Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-14 / 216. szám
v, * w. Óriási érdeklődés nyilvánul meg a vasárnapi , Jászberényi Vasas—Szolnoki MÁV labdarúgó mérkőzés iránt Fontos dátumhoz érkezik csapatunk, amikor Jászberényben először látja vendégül NB Il.-es bajnoki mérkőzés keretében a Szolnoki MÁV országos hírű patinás együttesét. Hosszú időnek kellett eltelni, sok évi keserves küzdelem, áldozatos munka után került be az NB II.-be a Jászberényi Vasas labdarúgó csapata, mely eddigi eredményeivel igazolta azokat a reményeket, melyeket a város és a környék sportszerető társadalma szerepléséihez fűzött. Nagy várakozással tekintünk a mérkőzés elé, annál is inkább, mert megyénk két csapatáról van szó. mely közül az egyik hosszú időn keresztül a magyar labdarúgás élvonalába tartozott és válogatott játékosokat adott labdarúgó sportunknak. Jelenleg az NB II. élcsoportjához tartozik, függetlenül attól, hogy eddigi szereplését nem kísérte szerencse. Míg a másik csapat egy fiatal együttes, kinek nevét eddig nem ismerték országos viszonylatban. de NB II.-es szereplésében már is komoly elismerést váltott ki a szakörökben. Kilátogattunk a keddi edzésre és a mérkőzés esélyeiről kérdezgettük a csapat edzőjét, Kerekes Imrét, aki kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy az eddigi legnagyobb ellenfélnek tartja a Szolnoki MÁV együttesét. Nagy küzdelmet, szoros eredményt vár a mérkőzéstől. Egy biztos, hogy aki szemtanúja lesz a vasárnapi mérkőzésnek, nem mindennapi sportcsemegében lesz része. Feltétlenül foglalkozni keil még a Jászberényi Vasas szurkolóival, akik nagy szeretettel veszik körül csapatukat és úgy a hazai, mint a vidéki mérkőzéseken fáradtságot és anyagi áldozatot nem kímélve, egyemberként állnak a csapat mögött és biztatásukkal nagyban hozzájárultak az eddigi jó szerepléshez. A mérkőzés vasárnap délután 5 órai kezdetei kerül sorra a Jászberényi Vasas sporttelepén. Zászló és csoportcsere előzi meg, tekintve, hogy első ízben találkozik egymással a két csapat, NB II.-es osztályban. — Gellért János — A szolnoki MTE NB III.-as csapata vasárnap Szolnokon játssza soronkövetkez ő bajnoki mérkőzését jó eredményt tudja-Vasárnap délután 16.30 h-kor a Szolnoki MTE pályán a Tisza- Kécskei SK NB TII.-as csapatával mérkőzik. A Szolnoki MTE-nek jól fel kell készülnie, hogy az elmúlt vasárnap a Mezőhegyes ellen győzedelmeskedő tiszakécskeiek ellen nak elérni. Az NB III.-as mérkőzés előtt a Szolnoki MTE—Tiszakécske ifjúsági labdarúgó mérkőzése kerül sor. Több mini 123 nevezés éhezett a Ke'eÜ Kerii'eii atlétikai ifiúsáqi bajnokságra Vasárnap délelőtt fél 10 órakor és délután 4 órai kezdettel rendezi meg a Szolnok Megyei Atlétikai A lszövétség a Keleti Kerület 1957. évi ifjúsági atlétikai bajnokságát, a Szolnoki MÁV sporttelepén. A verseny egyes számaiban igen sok indulóra, szép eredményekre és szép küzdelemre van kilátás. Ez annál is inkább feltételezhető, mert eddig 15 egyesület 120-nál is több Sporthíreink A Szolnoki MTE szeptember tä-en, vasárnap délelőtt 9.30-kor a Közalkalmazottak Szakszervezete József Attila Kulturotthonában (Malinovszki u. 38. sz.) kibővített taggyűlést tart, melyre a tagokat, valamint a sportszerető közönséget szeretettel várja a vezetőség. * KÉT UJ SZOLNOKI VÍZILABDA VÁLOGATOTT Október 8 és 13 között a Bukarestben lebonyolításra kerülő 21 éven aluliak vízilabda tornájára készülő magyar válogatott csapatban két Szolnoki Dózsa játékos, így Brindza és Kuczora is helyet kapott a válogatott keretben. * ELMARAD A TÚRI KUPA VASÁRNAPI VERSENYE A mezőtúri városi sportfelű^yelőség és a Mezőtúri MAFC vezetősége Túri Kupa néven több sportágban, így asztalitenisz, atlétika, birkózás, ökölvívás es röplabdában vándordíjas versenyt írt ki. A verseny lebonyolítására szeptember 15-én került volna sor. A közbejött technikai akadályok miatt a verseny megrendezése későbbi időpontra lett halasztva. TARSAS UTAZÁS JÁSZBERÉNYBE A Szolnoki MÁV Baráti Köre közli a sportkedvelő közönséggel, hogy a vasárnapi Jászberényi Vasas—Szolnoki MÁV mérkőzésre társas utazást szervez. A társas utazás részvételi díja 18.30 foryn. Indulás: a menetrendszerinti vonattal vasárnap 12 órakor, visszaérkezés: 23 órakor. — Jelentkezni lehet: szombaton délig a Papírboltban Wesszeley sporttársnál. (APlSZ-ban.) SFORT]9 Eleije! a kerékpárosokról j^A PRÓ HIRDETÉSEK^ $ HÁZVEZETŐNŐNEK ajánlkozik ♦ 47 éves özvegyasszony. Cím a ♦ kiadjam _____ ♦ AZ .. BADSZALOKI Földműves- 2 szövetkezet szakképzett cukrász ♦ üzemvezetőt keres azonnali be-A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Építőipari KTSZ építőiparban jártas, többéves gyakorlattal rendelkező v műszaki vezetőt keres, azonnali »» belepesre, 2160 forint fizetéssel. KÖNYVELŐT gyakorlattal alkaia \ mázunk. Pályázatot iskolai vég;i l zettség, esetleg szaktanfolyam és ilj eddigi munkahelyek feltüntetést sével „Könyvelő“ jeligére a Szol-tnokl Hirdetőbe kérjük teadni. “*A SZOLNOKI Sütőipari Vállalat _♦ ipari tanulókat szerződtet. Jerilentkezés: Sallai Imre u. 17. sz. ^ j 7—15 óra között. “í É. M. 45. sz. Állami Építőipari -1 Vállalat felvesz szakmunkásokat ~ T és férfi segédmunkásokat. Mun»X kásszállás, napi egyszeri meleg 11 étkezés, vidéki családfenntartók-♦nak napi 6.— Ft különélési díj, 8 i kedvezményes vasúti igazolvány i J biztosítva. Jelentkezés a vállalat -1 központjában, Budapest, VI. kér. 3 J Szív u. 60. naponta fél nyolctól- ♦ négy óráig.-1— ----.... ..——------- . .-T AZ UJSZASZl Vegyes KTSZ férfi í fodrászt keres jól bevezetett üz.»tetébe, azonnali belépéssel._____ a l SEGÉDMUNKÁSOKAT keres sür- 7 { gősen Országos Villamostávveze- 5 > ték Vállalat Szolnok, Dobó Ist- 7 > ván u. 35. ,t t -sjPALOTASi Állami Gazdaság t * azonnali belépésre felvesz ács ti • szakmunkásokat. Jelentkezés a -t gazdaság központi irodáiaban. i * ■ ■ -........... ............... » j GYAKORLATTAL rendelkező _ * tejházkezelőt, tejmestert azon- X nali belépésre felvesz a Puszta- X bánrévi Állami Gazdaság.______ X TÖBBÉVES gyakorlattal Diro t.T vendéglő vezetőt azonnali beie♦ pesre keres Tiszafüred es Vidéke ♦ Körzeti Földmüvesszövetkezet. e f ____________________________ NAGY gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt f elvesszünk, fizetés megegyezés sze'■irint. Szolnok, Gépállomás, Bert Jsenyszögi út. JELADÓ Tiszakürtön, a Korhány ♦ szőlőben 3200 n-öl szőlő-gyümölp X esős, 800 n-öl üres —, szobak X konyhós cserepes lakással. Csúcs ♦ Sándor Tiszakürt, Korhány ♦ szőlő. ♦ 3 HOLD príma szántóföld az _• Ugarban eladó. Érdeklődni: Gaj_ i dós, Szolnok, Uttöiő u. 28._____ ”♦ VAS-tszaly hajó 200 tonnás előadó. Kiss Gyula Bajaszentistván. '» X A VOLT Csemán kocsma eladó, ~X Martfű, Tiszakanyar.___________ st Akváriumi halak (BETTA, KÉKI GURÁMÍ, JUKATÁNI, FOGAST PONTY, Xiphophorus) eladók. ♦ Szolnok, Bimbó u. 6. t ÉRTESÍTI a turkevei íöldmüves. X szövetkezet a város dolgozó pa- { rasztsagát, hogy 1958. gazdasági 3♦évre a cukorrépa termelési szeret ződés kötést megkezdte és kéri -♦mindazokat az egyéni termelőiket és I. típusú termelőszövetkejzeti tagokat, hogy szerzödéskö"♦tés végett a földmüvesszövetkealzet irodáját keressék fel: ♦ KÁRPITOZOTT bútorok, reka~X miék, fotelok, székek, gyönyörű ->szép garnitúrák, minőségi kivi♦ telben kaphatók kárpitosnál, Bu{ dapest, VI., Lenin körút 60, kapu é alatt. ffTTfffffTffT?'fTTTTf?TTTflf?fTT Versenyeznek már a Szolnoki MÁV kerekesei is A Szolnoki MÁV kerékpáros szakosztálya edző es szakosztályvezető hiányában több mint 3 hónapig szünetelt. A fiatal versenyzőgárda, mely több mint 30 főből tevődött össze, most újjá alakult, a szakosztályban ez a szám 9 főre csökkent. A csökkenés oka egyrészt az, hogy a Szolnoki MÁV SE nem tud többet foglalkoztatni anyagi nehézségek miatt. Másrészt egyes versenyzők — elvégezve iskolai tanulmányaikat — más városba kerültek. A csökkenés — bár komoly veszteséget okozott — ennek ellenére a hoszszú hónapos szünet után a békéscsabai versenyen szereplő versenyzőgárdá^bebizonyította, hogy képes a jobb és komolyabb eredmények elérésére is. A szakosztály az elmúlt vasárnap a Békéscsabán rendezett háztömb körüli versenyen vett részt 7 versenyzővel. Igaz, hogy ez nagyon feltűnő volt a többi egyesületek versenyzőinek, hiszen hozzá voltak szokva az igen népes szolnoki mezőnyhöz, így meg kell vallani, a verseny előtt igen sokan lebecsülték a szolnoki versenyzőket. A verseny a vaskerekes ifjúsági versennyel kezdődött. Az itt szereplő Bálint István jó hajtással második helye szerzett meg, Tóth József pedig, a Szolnoki Kinizsi versenyzője 6. helyen végzett. Az ifjúsági vaskerekes mezőnyben csak a Szolnoki Kinizsi versenyzői képviselték a szolnoki színeket és itt Ikladi István 5., Osztafi András pedig 6. helyen végzett. A következő versenyszámokban a Szolnoki MÁV kerekesei kitettek magukért és bebizonyították, hogy a kevés létszám ellenére is komoly ellenfelei a Dél-Kerület versenyzőinek. Az ifjúsági vaskerekes verseny volt a békéscsabai közönség leglátványosabb és legtetszetősebb versenye. Balogh László a Szolnoki MÁV versenyzője, azonnal a rajt után hátamögé szorította versenyzőtársait, s már az első KorDen mintegy zu meter ciuwlényre tét szert. Az előnyét 10 körön át állandóan növelve, a 2. és 3. versenyzőre több mint 300 m-t ráverve nyerte a versenyt. A következő versenyszámban a legnépesebb mezőnyű ifjúsági vaskerekes gárda vett részt, ahol Szőke Imre, a Szolnoki MÁV versenyzője három részhajrát nyerve. megszerezte a második első helyezést. E versenys/ámban Haris Károly Szolnoki Kinizsi 4, *— Kovács József Szolnoki Kinizsi 5. helyezést értek el. A Szolnoki MÁV versenyzőinek utolsó száma volt a vaskerekesek III. osztályú versenye. Ebben a ver- 6enyszámban Sebestyén László, Szolnoki MÁV versenyző vett részt és jó erőbedobással, nagyszerű technikával szerezte meg az első helyezést. így a Szolnoki MÁV versenyzői a négy versenyszám közül, melyben indultak, 3 első, 1 második és 1 hegedik helyezést értek el. A versenykerekesek első és másodosztályú vegyes osztályban indult Deák István, a Szolnoki Kinizsi versenyzője, aki az első három körön második helyen kerekezett, — majdpedig pedáltengelytörés miatt egy kört hibás kerékpárral. majd később gépcsere miatt majdnem háromnegyed körcs hátrányt szenvedett. A hátrányt azonban új gépével 8 kör után felszámolta és az élbollyal érkezve a 3. helyen végzett. A Szolnoki MÁV kerekesei — bízva a további sikerekben — kérik a sportkedvelő közönség támogatását. Godon József a Szolnoki MÁV kerékpáros szakoszt. vez. * Mindazokat, akiknek szívügye a szolnoki kerékpársport, bizo* nyára örömmel tölti el ez a jó hír. Az új szakosztályvezető nyomán minden remény megvan arra, hogy fiatal kerekeseink rövid megtorpanás után tovább haladjanak a fejlődés útján. H. Gy. ELADÓ Tiszakürtön, a Korhány szőlőben 3200 n-öl szőlő-gyümöl-J 1 rill m, n i * . _ , csös* 800 n“01 ÜreS —’ szoba‘ A kosárlabda /Yo l-be jutásért /oi^o|konyháíi cse*repes lakássa--osztályozó mérkőzésekről jelentjük ♦ Mindkét szolnoki női csapat győzelmet aratott az NB I.-be jutásért folyó osztályozó mérkőzések második fordulójában. SZOLNOKI VÖRÖS METEORBUDAPESTI PEDAGÓGUS 57:41 (31:18) Sportcsarnok, vezette: Jóna dr. Mészáros. A szolnoki csapatnak minden megmozdulása sikerült. Közelről és távolról dobott labdái is pontosak voltak, így az előző napi vereséget feledve, valósággal lelépték av-Budapesti Pedagógus csapatát. Ld: Horváth né (22), Deák (14), Fodor (9) , illetve: Kálmánná 19), Moliné (10) . — Jók: Horváthné, Pintér, Deák, illetve: Kálmánná. * SZOLNOKI MÄV — SOPRONI VSE 54:40 (22:16) Sportcsarnok, — vezette: Kassai és Futó. A Szolnoki MÁV leányai az első nagy győzelem után a második mérkőzésükön is bizakodóan játszottak, és a mérkőzés elejétől a vé-1 géig kezükben tartották a mér- * kőzés irányítását. így megérde-« melt győzelmet arattak. Ld: Var,gáné (18), Szilágyiné (17), Lőrincz-« né (9). illetve: Bánhegyiné (14), J Adorjánná és Mészáros (6—6). — 1 Jók: Vargáné, Lőrinczné, Szila-1 gyiné, — illetve; Bánhegyiné ésj Szabóné, Felhívás Felhívjuk a gépjárművezetők : gyeimét, hogy 1957 szeptember 1 15-én délelőtt 9 órai kezdettel 4-es számú műúton a 143-as kil méterkőtől a 167-esig országi kerékpár és motorkerékpár ve senyt rendezünk. A közlekedés verseny icleje alatt nem lesz 1 zárva, így kérjük a gépjárműv zetőket, hogy óvatosabban veze sék járműveiket; Karcagi MEDOSZ Sportkör ABONYBAN központi fekvésS üzletház, (két lakás, három üzlethelyiség) a forgalmi érték kétharmadáért eladó. Értekezni lehet: Bartháné, Abony, Szelei út 9, sz, alatt._________________ JÖKARBAN lévő piros Pannónia és egy 125-ös teleszkópos motorkerékpár sürgősen eladó. Túrkeve, Nánásl János utca 15, A MŰSZAKI Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat debreceni kirendeltsége új helyiségbe költözött. Mezőgazdasági,' ipari gépek; műszerek és berendezések bizományi vételét és eladását állami vállalatok, KTSZ-ek, tsz-ek; valamint magánosok részére is az alábbi címre kérjük leadni: Debrecen. Hatvan utca 35. BEKÖLTÖZHETŐ kis családi ház eladó. Szolnok, Csolnak utca 2. szám; BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Szolnok, Móra Ferenc u. 12; TISZAFÖLDVARON, Mártírok útja 48 sz." alatt gyümölcsös, nagy telek, kertészetnek Is alkalmas, esetleg kertészeti növényzettel és melléképülettel eladó. (Vasútállomáshoz közel.) Ugyanott építkezési anyagok kaphatók. Bilicz József Tiszaföldvár, Kossuth utca 90. szám. ELADÓ 17 HP 960 fordulatú 380 voltos Ganz villamos motor. Érdeklődni: Szolnok, Beloiannisz utca 28. Szíjvédőberendezések csavarok, tengelyek, vas- és fémesztergályos munkák készítését vállalja a Törökszentmiklósi Általános Vasipari Vállalat Sallai Imre u, S. szám. — Telefon: 148. Közlemény Felhívjuk mindazok figyelmét* akik 1956 elején, illetve 1956 év végétől a mai napig dublé fémgyűrűt vásároltak Szalóki Józsefnétől, aki a fémgyűrűket aranygyűrűként adta cl —, jelentkezzenek a B. M. Szolnoki városi és járási rendőrkapitány-« ságán. Nevezett ellen az eljárás folyik és a károsultakat a rendőrség kártalaníttatni akarja. B. M. Szolnoki városi és járási Rendőrkapitánysága T1SZAVIDÉK [ZT ' A Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyéi Tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadói a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezetői Mészáros Sándor RÁDIÓMŰSOR 1957. szeptember 16-tól szeptember 22-ig: ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—8.00-ig; Zenés műsor. — Közben: Hírösszefoglaló. Falurádió. — 6.30: Pillanatfelvétele — 7.00 Hírek. Ldőj áras jelentés. — 7.45 ; Naptár. — 8.00: Műsorismertetés. — 8.05: Technikai szünet. — ío.OO Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.00: Hírek. Ldőjárásjelentés. — 19.54: Jóéjszakát gyerekek. — 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés.— 0.30: Hírek. — 0.40: Himnusz, utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 6.00—8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.35: Torna. — 6.55: Színházak és mozik műsora. — 7.10: Falurádió. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00: Időjárásjelentés és vízállásjelentés. — 23.00: Műsorzárás. Hétfő, szeptember 16. KOSSUTH RADIO: 3.10: Reggeli hangverseny. — y.Oü: Ifjúsági műsor. — 9.15: Filmzene. — 9.40: Hangszerszólók. — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Lányok, asszonyok . .. — 13.10: Heti zenés kaledárium. 14.20: Hétfőtől hétfőig. — 14.30: Uttörohíradó. — 14.50: A Gyermekradio műsora. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.40: Gperettreszietek. — ifi.10: Schumann: fisz-moli. — 16.40: Versek. — 16.50: Fúvószene. — 17.15: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: Bemutatjuk a Prágai Rádió legújabb lemezeit. — 18.10: Gyulai Gaál-fivérek: Szvit. — 18.45: 1 Riportműsor. r— 19.00: Operettrészletek. — 19.40: Sporthíradó. — 20.20: Írjunk együtt. — 20.40: Zenei műsor. — 20.50: A modern tudomány problémái. — 21.10: Közvetítés az 1957. évi Sibelius Fesztiválról Helsinkiből. 22.53: Tánczene. ■—•0.10: Verbunkosok. PETŐFI RADIO: 14.20: Zenekari hangverseny.-— 13.10: Polkák. — 15.40: Könyvismertetés. — 16.00: Népek zenéje. — 16.30: Riporterszemmel a világ körül. — 16.40: Tánczene. — 17.30: Verdi-dalok. 17.50: Archimedes halála. Karel Capek novellája. — 18.00: Egy éve volt... — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népdalok. — 20.09: Operarészletek. — 21.05: Könnyű zene. — 21.40: A szovjetmagyar diplomáciai kapcsolatok történetéből. — 22.00: Operettmuzsika. Kedd. szeptember 17. KOSSUTH RADIO: 8.10: Népi zene. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: Úttörő-híradó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — lO.ws Iija Ehrenburg válaszol. — 10.20: Zenekari hangverseny. — 11.00: A csendháborító. — U.29: Ajándékműsor. — 12.10: Vidám melódiák. — 13.00: Operarészletek. — 14.00: Történetek nagy karmesterekről. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. Könnyű melódiák:. — 11.30: NépűeUfóruspjtj =. 12:10; Tánczene. == 13.00: Lányok, asszonyok.:: — 13.10: Operettrészletek. — 14 00: Népek zenéje. — 14.15: A Gyermekrádió rejtvény műsora. 15.05: Ifjúsági világhíradó. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.45: — 15.00: Fiatalok sakkiskolája.— 15.10: Népi zene. — 16.10: Ifjúsági műsor. — 16.35: Munkásmozgalmi dalok. 16.50: Egy népdalgyüjtö útinaplójából. — 17.15: A kedvezmények és az illetéktelen vámszedők ... — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Szórakoztató zene. — 18.45: A Rádió ipari rovata jelenti. 19.00: Sanzon-est. — 19.25: Vidám, zenes műsor. — 20.25: Nyilvános kamarazene hangverseny. 21x05: Naptár. —■ 22.15: Tánczene. — 23.00: Magyar nóták. — 23.40: Hangverseny Ravel műveiből. PETŐFI RADIO: 14.20: Könnyű melódiák. 15.00: Kamarazene. — 15.35: Nemzetközi kérdések. — 15.45: Egy vén szegedi redakcióbán. — 16.15: A Rádió operettjeiből. 16.50: Oláh Gábor versei. — 17.00: Harminc perc könnyűzene. —• 17.30: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 18.00: Fúvószene. — 18.30: Petur György zongorázik. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népi zene. — 19.45: Üzemi lapszemle. — 20.00: Bartók: kórusművei. — 20.20: A fűztől az atomerőműig. — 20.40: A Billy Taylor trió játszik. ■— 21 05: Népi muzsika. — 22.00: Petőfi Sándor és Ady Endre megzenésített műveiből. Szerda, szeptember 18. KOSSUTH RADIO: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 9.30: Népi zene. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Zongoramuzsika. 11.00: Könnyű zene. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Egy lenini mű született. — 17.15: Operarészletek. — 18.10: Ljadova es Nyeesajev énekel. — 18.45: Szabad a pálya. Riportműsor. 19-00: Franck: A-dur szonáta. — 19.35: Könnyű zene. — 20.20: A Belgrádi Rádió tánczenekara játszik. — 20.55: Sárgul már a kukorica szár :; : — 21.00: A Rádió irodalmi folyóirata. ** 32.20: Sporthírek. — 22.25: Szimfonikus zene. — 23.20: Tánczene. — ü.lü: Éji zene. • PETŐFI RADIO: 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Népi zene. — 16.35: Társas muzsika. Rádiójáték. — 17.40: Operett- és filmzene. — 18.20: A balettzene történetéből. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Fúvóshangverseny. 19.45: Sporthíradó. — 20.20: Francia operaest. — 21.05: Katona-dalok. 21.30: Zentai Anna énekel. — 21.50: A bányászfeleségek elvárják — Csütörtök, szeptember 19. KOSSUTH RADIO: 8.10: Pergő ritmusok. 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsőra. 9.25: Kispajtások hanglemeztára. 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A csendháborító. — 11.20: Mezei csokor. — 12.10: Operarészletek. — 13.06: Versek. — 13.20: Szimfónikus könnyű zene. — 14.17: Regényrészlet. — 14.40: Kórusok. 15.20: Ifjúsági műsor. — 16.10: Nótacso- 1 kor. — 17.00: A társadalmi tulajdon védelmében. — 17.10: Kamarazene. 18.10: Richard Tauber énekek — 18.45: Az életkor és a nagyerúság. 19.00: Benny Good‘man együttese játszik. — 19.15- Puccini: Bohémélet* Opejra négy felvonásban. — 21.45: Zenei mífsor. — 22.15: Cigányrománcok. — 22.30: Tánczene. — 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RADIO: 14.20: Népszerű szerelmi kettősök. — 14.50: Fúvósindulók. — 15.J0: Pillantás a nagyvilágba. — 15.20: Tánczene. — 15.50: Mozart: Versenymű fuvolára és hárfára. — 16.30: Gyermeknevelés. — Ne hagyjuk magára a gyermeket. — 16.40: A Gyermekrádió műsora. — 17.10: Vagyunk egy jobb rend hű katonái. — 17.25: Népszerű operettek. — 18.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.20: Végtelen földek. Jorge Amado regényének rádióváltozata. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népi hangszerszólók. — 18.45: Sporthíradó. — 20.00: Olasz madrigálok. — 21.05: Magyar nóták. — 21.50: Az örök éjszaka lakói. Előadás. — 22.00: Operettrészletek. — 22.45: Argirus királyfi. XVI. századbeli széphistória. Péntek, szeptember 20. KOSSUTH RADIO: 8.19: Valahol Délen. — 8. SO: Jugoszláv népdalok. — 9.10: Zenekari hangverseny. .1H.yv ö"odésolc műsora. ’9.30: Tú'.’ósr zene. — ü.00: Az epedtől. Fetélí Sándor elbeszélő költeménye, n- 11.30: Kamarazene. 12.40: Tánezenélj» 13.00; A belterjes-gazdák I kodás útján. — 13.15: Szovjet né- I pék zenéjéből. — 14.00: Uttörő- híradó. — 14.20: Operarészletek. — 15.00: Ifjúsági műsor. — 15.40: Jámbor László énekel. — 16.10: Szórakoztató muzsika. — 16.50: Ami a párttagsággal jár... — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Rafael Mária és Szabó Miklós énekel. — 18.30: Ifjú Figyelő. — 18.50: Feltámadás. irta: Tolsztoj Leó. — 20.20: Becsi operett-est. 31.00: Haydn: Teremtés — oratórium. — 23.30: Néger spirituálék. — 0.10: Magyar nóták, PETŐFI RADIO: 14.20: Filmzene. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: A két hajcsár. Elbeszélés. — 16.00: Népi zene. — 16.40: Ifjúsági műsor. — 17.00: Tréfás fúvószene. — 17.15: Fiatal művészek operahangversenye. — 17.30: Rajzíilmzene. — 18.25: Kamarazene. 19.05: Senynyei Vera énekel. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Fúvószene. — 20.20: Heti hangversenykalauz. — 21.05: George Shearing-együttes játszik. — 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 21.30: Madarász Katalin és Vass József énekel. — 22.00: Tánczene. Szombat, szeptember 21 * KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny, — 9.00: Úttörő-híradó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Könnyű zene. — 10.10: Operettmuzsika. — 11.00: A csendháborító. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 19.10: Magyar nóták — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Operarészletek. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.05: Kórusaink életéből. — 15.25: Világgazdasági negyedóra. — 15.40: Könnyű zene. — 16.15: Zenés hétvége. — 17.07: A hétvégi halász. — 17.15: Zenés képes lap. — 18.10: Népi muzsika. — 18.40: Jtíportműsor. 13.55: Lucíenne Boyer hangversenyé. — 20.25: Boldogságfelelős. Rádiójáték. 22.15; Sporthíradő. — 22.35: Hanglemezek. PETŐFI RADIO; 14.20: Népek zenéje. * 15.00: Motorosok ötperce. — 15.05: Via* dimir Horowitz zongorázik. 15.30: Zenekari hangverseny. —■ 16.40: Fúvóstáncok. — 17.00: Tör-* ténetek nagy karmesterekről. —* 17.40: Válaszolunk hallgatóink-» nak. — 17.50: Könnyű muzsika $ — 18.20: Lányok, asszonyok^ 18.40: Zenekari dalok. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Uj építőanya-» gok. Riportmúsor. — 20.00: Az opera mindenkié. — 21.05: Nép-» dalok. — 21.50: Zenekari hang-» verseny. Vasárnap, szeptember 22. KOSSUTH RADIO; 8.10: Sárgul már a kukorica-« szár. — 8.20: Népdalcsokor. —> 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Figyeljük a zenéti — 10.00: Va* sárnapi versek. — 10.10: A Vándorlegény. Rádiójáték. — 10.50; A Victor Silvester-zenekar játszik. — 11.00: Vasárnapi mellék^ let. — 11.30 j' Térzene. — 12.15: Népi zene. 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Szimfónikus — 15.15: Hgt nap a külpolitikában. —■ 15.30: Kincses Kalendárium. — 16.20: Hanglemezek, — 16.30: Közvetítés a Magyarország —Szovjetunió nemzetek közötti labdarúgómérközésről. — 18.20: Tánczene. — 18.55: Agglegények vidám műsora. — 19.45: Emberek között. . . Boldizsár Iván tollrajzai. — 20.10: Az aranypróbas legény. Rádiójáték. — 22.10: A vasárnap sportja. — 22.30: Korunk zenéje. •— 0.20: Tánczene, PETŐFI RADIO: 9.00: Dalok. — 9.30: A Gyér-» mekrádió műsora. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.05*: Zenekari hangverseny. — 12.30: E. Kovács Kálmán két elbeszélése. — 13.00: Müvészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora* 14.55: Könnyű zene. — 15.30: Bár* thory Zfíigmond. Magyar történelmi opera három felvonásban. — 18.00: Olasz dalok. 18.30: Népi zene. — T4nczene. —-20.50: útikönyv. 21-1®: Esti muzsika. — 21.30: Operaré$?!etelr: — 22.10: Tánczene; (A Magyar Rádió a »QscrvH* toztatág jogát fcaöí&rtja,i versenyzőt nevezett. (Pl. 10C en 22 nevező, 200 m-en 21, koszban 13, de a többi vers számokban is számos a név száma). * A megyei atlétikai alszöve felkéri az atlétikai versenyl kát, hogy a verseny napián, sárnap reggel 9 órakor jeleni zenek a MÁV sporttelepen.