Szolnok Megyei Néplap, 1958. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-17 / 14. szám
• # ír FWlWIfM DOLGOZÓ NEPÉBT. fl UdZHECT-ftŐgf / Pillanatképek a salgóbányai őrsvezetőképző táborból A MÁTRA HEGYSÉG egyik kedves táján,' a híres salgói vár közelében ütöttek tábort a szolnoki úttörők. Hangulatos kis épület a kéttantermes bányaiskola. Ebben van a szállás és egyben a foglalkozási hely. A hatalmas termek felében katonás rendben sorakoznak az ágyak, míg a másik felében asztalok mellett őrsönként fart a foglalkozás. FORGÖSZINPAD -szerűen folyik a leendő őrsvezetők felkészítése az őrsvezetői vizsgára. Tájékozódás, térképismeret, tűzhely-készítés, elsősegélynyújtás, indu- ' lók, népdalok tanulása, az úttörő törvények ismerete képezi látogatásunk alkalmával a délelőtti kiképzési anyagot. Az egyes állomások vezetői csapatvezető nevelők, másrészt ifjú vezetők. Feszült figyelem, határozott, ügyes feleletek, élénk -viták jellemzik a foglalkozást, bárhol állunk meg néhány percre Szurmay Sándor tábor-vezető pajtással, az az észlelésünk, hogy jtt a Salgó környéki hegyek között eredményesen felelnek a próbázás alkalmával a tiszamenti pajtások. * KÜRTSZÓ JELZI AZ EBÉDIDŐT. Egyszerre szaporábbak lesznek az őrsi portyáról éppen érkező pajtások lépései. Valamennyi arcra rózsákat csípett a kissé éles északi szél, vidáman tárgyalhatják még mindig a túra alkalmával szerzett élményeket. „Gyönyörű volt a - várból a kilátás! Milyen közel látszott a Kékestető! Mi értünk fel elsőnek a várudvarba!” ' — kiáltják felénk boldogan és sietnek be a táborkörletbe. Nem kell mondanunk, hogy mindenkinek jóL esik az ebéd. RIADÓ! — hangzik keményen az őrség váratlan ébresztője. Hiszen alig pihentek el. tizenegy óra van. Izgatott felkiáltások hallatszanak innen-onnan, , — Mi van? Csak nincs valami baj? — Siessünk, pajtások! — hallatszik az őrsvezetők biztatása. Negyedóra sem telt el, már útra készen, bakancs, viharkabét, elemlámpa, turistabottal kézben várják a parancsot. A rajvezető érkezik, kezében felbontatlan levél. Ebben van a riadóparancs. Feszült csendben hallgatják a levél tartalmát és egymás után indulnak az őrsök a ..bajban lévő” pajtások megmentésére. Az élen ha- ..d. őrs mögött baktatunk. Lassú az ütem, nagyon figyelik a pajtások a vastag hóval fedett útvonalat. — Jelet találtam — hangzik fel halkan az egyik pajtás jelentése. Máris az őrsvezető olvassa elemlámpája fényénél a közlést. „Hol keressék az eltévedt kirándulókat.” Jól működött az őrs. Figyelmüket' egyetlen jelzés sem kerülte el. Egy kunyhónál megtalálták az utolsó levelet, á „megsérült túristát” és társait..; BÜCSŰZNUNK KELL, indul a vonatunk. A táborral szemben lévő hatalmas ! lejtőn színes cikázó forgatag, a sítalppal, i szánkóval közlekedő pajtások népes csapata. Felszabadult nevetésüket, csillámló jókedvük kiáltásait öröm hallani. Szabad foglalkozás van most napirenden, a nagyszerű hóban játékkal töltik el. Velük vannak a nevelők és az ifjúvezetők, egy-egy versenyre kelt őrsnek ilyenkor ők is tagjai. A távolból is kimagaslik közülük „Hargitai Tibor bécsi”, aki mint táborvezető helyettes és a spcrtfoglalkozások vezetője őrködik közöttük, hogy semmi baj ne történjen .;: így'láttuk-a szolnoki pajtások téli táborát. Biztos, hogy tele élménnyel, edzettebben és tudásban gyarapodva, mint őrsvezetők térnek ha-za és segíthetnek csapataiknál az úttörő nevelőmunkában. Török Rózsa tanárnő A mu'theti fejtörőnk he yes megfejtése 1514, — Dózsa György-féle parasztháború. Welsi bárdolc, Általmenmék én a Tiszán .;: B. U. É. K. ' Helyesen fejtették meg: Csontos Mihály, Szolnok; Csípő Erzsébet, Kisújszállás; Mihályi István, Szolnok, Szolnoki Pajtások, figyelem! Több vidéki pajtástól kaptunk olyan kérést, hogy írjunk a szolnoki úttörők életéről. Felhívunk tehát titeket, hogy írjatok. részletes tájékoztatót az őrsötök, rajotok és csapatotok életéről, munkájáról. írjatok még a szabadidőtök élményeiről, szórakozásotokról. A vidéki pajtásokat nagyon érdekli egyes őrsi összejövetel lefolyása, esetleg egy szervezett akadályverseny, kirándulás és egy jól sikerült próbázás. Itt válaszolok Mikus Mária pajtásnak Ujszászra: Leveledet megkaptam, s mint írod, szeretnél tudni a szolnoki úttörők életéről. Mint olvashatod, ezen kérésednek eleget teszek, mert felhívom a szolnoki pajtásokat, hogy az „Úttörők Fórumán” keresztül ismertessék tapasztalataikat, ami nemcsak neked, hanem minden úttörőnek a megyénkben segítséget adhat. Az itt közhiteken felül levélben részletes tájékoztatót is fogsz kapná Pajtási üdvözlettel: „Előre’* Kiss Miklós . (levelező szakkör) Milyen idő less holnap? PAJTÁSAINK ÍRJAK Ajándék érkezett A kengyeli 137-es Dózsa György Úttörőcsapat Fecske Örsének vezetője vagyok. A múlt év szeptemberében alakult újra csapatunk 125-ös létszámmal. Az őrsömmel — a Fecske őrs tagjaival — már a törvényeket átvettük & az újoncpróba anyagaival résztvettunik az első akadályversenyen, melyen a legjobb helyezést értük el. — Tervünk az, hogy még a Szünidő alatt a második akadályversenyt is megrendezzük. Karácsonykor az úttörőcsapatot nagy meglepetés érte. Az Ütitörő Központtól 60 darab melegítőt kaptunk, melyekből a legjobb úttörőknek és a színjátszó csoport tagjainak is jutsfattunk. A melegítőkön kívül csomagokat kaptunk két alkalommal is, egyrészt az iskolai, másrészt a csapat ünnepségén. Ezt a szép ajándékot úttö- . rőkhöz méltó magatartással és jó munkával szeretnénk meghálálni. Pajtási üdvözlettel: Adamik Anna, a VI. őrs. vez.. Kengyel. A törökszentmiklósi Petőfi-úti iskolából Nálunk a szünidőben is folyik az úttörő élet. Minden őrs egy héten egyszer tart összejövetelt. Ilyenkor vetítéssel, folytatólagos regényolvasással, játékokkal és daltanulással' foglalkozunk. — Nagysikerű Szilveszter-estet rendezett csapatunk, három teremben. — Egyikben tánc. másikban közös játékok, harmadikban ügyességi versenyek voltak, melyekben cukorkát, csokoládét, almát, aranydiót nyerhettek a legügyesebbek. Szórakozásunk alkalmával velünk voltak kedves tanáraink is. ® Bordán Julia„ őrsvezető. Ladányi Kata'in csapatvezetóhelyettes Alattyánról büszkén számol be csapatának munkájáról. „December 18-án folytak ' le a próbázások csapatunk- nál. A mi rajunkból minden pajtás eredményesen levizsgázott. A próbázóknak 54 pontot kellett elérniök a pró- ; bázás során, a legtöbb szerezhető pont 105 volt. Rajunkban a legalacsonyabb pontszám 75 volt’*. Dicséretet érdemeltek Katalin pajtás!- A rajodnak további si- l kert és eredményes jó mun- \ kát kívánunk. írj máskor is. SZOBAI JÁTÉKOK Csapd le forint Az őrs kétese portra oszlik. A csoportok egymással szemben ülnek az asztal két oldalán. Mindkét csoportnak van egy kapitánya. Az egyik csoport az asztal alatt „eldug” — azaz valamelyik pajtás kezébe ad — egy forintost. A másik csoport kapitánya ezt kiáltja: kezeket föl! (vállmagasságig). Kezeket le! Egyszerre csapódnak a tenyerek az asztallapra. A szembenülő csoport tagjainak most ki kell találni, hol van a forint. Ha ez elsőre sikerül: 3 pontot, ha másodszorra: kettőt, harmadszorra: 1 pontot hyemek és a pénz hozzájuk kerül. Ha nem találják el, megint az előzőek „dugnak” és még ráadásul 3 pontot is kapnak. Y Közösen írt vers Körbejár egy füzetlap. Mindenki ír egy sort, de úgy, hogy az rímeljen az előző sor utolsó szótagjához. Ha leírta, behajtja a papírt, hogy a következő pajtás ne lássa az ő verssorát, de utána aláírja az utolsó szótagot is. Például: Vadludak repülnek az égen. (Itt behajtjuk.) Ide írjuk: égen. Ide meg jön a következő pajtás verssora. (A kutya is lefeküdt már régen.) Megy a gőzös Egymással hátnak támasztva székeket helyezünk el a szoba közepén. Eggyel kevesebbet, mint ahányan játszanak. Pattogó nóta dallamára körbe indulnak a pajtások. Most a vezető síppal, vagy taps- ; sál jelt ad. Erre mindenki igyekszik gyorsan leülni egy székre. Egy pajtásnak j azonban nem jut. Ö most kiáll, de kive- ) szünk egy széket is. Végül elfogynak a ; játékosok és a székek — meglátjuk, ki lesz a győztes'. Orakcrcsés Az őrsvezető kiküldi a szobából pajtásait. Aztán eldug valahová egy karórát. (Lehetőleg olyan helyre, ahol nem lépnek rá!) Behívja az őrsöt, leoltja a villanyt. Feladat: megkeresni a halkan ketyegő órát. ■ - * Mi van a kezedben? A pajtások vonalban állnak — kezüket hátra nyújtják. A vezető különböző tárgyakat ad a kezekbe (szög, tollhegy, bélyeg, gomb, 20 filléres, stb.). A pajtásnak pedig meg kell mondani — tapintás nyomán. —, hogy milyen tárgyat kapott. Megfigyelő Az asztalon kendővel (kabáttal) leborított tgrgyak vannak (toll, gomb. könyv, pénz, tű, stb.). Az őrsvezető néhány másodpercre leemeli a kendőt, mialatt a pajtások jól megnézik a tárgyakat. A vezető ezután ismét letakarja — a pajtások meg leírják hogy milyen tárgyakat láttak. Győz: aki legtöbbet jegyzett meg. Később már lerajzolhatjátok a tárgyak fekvését 4$ Vajon milyen időnk lesz holnap? — kérdezik gyakran a ' pajtások. Ismerkedjetek meg az időjárás legfőbb tudnivalóival. Vannak: Tudományos szabályok. — Ezeknek helyessége kétségen felül áll. loooooooooooooooooooooooooooooooooocoocy, II! Úttörők Form iiseni: VARRÓ ERZSÉBETNEK, Surjánba: Örömmel olvastuk, hogy a könyv megnyerte tetszésedet. Bizonyára már el is olvastad, mert gondolják, erre is jutott időd a téli szünetben, bár — miint írtad — szerepet tanultok. Arról nem tudósítottál bennünket, hogy Te mivel készülsz a műsorra. Táncot tanultok, szavalatok isi lesznek, énekeseik is fellépnek, még egy vidám jelenetet is bemutattok. Kívánjuk nektek, hogy minden jól sikerül-, jön, fáradozásaitok haszonnal is járjon, mert a bevételt a nyári kirándulásra teszitek félre. Várjuk újabb soraidat, részletes beszámolóval, hogyan sikerült tervetek, hiszen erre Ígéretet tettél leveledben. TAKÁCS MACA, Mezőtúr: AitóI írsz, hogy nagyon szereted a rejtvényeket. Hiányolod, hogy lapunkban hiába keresed, nem találod őket. Pedig mi rendszeresem közlünk rejtvényeket és fejtörőket is. A rejtvények a vasárnapi számban vannak, a fejtörők pedig pénteki lapunkban, az Úttörők Fórumában. Reméljük, hogy most már számontartod a napokat és megpróbálkozol a rejtvények megfejtésével. Hiszen bekapcsolódtál a Népszabadság rejtvény-pályázatába is, bár még idáig jutalmat nem kaptál. A szerencse hozzád is bekopogtat majd egyszer, ha sikeresen töltögeted ki a kockáikat. Tanácsot is kérsz tőlünk, mihez fogjál a VIII. ősz- j tály elvégzése után. Gim- : náziumba nem akarsz be- iratikozmd. Ez a gondolat bizony már sok VIII-ost j foglalkoztat. Mihez volna kedved? Valami szakmát szeretnél választani, vagy dolgozni akarsz? írjál elképzeléseidről bővebben, mert csak így tudunk tanácsot adni. Kísérd figyelemmel lapunkat is, ahol ezzel majd részletesen fog- I lalkozunk. Beszélj szüléiddel és nevelőiddel gondjaidról, mire elérkezik az I év vége, megérlelődik el- [ határozásod, hogy mihez is kezdesz majd, az általános j iskola befejezése után. MIHÁLYI MARIA, Huny adfalva. 'Megkaptuk leveledet és örömmel értesültünk belőle, hogy a mostani negyedévben kitűnő tanuló voltál. Gondoljuk: jó jegyeidet ezután is megtartod. Legifjabb olvasóinknak az Úttörők Fóruma üzeneteiben válaszolunk. A leveleket a pajtásak írják, akik segédkeznek az Úttörők Fóruma szerkesztésében. Ezután is várjuk leveleidet. írjál arról, hogy a i farsangi mulatságotok hogy S I sikerült, jól sízórakozta- | | tak-e? fi !^COOOOOOOIXC«OOOOOCOOOOOOOOOOOOaÓIWCOOÍ Paraszt-regulák, amelyeket a nép többévszázados tapasztalatok alapján szűrt le. Az állatokon és, növényeken észlelt tünetek, amelyek az időjárás-változással összefüggnek. Ezek helyességét megfigyeléseitekkel ellenőrizzétek és ahol lehet, ti is gyűjitsetek ilyeneket táborozás, nyaralás alkalmával, öreg emberekkel, erdészekkel való beszélgetésekkor. Tudományos szabályokból: Ha a felhők egy pontból kiinduló hosszú sugarakkal ághzzák be az égboltot —eső, zivatar keletkezik. Ha estére a gcmolyfelhők nem osztanak el — a szél is'erősödik — majdnem biztos jele az éjjeli zivatarnak. Ha a szélirány követi a napot — reggel Keletről, délben Délről fúj —e állandó szép idő lesz.. Esti erőistoödő Czél: vihar jele. Ha napkelte után a köd felszáll anélkül, hogy elosz- lanék — eső várható. Ha a meleg évszakban mindjárt napfelkelte után a hőmérő feltűnően emelkedik, a nap folyamán több valószínűséggel számíthatunk zivatarra, mintha a hőmérő emelkedése rendes, vagy éppen lassúbbodott. Ha napnyugta után a vizenyős helyeket, vizeket egy-két méter magas ködréteg fedi be, melyből a fák, bokrok koronái, mint szigetek emelkednek ki: jó idő jele. Hold udvara: esőt jósol; Szürke reggel, rózsás este: jó időnek biztos jele. Ha a távoli hegyek különösen tisztán és élesen látszanak, „ha belátni a hegyekbe", ha távoli hangok szokatlanul erősen hallhatók, ha erős szagok messzire terjednek — eső, vagy zivatar lesz. Ha a barométer lassan és állandóan emelkedik — tartós, száraz, derült idő várható. Ha eső alkalmával a barométer mélyebbre száll — a rossz idő még sokáig tart. Á párosít-regulákból: Nagysziemű eső nem tartós — az apró szeműt hosszú eső követi. Reggeli vendég, hajnali eső nem kér szálast (hamar elmúlik). Harmat hiánya, bőséges ógiháborúra, esőre mutat. Eső lesz: ha beszorult a kulacs fedele, foltosodili a kövezet, feszül az ablakráma, megereszkedik a húr, lecsap a füst, nedvesedik a só, udvaros a hold, meglágyul a szalomnabör (pára- telit a levegő). ' Szép, jó idő lesz, ha a Nap szépen lemegy, szépen jő fel és sugaraival mind az eget, mind a földet átjárja, a Hold, a csillagok egész éjjel szépen tündökölnek (nyugodt légkör). Az á latok, viseli» édeséből Ha a kakasok sokat kukorékolnák, a fecskék a föld felett röpködnek, pávák, hidak, hollók és békák erősen kiáltanak, sikoltanak: jele a hamari esőnek. Ha a pók hálóját szövi, azon ide-oda szaladgál — szép idő lesz; ha a sarokba húzódik vissza: esős idő várható. Ha a mezei pacsirta vígan énekel, a verebek élénken csiripelnek, a fecskék nagyon magasan röpködnek — szép idő jele. Eső lesz, ha az utakon sok a hangya. Ha a tyúkok korán, elülnek — jó időre számíthatunk. De ha még napnyugta után is kaparásznak és nem akarnák ólukba menni, másnap eső lesz: Törd a fejed, érdemes 1. Mikor volt hazánkban parasztfelkelés és kj volt a vezetője? 2. Ki volt a „kalapos király" és miért hívták annak? 3.,,;:-..Mint az őrült, ki letépte láncát;;;” Melyik költeményből valók e sorok és ki az írójuk? 4. „Én még őszinte ember voltam". Ki ennek a versnek írója és mi a vers címe? 5. Mi történik most a hatodik világrészen? 6. Hol van Földünk legmélyebb szintje? összeállították Kádár Györgyi és Kiss Miklós. Hogyan leit egy televíziós készülék tulajdonosa Lovász ltonka V. osztályos pajtás? A múlt év de- cember hó 21-én, Budapesten megtartott MÉH- sorsjáték húzásán több értékes nye- remér.v került Szolnok megyébe. Az úttörök számos sorsjeggyel rendelkeztek, érthető, hogy végtelen izgalommal várták a sorsjáték eredményét. A szerencse Lovász Ilonka V. osztályos pajtásnak kedvezett, mivel egyetlen sorsjegyével egy televíziós vevőkészüléket nyert an*ennáva’, amelynek hozzávetőleges értéke 6000 forint. Persze, hogy nem tudót1' megszólalni az örömtől, amidőn nővére közölte vele a nagy hírt. l\legkérdeztük az Űltörőházban Lovász Ilonkát, hogy érdemes volt-e a MÉH gyűjtőversenyben résztven- ni. De mennyire — mondotta élénken. Hét kiló hulladékpapírt vittem be és ezért kaptam egy • sorsjegyet. — Mi történik a készülékkel —- kérdeztük tovább, most már sok érdekes dolgot fogsz látni és hallai j i vele. — Mivel már van otthon rádiókészülékünk, azt szeretném, ha az Állami Áruházban másra válthatnám be a 6000 forintos utalványt. A zt hiszem ** hogy ennek nem lesz akadálya, s így Lovász Ilonka, a szerencsés gyűjtő sok szép és értékes holmit vásárolhat anyukájával a nagy nyereményem Kiss Miklós levelező szakköt