Szolnok Megyei Néplap, 1958. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-16 / 13. szám

s*0,"°NÉPias» SPORTJA Nem sok hiányzott a baino^veréshez A március 2-án kezdődő NB H-es és a III. hó 16-án induló NB III-as és az al- szoveiségi labdarúgó bajnok­ság rajtja gyorsan közeledik. Alig párhetes téli szünet után ismét munkához látnak ed­zőink, hogy az alapozó és formábahozó előkészületekkel a rajt idejére „együtt le­gyen“ csapatunk. Megyénk edzői folyó hó 13-án tartot­ták első idei összejövetelü­ket a Megyei SportféLügyedő- sóg helyiségében, melyre szép számban jelentek meg labdarúgó szakembereink: líollátli Ferenc elnöki meg­nyitója uitán Horváth Ferenc tartott részletes, színvonalas előadást a kisegyesületi ed­zőik sokrétű feladatairól, munkájának nehézségeiről. Ezt követően Nagy Béla aportttárs az alapozó edzés fontosságáról tartott ismer­tetőt. A szaikelőadásolk után Ács József, a Megyei Labdarúgó AJ szövetség elnökhelyettese ismertette a párt politikai bi­zottsága sportról szóló hatá­rozatát, amely különösen az edzőkre — mint az ifjúság nevelőire — ró megtisztelő, de nehéz feladatot. A vitá­ban csaknem minden jelen­lévő részitvett és a szakkér­dések mellett a labdarúgó sport minden problémája megvilágításra került. Külö­nösen érdekes volt Pető Endre (Karcag) felszólalása aki a harmincezres terme­lőszövetkezeti város sportjá­nak nehéz anyagi helyzeté, vázolta. Figyelemreméltó voli Fazekas László hozzászólása az ifjúság neveléséről, i Sze­rinte a Szolnok megyei Nép­lap is keveset foglalkozik ez­zel a problémával, majd a fegyelmi bizottságot bírálta és kérte, hogy mindig min­denkivel ’ szemben egyformán alkalmazzák a szabályokat. A szövetség előtt ne legyen se védett játékos, se védett egyesület. Csabai János han­goztatta, hogy fegyelem és A Csépai SK sportolóit igen kellemes meglepetés érte. A sportkör néhány vezetője és lelkes szurkolóia egy közös disznótoros vacsorán vendé­gelte meg a sportolókat. Az önfeláldozó sporttársak saiát pénzükből fizették a vacsora költségét, ezzel is lelkesíteni akarták a sportolókat, hogy eddigi munkájukat még oda- adóbban végezzék. Á va^smrán megvitatták az eddigi áBreplést. eredménye­ket, hiányosságokat. Rámu­tattak 3 hibák kijavításának rend az előfeltéteile, hogy az új elképzeléseik valóravált- hatók legyeinek. Majd pedig a lelkiismeretlen játékoscsá­bítókról beszélt. A játékosok új szellemű nevelése mellett szükség van a közönség ne­velésére is. És ez az egyesü­leti vezetők feladata. * Szebeni József az orvosi vizsgálat fontosságát hangsú­lyozta és a felkészülés kez­deti időszakában megmutat­kozó általános fáradtság okait elemezte. Varga János sze­rint az első lépés, hogy min­déin sportolónak munkahelye legyen. Emellett bírálta a fe­gyelmi bizottság egyoldalú döntéseit. Felszólalt még a vitában Szántó József és Ma­kad Károly is. Kolláth Ferenc zárószavai­ban hangsúlyozta, hogy ne­héz és felelősségteljes fel­adat hárul az edzőkre. Ezt pádig csak úgy tudják ellát­ni, ha résztvesznek a tovább­képző tanfolyamokon és a közösségi munkában is. Akik ezt elmulasztják, azok szinte saját magukat zárják fed a sportéletből. Röviden ismer­tetett d|y elkészített munlka- edizés-tervet, melyet a jelen­lévők nagy figyelemmel ta­nulmányozlak. — Végezetül megválasztották küldöttüket, Csabai János személyében, aki a megye, edzőit képvi­seli január 20-án Budapesten az országos edzőtestület ér­tekezletén. A nagy fontosságú értekez­let értékét növelte, hogy azon résztvettek a megyei sport­felügyelőség és a labdarúgó alszövetség vezetői is. Szép­séghiba volt a vidéki edzők jelentős részének távolmara­dása, akiknek pedig tudo­másul kell venniök, hogy az egyesületi munka mellett az edzőbizottság munkájából is ki kell venni részüket, mert állandó továbbképzés és kö­zösségi munka nélkül nem érhetnek el igazi sikert. H. Gy. helyes útjára és szóbakerültek a jövőbeni tervek is. A csalá­dias vacsora igen baráti lég­körben zajlott le. Volt vicc. móka, stb. Például éjjel 11- től 11.45-ig a csapat holdfény­nél kétkapus edzést tartott, majd éjfélkor egy körfutás volt a pályán körül. Ezúton is szeretnénk meg­köszönni ezt az igen váratlan, de kellemes ajándékot Paczo- lay Sándor. Szabó Károly Csonki Imre és Rozmis Imre sport társaknak Cseh László Csépa. Bp. MTK — Szolnoki MÁV 59:58 (27:27) NB I. női kosár­labda, vezette: Mészáros— Herczeg. Már régen voltak kosár- labdam.rkőiés.n ennyien, — mint az elmúlt vasárnap a Közgazdasági Technikum tor­nacsarnokában. — Érthető is volt, hiszen a többszöiös baj­nokcsapat, az MTK vendég­szerepelt Szolnokon. Az esé­lyek egyoldalúak voltak, — mert a Lőrincznét nélkü öző MÁV, a vélemények szerint, mégcsak nem is teszi külö­nösebb próbára az MTK-t. Nos. hát a jóiok tévedtek. A MÁV ugyancsak feladta a leckét ellenfeléi ek, s nem sok hiányzott, mindössze kit pont ahhoz, hogy a szezon meglepetése megszülessen. Meglepően jó iramban, színvonala an kezdődött a mérkőzés. Váltva estek a ko­sarak — és még ekkor sen­ki sem gondolta, hogy az MTK-nak m.g kell íz adnia a győzelemért. Kezdeti, szo­kott. fellángolásnak tartották a MÁV jó já ókát és még a 27:27-es félidő sem jogosított vérmes remény ékre. Majd a második félidőben megmu­tatja, mit tud az MTK — mondogatták. Hát ami azt illeti, igyeke­zett is a bajnokcsapat, de in­A vasárnap lejátszott Szol­noki MÁV—MTK női bajno­ki kosárlabda találkozó kö­zönségének hangulata, — a mindvégig szoros eredmény miatt túlfűtött volt. Lelkesen és tárgyilagosan szurkoltak a nézők. Mindig akkor hallat­ták hangjukat, amikor a csa­patnak arra a legjobban szüKsége volt. De.,. Mint mindig, ezen a mér­kőzésen is volt „kisiüiása1 a közönségnek. Az egyik, ami­kor a bejárattól baka, a sa­rokban, létrára áliva, egy szőke hajú fiatalember, nem ^ppan a megfelelő hangot és jelzőket használta a játékve­zetőkkel szemben. — Kedves sport társ! Nem tudom azt, hogy mennyiben ismeri a ko­sárlabda játékszabályokat, — mindenesetre megállapítot­tam, hogy lelkes szurkolója a mérkőzéseknek. De ezjn a napon, lelkesedése olyan han­gulattal keveredett, amelyet nem lehet megdicsérni. — A vasárnapi Mészáros—Herczeg játékvezetői pár, eddig még a legpjobb volt, amely bzoi- nokon járt. Két jószemű, jól mérlegelő, igazságos játék­vezetőt láthattunk, akik el­len, szakszemp^ntból, ezen a mérkőzésen kifogás nem me­rülhetett fel. S r.em osztom azon véleményét sem, hogy bár végig jól működtek, ae az utol.ó másodpercben Szi­lágyiné szabálytalan akadá­lyozását a kosárra dobásban elnézték, s ezzel két bajnoki ponttól fosztották meg meg a MAV-ot. Vaióoan, Szilágyi­nét faultolták, de előtte, töb- beK véleménye szerint is, lé­péshibát vé.ett. Tehát ez a tény semmiká-ppen nem be­folyásolta a végeredményt. Ä másik „ki iklás ’ súlyo­sabb volt. Már csak azért is, mert egy aktív kosárlabda sportolótól hallottam olyan megjegyzéseket, amelyek el­ítélendők. — Azt nem lehet megállapítani, hogy a spor­toló. aki még elég fiatal és jó játékos, kire, vagy kikre ér­telmezte kiszólásait, de min­denféleképpen helytelen volt. — A „c ataló * beszólásokra gondolok itt. Nem vette még egyszer sem fontolóra a sporttárs, hogy akik vasár­nap a pályán harcoltak a baj­kább a MÁV mutatta meg azt, hogy mit tud. Nagyszerű hajrával, az időnként elhúzó ellenfelet mindig utolérte, — sőt, olykor 5-6 pontos előnyt is szereztek. Már alig volt hátra 4—5 perc, arniKor az MTK 6 ponttal elhúzott és mindenki elkönyvelte a ve­reséget. De nem úgy a szol­noki lányok. Erősítettek és a befejező; előtt alig valami­vel, a különbség már csak egy pont volt. S ekkor Szilá­gyiné nagyszerű ütemben fu­tott el, majd leállt, nyújtott lépéssel kosárra dobott, de faultolták. A játékvezetői síp néma maradt, viszont meg­szólalt az időmérő sípja. — amely jelezte, hogy véget ért a nagyszerű találkozó. Jó mérkőzést, színvonala; küzdelmet láthattunk. Ha az utolsó másodpercekben, Szi­lágyiné akciója jobban sike­rül, a szép számú közönség bajnokverést láthatott volna. Term észetesen az MTK meg­érdemelten aratott győzel­met, de a szolnokiak is elér­hették volna ugyanezt. Di­cséret a szolnoki lányoknak azért a nagyszerű küzdeni akarásért, amelyet ezen a mérkőzésen mutattak. A csa­pat minden tagja jól játszott, de még így is kiemelkedik Bíró M., Bolyhosné és Szilá­gyiné teljesítménye. noki pontokért, akár saját csapatunk, vagy az ellenfél, már idősebb, tapasztaltabb já­tékosok, az életben, a min­dennapi munkában eredmé­nyeket elérő sportolók, csa­ládanyák, feleségek? — Akik már hosszú évek óta lelkesen „hajtanak.’’ a pályán, s pillé­rei a szolnoki, illetve a ma­gyar kosáirlabda-sportnak, női vonalon? Nem gondol ar­ra, hogy ő még nagyon keve­set tett, •— akiket szidalma­zott, — azokhoz képest sem­mit sem, az élet bármely te­rületin? Nem gondol arra, hogy az ilyen viselkedés mi­lyen rosszul esik azoknak a sportolóknak, akik komoly emberek, nagyszerű játéko­sok’ Nem gondol arra, hogy tiszteletet és elismerést érde­melnek azok az a-zonyok és lányok, akik az élet számos, mindennapi problémainak megoldása mellett arra is szakítanak időt, hogy tegye­nek valamit a mágyar ko­sárlabda sport érdekében? Ha eddig nem gondolt az előbb említettekre, kérem, tegye meg. S legközelebb, ha végignéz, vasárnapi szabad­napján egy mérkőzést, talán úgy fog viselkedni, ahogyan kell. Vasárnapi magaviseleté után pedig az értékelés: bár sportolásból jeles, de sport- szerűségből elégtelen. Szán­dékosan most nem említem meg a nevét, de nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. — Remélem azonban, hogy ez a kis „fejmosás” eléri a cél­ját. Saját érdeke is. hogy mánként viselkedjen mint néző, mert az ilyesmi a ver­seny közbeni magatartására is kihatással van. Fiatalem­ber. legyen jó sportoló és okosan mérlegelő, példásan viselkedő közönség is. (hz) A Játékvezetői Tanács közleménye A Szolnok megyei Játék­vezetők Tanácsa közli, hogy évzáró vacsoráját január 18-án, szombaton este 19 órai kezdettel tartja a Megyei Ta­nács klubhelyiségében. Játékvezetők Tanácsa. Vasárnap lesz a megyei asztalitenisz bajnokság A Megyei Asztalitenisz Alszövetség, január 19-én, va­sárnap délelőtt 9 órai kezdettel, Szolnokon az Újvárosi is­kola torna érmében rendezi meg a megyei férfi és" női egyéni aszta’itetosz bajnokságok Ifjúságiak is :n tolhatnak Az eddigi jelek szerint néne- me’őnvre van kilátás. Nevezéseke* vasárra. 3 óráig a helyszínen í­l elfogadnak. Megyei' Asztalitenisz Alszöv&tség * Befejezéshez közeledik a téli teremkézilabda bajnoksáv A budapesti ferencvárosi tornacsarnokban 1957. de­cember 8-án kezdődött meg az 1957—58. évi terem baj iok- ság küzdelme. Megyénk színeit a Szolnoki MÁV kézilabda csapata képviseli. A szolnoki fiúk a rossz edzési lehetősé­gek ellenére is jól szerepelnek. Az eddig lejátszott mérkő­zések eredményei: Szolnoki MÁV—Dunakeszi 11:9, Cegléd—Szolnoki MÁV 18:12, Szolnoki MÁV—Budakalász 11:9, Szolnoki MÁV—Hűtőgépgyár 18:11, Szolnoki MÁV—Csömör 8:8, Szolnoki MÁV—Vác 13:8. A bajnokság élmezőnyének állása az eddig lejátszott mérkőzések után: 1. Újpest 6 5 — 1 65:45 10 2. , Szolnoki MÁV 6 4 1 1 73:59 9 3. Nőiruha Gy. 6 3 2 1 73:60 8 4. Cegléd 6 3 2 1 72:60 8 5. Csömör 6 3 1 2 43:41 7 A Szolnoki MÁV még hátralévő mérkőzései: Szolnoki MÁV—Nőiruha Gy., Szolnoki MÁV—Soroksár, Újpest- Szolnoki MÁV. A bajnokság sorsa még teljésen nyílt. Az első öt he­lyezett közül bármelyik megszerezheti az elsőséget. Az egjTe élesebbé váló küzdlmek, mind nagyobb és nagyobb erőkifejtésre késztetik a csapatokat. Biztos mérkőzés úgy­szólván nincs is. Sokszor az utolsók okozzák a legnagyobb meglepetést, mert biztosan győzik le az élmezőnyben lévő­ket. Pl. az Újpest, aki veretlen volt, első vereségét a mindössze 4 pontot szerző Dunakeszitől szenvedte el. Ép­pen ezért nem szabad az eddigi sikerek nyomán a Szolnoki MÁV-nak sem elbizakodnia, hiszen a legnehezebb mérkő­zései még hátra vannak. Egy tanácsot adhatok csak: igazi szolnoki szívvel küzdjenek, s így bizonyára az eredmény sem marad eL —al— Megkezdték munkájukat labdarúgó edzőink Sportolásból jeles —- sports#erőségből elégtelen Köszönet a vezetőségnek H-í-R-E-K t __Tizenhét malacnak adott A Nap kél: 7.28 életet a kunhegy esi Vörös Október Termelőszövetkezet­ben az egyik fehér, hússertés ormraVoea h-kor. nyugszik 16.20 h-kor. 1 HUáR 16 Cili ölt« Gr z ᥠ— Tiszaörsön növényter­meléssel és állattenyésztéssel kapcsolatos ezü tkalászos tan­folyam kezdődik. • — A megyei tanács hatá­rozata értelmében talajerő pótlására a tiszafüredi ter­melőszövetkezetek 60 vagon fekália trágyát rendeltek. A megrendelte egy része — 15 vagon — megérkezett és a Harcos Tsz tagsága hozzáfo­gott a trágya kihordásához. — Jászapátiban január 13- án nyitották meg ünnepélye­sen — a közel egy millió 100 ezer forinttal épült — 350 személy befogadására képes új filmszínházat. — Másolópapírgyár kézi és gépi csomagoláshoz alumí- nium-f ól iával kasírozott pa­pírt állít elő. A 20 g/m2 súlyú indigóselyem alappapírt ez- ideig behozatal útján fedez­ték, most a vállalat kérésére a Szolnoki Papírgyár a kívá­nalmaiknak mindenben meg­felelő alappapírt gyért és ez­zel az importot már hazai termékkel pótolják. — A jászberényi Déryné színházteremben január 19- én, vasárrap e te 7 órakor a kecskeméti Katona József Színház művészei vendégsze­repelnek. Bemutatásra kerül Eisunamn Mihály Fekete Pé­ter c. három felvanásos ope­rettje. | Q7fl| Hfia ,-------­ME GYEI 5 tndiMd s '••••■■••■■■■••■•»■■•••»••■•»■»»a« ™t<LSi??,<5k 16—17 Reménység órái. 18—19 Holt tárna titka éi„. a 16—19 A “ászár parancsára. — 19. Express-szorelem 16 19 Három testőr. Malinéműsor: 19. Zöld völgy 1'ida 17—19 örök visszatérés 16 éven felülieknek *"tBy0r*y 16-12 Vágyakozás 16 évf. 19. őserdő foglyai jászapáti 16—19 Laz. — Matinémjsor: 19. Én és a nagyapám ^ 16—19 Túristaszerelem. Matiné: 19. Gonosz favágó t , “®reny 16—19 Emberek, vág/ őrmesterek. 19. Tanár úr kérem Jászdózsa 16—19 Hét lányom volt. Matiné: 19. Bátorság iskolája Jászfényszaru 16—19 A kapitány és hőse. — Matinéműsor: 19. Hajókkal a bástyák ellen Jászkisér 16—19 Gyilkosság a Da.ite utcában. — 19. Nem igaz. Jasziattany 16—19 Csigalépcső. — Matiné: 19. A kis szökevény Karcag 16—2J Dani 16 évf. Matiné: 19. Titokzatos hajóroncs Kenderes 17—19 Koldúsdiák Kisújszállás 17—19 Egy ember frakkban. —19. Ifjú gárda H. rész Kunhegyes 16-19 A negyvenegyedik. — 19. Egy pikoló világos 16—19 Külön “iákon. — 19. Kis Mul;k története Kunszentmarton 16—19 Halhatatlan garnizon. 19. Buksi megkerül ~ur Ilozsa 16-19 É:félkor. — Matiné: 19. Viborgi városrész Mezőtúr Szabadság 16-19 A mi igazgatónk „-löd 16-19 Csodacsatár. — Matinémüsor: 19. Tilos a játék Rákoezifalva 16—19 Karneváli éjszaka. — 19. Aranyalmafácska Szolnok Vörös Cs llag 16—19 Az anya sínínÜMÍmz 16-19 Csal"dás- — Matiné: 19. Holt tárna titka Szcünok Milléneum 17-19 Gerolsteini kaland Tiszaföldvár 16—17 Árnyék. 18—19 Tizennyolcévesek. — Matiné- műsor: 19. Megtalált kincs Tiszafüred 16—19 Moulin Rouge 16 évfel. — 19. Puskás ember Tiszakürt 16—17 Benderáthi eset. 18—19 A két Lottí Torokszentmiklós 16—19 Huszárok. — 19. A két kapitány Turkeve 16—19 Megosztott szív. Matinéműsor: 19. Vará^sduda Gjszasz 16—19 Gerolsteini kaland. Matiné: 19. Csapda az erdőben (apróhirdetések] BŐRDÍSZMŰVES szakmunkáso­kat keres felvételre a Szolnok Városi Tanács Ipari és Műszaki osztálya. Jelentkezni lehet min­den hétfőn és csütörtökön 8 órá­tól 16.30-ig a Városi Tanács I. em. 125. sz. helyiségében, • Ms vei Labdarúgó A szövetség koilemanve A Megyei Labdarúgó Al­szövetség felhívja mindazon sportkörök figyelmét, akik igazolt labdarúgó játékosaik kimutatását korábbi felhívás ellenére eddig az alszövetsóg- nek nem küldték meg, hogy fegyelmi felelősség terhe mellett a legrövidebb időn belül tegyenek annak eleget. * A Megyei Labdarúgó Ál- szövetség most a téli idény­ben a sportköröknél, nevelő­jeliegű, szabálymagyarázó előadásokat szándékozik tar­tani. Éppen ezért felhívja a sportkörök és labdarúgó szak­osztályok vezetőinek figyel­mét, hogy mielőbb jelentsék az alszövetségnek, hogy mi­korra tervezik fenti előadás megtartását, hogy arra az időpontra az alszövetség elő­adót küldhes en. Az előadáson a játékosok és rendezők megjelenése kö­telező. — Emellett azonban ajánlatos minél több szur­koló meghívása is. Sfuni&ái a Tisza **zá'ióbiti A Szolnoki MÁV SK Ba­ráti Köré január 18-án, szom­baton este 8 órától reggel 5 óráig a Tisza Szálilló ö.szes helyiségében — nagyszabású sportbált rendez. A sportolók, vezetők és sportbarátok találkozója igen jó hangulatos és. barátságos e.tet igír. A MÁV sportba- rátok azt szeretnék, ha saját sportkörük tagjain kívül, — Szolnok város spor.társadal­ma mir él nagyobb számban jelenne msg és a fehér asztal j melletti találkozó hozzájárul- j na a város sportkörei közötti i minél szóró abo barátság el-, mélyítéséhez, 1 MEZŐTÚRI Állami Gépállomás azonnali belépéssel felvesz egy viUanyliegesztőt, aki autogén he­gesztéshez is érti Fizetés kötlek- tiv szerint. A TISZAROFFI Földművessz«- vetkezet gyakorlattal rendelkező vas-boltvezetőt keres. Jelentkez­ni lehet Tiszaroffon a földmű- vesszűvetkezet irodájában. FELES konyhakertészt vesz fel a Pusztabánrévi Állami Gazda­ság. Megbeszélés a gazdaság köz­pontjában. Vasútállomás Puszta- bánréve, Mezőtúr — Szarvas kö­zött. ELADÓ egy jókarban lévő „Schambach‘‘ zongora. Török- szentmlklós, Kossuth Lajos u, 165. szám. EREDETI Champion utántermés fehér karaláb-mag kapható 800 Ft kg-kéntl áron, utánvéttel is Szabó János kertésznél Szentes, Boross Sámuel u. 35. SÜRGŐSEN eladó égy darab kombinált abrlkter. Kovács Já- nos (mozis) Jánoshida. ________ PA LOTASI Állami ■ Gazdaság azonnali boléptsie keres aszta­lost. Jelentkezés a gazdaság épí- tési Irodájában, „ Ü.TBÖGI állomás közelében sür­gősen eladó 1800 n-öl szőlő — jutányosán. Érdeklődni: Török- szentmiklós. Május 1 utca 52. JOMENETELÜ péküzem házzal együtt eladó. Volter Pál pék, Besenyszög.____ CS ALÁDI ház öröklakással el­adó. Szolnok, Vas utca 4. KÉT ágy és két éjjeliszJtrény, tenyere a — eladó. Szolnok, Vö- röscsillag út IV. sz. bérház, 111. emelet. TANCZENEKAR1 nagydobot fel­szereléssel vennénk. Oj Elet Tsz Szolnok, Ugar.__________ PA LOTASI Állami Gazdaság azonnali belépésre keres lánctal­pas traktorok kezelésében jártas traktorvezetőket es szerelőket, mezőgazdasági erő- és munkagé­pek javításában nagy gyakorlat­tal rendelkező műszaki ellenőrt — részére családi lakás biztosít­va — fizetés megegyezés szerinti Jelentke; és a gazdaság gépesíté­si irodájában.----­Sz olnok megyei NÜPLAP a Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti ** szerke-zoölzottság Szerkesztőség; Szolnok. Tisza Antal u. 8. 1. em» Telefon; 20-93, 20-69, 23-20 Feieiös Kiadó a Szolnok Megyei Párt-Végrehajts Bizottság; Nyomatott Szolnoki Nyomda Vállalat, Szolnok. Maliriovszki ut 19, Feieiös nv'.nria. ető: 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom