11 ajkkal.

Délben, már az ügyeleti szobában Csicsai és Kiss László esztergályosok meleg kézfogással üdvözölték elvtársaikat a 25—30 jegvatartott vezetőt. Másnap szabadok lettek a bizalmiak, sikerült kisebb béremelést is kicsikarni.

így kezdődött az első akció s egy évig még tovább duzzadt. pirosodott a proletárfor- radalom első rügyecskéje. 1919. március 21-én aztán gyümölcsöt hozott a hajtás, nagy ünnep virradt a műhelyi munkásokra is.

Mikor reggel munkába érkeztek az emberek, zárt káték a műhelybe, kijavít gatták sebeit, üzemképessé tették megint.

Győzelem, győzelemre halmozódott, de a túlerő, a brutalitás mégis vérbefojtatta a vörös 19-et. A Járműjavító dei-ék katonái, forradalmárai: Szabó, Móra, Baranyi, Ga- rancz. Hajnal, Szudi, Gyet- vány, Molnár, Pélyi és más elvtársak fogságbaestek, a páncélvonat javítói, a műhelyi tüzérosztag tagjai, a bizalmiak bujkálásra kényszerültek s gyakori vendég lett az ellenforradalmi kivégzö tiszti osztag a műhelyben.

Erről a dicső tizenkilencről beszélnek még most is, 40 év múltán a Járműjavító kormos falai, erről a 100 év patináját őrző váltó s erről susognak a sztrájktanya öreg akácai.

Palatínus l