Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-22 / 301. szám

V' ^ JHíncs minden vendjén Ne csak kérjenek, adjanak is valamit a Kisújszállási Ládagyár kiszistái ECRIRÉ Valami baj van a Kisúj­szállási Ládagyár KISZ szer­vezetében — hallottuk a hí­rét. Abbamaradt a munka­verseny, félbeszakadt a szín­játszás, megszűntek a klub­délutánok. VALAMI ÜJAT A harminckilenctagú üze­mi KISZ szervezetnek hetven ifjúmunkás gondjaival, bajai­val, szórakozásával kellene törődnie, s harminckilenc KISZ tag nevelésével foglal­koznia. De koránt sincs ígyj S miért nincs így? Erről beszélgetünk Győri Elekkel, az üzemi KISZ-tit­­kárral. *— Nem volt eddig szak­­szervezeti élet Két műszak­ban dolgoztunk, nem lehe­tett összefogni a fiatalokat. A párosversenyt mi értékel­tük, a Hajdúszoboszlói Láda­gyárat háromszor is hívtuk már, s ők még sem jönnek. (A kisújszállásiak ugyanis párosversenyben lennének a Hajdúszoboszlói Ládagyár KISZ szervezetével.) A klub­napok pedig a terem miatt szűntek meg; Amit Győri elvtárs mond, az mind igaz, csakhogy nem lehet mentség és elfogadható érv a KISZ szervezet Csipke Rózsika álmát illetően. Mert az van itt. Alszik a KISZ szervezet. A múlt hónapban volt taggyűlés, azóta semmi­féle rendezvény. A tánccso­­portot kivéve. Van ugyanis a KISZ szer­vezetnék egy tánccsoportja, amely november 7-én lépett fel utoljára. S akkor kijelen­tette egy kislány. Németh Er­zsébet: — Én nem vagyok hajlan­dó többé Győri Elek és Bara­bás Erzsi füttyszavára ug­rálnia Ilyen körülmények között nem is könnyű vezetni. A két leglelkesebb kiszista Győri Elek és Barabás Erzsi el vannak keseredve: *— Nem tudunk mit kezde­ni. Keressük az újat. Valami újat szeretnénk adni, akkor többen jönnének. Most még nem jönnek. A harminckilenc KISZ tag kö­zül tizenhét jelent meg a leg­utóbbi taggyűlésen. MI LENNE AZ AZ ÉJ? Próbálkoztak már vele, az ifjúsági munkaverseny ezt a célt szolgálta volna. S hogy miért nem hozta meg a várt eredményt? Mert végül is az idősebb dolgozók teljesí­tették a fiatalok vállalását. A VIT alap és KISZ alap megteremtésében részt vett az üzem minden dolgozója. Ez nem is baj. Az már igen, hogy az idősebb dolgozókat nem világosították fel, miért jön be vasárnaponként az üzem minden dolgozója. A jövő évben induló ifjú­sági exportbrigádok verse­nyében csak olyan fiatalokat vonjanak be, akik végig urai lesznek adott szavuknak, s teljesítik, amit vállalnak. A munkaversenyben résztvevő­ket az üzemmel együtt jutal­mazza a KISZ szervezet; (Igaz az ifjúsági exportbrigá­dok versenyét a KISZ me­gyei bizottsága is értékeli és jutalmazza.) — Tűzzenek ki olyan célokat, pl. hogy a ver­senyben legjobb eredményt elérő tíz fiatalt kirándulni vi­szik. Ilyen módszerekkel ér­dekessé lehet tenni az ifjú­sági munkaversenyt.; A teremkérdés? Az való, hogy az üzem te­rületére idegeneknek tilos belépni, mivel ott gyúlékony anyagokat tárolnak. A kul­túrterem kívül esik (mintegy 20—30 méterre) az üzem te­rületétől. ■— Amíg melegebb volt az időjárás, addig oda jártak össze a fiatalok, most az üzembe szeretnének, de ott nem lehet. A kultúrteremben nincs kályha. — De volt, *— mondja Vies elvtárs, a vállalat vezetője. <— Volt, de azt mondták, az nem felel meg. Erre beállít­tattam a WC-k fűtésére. Ám megvan a kályha, amikor csak szólnak. Ha másképpen nem, az ebédlőből minden délután átvihetik a kályhát. De csinálják ők, NE MI VIGYÜNK MINDENT KÉSZEN A HELYÜKBE. Kádár elvtárs szavai jut­nak eszembe. Nem tudom. Vies elvtárs olvasta-e Kádár elvtárs be­szédét a KISZ küldött érte­kezletén, de majdnem ugyan­azt mondja a fiatalok tehe­tetlenségére vonatkozóan. — Megadunk mindent a fiataloknak, amit csak tu­dunk. De ha ők is tudnak fel­mutatni valamit, mindjárt szívesebben áldozunk rájuk. Példákat sorol fel. Kosár­labdapályát kértek a fiatalok. Megkapták, de az idősebbek készítették el. Aztán hálót és labdát kértek. Meglett az is. Üjabb kéréssel álltak elő: ők csak dresszben tudnak játszani. — Nem zárkózom él a dressz elől sem. Csak látnám valami célját, de a kész ko­sárlabdapályán mindössze ta­lán kétszer ha játszottak — így Vies elvtárs. Attól fél, úgy jár, mint a zenekarral. Megvették a ze­nekari felszerelést — nem használta senki, el kellett adni; i. — És miért nem csinálják azt, amit az újságban is ol­vastam az öcsödiefcről. Az öcsödiek bölcsődét patronál­nak. játékokat készítenek a kicsinyeknek. Sehol nem menne könnyebben az ilyes­mi, mint náluk, ahol nagyon sok hulladékanyag van. Beszélgetünk Horváth elv­társnővel az üzem párttitká­rával is. Az derült ki, senki jobban nem örülne a fiatalok mozgolódásának, mint a vál­lalatvezetőség és az üzemi pártszervezet Győri elvtárs meg töri a fejét, mi újat adhatnának. Hát többek között mindazt, amit a vállalat vezetősége is kéme a KISZ szervezettől. Nem nagy dolgok az igaz. De nem is nagy dolgokra kell gondolni, hanem összefogni a fiatalokat. Tegyenek a ma­guk erejéből is valamit. Ha a vállalat azt látja, élnek a fia­talok, dogozik a KISZ szer­vezet, mindjárt szívesebben segíti őket. S akkor még Németh Er­zsébet is belátja, nincs igaza kitöréseiben, s ha nem is a vezetőség füttyszavára, de a KISZ tánccsoportjában szíve­sen táncol. Borzák Lajos • ——mmm—^—ajT—■———■ ■ „Több, tartalmasabb levelet küldünk •••“ Három hót leforgása alatt három he­lyen, két városban és egy járásban tartot­tunk levelező ankétot, s az itt elhangzott vélemények, javaslatok és bírálatok hasz­nosak, tanulságosak számunkra. A leve­lezők is bátorítást, bíztatást nyernek és sokakban születik meg az az elhatározás, amit a kunszentmártoni járási értekezle­ten nyilvánítottak ki a résztvevők: több és tartalmasabb levelet küldenek a jövő­ben a szerkesztőségnek. Az is közös jel­lemvonása volt az ankétoknak, hogy a levelezők igénylik a szerkesztőség segít­ségét, kérik: gyakrabban tanácskozzunk velük, s ha községükben járunk, ne ke­rüljük el házukat sem; Egy rövid kis cikkben nem tehet még csak felsorolni sem azt a sok okos gon­dolatot, javaslatot, amit levelezőink segítő szándékkal elmondanak, de amiről nem írunk is, hasznosítjuk munkánkban, s ha hibáról, mulasztásról van szó, segítünk annak orvoslásában. Tanulságos és megszívlelendő mind az újságírók, mind a levelezők számára az, amit a kunszentmártoni járási ankéten többen érintettek, hogyha terméseredmé­nyekről írunk, például ennyi, meg ennyi cukorrépa, vagy kukorica termett egy hold földön, ne felejtsük el azt sem a közvé­lemény elé tárni, hogyan, milyen terme­lési mód alkalmazásával érték azt el. Vüicze András elvtárs arra figyelmeztetett bennünket, hogy a lap munkatársai a kis községekbe is látogassanak el, ott is van miről írni. Kungyalun és más új köz­ségben egy esztendő is sok változást, eredményt szül. Kovács Istvánná és Lantos Jánosné többek között azt kérték, hogy a Családi körben című rovatunk a parasztasszonyok­hoz is szóljon. Helyes lenne olyan dolgok­kal is foglalkozni ebben a rovatban, amely főleg asszonyoknak íródik, mint a baromfi keltetés, a földes szobák helyes kezelése, hogy azok tiszták, egészségesek legyenek. Lehetne közölni tanácsadást a fontosabb házimunkákkal kapcsolatban, s a cikor­­nyás étel-receptek helyett egyszerűbb sü­temények, a falvakban is szokásos ételeik elkészítésének módját megírni — mon­dották levelezőink. Lantos élvtársnő arról is beszélt, hogy Csépán sokáig húzódott a Sztálin úti rész villamosítása. A községi tanács sokat fáradozott, mondhatni har­colt azért, hogy az ottlákók otthonában is kigyulladjon a fény. Most már van vil­lany a Sztálin úti részen, s az ott lakó cstaládok köszönik a tanács segítségét Sztejkov Paula__fiatgl levelezőnk azt javasolta, hogy a KISZ szervezetek életé­neik, munkájának ismertetése mellett fog­lalkozzon a lap a semmilyen szervezethez nem tartozó, 15—18 éves fiatalok problé­máival IS; Lázi József azt bizonyította, hogy min­den községiben, üzemben akad téma bő­ven, ha a levelező nyitott szemmel jár, meghallgatja az emberele; véteményét: min­dig lesz írnivalója. Dömötör Albert eser­­keszöllői levelezőnk azt említette meg, milyen hiányosságok vannak községükben. Nem kielégítő az áruellátás, sok hiba van az építkezéseknél, például két éve vajúdik az autóbusz-váróterem építése, s még most sincs kész. K. Tóth József arra tett ígé­retet, hogy iskolás fiát és lányát is be­kapcsolja a levelező munkába, mart tudja, hogy az ifjúsági levelezők is hasznára le­hetnek a lapnak. Fekete Mihály, Stuhl Györgyné, Szirák Kálmán és Kardos Ba­lázs eivtánsak véleményét, javaslatát is gyümölcsöztetni fogjuk munkánkban. S bízunk abban, hogy' levelezőinkkel való kapcsolatunk az ankétok megtartásával, a személyes találkozással még tovább erősö­dik, szélesedik. NÁGY KATALIN IVÁNYI JÓZSEF egy év­vel ezelőtt került Szolnokra. Még fiatal, mindössze 31 az éveinek száma. Kél évvel ez­előtt végezte el a színművé­­szeti főiskolát, onnan Békés­csabára, majd Szolnokra jött. Két év nem nagy idő, mégis, Iványi József életében, szí­nészi pályafutásában sokat jelentett. Olyan alakításokat láttunk tőle, amelyeknek mű­vészi értékét szívből tapsol­tuk meg. Az első bemutat­kozása a Néma leventében volt. (Képünkön Lóránd Han­nával a darab egyik jelene lében). Mint Agárdi Pél nagyszerűt nyújtott, jól oldo ta meg nehéz színészi felada tát. Aztán jöttek sorban • többiek: Ócskavas nagybar Kispolgárak, az idei szezon ban Egerek és emberek. Ta Ián a legfelejthetetlenebb a utóbbi darabban volt. Min George, Lennie barátja, hite lesen, meggyőzően játszott itt bizonyította be képessé geit. Hogyan is kezdte él színész pályafutását? Erről beszél < művész: — Nem nagy történet. Mű kedvelősködtcm hosszú idő keresztül. Egy kevés tehetsz gém volt a dologhoz, ismerő seim és barátaim unszoltak hogy legyek színész, menjel főiskolára. Kedvet érezteti hozzá, hát megpróbáltam < felvételt. Nagy nehezen sike riilt is és jó eredménnyel el­végeztem. S már töbebt nem is tudok kiszedni Iványi Józsefből, mert siet, szavalnia kell a Cukorgyárban. Még munká­járól annyit, hogy rengeteget tanul, ismeri hibáit és azok kijavítására mindent meg­tesz. Naponta végez légzési és beszédgyákorlatolcat, ame­lyek feltétlenül szükségesek munkája közben. Igényes színész, nem szeretné, ha akar egyszer is csalódna, benne a közönség. Ismerve őt, úgy hiszem, erre nem kerül sor. Most itt ül a telefonkészü­­lék mellett és taxi után ku­tat. — Az idő telik, a cukor­gyári kezdésig már csak IS perc van hátra. Taxi rendsze­rint aklcor nincs, amikor a legjobban kellene. Mit te­gyen? Ezen töpreng. Aztán eszébe jut egy elejtett meg­jegyzésemből, hogy kerékpá­ron jöttem a színházba. Ké­rőén nézett rám és a követ­kező pillanatban már, a vi­szonylag rozzant alkotmányon ülve nézrtem távolodó alakját4 Útközben biztosan sokat — Milyen szerepeket ked­velsz? — Mindent eljátszom, az epizódszerepektől a tragikus hősökig. Az utóbbiak állnak a legközelebb hozzám. De szerelem az intrikus figurá­kat is. szaladt „üresben" a pedál, dehát ilyen alkalomkor úgy segít az ember, ahogyan tud.* (hz) Lapzártakor érkezeit — Mik a távolabbi, vagy közelebbi terveid? —i Mint minden színésznek; fokozatosan egyre nagyobb és szebb feladatok megoldása. Lear király, esetleg Trisztán­ból a Trisztán, és így tovább. Minden attól függ természe­tesen, hogy a színház komoly darabok műsorratűzésével tudja-e biztosítani fejlődése­met, fejlődésünket. Ismerve a körülményeket, ebben bízom. Egyébként nagyon szeretem a szolnoki közönséget, bár úgy vettem észre, nem na­gyon kedvelik a prózát. De azok, akik eljönnek egy prózai előadásra, azoknak szívből játszom. Karácsony másnap­­■ ]án lesz a Szolnoki Hunyadi SC nagyszabású súlyemelő versenye Előző számunkban, a mai nap-* ra hirdetett nagyszabású és csúcsjavítási kísérlettel egybe­kötött súlyemelő verseny idő­pontja megváltozott. Időközben több fővárosi és tatabányai vá­logatott kerettag is bejelentette részvételét, éppen ezért a vcr«t seny időpontját december 26-án* délután 14 óra 30 percre halasz­tották. Részleteket keddi Lap­számunkban közlünk. BEREGSZÁSZI MARGIT CSATIIG MIHÁLY TAKÄCS ILONA FARKAS SÄNDOR A zárszámadások eredményeinek hírére megnőve- ] kedett az érdeklődés a term e'öszövetkezetek iránt. No­vemberben és december első felében megyénk közös gaz- I daságaiba összesen 400 új tsz tag lépett be, Örvendetes ■ Ienség hogy sok közöttük a fiatal, akik biztos nv’gélhe- J téliket. jövőjüket találják meg a sző .-' h »n. /riad szép számmal idősebb d.?!-ózó paras t is — ■ ’ i r 'r volt szövetkezei! tag és össze’, az ellenit».a 'tetem után kilépett, de jobbnak látja, ha újra a tsz-ben • ulgozik. A Szolnok rr-egy.-l 4C8 i'j szövetkezeti tagte! olvasóinknak most bemutat« sík r/ yot. Ök a mezőtúri ter­melő zövetkezetbsn kezdik meg az új gazdasági esztend I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom