Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-07 / 210. szám

(a P R 6 H ÍRD ET É S eTk] nsmMs SP0RT3A Megyei ifjúsági atlétikai bajnokság lesz Szolnokon A Megyei Atlétikai Szövetség rasárnap délelőtt 9 órai kezdettel Szolnokon, a MÁV sporttelepen rendezi meg a megyei ifjúsági atlétikai bajnokságot. A versenyen a Törökszentmik­lósi Kinizsi, a Martfűi MSE, a Kisújszállási MÁV MTE, a Kar­cagi Hunyadi, a Jászberényi Va­sas és Ipari Tanuló SK, a Szol­noki Ipari Tanuló SK és a Szol­noki MÁV legjobb ifjúsági atlé­tái mérik össze tudásukat; Ez a találkozó komoly erőpró­bája lesz a jövő vasárnap ugyan­csak Szolnokon megrendezésre kerülő Keleti Kerületi ifjúsági bajnokságnak, ahol a Szolnok megyeieken kívül, Hajdu-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyék ver­senyzői állnak majd rajthoz* Szolnoki MÁV—Bp. Vasutas Ifjúsági vízilabdamérjtőzés lesz vasárnap délelőtt a MÁV uszodában „Fél évszázad a sport szolgálatában44 A Szolnoki MÁV ifjúsági Vízilabda ,csapata az országos Ifjúsági bajnokságban szere­pel. Az elmúlt vasárnap a Bp. Dózsa együttesét győzték So 5:2 (2:0) arányban. Most vasárnap délelőtt a Bp. Vasu­tas ellen szállnak vízbe a szolnoki fiatalok itthon, a MÁV uszodában. A fővárosi csapat jó játékerőt képvisel. Biharuagybajomban; szeptem­ber 8-án (vasárnap) délelőtt 10 órai kezdettel kerül lebonyolítás­ra Keietmagyarország ifjúsági Eúlyemelő bajnoksága. A Ma­gyar Súlyemelő Szövetség a rendezéssel a Nádudvari Bá­nyász SK-t bízta meg, A verseny keretében kétkarú nyomás, szakítás és lökés szá­mokban, .mérik össze tudásukat a résztv'éVők az egyes súlycso­­portokban.A verseny első helye­zettjei vesznek majd részt októ­ber 6-án Buudapesten megrende­zésre kerülő Magyar Ifjúsági baj­nokságon, A szeptember 1-1, második for­duló után a bajnokság állása a következőképpen alakult: 1. Jberényi Lch. 2 2------7:3 4 2. SZÓ. MÁV U. 2 2------6:3 4 3. Bákóczlfalva 2 2 — — 5:3 4 4. Fegyvernek 2 1 1 — 5:2 3 5. Mezőtúri Af C 2 1 — 1 5:3 2 «. Turkeve 2 1 — 1 7:6 2 7-8, Szó. V( M. 2 1 — 1 2:2 2 A. Szolnoki Dózsa szeptember 7-én, szombaton (rossz idő ese­tén szeptember 8-án, vasárnap) 19 órakor a Damjanich uszodá­ban nagy vízi karnevált rendez. A műsor keretében jelmezes ví­­fcilabdamérkőzés kerül bemuta­tásra, 1886-os szokások szerint, a Dózsa vízilabdázóinak részvételé­vel. Ezenkívül vidám kabaréié lesz a vízen a Szigligeti Színház mű­vésze) közül fellépnek: Benkő Béla, Berta And­rás, Bors Béla; Csornai Irén, Jelenleg 16 ponttal az első helyen állnak. — Igaz, a Bp. Vasutas előre van. mert egy híján lejátszotta minden mér­kőzését. A szolnokiak pedig 10 csapat közül 5 ponttal a negyedik helyet foglalják el. így a két jóképességű csa­pat találkozója izgalmas, — színvonalas mérkőzést Ígérj Eddigi hírek szerint népes és erős mezőnyre van kilátás. A Szolnoki Hunyadi SK részé­ről Tóth Károly szakosztályveze­tő és Hollói Tamás segéd edző vezetésével az alábbi versenyzők vesznek részt: Lepkesúly: Czakó István; Pc' helysúly: Szokoly Lajos és Far­kas István, könnyűsúly: Breszkó István és Csontos Béla, kisváltó­­súly: Szcndrey Endre, váltosúly: Törőcsik Jáno6, kisközépsuly: Pogány Lajos, Bízunk a szolnoki fiúk eredmé­nyes szereplésében, habár a fel­készülési lehetőségeik nem a leg­jobbak voltakj 7-8. Tiszaföldvár 2 1 — 1 2:2 2 9-10. Kmárt. MTE 2 1 — 1 3:3 2 9-10. Abonyi OL 2 1 — 1 3:3 2 11. Járokszállás 2 1 — 1 5:5 2 12. Tmiklósi FC 2 1 — 1 2:4 2 13. Jber. Vas. 11. 1 — 1 — 1:1 1 14. Ujszászí V. 2 — 1 1 3:4 1 15. Kisújszállás 2 — 1 1 2:4 1 16. Khegyesi H. 2 — — 2 1:2 — L7. Karcagi Hu. 2 — — 2 1:6 — 18. Tápiószele 2 — — 2 0:4 — Karácsonyi Magda, Kompóthy Gyula, Nádori Margit, Paál László, Somogyi Géza, Táncsics Mária, Varga D. József, Zllahy Katalin és a színház zenekara, Gyulai Gaál Ferenc vezetésével. Tombola Is lesz. Kisorsolásra kerülnek színházi bérletek és állandó belépők bajnoki és nem­zetközi vízilabda mérkőzésekre. A belépőjegy egyúttal tombola­sorsolásra is érvényes. Jegyelővétel: a Szigligeti Szín­ház szervező irodájában. A Szolnoki MÁV SE Ba­ráti Kör propaganda bizott­sága kiadásában érdekes és a maga nemében újszerű — képes ismertető jelenik meg Szolnokon, A szép kivitelű propagan­dafüzet cikkeivel, képekkel, mozaikszerűen mutatja be azt a hatalmas sportmunkát, amelyet a nagymultú és je­lenleg is a megye legnagyobb egyesülete — a Szolnoki MÁV — az egyetemes magyar sport érdekében végzett és végez. A szerkesztőbizottság tag­jai: Deme Zoltán, Dénes Já­nos, Halász Gyula. dr. Helf László, Horváth János, Pa­taki Béla. Sarkadi István, Szurmai Lőrinc és Weszelei János — közismert szolnoki sportbarátok — nagyszerű kezdeményezésűikkel új utat nyitottak meg egyesületük Szolnokon, vasárnap dél­előtt 10 órakor a Damjanich, délután 16 órakor pedig a MÁV uszodában lesz orszá­gos úszóverseny; Délelőtt 10 órakor a Dam­janich uszodában a Vörös Meteor úszóversenyére kerül sor. Rajthoz állnak az eddig beérkezett nevezések alapján a Bp. Elektromos, a .Bp. V. Meteor, a Bp. III. kér. TVE, a Typographia, a Szolnoki Dó­zsa, MÁV és Honvéd ver­senyzői. Ezenkívül jelezték még részvételüket —• de ne­vezésük még nem érkezett meg — a Bp. Vasutas és a Jászberényi Vasas úszói is. A mérkőzés után 11.30-kor vízilabda csemegével is ked­veskedik a rendezőség a kö­zönségnek. A Szolnoki Dózsa és a Bp. Vörös Meteor együt­tesei találkoznak barátságos mérkőzés keretében. így az egyfordulós bajnokság első két helyezettjét láthatják majd Szolnokon. A bajnok­ság során ugyanis a Dózsa— Bp. V. Meteor mérkőzést a fővárosban játszották és így a Bp. V. Meteort az idén még nem látta a szolnoki közön­ség, Délután 16 órakor a MÁV uszodában a Szolnoki MÁV országos úszóversenye lesz. Itt a szolnoki sportkörökön kívül a Bp. Vasutas, Bp. V. Meteor, Bp. Elektromos, Bp. Dózsa. Jászberény. Békéscsa­ba, Szentes és Cegléd leg­jobbjai indulnak majd. Az úszóverseny keretében vízi­megismertetése terén. A kiad­ványban — a legnépszerűbb labdarúgás mellett — helyet kaptak a többi sportágak; az úszók, ökölvívók, kerékpáro­sok, vívók, atlétáik, termé­szetjárók, galambászok, szur­kolók, játékvezetők eredmé­nyei, beszámolói is. A sok kép és tréfás karikatúra jól egészíti ki a szöveget és so­kaiknak hoz örömet, vidám­ságot a szolnoki sportolók és sportbarátok népes táborá­ban. A képes sportikadvány szeptember 8-án (vasárnap), a Kistext—Szolnoki MÁV NB II. bajnoki mérkőzés előtt a MÁV-sporttelepen ikerül for­galomba. A későbbiekben pe­dig Weszelei és Halász sport­­társaiknál lesz beszerezhető, 2.— Ft-os önköltségi áron. Vincze János labda villámtoma is lesz. OB I. és OB II.-es csapatok rész­vételével; Szélvédő­berendezések, csavarok, tengelyek, vas és fém esztergátyos munkák készítését vállalja a TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ALTALÁNOS VASIPARI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT, Sallai Imre út 6. szám. — Telefon: 148. Helyreigazítás Lapunk szeptember 6-i pénteki számának sportrova­­tában „Mit várhatunk a va­sárnapi KISTEXT—Szolnok hW Il-es találkozótól?” című cikkben elírás, illetve sorki­hagyás történt és így nem helytálló adat jelent meg. A helyes szöveg a következő: A Kistext—Békéscsaba ellen 3:0-ra győzött, Váctól idegen­ben 2:3-ra kikapott, de a múlt vasárnap a Kőbányai Lombik ellen tekintélyes fö­lénnyel 6:l-re diadalmasko­dott. A Szolnok megyei Téglagyári Vállalat felvesz elektromos keze­lésre jogosító vizsgával rendelkező villanyszerelő­ket, akik vegyes vasmun­kákhoz is értenek. Jelent­kezni lehet a törökszent­miklósi, kunhegyes!, kun­madaras!, tiszafüredi és jászkiséri téglagyárak te­lepvezetőinél. TERVEZŐ rajzolót sablonáló részlegéhez felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok, Kossuth tér 1; (Iroda­­ház). A MŰSZAKI Anyag- és Gépke­reskedelmi Vállalat debreceni kirendeltsége új helyiségbe köl­tözött. Mezőgazdasági, ipari gé­pek, műszerek és berendezések bizományi vételét és eladását ál­lami vállalatok, KTSZ-ek, vala­mint magánosok részére is az alábbi címre kérjük küldeni: Debrecen, Hatvan utca 35. ELCSERÉLNÉM 2 szoba mellék­helyiséges lakásomat hasonló belterületiért, esetleg egy-szoba mellékhelyiségesért. Cím a ki­adóban. ELADÓ nagyobb családi ház 50 ezerért. Szolnok, Sütő utca 8. — Érdeklődni: Qönczi, Budapest, IX,, Mester u. 5._________________ ELADÓ ház: két szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, előszoba, pin­ce, víz, villany. — Ugyanott 55-ös Hoffher-Stabil 24 kalapácsos zú­zógép üzemképes állapotban el­adó. Tiszaföldvár, Baross körút 80. szám._________________________ 4000 n-öl gyümölcsös, részben szőlő, lakóházzal, és 125-ös Cse­pel első-hátsó teleszkópos eladó, Lőrinczi, Tiszaföldvár, Petőfi u. 42. szám. ELADÓ beköltözhető kétszobás, összkomfortos családi ház, 400 n­­öl telekkel, műhely, ártézi víz. Tiszaföldvár, Ószöllő, Fő út 24. 150-es CZETKA jó állapotban sürgősen eladó. Csömör Jászjá­­kóhalma, Kossuth u. 14; ÉRTESÍTI a túr kévéi földműves* szövetkezet a varoe dolgozó oa« rasztságátj öogy 1V58» gazdasasd évre a cukorrépa termelési szer» íőaes kötését megkezdte es kéri mindazokat az egyéni termelő* két es l típusú term előszövet ke* ?etl tagokat» nogy szerzödeskO* tés végett a földmúvesszövetke* *et trodá*á* keressék teL ÉRTESÍTJÜK szolnoki és vidéki vendégeinket, hogy fürdőnket a legprecizebben üzemeltetjük. — Tiszta fürdő, gőz! Jó víz, ami gyógyít is — várja kedves vendé-* geinket. Szolnoki Fürdő V.______ UJ festett hálószoba bútor 7 db.* ból álló — eladó. Tari Zoltán» Szolnok, Madách u. 41. VAS-esztergapad eladó. Mezőtúr» Újváros, V. út 7. szám. ÚJ és kissé használt lószerszá* mókát elad a Nagykunsági Álla* mi Gazdaság. Csakis társasgaz* daságoknak és tsz-eknek, hiva* talos áron. Érdeklődni lehet a Nagykunsági Állami Gazdaság* ba, Ecsegfalva. Telefon: 3 6z. ELADÓ 16 HP Stabil benzinmo* tor és 16 kalapácsos daráló, Ma* darász Imre Mezőhék, (Reisner föld.) TISZAVIDEK A Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiad öt a Szolnok Megyei Párt-Végretjaító Bizottság | Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok. MatlnovszkJ U; IP Felelős nyomdavezetői Mészáros Sándor ^YYYYYyYYYYYYYYYYYYVYYYYTYYyYTYTYYYYYYyYYyTYYYYTYYYyYYTTTT ► SZAKCSOPORTOK, DOLGOZÖ PARASZTOK! I Kösselek gépi szántásra szerződést í a Törökszentmiklósi Gépállomással, t vagy a földmüvesszövetkezeteknél ► Ha kedvezményesen akartok gépi munkát igénybe ► venni, úgy egy vagy két dú lobén alakfisatok géphasz­► nálati társulásokat. Aa időben való munkák biztosi*­­tása érdekében legkésőbb t szeptember 10-ig kössétek meg a szerződést C Ha a Törökszentmiklósi Gép állomással, vagy a földmű-« t vés szövetkezeteknél köttök szántási szerződést, gep­► használati társulás esetén kát. holdanként: £ 18—21 cm-ig 123.60 Ft £ 22—25 cm-ig 166.86 Ft t 26—32 cm-ig 222.18 Ft £ 32—35 em-ig 228.66 Ft ► Ha egyénileg szerződtök, de a szántani való 2000 mé* ► tér körzetben eléri a 12 kát. holdat, a szántási díj» ► ► kát. holdanként: £ 18—21 cm-ig 128.40 Ft £ 22—23 cm-ig 173.34 Ft £ 26—32 cm-ig 231.12 Ft £ 32—35 cm-ig 237.54 Ft t Érdemes tehát szerződést kötni és társulni, meri l a társulás 15—30 Ft közötti megtakarítás? : ielent kai. holdanként ► A földművesszövetkezetek irányításával a gépállomás ► által végzett : gépi szánlás olcsóbb, jobb, több termést biztosít. 7 Bővebb felvilágosítást a Törökszentmiklósi Gépállomás ► központja és a kengyeli üzemegység, valamint a földi ► művesszövetkezetek adnak. í TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GÉPÁLLOMÁS R szolnoki súlyemelők is résztvesznek a kelet-magyarországi ifjúsági bajnokságon A* Alszörelségi I. osztályú labdarúgó bajnokság állása Nagy vízikarnevált rendez a Szolnoki Dózsa szombaton este a Damjanich uszodában Gazdag úszóprogram less vasárnap Szolnokon -^x»oooo<X)oooooooooooocooooooocooocxyx>oococoo<xxDOoooooocxx30ooooooocx)cxxxx)oooooo RÁDIÓMŰSOR 1957. szeptember 9—15-ig: Állandó oiusorszamok; Kossuth Rádió: 1.30—8,00-Ig: Zenés műsor: Közben: Hír­összefoglaló. Falurádió S.zOl Pillanatfelvétel; — 7,001 Hí­rek. ldőjárásjelentés. — 7.451 Naptári — 8.00; Műsorismer­tetés. — 8.05: Technikai szü­net. — 10.00; Hírek. Lapszem­le. Időjárásjetentés. — I2.00i Déli narangszó. Utánai Hí­rek. ldőjárásjelentés. — 16.00t Hírek, ldőjárásjelentés; 13.541 Jóéjszakát, gyerekek, — 20,00: Esti krónika; Időjárásjeien­­tés. — 22.00: HJrek. Idöjarás­­jelentes. — 0.30: Hírek. — O.M: Ilim usz, — Utánat Vlzjelző-Szolgaiat. Petőfi Rádió: 6.00 — 8.00-Ig: IteggeU zene. — Köz Den. o.oo: Torna. — b.35: Színhazak S3 mozik műsora; — í.lOi Falu­rádió. — 8.00: Műsorzárás. — H.OOt ldőjárásjelentés es víz­állásjelentés. — 23.00: Műsor­zárás; .VT’TTrnTTHm'P f r rr mvwrrtrmv'nvrrrrv rr rr'TTTWTirmrr Hétfő,, szeptember 9. KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny, 9.00: Bulgáriáról kicsinyeknek. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Dalok.— 10.10: Óvodások műsora, — 10.30: Szí­vesen hallgattuk.;; — 12.10: Verbunkosok, —% 13.00: Lányok, asszonyok,-.. — 14.20: Hétfőtöl­­hétfőig. — 14.30: úttörő-híradó. — 14.50: A Gyermekrádió műso­ra. — 15.30: Válaszolunk hallga­tóinknak.— 15.40: Operettrészle­tek. — 16.10: Zongoramuzsika. — 16.40: Berzsenyi-mondák. Nik­lán, — 16.50: Rosemary Clooney énekel. — 17.15: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: Tánczene. — 18.10: Ope­rettrészletek. — 18.30: ök mond­ták .:; — 19.00: Könnyű meló­diák. — 20.20: Az operaszlnpad csillagai. — 21.05: Sárgul már a kukoricaszár. 21.10: Ünnepi mű­sor a Bolgár Népköztársaság ün­nepén. — 22.20: A Magyar Rádió hangversenye. — 23.25: Zenei mű­sor. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO: 14.28: Népdalok. — 14.40: Erkel Ferenc operáiból. 15.40: Regény ismertetés. — 18.00: Könnyű fü­­vószene. — 16.30; Külpolitikai kalauz. — 16.10: Zenekari hang­verseny. — 17.40: Ady Endre ver­seiről. — 18.00: Színes népi mu­zsika. — 19.05: Az ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama- — 19.15: Elő­adás. — 20.15: Tánczene. — 21.05: tVIüvéezlemezek. — 21.40: Láttuk, hallottuk. — 22.00: Népdalok. Kedd, szeptember 10. KOSSUTH RADIO: 8.10: Népi táncok. — 8.40: Indu­lók. — 9.00: Uttörő-hiradó. — 9.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.44; A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Beszélgessünk a könyv­­terjesztésről. — 10.20: Zenekari hangverseny. — 11.00: A csend­­hábqritó. — 11.20: Ajándékmüsor háziasszonyoknak és nagyma­máknak. — 12.10: Könnyű meló­diák. — 13.00: Szüdi György ver­sei; — 13.10: Operarészletek. — 14.00:' Szórakoz'.ató zenekar* mu­zsika. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Fiatalok sakk­iskoláié, — 13.IQ: M>«vjr nénfa­lok. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.50: Angol zene, — 17.15: Tanácsaink életéből. — 17.30: Szív küldi szivnek szíve­sen.:: — 18.10: Véleményt ké­rünk.' — 18.30: Vidám hangszer­szólók. — 18.45: Gyári sziréna. — 19.05: Tánczene. — 10.34: A nyak­lánc. — 20.25: Könnyű zene. — 20.45: Operéttnyitányok. — 21.00: Gyermeknevelés. — 21.15: Petőfi Sándor szerelmes verseiből. — 22.35: Kamarazene. — 23.35: Hang­lemezek. — 0.10: Tánczene, PETŐFI RADIO: 14.20: Klasszikus operettekből. — 15.00: Zongoramuzsika. — 15.35: Versek. — 15.50: Nemzetközi kér­dések. — 16.00: Operarészletek. — 16.50: Gyilok és fejsze. — 17.00: Szórakoztató muzsika. — 17.30: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 18.00: Fúvószenekaraink mű­sorából. — X8.30: Deák Ágnes he­gedül. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Nép­dalfeldolgozásokból. — 19.45: Mű­szaki krónika; — 20.00: Könnyű zongoramuzsika. — 20.25: Tovább a megkezdett úton. — 20.40: Ka­marakórus énekel. — 21.05: Ver­bunkosok. — 21.40: Elbeszélés, — 22,00: Tánczene. Szerda, szeptember 11; KOSSUTH RADIO; 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Rádió nyári szabadegyeteme. ■— 9.30: Népi zene. — 10.10: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.30: Ka­marazene. — 11.00: Szovjet köny­­nyű zene. — 11.30: Kórusok. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok .., — 13.10: Operett­egyvelegek.— 13.40: Illés Béla elbeszélése. — 14.00: Népek zené­je. 14.45: A Gyermekrádió rejt­vényműsora. — 15.05: ifjúsági műsor. — 15.45: Mexikói dalok. — 16.10: Szív küldi szívnek szíve­sen... — 17.00: Egy „cenzor­­naplója. — 17.15: Zenei műsza­vak nyomában. — 18.10: Hallga­tóink legkedvesebb lemezeiből. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Múltszázadi, nótaszerzők. — 20.20: Tánczene. — 20.55: Tudományos híradó. — 21.10: Bécsi Ünnepi hetek, 1957. — 23.00: A mikrofon előtt: Reményi Sándpr. —• O.’IP; PETŐFI RADIO: 14.20: Néger mesék. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 13.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Könnyű muzsika. — 16.30: Operaáriák. — 16.50: Szovjet köl­tők versei. — 17.03: Ajándékmü­sor vidéki ipari üzemek részére. — 18.20: Kodály és a magyar vers. — 18.50: Gyermekrádió mű­sora. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Fú­vóshangverseny. — 20.00: Kama­razene. — 21.05: Operarészletek. — 21.30: Lehoczky Éva énekel.— 21.50: Erkel Ferene szülővárosá­ban. — 22.00: A Varsói Rádió hangversenye, Csütörtök, szeptember 12, KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny. — 0.40: Kórusok. — 9.00: Édes anya­nyelvűnk. — 9.05: A Gyermek­rádió műsora. — 10.10: Könyv­ismertetés. — 10.40: Pintér Mar­git énekel. — 11.00: A csendhábo­rító. — 11.20: Népi zene. — 12.10: Operarészletek. — 12.55: Magyar klasszikusok. — 13.15: Könnyű zene. — 14.00: Szegedi emberek. — 14.40: Kórusok. — 13.20: Dél­szláv népbáUadák. — 16.10: Népi együttesek műsorából. — 17.00: Magyar ipar a Brüsszeli Vásáron. — 18,10: Könnyűzene.*-: 18.45: Mi a fejlődés? — 19.00: Szív kül­di szívnek szívesen.., — 20.25: Viharos éjszaka. — 21.30: Sárgul már a kukoricaszár. — 21.35: Ze­nei műsor. — 22.15: Tánczene. — 22.30: Emberek között. Boldizsár Iván tollrajzai, — 23.10: Zenekari hangverseny, — 0.10: Katona­dalok, PETŐFI RADIO: 14.20: Részletek vígoperákból. — 14.50: Fúvósindulók. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20: Tánczene. — 15.53: Zorgoraver­­seny. — 16.20: Fiatalok zenei új­ságja. — 17.10: Uj sikerek útján. — 17.25: Operett- és filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 18.30: A-moll szonáta. — 18.45: Az asszonyok ügye. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolya­ma. — 19.15: Falas! énekesek. — 19.45: Mesél a Vigadó. — 21.20: Verbunkos muzsika. 21.50: Hogy megszűnjön a bénult" állapot... Dr. Lukács László főorvos elő­adása. — 22.00: Operaflnálék. — 22.45: Szilézia erdei. Péntek, szeptember 13, KOSSUTH RADIO: 8.10: János vitéz. — 8.50: Pálöcf Horváth Ádám: ötödfelszáz éne­kek e. gyűjteményéből. — 9.10: BaiAiLwae. — 10,10: Óvodásak műsora; — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Elbeszélés. — 11.30: Stomfal Károly orgonái, — 12.10: Déli mu­zsika. — 13.00: A belterjes gaz­dálkodás útján. — 13.15: Magyar nóták. — 14.00: Uttörő-hiradó. — 14.20: Operarészletek. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.40: Lídia Melnyikova énekel, 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: Tíz perc a bíróságon. 17.00: Egy zeneszerző arcképe. — 18.10: Népszerű melódiák. — 18.40: Ifjú figyelő. — 19.00: Nagy együttesek műsorából. — 20.20: Francia tánc­zene. — 20.48: Szerzői est. 21.30: Hangverseny. — 23.13: Medgyasz­­szay Vilma énekel. — 0.10: Ko­dály: Szonáta, PETŐFI RADIO: 14.20: Könnyű melódiák; 15.00: Zenekari hangverseny. — 15,40: Móricz Zsigmond Gömörben és Kerepesen. — 16.00: Csajkovszkij: olasz capriccio. — 16.15: Kóru­sok. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.00: Népdalok. — 17.55: Táncze­ne. — 19.05: Népszerű opere tek. — 19.45: Bartók összes kórusmű­vel. — 20.00: Verdi-est. — 20.50: Népdatcsokor. 21.05: Mary Ford énekel. — 21.20: Külpolitikai kér­désekre válaszolunk. — 21.30: Blaháné legszebb dalai. — 22.00: Operettest, • Szombat, szeptember 14, KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny; — 9.00: Uttörő-hiradó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Kot Strauss-keringő. — 10.10: Ré­gi magyar operettek. — 11.00: A csendháborító.— 11.20: Hangszer­­szólók. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Mi van a könyvesboltok­ban? — 13.10: Művészlemezek. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Keringők, polkák. 15.00: Magyar nóták. — 15.25: Kóru­saink életéből. — 15.45: A nem­zetközi munkásmozgalom idősze­rű kérdései. — 16.15: Zenés hét­vége. — 17.00: Egy kisfiú napló­jából. — 18.10: Szív küldi szivnek szívesen... — 18.45: Riportmű­sor. — 10.00: Opera- és operett­­hangverseny. — 20.25: Vidám iro­dalmi műsor. — 22.13: Hangleme­zek; PETŐFI RADIO: 14.20: Népek zenéje. — 15.00: Kamarazene. — 15.25: Bélyeg­gyűjtők ötperce. — 15.30: Közve­títés az 1957. évi Bayreulh-i Ün­nepi Játékokról. — 18.30: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 18.40: Zongoramuzsika. — 19.05: Tánc­­zene. — 19.40: A Loire völgyétől Párizsig. — 20.00: Az opera min­denkié. — 21.05: Vidám népdal­est. — 21.30: Lányok, asszonyok; — 21.50: Zenekari hangverseny, Vasárnap, szeptember 15. KOSSUTH RADIO: 8.10: Sárgul már a kukorica­szár.— 8.20: Népdalcsokor. — 8.53: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Uj Ze­nei Újság. — 10.10: Ifjúsági mű­sor. — 10.50: Tánczene. — 11.23: Hangverseny. — 12.10: Hétvégi jegyzetek. — 13.05: Népi zene. — 13.40: Séta az Allatkertben. — 14.00: Szív küldi szivnek szívesen, — 14.35: Könnyű zenekarf muzsi­ka. — 15.15: Hét nap a külpoliti­kában. — 15.30: A műsort össze­állította Kisfalud! Stróbl Zsig­mond. — 16.30: Yves Montand énekel. — 18.00: Tánczene. — 19.10: örökszép melódiák. 20.10: Köznapi dolgokról. — 20.20: Köz­vetítés a Majakovszkij Színpad­ról. — 22.30: Hanglemezek. 23.00: Népdalok. — 23.30: Bartók: VI, vonósnégyes. — 0.10: Éji zene, PETŐFI RADIO: 8.00: Reggeli muzsika. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Kispajtá­sok hanglemeztára. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Térzene. — 11.20: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.20: Johannes mes­ter vétke. — 13.00: Müvészleme­­zek. — 14 15: Az üvegcsengő. — 14.55: Részletek Mozart Don Juan c. operájából. — 15.30: Rádiójá­ték Paskin életéből. — 18.00: Gel­­lért Lajos emlékeiből. — 18.20: Részletek Händel Saul c. orató­riumából. — 19.00: Tánczene. —< 19.40: Filmzene. — 20.10: Beetho­ven zongoraszonáták. — 20.50: Gondolatok a könyvtárban. 21.10: Közvetítés a Baross-lcávéház ét­terméből. — 22.00: Zenekari hang­verseny; (A Magyar Rádió a műsorvál­­toztatás fogát fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom