Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-03 / 259. szám

XnXQ PROLETÁRJA! EGYESOUETEKl q? A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA l MAI SZAMUNKBÓL l r»rrrrrrr> m vrrwTtvmrrvrrm nrrw* Találkozás szovjet emberekkel ÍRODaló m-m űvészet Keresztrejtvénysakk-, sport i II. évfolyam, 259. szám. ARA: 50 FUJ.ER. 1957. november 3. vasárnap. EGY EV TÁVL Ma egy éve, mikor végső leszámolásra készült a pesti söpredék, vérszagra vá­gyott a vidéki városok alja, akasztófalistát gyártott a falu férgese, — ebben a nehéz és sorsdöntő időszakban zász­lót bontott Szolnokon a for­radalom. Olyan vöröset, mint nagy ele jink 1919-ben, olyan tisztát, mint Lenin 1917 ok­tóberében, olyan harcosat, mint Kun Béla 58 évvel ez­előtt. Hogy is történt? Egy bo­rús, szemerkélő őszi estén — november 3-án — néhány tű­­zétoégi erővel biztosított gép­kocsi állt meg Szolnokon, az akkon Megyei Pártbizottság épülete előtt. Néháperc múlva utttsgi már fedél alatt voltak, beszélgettek a szol­noki elvtársakkal, érdeklőd­tek: mi történt a megyében Később — ahogy kifútták az út fáradságát — átmentek a Megyei Tanács épületébe Egész éjszaka égtek akkor a lámpák az elnökségi szobák­ban. Hajnalra megalakult az új, valóban Forradalmi Mun kás-Paraszt Kormány, élén az esti utassal: Kádár János elvtárssal. Reggel már meg is kezdte működését a rend helyreállítása, a vérengzések megszüntetése, a termelés helyreállítása érdekében. A munkásosztály olyan régi és kipróbált harcosai adták ki az első rendelkezéseket, mint Apró Antal elvtárs. Friss Ist­ván elvtárs, a neves köz­gazdász és mások. Kádár Já­nos törhetetlen energiával és munkabírással irányította sa­ját maga az úiszülölt mun­­káslialalom minden ténykedé­sét. Ezek voltak az első lépé­sek. Nekünk, Szolnokiaknak eleven történelem, büszke emlék, hogy Damjaniclinak, a szolnoki csata pirossapkásai­nak sok vihart látott városa fogadta falai közé a proletár­hatalom kormányát néhány napra. Itt jelent meg néhány napon át október 23-a óta az első valóban tisztaszándékú, becsületes és kommunista sajtótermék, az akkor sokat támadott Szabad Nép. Itt vette szárnyára az éter a Munkás-Paraszt Kormány fel­hívásait, az első őszinte sza­vakat, az első komoly figyel­meztetést az ellenségnek, — hogy hírül adja a világnak: Magyarország nem az új vi­lágháború ütőkártyája, nem lesz az imperializmus játék­szere, nem lesz a nép bör­töne, a kommunisták és ha­ladó emberek vérpadé, hanem szabad, szocialista állam ma­rad. Az idő játéka csupán, de nekünk szolnokiaknak lehe­tetlen nem emlékezni még egy ilyen ködös, borongás őszi estére, egy tizennégy év előtti november harr- -dikára 1944 őszén is hasonló érzé­sekkel ültünk az épenmaradt Vincékben, sáros bunkerek­ben, mint tavaly a rádiók előtt. Vártuk, mikor lesz vége a létbizonytalanságnak, a tá­bori csendőrök, nyilasok vér­­lézítö becstelenségének. S ez a nőisemben 4-i hajnal, akkor is, most is szabadságot ho­zott, felszabadulást a nyo­masztó. viharos napok lélek­ölő béklyóitól, az emberi be­csületérzés gyötrelmeitől és vem utolsó sorban a csalá­dért és a napi keny^r^rt való jogos aggódástól. Akkor is most is, mind a két dátumot hernyótalpak csikorgása, éj­jeleken át tartó motorzűgás a házakon kivirágzó vörös­zászló impressziója véste em­lékezetünkbe s egy szó, amit azóta százszor és ezerszer el­mondtunk ünnepeken és hétz köznapokon, üléstermekben és duruzsoló kályha mellett családi körben: Szovjet Hadsereg. l/alóban, ezek a bátor ' katonák, ukrán, bjelo­­rusz, szibériai legények, akik épp úgy tudnak nyersek és kemények lenni az ellenség­hez, mint szívesek és barát­ságosak a barátokhoz, a szí­vünkhöz férkőztek már. Epi­zódok, elbeszélések keringe­nek róluk népünk körében. Ök voltak azok is, akik ösz­­szeszorított fogakkal, de pus­kalövés nélkül nézték Zá hánytól Pestig az emlékgya­­lázók aljasságát, nevetve azt. hogy neveletlen suhancok égő papírdarabbal, galacsinokkal vagy éppen állig felfegyver­kezve provokáljanak zárt ka­tonai egységeket. De ők vol­­fak azok is, akik egyetlen hajnalon lefegyverezték és elnémították a legaljasabb ját, odújukba kényszerítették vissza azokat, akik már el­­vilathatatlanul a helyzet urai­nak képzelték magukat, ta­valy novemberben. Ezen a kettős ünnepen meg kell emlékeznünk róluk, a szovjet elvtársakról, akik fel­mérhetetlen segítséget adtak szabadságunk elnyeréséhez. Ezen a kettős ünnepen fel kell mérnünk az eddig meg­tett utat is. Meg kell emlé­keznünk, mi történt azóta, hogy innen Szolntkról egy évvel ezelőtt hódító útjára indult újra a szocialista esz­me,-hogy véget vessen a meg­próbáltatásoknak, újból hely­reálljon a rend, a béke, min­den becsületes, dolgozó em­ber számára. Ez koránt sem ment köny­­nyen — és sosem vezetett volna diadalra, ha a párt és a kormány nem tekintette volna elsőrendű feladatának az el-elnforradalom leverését Az első perctől kezdve nem alkudozásra, hanem táma­dásra, nem kibékülésre, ha­nem felelősségrevonásra és adminisztratív rendszabályo­zásra került a sor minden olyan elemmel szemben, aki tovább akarta élesztgetni a kel az emberekkel hiábavaló lett volna. A jövő szempont­jából szinte felbecsülhetetlen jelentőségű volt, hogy az or szag akkori felelős vezető felismerték ezt és zsíros funkciók helyett oda rakták ezeket az embereket, ahova régen megérdemelték. A z ellenség, de sok jóhi­­** szemű ember is úgy vélte, hogy a proletárdikta túra, szocialista építés csak azért van hazánkban, mert szovjet hadsereg kivívta ez és enélkül nem is lenne. És éppen a két november 3-ra a katonai felszabadítás ké időpontjára hivatkozva mond­ják ezt. Valóban felbecsül­hetetlen jelentőségű volt az ma is a fegyveres segítség ellenségeinkkel szemben — gazdasági segítség, amit ka­punk a Szovjetuniótól és baráti államoktól. De aki azt mondja, hogy egyed ül csak a külső segítség amire támasz­kodunk és ami alapján meg­teremtettük jelenlegi társa­dalmi formánkat — az nem emlékszik, vagy nem ii akar a hős 1919-re, a Tanácsköz­társaságra, a magyar mun­kásosztály és kommunista párt 38 éves küzdelmére a szocialista Magyarországért. Szocializmus azért van, mun­kásállamunk azért van, mert a magyar nép becsületes mil­liói akarnak biztos életet a létbizonytalanság helyett, bé­két a háború helyett, új gyá­rakat, iskolákat, kórházakat, 1akóházakat a válság, csőd és nyomor helyett. Ezzel tisztába kell lenni mindenkinek, aki becsületes szándékkal el akar igazodni a világ dolgaiban, aki meg akarja érteni és ismerni Munkás-Paraszt Kormány szándékait. Hogy ezek a szándékok kommunistához méltóak és a szocializmus irányában ve­zetnek. még a legfanatiku­sabb ellenségeink sem vonják kétségbe. Hogy jók, azt meg tudhatja mindenki, aki őszi/n­­tán, ellenséges elfogultság nélkül visszatekint arra az útra, amit megtettünk tavaly november 3-a óta. S érdemes ennek kedvéért felidézni egyet és mást. Gon­doltuk-e tavaly ilyenkor, hogy elkerüljük az inflációt, d mun­kanélküliséget, merték-e ki­jelenteni hozzáértő emberek, hogy Budapest felépül, a rend helyreáll s az üzemek elérik a régi termelési színvonalat sgy év alatt? Megmondhat-, iuk nyíltan, erre kevés em- i bér számított, inkább az el-i Tenkezöjére. Mégis, ma már j bízvást nézhetünk a jövő elé. \ — Üzemeinkben a termelés ] rendje kisebb hibáktól elte- i kiütve, helyreállt. Megyénk | üzemei például a harmadik negyedévben nemcsak elérték a múlt év azonos időszaká­nak termelési szintjét, hanem néhány százalékkal túl fa •szárnyalták. A mezőgazdasá­gi munkák jobban állnak, mint tavaly, a termés bősé­ges volt. több készlet folyt bg az . állam raktáraiba min­den kényszer nélkül, mint ‘aunly és évek óta. Xfegszilárdult a politikai helyzet is, a párt és a kormány tekintélye — éppen azért, mert szilárdabb és egységesebb, mint a múlt­ban — -megnőtt. Az ellenség nem mer újabb támadásokat indítani, hiába szeretnék újabb és újabb dátumokkal ’•émítgetni a lakosságot. Rész­ben azért, mert államunk vé­delmi felkészültsége és kar hatalmi szervei kiválóan szer­vezettek és erősek, másrészt ízért, mert nem számíthat ma már azokra a tömegekre, ikik az elmúlt években.egyes. kormos tüzet, erőszakkal tá­madott a párt és az állam ellen. A zóta bebizonyosodott, hogy ez volt és ez ma is az egyetlen járható út az ellenséggel szemben. Ma már mindenki, aki reálisan tud gondolkozni és értékelni ké­pes az eseményeket, világo­san látja, mi lett volna ak­kor, ha elfogadja pártunk és kormányunk a munkástaná­csokat, mint a társadalom irányító elemét. Ebből sosem alakult volna ki szocialista társadalom, de még az úgy­nevezett és akkor sokszor hangoztatott demokrácia sem A helyzetet nem ismerve ak­kor még felelős személyek is tettek kijelentéseket és javas­tatokat a munkástanácsok illetve a munkástanácsok központi szerve mellett. És kikből állt ez a testület? Ja­varészt nem- munkásokból és még kevésbé munkásérzel­műemberekből, mint ahogy akkor mondták. Egyesítette magában kevés kivétellel — a volt tőkéseket és bizalmi tisztviselőiket, csendőr és ku­­lnkivadékokat. Egnszóval minden ölvan elemet, aki mér -ossz álmában sem akart lát­ni munkáshatalmat és szo­cializmust, s az olajos ruhát is csak azóta viselte, ha egy­általán viselte, mióta kiszo­rították osztálya hadállásai­ból. Világos, hogy munkás­­hatalomra. proletárdiktatúrá­ra vagy éppen szocialista ál­lamformára alkudozni ezek. A SZOVJET HATALOM NEVEBEN Viharos, nagyon nehéz időszak volt a szovjet nép életében a 40 év előtti. De végül is kemény, fegyveres harcban győzött a szovjet hatalom. Képünk: ellenforradalmár tisz­teket tartóztatnak lo a felfegyverzett munkások Szovjet és magyar asszonyok találkozója a Tisza Csőgyárban ember, mintha égy olyan nagy családban lenne, ahová messzi idegenből betoppanta várva várt testvér s mindent tudni akarnak róla. A mun­kásnők érdeklődtek, hogyan élnek a szovjet asszonyok, hogyan nevelik gyermekei­ket, milyen az ipari tanulók helyzete, stb. S a vendégek szívesen vá­laszoltak a feltett kérdések­re a két tolmácsnő segítségé­vel. Uvarova Liza, a szőke, kékszemű asszony életéről is beszélt. Elmondotta, hogy egy kisfia van, akit odahaza férje édesanyja nevel. Foglal­kozása orvos, s nagyon sze­retne itt Szolnokon a kórház­ban dolgozni. Az asszonyok szeretettel vették körül Milova Nyina és Zsesztyánko Jadviga elvtárs­nőket. Jadviga egyszerűségé­vel, kedvességével igen ha­mar beférkőzött a jelenlévők szívébe. Megtudtuk, hogy há­rom hónapja asszony. Két­­hete van Szolnokon, s nagyon boldog, hogy férjével együtt lehet. A beszélgetés után a cipő­gyár üzemrészeit, az orvosi rendelőt s a bölcsődét tekin­tették meg. Ellátogattak Pápai Jánosné üzemi dolgozó otthonába is. A találkozó a kutturházban rendezett ün­nepi vacsorával ért véget. * r T I gy érzem, hogy a szov­­jet és magyar asszo­nyok találkozása a. jelenlé­vők szívében kitörölhetetlen emléklcént fog élni. — G. K. —r ■ m . ■ ■ Csatlakoztunk ! A szolnoki állomás rako­dási főnökség gépkarbantartó műhely dolgozói csatlakoztak az ünnepi műszakhoz, s no­vember 7-re vállalták, hogy a hozzájuk tartozó 27 Szolnok környéki vasútállomás rako­dógépeit és szereit úgy javít­ják, hogy azokat állás idővel, munkájukban ne akadályoz­zák. Mivel a csoport új mű­helyépületet kapott, a dolgo­zók elhatározták, hogy az ünnepi műszak alatt a ren­des munkán felül új berende­zéssel látják el. Ezzel körül­belül 250—300 munkaórát ta­karítanak meg. — Vállalták még, hogy a műhelybe hozott rakodási eszközöket, illetve azoknak megjavítva való ki­adását meggyorsítják, hogy ezzel is elősegítsék az őszi forgalomban az áru zavarta­lan ki- és beadását. vezetési hibák miatt bizony­talankodtak s a hamis jel­szavakat fel nem ismerve a nép ellenségei közé sodród­tak. Gazdasági és politikai hely zetünk tehát — bár nem tér­tünk itt ki minden vonatko­zására —. egyaránt bíztató. Azt mutatja, hogy hazug hír­verés, rágalom a magyar nép úgynevezett „csendes ellen­állása“. Ha így volna, nem lennének termelési eredmé­nyeink, nem fizethetne vál­lalataink egész sora nyere­ségrészesedést munkásainak, mert nem is volna miből. Egy év távlatában, amikor már biztos út áll előttünk, amikor már nem kell tartani az ellenség frontális támadá­sától, meg kell szabnunk ma­gunk előtt a további távo­labbi célokat is. És ez a szo­cialista építés továbbfolyta­tása, nagyarányú nevelőmun ka becsületes emberek újqbl tömegeinek megnyerésére és átnevelésére. S e tárén még bőven van tennivaló. Kezdetben és az év elején voltak tendenciák ar­ra, hogy az iparban, kereske­delemben felhagyunk a szo­cialista alapelvekkel, centra­lizációval, tervgazdálkodás­sal s minden egyéb úyymond dogmatikus módszerekkel. Ezeket a nézeteket az utóbbi hónapokban sikerült kiküszö­bölni, megszilárdították a szo­cialista bérezést, tervgazdál­kodást és építést. Úgyhogy itt már különösebb bajok, vagy el’enséges tendenciák kevéssé vannak. T J gyanezt nem mondhat­<“/ juk el a mezőgazdaság­ról. Itt még valahogy — ki­mondva vagy kimondatlanul — bizonyos ellenszenv tapasz­talható a falu szocialista át­szervezésével kapcsolatban. Ej abban nyilvánul meg lég­inké bb, hogy ,meaeláaedeltefi az eddigi eredményekkel s azon a jogcímen, hogy nem lehet most már egy paraszt­­családot sem meg nem enge­­dett módszerrel a közös gaz-1 dálkodás útjára vinni, le is mondtak a termelőszövetke­­zeti fejlesztésről. A következő évben ezen a hibás állásponton kell változ­tatni. És itt megmondhatjuk újból, hogy „muszáj” váltom zatlanul nincs és nem is sza­­bad, hogy legyen a szervezés­nél s nem lesz gazdasági nyo­más sem a kormány irányeU vei szerint. Ennek ellenére új­ra neki kell fogni a szervező­­munkának valóban humánus, szocialista módszerekkel, a jó példákkal, a szövetkezetek nagyobb támogatásával, ^ ha így lesz az első tégi la, melyet egy évvel ez­­előtt Szolnokon raktak le —­­alapja lehet egy hatalmas szocialista építménynek. = P. Z.-M * ° 1 I nncpi díszbe öltözött péntek délután a Tisza Cipőgyár tanácsterme. — A zöld ágakkal díszített bejá­rat, a teremben ízlésesen el­helyezett . dekorációk, virá­gokkal borított hosszú asztal várta a kedves vendegeket, a szovjet asszonyokat. Eljöttek az üzem dolgozói, a faluból az asszonyok virá­gokkal a kezükben, hogy részt vegyenek ök is a talál­kozón. Uvarova Liza, Zsesztyánko Jadviga, Milova Nyina elv­társnőket a munkásnők, az Üzemi Nőbizottság vezetője, a szakszervezet, a párt és az üzem vezetősége meleg sze­retettel fogadták. Kiss Jánosné, az Üzemi Nőbizottság vezetője köszön­tőjében többek között elmon­dotta: alig várta már azt a pillanatot, hogy kezet szorít­hasson azokkal a szovjet asz­­szonyokkal, akiknek testvé­rük, férjük, hozzátartozóik már másodízben hozták el a magyar dolgozó nép szaixtd- 3ágát. Ezután átnyújtotta a oiros rózsacsokrokat, az aján­déktárgyakat, melyet az üzem dolgozói készítettek a vendé­geknek. Az öröm és megha­ladás pillanatai után a kér­dések özöne áradt a szovjet asszonyok felé. Úgy érezte az

Next

/
Oldalképek
Tartalom