Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-07 / 262. szám
AJÁNDÉK (DICSNEK V. Szadovszkij elbeszélése B‘ í. A falugyűlés jóval éjfél után ért véget. A járási végrehajtó bizottság ■üléstermében meleg volt. A mennyezet alatt sűrű felhőkben úszott a dohányfüst. A muzsikok a kiabálástól egészen berekedve végül elhatározták, hogy minden kétségükkel és gondolatukkal egyenesen Leninhez fordulnak. — Ivanovot elküldjük Moszkvába — mondta a járási végrehajtó bizottság elnöke. Reggel nagy tömeg kísérte ki az állomásra Ivanovot és szigorúan meghagyták neki: — Feltétlenül üdvözöld Lenint a nevünkben. Nézd meg, hogyan él Vlagyimir Iljics és kertélés nélkül számolj be neki a dolgainkról. Ha vdkumit nem jól csinálunk, Lenin elvtárs majd megmondja és kiigazítjuk. Az elnök aláírta Ivamov kiküldetési papírjait, majd figyelmeztetően felemelte mahorkától megsárgult mutatóujját: — Aztán nehogy csalódjunk benned, barátom. Minden reményünk benned van. Egy hónapot tölts Moszkvában, és feltétlenül keresd fel Lenint. Számolj be neki részletesen végrehajtó bizottságunk politikájáról. — Tudom a dolgomat, Szemjon Petrovics, nem kell félnetek. Két nappal később, estefelé megérkezett a vonat Moszkvába. Ivanov kiszállt, keresztültört a tömegen, felmutatta papírjait az őrtálló vörös katonáknak és ünnepélyesen mondta nekik: — Lenin elvtárshoz megyek, bajtársak! 2. eesteledett. Iranov minden járókelőt megállított és kérdezősködött, hogyan juthatna el Leninhez. — Minek akarod ezt tudni? — kérdezte Ivánomtól egy hosszúr anyúlt, szigorú arcú katona, aki hidegtől kivörösö. dött kezeivel szánkót húzott maga után. A szánkón néhány hasáb fa, eOV darab fagyos kenyér és papírban egy marhafej feküdt. — Úgy látom, teli van a hátizsákod és a képed is gömbölyű, jóllakott — jegyezte meg barátságtalanul egy járókelő és alaposan megnézte Ivanoi'ot. — Mit akarsz Lenintől? Talán sok állj átok az adót? A gabonát eldugjátok, s egy darab fát sem ad*ok a városnak! V A hosszú katona elindult, de pár lépés után megállt és 1 varun'hoz fordulta., kissé barátságosabb hangon megjegyezte: — Talán nem is az adót akarod lesírni, hanem valami más ügyben mész Leninhez? Jól van, gyere velem, megrrtU- tatom hová kell menned. Szótlanul lépkedtek. Köröskörül minden csendes volt, csak a hó csikorgóit a lábuk alatt A szánkón heverő marhafej egészen ezüstös lett a dértől. Február vége volt, s a fagy még- erősen tartotta magát. Ivanov kísérőié a hidegtől dideregve nézegette a falusi küldött meleg, prémes bekecsét. — Na. megérkeztünk — állt meg hirtelen. — Menj arra egyenesen. Ott megtalálod Lenint. Azon a kapun kopogtass be. Már biztosan várnak — tette hozzá kissé gúnyosan. • Ivánon ügvet sem vetett a katona gúnyolódására. Elhatározta, hogy nem mozdul errő1 a helyről, bár a reggel még messzi volt. 3. Ä Kreml parancsnoka felhívta telefonon a nép biztosság ügyintézőiét és meovérdezte. mit csináljon azzal a pa-1 rászt* a! aki mén az éjszaka érkezett és mindenáron Vlagsritvir Iljicsh"z akar menni. AmV-or engedélyt kapott, honsi beeresztheti Ifyinryi'ot, megkönnvehhülten felsóhaifott. Röldog volt hóm/ végre megszabadult a ki'artó falusitól, aki már háromszor mutatta fel neki az ablakban agyongyűrt. pecsétes megbízólevelét. Lenin csak délben fogad*a Ivavowt: előszobába tele volt emberekkel, mind Vlagyimir Iljiccsel akartak beszélni. Amikor Ivanov végre bejutott Lenin dolgozószobájába, élcsodálkozott. Az irodahelyiség vagyon egyszerűen volt berendezve. Az asztalon egy levéltartó, két telefon és egy asztali lámpa. A telefonok gyakran csengtek. Amikor Lenin Ivanov elnézését kérte, felvette a hallgatót, az kíváncsian újra meg újra körülnézett a szobában, s közben ez járt az eszében: „Mindenki tanácsot kér tőle”. A nap besütött az ablakon, s nagy könyvszekrény üvegajtói aranyos fényben csillogtak. Az üvegajtó mögött könyvek sorakoztak. Olyan sok könyv, hogy Ivanov el sem tudta, képzelni, mikor ér rá Lenin ennyi mindent elolvasni. , Ivanov egyszerre észrevette, hogy Le<dn dolgozószobájában meglehetősen hűvös van. Kezét rátét* e a kályhára, amely éppen csak langyos volt. „Úgy látszik, kevés a fa. Biztosan nem szállítanak Moszkvába” — gondolta Ivaiov, s eszébe jutott az éjszakai beszél-J“ — Hűvös van itt magánál, Vlagyimir Iljics — jegyezte meg Ivanov, amikor Lenin befejezte a telefonbeszélgetést. — A kabátja sem valami meleg... Könnyen meghűlhet. — Miért gondolja? — kérdezte mosolyogva Lenin. — Nem kell ehhez különösebb fejtörés. Én vattázott prémes kabátban vagyak, még sincs melegem. Vigyázzon magára, Vlagyimir Iljics, és ha szüksége van valamire, szóljon a népnek. Szívesen segítünk. — Tizennégy fok, az normális hőmérséklet, Ivánon elvtárs. Már megszoktam — mondta Lenin. „Elég rossz szokás — gondolta magában hxwtov — Takarékoskodik a fával. Mindent a kórházakriák, meg a gyermekotthonoknak ad Nem vigyáz magára. Emi erélyes muzsik kellene melléje, aki jobban vigyázna rá ...” 4. Az emberekkel túlzsúfolt szerelvény döcögve, nyikorogva haladt előre. Ivamon a felső volcon feküdt, s cigare*tázott. Még mindig nem ment ki a fejéből az a beszélgetés, amelyet tegnap folytatott az alacsony kis emberrel akinek olyan jóságos szemei voltak és olyan vidáman nevetett. A falusi küldöttnek úgy tűnt, hogy még most is folytatják a beszélgetést a háborúról, az élelmiszerek elosztásáról a katonák és munkások kenyérellátásáról Oly sok mindenről beszélgettek. Lenin megkérdezte Ivanovtól, hogyan gondolkodnak ott falun a katonákról, a munkásokról, hogyan segít a járási végrehajtó bizottság a szegényeken. „Lenin egészen egyszerű ember, a m1 emberünk” — gondolta elégedetten Ivánon Hirtelen eszébe jutott a langyos kályha. „B'zf.osan meg fog fázni — gondolta nyugtalanul. — Otthon feltétlenül beszélek erről az emberekkel.” 5. Javában folyt a munkás- és katonaküldöttek szovjetjének tanácskozása. A frontokon, kialakult helyzetről egy katonai szakértő tett, jelentést, aki szemmelláthatóan élAnefhrflpn volt mindennel, amiről csak beszélnie kellett. Orretintetőjét kezében tartotta és időnként idegesen hadonászott nele — A kolerák felett aratott győzelem, bármilnev nemi volt is ... A cs^nt^n csillogó üvegei ide-oda jártak a levegőben mintegy hangsúlyozva szavainak jelentőségét .. — ... v°m gyengítette az általános helyzet élességét. A hadseregnek tonábbra is szüksége van femmerre,\ ruházatra és kenyérre. Kenyérre még nagsrobb szükségünk van. mint lő-zerre — azt zsákmányokmk az elleniéitől Sainos. a katonákat csak úmi lá*hati"ik el kenyérrel, ha rekrindlMfnk a parasztoktól, és ez mit tanú s-1 ? .. Váratlanul felnevetett valaki, s erre a v.""etésre a érintető gyorsan viszukerüJt a heh lére: o katonai szakértő csodálkoz"a áttanította meg hogy Lenin nevet. — Nagyszerűen kigondolta, Jakov Mihailovi-s! Lenin a mellette ülő szoviet küldötteknek átnyyétrtt egy hanoi, amelyben egy hír zöld cemzávpil volt bekeretezve. Valamennyien érdeklődéssel, moselyogi'a olvasnák a távirati iroda 1919. február 25-i jelentését: „A. mVinovoi járási végrehajtó bizottság ülésén a moszkvai kiküldetéséből hazatért Inamon elmondotta, hogy Lenin helyesli a végrehajtó bizottság politikáját, iidvöz'etét és köszönetét küldi a falusi dolgozóknak. Ivanov elHárs ugyanakkor hangsúlyozna hogy Lenin rosszul fűtött Tálcásban dolgozik A járási végrehajtó bizottság ezzel kanrsvia*ban határozatot hozott hogy a végrehajtó bizottság költségén egy liánon fát k':ld Lenin elvtársnak. szükség es"*én ned'n a sa*á.t koi'ácsukkal rendbehozatják Lenin kályháját.” 6. —~ Kételked.he'üvk-e ezekutáv? — kérdezte egnsz-rre elknmohjbdva Vlagyimir Ilji-s az eg'ire jobban piruló katonai szakértőt — Honnan veszi kérem, hogy a parasztok nem támogatják a hadsere get? Csak m”? kell gyózni őket, be kell bizonyítani nekik, hogs/ mi űz egész dől gozó pamcsztság érdekeit védjük. Ha az emberek meggyőződnek róla, hogy pártunknak a név érde'-ein kívül nincs más érdeke akkor nem le~z szükség rskvirálásra. Ha ön n-m így gondolja, azt tanácsolom. ford'll:on I-anovhoz, a falusi küldő* thöz. Biztosan ne"~so ára feljön a kováccsal és a tűzifával. Lenin arcán ebben a pillanatban lágy. jóságos mosoly suhant át, és a szeme mélyén szikrák csillogtak. NAGY ISTVÁN: Magyarul szólok, Anyám nyelvén, Más nyelven szólni, sajnos nem tudok De szívem szava, s megértik talán unokáim, s a jövő holnapok. A mélyből jöttem ezermagammal, hol nem ragyogott kék színnel az ég, sziklát szaggattam két karommal és foggal martam földanyánk ölét. A földbevágó társadalmi átok messzeűzött a fények elöl. Bújkálva mertem hágni a színre amúgy alól, a temetők felöl, Fojtottan mertem sírni, ha kellett, könnyel áztatni szikkadt kenyerem. S lankadt erőmből annyi se tellett, hogy összecsapjam kérges tenyerem. De erős voltam, nem rogyni térdre, s kikönyörögni jogom, igazam, nem hajtni fejet oltárok előtt, s előtted zászló meghajtni magam. És térdrerogyva dicsőíteni, selymeddel fedni meggyötört szívem, dalokba szőve Téged zengeni, selymedbe szőni megzilált hitem. Mert ott lobogtál homályok mélyén, a tárnasötét éjjelek között, amikor lelkünk hamvadt a máglyán, s a máglya gyújtó kínján röhögött. Fáklyaláng voltál. Tűzhely a télben, lámpák a kunyhók vaksi ablakán, s ötágú éked vezette népem, szabadságvágyó ősök nyomdokán. És mikor minden összeomlott, végórát sírt a csecsemőtorok, búrakelt évek gyászsorából, nemzettél újra tiszta holnapot. E holnapunkért dicsőség Néked, Selymed övezze világunk szívét, Világítóan terjedjen a fényed, s ragyogja be az egész földtekét. (Fenti verset a Megyei Tanács novem bér 7-i irodalmi pályázatának díjnyertes írásaiból közöljük.) F. TÓTH PÁL: ÁLLOMÁSOK Gyermek voltam — a téli csendben hallgattam messzi füttyödet — és láttam — az ablakon kilestem — hogy vonat, vonatot követ. A felnőtt persze így beszél: — Falombot lengetett a szél! * Az iskolások dicsekszenek, — arcukra büszkeség kiül — hogy bejártak szép vidékeket, én még nem, falumon kívül. Első utazás, izgalom... Restellem mondani korom. * Zöld ládában kefe és suviksz, mellettem pityereg anyám, foltozmtia tépett álmait, de fájdalmát nem takarja már. Sötétbe vágtat a vonat, zötyköli áru-sorsomat. * Olyan, mint egy idegen világ, nem látni sehol ismerőst, halkan zörren a kőrisfa ág, csizma dong vagonok előtt. Német katona femn'erek — a gyűlölt janicsár-sereg. Leonyid Pervomajszkij: Milyen sok kép, ami feldereng, nincs köztük egy se nyugtató, mögöttük a muht árnyéka leng, eltűnik, mint kései hó. — Arca megújult, szíve más, értünk lüktet az állomás. Ragyogva fut szerte a sínpár, vAnt a testünkbe kék erek, pezsdülő, friss életet visz már, s a bénult ország megremeg és tettre kél, építésbe fog, — az ember is már mosolyog. Tarka szép március, tavasz van, ismerősöm minden faág, — mintha tengeriszem kipattan, kinyílt már a barackvirág. Te kedves állomás köszöntlek! Indulunk tovább! Emílián Bukov: Petőfi Sándorhoz Győzelmes tavasz Kunszentmártoni. Szememre nem jön álom. Ű élt és énekelt e földön, ő! Jártam már ennél szebb és rútabb tájon, van sok város, falu, folyó, mező. Szétlőtt, sötét házak, Nem én akartam. És nem te dúltad nálunk szét a kertet; de háború van. Toliam mellett kardom, így jöttem országodba. Jönnöm kellett. Ez hát a zápor, mely téged vert régen... Ma én vagyok, kit bőrig áztatott. Hajdan s ma is csak egy nap kél az égen, csak egy a csermely, mely itt lenn csacsog. És épp e fák lesték egykor (ki tudja), -> mi fájt, mi ébredt, zengett szíveden: merről eredt s hová vitt sorsod útja e fáktól végre megkérdezhetem. Te is tollal s karddal mentél csatába. Tán épp ez volt tanyád egy éjszakán! S itt ez az éíszemű lány — urokája annak, kit még te csókoltál, talán. Találkoztunk, bár száz év választ*széjjel. Köztünk nines per, testvérré tett a kard. Míg elmerengtünk, véget ért az éjjel: amott már halvány pírt öltött a part. A nap közéig. Fe'száll a páratenger. Lelkemben ős-reménység ébredez. Eggvé olvasztott bennünket november: — egyforma vér- s esőcsepp permetez... (Radó György fordítása) Forr a tavasz. Tüze lángjaitól csillog a szem s fut a bánat. Lélegzik a lomb. S nézd: vége sehol vize parttalan áradatának! Omlik a fény. A tetőkre zuhog s arcokra, fejekre aláfőly. Megrészegedik a szem s a torok forró bora jó zamatétól. Nyújtózik a kert, mint hosszú, nehéz, mély álom után, aki ébred. Egy édeset ásít, úgy néz körül és várja, nem ismerik-é meg? Fegyverben a kert! Rügy-ezrede nő, kész felsorakozva a harcra. S indul, hogy az élet és a jövő teli bimbóit kifakassza. Duzzad a nedvtől a csöpp rügy! A lomb!... Nézd, mennyi, de mennyi virág van... Győz a tavasz, győz. Ünnepe zsong s szétárad a nap sugarában, 40 (Szegzárdy-Csengeri József fordítása.) '■-y? ■ A forradalom emlékeiből A Nagv Októberi Szocialista Forradalom emlékezetét sok írott dokumentum, vers, elbeszélés, kép és rajz őrzi. Nekünk különösen kedvesek a magyar vonatkozásúak. Képünk: Szamuelly Tibor és Podvojsz kij ukrán hadügyi népbiztos.