Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-15 / 269. szám

HÍRADÁS A TERMELŐSZÖVETKEZETEKBŐL

Öt évre választották meg a jászladányi Úttörő Tsz elnökét

Pár nappal ezelőtt gyűlést tartottak a jászladányi Úttörő Tsz-ben. A szövetkezet kommunistáinak javaslatán megvitatták az MSZMP Po litikai Bizottságának határozatát. Kiderült: a szövetkezet tagjai igen jól tudják hogy ilyen nagy gazdaságot előrelátóan vezetni csak olyar ember képes, akinek megvár a képzettsége, gyakorlati tapasztalata.

Ennek azonban első és legfontosabb feltétele, hogy a vezető ismerje munkaterületének a legkisebb részletét s elsősorban azokat az embereket, akikkel együtt dolgozik. Ilyen ember Cseh Mi bály elvtárs, az Úttörő Ts? elnöke, akit most megerősítettek beosztásában. 6őt öt esztendőre választották meg Be nemcsak őt. hanem a szövetkezet igazgatóságát és agronómusát is. Ez utóbbiakat három esztendőre.

Jászladányon érdeklődést váltott ki az Úttörő Tsz-ben Tartott közgyűlés híre. Kü ionosén az a körülmény íogy milyen eredményesen gazdálkodik a szövetkezet. A tsz-nek 2 millió 460 ezer fo rint a közös vagyona, s ebben az esztendőben 40 forint 40 fillér lesz a munkaegység értéke.

Aki szorgalmasan dolgozott átlagban 16—20 ezer forintos évi keresetre számíthat. Valószínűleg a jobb megélhető.1 reménye vezette Verebéigí Miklóst, Bagi Kálmánt, Ecsé ii Andrást, Besze Lászlót én Ecsédi Mihályt, amikor fel vételüket kérték a szövetkezetbe néhány nappal ezelőtt Velük együtt most már lit tagja van a jászladányi Úttörő Tsz-nek. s kilátás var rá, hogy szombaton a zár 'zámadó közgyűlésen újabl élen tik evők felvételéről döm a tagság. — ka —

]\yuadi’ba vonul Dorkota Lajos liszafötdvári tsz-lag

Elérkezett az idő, hogy búcsút vegyek a tiszaföldvári Lenin Tsz tagjaitól, Betöltöttem a 68 évet, s nyugdíjba vonulok.

Hosszú, küzdelmes éveket éltem át a Lenin Tsz-ben, elvtársaim között.

Úgy vagyok most, mint a kertész, akinek nagyon szívéhez nőtt a virág, melyet nevelt, s nem akar tőle megválni. Be bízom abban, hogy az utódom, aki átveszi a baromfitelep vezetését, épp úgy fogja szeretni az aprójószágot és gondozni, mint én tettem s továbbfejleszti a közös állományt. Nekik már könnyebb lesz, mert korszerű gazdasági épületek vannak, s egyéb feltételek is kedvezőbbek, mint annakidején, amikor én kezdtem a baromfitenyésztést a Lenin Tsz-ben. néhány ócska disznóólban, szedettvedett jószággal. Ma már van tyúk, kacsa, liba, pulyka, s nem is akármilyen. Egész járásban híres a tiszaföldvári Lenin Tsz baromfitenyészete.

Dorkota Lajos, a tiszaföldvári Lenin Tsz tagja

Levél a tiszafüredi Ujbarázda Tsz-böl

A tiszafüredi Üjbarázda Tsz ezév januárban alakult. Az ellenforradalom alatt feloszlatott Zöld Mező Tsz 285 hold szántóföldjét és a hozzátartozó egyéb területeket, épületeket vettük át igen siralmas állapotban. Félig megbontott, vagy befejezetlen gazdasági épületek, üres istállók, silógödrök fogadtak bennünket. Széles József elnöklete alatt megalakult tsz lelkes tagsága nem ijedt meg a nehéz feladattól. Előbb az akkor más tsz-eknél megpróM1

bált részesműveléssel kezdtük a munkát. Csakhamar beláttu1', hogy ez a módszer nem lesz jó, igazságtalan lesz részesedés. Rátértünk rövidesen a helyes útra, s azóta if munkaegységgel mérjük teliesítményt.

Én négy éven át készítetem a Zöld Mező Tsz-ben a zárszámadást, de most az Új barázdáé messze felülmúllak másik szövetkezetét. Errö1 ”gyébként beszámolunk majd 19-én, a közgyűlésen.

És most néhány adat c 'árszámadásból: a munkaegv ségre járó pénz és természetbeni részesedés 70 foriv 51 fillér. Egy család átlagot havi jövedelme eléri a 2800— 9000 forintot. A tsz tagságo a természetbeni részesedés bői 194 mázsa búzát adott el az államnak. Idei első jövedelmünkből 40 ezer forintot fordítottunk az átvett és megterhelt épületek, s gépek hitelének törlesztésére. Azonkívül saját erőből 19 ezer forintos beruházást végeztünk. Fizetünk föld-járadékod is, s 10 ezer forintot tartalékolunk a szociális és kulturális alapra.

Van már szarvasmarhaállományunk, sertéstelepünk s szépen szaporodik a juhállomány. A takarmány bőségesen megvan, jut a tervezett további szaporulat számára is. A fel nem osztható szövetkezeti alap értéke 12? ezer 316 forint. Úgy gondoláik. hogy nem sokkal maradunk el mi sem a tiszafüred1 tárás első szövetkezete, a tiszaiguri Petőfi Tsz mögött

FARSANG PÁL, a tiszafüredi Uiharázda TSZ könyvelője.

A GYŐRI WILHELM PIECK

VAGON ES GÉPGYÁR FELVÉTELRE KERES

esztergályos, asztalos, festő, lakatos, villanyhegesztő szakmunkásokat. Érdeklődőknél* írásbeli választ ad a vállalat munkaügyi osztálya.

A Szovjet Film Ürmévé

képrejtvénypályázata

Lapunk október 25-ét61 4 hétig minden számban közli egy szovjet színész, vagy színésznő számmal megjelöli fényképét. Egyidejűleg közöljük a képpel azonos számú megfejtési szelvényt iss A négy héten át közölt szelvényeket vágja ki és kitöltve gyűjtse össze. A 24. szelvény után valamennyit együtt küldje be a Megyei Moziüzemi Vállalathoz. (MOKEP Szolnok. Irodaház, III. emelet.)

Figyelem! Csak a lapból kivágott szelvény érvényes! NYEREMENYBKe * mozüegyszelvény

I. díj 1M db

11. díj 00 db

Ul. díj 40 db

IV. díj (10 díj) 20 db \ I V. díj (50 díj) 10 db

A mozi jegy szelvények beválthatók 1058, december Síig a megye minden filmszínházában bármely filmhez.

Beküldési határidő: 1957 november 30.

Értékelés: 1957 december 31-ig. — A nyertesek nevelt

újságunk közli;

\ Sziivi'*« Film étimmé ♦»**■<•«*>*

1 H

a színész neve?

1 l

Met.vUt HimDen tattal

A Dekli IdO neve es elmei

'VfVyV'yVVTTTTT?yVVTTTTTVVTTTVTVTT<r?VTVVTTTVTTTTTTVV1'TTTVTVmmmmTmvmmmm'

Jakov

Zak zongoraművész \

nagysikerű hangversenye

Szerdán este, a Szovjet Zenei Hét keretében városunkba látogatott Jakov Zak zongoraművész. Este fél 6 órakor érkezett meg a szovjet zenei élet kiválósága, akit a Városi Tanács, Megyei Tanács, MSZMP Megyei Bizottsága és az Állami Zeneiskola képviselői fogadtak. Varga Mária, a Városi Tanács képviseletében kedves szavakkal üdvözölte a zongoraművészt és egy piros rózsákból álló csokrot nyújtott

át. Este 8 • órakor a Móricz Zsigmond kultúrotthon nagytermében kezdődött a hangverseny. A közönség, valamint zenei szakemberek érdeklődéssel várták Jakot Zck bemutatkozását, aki hazánkban már több városban is szerepelt, osztatlan siker aratva. A siker mosit sem maradt el. Jakov Zak bámulatba ejtette hallgatóságé' élményt jelentő virlouz játékával, a klasszikus zeneszerzők alkotásainak átélt előadásával. (A hangverseny részletes értékelésére visszatérünk). A közönségnek különösen tetszett Prokofjev Toccatája, amely egyben az ect befejező száma is volt* Az előadás végén, a résztvevők vastapsától kísérve, M ezriczky Lajos köszönte meg Szólnék város nevében a feledhetetlen szépségű előadást. amellyel isimét gazdagabbak lettek a komoly zene kedvelői.

W<5O«0öSÍ0ŰQí0Űöé0ÖC.l iW

ár három napja kint hasaltunk a Rába-vonal menti -fedezékben. No. amilyen fedezék volt ez. Kis lyukak jobbra-balra. Néhol egy „teknő”, másutt egy „gödör”, már ahogy tanultuk még valaha — milyen távolinak tűnt — pár esztendővel azelőtt az újonckiképzésen. Most látszott csak, hogy milyen esetlenek a repülősök a gyalogsági dolgokban. Persze, a repülős katona mindig is egy kicsit fellengzős volt, s ha csak egyszerű benzinhordó gurigató is volt a reptéren, de azért eltávozáskor, amikor fejire csapta a kis palacsinta sapkát, többre tartotta magát még egy zöldparolis tábornoknál is. Volt is kegyetlen harag a fegyvernemek közt, s aki csak tehette, kihallgatásra rendelte a nálánál alacsonyabbrangú katonát, amikor a szerencsétlen elbámészkodott az elöljárónak kijáró tisztelgés elől. Be hát milyen messze is volt most mindez. Azaz még sem olyan nagyon messze. Ugyanis, amikor kirendeltek bennünket ebbe az istenverte árokba, hát éppen egy gyalogos százados indított útnak bennünket egy kicsit gúnyosan ejtett szavak kíséretében.

— No. kedves repülős urak — megnyomta az urak szót — most azután megmutathatják, hogy mit tudnak. — És mi lógó orral, rossz sejtelmekkel vettük magunkhoz a kis olasz karabélyt, ami az öreg katonák szerint jó. ha négyszáz méterre hord — és a negyven darab töltényt, amivel megint a fene se tudja, hogy mit lehet kezdeni egv ilyen keserves, nagyon is valódi háborúban. De menni kellett, ez volt a parancs. Mi. a repülöfegyvernem földi személyzete, rádiósok, időjelzők és miegyebek már résen nem láttunk közelről egy fia repülőgépet sem. Csak kullogtunk, kullogtunk mindenütt az „anya” alakulat után, s magunk se tudtuk, mi is a hasznunk. mint katonáknak, vagy esvalta’an. A koszt egvre pocsékabb lett. a visszafelé vonuló németek e^yre elviselhetetlenebbek. a lakosságnak cs.ak terhére voltunk. Nem csoda, hogv sokszor úgy éreztük magunkat, mintha a száműzöttek földjén lennénk, s nem a saját hazánkban. Most aztán összecsaptak bennünket a körnvéken még fellelhető mindenféle csellengő, lapuló katonákkal és az így verbuvált századot ..bevetették” a Bába-vonal védelmére. Hát uramisten, szegény Rába, ha nekünk kell megvédelmezni! Ettől ugyan nem sok bajod lesz. gondoltuk, de magunkban gondoltunk még sok egyebet is, amikor már kint hasaltunk a folyón túli árkokban.

Mert azért van esze ennek a németnek. Megrakta az átjáró híd körnvékét. főleg a túlsó, az ő hazájuk felé mutató részét mindenféle ágyúkkal, légvédelmi ütegekkel. Ml pedig itt vagyunk a védővonal és a folyó előtt, igaz. hogy az otthonunkhoz közelebb pér kilométerrel, de a németek és az egyre erősebben támadó szovjet haderő közzé spékelve. A torkol at tüzek egyre köze'ebbröl látszanak éjszakánként, s ez csernet sem nyugtat meg bennünket, mert a hátunk mögött ugyancsak felénk irárivulnak a fegyverek. Érezzük, tydjuk. hogy csak afféle töltelékek lettünk a háború forgatagában.

— Előbb kellett volna bátornak lenni: — jegyzi meg g szomszédom, Kovács Jancsi, —- Most máj: késő, se

F. TÓTH PÁL:

o4 giaddzé-kedfity-űj

előre, se hátra, hogy az a::: — és káromkodik, mint a jégeső.

A z úton, tőlünk alig száz méterre hosszú menet kígyózik, hömpölyög a híd f-lé. Rongyos, csontváz emberek. Alig vánszorognak. Hátukmögött és oldalt fegyveres németek.

— Ezeket se irigylem — szólal meg halkan valaki és a szó csendesen kóvályogva még egy darabig ott lapul felettünk, mint az ónos koratavaszi fellegek.

— Te jóisten, nézzétek csak! — kiált fel a szomszédom. s kinyújtott kézzel mutogat a menet vége felé.

Egy katonasipkás. sovány, szakállas ember egy kicsit elmaradt a többitől, mintha valami dolga lenne. Leguggol és kaparni kezdi a földet, majd egy csenevész marharépát rángat ki a fagvos földből és enni kezd belőle. A német hátra-hátra néz. integet is. hogy na. mi lesz már. de nem veszi észre mit művelt ez az ember. Az pedig köpenye alá rejti a kincset és ahogy ereje engedi, fut. de inkább csak apró léptekkel bukdácsol a többi után.

Aztán más látvány köti le a figyelmünket. Eszünkbe jutott az éhség — hogy eltörpülhet ez ennek a szerencsétlennek az állapota mellett — és lessük a konvhai lajtot. mert megígérték, hogy legalább kétnaponként meleg ételt küldenek ki hozzánk. És most már itt volna az ideje. Valaki már fel is fedezte a távolban és most azt lesi mindenki. De ezt se nézhetjük sokáig, mert közben ..vendégeink” érkeztek. Fiatal, suhanckülsejű német katonák.

— Te. a nyakamat teszem rá. hogy ezek SS-esek — súgja Kovács.

IT igveljük a legényeket, akik még itt is peckesen

x járnak, lobálják le a szerszámokat az autói’ó; és pillanatok alatt beássák magukat telünk alig kétszáz méterre jobbra. Közben megérkezik a mi kocsink is az elemózsiával, s az őrmester alig tudja visszafogni a népet. hogy mind oda ne rohanjon. Hanem erre nem is nagyon kerülhet sor. mert a németek is felfedezték, megérezték a paradicsomoskáposzta szagát és úgy körülvették a kondért. hogy abból semmit sem lehetett látni. Hiszen mentünk volna mi közelebb, de éreztük, hogy itt most nem mi vagyunk az urak. Nye’destünk tehát és csak belül forrt bennünk valami fojtott indulat. S a ’-öcsi megindult visszafelé, de mi mégis éhesek maradtunk. Vártuk az estét, a sötétet, hátha akkor vissza lehet egy kicsit fizetni a fizetetlen ebédért. De arra már nem került sor. A németek ugyanis, nem telt bele félóra, felszedelőzködlek. Olyan gyorsan, mint jöttek, el is tűntek nyugati iránybűn. Ismét magunk maradtunk, mint hős védők a szunyj hídfőállásnál, Egész éjszaka a

torkolattüzeket lestük, amelyek, mint fényes tűzcsóvai szinte beborították a délkeleti égboltot Pápa irányában;

A másnap — azt hittük — eseménytelenül telik eh Nem is történt különösebb. Csak délután láttunk valami mozgolódást a híd körül, mintha a németek mocorogtak volna. De lehet, hogy csak képzelődtünk, máskor is volt már így. Hanem egyszer csal? valaki közeledett felénk. Méghozzá kerékpáron. Amikor közelebb ért, akkor ismertük fel, a százados volt, aki útnak eresztett ide bennünket. Fiatal ember, majdhogynem nyálasszájú, ahogy itt az újdonsült nyalka tiszteket neveztük egymósközt. És most úgy ül a biciklin, mint majom a köszörű kövön. Kihúzza a derekát, mintha lovat nyergelne és valóban, jobbkezében lovaglópálcát szorongat. Kezén fehér glasszé-kesztyű.

— Hát ez hova indult? — kérdezte megrökönyödve az őrmester, aki a legfőbb parancsnok volt közöttünk, lévén a Igmagasabbrangú az egész kirendelt században. A tisztek, fene tudja, valahogy valamilyen indokkal, de mind odaát maradtak. Hát bizony hozzánk jött; Szemlét tartani. Egész viselkedésén érződött, hogy rettenetes hősnek tartja magát, de vigyázott a tekintélyére is. A kesztyűt le nem vetette volna Körülnézett, meghallgatta a jelentést, aztán látható igyekezettel el is távozott, Úgy jó ötven méterről azért még visszaintett s valami fenkölt pátosz volt a hangjában, amikor visszakiabált:

— Fiúk! Az utal só töltényig kitartani! — s elkarikázott.

Kovács Jancsi köpött egy nagyot g a tiszt anyját emlegette, aki talán édeskeveset tehetett az egészről.

{VI i pedig kiültünk a vasúti töltésre és onnét lestük az országutat, amelyen mint a euga-biga csápjai eav-két tank kúszot hol előre, hol hátra, tapogatva. puhatolva a? arcvonaiat. Erősen szürkült. Fenn az égen megjelent a jóllsmert ..varrógép”, a kétfedelű kis szovjet masina, amely úgy idegesítette a menekülő németeket, hogy képesek voltak puskával a vaksötéiben is reá lövöldözni. Dé most csendes volt a hídfőállás. Szinte észre sem vettük, olyan feltűnés nélkül szedf’őzködtek fel „hátvédeink”. Nem értettük mi az oka a nagy sietségnek, de aztán hamarosan mi is felfedeztük. Lassan. alig észrevehetően mintha elkanyarodott volna az arcvonal. Most már velünk eaviránvban. maid jobbra és balra szinte mögülünk csapódtak fel a torkolsttüzek. A sokszor hallott, sokszor emlegetett híres átkaroló mozdulatok és harapófogók! Amíg a németek Szanynál ásták be magukat, addig a támadók Vágnál és Mórichidánái keltek át a Rábán.

— Megmenekültünk! — ordított fel valaki közülünk.

— Átvonult a front. na. ezt se hittem volna — sóhajtott fel a szomszédom. Hát bizony, ha itt ért volna herniiket a támadás... Még elgondolni is rossz.

jVI ég alig piDnnallott, kiültünk a vasúti töltésre és iT* onnét lestük az előrekúszó hernyótalnasokat. Valami kétesfisztaságű kenyérruha lobogott felettünk békés szándékunk leiéül. De azok egyelőre ránk se herfevitettek. Hátra volt nicy a „mulattír g' befejező része.

i

Melyik fűmben látta?

imiiiiiiimiinmmmimmiiMiimiimiiHMiiiMiimiiimiiiiiiiMMiHiiMiMii