Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-24 / 224. szám

Lépjenek előre megyénk gépállomásai a nmnkaverseny szervezésében — A mesterszállásiak követendő Az utóbbi időben gépállomásainkon igen elvétve található vereenymozgalom. Ha megnézzük ennek az okát, akkor meg kell mondani, hogy az októberi ellenforradalmi események előtt követtünk el hibákat, mind a mezőgazda­ságban, mind az iparban folyó versenymozgalomban, amit az ellenség igyekezett felnagyítani és a versenyniozgalmat lejáratni. De a főok nem ez. Ott van a hiba, hogy gépállo­másaink vezetői, a pártszervezetek és az üzemi bizottsá­gok sem szorgalmazzák kellően a kérdést, a munka foko­zásának eme nagyszerű eszközét. A könnyebbik oldalát né­zik e kérdésnek és egyszerűen belenyugszanak abba, hogy nem megy a verseny, mert, hát.;: nem népszérű a dolgo­zók között, s ezért nincs versenymozgalom. A való hely­zet azonban egyáltalán nem így néz ki. Ott, ahol már hozzákezdtek a verseny felélesztéséhez, jó e téren a dol­gozók közötti felvilágosító munka, ott igenis, sikeres ver­­senymczgalom alakul ki. S e téren a megyében példaképül kell állítani gépál­lomásaink elé a Mesterszállósi Gépállomás vezetőit, ahol az üzem vezetősége a pártszervezettel és az üzemi bizott­sággal karöltve, cél jutalmat tűzött ki az őszi kampány so­rán kitűnt dolgozók részére, hogy ezzel is kiszélesítsék a dolgozók közötti munkaversenyt. Ennek érdekében a gép­állomás dolgozói részére céljutalmat tűztek ki az alábbi „De börtön rácson áthatol... fi — Szolnoki üzenet — Emlékeztetni szeretnénk olvasóinkat egyik nyári híradásunkra. Arról van szó, amit az irakiakról írtunk, az iraki VIT-küldöttség szolnoki <tartózkodása al­kalmából. Ahmedről, a fiatal orvostanhall­gatóról, aki szerénységével, szívélyes ma­gatartásával a rögtönzött ismerkedések, barátkozások centruma volt a szolnoki Pá­lyaudvaron. Ott álltunk körülötte, szorongattuk a kezét és ő mesélt. Beszélt hazájáról, diák­társairól, a harcukról, amit ők, haladó diá­kok vívnak bábkormányuk ellen, függet­lenségük megszilárdítása, helyzetük meg­javítása végett. Németül történt a társalgás, Hack Márton elvtárs, a Verseghy Gimnázium igazgatója segítségével. S Ahmed mielőtt válaszolt volna, legtöbbször barátjához fordult, a mérnökhallgatóhoz, aki nem tu­dott ugyan németül, annál inkább fran­ciául. — A konspiráció — mondta titkolózva. — Lényegében a nevem sem Ahmed, ezt csak fedőnévül használom, nem árulhatom el kilétemet, üldöznek odahaza. Komoly dolgokról beszélt, de vidáman. Egészséges, fehér fogai kivillantak, ahogy mosolygott, s ahogy elismerően nyilatko­zott a Szolnoki Fütőház táncosairól. Bensőséges érzések színhelye volt ak­kor vagy tíz percre a pályaudvar. VIT- lázban égtünk mindannyian, akik a VIT- re utaztak, s mi, akik itthon fogadtuk őket. Iraki barátaink különösen sokat vár­tak a fesztiváltól. Ahmed már megjárta Varsó*, a Világifjúsági Találkozó előbbi színhelyét, de ez a moszkvai jelentősebb lesz minden eddiginél — közölte velünk. — Milyen tervekkel utaztok Moszk­vába? — kérdeztük. — Barátkozni akarunk mindenkivel — válaszolt. — Szeretnénk a magyar delegá­cióval is találkozni, mert nagyon megsze­rettük a magyar névet — folytatta. Aztán elkomorult. Fekete arab arcán ráncok futottak végig. — Jó nektek, — sóhajtott. — Nálunk nincs állami támogatás az egyetemen, sze­­génysorsúak nem is tanulhatnak még emiatt. A nevelés se vádolható a hazatias­­sáa szellemével. Nehéz a dolgunk, haladó diákoknak. Harcolunk az angol gyarmato­sítók, s az azt kiszolgáló kormányunk el­len. az egyetem vezetése ellen — sorolta folyamatosan. — A VIT-re is úgy szöktünk teherkocsikon, meg ki hogy tudott. A mikor a kalauz sípja felharsant, Ahmed és barátja ismét a vidám, bizakodó ember volt már, még melegen kezetráztak velünk búcsúzóul. Sokat gondoltunk azóta a két arab fiúra, mi szolnoki barátaik. Az állomásról visszajövet, az élményeiket mesélő fiata­lok gyűrűjében róla beszéltek mind. Ah­med jutott eszünkbe, amikor az egyik lánynál külföldi VIT-küldöttek címeivel teleírt füzetet láttunk, amikor másik lány­ismerősünkkel virágüzletben találkoztunk, a következő VIT-vonathoz vásárolt szeg­fűt. Sok-sok szolnoki fiúnak, lánynak ked­ves emléke maradt az a pár perc ott az állomáson. Minden reggel átlapoztuk az újságokat, mit írnak a külföldi VIT-kül­döttekről. S most vasárnap! Majd kiesett kezünkből a Népszabad­ság, a külföldi hírek rövid két sora meg­döbbentett bennünket: „I^tartóztatták Irak VIT-küldöttségé­­nek 16 tagját." Hát így állunk. Azt mondják nyugaton, a mi hazánk rabságban sínylődik. Nálunk mégis virágcsokorral, ölelő karokkal fo­gadta népünk a VIT-ről hazatérő fiainkat és a külállamok ifjú polgárait. itt, megyénkben hány élmény­­■ beszámolót tartott a kunhegyest Kiss Emmi, a nagyiváni Dózsa Ilona, a jászberényi Császtvay István, a fegyver­­neki Angyal Mihály és a többiek. S a vas­függönyön túli világ szabadsága nem bírja el, hogy tizenhat iraki VIT-küldött szaba­don járjon-keljen. Elvégre nagy bűnt kö­vettek el, barátkoztak Moszkvában. S ez éppen elég arra. hogy megremegjen az iraki kormány, börtönbe juttassa őket. Defi&t kiolthatják-e ezzel a szabadsáv, a barátság szellemének lángját Ahmedek szívéből? S kitörölhetik-e a szolnoki fia­talok szivéből is a tőlük kapott virágok emlékét? Nemi A börtön sötétségében csa-k világosab­ban látni fogják, hol a helyük, s ha ba rátságunknak vem szabhattak korlátot or­szághatárok, nem akadályozhatják o;' meg a börtönráesok sem. Nem. mert az* írja Puskin, a költő, akinek földjén jár­tatok iraki barátaink: „De börtönrácson áthatol A hű barátság, összetartás. Mi éj tt nem feledjük egymást, S az én dalom nektek dalol." A mi dalunk nektek dalol, szolno’ szivünk veletek dobog, legyetek erőse ■ légy erős, Ahmed, barátságunkat meg ne >i törheti senki. Borzák Éajos A KODÁty EEjSEl ÉV jelvényszerző versenye II. A szolfézs kotlaolvasó verseny anyaga és feltélelei feltételek mellett. Traktorvezetők cölruta’mo Az a traktorvezető, aki az őszi tervét 100 százalékban telje­síti, 600 Ft jutalomban része­sül. Mindén további 10 szá­zalékos túlteljesítésért 50 Fi jutalom jár. A munka minő­sége ellen kifogás nem me­rülhet fel. A robbanó üzem­anyagból 5 százalékos megta­karítást kell elérni, a kenő­anyag felhasználása pedig nem haladhatja meg a norma szerintit. Az anyag- és alkat­­ré&zráfordítás, karbantartás norm ál holdanként nem lehel több egy forintnál. Brigádvezetők cél'u'a’ma Az a brigádvezető, aki az őszi globális tervét száz százalék­ra teljesíti, 800 Ft jutalmat kap. Minden további 10 szá­zalékos túlteljesítésért külön 50 Ft jutalom jár, az alábbi feltételek mellett: ha a bri­gád talajmunka, vetési és mélyszántás! tervét teljesíti. A hozzájuktartozó termelő­­következetekben a szerződé­sekben előírt határidőket be­tartják. Minőségi kifogás a brigádban dolgozóknál nem A gyorsllsta az egy osztályra — 100 millió forintra — megálla­pított nyereményösszegeket tar­talmazza. A Hatodik Békeköl­csönből 16 osztályban bocsátot­tak ki kötvényeket. A 16 osz­tály számozása azonos, így a liúzás eredménye valamennyi osztályra érvényéé. fordul elő. Üzem- és kenő­­anyagfelhasználás terén fo­rintértékben számolva 5 szá­zalékos megtakarítást érnek el. Az anyag- és alkatrész rá­fordítás normálholdanként nem haladhatja meg az 1.1 fo­rintot. Az egy normálholdra eső teljesítménybér-keretet nem lépik túl, s elősegítik a brigádéi számolási rendszer megvalósítását. Műszaki ellenőrök céljutalma Az a műszaki ellenőr, akinek brigádja az őszi tervet 100 százalékra teljesíti, 550 forint pénzjutalomban részesül. —­­Mihden további 10 százalékos tervteljesftésjrt 50 Ft. juta­lom jár az alábbi feltételek teljesítése mellett. A brigád­vezető céljutalmai közül az üzem- és kenőanyag felhasz­nálásra, az anyag- és alkat­rész fordításra és az egy hold­ra eső teljesítménybér keretre vonatkozó feltételek betartá­sát biztosítja. A műszaki hiba miatti kiesés nem haladhatja meg az egy százalékot. A kar­bantartásra és üzemanyag A kisorsolt kötvények beváltá­sát szeptember 25-énkezdik meg az Országos Takarékpénztár fi­ókjai és a postahivatalok. A gyorslista közvetlen a sor­solás után történt, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk, példája — íegyrendszerre vonatkozó elő­írásokat betartja. — Az őszi munkák után gondoskodik minden gép szabvány sze­rinti tárolásáról és az előze­tes hibafelvételi jegyzőköny­vek elkészítéséről. Műhelyi dolgozók céiiu'a ma A műhely dolgozói szemé­lyenként 300 Ft céljutalmat kapnak, ha a műhelyben az önelszámolási rendszert meg­valósították. A gépek javítá­sára előírt idő- és anyagnur­­mákat betartják. A brigád erő- és munkagépein a szükséges javításokat gyorsan és jól végzik. További 100 forint céljutalmat kapnak azok, akik az alkatrészfelújítással, a? anyag- és alkatrészráforditsst csökkentik. További 100 fo­rintot kapnak azok a műhely­­dolgozók, akik az időnorma csökkentésében a munka mi­nőségének romlása nélkül eredményt érnek el. Gépkocsivezetők céljutalma 500 forint céljutalmat kap az a gépkocsivezető, aki az üzemanyagfogyasztásiban öt százalékos megtakarítást ér el. A kenőanyagfogyasztásnál az előírt normát nem lépi túl. További 150 forint céljutalmat kap, ha a tervezett anyag- és alkatrészráfordítással öt szá zalékos megtakarítást ér e é\tes viszonylatban. Kizáró ok [ehet, vagy a céljutalom csők kentcsét eredményezheti, ha az alapbizonylatok (menetle vél, stb.) kitöltéséhez az elő írásokat nem biztosítja. Min den szombaton az előirt kar ban tartást elvégzi. Az előír indulási időpontot a gépkocsi vezető köteles betartani. * A fentiekhez hasonló félté teleket dolgoztak ki még műhelyvezető, műszaki revi zor, anyagbeszerző, raktáros valamint az adminisztratív és kisegítő dolgozók részér is. A céljutalmak kitűzését é az ezzel kapcsolatos feltétele két a gépállomás dolgozói, szeptember 12-én megtartott termelési értekezleten egy­hangúlag jóváhagyták. — To­vábbá megállapodtak abban is, hogy a vezetőség az üzemi bizottsággal és a pártszerve­zettel együtt értékeli a ver­senyt, és az eredményt idő­közönként a dolgozók tudo­mására hozza. Álljon példaképül megyénk többi gépállomása elölt is a mesterszállásiak kezdeménye­zése és igyekezzenek ők is ilyen vagy hasonló feltételek mellett elősegíteni, illetve megszervezni dolgozóik köré­ben a munkaversenyt. — vincze —■ Folytatva a híres, kombináci­ókban gazdag Játszmák soroza­tát, — most a hastingsi (1895) tor­na egyik szépeégdijas partiját mutatjuk be. Spanyol megnyitás, dr. Tarrasoh — walbrodt 1. e4 eS, 2. un, Hc6, 3. I bS, aS 4. Fa4, Hf6, 5. Hc3, d6 (A spa­nyol megnyitás egy régi — ak­kori időben divatos — változatát játszották a nagymesterek. Ma 5. o-o, Fe7, 6. Bel b5 7. Fb3, d6 8. c3. Has folytatás kedveltebb (6. d4, Fd7, 7. F:c6, Fic6, 8. Ve2 ed4, 9. H:d4, Fd7, 10. o-o, Fe7 11. b3 o-o). Mindkét fél befejezte a meg­nyitást, világos jobban és egész­ségesebben fejlődött, szabadabb a mozgási lehetősége) 12. Fb2 b5, 13. a4, b4. 14. Hdl c5, 15. Hf3, Fc6, 16. Hd'*, d5, 17. c5, He8, 18. He3, Vd7, 19. Badl dl, 20. Hec4, Vc6! (Sötét is szépen játszik, elkészíti az „f5“ lépést). 21. fi, f5, 22. Ha5 I d5, 23. Vd3, Kh8, 24. Vg3, Ba7, 25. Hac4, Bfg8, 26. Bdel g5! 27. Bc2, Fd8. 28. Vd3, Bag7. 29. g\ Ef4. 30. B:f4. Bg5, 31. Brf2, Hg7, 32. Hd6 V:c5. (Világos szöveglé­pése nem kielégítő, helyette Hf3 a helyes folytatás) 33. H:f5, Hh5r (Hiba. 33... He6! 34. Bh4. B:g3, 35. hg3, F:h4 sötét részére nyer. Miután sötét elmulasztotta a nye­rési lehetőség kiaknázását, vi­lágos él az adott helyzettel és ritkaszép kombináció segítségé­vel maga javára dönti el a játsz­mát. Kiderült a^isznóság’ A Szolnok Járási Ügyészség üzérkedés miatt Fábián La­jos zagyvarékasi lakos és nyolc társa ellen büntető el­járást indított; Fábiánok 1957 tavaszán az ország különböző részein 800 darab sertést vásároltak ösz­­sze, tovább eladási céllal .A jószágokat községükben —és Szolnokén értékesítették a vásárlásinál sokkal maga­sabb áron. Fábiánt és társai közül — Nagy Sándort előzetes letar­tóztatásba helyezték. Ügyük tárgyalására hamarosan sor kerül. 34. B:d4!!, H:g3. (Gyönyörű, messzeszámftott kombináció be­vezetője. Természetesen 34.... cd4 nem megy vezérvesztés mi­att). 35. H:g3, B:g3+, 36. hg3, B: g3+ (Sötét is áldozati kombináci­óval próbálja megoldani a prob­lémákat, amelynek keretén belül lenyeri a \Ttlágo$ vezért). 37. Kft: B:dü. 38. Bg4ü és sötét feladta. Froblematikuo befejezés. Az azonnali matt csak óriási anyagi veszteség árán hárítható élj 16. sz. feladvány. (Szöghytől, Népszava 1933.) a b c d e > g h Matt 2 lépésben. A kulcslépés három helyet ad. Múlt rovatunkban megjelent 15. sz. végjáték megfejtése: 1. yi6+ Kh5, 2. Vf5+ Kh6, 3. Fe3+. Kg7, 4. Vgö, Kf8, 5. Fc5+, Fd6. 6. Ve5! Iíg8, 7. F:d6, Vd8! 8. Vg3+, KU8, 9. Fe5+, Í6. 10, Vg5! nyerj Sakkelv: Általános elvek sze­rint az előretolt gyalogosok a közép és végjátékban sokkal ne­hezebben védhetők, mint a saját táborban lévők. Minden gyaloghuzás meglazít­ja az állást, ezért a rochád-gya­­logosokat lehetőleg nem moz­dítsuk ki alapállasukból! A versenyek időpontjai: de­cember 1. és 8. Benevezés az iskola énektanáránál. A bí­rálóbizottság összetétele ugyanaz, mint a népdal-tö­­megdaljelvényszerő verseny­nél. A verseny eredményét december 10-ig az énekszak­­fei ügyelő címére kell meg­küldeni (R'polthy Viktor, Jászberény, Kossuth u. is­kola). A versenyen résztvevők: arany, ezüst, bronz érmét kap­nak. Az érmék kiosztása: 1957. évi december hó 16-án. A jelvényszerző verseny anyaga: a) Énekek szöveggel, szolmizálva kívülről: V. osz­tályosok részére: Kelj fel ju­hász 6. sz. ének; Megöltek egy legényt 26. sz. ének. Érik a szőlő 44. sz. ének, Erdő, erdő 46. sz. ének, Tavaszi szél CT sz. ének. VI. osztályosok részére: K szál pünkösd .:. 7. sz. éne Szomorúfűz 27. sz. ének, B - reslegény 31. sz. ének. Köpi; i páva 32. sz. ének, Este van már 38. sz. ének. b) Gyakorlatok V. osztály sok részére: 61. oldalon, 28.< dalon, 29. oldalon lévő gy korlat. VI. osztályosok részére: í-> oldalon lévő 4., 5., gyakorit '. 27. oldalon léttó 3. gyakorit. 76 .oldalon lévő gyakorlat. c) Kétszólamú gyakorlato'-: V. osztályosok részére: Lá megmondtam 37. sz. éne!,. Szürke gunár 41. sz. ének; VI. osztályosok részére: G; ■ ribaldi 44. sz. ének, Kod.: E; cin t uniókból 5S, 6. sz. ének. d) Hasonló nehézségű lap­­róléneklési anyag. Magyar film A 9-es kórterem Érdekes, cselekménydús film a „9-es kórterem”. Egy fia­tal munkás körül zajlódnak az események, színesen bemu­tatva egy kórház belső életét. Játssza a jászfényszárui mozi szept, 24—25-ig, ke&kenyfiilmszínházak közül a jászboldog** házi október 3-án; ^▼▼▼TTWTTVTVTVTVVTTTTV?TTT???TVTVTTTVVTTWV?fTVTirrTVTTVVr 62471 01—50 200 68352 01 —50 200 73674 01 —50 500 62652 01—50 200 68454 01 —50 200 73755 01 —50 200 62681 01—50 200 68562 01 —50 200 73793 01 —50 200 62743 01—50 200 68815 01 —50 200 73839 01 —50 200 62757 01—50 200 68832 01 —50 200 74000 01 —50 200 62832 01—50 200 68836 01 —50 200 74059 01 —50 200 62998 01—50 200 68881 01 —50 200 74101 01 —50 200 63395 01—50 200 68904 01 —50 200 74328 01 —50 200 63589 01—50 200 69059 01 —50 200 74433 01 —50 200 63623 01—50 200 69196 01 —50 200 74441 01 —50 200 63975 01—50 200 69449 11 25,000 74517 01 —50 200 64072 01—50 200 69449 01 —50 200 74820 29 5.000 64148 01—50 200 69489 01 —50 200 71820 01 —50 200 64230 01—50 200 69526 01 —50 200 74977 01 —50 200 64308 01—50 200 69563 01 —50 200 75296 01 —50 200 64408 01—50 200 69624 01 —50 200 75382 01 —50 200 64487 01—50 200 69646 01 —50 »200 75429 01 —50 200 64628 01—50 200 69808 01 —50 200 75789 01 —50 200 64646 01—50 200 69844 01 —50 200 75836 01 —50 200 64750 01—50 200 69962 01 —50 200 75838 01 —50 ' 200 64779 01—50 200 70106 01 —50t 200 75867 01 —50 200 64849 01—50 200 70109 01 —50 200 75878 24 100.000 64852 01—50 200 70233 01 —50 200 75878 01 —50 200 65030 01—50 200 70484 ül —50 200 75868 01 —50 200 65049 06 10,000 70765 01 —50 500 75890 01 —50 200 65049 01—50 200 70780 01 —50 200 76108 01 —50 200 65050 01—50 200 70876 01 —50 200 76140 01 —50 200 65065 01—50 500 71099 01 —50 200 76330 01 —50 200 65253 01—50 200 71213 01 —50 200 76484 01 —50 200 65267 01—50 500 71259 01 —50 200 76698 01 —50 200 65474 01—50 200 71311 01 —50 200 77167 01-—50 200 65771 01—50 200 71376 01 —50 200 77194 01 —50 200 65819 01—50 200 71451 01 —56 200 77248 01 —50 200 65872 01—50 200 71518 01 —50 200 77278 01 —50 200 65874 01—50 500 71528 01 —50 200 77568 01 —50 200 66097 01—50 200 71585 01 —50 200 77589 01 —50 200 66175 01—50 200 71704 14 5,000 77743 01-—50 200 66533 01—50 200 71704 01 —50 200 77801 01 —50 200 6660 01—50 200 71954 01 —50 200 77912 01 —50 200 P"801 01—50 200 71960 01 —50 200 77931 01-—50 200 66898 01—50 200 72071 01 —50 500 77945 01 —50 200 66917 01—50 200 72114 01 —50 200 78034 01 —50 200 66918 01—50 200 72134 01 —50 200 78034 01 —50 200 66926 01—50 200 72185 01 —50 200 78530 01 —50 200 67169 01—50 200 72278 06 5,000 78714 01 —50 200 67240 01—50 500 72278 01 —50 200 78756 45 10.000 67283 01—50 200 72387 01 —50 200 78736 01 —50 200 67384 01—50 200 72551 01 —50 200 7"774 01 —50 200 67472 01—50 200 72630 01 —50 200 7891' 01 —50 200 67282 01—50 200 72732 45 5,000 78998 01 —50 200 67538 01—50 200 72732 01 —50 200 79061 01 —50 200 67542 01—50 500 72755 01 —50 200 79075 01 —50 200 67587 01—50 200 72788 01 —50 200 79122 11 5.000 67618 01—50 200 72828 01 —50 200 70122 01 —50 200 68053 01—50 200 72959 01 —50 200 79227 01 —50 200 68114 01—50 200 73011 01 —50 500 7C237 01-—50 1.000 68157 01—50 200 73049 01 —50 200 79688 23 5.000 68190 01—50 200 73060 01 —50 200 79688 01 —50 200 68191 01—50 200 73119 01 —50 500 79772 01 —50 200 68281 01—50 500 73489 01 —50 200 79848 01 —50 500 Sakkélet SS*

Next

/
Oldalképek
Tartalom