Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-03 / 259. szám
XnXQ PROLETÁRJA! EGYESOUETEKl q? A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA l MAI SZAMUNKBÓL l r»rrrrrrr> m vrrwTtvmrrvrrm nrrw* Találkozás szovjet emberekkel ÍRODaló m-m űvészet Keresztrejtvénysakk-, sport i II. évfolyam, 259. szám. ARA: 50 FUJ.ER. 1957. november 3. vasárnap. EGY EV TÁVL Ma egy éve, mikor végső leszámolásra készült a pesti söpredék, vérszagra vágyott a vidéki városok alja, akasztófalistát gyártott a falu férgese, — ebben a nehéz és sorsdöntő időszakban zászlót bontott Szolnokon a forradalom. Olyan vöröset, mint nagy ele jink 1919-ben, olyan tisztát, mint Lenin 1917 októberében, olyan harcosat, mint Kun Béla 58 évvel ezelőtt. Hogy is történt? Egy borús, szemerkélő őszi estén — november 3-án — néhány tűzétoégi erővel biztosított gépkocsi állt meg Szolnokon, az akkon Megyei Pártbizottság épülete előtt. Néháperc múlva utttsgi már fedél alatt voltak, beszélgettek a szolnoki elvtársakkal, érdeklődtek: mi történt a megyében Később — ahogy kifútták az út fáradságát — átmentek a Megyei Tanács épületébe Egész éjszaka égtek akkor a lámpák az elnökségi szobákban. Hajnalra megalakult az új, valóban Forradalmi Mun kás-Paraszt Kormány, élén az esti utassal: Kádár János elvtárssal. Reggel már meg is kezdte működését a rend helyreállítása, a vérengzések megszüntetése, a termelés helyreállítása érdekében. A munkásosztály olyan régi és kipróbált harcosai adták ki az első rendelkezéseket, mint Apró Antal elvtárs. Friss István elvtárs, a neves közgazdász és mások. Kádár János törhetetlen energiával és munkabírással irányította saját maga az úiszülölt munkáslialalom minden ténykedését. Ezek voltak az első lépések. Nekünk, Szolnokiaknak eleven történelem, büszke emlék, hogy Damjaniclinak, a szolnoki csata pirossapkásainak sok vihart látott városa fogadta falai közé a proletárhatalom kormányát néhány napra. Itt jelent meg néhány napon át október 23-a óta az első valóban tisztaszándékú, becsületes és kommunista sajtótermék, az akkor sokat támadott Szabad Nép. Itt vette szárnyára az éter a Munkás-Paraszt Kormány felhívásait, az első őszinte szavakat, az első komoly figyelmeztetést az ellenségnek, — hogy hírül adja a világnak: Magyarország nem az új világháború ütőkártyája, nem lesz az imperializmus játékszere, nem lesz a nép börtöne, a kommunisták és haladó emberek vérpadé, hanem szabad, szocialista állam marad. Az idő játéka csupán, de nekünk szolnokiaknak lehetetlen nem emlékezni még egy ilyen ködös, borongás őszi estére, egy tizennégy év előtti november harr- -dikára 1944 őszén is hasonló érzésekkel ültünk az épenmaradt Vincékben, sáros bunkerekben, mint tavaly a rádiók előtt. Vártuk, mikor lesz vége a létbizonytalanságnak, a tábori csendőrök, nyilasok vérlézítö becstelenségének. S ez a nőisemben 4-i hajnal, akkor is, most is szabadságot hozott, felszabadulást a nyomasztó. viharos napok lélekölő béklyóitól, az emberi becsületérzés gyötrelmeitől és vem utolsó sorban a családért és a napi keny^r^rt való jogos aggódástól. Akkor is most is, mind a két dátumot hernyótalpak csikorgása, éjjeleken át tartó motorzűgás a házakon kivirágzó vöröszászló impressziója véste emlékezetünkbe s egy szó, amit azóta százszor és ezerszer elmondtunk ünnepeken és hétz köznapokon, üléstermekben és duruzsoló kályha mellett családi körben: Szovjet Hadsereg. l/alóban, ezek a bátor ' katonák, ukrán, bjelorusz, szibériai legények, akik épp úgy tudnak nyersek és kemények lenni az ellenséghez, mint szívesek és barátságosak a barátokhoz, a szívünkhöz férkőztek már. Epizódok, elbeszélések keringenek róluk népünk körében. Ök voltak azok is, akik öszszeszorított fogakkal, de puskalövés nélkül nézték Zá hánytól Pestig az emlékgyalázók aljasságát, nevetve azt. hogy neveletlen suhancok égő papírdarabbal, galacsinokkal vagy éppen állig felfegyverkezve provokáljanak zárt katonai egységeket. De ők volfak azok is, akik egyetlen hajnalon lefegyverezték és elnémították a legaljasabb ját, odújukba kényszerítették vissza azokat, akik már elvilathatatlanul a helyzet urainak képzelték magukat, tavaly novemberben. Ezen a kettős ünnepen meg kell emlékeznünk róluk, a szovjet elvtársakról, akik felmérhetetlen segítséget adtak szabadságunk elnyeréséhez. Ezen a kettős ünnepen fel kell mérnünk az eddig megtett utat is. Meg kell emlékeznünk, mi történt azóta, hogy innen Szolntkról egy évvel ezelőtt hódító útjára indult újra a szocialista eszme,-hogy véget vessen a megpróbáltatásoknak, újból helyreálljon a rend, a béke, minden becsületes, dolgozó ember számára. Ez koránt sem ment könynyen — és sosem vezetett volna diadalra, ha a párt és a kormány nem tekintette volna elsőrendű feladatának az el-elnforradalom leverését Az első perctől kezdve nem alkudozásra, hanem támadásra, nem kibékülésre, hanem felelősségrevonásra és adminisztratív rendszabályozásra került a sor minden olyan elemmel szemben, aki tovább akarta élesztgetni a kel az emberekkel hiábavaló lett volna. A jövő szempontjából szinte felbecsülhetetlen jelentőségű volt, hogy az or szag akkori felelős vezető felismerték ezt és zsíros funkciók helyett oda rakták ezeket az embereket, ahova régen megérdemelték. A z ellenség, de sok jóhi** szemű ember is úgy vélte, hogy a proletárdikta túra, szocialista építés csak azért van hazánkban, mert szovjet hadsereg kivívta ez és enélkül nem is lenne. És éppen a két november 3-ra a katonai felszabadítás ké időpontjára hivatkozva mondják ezt. Valóban felbecsülhetetlen jelentőségű volt az ma is a fegyveres segítség ellenségeinkkel szemben — gazdasági segítség, amit kapunk a Szovjetuniótól és baráti államoktól. De aki azt mondja, hogy egyed ül csak a külső segítség amire támaszkodunk és ami alapján megteremtettük jelenlegi társadalmi formánkat — az nem emlékszik, vagy nem ii akar a hős 1919-re, a Tanácsköztársaságra, a magyar munkásosztály és kommunista párt 38 éves küzdelmére a szocialista Magyarországért. Szocializmus azért van, munkásállamunk azért van, mert a magyar nép becsületes milliói akarnak biztos életet a létbizonytalanság helyett, békét a háború helyett, új gyárakat, iskolákat, kórházakat, 1akóházakat a válság, csőd és nyomor helyett. Ezzel tisztába kell lenni mindenkinek, aki becsületes szándékkal el akar igazodni a világ dolgaiban, aki meg akarja érteni és ismerni Munkás-Paraszt Kormány szándékait. Hogy ezek a szándékok kommunistához méltóak és a szocializmus irányában vezetnek. még a legfanatikusabb ellenségeink sem vonják kétségbe. Hogy jók, azt meg tudhatja mindenki, aki őszi/ntán, ellenséges elfogultság nélkül visszatekint arra az útra, amit megtettünk tavaly november 3-a óta. S érdemes ennek kedvéért felidézni egyet és mást. Gondoltuk-e tavaly ilyenkor, hogy elkerüljük az inflációt, d munkanélküliséget, merték-e kijelenteni hozzáértő emberek, hogy Budapest felépül, a rend helyreáll s az üzemek elérik a régi termelési színvonalat sgy év alatt? Megmondhat-, iuk nyíltan, erre kevés em- i bér számított, inkább az el-i Tenkezöjére. Mégis, ma már j bízvást nézhetünk a jövő elé. \ — Üzemeinkben a termelés ] rendje kisebb hibáktól elte- i kiütve, helyreállt. Megyénk | üzemei például a harmadik negyedévben nemcsak elérték a múlt év azonos időszakának termelési szintjét, hanem néhány százalékkal túl fa •szárnyalták. A mezőgazdasági munkák jobban állnak, mint tavaly, a termés bőséges volt. több készlet folyt bg az . állam raktáraiba minden kényszer nélkül, mint ‘aunly és évek óta. Xfegszilárdult a politikai helyzet is, a párt és a kormány tekintélye — éppen azért, mert szilárdabb és egységesebb, mint a múltban — -megnőtt. Az ellenség nem mer újabb támadásokat indítani, hiába szeretnék újabb és újabb dátumokkal ’•émítgetni a lakosságot. Részben azért, mert államunk védelmi felkészültsége és kar hatalmi szervei kiválóan szervezettek és erősek, másrészt ízért, mert nem számíthat ma már azokra a tömegekre, ikik az elmúlt években.egyes. kormos tüzet, erőszakkal támadott a párt és az állam ellen. A zóta bebizonyosodott, hogy ez volt és ez ma is az egyetlen járható út az ellenséggel szemben. Ma már mindenki, aki reálisan tud gondolkozni és értékelni képes az eseményeket, világosan látja, mi lett volna akkor, ha elfogadja pártunk és kormányunk a munkástanácsokat, mint a társadalom irányító elemét. Ebből sosem alakult volna ki szocialista társadalom, de még az úgynevezett és akkor sokszor hangoztatott demokrácia sem A helyzetet nem ismerve akkor még felelős személyek is tettek kijelentéseket és javastatokat a munkástanácsok illetve a munkástanácsok központi szerve mellett. És kikből állt ez a testület? Javarészt nem- munkásokból és még kevésbé munkásérzelműemberekből, mint ahogy akkor mondták. Egyesítette magában kevés kivétellel — a volt tőkéseket és bizalmi tisztviselőiket, csendőr és kulnkivadékokat. Egnszóval minden ölvan elemet, aki mér -ossz álmában sem akart látni munkáshatalmat és szocializmust, s az olajos ruhát is csak azóta viselte, ha egyáltalán viselte, mióta kiszorították osztálya hadállásaiból. Világos, hogy munkáshatalomra. proletárdiktatúrára vagy éppen szocialista államformára alkudozni ezek. A SZOVJET HATALOM NEVEBEN Viharos, nagyon nehéz időszak volt a szovjet nép életében a 40 év előtti. De végül is kemény, fegyveres harcban győzött a szovjet hatalom. Képünk: ellenforradalmár tiszteket tartóztatnak lo a felfegyverzett munkások Szovjet és magyar asszonyok találkozója a Tisza Csőgyárban ember, mintha égy olyan nagy családban lenne, ahová messzi idegenből betoppanta várva várt testvér s mindent tudni akarnak róla. A munkásnők érdeklődtek, hogyan élnek a szovjet asszonyok, hogyan nevelik gyermekeiket, milyen az ipari tanulók helyzete, stb. S a vendégek szívesen válaszoltak a feltett kérdésekre a két tolmácsnő segítségével. Uvarova Liza, a szőke, kékszemű asszony életéről is beszélt. Elmondotta, hogy egy kisfia van, akit odahaza férje édesanyja nevel. Foglalkozása orvos, s nagyon szeretne itt Szolnokon a kórházban dolgozni. Az asszonyok szeretettel vették körül Milova Nyina és Zsesztyánko Jadviga elvtársnőket. Jadviga egyszerűségével, kedvességével igen hamar beférkőzött a jelenlévők szívébe. Megtudtuk, hogy három hónapja asszony. Kéthete van Szolnokon, s nagyon boldog, hogy férjével együtt lehet. A beszélgetés után a cipőgyár üzemrészeit, az orvosi rendelőt s a bölcsődét tekintették meg. Ellátogattak Pápai Jánosné üzemi dolgozó otthonába is. A találkozó a kutturházban rendezett ünnepi vacsorával ért véget. * r T I gy érzem, hogy a szovjet és magyar asszonyok találkozása a. jelenlévők szívében kitörölhetetlen emléklcént fog élni. — G. K. —r ■ m . ■ ■ Csatlakoztunk ! A szolnoki állomás rakodási főnökség gépkarbantartó műhely dolgozói csatlakoztak az ünnepi műszakhoz, s november 7-re vállalták, hogy a hozzájuk tartozó 27 Szolnok környéki vasútállomás rakodógépeit és szereit úgy javítják, hogy azokat állás idővel, munkájukban ne akadályozzák. Mivel a csoport új műhelyépületet kapott, a dolgozók elhatározták, hogy az ünnepi műszak alatt a rendes munkán felül új berendezéssel látják el. Ezzel körülbelül 250—300 munkaórát takarítanak meg. — Vállalták még, hogy a műhelybe hozott rakodási eszközöket, illetve azoknak megjavítva való kiadását meggyorsítják, hogy ezzel is elősegítsék az őszi forgalomban az áru zavartalan ki- és beadását. vezetési hibák miatt bizonytalankodtak s a hamis jelszavakat fel nem ismerve a nép ellenségei közé sodródtak. Gazdasági és politikai hely zetünk tehát — bár nem tértünk itt ki minden vonatkozására —. egyaránt bíztató. Azt mutatja, hogy hazug hírverés, rágalom a magyar nép úgynevezett „csendes ellenállása“. Ha így volna, nem lennének termelési eredményeink, nem fizethetne vállalataink egész sora nyereségrészesedést munkásainak, mert nem is volna miből. Egy év távlatában, amikor már biztos út áll előttünk, amikor már nem kell tartani az ellenség frontális támadásától, meg kell szabnunk magunk előtt a további távolabbi célokat is. És ez a szocialista építés továbbfolytatása, nagyarányú nevelőmun ka becsületes emberek újqbl tömegeinek megnyerésére és átnevelésére. S e tárén még bőven van tennivaló. Kezdetben és az év elején voltak tendenciák arra, hogy az iparban, kereskedelemben felhagyunk a szocialista alapelvekkel, centralizációval, tervgazdálkodással s minden egyéb úyymond dogmatikus módszerekkel. Ezeket a nézeteket az utóbbi hónapokban sikerült kiküszöbölni, megszilárdították a szocialista bérezést, tervgazdálkodást és építést. Úgyhogy itt már különösebb bajok, vagy el’enséges tendenciák kevéssé vannak. T J gyanezt nem mondhat<“/ juk el a mezőgazdaságról. Itt még valahogy — kimondva vagy kimondatlanul — bizonyos ellenszenv tapasztalható a falu szocialista átszervezésével kapcsolatban. Ej abban nyilvánul meg léginké bb, hogy ,meaeláaedeltefi az eddigi eredményekkel s azon a jogcímen, hogy nem lehet most már egy parasztcsaládot sem meg nem engedett módszerrel a közös gaz-1 dálkodás útjára vinni, le is mondtak a termelőszövetkezeti fejlesztésről. A következő évben ezen a hibás állásponton kell változtatni. És itt megmondhatjuk újból, hogy „muszáj” váltom zatlanul nincs és nem is szabad, hogy legyen a szervezésnél s nem lesz gazdasági nyomás sem a kormány irányeU vei szerint. Ennek ellenére újra neki kell fogni a szervezőmunkának valóban humánus, szocialista módszerekkel, a jó példákkal, a szövetkezetek nagyobb támogatásával, ^ ha így lesz az első tégi la, melyet egy évvel ezelőtt Szolnokon raktak le —alapja lehet egy hatalmas szocialista építménynek. = P. Z.-M * ° 1 I nncpi díszbe öltözött péntek délután a Tisza Cipőgyár tanácsterme. — A zöld ágakkal díszített bejárat, a teremben ízlésesen elhelyezett . dekorációk, virágokkal borított hosszú asztal várta a kedves vendegeket, a szovjet asszonyokat. Eljöttek az üzem dolgozói, a faluból az asszonyok virágokkal a kezükben, hogy részt vegyenek ök is a találkozón. Uvarova Liza, Zsesztyánko Jadviga, Milova Nyina elvtársnőket a munkásnők, az Üzemi Nőbizottság vezetője, a szakszervezet, a párt és az üzem vezetősége meleg szeretettel fogadták. Kiss Jánosné, az Üzemi Nőbizottság vezetője köszöntőjében többek között elmondotta: alig várta már azt a pillanatot, hogy kezet szoríthasson azokkal a szovjet aszszonyokkal, akiknek testvérük, férjük, hozzátartozóik már másodízben hozták el a magyar dolgozó nép szaixtd- 3ágát. Ezután átnyújtotta a oiros rózsacsokrokat, az ajándéktárgyakat, melyet az üzem dolgozói készítettek a vendégeknek. Az öröm és meghaladás pillanatai után a kérdések özöne áradt a szovjet asszonyok felé. Úgy érezte az