Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-03 / 259. szám

.Megyínk felfedezhc GYÖRGYE BOGOEVICS: HUSZONNÉGY EGY ELLEN Szovjet hönxv ünnepi hete | EDVI ILLÉS ALADÁR festő 1870-ben, május 15-én Budapesten született. Párizs­ban és Budapesten tanult. Mesterei Greguss János, Székely Bertalan voltak. Tanulmány­­utakat tett Francia- és Olaszországban, Angliában és Hollandiában. 1900-tól Szolnok mellett Szajolban dol­gozott. Itt festette meg két fő művét, a ..Szajoli vízvezeték”-et és a „Szélmalmok”­­at. (Lásd az alábbi képet.) „Szürkés tónusú, változatos ecsetkezeléssel megfestett kép érzéstartalmának erejével és momentali­­tásával kimagaslik Edvi Illés Aladár egyéb művei közül és a legjobb alföldi tájképek közé tartozik.” A LEGNAGYOBB akvarell-festő, az ak­­varell-iestészetnek hazánkban ő szerzett te­kintélyt. Azért is jött az Alföldre, mert itt megtalálta a hangulatos kis paraszti tája­kat. A sötét istállók, kisborjúk, omladozó falu kerítés, füstös parasztkonyhák a té­maköre. 1903-tól főiskolai tanár, az akvarell­­tanszéket vezette. Rendkívül jó pedagógus volt, számos nagytehetségű akvarell-festőt eresztett útjára. Ilyenek: Csebi Pogány Ist­ván, Horváth József stb. ÁLLANDÓ szereplője volt nemcsak a magyai-, de külföldi kiállításoknak is. Ak­­varell-munkáival hazánkban és Európa­­szerte díjakat nyert (állami vízfestmény díj, München aranyérem, Barcelona arany­­érem, stb.) B. Székely Júlia * (Elűző cikkünkben, Perlmutter Izsák festő jellemzésében a következő sajtó­hibák fordultak elő: Nem — Besztercetanyai «—■, hanem Besztercebányai című munkáján hihetetlen gazdagsággal dolgozza ki a különböző fehé­rek — nem valós —, hanem valör értékeit.) Leonyid Pervomajszkij Induló A fogoly katonák hazatérnek, de hol van a dalnok, a nagy? Páncélja lepattan a télnek, kun földön is enged a fagy* Mért röppen a légben.a szikra? Tűzcsóva miért kanyarog? Előre, Lenin katonái, előre, vörös magyarok! Ki jár a kemény, hadak élén, daloló, sugaras tünemény, hogy a magyar éjszaka mélyén kigyúljon a hajdani fény? Tűzben szuronyok hegye villan, mint nádon a nap ha ragyog! Előre, Lenin katonái, előre, vörös magyarok! Ünnep derül újra hazánkra, beszélni fogunk vele még, lobban Budapesten a lángja, és Debrecenben tüze ég. Feszengnek újra a meghitt, a régi Pelöfi-dalok: Előre, Lenin katonái, élőre, vörös magyarok! Még messze a drága szabadság, Kárpát havas orma megett, de a harci parancsol kiadták: mennünk csak előre lehet! Az égen a lenini csillag, Petőfi tűzlelke lobog. Előre, Lenin Icatonái, előre, vörös magyarok! Gáspár Endre fordítása Andrej Malisko A BLUE HAZÁJA Nem szellő, hajnaltáji permet, nem vészes, szárnyas fergeteg — hazám lehellete csapott meg és járta át a szívemet — ' viharvert, napsütött vizekkel s akár tavaszi áradat, mezőkkel, melyek mint a tenger, az égig felhuilámzanak; s ahogy, ha gyermek ajka rebben s röpítve madarak dalát, lágy szirmok fellegével frissen, üdítőn, mint az ifjúság. • Nem pirkadat piros rubiniján - kápráztatott el a világ — — _ Hazám, a te szemed tekint ránij "" tüzes napként lelkembe lát, Erő és bölcsesség e szempár, mögötte múltunk harctere ^ s jövendőnk hajnala dereng már, világos sorsunk int vele.-r ■ a. **>«­Milyen bástyákat vertünk szét mi. milyen utak hátunk megett! Zizegnek Volgánk bő sztyeppéi, dombok kéksége integet. Barátságot, békét e tájról ^ vitt szovjet földünk hős fia a Kárpátok ormára, s távol, a Duna-táj lankáira. ! Pusztuljon minden rabság végre, csalás, erőszak — vesszenek! Anyám r— a szabadság felé te a földet szárnyakon viszed! Polgár István fordítása SZERKESZTŐI ÜZENETEK á áramszoros hurrá a gyógyfürdőknek! Le a sapliával az anyatermészet ötletessége előtt, amellyel ki­eszelte a gyógyforrásokat. — Mert az emberek olyan töké­letlen lények, hogy saját szervezetüket sem kímélik, Az egyik iszik, a másik do­hányzással pusztítja a tüde­jét, a harmadik annyira resz­ket az egészségéért, hogy et­től kap szívgyengeséget, a negyedik reumát szerez be s ezzel együtt képességet az időjóslásra. Nos, az anyatermészet el­határozta: — én e szegény be­tegek részére javító műhe­lyeket létesítek. Hadd igya­nak gyógyvizet, hadd gőzöl­jék a lábukat, hadd göngyöl­jék iszapba földi akaratukat azok, akik törődnek az egész­ségükkel. Az igazat megvallva, cso­dákat azért nem szabad vár­ni! A gyógyhelyen sem nő­nek új fogak, és az elvesztett hang sem tér vissza... De, térjünk a tárgyra Azaz: személyre. Petár bácsi, idős kollégánk, alaposan el­­nyiíttc az idegeit. — Menjen gyógyfürdőbe! — javasolta neki az orvos. Optimista hangulatban utal­tuk be az öreget egy üdülő­be. Petár bácsi elutazott, Két hét múlva úgy tért visz­­sza, mint a saját árnyéival Szidva szidja a gyógyhelye­ket, propagandát folytat az anyatermészet ellen, állan­dóan pislog a balszemével, és folyton rángatja az egyik vállát. Elképedtünk. Mi történhe­tett Petár bácsival? Jó szán­dékkal elküldtük gyógyulni, s 6 kétheti üdülés után rán­gatózik. mint a szarka hó­olvadáskor Itt valami nincs rendben! 0 sok jóval később tudtuk még, mi történt. Petár be i egy csendes szombat délutánon elmesélte gyógy­fürdői kálváriáját. Mikor megérkezett a gyógy-* helyre, alig lépett le a vonat­ról, vállon ragadta valaki: — Stop! Ne mozduljon! Rögtön készen leszünk. Petár bácsi bámult a tá­madójára, az pedig tovább ostromolta: *— Álljon nyugodtan, bá­csikéin, azonnal lefotografá­­lom. Időzített felvételeim pontosak, tiszták, páratlanok, ön rokonszenvesebb lesz a képen, mint Aga khán. Petár bácsi összerázkódott, annyira megsértették köztár­sasági érzelmeit, és éppen csípős válaszra készült, mi­kor valaki a balkarjánál fog­va húzni kezdte: — No, hiszen, Aga khán! Inkább velem fényképezhesse le magát és garantálom, hogy olyan lesz, mint Marko ki­rály! — Ördög vinné el az ilyen fotográfiákat! — kiáltott Pe­tár bácsi. ■— Ha már lefotog­­rafáinak, a saját ábrázato­­mat akarom a képen viszont­látni, nem az Aga khánét, meg a Marko királyét! f) percben valaki hátul­­ról rántotta meg a ka­bátját: — Ne hallgasson rájuk! — S2iszegte fűiébe legújabb tá­madója, — istentelen alakok :zek. Én azonban egy pilla­­iat alatt olyan felvételt ké­szítek magáról, hogy olyan esz a képen, mint szent Pe­er! Egyúttal dokumentet is küldhet a családjának, hogy szerencsésen, épségben és igészségben megérkezett az üdülőbe! — Ügy is elhiszik! Nem kell dokument! — kiabálta Petár bácsi, de a fotográfu­sok nem engedték el a cso­magjait, lökdösődtek, és ki­ki a saját céget magasztalta. — Vegyenek le, ha muszáj, — adta meg magát Petár bá­csi a sorsnak. Kihúzta a nya­kát, méltóságteljes képet öl­tött, — kattant a gép, kész is volt a felvétel. Utána minden különösebb esemény nélkül eljutott a szállóba, megkapta a szobá­ját. lepakkolt és lement reg­gelizni. Épp egy kávéban ázott dagadt kiflidarabot emelt a bajusza alá, mikor hátulról rákiáltott valaki: — Csináljunk-e egy jé fényképet emlékül, öregúr? Petár bácsi félrenyelt, í még a bajuszából is csepe­gett a kávé. — Diadalmasan mondta, mikor kiköhögte magát: — Elkésett, barátom. Már az állomáson lefényképeztek! — Az állomáson? — legyin­tett a fotográfus. — Az nem üdülői emlék! Bárki levetet­heti magát az állomáson. Ez itt. ez más dolog. A felvétel máris bemutatja a gyors gyógyulást és a kondíció fel­javítását. Petár bácsi sóhajtott, és idegesen megrántotta a vál­lát: — Hát akkor, vegyen le maga is! /'Ifikor este pihenőre tért Petár bácsi, összegezte a nap eseményeit: megérke­zett, elhelyezkedett, fényké­­kezlcedett. Minden rendben van. Holnap hozzáfoghat ide­gei rendbehozásához. Szegény Petár bácsi! Nem tudta még, hogy ezen a kis gyógyfürdőn egyidejűleg 24 fotográfus tartózkodik. Hu­szonnégy buzgó szolgálatte­vője ennek a művészetnek. Huszonnégy elszánt és szen­vedélyes vadász, aki elhatá­rozta, hogy minden vendéget megörökít az utólcor számá­ra, megment az utódok fe­ledek enységétöl, és e cél ér­dekében a 24 lesipuskás meg­szállva tartotta az üdülőhely valamennyi útker észté zését, parkját és sétányát. Petár bácsi egyáltalán nem tudta, hogy már reggel, mikor a kú­rára megy, bíróság elé kerül a társadalmi rend megsérté­séért. Ment az úton a napsütéses reggelben, elgondolkodott az emberi betegségekről, és hir­telen felbukkant előtte tíz fotográfus. Váratlanul top­pantak elő a bokrok és fák mögül, és ráirányozták ár­tatlan áldozatukra különféle márkájú masináikat. Petár bácsi segítségül hívta a járó­kelőket. Azok azonban, meg­látva a fényképészeket, hát­tal fordulva rohantak a kö­zeli cserjésbe. A fotográfusok egy része utánuk vetette ma­gát, —• a maradék Petár bá­. esi köré tömörült, kifejezet­ten támadó szándékkal. Mit ■ tehetett? Kétségbeesetten csa­■ pofi a kezével: — Fényképezzetek le, az­tán menjetek a pokolba! C zörnyű csetepaté kelet­­kezett. A fotográfusok ■ hajbakaptak rajta, hogy ki : fotografdíjon? Mindegyik a másikra kiabálta, hogy az i tudatlan és dilettáns. Ügy áll . a kezében a masina, mint . karmesternek a tésztaszűrö... . A civódásból ökölharc lett. Megérkezett a rendőrség, mindenkit lefogtak rendbon­­\ fásért. Petár bácsit bevitték i tanúnak. Petár bácsi órák múlva i egész megtörtén hagyta el a bíróság épületét. A gőzfür­­. dőben panaszkodni kezdett megértő ábrázatú szomszéd­jának a mostoha sorsra. > A szomszéd, szintén gőzö­lögve, mély együttérzéssel ■ csóválta a fejét. Aztán így X i szólt; \ i — Igen, ezek a fotográfu-1 i sok kibír hatatlanok. S ha f . még tudnának fényképezni. £ : De jöjjön csak be hozzám. ! majd meglátja, én milyen : pompás fényképeket csinálok . magáról! Mert én is fényké­pész vagyok. , Petár bácsi csak annyit ér­zett, hogy merül. Mikor magához tért, hét i fotográfus tört be a szobájá­ba, mert heten kapták le azt . a pillanatot, amikor Petár bácsit a fürdő személyzete kimentette a m'zbnl. Most mind a heten Petár bácsi nyakába akarták varrni a nevezetes „pillanatfelvétele­ket .. Petár bácsi még sokáig dü­­hödten járkált a szobájában, mayában ordítozott, hadoná­szott, Marko királynak kép­zelte magát, és fantomokkal viaskodott, akik le akarták fényképezni. Mikor valamennyire meg­nyugodott, látogatót jelentet­tek neki. Belépett egy isme­retlen, cs meghatott elfogó­dottsággal kezdte: — Drága uram, nyilván­való, hogy maga már nem sokáig húzza. S ugyebár, a sorssal vitázni hasztalan. De, ha már távozni kell e gyö­nyörű világból, legalább hagy­jon valami emléket magáról. Engedje meg, hogy lefényké­pezzem önt ebben az „utolsó órában'', hiszen holnap már úgy lehet, késő!. -. > '7/*. át ezért tért vissza Pe­­^ tár bácsi olyan állapot­ban, hogy szánalom ránézni. Meg is beszéltük a kollé­gákkal, hogy valamelyik nap kíméletesen lefotograf áljuk. Csak attól félünk, felizgatja, ha fényképezőgépet lát. De X legfeljebb a jobb szemével is J í pislog majd, és a jobb vállát is fel-felránja, mUvt olvadás- |j kor a szarka. Fordította: 21 K. TÓTH LENKE. |c — - ... - 4 ( Donkó László, Jászszent­­’ andrás, Péli Árpád, Kisujszál- j lás, Páli! József, Debrecen, i ; levélben válaszolok. i P. E. Szolnok. Három verse r kedvező benyomást kelt. In- s kább apró hangulatok, mint e nagy érzések termékei, de i mint ilyenek kedvesek, meg­­kapók. Írjon máskor is. Hortobágyi László, Debre- e cen. Kis allegóriája közlésre £ kerülj * N. I. Szolnok. Versei közül ♦ jónak tartom a „Vergődését ♦ és az „Őszi dal”-t. Ezek jönni ♦ is fognak. Az „Álomasszo- j nyom“ erőltetett téma, szűk- | ségképpen a kifejezések is J azok. Az ,-,Egyedül" jó gondo- * lat. Az utolsó két versszak } költői kidolgozása is szép. Az ♦ első rész viszont laposabb, J Érdemes lenne átdolgozni. | (Szúr may) * JOHN REED: Tíz nap, amely megrengene a világot /.(Kossuth Könyvkiadó, 1957.) X Végeláthatatlan a könyvek, 2 újságcikkek, vissz aemlékezé­­jsek, regények, versek, drá- 2 mai művek sora, melyekben 2 a költők és regényírók, új­• ságírók és egyszerű szemta- Jnúk az emberi történelem ♦ döntő fordulatáról, a Nagy ♦ Októberi Szocialista Forra­* dalomról, annak eseményei- J ről és vezéralakjairól írnak. {A 40. évfordulóra a Kossuth í Könyvkiadó ebből a sorból tégy igen érdekes könyvet sze­­| melt ki magyarnyelvű ki­­»adásra: egy amerikai újság­­! író riportkönyvét, a forra­* dalom legdrámaibb napjairól; ► John Reed nem akkor ta­* 1 álkozott először a munikós­­»mozgalommal. Mint laptudó­­£ sító, ott volt egy ameri-Í* kai selyemgyár munkásainak sztrájkjánál, harcolt mexikói felkelő vezér oldalán, látta az amerikai tőkésok borzal­mas leszámolását a sztráj­koló munkásokkal és család­tagjaikkal és az I. világháború idején felismerte a háborús Oroszországban a közeledő forradalom jeleit. Mint igazi újságíró, nem elméletileg jutott el a for­radalom szükségességéhez, elkerülhetetlenségéhez, ha­nem a tapasztalatok, a té­nyek győzték meg. Könyve előszavában írja: „A, küzde­lemben érzelmileg nem ma­radtam semleges. De e nagy napok történetének elbeszé­lése során igyekeztem az ese- ' menyeket a lelkiismeretes ri­porter szemével nézni, s csak az igazat írni." Jelen volt a forradalom minden jelentős ( eseményénél, vagy megbíz­ható szemtanúkra hivatkozik. ' Személyes élményei alapján 1 pzámol be a november 6-i i összorcezországi Szovjet­kongresszusról, látta és hal­lotta Lenint azokban a tör­ténelmi pillanatokban, ami­kor a békéről és a földről szóló dekrétumot terjesztette elő. „Olyan nyugalom és erő áradt szavaiból, mennek ha­tása alól senki sem vonhatta ki magát. Megértettem, hogy miért hisznek Leninnek ..." Résztvett Moszkvában a for­radalom hősi halottainak te­metésén, és itt állapította meg: „Egyszerre tudatára éb­redtem annak, hogy a vallá­sos oroszoknak már nincs szükségük papokra, akik imádkoznak értük, hogy be­jussanak a mennyországba. A földön olyan birodalmat építenek maguknak, amely fényesebb, mint az Ígért mennyország, és amelyért iicsőség meghalni

Next

/
Oldalképek
Tartalom