Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-14 / 216. szám

Ä párt kapuján fűi

l

> ^ »mtiUKONj fcte ülést

tarioii a jászfelsoszentgyörgyi községi pártbizottság, s értékelte a tömegek között végzett politikai munkát.

Általános vélemény volt, bogy a párt iránti bizalom és tisztelet sohasem állt még olyan magas fokon a községben, mint ezekben a hónapokban. Megállapították azonban a jelenlévők azt is, hogy az ellenséges hírverés — különösen az ENSZ rendkívüli közgyűlésének hatására — fokozódott, s ez ellen a párttagok nem léptek fel kellő erellyel, nem alakították még ki a megfelelő módszereket.

— A párt vezetői állandóan a tömegek között vannak, gyűléseket tartanak, érvelnek. vitatkoznak, — vetette fel Cs. Nagy elvtárs. — de a helyi vezetők nem követik példájukat. Nem tartottak például még egyetlen kisgyűlést sem, pedig helye® lett volna, mivel számos olyan kérdés van — például a párt agrárpolitikájával kapcsolatban — amely maeyarázatra vár. Tovább kell jutni a nagy szavaknál a pártonkívüli dolgozó parasztokkal kapcsolatban is. A párt községi végrehajtó bizottsága szorgalmazhatná például az ezüstkalászos tanfolyam megszervezését;

— A párt önki vü1 lek között azonban csak akkor végezhetünk jó munkát — hangoztatta Berkó elvtárs, — ha a párt belső ügyein túlmenően a fő figyelmet most már a felvilágosító munkára, a termelés kérdéseire, a spekuláció megszüntetésére fordítjuk. El kell most már vegyülni a, dolgozók között, leadni abból a gőgből, hogy „egy fejjel magasabb vagyunk nálatok.“ Mindig, mindenho1 hallassuk sza.vunkat. hogy az ellenség ne tudjon tért hódítani.

Berkó etvtára útmutatása

ugyancsak megszívlelendő, Sok olyan párttag van ugyanis a Jászságban — így Jászfelsőszentgyörgyön is — aki azt vallja: „csak az a fontos, hogy a mi kezünkben legyen a fegyverTagadhatatlanul alapvető követelmény ez. — Rendszerünk ellenségeivel nem vitatkozunk, diktatórikus módszerekkel leszámolunk velük. De ezen túlmenően látnunk kell, hogy soli olyan becsületes dolgozó van, akinek megnyeréséért harcolni kell. Elengedhetetlen tehát a politikai munka, elsőrendű, fontosságúnak keli tekinteni.

Érdemes megfigyelni, milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek az ellenséges elemek is. Persze, ők a maguk szemszögéből nézik és magyarázzák a dolgokat. Eredményeinket, s hibáinkat egyaránt igyekeznek ellenünk felhasználni. Érdekes példát hozott fél erre vonatkozóan Sándor élvtárs. Élmondotta, hogy mikor nem lehetett húst kapni a községben, a rendszer elleni uszításra használták fel ezt a tényt; Mikor aztán a végrehajtó bizottság foglalkozott a húsellátással. s ennék 'következtében elegendő mennyiség állít rendelkezésre, azt híresztelték, hogy „azért van hús, mert pusztul a jószág az állami gazdaságban"

*“! Magyar film t

Csak eUmszofyáttaiáséd?] a CSODACSATÁR

I jQNtHAvv I példát felhoztak még arra az eivtársak, hogy mulaszthatatlanul sürgős felszámolni a politikai munka iránti közömbösséget. Igen helyesen mutattak rá arra is, hogy a párt céljai érdekében csak az végezhet eredményes munkát, aki kellően isimeri a párt tanait; Ezért megszívlelendő a községi pártbizottság azon figyelmeztetése is: különös gondot fordítani a pártoíktatás előkészítésére és lefolytatására.

Kollégám — az úttörőkről akarva írni — betért az egyik iskolába. Mivel nagyon szeretem a gyermekeket, hozzászegödtem. Először két ifjú nevelővel beszélgetett a szervezés alatt álló csapat terveiről, majd az igazgató is csatlakozott hozzájuk, s a vezető pozícióban lévő biztonságával kézbevette a vita irányítását.

Nem akarok munkatársam feladatkörébe kontárkodni, hiszen tervbevette a beszélgetés megírását, de az igazgató egyik megjegyzésére, úgy érzem, reagálnom kell. Arról folyt éppen a szó, hogy a nevelőknek igen magas a heti óraszámuk, s az úttörőcsapattal való foglalkozás nagy megterhelést jelent nekik, elveszi szabadidejük jórészét, s ráadásul nem kapnak semmi ellenszolgáltatást. Egyetértettem az igazgatóval abban, hogy az úttörőmozgalmat segítő nevelők fáradozását akár anyagiakkal, akár kötelező óraszámuk csökkentésével honorálni kell.

Később azonban megoszlott a véleményünk. Munkatársam megjegyezte, hogy ..aki szereti ezt a munkát, ellenszolgáltatás nélkül is végzi’’.

Az igazgató erre azt mondta, hogy „aki ellenszolgáltatás nélkül többet végez az átlagnál, annak valamilyen hátsó gondolata van. valamilyen pozícióba dkftr kerülni’’. Úgy érzem, a tiszta emberi érzés, a nemes célokért való lelkesedés iránti tiszteletből kötelességem szót emelni ez ellen a nézet ellen. Kötelességem, annál is inkább, mert olyan ember hangoztatja, alH párttagnak vallja magát.

Vajon mi lett volna a párt ügyével, ha mindenki csak ellenszolgáltatásért, vagy valamilyen önző célért küzdött volna ? De nem így volt, hiszen az illegalitás nehéz éveiben kifejtett erőfeszítésért börtön volt az ellenszolgáltatás, s azt hiszem mindannyian egyetértünk abban, hogy ez nem, volt kecsegtető, hőn óhajtott cél senki számára. Mégis hány elvtárs kockáztatta szabadságát, áldozta életét a párt magasztos ügyéért. S a felszabadulás után hányat mellőztek közülük, mégis az elsők között sorakoztak fel az ellenforradalmi elemek elleni harcra, s teljesítenek ma is kemény szolgálatot a, munkásőrségben. S hadd emlékeztessem ismét: ellenszolgáltatás nélkül.

Vajon csak az idősebb nemzedék soraiban vannak ilyen elemek? Nem hiszem. A munkás-paraszt szülők gyermekeiből lett ifjú nevelők között sokan vannak olyanok — s egyre vő a számuk — akik többet végeznek az átlagnál. S mindezt ellenszolgáltatás nélkül, Helyesebben olyan ellenszolgáltatásért, mely nem mérhető csengő pénzben: az emberek szeretetéért, az átlagnál többeterő ember iránti tiszteletért.

| Körülbelül 3 esztendeje, ; Svájcban egy szélhámos ifjú

• Zakariásnak, a magyar válo| gatott tagjának adta ki magát % s így .sietve megvásárolta öt

• az egyik svájci sportklub. A

• sajtó vagy szenzációval kom! mentálta az ügyet, a mérkőt zésen azonban a zseniális ; sportoló mindig az ellenkező ; irányba rúgta a labdát s nem 5 az ellenfél kapujába,

t Miről szól a film története? ; Ezt. a rendkívül komikus ese• tét tárja a nézők elé, olyan | feldolgozásban, amely vegyes t érzelmeket kelt a nézőben. A Ifilm Futbóliába vezeti el a

Í nézőt, ahol nagy a labdarúgóláz és egy sereg ügyefogyott

!ember sorakozik fel a szemünk előtt, akiknek hozzánemértése sok. bonyolult heh zetet teremt. Műfajilag hov, lehetne sorolni a filmet? Minek nevezzük? Szatíra? Nem, Mert az igaz, hogy volt Magyarországon egy időben „}utball-láz”, de ez csak rövid ideig tartott és labdarúgó életünk akkori vezetői korántsem voltak avatatlanok ezen a területen. Burleszk? Talán. A filmben adódó helyzetkomikumok (csak ezek késztetik nevetésre a nézőt) erre utalnak. De miután a film mondanivalója több alcar lenni, mint amennyit egy burleszk elbír, úgy tűnik, hogy a kettő között lebeg. Tehát egy-két fanyar jelenetnél nem ad többet. Ha így van. akkor mi értelme volt a film bemutatásának? Különösen akkor vetődik fel ez a gondolat, amikor szemügyre vesszük a különböző újságok értékelését és egy köteg ellentmondással találkozunk. Az egyik lap szerint csapnivaló, míg a másik a legjobb szatírák közé sorolja. ,,

A mi véleményünk szerint meg lehet nézni, másfél óra szórakozást jelent. Értékelni tudjuk a. rendező és a színészek teljesítményét, akik jól oldják meg a rájuk kiosztott figurák jellemének ábrázolását, s akiknek oroszlánrészük van abban, hogy nevetésre késztetik a nézőt. Hogy mi’yen összességében? Felhúzzuk a vállunkat, arcunkra, bizonytalan kifejezés ül és halkan motyogjuk: hát kérem, elmegy, elmegy. (Játssza: a törökszentmiklósi kertmozi.)

— hz —

LEED O'CORK professzor, a neves angol archeológus és történész figyelmesen elolvasta az ajánló sorokat, amelyeket tiszteletteljesen átnyújtottunk neki és széles gesztussal intett, hogy kövessük.

Amikor a lakályosan berendezett kisebb hallban helyet foglaltunk a karosszékekben, így szólt:'

— Mint tudják, uraim, már régtóta gyűjtöm az emberi korlátoltság történelmi példáit, az emberi szellem és képzelet rendkívüli tökéletlenségeinek emlékeit. Jókora gyűjteményem van, de amenynyire meg tudom ítélni, nincs idejük arra, hogy részletesen megismerkedjenek vele. Engedjék meg ezért, hogy csak egy részletét mutassam meg önöknek, azt, amelynek címe: „Akik nem ismerik el.. Ebben azokról van szó, akik nem ismerik el a nyilvánvaló, befejezett tényeket.

— Ostobaságokat gyűjt, professzor? — kérdezte egyikünk.

A professzor mintha összeráncolta volna homlokát, de közben mosolygott.

— Nem egészen úgy áll a dolog — mondta —, de ha már ezt a nyers és tudománytalan kifejezést használjuk, pontosabban azt mondhatnánk, hogy azokat gyűjtöm, akik ostobának mutatkoztak.

—■ Terráriumbán vagy dobozokba gyűjti őket?

— Sem igy, sem úgy. Majd mindjárt meglátják. Tessék.

AMIT LÁTTUNK, viaszfigurák múzeumi kiállítására emlékeztetett. Mesterien kidolgozott emberalakok csoportosan vagy egyenkint üvegszekrényekben álltak a falak mentén és a nagyterem közepén.

A professzor megállt az első csoport előtt. Régi görög köpenyekbe, tógákba, felleghqjtókba öltözött emberkék kidülledt szemmel néztek egymásra. Arcukon zavar, értetlenség, bosszúság tükröződött.

A professzor így szólt:

— Azokat a régi közéleti férfiakat és tudósokat látják itt, akik nem ismerték el, hogy a földnek gömbalakja van és azt állították, hogy lapos, mint valami tányér.

— Már engedjen meg professzor — szóltunk közbe —, ez nem ostobaság, hanem tv,Akik nem ismerik el...

datlanság! Ha ezt korlátoltságnak nevezzük, azt kell mondanunk, hogy törvényszerű, történelmileg indokolt korlátoltság

— Hát persze, végeredményben 'tudatlanság — helyeselt a professzor, — de azok az emberek, akiket itt látnak, régészeti adatok szerint akkor nem ismerték el a föld gömbalakúságát, amikor mindenki más régen elismerte. Ez nemcsak tudatlanság, hanem indokolatlan korlátoltság.

— És mivel végzdatt a história? — kérdezte egyikünk. — Elismerték, vagy nem ismerték el?

— Egyesek elismerték. Másoknak karóval igyelceztek cl fejébe verni — hajdanában ezzel az eszközzel igyekeztek a realitás-érzéket megadni az embereknek, — de az nem segített. Meghaltak anélkül, hogy elismerték volna.

Átmentünk a következő csoportokhoz. Szerzetesek különböző színű reverendákban egy idős embernek magyaráztak valamit, aki zavartan hátratolta a fején a tiarát és elkeseredetten vakar gáttá a fejét.

A professzor elmondta:

■— Itt azt a nevezetes történelmi dialógust örökítették meg, amely a XVII. században folyt le a Vatikánban, amikor a bíborosok bementek a vápához és azt mondták: „Ebből elég volt szentatyánk, el kell ismernünk, hogy a föld forog a nap körül•’ „Szó sem lehet róla! — kiáltott fel a pápa. — Erre nem adom áldásomat!” „Áldás ide, áldás oda, mégiscsak a föld kering a nap körül! Ezt már mindenki elismerte „Hát akkor miért égettük meg Giordano Brúnót?" — mondta a pápa. „Mert bolondnak tettük magunkat —válaszolták a bíborosok. — De nem mi követtük el az első ostobaságot és az utolsót sem.’1 „Nem, akármit csináltok nem ismerem el —mondta a pápa. — Hadd kering ien, ha neki tetszik, de erről én nem tudok és tudni sem akarok.’’

Sok női és férfi télikabát, bálion és esőkabát, pulóver, kardigán kínáltatta magát,. Amint láttam, ezeket vásárolták legjobban. Ez természetes dolog, hiszen nemsokára beköszönt a tél, s kéül a meleg ruha.

Az állat vásár kicsit g3rengébb volt a szokottnál, de azért lehetett bőségesen válogatni. Különösen sok volt a választási malac s eléggé alacsony volt az ára. Általában 350-től 650 forintig kináilgatták párját — a fajtáktól és fejlettségtől függőén —, de még így sem nagyon kelteik.- R. Mi

ROSSZKOR SZOLALT MEG A CSENGŐ

Egy tolvaj a denveri nagyáruházban kis ébresztőórát

rejtett kabátjába, majd gyors léptekikel a kijárat felé igyekezett. Ám az ébresztőóra csengője hirtelen megszólalt és a tolvajt őrizetbe vették.

Nyugati béhepípa

•— Igazak volt a bíborosoknak, amikor azt mondták, hogy ők az utolsók ebben a műfajban — tette hozzá a professzor.

ELMENTÜNK több csoport mellett és a professzor átátment a szembenlévö falhoz.

Aprócska király tombolt a dinasztia képviselőinek képeivel teleagatott szoba közepén. Toporzékolt, tépte a haját és az asztalon lévő iratokat. A miniszterek igyekeztek tisztelettudóan rábeszélni valamire.

— III. György angol királyt láthatják itt, — magyarázta a professzor. — Miniszterei hasztalan próbálják rábeszélni, hogy ismerje el az új államot: az Amerikai Egyesült Államokat „A világ minden kínoséért sem! — kiabálja a király. — Anglia soha nem ismeri el az Egyesült Államokat! Ilyen állam nincs és nem is lehet, ha egyszer én nem ismerem el!’1

— Elég furcsa a király álláspontja — jegyeztük meg.

— Hát bizony, nem vagyon bölcs álláspont, inkább nevetséges — adott igazat a. professzor. — De nemcsak királyok foglaltak el ilyen álláspontot, hanem elnökök is. Nézzenek csak ide. Ez itt a humor- és szatíra-sarok.

EGY TÉREN, nagy oszlopos ház előtt kis ember áll,

■ rendkívül öntett, büszke arc, cal. Kezét kinyújtja, mintha

■ utat mutatna a világtörténe■ lemnek.

' —■ Ez egy nagy köztársaság

‘ egykori elnöke — mondta a : professzor. — Nem ismerte el

■ a Szovjetuniót. Már mindenki

■ régen elismerte, csak ő nem. z és nem. Azt mondta: „A ' Szovjetunió nincs és nem lé" tezhet. Országunk soha nem ~ fogja elismerni a Szovjet” uniót...”

—• Pontosan úgy. mint tiJ. György az Egvssült Államo~ kát — mondtuk.

_ — Pontosan úgy — hagyta

e helyben a professzor.

,i Nagyot nevettünk a dölvfös kiskakas láttán. A xrroi

■■miHimni (

fesszor is velünk nevetett. * j Aztán odavezetett a követ- S , kező csoporthoz. Kidülledt 5i szemű apró emberkék, arcú-* j kon fejvesztettség és bosszú-*, ság kifejezésével. ■ ]

— Ezek azok, akik nemis-*

merik el a nagy Kínai Nép-" i köztársaságot — magyaráztál < a professzor. — Ez a csoporti; még nincs ké~~ 5 i

— Aha — mondtuk, mi-§ 1

közben mosolyogva nézeget- ■ tűk a bárgyú kis figurákat.—g Van köztük néhány, akit már£ 1 fel lehet ismerni. Ez Know- 2 • land szenátor, nem igaz?.;. S Ez meg, Mr. Lodge! MindS < olyan egyformák. Nini, ezl i meg McCarthy. 1i

— Mondja csak professzor * — kérdeztük, — ezek a meg- =! kövesedéit emberek nem is-* : merik el a Kínai. Népköztár-* soságot? Nevetséges. Hát azt; ' elismerik, hogy a föld nemi tányérainké, hanem gömbö-l 1 lyű? Elismerik, hogy a földi kering a nap körül?

— Nem — mondta a pro-» fesszor. — Sajátságos elkép-zelésük van a világról. Ügy * vélik, hogy a föld forog az £ Egyesült Államok körül és 5 nem gömbalakú, hanem lapos S tányéron fekvő torta formája * van. Kína számukra a tortáit legkeletibb része. Mint Zát-Sj ják, az egyik beleszúrta vll- S■ Iáját a tortáiba, a másik ép- ■ pen egy falatkát készül le-m vágni belőle.

— De hiszen megfulladnak, l ha le akarják nyelni! — kiál-1 tottunk fel.

— Nem kétséges — mond-* ta a professzor. — Már ez a* falatka is a torkukon akadt. • Se nyelni, se köpni nem tud-* ndk. Nem valami vonzó lát- ■ vány.

AKARATLANUL is eine-* vettük magunkat. Az egyik J emberke kidülledt szemmel g fulladozott a mohóságtól ésg az erőlködéstől.

— Ez még nincs kész — is- g

mételte a professzor. — Jöj-S jenek el f élesztendő múlva, g Akkorra talán ők is elismerik E azt, amit már mindenki eZ-S ismert. ;

Elbúcsúztunk a szívélyes g professzortól és kimentünk cg lármás utcára; örültünk az g él emberek egyszerű, értei- 5 mes arcának.

Irtru D. y.aszLavszkij. -I Csütörtökön délelőtt nagy Ivóit a forgalom Jászapáti fölutcáján. Lovaskoesik, ökrös"szekerek tonik elege zötyögött

■ a kockaköves úton, autók

• tülköltek az úttesten állato| kát vezető emberekre, s a J gyalogjárókon kosarakkal a J kezükben, batyukkal a hátu- 5 kon hömpölygőit a nép. Vá- i sár volt a községben, még' hozzá nagy vásár.

5 Amikor teljesen belekeve- S redtem a forgatagba,' első > dolgom az volt, hogy megáll• jak egy-egy ruhássátornál.

■ mert érdekelt: miiven a fölí hozatal őszi és téli ruhane■ műekből.

í Végigsétáltam a sátorok 5 között, s közbe-közbe megl akadt a szeméin egy-egy cég- i táblán. Nem volt nehéz meg■ állapítani, hogy az ország S minden részéről hoztak áru t.

■ Ott volt a Jászberényi Föld! művesszövetkezet, a Török! szentmiklós és Vidéke Kör- S zeti Földművesszövetkezet

■ ruházati részlege, de még bu■ dánost i kiskereskedelmi válg lalati sátrakat is láttamt »amint kínálgatták kész-, ! vagy kötöttáruikat.

■ Ruhameműekben különö! sen nagy volt a választék.

Vásárról — pár sorban