Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-24 / 277. szám
s7 Ötödik csípés SZATIRIKUS OLDAL 1957. november 24 Szemléltető ábra »i.s azokról a tsz-ekről, amelyek iszonyodnak a tagfelvételtől. Pista bácsi meg a Gyurka liba ILYENKOR ŐSSZEL, amikor kiforr az új bor, eszembe jut egy kedves, néhány évvel ezelőtti történet. Itt a megyénkben, Tiszaföldvár mellett, Bátaszöllőben esett meg TaJcács Pista bácsival. Azon az őszön a szokottnál jobb termés volt a szőlőből. A termés egy része hordókban kint volt a szőlőben, egy kunyhóban-. S ha már megtermett — gondolta Pista bácsi —, nagy kár lenne, ha ellopnák. Így aztán az ellenőrzés ürügyei alatt gyakran meglátogatta a boros-kunyhót, egyetlen jóbarátjával, a Gyurka libával. — Merthát nagy becsben volt ám a liba Pista bácsi előtt. Nemcsak, hogy az utolsó falatját, de még az utolsó korty bort is megosztotta a libával. — A csöszködés végeztével mind a ketten jó kótyagosan, düüöngé Ive indultak haza. Pista bácsi az egyik oldalban duller igéit, a liba a másikban, s aztán fordítva. Szinte az egész környék a csodájára járt. A Gyurka liba mindig együtt ivott Pista bácsival, s ha Margit néni nem kardoskodik erősen, tán még vele is aludt volna. A LIBA ÉPPENÜGY ismerte a kék bögrét, mint egy S esztendős kisgyerek, mert Pista bácsi mindig abból adta neki a bort. Reggel még fel sem keltek, de Gyurka már a csőrével rágta a drótot, szárnyával meg verte a kiskaput. Vagy ha sikerült neki beszökni a kertbe, akkor meg hol az ajtót leopogtatta vei. S mikor végül elindult gazdájával a kunyhó felé, nemvolt a környéken boldogabb élőlény a Gyurka libánál. Igaz, Margit néni nem vette túlságosan jó néven, hogy a liba ilyen megkülönböztetett elbánásban részesül, dehát Pista bácsinak ezt hiába mondta. Gyurka libának mindig elő kellett készíteni a maga porcióját, nehogy valamiből is hiányt szenvedjen. Ezt gazdája, Pista bácsi nagyon is megkövetelte. MIKOR MÁR az első hó is leesett, Gyurkára egyre szo-Bizony, csak meglátszik, melyik szolnoki háziasszony olvassa rendszeresen a Tiszavidék Családikor rovatát. A helyzet ugyanis az, hogy itt a tél, s a szolnoki asszonyok itt állnak minden sütő- főző-ötletesség nélkül. Az ötletekről viszont az jut áz eszünkbe, hogy azért napjainkban már nem a szomszédba, hanem a Nemzeti Étterembe kell menni. Mivel, hogy a Nemzetiben találták fél, hogyan kerülhet a vendég elé frissensült rántott sertésborda, s pirított burgonya körítés helyett, — vízben főtt krumpli (zsírt sose látott, ámbátor úgy hírlik, némely helyen —, a Békében, a Halászcsárdában — zsírban sütik a pirított burgonyát) s valami élvezhetetlen borjuféleség. Hogy a vendégek mit szólnak ehhez, azt tudjuk. S hogy az étterem vezetője semmit sem sízólt, azt is tudjuk. Sőt még azt is, hogy morúbb napok virradtak. Margit néni mindig többet zsörtölődött a liba miatt, mivel hogy az belucskolta a tiszta konyhát, s néha még a szobába is beszökött. Az egyik alkalommal Pista bácsi távollétében a ház asszonya éles késsel véget vetett Gyurka életének. S ha már nem töltött volna Margit néni Pista bácsival előzőleg házasságban 40 esztendőt, tán még válóperrel fejeződött volna be Gyurka liba históriája. cs. f. e pár sor írásért a legszívesebben vízben főznék meg a Jászkun Kakast is. De mi helyett tálalnák a vendégek elé? Ehhez kérünk háztartási tanácsadást. Illat-szótártól az íz-magnóig Hallom, hogy egy New- Orleans-ban működő illatszergyár ezerkétszáz lapos „illatszótárt készített. Nem is utolsó ötlet... Még mifelénk is elkelne, persze sorozatgyártásban, hogy a sokat emlegetett „második műszak” asszonyai is élvezhessék áldásait. Teszem fel, a férj morcosán tér haza, kicsit megfázott a novemberi szélben, kicsit megdögönyözték az autóbuszon; ilyenkor persze semmi sem jó neki. Példaként a finom babcsuszpájzt említem kolbásszal, melyre ilyen állapotban kétségtelenül ráfogja, hogy — kozmás. Az asszonykának nem kell mást tennie — gondolom —, mint fellapozni a 347-ik oldalt, ahol a fokhagymás kolbász orrcirógató illata érezhető, majd összehasonlításul a 984-iket, mely átható kozmaszagot áraszt. Ugyebár, a fejlődésben sosincs megállás; remélhető tehát. hogy rövidesen íz-szótárral is gazdagodik az emberiség. A magam részéről igen gyakran fellapoznám a serpenyős-rostélyost, esetleg az idei libát uborkasalátával. Gondolom, a kislányom inkább az indiáner- és krémesoldalt keresné, míg nejem a tojáslikőr után kutatna az ízszótárban. Nemde, ezután már csak egy picike lépést kell tennie a tudománynak az ízmagnetofonig? __De szép is tenne! Életem alkonyán feltennék — persze csak olyankor, ha az asszony nincs otthon — egy-egy íz-szalagot az íz-magnóra, halk. szerelmes szerenádot a lemezjátszóra, feltolnám ráncos homlokomra szemüvegem, behunynám fáradt szemeim; a szívem, ajkam egyszerre emlékeznének; Ez a Mari szájának íze volt, ez a Katié, ez a Julié... — borváró — «— bl, *—■ A ‘7c<A'k-A$ csípje meg... ..i a Cibakházi Gépállomást, mert csak olyankor végeztet Tiszainokán daráltatást, amikor esik az eső, amikor más munkát nem tudnak végezni. Pedig a tiszainokai disznóknak van égy rossz szokásuk: nemcsak ilyenkor esznek, ...a Mezőtúri Perzsaszövő Üzem részlegvezetőjét, mert a szövőlányok betanításánál kivételeket csinál, :s. a Szolnoki Kéményseprő Vállalat azon műszaki vezetőjét, akitől a Tisza Antal út 10. sz. ház lakói több esetben hiába kérték a kémény kitakarítását. A kémény erősen füstöl. Vagy úgy gondolja a műszaki vezető, hogy a füst az élő embert is konzerválja? im a kunszentmártoni állomás illetékeseit, mert a váróteremben nincsen világítás és este effymás ölébe ülnek az emberek. Ez időnként lehet kellemes, de többnyire bosszúságot okoz. — ■. i -‘Tiííla.ilátí tanácsadást kéimtUl BONNI KÉP $ „Konrád bácsi, meséld el ne künk újra azt a mesét az újraegyesítésről, a N ATO segítségével!.. CsuElíval rókát? Egy hunyadfalvi vadász töprengése A napokban olvastam a Tiszavidékben Réti Gyula megyei vadászati felügyelő cikkét. Azt írja többek közöttt hogy ne csak akkor legyen vadász valaki, amikor nyulat kell lőni, hanem akkor is, amikor a dúvadat kell elpusztítani. A hasznos vad pusztul akkor, ha a dúvadat nem irtják. Ez kétségtelenül így igaz. Van azonban egy kérdés, amire ezideig nem kaptam választ. Két esztendeje üt lakom Hunyadfalván. Mint vas dász, Kőtelekhez tartozom, aKőtelek — Nagylcörü — besenyszögi vadásztársasághoz. A tilalom ideje alatt mi is megkaptuk azt az utasítást, a vezetőségtől, hogy fegyvert csak akkor vihetü.Ck magunkkal, ha legalább öten vagyunk együtt. Én 7 km-re lakom Kőtelektől, s ha történetesen meglátok egy kóbor kutyát nyulat hajtani, vagy rókát ólálkodni, — amitől már lassan tele lesz a hunyadfalvi határ —, akkor csupán azt tehetem, hogy előbb átmegyek a 7 km-re levő Kőtelekre, és szólok a többieknek, s akkor mehetünk ki a határba a kutyát, vagy a rókát agyonlőni. De mit csináljunk, amíg legalább öten nem leszünk? Csúzlival, vagy piszkafával kergessük addig arákat? Hát erre tessék nekem választ adni. Az én javaslatom az volna, hogy minden vadász ingye macával puskáját és ha dúvadat lát, puffantsa le kíméletlenül. De — a vadőrnek is legyen rá figyelme. GÖBLYÖS LÁSZLÓ, Hunyadfalva. ■" ............ 'Theée &(fóuiaw Szentéletű férfiú vala, Dömötör, a próféta, aki a pusztában lakék, s hogy a pusztában éli le életének zömét igen megnövekedének az 6 szakállai. Tisztelték pedig őt ezért a környék énekesmadarai, a tavak, folyók, halai, a? illatos mezők virágai, a rajtuk mászkáló rovarokkal. Legkiváltképpen ugyan Dömötör, a próféta vala legbüszkébb saját szakállára. Mindazonáltal jelenés zavaré meg egyik nyári éjjelen a próféta nyugalmát. Jövének pedig hozzája isten angyalai ezen éjszakán, s hozák a nagy isién táviratát. Hangzók pedig az égi távmondat efféleképpen: „Kegyelt gyermekünk, Dömötör! A mennvei közieazsatás nem engedheti meg, hogy földi alattvalónk s akkora szakállt növesszenek, mint amely felhőntul uralkodónk arcát ékesít. Megparancsolánk hát. tüstént a városiba bemenjél, s magadat isten kegyelméből megnöveltedet* arctüskéktől megszabadítsad.” _ Istenfélő, s engedelmes férfiú vala Dömötör, a próféta vévé hát útjait a város fele Hét nap, hét éjjel vándorol amiglen a borbé’yokra nerr talála. Beüle pedig a székbe ahogy következnének a venöltözködék vala, az fényes ruházatú emberek mind elébe terűiének, még azok is, akik később jöttének volt ugyan. Hét nap, hét éjjel várakozik a borbélyok székére a szentéletű ember, s látá ezitíő alatt a következőket: A borbélyok csak azokat borotváiéit meg tisztességesen, akik borravalót is adának nékik, s ha ezek a borravalós teremtvények újból eljövének, ismét előre engedtetének és udvarias kiszolgálást kapának. Akik pedig borravalót nem juttatónak, azokat frissiben elintézek a szőrfaragók, s csak úgy borotválák meg, hogy minden napon újra növének az ő szakállaik. Nemkülönben bénának Dömötörrel, a prófétával is, aki borravalót nem hoza magával a pusztából. Ezen a bűnösségen pedig szent hp~ %ra gerjede Dömötör, a próféta, s megátkozd az emberiséget: „E naptól kezdődően bűnhődjék a bűnös borravalós világ akérmen, hogy mindazok, akik a borravalóról hol az ablakot, piros csőrédégek. Miután egyszerűer megfeledkeznének, isten nap-5 OOCX)OC)COCX3O<XXX>OacKOCOCOCOOOaOÖOOOűOOOCXD<>DOC)OOO©OOOOüOOOC5COOOaOCX30OCXXIOO<»OOCy’ W jót?... (Könnyítés vegeit: Szolnoktól nem messze, Tiszán túl...) (5)—“ ÜTCN.. énuezés után ia alatt sehol érvényesülni ne tudának.” Az ég meghallgatá az ő szentéletű fiának kérését, s a világot megfogó a szörnyű átok. Ettől kezdődően nagy bűnösségben éle az emberiség, s mostohává levének a jon-p'-alótlan emberek. S hogy elhalálozá Dömötör, a szentéletű próféta, — mindazonáltal az átok még lem szüne meg. S tarta is ez ' ündaddig, amíg egy szőrfaragó keresztre nem íeszítteik, hogy vérével. s kínjaival megváltsa isten átkától a té■elygő világot. =— borzai- —
