Szolnok Megyei Néplap, 1958. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-07 / 32. szám
‘“tfflfa» SPORTJA Vj vezetőséget választott a ja szár oh szállási sportkor Ä közelmúlt napokban közgyűlésre jöttek össze Jászárokszállás község sportkedvelő dolgozói. Ekkor került ugyanis sor a helyi sportkör vezetőségének újjá- választására. A tagságnak mintegy 80 százaléka volt jelen. A régi vezetőség beszámolt az elmúlt évi munkáról, a gazdálkodásról, az elért eredményekről, — de emellett nem hallgatták el a meglévő hiányosságokat sem. A közgyűlés a régi vezetés'g beszámolóját több hozzászólás után elfogadta. Ezután választották meg az új tizenöttagú vezetőséget és az öttagú ellenőrző bizottságot. A jelenlévő tagok hozzászólásaikban hasznos javaslatokat adtak az új vezetőség munkájához, s a meglévő hiányosságok kijavításához. A sportkör igyekszik az eddiginél szorosabb kapcsolatot teremteni a helyi KISZ szervezettel, ezt bizonyítja az a tény is hogy az új vezetőségbe több KISZ fiatalt is beválasztottak. Az új vezetők nagy lelkesedéssel láttak munkához és azonnal komoly terveket szőttek, melyek megvalósítása a sDortkör életében nagy jelentőséggel bír. Többek között állást foglaltak a politikai bizottság sporthatározatának maradéktalan végrehajtása mellett. — Foglalkoznak azzal is, hogy az elég rossz állapotban lévő öltözőt és gondnoki lakást társadalmi munkával újjáépítik.— Sipeki János, mint kőműves javasolta, hogy a sportkör tagjai biztosítsák az újjáépítendő épület munkálatait Ezt a jelenlévők nagy lelkesedéssel vállalták. A gyűlés — mely reggel 9 óra-: kor kezdődött —, a déli óráki ban ért véget, igen lelkes hangulatban. A közgyűlés napján délután 14 órakor a kultúrotthon nagytermében az SK asztalitenisz szakosztálya házi versenyt rendezett. — A Deák úti Iskola tornatermében pedig a birkózó szakosztály a Jászberényi Fémnyomó Vasas SK birkózóit látta A televizó és 32 rádióállomás is közvetíti a VB sorsolási! Hogyan is sorsolnak maid a Labdarúgó Világbajnok sá gra? Az utóbbi időben a Labdarúgó Világbajnokság sorsolás savai kapcsolatban több javaslat látott napvilágot, s a legkülönbözőbb találgatások is keringenek a sportolók és szurkolók körében. Ezekkel szemben a valóság az, hogy a sorsolást szombaton este 8 órakor Stockholmban, a Djurgarden cirkuszban ejtik meg. A sorsoláson jelen lesz valamennyi résztvevő ország megbízottja. A Magyar Labdarúgó Szövetséget Barcs Sándor, az MLSZ elnöke és Szikla László háznagy képviseli majd. Az eddigi hírek szerint az eseményről 32 rádióállomás ad helyszíni közvetítést. Az Euróvizió Televíziós társaság pedig csaknem egész Európa számára lehetővé teszi a sorsolás megtekintését. Természetesen filmfelvétel is készül a nem mindennapi eseményről. A svéd rendezőbizottság az eredeti — és a Rimet Kupa szabályaival összhangban lévő — kiírás szerint minden csapatot sorsolással helyez a négy csoport valamelyikébe. Mégpedig igen egyszerű módon. A 16 nemzet nevét egy urnába helyezik el és egymás után húzzák ki sorrendben az első, második, és negyedek csoport résztvevőit. Ha három-három európai nemzet mellé egy amerikai kerül, akkor minden rendben van. Ellenkező esetben minden csoportba csak az első három európai nemzet jut be a sorsolás sorrendjében. Az amerikai csapatokat a húzás sorrendjében osztják be az első, majd a második, azután a harmadik és végül a negyedik csoportba. így tehát teljesen a véletlentől függ. hogy melyik amerikai csapattal kerülnek össze az európai csapatok. Ha esetleg elsőre, vagy utolsóra húznák ki a négy amerikai csapatot, akkor ugyancsak az előbbi rendszer szerint. kihúzási sorrendben kerülnek az első, második, harmadik. illetve negyedik csoportba. A sorsolást ünnepélyesen rendezik és külön attrakció lesz, hogy az urnából az egyes országok neveit Anita Ekberg a híres svéd filmszínésznő húzza ki. Megyénk ifjúsági birkózói, mint a vidék legjobbjai Mentés az 1958. évi kötött íogású magyar ifjúsági bir*czóóa,nokságrol A fővárosban rendezték meg az elmúlt napokban az 1958. évi magyar ifjisági kö tott fogásé birkózóbajnoksá got. Megyénk színeit a Szol noki MÁV, a Jászberényi Le hel és a Karcagi MEDOSZ birkózói képviselték. Közülü is iji legkiemelkedőbb eredményt Furcsa József, a Szol noki MÁV birkózója érte el, aki nagyközépsúlyban ifjú sépi kötöttfogású magyar baj nöft lett. A versenyen meg jelént szakvezetők egyöntetű véleménye az volt, hogy a nagyközépsúlyú Furcsa a ma gyár utánpótlás egyik nagy Ígérete. Lcpkesúlyban Szabó Lászl (Jászberény) harmadik helye zést ért et A jászberényi fii igen tehetséges és csak nag- küzdelem után maradt alu az élsó és második helyezet tel szemben. Pehelysúlyban H órányi Ká róly (Jászberény) másodi lett. Nevezett igen szép telje sitményt nyúj’va tudott a «•lékelő második helyre ke fölniMegyérik többi résztvevői közül még igen 6zépen birkóztak: Tóth Sándor, Kele men Ernő, Molnár Ferenc Szolnoki MÁV), valamint F- Káplár Sándor, Sirtkó Ferenc (Jászberény). Ók ugyan nen értek el helyezést, de az elő mérkőzések során szerezte! ők Is néhány szép győzelmet Ila — a fővárosiak kivéte lével — értékeljük a magyar bajnokságon résztvevő megyék közötti versenyt, akko. Szolnok megye holtverseny ben első helyen végzet Csongrád megyével együ t 9 ponttal. A második-harmadi helyet Pest és Borsod megye szerezte meg, negyedik let Győr és ötödik Bács megye Megyénk ifjúsági birkózó ezen szép teljesítményükkel a vidék legjobb ifjúsági kötött fogású birkózói lettek. A me 5yei birkózó alszövetség ez- lton köszönetét mond a me iyében működő birkózó ve tetőknek és szakembereknek akik munkájukkal pzintér .részesei e szép sikernek. vendégül barátságos talá1 kozó keretében. Az alig két hónapja működő j ászárokszállási birkózó szakosztály a rutinos jászberényiekkel szemben elismerésre méltó, szép eredményt ért el. B rkózóink Között úttörő fiatalok és felnőttek is vannak akik mind példamutató szorgalommal dolgoznak. A találkozó elérte célját meri fiataljaink sokat tanultak a rutinos vendégektől. Az asztaliteniszezők pedig komoly munkával készülnek a február 9-i járási versenyre. Belényesi István Jászárokszállás Jászapátiban «cm tétlenkednek a labdarúgók A Jászapáti Vasutas SC NP UI-as labdarúgócsapata első félévi pihenője után már a múlt hónap végén megkezdte a:. felkészülést a ' tavaszi idényre. Korom Pál edző bizakodva tekint a tavaszi baj noki idény elé és az őszinél jobb szeren!és* vár az együt festői. Véleménye szerint 3 csapatban komolyabb váltó zás nem lesz Ugv véli ered ményesebb lesz, ha a rrár ősszel összeszokott csapatta' veszi fel a küzdelmet. A csapat tagjai igyekezne1-- az edzéseket jól kiha«z"áln és erőnlétileg is jól felké szülni. Eddig csak tomrie- -emben készültek, csupa” február végrielé lennek máj'’ a zöld p epre, amennyiben az Csendes otihen Zenés filmkamédia. ■*emutatja a szolnoki Vörös Csillag filmszínház. ■'dőjárás azt lehetővé teszi Addig azonban feltétlenü1 szükséges a pálya, il’etvp a7 "itöző rendbehozása, mert így mérkőzéseket rendezn’ print", ’ehetetlen. Ez’ a tavaszi' idény kezdete előtt meg kel’ j oldania a vezetőségnek. A most újraválasztott veze ‘őség nagy lendülettel látott munkához. Úgy látszik, o’va” személyek kerültek a veze őségbe, akik lelves kedvelő’ a sportáenak és do’eozn’ "karnak azért. A szurko’ó gárda pedig azt k°ri a játékosoktól, hogy szívvé’-lélekkel küzdjenek a kö7ség színeiért és állják meg helyüket az NB TTT-ban. Házi István, Jászapáti ...........—’ Az NB IT-es asztiliten «z bajnokság ö zi végeredménye Most, az új bajnoki idény kezdetén helyesnek tartjuk tudatni az asztalitenisz-6port híveivel, hogy az őszi idény végén hol is végeztek megyénk NB II. -es asztalitenisz csapatai. Éppen ezért az „első félidő” végtabelláját az alábbiakban közöljük: pont 1. Bp. Egyetemi AC 24 2. Bp. Külkeresik. SC 24 .3 Bp. Húsos SK 21 4. Debreceni Postás 20 5. Szolnoki MÁV 14 6. Bp. III. kerületi TVE 13 7. Nyíregyházi KISE 13 8. Bp. Hazai Fésűsf. SC 13 9. Debreceni Bocskai 12 10. Bp. Kávészer SK 12 U. Bp. Adócsőgyár SE 7 12. Mezőtúri AFC 3 13. Karcagi Hunyadi 2 14. Nyíregyházi Pedag. " 1 1 0 Egyetlen elmaradt mérkőzés van; a Mezőtúr-—Karcag találkozó, amit a szövetség február 9-re tűzött ki, tehát megyénk két NB II.-es csapata vasárnap le is játssza az elmaradt találkozót. Szombaton esz a Szotnohi MÁV álarc ts bátia A Szolnoki MÁV SE Baráti Köre február 8-ár (szom baton) este 8 órakor a Nemzeti Étteremben álarcos bál,, rendez. A jelmezesek részére a Baráti Kör értékes díjakat .űzött ki, melyek megtekint hetők az ÁPISZ-bolt melletti textilüzlet kirakatában. Ezen kívül szépségverseny és tóm oola is élénkíti majd a hangulatot. A MÁV SE Baráti Kör ez úton is szeretette’, meghívja i város sporttársadalmát é_ valamennyi érdeklődőt. Vaaárnap Jászberényben játszik a 3so*noni ifi t Éj A Szolnoki MTE NB. Ill-as labdarúgói a tavaszi idényre való íeiaeszuies során vasárnap Jaszuerenyue látogatnak el, ahol barátságos mérkőzés keretében a Jaszoerc- nyi Vasas NB. U-es csapatavai találkoznak. Jászberényben nagy érdeklődés nyilvánul meg a jelenlegi csoport első szomoki együttes vendég szerepiese iránt. A Szolnoki MTE az alábbi kerettel utazik Jászberénybe: Solti, Sárkány, Csaba, Török, Kurucz, Nyári, G. Kiss, Simon Kiss M., Cs. Farkas, Baricza, Máté, VVillisch. Vezetosésj-vá aratás tesz a löro.tSuen un* őst tatuya sK-nil A Törökszentmiklósi Fáklya Sportkörnél tebruár 9- én délelőtt 9 órai kezdettel vezetöségválasztó taggyűlést tartanak. A gyűlést a járási tanács alagsori nagytermében tartják meg. A vezetőség ezúton is szeretettel meghívja a tagokat és a szurkolókat. vagon áru futott be. A külke ceskede<.em ebben a negyedévben folyamatossá teszi a Mromellátást. Az olaszországi hűvös Időjárás &Hd«Í4t)iU£.(l a Cm'Ualj/allUaSilAdl Az idén mostanáig bősége sen lehetett kapni üzletein oen citromot. A jelenlegi aiányt az okozza, hogy Olasz országban az elmúlt napokban igen hűvös volt az idő ,árás, ami már a szedésnél L -avart okozott, nem szolv». arról, hogy a vagonokba ra- iott citrom k fagyveszélyne voltak kitéve. A szálliiás azonban már megindult. Feb ryár 1-én 32 tonna, 3-án 46 anna, 4-én pedig több tnin> 7 Ü spoF c oQort A Szolnoki Ruházati Válla atnál — a dolgozók kívánsá ga szerint — kedden délutár. megalakították a Petőfi Sportkör üzerpi sportcsoport ját. Berki András zeneszerző és Ács Éva gyógyszerész bolondos lakáskiutalási históriáját dolgozza fel a film. Mindkettőjüknek ugyanazt a lakást utálják ki egy napon. Hosz- szú viszontagságokon keresztül jutnak el a Központi Házasságkötő terembe, de addig sok minden történik. Ezt a sok mindent meséli el a film humorosan és sok zenével. A főszerepeket Zenthe Ferenc, Galambos Erzsi és Ungvári László Kossuth-díjas játsszák. Bán Frigyes rendezte a filmet, zeneszerzője Fényes Szabolcs. KULTURÁLIS HÍREK A velencei modem képtár igazgatója a drezdai képtáról. Guido Perocco, a velencei modern képtár igazgatója Varsóból jövet több órát időzött a drezdai képtárban. Aa igazgató nagy elismeréssel beszélt a képtárról, ahol különösen a régi olasz mesterek festményeiben gyönyörködött. Humboldt ünnepségek 1959-ben Az NDK minisztertanácsának elnöksége elhatározta, hogy Alexander von Humboldt halálának 100. évfordulóját a nagy tudós munkájához méltóképpen fogják megünnepelni. 1959-ben. az évforduló évében tudományos rendezvényeket. emlékünnepségeket tartanak. • Argentin képzőművészeti kiállítás Leningrádban A leningrádi „Ermitazs”- ban „Argentína modem grafikája” címen kiállítást nyitottak. A kiállításon 69 művész 110 grafikai alkotását mutatják be. A Szovjetunióban ez az első ilyen jellegű argentin kiállítás. Budapesten ülésezik a DíV^Z A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség végrehajtó bizottsága február 12—15. között Budapesten tartja ülését. A DÍVSZ végrehajtó bizottságának ülésére a közéül napokban öt világrészből mintegy negyven ország ifjúsági vezetői érkeznek a magyar fővárosba, hogy 85 millió fiatal képviseletében tanácskozzanak tervezetünk legidőEredményesen működik a KIriZ szerve et A mezőtúri Villamossági és Géptechnikai Cikkek Gyárának KISZ szervezete a hulladékból csavar-alátétet készít társadaLmi munkabaiL— Az így megvásárolt hulladékból készített fontos iparcikket értékesíti és az árából csónakházat létesítenek. — Ezen felül a kulturális igények kielégítésére is komoly összeget tudnak fordítani. — A napokban szerelték fel aiz újonnan vásárolt t/rievíziós készüléküket. Lengyelország kulturális kapcsolatai 1958-ban A tervek szerint az új évben kibővítik Lengyeiország külföldi kultúrkapcsolataiL — Az eddiginél több lengyel művész lép fel külföldön és több külföldi művész Lengyelországban. Harminc lengyel képzőművészeti kiállítást rendeznek az ország határam kívül, ebből húszat a nyugati országokban. Lengyelországban harminchat kiállítást rerdeznek 25 ország, köztük nyolc szocialista ország k pzőművészetcből. A külföldi együttesek közül előreláthatólag vendégszerepelni fog Lengyelországban Obraz- cov bábszínháza a mo zkvai Szatirikus Színház, a moszkvai Nagy Színház balettje, a csehszlovák Bunan Szírház. az olasz Visconti-, a landon Ol Vic Színház, — Párizsból Barrault — vagy Marceau együttese továbbá a New. York City balett es valószínűleg a Sandler’s Wells ba lett. szerű bb kérdéseiről. APRÓHIRDETÉSEK A SZOLNOK Megyei Tatarozó es Építő VóL. lat azonsad bele- pvsre keres anzt-los üzeme részére megfelelő szakkep—tts^g- gel rendelkező üzemvezető.. Havi mun.vabér 2000 Ft. Jelentkezés a válla at közpon tban: — Szolnok, Beloiannisz u. 62. szám alatt. AZONNALI belépésre felveszünk vizsgával rendelkező gőznenger gépészt hosszú gyakorlattal. Megyei Mélyépítő és Mélyfúró Vállalat Szolnok, József Attila u. 89. A HÉK1 Állami Gazdaság önálló vlzvezetékszerelő szakmunkást azonnali bel.pisre alkalmaz. — Szállás és üzemi étkezés biztosítva. Jelentk (zés a Héki Állami Gazdaság központjában, Mező- héken. KONYHABÚTORT kisiparostól. Fizetési kedvezmennyei. Budapest. Ollói Cu 5. (Kálvin térnél.) A Szolnok Városi Tanács kereskedelmi felügyelősége közli, hpgy 1958. február 13-án (csütörtök) az országos állat- és kirakodóvásárt a Csokonai úton és a nagyvasár téren tártjáig meg. y-\UTOGEN- és villanyhegesztőt, valamint bognár szanmunsas azonnali be lépés.el felvesz t Hekj Ahaml Gazdaság. Jelentkezes a gazdaság központjában, — Mezőhéken. SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ rr riLMIdA febr. 8. szombat este 7 óra CVRANO Üt öEttOERA (bemutató előadás) Szolnok megyét NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei fanacs tapja, Feieiös kiadó: i Szolnok Megyei Part-vegrenaitc Bizottság Szerkeszti a szerkesztőbizottság SzerkesztOseg; Szolnok, Tisza Autai u. 2, t. em. Telelőn 20—83, 20—69, 23—20 Nyomatott: szolnoki Nyomda Vállalat, Szolnok. Maiinovszky út iű, Eeieiós nyomdavezető: Mészáros Sándor,