Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-26 / 226. szám
i SPORTJA APRÓHIRDETÉSEK^ Hídelem,.. elttiiakoáoltság,., szerencse Jellemezte a. labdarúgó bajnokság vasárnapi mérkőzéseit. Hiszen a Szolnoki Vasutas—Mezőtúri Honvéd mérkőzésen végig nagy küzdelem után igazságos, eldöntetlen eredmény született, mire a Vasutasok nagy lelkesedésükkel ellensúlyozták a Honvéd nagyobb tudását. Az I. osztályban a Jászberényi Lehel—Karcag és a Kunhegyes— Kisújszállás mérkőzésen volt n3gy küzdelem a győztes gólokért, de azt egyik csapatnak sem sikerült megszereznie; A II. osztályban Tiszagyenda nagy küzdelem után aratott 3:2- es győzelmet Karcagon. A HL. osztályban pedig a Nagykörű—Kötelek mérkőzés hozott nagy küzdelmet. Mindegyik csapat 11-est hibázott, s végülis a nagykörűi csapatnak sikerült egy szép gólt rúgnia, ami a győzelmet jelentette számára. ELBIZAKODOTTSÁG volt észlelhető Fegyverneken, ahol egyes szurkolók 5—6 gólos győzelmet vártak. Akadt azonban merészebb is, aki már az NB III.-as szereplésről beszélt, így nem csodálható, hogy az elbizakodottság ráragadt a fiúkra is, így a tartalékos tiszaföldváriakkal szemben 2:1 arányban alul maradtak; A további mérkőzéseken le kell vonni a mostani kisiklás tanulságait és a lelkesedéshez minden esetben a szívet is mellékelni kell; A SZOLNOK MEGYEI csapatok ezen a héten erősen megtréfálták a Békés megyeieket, mert Jászapáti kivételével mindegyik pontot szerzett. így az első három helyet megyénk csapatai foglalják el. A legimponálóhb a Szolnoki MTE szereplése volt, hiszen az egyik legjobb Békés megyei csapatot győzte le nagy gólaránnyal és ezen győzelmével ismét a tabella élén áll; Jónak mondható még a Törökszentmiklósi Vasas 3:0-ás győzelme, a mezőnyben szépen játszó mezőkovácsháziakkal szemben, akik a 16-osnál elfelejtettek lőni a kapura. Ha a Vasas több gólt rúgott volna, akkor sem szólhattak volna semmit. Nagy meglepetés volt Martfű sima győzelme Jászapátiban. — Igaz, a nazai csapat lövéseit nem kísérte szerencse, de a végére erejével is elkészült a szépen és jól adogató Martfűvel szembcns SZERENCSÉVEL nem állt hadilábon a Szolnoki Vörös Meteor, aki két szép gólt rúgott elég távolról. Az utolsó 15 percben azonban beszorult a nagy hazai nyomás miatt és a befejezés előtt három perccel csak a kapufa mentette meg Horváth kapuját az egyenlítő góltól. Schermannal az élen, a védelem mindent megtett, hogy az utolsó percben rájuk induló nagy nyomásban gólt ne kapjanak-A PONTOS KEZDÉSEKKEL nagyon sok baj van. Például Turkevén a helyi játékosok késése miatt kellett később kezdeni. Abonyban a, köröstetétleni csapat késett egy órát. Az Abonyi Traktor viszont el sem utazott, járműhiányra hivatkozva Szajolba. (Hej, ha minden csapatnak ilyen vonatközlekedése lenne) s a közönséget a bosszankodástól csak az méretétté meg, hogy az előmeccsre, he késve is, de Tiszaié nyő csapata megérkezett és így ez lett a fő mérkőzés. CSAK RÖVIDEN Az alszövetségi I. osztályban edgig lejátszott 44 mérkőzésből csak 5 hozott eldöntetlen eredményt, viszont az NB IH.-ban 33 mérkőzésből 10 végződött eldöntetlen eredn^snnyel. A 77 mérkőzésből egy két számjegyű győzelem akadt (10:0), a legtöbbet előfordult eredmény pedig a 2:l-és eredmény 12-szer fordult elő. A legtöbb gólt pedig a Szolnoki MÁV II. csapata rúgta, számszerűit 28-at; A legkevesebbet pedig a Jászapáti Vasutas csapata 4 mérkőzésen összesen 1-et. Hozzászól<ísnk ANGOL, francia: német nyelr{ tanfolyam, szabászat!, valamint ♦ csipkeverési tanfolyam kezdő£dik 1957. október hó 1-én Szol♦ nokon a Közalkalmazottak Kul♦ turotthonában. — Jelentkezés: { szeptember 30-ig Mallnovszki út ♦ 38. Tel.: 23—40. * m A KENDERESI földművesszövet- “ { kezet vegyes-boltjába boltvezetőt J ♦ keres. Jelentkezés a központi s [{ irodában. — Írásbeli jelentkezés J { esetén előző munkahely meg je- " I lölését kérjük. 1 T NAGY gyakorlattal rendelkező t ♦ villanyszerelőt, aki hálózati sze- ' I reáéshez, villanymotor üzemel- . etetéséhez és karbantartásához (egyaránt ért; — azonnal lelve- ; szünk. Jelentkezni lehet a Szol- * nőid Cukorgyár Célgazdaság i központi irodájában* felvétel J végetfc c NAGY gyakorlattal rendelkező - autóvillamossági szerelőt felve- 1 {szünk, fizetés megegyezés sze- 1 ♦ ríni. Szolnoki Gépállomás, Be- \ t senyszögi út* Molnár László szarvasi tanító sporttárs a Tisza vidékben leközölt cikkével teljesen egyetértek. Felesleges kitérnem a cikk minden részleté're, hiszen ez a cikk jól átgondolt és a mondanivalója betűszerint is elfogadható és végrehajtható. Félre tehát minden csinált ürüggyel és kifogással e kérdésben, mert a külön út hasonlít „a szülő nélküli gyermek sorsához“. Bármilyen akarattal gondozzák is, a szülői szeretet melege és azéret-A Nagykun Viadal kérdéséhes Alszövetségi I oszt. bajnokság eredménye Jászberényi Vasas IL — Kunszentuiárton 4:1, Szolnoki MÁV n. — Rákóczifalva 0:1, Kunhegyes — Kisújszállás 1:1; Tiszaföldvár — Fegyvernek 2:1, Mezőtúr — Jászárokszállás 2:1; Szolnoki Vörös Meteor — Turkeve 2:1; Abonyi Olajbányász — UJ- szász 4:2, Tápiószele — Törökszentmiklósi FC 3:1, Jászberényi Lehel — Karcag 2:2. A mérkőzésekről rövid tudósítást lapunk következő számában közlünk. Tóth L. Béla, a Szolnoki MIIV válogatott atlétája edzőtáborba kapott meghívást A magyar atlétikai válogatott keret a Német Szövetségi Köztársaság elleni nemzetközi atlétikai viadalra készül, mely október hónapban Budapesten kerül lebonyolításra. A szeptember 25 es október 6 közötti időben történő tatai edzőtáborozásra mint az atlétikai válogatott keret tagja, meghívást kapott Tóth L. Béla is, a Szolnoki MÁV válogatott atlétája, aki a legutóbbi prágai nemzetközi atlétikai viadalon 4x100-as váltóban eredményesen képviselte a magyar színeket. örömmel olvastam, hogy Pázmány Kálmán vitara hívja ü megye sportkedvelőit, hogy a Nagykun Viadal mint haladó hagyományokkal rendelkező versenysorozat a jövőben lehetőséget kapjon sportrendezvényeink között és lehetőség szerint bővítsék a megye táj egysegei felé is. Illetékesnek érzem, hogy elsőként szóljak hozzá a vitához, mert az utolsó három alkalommal benne voltam a Kisújszálláson rendezett viadalok szervezésében és megtartásában. Nem első lépés ez, hogy foglalkozunk a Nagykun Viadalokkal. Többször láttuk már ennek helyességét, terveztük el megvalósítását, de odáig még mindig nem jutottunk, hogy egyakarattal mondjuk ki, megyei testnevelési r és sporthivatal, a tájjellegnek megfelelő járási sportfelügyelők és régi Nagykun Viadalok tervezői, szervezői, hogy meg akarjuk rendezni és meg akarjuk alakítani a Nagykun Bizottságot. — Hogy az évekkel ezelőtt oly nagy tömegeket mozgató és sok sportágat foglalkoztató versenysorozat kelljen életre és töltse ki tartalommal ennek a vidéknek éppen a nyári időszakban szunynyadó sportéletet. Hogy érdemes-e, hogy érdekli-e a nagykun városokat, mutatja a most lezajlott, de rendezvényeiben inkább a nagykun héthez alkalmazkodó verseny is. Az a lelkes hangulat, mely a megbeszéléseken uralkodott, azok a hozzászólások, melyeket a versenyre jelentkezett városok részéről tapasztaltunk, erről győzött meg. Első hívásra jöttek a jelentkezett városok sportvezetői és még abban az esetben is, ha kicsinek látszott a győzelmi esély, lelkes sportolók álltak küzdelembe. Azért, mert szeretik a sportot, szeretik és lelkesednek a szomszéd városok egymáselleni vetélkedéséért. De érdemes volt azért is* mert foglalkozást jelentett a labdarúgóknak az őszi fordulók előtt, legalább találkozhattak a kosárlabdázók és a röplabdázók, mert Tökmagot 450—550 Ft-os i napraforgómagot 280 Ft-ért v, esi íkukoricál csövesen, és mindenféle imagféleséget vásárolnak a ÍIERMÉNYFORGMMI vámmi felvásárló helyei. ÖKÖR- éd lófoga toe dolgozókat vesz fel a Pusztabán révi Állami Gazdaság, azonnali belépéssel. SZOLNOKI Belsped hajtó munkásokat azonnalra felvesz. Munkásszállás van. Magas kereseti le-« hetőség. — Jelentkezés: Szolnoki Körösi út 38. ELCSERÉLNÉM karcagi belvárosi lakásomat szolnokiért. Cím a kiadóban. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás ház eladó. Szonok, dr. Durst János út 16. KÉTSZOBÁS beköltözhető családi ház eladó. Szolnok. Botond utca 22. Érdeklődni: Rákóczi út 20. szám; SZOLNOK, Család utca 21. számú romház 60 000-ért eladó. Érdeklődni: Szolnok, Sütő utca 30. BEKÖLTÖZHETŐ kis családi ház olcsón eladó. Szolnok, Csolrrak utca 1.______________________ BEKÖLTÖZHETŐ családi ház Szolnok, Hold utca 16 sz. alatt eladó. Békési Koséripari Vállalat eladásra felkínál különböző méretű vesszőből ke. szült ruhás és egyéb kosarakat árengedménnyel, kftzületek részére. Értékesítés: BÉKÉS, V., Szarvasút 15. Telefon; Békés; 41* ÉRTESÍTI a turkeve! földművesszövetkezet a város dolgozó parasztságát, nogy id58. gazdasási óvre a cukorrépa termelési szerződés kötést megkezdte es ken mindazokat az eg.veni termelőket es U típusú termelőszövetkezeti tagokat, nogy szerződeskotes vésett a földművesszövetkezet irodáját keressék fel» EGER-, patkány- és rovarirtást garanciával vállal Kecskeméti Községgazdálkodási Vállalat* Deák tór 4.ZEISS Tenax 1:2.8=4 cm príma kisfilmes gép Compur Rapid zárral és önkioldóval sürgősen eladó 2800-ért. Tornyos, Szolnok, Ságvári u. 27; A SZOLNOKI Achim András úii iskolához vizsgázott fűtőt keresünk. Havi 1200 forint jövedelem* szolgálati fűtőszoba, napi egyszeri étkezés biztosítva. OCXAKXXIUCXXXjCXXOXXXXXXXOUUUUOOOOCXXX» TISZAVIDCK A Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács Lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadói a Szomok Megye) Párt-VégreüajtO Bizottság Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezetőt Mészáros sandoc ►♦V A Tiszavidék Totó -tanácsadója Ezen a héten a TOTO 33-es számú szelvény kitöltéséhez adunk tájékoztatót kedves olvasóinknak: 1. Szeged—Salgótarján NB I.-es mérkőzés Szegeden. A salgótarjáni csapat ezideig mindig jó eredményt ért el Szegeden, így jó szereplése most is lehetséges, 1 Z Z. Pécs-Baranya—Diósgyőr NB I.-es mérkőzés Pécsen. Ha figyelembe vesszük Diósgyőrnek a Vasas elleni jó szereplését, úgy esélyes a mérkőzés pontjainak megszerzésére, Azonban a hazai pálya előnye kilátásba helyezi a hazai győzelmet is; x 1 2 3. Dorog—Tatabánya NB I.-es mérkőzés Dorogon. A tatabányaiak legutóbb a Budapesti Honvéd és Ferencváros ellen értek ei igen jó eredményt, így előtérbe kerülnek a pontok megszerzését illetően, de a dorogiak pályaelőnye esetleg javukra fordíthatja a mérkőzés sorsát. * 1 I. Salgótarjáni SE—DVSC NB II.-es mérkőzés Salgótarjánban. A debreceni csapat most lendületesebb formában van, így képesek a pont megszerzésére. A tarján! csapat viszont állandó formában van. 1x2 5. Nagybátony—Csepel Autó NB Il.-es mérkőzés Nagybátouyban. Ezen a mérkőzésen a hazai csapat esélyesebb a győzelem megszerzésére, bár Csepel is könnyen csinálhat meglepetést; 1 x 6. Pécs-Bányctelep—Zalaegerszeg NB n.-es mérkőzés Pécs-Bányatelepen. Figyelembe véve a két csapat formáját, a mérkőzésen erősen döntetlen eredmény várható. x l 7. Délbudai Spartakusz—Székesfehérvár NB ll.-es mérkőzés Budapesten, a Mező utcai pályán. A vasárnap vereséget szenvedett fehérvári csapat valószínű ismét vereséget fog szenvedni. 1 * 8. Szckszárd—Budafok NB IL-es mérkőzés Szckszárdon. A budafokiak általában gyengén szerepelnek vidéki mérkőzéseinken, Így most is gyenge szereplésükre lehet számítani. 1 * 9. Kaposvári MTE—Veszprém NB n.-es mérkőzés Kaposvárott. A mérkőzésen a hazai pálya előnye a kaposváriak győzelmét helyezi kilátásba. * 2 1«. Makó—Vác NB n.-es mérkőzés Makón, Ez a mérkőzés teljesen nyílt; 1x2 II. Jászberény—Baj“ NB n.-es mérkőzés Jászberényben. A sorozatosan jói szereplő jászberényiek győzelme biztosra vehető á hullámzó eredményeket elérő bajaiakkal szemben; 1 12. Gyula—Kecskemét NB n.-es mérkőzés Gyulán, A vasárnap Szolnokon Játszó Gyulai csapat igen jó képességről tett tanúbizonyságot é6 a hazai pálya előnye kilátásba helyezi győzelmüket; 1 x A pótmérkőzések valamennyiére hazai győzelmet tippe-Kisujszóllósi lányok nyerték a kiskunfé egyházi kosárlabda Bake Kupa tornál A Kiskunfélegyházi MÁV kosárlabda békekupa tornát rendezett a hódmezővásárhelyi, kisújszállási és kiskunfélegyházi csapatok részvételével. A női csapatok versenyét a Kisújszállás MÁV csapata nyerte. Kiskunfélegyházát 35:30 arányban győzte le, a hódmezővásárhelyi NB II.es csapattól viszont 44:49 arányú vereséget szenvedett. Kosárdo bók: Tóth I. (31), Zsíros I. (12), Gönczi OS. (14), Vígh I. (6), Dobral L 2), P. L. Kézilabda NB ll-ért Martfűt MSE—Békéscsabai MÁV 13:11 (8:3) Martfű. A martfűi csapat áz első félidőben ellenállhatatlanul játszott. A csatárok a tudásuk legjavát nyújtották a mérkőzésen. A második félidőben Varga kapus visszaesése folytán az ellenfélnek sikerült kétgólos különbséggel megközelíteni a kitűnő teljesítményt nyújtó martfűi csapatot. E mérkőzés után ismét egy lépéssel közelebb jutott a martfűi csapat az NB I.-hez. i Meghívó A Turkevei Földművesszövetkezet é r te s í ti tagságát, hogy október 6-án körzet,i taggyűlést tart, reggel 9 órai kezdettel; A Keletiijvárosi iskolában. Ipartestületben, a Kulturotthonban, a Kálmán király út) iskolában, a Rákóczi körber és a Nyugatújvárosi iskolában, melyre a szövetkezet tagjait meghívja az igazgatóság. — Kéri a tagokat, hogy a hozzájuk legközelebb eső taggyűlésre iöiieoek cl. rVVTVVTVTTVTTVTTTTTTTVVWVTTTTWTVWtVTTTTVf ."TTTYTTTTf TTTTfl ÜJ ÉS HASZNÁLT baromfi-tollat Sporthírek | A Szolnoki MAv vízilabda *or-| "íueVk:kÖVetkeZÖ eredményekX(Uba, kacsa, tyúk, pulyka, stb. Szolnoki MÄV-HMTE 4:0, BV-^ vá 1*0111 II IC SC—Elektromos 4:2, BVSC ll.-J líüMU UIUU ■*. Jászberény 9:0, HMTE—Szol noktürn agas napi áron. Szövetkezeti tagoktól vásárolt tollat a icl-c MAv 1:0, Szolnoki Dózsa bvsc vásárlási könyvbe beírjuk. tor'nS'T'^szoinoid Dózsa^ csapata Állandóan tartunk raktáron és árusítunk mosott? nyerte a Bvsc i. és BVSC IL tollat és pelyhet minden minőségben, csapata előtt. £ SZOLNOK és VIDÉKE FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET, Szolnokon kerül megrendezés- I Szolnok, Bejoiannisz u. 34. re szeptember 29-én a néphad- ^oooooooooooooooooooooocioooccx)00ooooooooooc»ooocx>x»o9ooooooooooooooooooooooo<ä sereg úszó bajnoksága. A bajnokság megrendezésére a Szolnoki Honvéd lelkesen készülődik. Az alszövetség . o. 9 bajnokság állása l az 5. forduló u'ón ! 1. Sz. MAV JT. 5 5 — 28: 6 10 3. Mezőtúri M 5 4 — 1 22: 5 8 3. Jherényi L 5 3 1 X 13: 7 7 4. Fegyvernek 5 3 1 1 12: 7 7 5. Sz. Meteor 5 3 1 1 7: 5 7 6. Kmárton M 5 3 — 2 11: 0 6 7. Tápiószelc 5 3 — 2 8: 8 (i 8. Kunhegyes 5 2 1 2 5: 4 5 9. Júrokszáll. 5 2 — 3 9:10 4 10. Abonyi Ob. 5 2 — 3 10:12 4 11. Turkeve 5 2 — 3 12:14 4 13. Kszállási M 5 1 2 2 6: 9 4 13. Jber. V. IL 5 1 2 2 5: 9 4 11, Rákóczifalv 5 2 — 3 8:17 4 15. T földvár 5 2 — 3 5:15 4 16. Karcagi M. 5 1 1 3 8:13 3 17. Tmiklós FC 5 1 — 4 7:14 2 18. Ujszászi V. 5 — 1 4 6:20 I 4 • rofnoM / SzIgU? rli SZÍNHÁZ MŰSORA: 26- án, csütörtökön este 7 ó.: „mézeskalács*’ 27- én, péntek este 7 órakor: „MÉZESKALÁCS'’ 28- án, szombat este 7 órakor: „MÉZESKALÁCS*” 29- én, vasárnap d. u. 3 órakor „MÉZESKALÁCS" 29-én, vasárnap este 7 órakor JMÉZES KALÁCS“ * MEGYE* 5 itátodkMái&k tnűd&la s ■■Himimminimmmiminumi SZEPTEMBER 26—29-IG: /VbAdszalók 26 Olmer bűne. 27—29 Tánc és szerelem Cibakháza 26—21 Egy évezred Mexikóban 16 évf. 28—29 Gázolás. Matinéinűsor: 29. Modern kalózok Fegyvernek 26—29 Yvette milliói. Matiné: 29. Örs a hegyekben Jánosliida 27—29 Kirakat mögött; Jászalsószentgyörgy 26—27 Budapesti tavasz. 26—28 Olmer bűne, Matinéműsor: 29. Zó ja Jászapáti 26—29 Egy ember frakkban. Matiné: 29. Távoli kikötő Jászárokszállás 26—29 Uj partok felé. 29. Timur és csapata Jászberény 26—29 Hét lányom volt. — 29. Express-szerelem Jászdózsa 26—27 Varsói szirén. 28—29 Budapesti tavasz Jászfcnyszaru 26—27 Első szerelem 16 évf, — Malinéműsor: 29; Kronstadt! tengerészek Jászkisér 26—29 Boszorkány. Matiné: 29. Érettségi bizonyítvány Jászladány 26—29 Iíátya nem hátrál, Matiné: 29, Aranyantilop Kenderes 27—29 Rumjanccv ügy Kisújszállás 27—29 Gábor diák. Matiné: 29. Veszélyes őrjárat Kunhegyes 26—-29 Bakaruhában. Matinéműsor: 29. Jó reggelt Kunmadaras 26—29 Nevetés a paradicsomban. 29. Iskolakerülők Kunszentmárton 26—29 San Salvatore. — 29. őserdő foglyai. Mezőtúr Dózsa 26—2 Csodacsa'ár. Matinéműsor: 29, Cirkusz Mezőtúr Szabadság 26—29 Csodacsatár ücsöd 26—27 Gázolás. 28—29 Egy évezred Mexikóban, — Matinéműsor: 29. Füst az erdőben Rákóczifalva 26—27 Látogatás a felhőkből. — 28—29 Londonban jártunk. Mnlfnémüsor: 29. Furfangos Nycszterka Szolnok Vörös Csillag 26—29 Az én lányom. Szolnok Tisza 26—29 Kötekedő Lia. Matiné: 29. Négy szív Szolnok Kert 26—2 Rombadűlt fellegvár* Szolnok Szabadtéri 26—29 Dankó Pista Tiszaföldvár 26 Az éjszaka lányai 16 évf. 27—29 Elárult szerelem Matinéműsor: 29. Északi Robinsonok Tiszafüred 26—27 Elsőszámú közellenség 16 évf. 27—29 Ok voltak az elsők. Matinéműsor: 29. Csapda az erdőben Tlszakürt 26—27 Kőszlv. 28—29 Kiskrajcár Törökszentmiklós 26—29 Áruló jel. 29. Hajókkal a bástyák ellen Türökszentmiklós Kert 26—29 Nehéz anya nélkül Turkeve 26—29 Nyomok a hóban. Matiné: 29. Csuk és Gek . Ujszász 26—2 Dankó Pista. Malinéműsor: 29. Aranyantilop atorc. — 29, Őserdő íoglyai 16 <pT. Matiné: 29, Világhajnolt „Veszélyben az utánpótlás* c. cikkhez 3 te való felelősség más«al nem«- osztható. 4 Kérem az alszövetség vezetőit 1 > és a felsőbb szerveinket, ne gá-j i tolják ezt a törekvést, hanemj- hivatalból segítsék elő. 1 Molnár sporttárssal együtt ké-4- rém a nagy csapattal való pár-í » huzamos ifi bajnokság azonnali 1 i bevezetését, mert ez a fejlődési * és ez a jövő. Nem lenne helyes,i . ha azoknak lenne igazuk, akik! kényelmi szempontból a másik! 1 álláspontot képviselik. 2 Hpro/pp-h Halár.« « ebben a sportágban igen gyér a megyei bajnokság, atlétikában egész éven keresztül alig rendel sportkör versenyt ezen a vidéken, asztalitenisz és birkózás is csak szórványosan van. De itt elindulhatott olyan is, aki nincs benne a bajnoki rendezvények sorozatában. Ha pedig majd felöleli a torna, vívás, céllövészet, sakk, lovassport és a többi sportágakat Is, akkor lesz Igazán érdemes, mert ezekben a sportágakban bár vannak itt-ott sportolók, a versenylehetőség híján azonban nem nevezhető komoly sporttevékenységnek egyes megmozdulásuk; Általában az anyagiakra hivatkoznak azok, akik félnek a megrendezéstől. Mi, kisújszállásiak mind a háromszor találtunk rá módot, hogy az érem és más költségeket fedezni tudjuk. De ha a Nagykun Viadal rendszeresen megy, nagyobb lesz az érdeklődés, több lesz a bevétel, ha nevezési díjakat is szedünk és a múlthoz hasonlóan minden sportágban társadalmi munkások állanak majd a rendzevények lebonyolításának élén, akkor a bevételek fedezni fogják a kiadásokat, a Nagykun érem és a Nagykun bajnoki cím pedig sportkedvelő fiatalt es idősebbet sarkalni fog a küzdelemig. Helyeslem Pázmány sporttáre vitaindító javaslatát. A Kupagyőztes városokban, Kisújszálláson jöjjünk össze és hozzuk létre a Nagykun Bizottságot. Készítsük elő a jövő rendezvényét, iktassuk be a jövőévi versenynaptárba. A továbbiakban helyeslem javaslatát a tömegesítés és a minőségi fejlődés figyelembe vételére és nagyon helyes lenne, ha a jászok viadaljainak megszervezése után jászok és kunok vetélkedését láthatnánk megyénk sportéletének, tömegesítés és minőségi színvonalának emelésére. Tapasztalatom alapján mondhatom. hogy még jobban helyesli a sok fiatal sportoló, kik majd a Nagykun Viadalokon kóstolnak bele a sport, a küzdelem igazi ízébe. . Torcsalmi Lajos ____ k im_" jiijiji/rr < z; Torökszen miklós és | Vidéke Körzeti Föld- - művesszövetkeze! Sí szakképzett boltvezetőket s: keres vegyes boltba. Je- Sí lentkezni lehet minden ° nap 8-tól 17 óráig, szombaton 8—13 óráig a köz- A ponti irodábau: Kossuth Lajos út 134 szám alatt. á AZONNALI belépésre raktári és alkalmi munkást felvesz az Üvegértékesltő Vállalat Szolnok; Vürüshadsereg u, 32. (Gázértékesítővel szemben.)