Szolnok Megyei Néplap, 1958. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-27 / 49. szám

Sikeresen alkalmazzák a Szovjetunióban a műszívet Sebészeti tudományos ülésszak Moszkvában Moszkva. A sebészeti műszerekkel és berendezé­sekkel foglalkozó moszkvai Tudományos Kísérleti Inté­zetben nagyszabású tudomá­nyos ülésszak kezdődött a szovjet sebészeti műszer- gyártás és a klinikai sebészet legújabb eredményeinek be­mutatására. A tanácskozáson mintegy kettőszázötven sebész vesz részt a Szovjetunió min­den köztársaságából. Az 1952-ben megalakult intézetet azzal a céllal hívták ' életre, hogy a szovjet sebé­szetet korszerű műszerekkel lássák el. Az intézet fennál­lása óta a mérnökökből és orvosokból álló együttes mintegy kétszáz műszer pro­totípusát és gyártási techno­lógiáját dolgozta ki. Több műszerét világszerte ismerik már: az intézetben készült véredényvarró be­rendezést az elmúlt év vé­gén egy amerikai tudomá­nyos kongresszuson is nagy sikerrel mutatták be. A keddi ülésen Visnyevsz­g j professzor előadást tár­té az intézetben készült mesterséges vérkeringési be­rendezéssel, a műszívvel tör­tént operációról. Az első szovjet műszivet tavaly készítették el. — A műszív hosszabb ideig tar­tó szívoperációk esetében huzamosabb időn keresztül lehetővé teszi a szív kikap­csolását a vérkeringésből. A készüléket elsőnek Vis- nyevszkij professzor kliniká­ján próbálták ki operáció közben kiváló eredménnyel. Több előadást tartanak a kongresszuson az intézetben nemrég elkészült tüdővarró- berendezésről is. —• A tüdő egyes részeinek eltávolítása rendkívül bonyolult operáció. Az operáció egyszerűsítésé­re, a sebészek munkájának megkönnyítésére készítet­ték az intézetben az új mű­szert, amely lehetővé teszi a hilusok Igen bonyolult varrásának egyszerűsítését. A készülék segítségével a nem tüdősebész specialisták is eredményesen, sikeresen, minden veszély nélkül végez­hetik a műtétet, amelynek ideje másfél-két óráról 15— 30 percre csökkent. Ugyancsak bemutatják a konferencián az intézetben készült új művesét is. A bo­nyolult berendezés képes ar­ra, hogy a vese sérülése, — megbetegedése esetén bizto­sítja annak kikapcsolását az operáció elvégzéséig. Klini­kai bevezetésére közeljövő­ben kerül sor. i »fi Ma temetik Csete Balázst, megyénk bíres néprajz-kníafóiaf Hatvanötéves korában meghalt Csete Balázs kiváló rajztanár, néprajzgyűjtő és kutató, az Országos Néprajzi Múzeum és a szolnoki Damjanich Múzeum külső munka­társa. Csete Balázs hairninchat éven keresztül végezte fá­radhatatlanul néprajzi kutatásait az ország különböző ré­szein. Első jelentősebb alkotása 1939-ben jelent meg, „Fa­luról falura, házról házra” címmel. E művében feldolgozta hazánk különböző tájairól általa összegyűjtött népi szoká­sok leírását mintegy háromszáz tollrajzzal illusztrálva, szagban talán Jászkisér az egyedüli község, ahol a lakos- Jászságra, majd kizárólag Jászkisérre szorítkozott. Az or­Munkájában a felszabadulás után egyre inkább a ság életét, szokásait, olyan részletesen és gondosan földol­gozta volna valaki, mint ő. „Jászkiséri gyermek játékok” című néprajzgyűjteményét az elmúlt évben adta ki a szol­noki Damjanich Múzeum. E műve 60 gyermekjáték tusrajz illusztrációjával jelent meg. Az Országos Néprajzi Múzeum, valamint a szolnoki Damjanich Múzeum több ezer rajzát őrzi, amelyet még életében adott át az intézményeknek. Könyvtárát, összes kéziratait, eddig lakásán őrzött rajzait és leveleit a szolnoki Damjanich Múzeumra hagyta. , LEVELEZŐINK ÍRÁSAIBÓL Több százezer forint jövedelmet hoz a juhállomány A mezőtúri Kossuth Tsz a város termelőszövetkezetei között a legnagyobb létszámú juhállománnyal rendelkezik. A tsz juhállománya jelenleg 1200, ebből 800 anya, 400 egyéves bárány. Az év vé­gére gyapjúból 200 ezer, juh- tejből 50 ezer, szaporulat­értékesítésből 85 ezer forint lesz a termelőszövetkezetek bevétele. Ezenkívül a juhok 12 ezer mázsa szervestrágyát adnak a gazdaságnak. — Ezzel 100 hold digózott földet fognak megtéríteni, s ezáltal — az eddigi tapasztalatok szerint — holdanként 3—4 mázsával emelkedik a gabonafélék ter­méshozama. A termeleőszövetkezetnek 1000 hold legelője van. En­nek jelentős részét meszezés- sel javították és eddig 150 holdat füvesítettek. Ebben az évben további 50 holdat füvesítenek, s ahol szüksé­ges a legelő javítását is el­végzik? B. V. Vlagyimir Marijev elvtárs volt a vendégünk Kenderes lakossága mél­tóan ünnepelte meg a Vörös­hadsereg születésének 40. év­fordulóját. Az ünnepség be­vezetőjeként a délutáni órák­ban sportrendezvény volt• A pedagógusok, a Növényvédő Állomás és a Bánhalmi Ál­lami Gazdaság dolgozói asz­talitenisz mérkőzést vívtak, amelyen az eredmény 6:3 a Növényvédő Állomás dolgozói javára. Este 7 órakor kezdődött az ünnepi gyűlés, amelyen öt­száznál többen vettek részt. Az ünnepélyen megjelent Vlagyimir Marijev százados elvtárs is, akinek hozzászólá­sát nagy tapssal fogadta a közönség. Majd átadták a Hazafias Népfront és a nőta­nács ajándékát: egy brokát­selyemből készült vörös zász­lót. Utána egy kis úttörő vi­rággal köszöntötte a szovjet elvtársakat. Az ünnepi beszéd után a KISZ szervezet kul- turcsoportja szovjet és ma­gyar dalokkal, népi táncok­kal és színdarab előadásával szórakoztatta a jelenlévőiket. Vasárnap a párt- és tömeg­szervezetek vezetői Kunhe­gyesen megkoszorúzták a szovjet hősi emelékművet, délután pedig a szovjet elv- társak látták vendégül a laktanyában a község veze­tőit. PATAKI ISTVÁN, Kenderes. # Ez évben dinnyét, paradicsomot és uborkát is ter­melünk A tavasz közeledtével sza­porodik a munkánk is. Már készítjük a földeket vetés alá. — Agronómusunk azért harcol, fáradozik, hogy min­den idejében el legyen vé­gezve, s termésünk és jöve­delmünk is növekedjen. — Ezért foglalkozunk 20 holdon dinnyetermesztés§el, s le­szerződtünk berakni való uborka- és paradicsom ter­melésére is. Valamennyi tsz tag, öreg és fiatal szorgalmasan dolgo­zik, hogy terveinket meg­valósítsuk és jó eredményt érjünk el. SZASZKÖ JÓZSEFNÉ Jászberény Petőfi Tsz. Községünk életéről Hunyadfalván az utóbbi években, de különösen ami­óta a kultúrotthon felépült, ólénkebb az élet. Esténként 30—40 ember keresi a szóra­kozást, a művelődést a kul- túrotthonban. A különböző tanfolyamok — számolási, mezőgazdasági, kézimunka, — valamint az ismeretter­jesztő előadások ezt a célt szolgálják. — A szervezetek többször rendeznek táncmu­latságot, bált. Az egészségügyi problémák­kal helyesen foglalkozik a Vöröskereszt szervezet. A ta­valy épült tanácsháza egyik helyiségét orvosi re*. 1 cél­jára társadalmi i, kával rendbe hozták, már csak az SzTK Rendelő Intézete által Ígért orvosi felszerelés hiány­zik belőle. A hunyadfalvi ta­nácskirendeltség elismerését fejezi ki fáradságot nem is­merő munkájáért Házi Já- nosné vöröskeresztes titkár­nak, Kelemen Ignácné, Fa­zekas Kálmánné, Szabó Ist- vánné, Jónás Istvánná, Tu- róczi Mária és Simon Mária vöröskeresztes tagoknak. Házi István, Hunyadíalva. Az egykori cselédek felszabadítóikat köszöntötték Községünkben a szovjet hadsereg megalakulásának 40. évfordulóján rendezett ünnepi gyűlésen a lakosság nagy számban megjelent és érdeklődéssel hallgatták Imre Mihály elvtársnak, a kun­szentmártoni járási pártbi­zottság munkatársának be­számolóját. Az Almási-ura- dalom egykori cselédei na­gyon jól tudják, mit köszön­hetnek a felszabadító Vjjrös- hadseregnek, s érzelműket, szeretetüket lelkes tapssal fe­jezték ki a gyűlésen. Vincze András, Kungyalu; GYERMEKNEVELES Kiütések Minden kóros tünet közül a szülő legkorábban a kiütést veszi észre. A csecsemőt, a kisgyermeket az anya na­ponta fürdeti, mosdatja, öl­tözteti. S a jó anya, miköz- ’ —n elgyönyörködik gyerme- fejlődésén, egyben figyeli is rögtön meglátja, ha va- la ol a bőrén egy kis elvál­tozás van. Nagyobb gyermek ek már maga panaszkodik bőrviszket ésiről, vagy fur­csa bőrérzésről. A szülőknek udniok kell, hogy ezeket ja­varészt nem önálló börbeteg- -gek, hanem valamely álta- "os, a test nagy részére agy egyrészére kiterjedő italom jelei. Néha lényegtelen kis elvál­tozás súlyos betegséget ta­karhat, máskor a test jelen­tős részéin mutatkozó bőrel­változás sem jelent nagyobb élyt a gyermekre, kiütéses fertőző betegsé- űn, illetve azok egy ré- __. mindnyájan átestünk ermekkorunkban. Hazánk­. _körülbelül a következők-e rülhetnek szóba: kanyaró, ózsahimlő (rizli vagy rubeo- a), vörheny (skarlát) és bá­rányhimlő. Néha egyéb fer­tőző betegség is okozhat ki­ütést. így a tífusz, sőt még az influenza is. De ennek megítélése igazán csak a szakorvosra tartozik. A szülő a kiütés megjele­nésekor gyermekét fektesse le, helyezze nyugalomba, a többi gyermektől különítse el, a legkönnyebb kosztra fogja és hívja az orvost. A kanyarón úgyszólván minden gyermek átesik. Lap- pangási ideje körülbelül 10 nap. Azután az influenzához hasonló tünetek jelentkez­nek: .láz, meghűléses jelen­ségek, a szem kötőhártyújá­nak lobosodása, nátha, köhö­gés. Majd a 14. napon a fül mögött, az arcon és a nyakon kibújik a kamyarós kiütés és végigmegy a testen, ka­ron lábon. Legtöbbször össze is folyik. Maga a betegség nem szokott nagyon súlyos lenni, de lehetnek komoly szövődményei •— s lappangó gümőkóros fertőzést is fel- lobbanthat. Rózsahimlő (rubeola, rizli). Kiütése leginkább a kanya­róéhoz hasonlít. Bár gyer­mekre ártalmatlan betegség, nem tanácsos orvosi bajmeg­lüzhely mellett Nem könnyű ízletesen és oen taKaraKosan fozníl — isegítésképen most néhány írtéi, illetve sütemény elké- -itesénck módját írjuk le. >rsan elkészíthetők és ki- >uk. Kakaós szelet zzávalók: 30 dkg porcukor, ib, 12 ukg zsír vagy 20 ukg arm, 40 akg liszt, 1 sttto- i dl tej, 1 evőkanál só. orcukrofc a tojással és a íkka* habosra keverjük. djtlK a sütőporral elke- ztet. tejet és kakaót. Ki- ■ tepsibe téve, előmele- '.tőben, közepes lángnál '.ihűlés után kettévágva, k 10 dkg vajból, 15 dkg 1 egész tojásból és 1 •a káéból habosra ke­el. lopás tótom (marha, sertés, bor- ;ználnatunk. A velőt hideg vízben, majd megtisztítva vágjuk 5 darabokra. — Egy ’ aara vágott hagymát állapítás nélkül hagyni, mert hátha mégis más baj van, vagy pedig a rubeola egyélb bántalommal társul. A vörheny (skarlát) veszé­lyessége nagyobb, szövődmé­nyei súlyosabbak lehetnek, például vesegyulladás. 2—5 napos lappangás után hirte­len, váratlanul, előzmények nélkül kezdődik. A gyermek például este még látszólag egészségesen feküdt le, reg­gel azonban már fejfájásról panaszkodik torka fáj, sok­szor hány is. Mire az orvos megérkezik, többnyire már ki is virul rajta a kiütés. Bárányhimlő. Kisebb-na- gyobb lázzal és kiütéssel kez­dődik. Aránylag enyhe be­tegség. Néha azonban ko­moly szövődményei is lehet­nek, így gennyes bőrgyulla­dás. — Éppen ezért nagyon ügyeljünk a tisztaságra. Az első napokban a bőrt hintő- porozzuk és a hólyagok be- száradásáig tejes fürdőt ne alkalmazzunk. i .1.. CJzatuanq, (dán J£v ..- 'ÚlvalL&üíi oaqti aliogtp a fafiak Látták ­. v'SSh*'' Elmúlt a legizgalmasabb di­vatszezon, a farsang. Most kellett kiválasztani a nőknek ez új ruhákat. A választék ugyan nagy volt, sokszáz szebbnél szebb modell került ki a szolnoki és megyei sza­bók műhelyéből, de minden­kinek meg kellett találnia a magáét, a hozzá legjobban il­lőt, ami legjobban állt, ami legjobban érvényesítette azt, ami viselőjében szép és lep­lezte az esetleges hibákat. Már pedig ez nem könnyű dolog. Színekben a mostani far­sang divat nagy szabadságot engedett. A lezajlott bálákban tarka Icépet nyújtott a sok pa­radicsompiros, búzakék és kénsárga között a fehér, fe­kete és borsózöld ruha. A fe­kete-fehér kombinációja to­vábbra is divat maradt, de Kis házipatika zsíron fedő alatt pároljunk pu­hára, tegyük hozza a velőt es pároljuk 2—3 percig állandóan keverve. Levéve a tűzről kever­jünk hozza 15—20 dkg finomra vágott (esetleg daralt) felvágot­tat, 1 tej beáztatott zsemlét, sőt törött borsot, 2 tojás sárgáját es tojások keményre vert hab­ját. Kizsirozott, morzsával meg­hintett hosszúkás formába öntve 20—30 perc alatt előmelegített sütőben átsütjük. Túróslcpény Föl kg lisztből. 2 dkg futtatott élesztőből, 1 tojásból, 6 dkg cu­korból, 5 dkg zsiradékból, pici sóval és 3—3 és fél di tejből tésztát dolgozunk össze. A tész­tát nem tálban, hanem zsírozott, liszttel meghintett tepsiben meg­kelesztve, megkenjük 60—80 dkg húsdarálón ledarált túróból, 2 tojás sárgájából, 2 evőkanál da­rából, ízlés szerint cukorból, 1 vanilincukorból, reszelt citrom héjából és a tojások keményre vert habjából öszeállított tölte­lékkel. (Ha nagyon száraz a tú- ’'ó kevés tejfelt is használha­tunk.) Azonnal 6ütjük 15 percig előmelegített ßütöbeni közepes lápgoáli Valamikor minden gondos há­ziasszonynak volt házipatikája. Leginkább különféle gyógyító teak és házilag gyűjtött fűsze­rek voltak benne. No meg azok a csodaorvosságok, amelyeket a vásározó vándor • orvos-patikus­tól vásárolt. A mai házipatikának; két eset­ben van különös jelentősége: ha messze van a gyógyszertár, — vagy ha beteg volt a háznál és olyan általános hatású, időt ál­ló gyógyszerek maradtak meg gyógyulása után. Ezeken az al­kalmi maradékokon kívül lás­suk, milyen állandó gyógysze­rek tartása ajánlatos a gyógy­szertártól messze lakó család 'házipatikájában? Fájdalomcsillapító a legfonto­sabb. Arra van a leggyakrabban szükség. Erre a célra a legmeg­felelőbb a kombinált por, vagy az Antineuralgica, esetleg a De- malgon, vagy a Dolor. Egyesek a Karil tabletták fájdalomcsilla­pító hatását tartják a legjobb­nak. Néha a fejfájás nyugtalanság­gal, álmatlansággal, ideges pa­naszokkal jár együtt. Ezek meg­szüntetésére legalkalmasabb a nyugtató Barbamid, Altatóként Belloi<}ot, — vagy Sevenalettát tarthatnak a házi patikák. Szükség van gyomorrontás, csömör ellen keserű gyomorteá* ra. Ezt „keserű gyom or tea'« név alatt minden gyógyszertár re­cept nélkül kiadja. A hashajtók közül keserű vizet és Phenol ph- talein tablettát jó tartani. Mel­lette hasmenés ellen okvetlen tartsanak széntablettákat is. Legyen a házipatikában vala­milyen fertőtlenítő. Újabban a Septamint ajánlják. Jól megfe­lel a Sterogenol, vagy a Lyso- form is. Esetleg hypermangán kristály legyen, amiből könnyű fertőtlenítő oldatot készíteni. Az ütődésekre, zúzódásokra jó az ólomecet borogatás. Ilyen hatású a statim tabletta, amit szintén vízben kell feloldani. Ha ezenkívül még a meleg bo­rogatáshoz kiváló lenmagliszt, a keléseket érlelő — úgynevezett Deákflastrom, vazelin és ragta­pasz van a házipatikában, akkor minden megvan, amire szükség lehet. Ezek használatát azonban so­hasem a hozzá nem értő ember rendelje el, hanem lehetőleg mindig orvos. A házigyógyszer- tár célja nem az, hogy a házi gyógyítást, a kumzslást előse­gítse, hanem az, hogy a leg­szükségesebb gyógyszerek min­dig kéznél legyenek, ha várat­lanul 6zükség van rájuk. Ezért már a gyógyszerek összeváloga- , fásához is a házhoz járó orvos véleményét kérjüm gyakran láttuk a feketét ró­zsaszínnel és halványsárgá­val. Egyaránt viselték fiatal és idősebb nők. Mert a fekete és fehér színkeverék egyedüli, ahol ízléstelenséget még akar­va sem lehet elkövetni. Külö­nösen gallér és manzsetta ré­szeken igen tetszetős a kom­bináció. És mindig elegáns, választékos, aki felveszi. Diixit maradt a testhezálló szűk ruha, de fellelhető volt sokkal nagyobb számban az alul bő, kisestélyi. Bemutatunk, itt egy fehér selyemruhát. Különleges szok­nyarésszel, nagyon bő, apró virágai díszítve. Tudjuk, hogy a selyem, ez a könnyű, ked vés, mondhatni üde viselet, megint átvette az uralmat. Igazán csak sajnálni lehet, hogy egy napra is letűnt a di vat horizontjáról, mert ennél a téli bálázáshoz stilszerűbb, jobb viseletét el sem lehet képzelni, K'\ A másik képűnkön szűkvo­nalú velúr bársonyból kis­kosztümöt láthatnak olva­sóink, főleg fekete vagy sötét színben. A két kép nagyon jól ka- rakterizálja a farsangi diixi- tot. Mint látjuk, a ruhák nem hosszabbodnak és őszre új­donságot jósolnak a divatban. Itt kívánjuk megemlíteni a divatszakértők véleményét, hopy a rövid ruhákban min­den nő fiatalabbnak látszik. Hogy igazat mondott e termi- dusávai a szalcértő? Ezt, véle­ményünk szerint, korai lenne fejtegetni. Majd eldöntik a szigorú bírálók: a férfiak. — aj — — A HÁZTARTÁSI bol­tokba megérkeztek a tavaszi faápoláshoz szükséges anya­gok. így például Hungária Matador, rézgálic, Darsin, Agritöx, Nikotin, oltóviasz, faseb-kátrány- és növény­védő olajok. A vasáruboltok­ban pedig van elég metsző^ olló., drótkefe és kisfűrész, ^ “családi körben“ (/W^A^A»VWWWW»Ä<WWVWSAil>A^^AAlVVWrt(WWWWVyW*A/WVWVWVWVW^V>lWyWV^ lAAAAA^A/

Next

/
Oldalképek
Tartalom