Szolnok Megyei Néplap, 1958. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-20 / 43. szám
A pórtelki Répás-féle »részvénytársaság“ Csak imitt-amott látni néhány kései vándort. Talán a jászberényi piacról ballagnak hazafelé ebbe az irdatlan tanya világba. Baktatnak az úton, de mégis úgy tűnik, nem ők távolodnak, hanem a mindenfelé szétszórt aprócska tanyák. Az utak homokosak, nincs sár, homok, szőlő meg gyümölcsfa mindenfelé. A szép. szelíd jászsági táj itt erre, megszólításig hasonlít a Duna-Tisza közi buckás. lankás vidékhez. Süket, öreg csend, mozdulatlanság mindenfeléi Nem csoda, még tél van s már este van. Mit takar ez a mozdulatlanság? Mi az, amiről nem árulkodnak a fák mögé bújt hallgató tanyák, a homokbatakart pásztás szőlősorok? Ugyan, ki tudná megmondani, vannak-e még errefelé kizsákmányoló zsírost« rasztok? Ugyan ki? Nyikorog a vasajtó. Barátságos. de mégis meglet>ődő arc. Viselője Cseh elvtárs, a pórtelki tarácskirendeltség vezetője. — Erre ritkán jár vendég és éppen ezért valami jóízű beszélgetés reményében talán túlságosan is szíves az invitálása. Hallgatok, ő beszél Erről a csendes, mozdulatlannak látszó vidékről, az itteni emberekről folyik a szó, amely és akik csak az idegenek előtt burkolóznak be, de aki Idevaló, erre dolgozik, annak meigmutatják magúkat] — Vannak-e még errefelé kizsákmányoló zsírosparasztok? — teszem fel újból a kérdést, de most már nem magamnak, hanem beszélgető társamnak. A válasz késik. De nem sokáig. Újból hallgatok, s amíg az esté thozó szürkeség beborítja a házakat, kikerekedik e történet egy feloszlott tsz-ről, egy kulákíamiliáról és 140 ezer forintos állami adósságról. Kutyák csaholnak valahol talán éppen nyulat kergetnek a tőkék között. — Kiísákmányolók ? Akadnak. Óvatosak persze és nagyon vigyáznak, nehogy kitudódjék a cselédtartás vagy a "f zámosok bejelentésének elmulasztása. Névszerint? — A P-épás-féle részvény- társaság. Hárman vannak: az após, az öreg és a fiú. Beszorultak a határ legelrejtettebb zugába. S csak a fiú, a Ferike fiatal úr gazdálkodik, illetőleg a napot lopja, 'mert nem szeret dolgozni. D »Igoztat? — De még mennyire. Az elmúlt évben is volt kocsisa. Ézsiás József járt hozzá. Reggel ment, este jött. Meg aztán napszámosok. S ami a legfel- háborítóbb, azzal a jószággal, c tál a felszereléssel dolgozott az ellenforradalom óta, ami nem az övé. Nem az övé? — Nem. Volt itt egy tsz, a Béke nevű közös gazdaság. Az ellenforradalom idején feloszlott. A tsz tagjai korábban a kulák ISO ezer forintos adósságának átvállalása fejében megkapták a Répási féle ingóságok egy részét. A Feri fiatalúr az ellenforradalom zűrzavarában ezt az ingóságot újból összeszedte, holott a tsz, az ő tartozásának egy részét már ki is egyenlítette. — Az értékes borászati felszerelést, kádakat, hordókat, stb. szintén visszaszerezte, s valósággal nagyüzemi kizsákmányolást kezdett. Az erre élő kisembereknek, néhány- száz négyszögöles szőlősgazdának ugyanis nincs meg minden szőlőtermeléshez szükséges felszerelés. A kulák szívesen kölcsönadta, szívesen, de nem ingyen. Úgy, hogy közel tíz hektoliter bort szedett össze bérleti díjként azoknak a szerszámoknak használatáért, amelyeket tulajdonképpen ő sem használ jogosan. Hogy is van az a közmondás? Pontosan úgy igaz, ahogy ez a közmondás mondja: A dologtalan és ............ KÜ LFÖLDI HÍREK BERLIN (MTI). Tübingen nyugatnémetorezági városban a szociáldemokrata párt nagygyűlést szervezett. A gyűlésen Schäfer képviselő mondott beszédet. Hangoztatta hogy helyesli a Rapacki-tervet, amely a nemzetközi enyhüléshez vezető úton megtett első lépés. „A bonni kormányt rá kell kényszeríteni arra, hogy mondjon le az atomfegyverkezésről, hogy Hirosima borzalmai, meg ne ismétlődhessenek német területen is” — mondotta. * LONDON (Renter). Általában jól értesült londoni források kedden közölték, néhány napra elhalasztottá!: a ratátatámaszpontokra vonatkozó angol—amerikai egyezmény aláírását. A források szerint úgv volt eredetileg> hogy az egyezményt a hét elején írják alá. (MTI) kapzsi Répási család ugyanis úgy gondolta, most már fel« virradt Kijátszották a törvényt és az ellenforradalom után hirtelenjében vagy 140 hold földre tették rá a kezüket. Később, a 10-es számú rendelet megjelenése és végrehajtása után sem jöttek zavarba, hanem más néven, más más községben újból igényeltek, így aztán végül most is 40 holdat használnak. Hüvösödik. Úgy látszik, a kutya nem eszi meg a telet Most, hogy besötétedett, még nagyobb a csend és még szem- beötlőbb a mozdulatlanság. Pedig lám. a látszat mennyire csal. A hamu alatt izzik a parázs. Veszett harcát vívja a régi az ujjal. A marakodó, kapzsi kulókönérzet nem nyug* szik meg abba, hogy vége a kizsákmányolásnak és soha nem jöhet vissza az a zsiros- paraszti világ. Nem nyugszik bele. Csakhogy résen vannak errefelé is az elvtársak. Pedig itt, az ilyen kompli- kát ügyben tisztónlátni, helyesen ítélkezni nehéz. Politikai érettség kell hozzá és sok élettapasztalat. Mert még az is megtörtént, hogy a kulák a legnagyobb buzgalommal támogatta nem olyan régen az egyik szakcsoport megalakulását. Gyanús volt ez a dolog nagyon. (jry anus, mert furcsa, ha j egy kulák felcsap a szövetkezeti gazdálkodás hívének. Kiderült, miről van szó. így akarta átmenteni 8 hold szőlőjét néhány megtévesztett ember és pár jóbarát- ja segítségével valami általa várt jobb világba , Nem mesterkedhet sokáig. Az illetékesek már intézkedtek a jogtalanul használt a termelőszövetkezetet illető felszerelést, jószágot nembitorolhatja, a Répás familia. — Nincs joguk ahhoz, a tiz hold földhöz sem. amit az ellen- forradalom után törvénytele« nül a táblából mértek ki számukra. A pórtelki tanyavilágban új magot ültetnek a dolgozó parasztok. Az egykor feloszlott Béke Tsz volt tagjai esténként sokat beszélgetnek és terveket forgatnak a fejükben! Uj szövetkezetét alapoznak. Ezt a közös gazdaságot illeti majd meg a jószág, az a felszerelés, amit Répási az ellenforradalom zűrzavarában szabályosan ellopott Homokosak erre az utak. — Nincs sár. Homok, szőlő meg gyümölcsfa mindenfelé. De még harc is van. S ebben ml győzünk. Szekulity Péter Bombázták Jemen városait Bonn (TASZSZ). Jemen bonni diplomáciai képviselete kedden közleményt adott ki arról, hogv angol bombázó repülőgépek újabb barbár támadásokat intéztek védtelen jemeni városok ellen, A támadásokat 15 angol bombázó részvételével február 15-én és 16-án hajtották végre. Ha- rlb, Alkuhas, Almadfun Hager-Elair.er városok és környékük, továbbá SukieT térsége ellen. A támadások következtében sok ember meghalt, köztük öregek és gyermekek. , Jemen bonni diplomáciai képviselete felhívta a világ közvéleményét, ítélje el az angol légihaderő e barbár támadásait. Február végén valószínűleg feloszlatják az olasz parlament mindkét házát Róma (Tankig). Az Olasz kereszténydemokrata vezetők és a kormány tagjai nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy kivezető utat találjanak a szenátus megreformálásának problémájából, még mielőtt február 23-én megkezdődik a szenátusi vita. Politikai körökben az a vélemény, hogy a parlament és a szenátus nyílt vitáját a köztársasági elnök arra használja fel, hogy feloszlassa mind a két házat, mégpedig előreláthatólag már február végén. (MTI) Ausztria piaca számára a keleti országok jelentik a jövőt F. G. Dworak, az Osztrák Szövetségi Kereskedelmi Kamara elnöke az úgynevezett európai gazdasági övezetről folytatott tárgyalások során Becsben kijelentette, hogy Ausztria nem hagyja figyel men kívül földrajzi helyzetét. Ausztriáinak hagyományé® gazdasági kapcsolatai vannak a keleti országokkal és bár a háború utáni években ez kissé összezsugorodott, Ausztria piaca számára mégis ezek az államok jelentik a jövőt. Ezt a lehetőséget Ausztriának továbbra is nyitva kell hagyni, még akkor is, ha az úgynevezett európai gazdasági övezet keretében Nyugat felé kell tájékozódnia. Érdesítés A Szolnok és Vidéke Körzeti Földmúvesszövetkezet értesíti a szövetkezet tagságát, hogy február 23-án délelőtt 9 órakor a Malinovszki úti kultúrotthon (volt legényegylet) helyiségében taggyűlést tart, melyre a tagságot szeretettel meghívja és várja az igazgatóság. SZAHARA az amerikai monopóliumok terveiben Irta: J\. PElROV unmmmimiMMimmmiiimmimimiiiiiiiiiiiiiii: Az utóbbi időben a nyugati sajtó egyre több cikkben foglalkozik az ázsiai és az afrikai országok problémáival. A burzsoá lapolt is elismerik, hogy az imperializmus gyarmati rendszere Ázsiában felbomlott, s ezért azt tanácsolják ' a monopóliumoknak, hogy Afrikát „kaparintsák” meg, Ismeretes, hogy Afrika Különösen északi része, már régóta francia befolyás alatt áll. Az utóbbi évek azonban módosították a „fekete kontinens” politikai erőinek megoszlását. Az amerikai, nyugatnémet, holland és angol monopóliumok egyre aktívabb tevékenységet fejtenek ki ezen a területen. Ez különösen a szaharai természeti kincsek kiaknázásának kérdésében mutatkozik meg. Miért összpontosítják figyelmüket a nyugati monopóliumok e pusztaságra? A válasz rendkívül egyszerű: a Szaharában nemrégiben olaj 1 elő- helyeke t tártak feL A burzsoá sajtó állandóan közöl adatokat a szamarai olajtartalékról, s ezek számok már lassan az égie lőnek. Nyílt harc kezdődött i szaharai olajért és más természeti kincsért. A „Handesblatt” című nyugat-német újság ezt írta: „Nyugat-Németorezág magatartása az afrikai kérdésben világos: ezt a területet a német ipar és kereskedelem elsőszámú célnak tekinti’*. Az amerikai, nyugat-német és angol monopóliumok el<V re törése még nehezebb hely" zetbe taszítja a francia trösztöket, amelyek nem képesek versenyre kelni a fenti cégekkel. Ilymódon a franciák egymásután veszítik el pozícióikat. Igen szemléltető a következő tény: jelenleg a franciák által feltárt szaharai olajforrások 45 százaléka már a nyugat-német, angol és amerikai olajtársaságok kezében van. Az Egyesült Államoknak messzebbmenő terveik vannak a Szaharával. Céljuk, hogy megkaparintsák és ellenőrzésük alatt tartsák a szaharai olajforrásokat. Az Egyesült Államok céljai egyes vonatkozásokban megegyeznek a nyugat-német monopóliumok érdekeivel. A nyugat-német .tőkéseket azonban nemcsak az olaj, hanem az afrikai országokban készülő repülőgépek és elektronikus berendezések is érdeklik. Az Egyesült Államok szintén arra törekszik, hogy amelyet Nyugaton úgy tekintenek, mint egy Tuniszban lé tesítendő amerikai hadltá- maszpont megalapításának első lépését — is világos képet ad az Egyesült Államok északafrikai politikájáról, amelyet nyilvánvalóan a monopolisták érdekei irányítanak. Teljesen világos, hogy az amerikai, angol és nyugatnémet monopóliumok szeretnék kirekeszteni a szaharai területről a francia gyarrna- tosftófcat. Ezért még arra is hajlandók, hogy nyugtalanságot keltsenek a francia érdekszférába tartozó afrikai területeiken. A Szahara tehát, mint katonai stratégiai jelentőségű terület, az imperialisták martalékává vált. Ez komoly veszélyt jelent az afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalma és az egyetemes béke ügyére is. A legutóbbi kairó’ konferencia rámutatott erre a veszélyre. Afrikának a béke övezetéré keli válnia, amely fontos szerepet játszik a nem zetközi feszültség enyhítésé ■ ben. Ezt követeli az Idő ezért küzdenek ar afr'ka’ né pék, akik saját maguk akarják élvezni munkájuk természeti kincseik gyümöl csőt. „Mir i drú — Magyar és szovjet fiatalok találkozója a* Uttöróházban — H at órára hívogatták a vendégeket a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok Városi Bizottságának meghívói. S hogy hat óra előtt már mégis jelen voltak a fiatalok, abban nincs semmi csodálnivaló. A város Idszistái- nak és a szovjet komszomolistáknak találkozója várakozással töltött 1 el mindenkit. Olt voltak az idős elv- társak: Fodor, Rigó, Peágity elvtársak és a többiek, akik az illegalitásban álltak a vöröszászló alá ezer veszélynek kitéve, s akik keserves vetésük érő gyümölcsében gyönyörködtek most. Az Űttörőház előadóterme megtelt, amikor Pagonyi Zoltán városi KlSZ-titiuír ünnepi beszédet mondott a 40 év óta veretlen szovjet vörös hadseregről. Magyar fiatalok hallgatták égő szemmel az orosz proletariátus, benne százezer magyar vöröskatona történelmet formáló csatáinak történetét. A hallgatóság lelki szemei előtt ott meneteltek az amuri partizánok, a kommunisták, komszomolisták, fiatal szovjet hazafiak, akik esküt tettek a visszavonulásban, hogy a folyó túlsó partján nincsen számukra hely. Gasztyello kapitány, Matroszov s végül a Reischtag épületére vöröszászlót feltűző őrmester szelleme jelent meg az ünneplő ifjúság előtt/ igaz, a szovjet hadsereg dicsőségeiről inkább a ma* gyár fiatalok beszéltek többet. A felszólaló komszo- molista elvtárs nem magukról, nem az ő sikereikről beszélt, a magyar népnek, a magyar fiataloknak kívántak jó egészséget, jó munkát, mely munkában — a szocializmus építésében — mindenkor számíthatunk rájuk. Jó, nagyon jó ezt tudni. S azt is, hogy mi, fiatalok, magyar ifjú kommunistáJz nemcsak a szovjet népre, de a ml népünk legjobbjaira, a magyar veterán forradalmárokra is mindenkor számíthatunk, ók, akik tizenhétben, tizenkilencben verték & fehére- leet, s 1956-ban ismét elsőként fogtak fegyvert, most tanítani akarnak bennünket arra a harcra, amelyet mi viszünk tovább, ha ők becsületben megőszülve kidőlnek a sorból — erről szóltak a találkozón felszólaló két idős kommunista, Rigó és Fodor elvtársak. A rövid ünnepség után szendviccsel és sörrel kedveskedtek a magyar fiatalok szovjet vendégeiknek. — Mir i druzsba! — (béke ég barátság!) emelték koccintásra poharukat a szovjet lányok, a kék szemű Lide, a barna hajú Katyusa, Iván, a fiatal szovjet tiszt és valamennyien. — Béke és barátság — válaszoltak vissza a magyarok. 1 1 ért ez a legfőbb, a barátság. Barátság azzal a had- "■* sereggel, amehj 40 éves évfordulóját ünnepli, 3 négyévtizeden át legmagasabbra tartotta a haladás vöröszászlóját. Nagy munkában vannak a tolmácsok, Molnár Sándor és Papp Margit, hiszen mindenkinek lenne mondanivalója bőven. Aki csak pár szót tud, hallott valaha is oroszul, azt most előszedi mind. A szókészlet hiányos, a beszédtéma annál sokrétűbb. Ki hol dolgozik, hol született, hány éves és még sokminden, úgy is mondhatnám, minden érdekli az ismerkedő két nép fiataljait. Az idősebbek arról emlékeznek, mikor találkoztak először szovjet katonákkal, hogyan harcoltak velük és így tovább. Tánc következik. A Jászkun KISZ Együttes héttagú tánczenekara csalogatja tangózni, keringőzni (válsz, ahogy a szovjet elvtársak mondják) a szolnoki, leningrádi, moszkvai fiúkat, lányokat. Áll a bál. Együtt táncolnak szovjet katonák, magyar diáklányok, szolnoki mwnkásfiatáloki szovjet ápolónők. Szól a zene, keringenek a párok. Az idős kommunisták meg nézik őket vigyázó tekintettel. Nem mondják ki, mennyire örülnek ennek az estének, S nem beszélnek erről a fiatalok sem. De fél tízkor, amikor elhalnak az utolsó akkordok, s búcsúzni kezdenek a barátok. (— Da szviddnija — nyújtják kezüket a szovjet harcosok i — Viszontlátásra *— szorítják meg a baráti kezét * magyarok), sokáig élő emléket visznek magukkal a résztvevők, a komszomolisták és a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak baráti találkozójáról, *■> borzák m o4 diádéi (UuUebep iixfobdu íáfai&U üftnefuiépei yftoititk t+epfé&étt ' - Szolnok megye városaiban és falvaiban megkezdődtek a szovjet hadsereg 40. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségek. Eddig harmincöt községben ünnepi pártnapokat tartottak, amelyeken ismertették a szovjet hadsereg és flotta fennállásának történetét. Szolnokon komszomolisták és KISZ-fiatalok találkozóját rendezték meg a va' rosi úttörőházban. Ez alkalommal több mint nyolcvan fiatal hallgatta meg a szovjet, katonák, tisztek élményeit. A következő napokban mintegy hatvan helyen lesz magyar — szovjet baráti találkozó, — Szolnokon pedig koszorúzás és díszünnepség lesz a Szigligeti Színházban. löbb »sásán vettek résst a ki»" y Mesékén Kunhegyesen a Hazafias Népfront községi bizottsága január elején nagygyűlést tartott, ahoj a vezetőséget ötven főre egészítettél-; ki. Ezután. munkához láttak és januárban 14 kisgyűlést tartottak a község különböző részén. A résztvevők száma meghaladta a nyolcszázat, ami azt igazolja, hogy a változatos előadássorozat iránt — amelyben szerepelt a szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztés, hizlalás, a renleietek, időszerű kérdések ismertetése, a nagyüzemi rne tógazdaság előnyei — nagy volt az érdeklődés. Februárban eddig 12 kl- sebb-nagyebb gyűlésen hallgattak előadást a résztvevő’ az atomról, a gyermekneve lésről, egészségügyről, Dó?s« Györgyről és a rizstermelő’- ről. Terv szerint a következe gyűléseken a gyümölcs-, szőlőtermelés, a faápolás« vegyszeres gyomirtás, a heterózis kukorica termesztés és a KISZ szervezet feladatai szerepel majd napirenden. Ezenkívül minden hónapban ismertetik a kormányrendeleteket is. A Hazafias Népírcrt a párttal, tanáccsal, a tömegszervezetekkel és kulturális intézményekkel együttműködve végzi munkáját. Kerekes János Kunhemles I i- a Szaharát hatalmas atomfegyvertárrá változtassa. Ha figyelembe vesszük,- hogy Afrika jelentős urán- i érctartalékkal rendelkezik, i akkor máris megértjük az amerikai és a nyugat-német t monopóliumok erősbödő teái vékenységét. Arról van tehát- szó, hogy á Szaharát az ag- resszív Északatlanti Tömb c mélyenfekvő hátországává- építsék ki. c Az Egyesült Államok, Nyu- get-Németország és Anglia j gyarmatosító törekvései nem- i csak a fenti államok és a i Franciaország közötti kölcsö- a nős jóviszonyt fenyegetik, 1 hanem akadályozzák az afri- s kai országok politikai problémáinak megoldását is. í A francia közvélemény- erősen nyugtalankodik az :, Egyesült Államok afrikai ter- vei miatt. E nyugtalanság el- a osziatása érdekében Eisenhower és Dulles kijelentették:- „Semmiféle alapja sincs az a olyan francia gyanúsítgatá- t soknak, hogy egyes amerikai 1 kereskedelmi cégek hatást t gyakorolnak az Egyesült Al- lantok é&zakafrikai poldUká- n jára”. Az Ilyenfajta nyilatkozató- w kát azonban aligha hiszik el k Hiszen már az amerikai y fegyverszállítás Tunisznak —