Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-22 / 223. szám

A tárgyalóteremből A szülők miatt. •. A Kereskedelmi Feliigyelfiség munkájáról — Lehetséges-e a délutáni piac? — vége s nyaknak, a forró napsugarak helyett most őszi esőcseppek kopogtatják a megyei bíróság tárgyaló­­termének zöldkeretes abla­kát. Igazságot szolgáltatnak most is. Komoly tekintetű, középkorú férfi ül a tárgya­ló asztalnál, a bíró. Az ő sza­va töri meg a csendet. *— Vezessék elő a vádlottat — adja ki az utasítást 60 év körüli, jóerőben lévő férfit kisérnek a vádlottak padjához. Félénken tekint körül, s leül. Öt hallgatják ki elsőnek. Beszédében akado­zik, az igazságot igyekszik a valóságtól elferdíteni. Van tagadni valója, hisz szándé­kos emberölés bűntettéért ke­rült erre a helyre. Vejét akar­ta megölni, villával úgy fej­be vágta, hogy a koponyája betört. -A vejét tanúként hallgatják ki. Szólítják. Alacsony, zö­mök, lassumozgású fiatalem­ber lép at szobába. Egyenest a bíró elé' áll, közvetlen a vádlott előtt. Már régebben történt a veszekedés* de még ott van fején az esetet hirde­tő orvosi kötés. Nem gyógyult be a seb, kezelésre jár. Személyi adatait veszik fel először. —- Huszonhatéves vagyok, foglalkozásom asztalos •— mondja a fiatalember. Ezu­tán elmondja a történteket. — Két éve, hogy házassá­got kötöttünk. Szerettük egy­mást, boldogok voltunk. Apó­som örökölt családiházába költöztünk. Nem is volt sem­mi baj, megértettük egymást. ÍGY TELT EL egy fél év. Feleségem a nehéz munka után boldogan várt haza. *— Egyszer házastársam és kö­zöttem nézeteltérés támadt. Apósom ezután azt mondo­gatta, hogy én szegény kol­dus iparos vagyok, nem hoz­tam egy garast sem a házhoz. Nagyon rosszul esett a meg­jegyzés, de hallgattam. A bíró közbeszól. A vád­lottat kérdezi ■— valóban így volt-e. Az öreg feláll és mél­tatlankodva feleli: •— Igen. A vejem szülei vi­szont azt mondták, hogy mi parasztok vagyunk, nem olyan kulturáltak, mint ők. Erre az­tán meglett a harag. A tanú folytatja tovább: •— Itt kezdődtek közöttem és feleségem között a nézet­­eltérések. Feleségem anyja mindig telebeszélte a lánya fejét. Aztán már állandóan veszekedtünk. Hol az ő, hol az én szüleim miatt. Ez év tavaszán született egy kisle­ányunk. Nagy örömöm volt. Állandóan ott voltam a gye­rek körül. Feleségem sokáig beteg volt, nemrégen került haza a kórházból. Az anyja odajött, hogy menjen el hoz­zájuk, vigye el a gyereket is. Feleségemet kértem, ne men­jen. Sértve 'éreztem magam, hogy engem nem hívtak. Ek­­—»»» ■ — kor már nem hallgatott rám, elment. Bánatomban berúg­tam és hazamentem a szülé­imhez. Ott voltam pár napig, amikor arról szereztem tudo­mást, hogy apósom felesé­gemmel együtt mindent elpa­kol közös lakásunkról. Ezt megakartam előzni, de már késő volt Az após — amikor odamentem — éppen az utol­só széket rakta a kocsira. Du­lakodtunk, de nem hajlott a szóra. Láttam, hogy semmire sem megyünk és ott hagy­tam. Alig mentem 50 métert, valaki utánam szaladt. Ütést éreztem és a kórházban tér­tem magamhoz egy pár nap­pal később. FELESÉGEM a kórház­ban meglátogatott Hazake­rültem, együtt éltünk. Azt hittem, rendbejött minden,— Nem sokáig volt ez így, mert anyósom ismét közbelépett Most külön vagyunk ismét. Nagyon rosszul esik, hogy ha feleségemmel találkozom, hi­ába szólok hozzá, nem vála­szol. Befejeződtek a kihallgatá­sok. Az öreget bűnösnek ta­lálta a bíróság, s egy évi bör­tönt szabtak ki rá, amit egye­lőre felfüggesztettek. Az ítélet kiszabásánál fi­gyelembe vették a fiatalokat, akik talán még találnak meg­oldást életük rendezésére. •— Hisz nemrég még boldogok voltak együtt. Kovács Mihály J I . KODÁiy ZENEI év zenei jelvényszerző versenye I. Népdal-tömegdal jelvényszerző verseny feltételei, anyaga A versenyek időpontjai 1958, március 8—15, A verseny feltételei: A versenyzőknek a kijelölt 60 dalból kell kiválasztaniok a da­lokat, Az a versenyző, aki 50 dalt (ebből 6 tömegdalt) megta­nult, s ezeket jól el Is énekli, arany, aki 40 dalt (ebből 5 tö­megdalt) megtanult, s ezeket jól el is énekli, ezüst, aki 25 dalt (ebből 4 tömegdalt) megtanult, s ezeket jól el is énekli, bronz Kodály-j elvényt és használatára jogosító igazolványt kap. Az elbírálás szempontjai; 1: Tiszta intonálás, 2, Szép előadás, 3, Jó szövegismeret: (Több vers­­szak esetén 2 versszak ismerete.) A bírálóbizottság összetétele: Iskola; vállalat igazgatója, le­hetőleg két énekszakos tanár, KISZ, illetve Üttörő képviselője, a művelődési felügyelő, tömeg­szervezetek képviselői: A verseny után a bizottság je­lentést küld az illetékes műve­lődési felügyelőnek, A jelentés adatai: la Versenyző neve: 2. Születési adatai, 3, A versenyen elért eredmény, A művelődési felügyelő e Je­lentések alapján Igényli a jelvé­nyeket a megyei művelődésügyi osztálytól. A Jelvények kiosztása: 1958, évi április hő 10-igj A VERSENY ANYAGA: Szolnok megyei Népdalok című füzetből: 1: Ez a tábla kukorica, i. Megérett a szőlő, 3. Esik eső az árpatarlóra, 4. A gazdagnak öt-hat fia, 5. Azért, hogy én, 6. Kinek van, kinek nincs: 7. Kocsmárosné adjon bort, 8: Szépen úszik a vadkacsa, 9. Szállj el fecskemadár, 10. Sárga rigó rezegteti, (E dalokat a Tiszavidék októ­beri számában is közöljük.) Muskátli c, gyűjteményből; 11: Icipici muskátlinak, 12. ; A hadházi híd alatt, 13. Arra alá, az utcán, 14. A szép leány, 15. Bagolymadár: 16. Arokpartl kökény, 17. Belzentem a szeretőm, 18. Bözse néni, 19. Eltörött a kutam, 20. Ennek a kislánynak, 21. Estét harangoznak, 22. Fehérvárra megyek én, 23. Nyílnak, nyílnak, 24. Rózsa, rózsa, 25. Sokat arattam a;;i 26. Szép szakmári lányok, 27. Túlsó soron, 28. Tizenkettő, tizenhárom, 29. Van már kis szék, 30. Tisza partján elaludtam, 31. Sej) haj, aki legény, 32. Bimbó voltam, 33. : Erre gyere, ne menj, 34. Adott Isten szekeret, 35. Kispejlovam, 36. Esik eső, zúg a gát, 37. Rozmaringos kiskalapom, Tiszán Innen, Dunán túl című gyűjteményből: 38: Vlrágéknál ég a világ, 39. Szánt a babám, 40. Este van már, 41. Bujdosik az árva madár, 42. Meglzentem a gyulai, 43. Amott legel. Viola című gyűjteményből: 44: Azt gondoltad mindig, 45: Apró szeme van a: 46. Jánoshldi vásártéren, 47, Két út van előttem. Alt, Isk, tankönyvből: Jászkunsági gyerek vagyok, En vagyok a kunsági fi. Által mennék én a Tiszán, Hej, halászok, Népek dalaiból: 52. Amuri partizánok dala, 53. Lenin dal; 54. Egy a jelszónk; e béke, 55. Ma nékünk ragyog már, 56. A munka dicsérete, 57. Poljuska; 58. Szép Mátra bérce; 59. Gulyás: Ránk néz (Büszkén, öntudattal; 60; Fel, küzdelemre; Hogyan térülnek meg a tűz és vihar okozta anyagi károk? Április óta — ekkor szűnt meg a kötelező, s lépett he­lyébe az önkéntes biztosítás — ötszázezer ember kötött tűzbiztosítást. Félmillió em­ber gondját vette el az a tu­dat, hogy ha háza, mezőgaz­dasága a tűz martalékává lenne, nem éri anyagi káro­sodás. Félmillió ember hajtja nyugodtabban álomra fejét — mert bár továbbra is fennáll a veszély, mely házát, ingó­ságát érheti és fájdalmat okozna azok elvesztése — nem kell önmagának szemrehá­nyást, tennie egy esetleges tűzvész pusztítása után, A le gszak képzettebb. a leg­lelkesebb tűzoltóság is csak a lángokat tudja megfékezni, a tüzet eloltani, tovaterjedését megakadályozni. A szeren­csétlenség által okozott káro­kat azonban csak a biztosítás téríti meg. Az Állami Biztosí­tó, amely az önkéntes biztosí­tás bevezetésekor azt ígérte hogy az eddiginél még gyor­sabban fizeti ki a tűzvész okozta károkat — megtartotta ígéretét. A legutóbbi hetek­ben is hol itt, hol ott csaptak magasra a lángnyelvek. Az Állami Biztosító kárbecslői késedelem nélkül keresték fel a károsultakat a távoli ta­nyákon épp úgy, mint a váro­sok lakóházaiban, hogy felbe­csüljék és kifizethessék a ká­rokat. Néhány adat mindennél ékesebben beszél: Kunszent­­mártonban Bodócs Flóriánnak 24 300 forintot fizettek ki az épületben és terményben esett tűzkárért; Hajdú megyében. Ed vén Szalai Jenő 26 500 fo­rintot kapott a biztosítótól, a leégett mezőgazdasági épület és felszerelés után. Borsod megyében Korlát községben Sinkó János lakóházában, takarmányában és állatállo­mányában pusztított a tűz 39 200 forintot kapott. Volt olyan károsult is, akinek öt és fél hold földje volt. s en­nek mezőgazdasági biztosítá­sáért (ideértve a lakóházban 'evő minden házi és haszná- 1 ati ingóságát, a lakó- és gaz­dasági épületet és felszerelést a termést és állatokat, stb.' évenként kb. 60 forintot fize­tett, s a kár alkalmával csak­nem 30 000 forintot kapott. Nem tudjuk, mi lett volaa a sorsa, ennek a dolgozó pa­rasztnak, ha „megspórolja” a biztosítási díjat? Sok gazdát az is ösztönzött az önkéntes biztosítás meg­kötésére, hogy az Állami Biz­tosító nemcsak új, kedvezőbb díjszabásokat állapított meg, hanem ezenkívül a tűzbiztosí­tás keretében díjmentesen vállalta az épületekben és a mezőgazdasági felszerelések­ben a vihar okozta 200 forin­ton felüli károk megtérítését is. Akik így cselekedtek — ugyancsak jól számítottak. Az idei nyáron nem volt ritka jelenség a vihar okozta kár. Vas megyében több mint 500. Győr megyében 630, Bács me­gyében 170, Komárom megyé­ben 80 esetben fizetett az Ál­­'ami Biztosító vihar okozta kártérítést. Nem tudja senki, hogy az elkövetkezendő időben ho1 pusztít tűz, vagy vihar. Ez épp oly kiszámíthatatlan mint az, hogy betegség üti fel a fejét. Ezért ne feledjük el: a tűz és vihar által oko­zott anyagi károk, csak biz­tosítás által tr—-""g. A Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága szer­dai üléséin kereskedelmi fel­ügyelőségének munkáját vi­tatta meg, A felügyelőség munkájáról szóló részletes jelentés többek között is­mertette az ellenőrzések so­rán szerzett tapasztalatokat; A felvett jegyzőkönyvek ál­talában azt bizonyítják, hogy a kereskedelmi egységek igen szűkös raktárakkal ren­delkeznek. Ennek aztán több esetben az a következménye, hogy egyik helyről a másik­ra rakják, vagy tapossák az árut, ami nap-nap után ko­moly összegű kárt jelent, Tapasztalnak olyan esete­ket is, amikor a jó techni­ka! feltételek ellenére sem tartják be a higénia, a társadalmi tulajdon meg­őrzésére vonatkozó szabá­lyokat, s felületesek a vá­sárlókkal szemben, A felügyelőség munkáját nagyon sokban segíti az ál­landó bizottság, fc=i Havonta megtartja üléseit, a beszá­moltatja a felügyelőséget. <— Közösen dolgozzák ki előre­tekintő terveiket, A társa­dalmi ellenőrök tevékenysé­géről már nem lehet ezt el­mondani, •— Negyvenketten rendelkeznek iparigazolvány­­nyal, de a szak-apparátust csaik nyolc-tiz ember segíti. Ezért a „hallgató tagok’’-tól a közeljövőben visszavonják megbízatásukat, A jelentés a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a város­környéki tsz-ek és állami gazdaságok egyre több árut hoznak a piacra, így na­gyobb a választék is és ol­csóbban jutnak a vásárlók egyes áruféleségekhez; Sürgősen segíteni kell azonban még a város tej­es tejtermék-ellátásán. Különösen vasárnaponként okoz ez nagy gondot a házi­asszonyoknak. Volt már ja­vaslat arra, hogy a földmű­vesszövetkezet a piactéri rak­­■............. ' tárát helyezze más helyre: fi az eredeti üzlethelyiségben tejboltot létesítenek. Erről azonban mindmáig csak a sok vita van, de változás nincs, A végrehajtó bizottság tag-i jai és a meghívottak a vita során hasznos tanácsokat ad-i tak a felügyelőség munkájá­hoz, Elhangzott többek kö­­zött. hogy azok a nők, akik dolgoznak, s egyben háztar­tást is vezetnek, nem tud­nak friss piaci áruhoz jutni, Ezért ésszerű lenne a hét valamelyik piacát délután tartani. Szintén a dolgozó nők érde­ke kívánja meg azt is, hogy a városszéli boltok szomba­ton is estig tartsanak nyitva, s a legszükségesebb árukkal gondosan legyenek ellátva. Élénk vita alakult ki a piac területrendezéséről, az árufelhozatalról, a minőség­ről és sok, hasonlóan fontos kérdésekről is,-A'7 iiiiimnmiiiimimtifiimnmmimtfmmiiram«. s ' \ \ s J Színházi notesz 1 Tbálía ünnepén ^ Sí kritikusok feU adata bírálatot írni a darabról, a színéi székről, sőt, amit Kompóthy Gyula hiá­nyol, a maszkról is. Nekem nem ez a fel­adatom, s hogy mégis tollat vettem kezem­be, azt a péntek este különös szolnoki láza, az évadnyitó előadás szorongó hangulata érlelte meg bennem, Oíf kezdjem, dél­után csöng a telefon a szobámban, egyik barátom figyelmeztet jóindulatúan, tu­dom-e, hogy ma este a „Mézeskalács” pre­mier előadása, s el ne feledkezzek jegyet váltani, S aztán estei A Tisztiklubban vacso­rázom mindig, amely szerintem Szolnok egyik legszolidabb, legízlésesebb étkezdé­je. Elhanyagolt öltö­zetben sohasem je­lennek meg itt az em­berek, de ezen az es­tén különösen feltű­nik valami. Sötétkék ruhában jönnek sorban az elő­fizetők, a vendégek, órájukra néznek, ahogy helyet foglal­nak, s már szólnak a különben is nagyon ügyes, igyekvő pin­cérnek. — Sietnénk, Józsi bácsii f— A sötétkék ruhák estje “ állapítom meg, míg magam is sietve fogyasztom a sertéspörköltet. Szokásom ugyanis jóval az előadás kez­dése előtt megjelenni s várni, ahogy jön­nek mosolyogva, ün­neplőbe öltözve a színházlátogatók. S most, hogy jó két hó­napig nélkülöztem eme szórakozásom, gyerekes kíváncsiság­gal igyekszem a tra­gédiák, .komédiák bo­hém otthona, a Szigli­geti Színház felé. A Táncsics Mihály utcát kis barna asz­­szonyka méregeti pa­­lástolMlan izgalom­mal. Színészfeleség. Mert nemcsak a szín­padra lépők szorong­va várt estje ez, az az övék is, a megértő, a szerelmüket Thália istenasszonnyal fele­ző színészfeleségekéi A művész a tapson, a gratulációkon méri le, hogyan játszott, de a szeretett asszonyok ott ülnek a közönség soraiban, látják (s hogy figyelik!) a né­zők arcát, hallják megjegyzéseiket, övék csak az igazi izgalom, S ki még, aki együtt lélegzik ezekben a percekben a színész­szel? A közönség, A közönség, a meg­szokott arcok, a szín­házi ismerősök, akik­nek csak a színházi szünetben szoktunk köszönni minden elő­adáson, különben nem ismerjük egymást. Itt vannak már mind. Sétálgatnák a folyo­sókon. aZ épület kö­rül, lapozgatják a Színház és Mozit, vi­tatják, szép-e az új primadonna, találgat­ják, milyen hangja van a szintén új bon­­vivánnak. Ez már aZ oly new gyón hiányzó, az éle4 tünket szebbé, telje­sebbé varázsló szín­házi esték forró han­gulata, örvendezek, s várom, s várjuk, hogy megszólaljon az isme­rős csengetés. Szív­juk a cigarettát, tb színházközönség ide­ges, gyors füstölésé­vel, számolgatjuk d perceket, mikor kú­szik fel a brokátfüg­­göny, hogy feledve d napi munkát, a hol­napi gondot, engedjük magunkat rabul ejte­ni egy estére a művé­szet csábjának. Végre. Csengetnek, megyünk, sietünk, ünnepi érzéseinket, szépet szomjazó énün­ket magunkkal hozva erre az estére, szolno­ki nagy ünnepedre, Thália, e= borzák ss HA NEM HISZI, JÁRJON UTÁNA TIZENHÉT BÖRTÖN* CELLA ELADÓ,M Egy dán vidéki lapban különös hirdetés jelent meg. Bjere község tanácsa elhatá­rozta a községi börtön ki­árusítását. A börtön ugyanis évek óta használatlan és a 17 tágas cellát kevés munká­val kényelmes lakásokká le­het átalakítani. Több család máris bejelentette igényét, RECEPT! Az angol orvosok évi köz­gyűlésén Ch. Rock, a lon­doni egyetem professzora, a következő receptet ajánlotta: „Legjobb orvosság a nyuga­lom. Legjobb nyugalom az alvás. Az alvás biztosításá­nak legjobb módszere a fáj­dalom megszüntetése. A fáj­dalom megszüntetésének pe­dig legjobb eszköze a vvhj'ski.’' FIATALKORÚAK BŰNÖZÉSE NEW YORKBAN Á napokban New Yorkban adatokat közöltek arról, hogy 1956-ban hány fiatalkorú kö­vetett el bűncselekményt. Az adatokból kitűnik, hogy 1956- ban 1955-höz viszonyítva je­lentősen növekedett a fiatal­korú bűnözők száma. 1956- ban az előző évhez viszo­nyítva 26-tal több fiatal kö­vetett el gyilkosságot. 40-nel több különféle merényletet. 92-vel többnek volt a birto­kában vészéivé« fegyver. 36- tal több követett el gépikocsi­lopást és 182-kel több gyúj­togatást, VÉGRENDELET A HÄTON Egy Levsky nevű tenge­rész a Hawai szigeteken biz­tonság okáért a hátára teto­­váltatta végrendeletét. Egy ügyvéd felhívta azonban fi­gyelmét, hogy a végrendelet csak saját aláírásával érvé­nyest Levsky most leckéket vesz egy jogitól, hogy meg­tanulja saját hátát aláírni, A FORRÁS TITKA Egy délfrandaországi fa­luban furcsa forrás vonja magára a látogatók figyel­mét. Ez a természetes forrás igen bővizű és másodpercen­ként 3000 liter vizet ad, de csak fél órán át. Utána tel­jesen kiapad és 30 percig szünetel. A fél óra leteltével újból megindul a bő vízfo­lyás. A barlangkutatók már többízben próbálták megol­dani a forrás titkát, de min­den eddigi kísérlet meg­hiúsult. Most eev újabb tu­dományos kutatócsoport kí­sérletezik a titokzatos forrás rejtélyének felderítésével. A VILÁG T —NAGYOBB VAROSA A világ legnagyobb városa már nem New York vagy Txmdon, hanem — Tokió. — A japán fővárosnak jelenleg nvolc és félmillió lakosa van. Utána következik London. 8.2 millió lakossal és New York 7.7 millió lakossal. NEM KÁRTYAVÁR Az amerikai appletownl papírkémiad intézetben 25 milliméter vastag, préselt, szurokkal átitatott papírból készítenék házat. Az első ilyen ház már 5 éve áll és nem látható rajta semmilyen sérülés. A szak­embereknek az a vélemé­nyűik, hogy az ilyen papír­házakat nemsokára el térjed­­ten fogják használni nyara­lóként, Tökmagol 450—550 Ft-os árban, napraforgómagot 280 Ft-ért v. csercolajértj kukoricát csövesen, és mindenféle magféleséget vásárolnak a IERMÉNYFORGAIM! VALLRLflT felvásárló helyet rmfYTfnTTTTTTTff?fYYTTÍ7'?1

Next

/
Oldalképek
Tartalom