Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-28 / 228. szám

1YKXQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI mvmmiminnmiinwiminMUHmwi l MAI SZÁ MUN KBÓL A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 7 évfolyam. 228. szám ARA: SO FILLÉR. 1957. szeptember 28., szombat ► ► i ► l t ► I t A falu középpontjában A „ híres ügyész“ bukása Heti rádióműsor Megnövekedett munkakedvvel dolgoznak a jászapáti járás lermelőszövetkezüei A jászapáti járás területén, '— a konnány egyre több kedvezményt biztosító rendel­kezései nyomán — mind a tsz-ek, műid az egyéni gaz­dák munkaloedve megnövake­­dett. Látják munkájuk ered­ményét és biztonságban érzik az értékesítés lehetőségét. Lemérhető volt ez abban is, hogy amíg az elmúlt évben például a kukoricát legfel­jebb kétszer, a cukorrépát pedig háromsor, addig az idén a kukoricát általában háromszor, volt, ahol négy­szer is megíka Dáliák, így pl. a jászüadányi Űttörő, a jász­­kiséri Kossuth és a jászapáti Alkotmány Tsz-ben. A takarmányfélék betaka­rítása is jobban sikerült az elmúlt évinél. A tsz-ek szé­niekért j eiben gondosan ös­szerakott szénakazlaikat talá­lunk. A szövetkezeti tagok általában jobban vigyáznak a közös vagyonra, mint az elmúlt időkben. A nyári me­zőgazdasági munkákra — aratás, csénlés — is alapo­san felkészültek szövetkeze­­ternlk. Többségük az idén már nem idegenkedett a gé­peik alkalmazásától. — Volt olyan szövetkezet, amelyik az aratást 92 százalékra gépesí­tette. Igv tett például a jász­­ladányi Űttörő Tsz. A cséplés befejezése után már viiáaosan látszik a nagyüzemi gazdálko­dás előnye Ezt igazolják az alábbi szám­adatok. A járás 21 termelő­szövetkezetében őszi búzából 10,3, őszi árpából 11, tavaszi árpából 11,9 és zabból 10,1 mázsás holdankénti átlag­termést takarítottak be. Az egyéni gazdák termésered­ményei alacsonyabbak. 591 egyéni gazda átlagban őszi búzából 8,5, őszi árpából 9,4. tavaszi árpából 11.3 és zab­ból 8,4 mázsás átlagtermést ért el. Természetesen szép szám­mal voltak olyan szövetkeze­teik, melyek az átlagot jóval felülmúlták. A jászapáti Ve­lem! Endre Tsz-ben 254 kát. holdon őszi búzából 13 má­zsás termést takarítottak be A jásaszen+andrási Haladás Tsz 35 holdas árpaterületén 15.9 mázsa volt az átlagter­més. A jászjadányi Úttörő Tsz-ben 35 holdon termeltek Munkában a Hazafias Naplroni me*0 gazdasági szakbizottsága A Hazafias Népfront me­zőgazdasági szakbizottsága szombaton, szeptember 28-án ülés tart, A résztvevők a hároméves mezőgazdasági tervet vitatják meg és fog­lalkoznak a legfontosabb idő­szerű kérdésekkel. Uj műúf épöl Karcagon A 4-es számú műút, amely Budapestet Debrecennel köti össze, igen forgalmas. Ütköz­ően számc» nagyobb várost érint Szolnok megyében is. Karcagon a város szűk, ka­nyargós utcaiba torkollik, s lassúbbá, körülményesebbé válik a közlekedés. Ezért most Karcagot kikapcsolják a főútvonalból. A vasútvona' mellett, Karcagpuszta és a nonvédségi laktanya között új műutat építenek. Ezzei le­vágják a városon keresztül vévető. összesen 9 kilométe­res kanyart és az átmenő forgalmat elfejelik a városa bál. Az útépítés földmunká­latait a iövő héten kezdik ntpg. őszi árpát, az átlagtermés 18,8 mázsa lett. A jászladá­­nyi Rákóczi Tsz-ben zabból 15 holdon 17,8 mázsás ter­mésátlagot értek el. de sorol­hatnánk még tovább is a iobbnál-jobb eredményeket. Most teljes ütemben halad az őszi betakarítás és vetés, valamint a talajelőkészítés. A szövetkezetek nagy részé­ben törik a kukoricát, s az eddigiek szerint az eredmények biztató* ak Átlagosan 18—20 mázsás hol­dankénti termésre van kilá­tás. A jászladányi Űttörő és Kossuth, s még egynéhány tsz-ben a 25 mászás átlagter­mést is elérik, sőt túlhalad­ják. A rizstelepek 80 százaléká­ról lecsapolták a vizet és aratnak. A rizstermés előze­tes becsléseüc szerint 14—15 mázsás átlagot ígér. A na­gyobb területtel rendelkező tsz-ek rizskom báj nolásit vé­geznek, ilyenek a jásziadá­­nyi Űttörő és Táncsics, a ’ászkiséri Táncsics, valamint a tiszasülyi Sállal és Vörös Csillag Tsz. A főbb ipari növények kö­zül a cukorrépa és a dohány tér rr,ésered menye is bíztató. CulkorréDábó] általában elér­tük a 130—140 mázsás, do­hányból pedig a 10 mázsás ho’dankénti átlagot. Ezek az eredményeik, me­lyek általában jóval túlha­ladják az előző évieket, a a tsz-tagok megnövekedett munkakedvéröl, termelési biztonságérzetéről tanúskod­nak, Antal József, a jászapáti járás agromómusa. DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCS A 30. heti Lottó nyerőszámok: 5, 8, 46, 63. 73 A 30. heti Lotto sorso­lást pénteken délelőtt — Győrött tartották meg. I vasutas dolgozók műve­lődési otthonának zsúfo­lásig megtelt nagyterme- jj ben a Lotto-gömbből a « ’-övetkező számokat húz- j ták ki: 5, 8,*46, 63, 73. Vé- ; gül még kisorsolták, hogy ; melyik hét szelvényei jj vesznek részt a jövő he- s ti jutalomsorsolásban. — í Mivel a 28-as számot húz­ták ki, a szeptember ha­vi jutalomsorsolásban a 2g. heti szelvények vesz­nek részt. (MTI). A néphadsereg napja műsora Szolnokon A helyőrségünkben állomá­sozó alakulatok és katonai intézmények két napon ke­resztül eseményekben gaz­dag műsorral ünnepük a néphadsereg napját. Már szombaton, a koradél­utáni órákban, 13.30 órai kez­dettel a vidámkerti pályán, körmérkőz ős-szer űen vetél­kednek a katonai sportolók. A nemes versengésben részt­­vesznek a szovjet elvtársak is. 17 órakor a Szolnoki Szig­ligeti Színházban ünnepi megemlékezés a katonai ün­nepről. Katonáinkat ez al­kalomból a párt, a tanácsok és a tömegszervezetek nevé­ben Czinege elvtárs, az — MSZMP megyei bizottsága el­ső titkára üdvözli. Az ünnep­ség után a ..Mézeskalács” cí­mű daljáték díszelőadását nézik meg a vendégek. Ezt követően a Tiszti Klub várja a vendégeket a katonabálra. Ugyancsak szombaton rendez találkozót a Megvei Kiegészí­tő Parancsnokság 19 órai kezdettel a Megyei Tanács dísztermében. Vasárnap. 29-én a lakta­nyákban egésznapos sport­­ős kultúrműsor lesz. Sok hadköteles fiatal is megismer­kedik ezen a napon a katona­élettel. Ezt megelőzően. 9 órakor koszorúzási ünnepsé­gek a 48-as és a Tisza-parti szovjet emlékműnél. 10 óra­kor a Magvar önkéntes Hon­védelmi Szövetség motorke­rékpárosainak bemutatója. Este 20.30 órakor a Tiszti Klub látogatói találkoznak a népszerű tánczene-szerzővel Breitner Jánossal. Úgy hisszük. Szolnok min­den katonája jól szórakozhat a néphadsereg napja kétna­pos rendezvényein. ►%»­KISIPAROSOK - egí/nuíikazt L1 ppen besötéte­­dett, mikor megálltunk egy ti­szántúli községben, a műszerész apró mű­helye előtt. Gépkocsi­vezetőnk bement, jó­magam pedig behú­zódtam a kocsi sar­kába és vártam rá. A műhely előtt em­berek beszélgettek, kisiparosok. Először szakszemmel vizsgál­ták meg kocsinkat, szinte „kicsontozták” az utolsó csavarig. Nézegették közelről, távolról, még a gumi­jait is megrugdosták. Mikor ezzel is el­teltek, beszélgetni kezdtek. Érdekes volt hallgatni. Az egyik elmondta, hogy most tud élni a kisiparos. De mennyivel nehe­zebb volt 1953-ban. — Mennyit küzdöt­tem — sóhajt — az adóval. Mikor köl­csönpénzből nehezen kinyögtem, még újabb 700 Ft hátra­lékot állapítottak meg. Ez még csak hagyján, de ráadásul, úgy beszéltek az em­berrel egyesek, mint­ha ellenség volna. A „maszek” hiába ke­reste igazát, meg se hallgatták. — Már én is úgy voltam — mondja a másik —, hogy be­adom az ipart, pedig itt, faluhelyen igazán szükség lett volna rám. Nem is tudtam volna megmaradni, ha a rokonok és is­merősök ki nem segí­tenek .. i mert én nem szeretek tar­tozni senkinek, még az államnak sem. így folyik tovább a szó. Majd a beszéd fonala lassan eljut a mai helyzetig. — Hát igen, most más a helyzet — mondja az előbbi. — Nézzétek, ti tudjátok, én 14 éves koromtól a szakmámban dol­gozom. Becsületes embernek érzem ma­gam. De én azt mon­dom, annak a szé­gyenteljes október­nek nem kellett vol­na megtörténnie. Meg lehetett volna más­képpen is oldani a helyzetet, nem pedig öldökléssel, rombo­lással, mint ahogy azt a börtöntöltelékek csinálták. — Nem komoly emberek műve volt az — szólt bele a má­sik — láttuk azt mi itt is. Ezek a „napra­forgók” átkai a tár­sadalomnak. Annak­idején Horthynak fúj­ták a kásáját, aztán látszólag a rendszer­hez idomultak, októ­berben meg az ellen­­forradalomtól vártak pozíciót. — Én hazudnék, ha azt állítanám, hogy tökéletesen ér­tem és tudom, mit akarnak a kommu­nisták. De abban egyetértek velük, hogy nem kell a nagybirtok és az sem, hogy gyárosok legye­nek. A papi káptala­nokról meg nem is beszélek, mert túlsá­gosan megismertem gyermekkoromban. — Azzal lg tisztá­ban vagyok, hogy eb­ben a rendszerben van becsülete a falusi kisiparosnak, persze, ha rá is szolgál. Ma már érezzük ezt min­denütt. Igaz, találko­zunk még egy-két olyan tisztviselővel, aki nagyobb urat nem akar ismerni magá­nál és még mindig meg akarja játszani a kiskirályt. De ha pa­naszunkkal a felsőbb szervhez fordulunk, ott kikeresik az igaz­ságot. TI azafelé jövet so­kat gondolkoz­tam ezen az őszinte beszélgetésen. Érde­kes emberek ezek az egyszerű, falusi kis­iparosok. Maguk kö­zött nyilvánították véleményüket társa­dalmunkról és az em­berekről. Aszerint bí­rálják rendszerünket, hogy mennyire be­csületes, igazságos ember ül a legalsóbb vagy a legmagasabb helyen. Andrási Béla Kevesen vannak, mégis sok mindennel foglal koznak Közel nyolc esztendeje, hogy Jászapátiban megala­kult a Vas- és Faipari Ktsz. Jelenleg hatvanötén dolgoz­nak a szövetkezetben és e kevés létszámmal is sokfajta munkát végeznek. Minde­nekelőtt nagy gondot fordíta­nak a lakosság szükségletei­nek kielégítésére. A tűzhely, kocsi, kályha, kerékpár javí­tástól kezdve foglalkozik a szövetkezet kerékgyártással, nilkikelezéssel, edényfoltozás­­eal. Kárpitosuk is van, aki a javítások mellett nem győz annyi új sezlomt készíteni, hogy az ne találna gazdára rövid idő alatt a községben A javítások mellett ötféle tömegcikket is gyártanak. G0.O00 esztergált csavarra kö­töttek szállítási szerződést a Budapesti Szerel vény készle­tező Vállalattal. Júniusban kezdték hozzá és október 30-ig el is készül mind a 60 ezer. A kerékpár középső tengelyeiket a Csepel Kerék- Dár-Motorkerékpár Vállalat­nak küldik. Erről minddig azt hallják, hogy gyártsanak többet, mert oly nagy a ke­reslet, hogy csak nehezen tud iák kielégíteni. Készítik a falusi háztartá­sokban oly nélkülözhetetlen Járási népíronl-nap Jászfényszarnn A Jászberényi Járási .Népfrontbizottság vasárnap, szeptember 29-én. nagyszabású népfront-napot rendez, amelyre meghívta a környező községek: Pusztamonostor. Jászfelsőszentgyörgy, Jászágó és Jászárokszállás lakossá­gát is. A népfront-nap programjának kiemelkedő része a politikai nagygyűlés, amelyen Parragi György országgyű­lési képviselő. Kossuth-díjas újságíró, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja mond beszédet. A nagygyűlést követi a két kiállítás, mégpedig a mezőgazdasági, illetőleg az „Ellenforradalom Szolnok megyében” c. kiállítás meg­nyitása. Délután a helybeli KISZ-szervezet szüreti felvo­nulást és népszokás-bemutatót, este pedig színvonalas kul­túrműsort, majd szüreti bált rendez. A népfront-napot követő héten látogatják meg a község legkiválóbb növénytermelői a hatvani konzervgyá­rat, ahol az ő általuk termelt paradicsom, paprika, uborka zöldség feldolgozását tekintik meg. Itt tehát lényegében a munkás-paraszt találkozók új formájáról van szó. Ezen­­tivül több szakmai előadás is hangzik el a hét folyamár a korszerű növénytermelésről, és „Élő könyvtári” estet is rendeznek. A Járási Népfrcmtblzottság felhívja Pusztamonostor J aszfelsőszen t györgy, Jászágó és Jászárokszállás vala­mennyi népfront aktíváját, hogy Széleskörű, lelkes mozgó­sítást végezvén, tekintélyes létszámú tömeggel vonuljanak fel vasárnap a jástíényszsfüi népfront-napra, Belföldi HÍREK A kormány rendelete értel­mében az erdészek Is jogo­sultak egyenruha viselésére a gyártást 1958 első negyed­évében kezdi meg a sátoral­jaújhelyi szabó ksz. Erdészeink az egyenruhát háromezer forintért, s attól függően, hogy gazdaságok­ban, vagy pedig a központi szerveknél dolgoznak, 24, il­letve 12 havi részletben vásá­rolhatják. • A Finommechanikai és Acélárugyárban rövidesen be­fejezik a hazánkban először gyártott zsebrádió háromszá­zas nullszériáját. A csontszí­nű, ízléses, -.nűanyagházas ké­szülék hossza mindössze 17 centiméter, szélessége 9 centi méter, magassága 6 centimé 'er. Az első háromszáz készülé két a jövő hónap elsején ad ják át a kereskedelemnek amely 750 forintért árusítja A „Szonett” elnevezésű zseb rádió sorozatgyártását októ­ber elején kezdik meg, s még a? idén 2500-at készítenek, A kereskedelemben, a ven­déglátóiparban és a pénzinté­zeteknél működő szakszerve­zeti aktivisták részére a KPVDSZSZ több tanfolyamot szervez. A művelődési ügyek­kel megbízott megyei és járá­si funkcionáriusoknak 6 me­gyeszékhelyen rendeznek tan­folyamot. A KPVDSZSZ ál­tal rendezett tanfolyamok ál­talában októberben kezdőd­nek s ezeken országosan mint­egy 25 ezer szakszervezeti ak­tivista vesz részt. (MTI) zománc-kannákat is. Ezeket zománcozásra Jászfkíisérre szállítják, ahol a kannák fel­veszik a kék, fehér, barna színeiket. A napokban gépe­sítették a kannák gyártásét, s most már százat tudnak belőle egy nap alatt elkészí­teni, de remélik, rövidesen 140 darabra is felmennek. — Szólni kell még a bolgár al­másládákról is, melyekből 12 ezer darabot kell lcszállíta­­náok. Most küldtek el ezer darabot a Balkányi Állami Gazdaságnak, ahonnan sür­gető levél érkezett, hogy ez évben az alma korábban érik és határidő előtt szál­lítsa le a szövetkezet az ex­port küldeményekhez nélkü­lözhetetlen ládákat. Cikklis­­tájukon szerepei a fiókkagyló is, melyet a megyei szervek megrendelésre készítik. A Vasipari és Faipari Ktsz dol­gozói eleinte csak kisiparosok voltak, de ma már olyan dol­gozóik is vannak, akik a szö­vetkezetben szabadultak és továbbra is ottmaradtaik. A Jászapáti Vas- és Faipari Szövetkezet munkáját mii tat­ra, hogy reklamáció elvétve fordul elő, mert a lakosság és a vállalatok felé igyekez­nek kötelezettségeiknek pon­tosan és időben eleget tenni. *— La —* A MAHART közleménye A Szolnoki Hajóállomás ér­tesíti az utazó- és szállító közönséget, hogy a Szolnok— Csongrád, valamint a Cson­­grád—Szeged között vasár­nap közlekedő hajójáratokat az előrehaladott idényre való tekintettel a mai nappal megszüntette. Tiszaburáról Szolnokra köz­lekedő személyhajó beszün­tetéséig vasárnaponként a hétköznapi menetrend saoarint közlekedik, vagyis 14 órakor indul Szolnokról, Tiszaburá­ról 3 óra 30-kor. Gépbemutatót rendez a Földművelésügyi Minisztérium A Földművelésügyi Minisz­térium Gépesítési Igazgató sága gépbemutatót rendez s Sinabelep] Állami Gazdaság­ban. Kipróbálják a Vörös Csillag Traktorgyárban nem­rég elkészített M. 28-as uni­verzális traktor egy-egy pél­dányát, a javított öbiítésű. G—35-ös traktort és a* egy­tengelyes kerti traktort. A gépbemutató tapasztalatainak 'elhasználásával még kisebb módösításokat eszközölnék áz említett géptípusokon, majd megkezdik azok sorozatgyár­tását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom