Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-22 / 223. szám
ROSSI KAROLY: Ti izony, hasztalan is tagadnám, hogy engem kis-» koromban mindenki csak olyan váltott gyereknek tartott. Vékony, pipa~zárlábaim, az a szerencsétlenül előregömbölyödő hasam, mindezek tetejébe az a köcsögformájú fejem kivetett a többi gyerek sorából s annyiszor vágták a szemembe, hogy váltott gyerek vagyok, hogy utóbb magam is elhittem. Már vagy tízesztendős voltam, amikor öreganyám felokosított, hogy amikor a világra keveredtem, nem tettek fokhagymát a kedvesanyám derékalja alá s erre a gonosz elvitte az újszülöttet, engem pedig belecsempészett az ó pólyájába. Hogy a pusztulás jött volna rá! Amennyire visszaemlékszem rá, kiálló gülüszemeimmel olyan lehettem, mint egy alaposan felmagzott kecskebéka s ilyenformán nem is csuda, hogy nem tudom, milyen lehet az, amikor az édesanya megcsókolja a gyerekét. Csak öregapámék voltak irgalmasak velem szemben. Elég korán magukhoz vettek. Nagyanyám nem irtózott tőlem. Még talán jobban dédelgetett, mint eg.v valamirevaló gyereket szokás, nagyapám pedig már a negyedik osztály után kiállított az iskolából s tréfás hangon maga mellé fogadott pukkancsnak. A tatának négyköblös földje volt a nyomások alatt, odajártunk ki nyáron, őszre pedig a városra szorultunk favágásra. Nagyapám rendbetette a bakot, megfente, kihajtogatta a fűrészt. Én elvittem a fejszét meg a kisbaltát a kovácshoz, hogy élit verjen mindkettőnek, s amikor minden rendben volt. akkor elkezdtük a város közepén s haladtunk kifelé az Üjváros felé. Karácsony táján már ott zörögtünk az öregapám viskója felé s mire a javított malackát megöltük, akkorra ki is telt a munkánk. A napszám nekem is kijárt. Persze, nem volt az egész napszám, csak éppen annyi, amennyivel őregapám befogta a szemem, hogy azt higyjem, hogy én is keresek. Mindig aprópénzt csúsztatott a markomba, a nagyja meszsze került tőlem, de én a jancsikat gondosan beleeresztettem egy harisnyaszárba és gyűjtögettem. Az volt a vágyam, hogy a magam lábára álljak, legyen valamim, én is gazdálkodjak valamivel, amiből akkor is kijár a garas, ha a puszta kezem se mozdítom meg“ így kanyarodtam arra a gondolatra, hogy az aprópénzen veszek egy nyulat, azt majd szaporítom, a szaporáját kiviszem a piacra, eladom, s lesz belőle lábbeli, ünneplő ruha, még tán az öregeket is meg tudom tisztelni valamivel. Már gyengült a tél, amikor egyik vasárnap reggel kimentem a baromfipiacra. Bátortalanul tétlenkedtem. Még csak meg sem mertem kérdezni, hogy s mint kel, a nyúl. Utóbb is egy bekecses ember bökött belém, bizonyosan csak azért, mert nem volt egyéb dolga. — Mit vennél gyerek, ha ugyan lenne pénzed? — Nyulat! Belgát! Hasasat! *— Aztán rávalód van-e? Kihúztam a harisnyát a zsebből, félmarékravalő jancsi zörgött benne, mire az ember megfogta a vállam és maga mellé húzott. •— Hát ez éppen terád vár! —• mutatott a kaskájára, amiben egy jól megtermelt szürke nyúl szuszogott — Egy tizes a becsületes ára! w Megremegtem. Nem is tudom, hogy hirtelen mit mondjak. Lehajoltam és megsímogattam a szelíd állatot. Ahogy guggoltam, ültömben felnéztem a bekecsesre és bátortalanul megjegyeztem. *“ Mennyi benne az elengednivaló? — Ezt, gyerek, alább meg nem veszed, mert inkább odaengedem a vérit a fa tövébe. A húsára egy hétig rájárna a családom! — Nyolc pengőm éppen volna! — Kotorássz még a zsebedben. Ha még egyet találsz, tied ez a gyönyörű jószág. Hasztalan kotorásztam. Több nem volt, se lent, se fent Negyedórás tanakodás uttán a bekecses megunta s rám mordult. — No, Ide a markomba a pénzt. Ha megvan, viheted! Nem volt annak egy fillér hijja se s én boldogan cepeltem haza a jószágomat Az öregek először a fejüket csóváltak. Utóbb kinevettek. — Jobb lelt volna, kölyök, ha engem kérdeztél volna meg. Szegény embernek malao való, nem nyúl. Mindig az öregebbre hallgass! Azzal be is fejeződött. Én pedig nekiálltam s a kamra sarkában helyet vackoltam a nyúlnak. Deszkából még olyan feklielyformát is csináltam neki, meg egy kicsi jászolt, Szalmával kiraktam a fészek alját. Aztán minden nap vártam, hogy megszaporodjunk. Eltel* egy hét. Eltelt két hét, Én nem mondom, hosv nem nőtt a szürkének a hasa, De bizony a fiadzásból még hat bélre sem lett semmi. •— Becsaptak, te! Baknyulat vettél! Azt ugyan lesheted, hogy fia legyen. Jobban teszed, ha túladsz rajta! — mondta nagyapám. A nyolcadik hétre sem volt semmi eredmény, erre vasárnap reggel beletettem a szürkét egy garabóba és kivittem a piacra. Éppen egy magamfajta suttyó mellé kerültem. Ő is nyúlat árult. Szép bécsikék jószág volt a kosarában. Sajnos a piac nagyon komisz volt. Senki sem kérdezte még azt sem, hogy ugyan miért álltunk ki? *— Te! Miért árulod a szürkét, koma? •— fordult hozzám a szomszéd unalmában. — Nőstény? Az ajkam megremegett, amikor kiejtettem a hazugságot Nőstény! «— Hasas? •— Igen! •— Miért adod el? Tán sok van belőle otthon? — Bizony! — Aztán mind szürke? Csupa belga? *— Azl — Idehallgass! Cseréljünk! Nékem csupa Ilyen kékóriás van. *— Dehát nékem anya köllene! «“ Hasas ez, he! Megcsináltuk a cserét. Nem hallgattam alelkiismeretem szavára. Boldogan vittem haza a nyulat. Csak az keserítette meg egy kicsit a szám ízét, hogy mit szól a kislegény, ha megtudja, hogy anyanyúlért bakot adtam neki cserébe. • • Öregapám szinte azzal fogadott, hogy rosszul tettem, amiért nem hallgattam rá. De nem haragudott Még segített a nyúlháztakarításban is. A várakozás hasonló volt az előbbihez. Az első két hét elég gyorsan eltelt, a harmadik lassabban, a negyediket alig tudtam kivárni. De még hat hétre sem lett belőle semmi. Teljesen lehervadtan álltam a kamra sarkában vasárnap reggel s azon tanakodtam, hogy mit csináljak. Vigyem ki a piacra, adjam el. Dehogy is veszek én másikat, hiszen nincsen nékem szerencsém a kupeckodáshoz. Észre se vettem, hogy a tata ott áll a hátam mögött. — No, legény, szaporodik-e a jószág? Megvakartam a fülem tövét s ránéztem. Mire az creg: =*» Hiszen ez ís bak, mit akarsz tőle? " «*- Nagyapám honnan tudja? ■— Honnan? Hát megnéztem én mér az első napon, csak nem akartam a kedved szegni. Úgy voltam vele, próbálj, ha nem hallgatsz az öregebbre? *— Osztán most mit csináljunk vele? — Mit-e? Majd kifordítom a bőriből s lesz belőle olyan pörkölt, hogy még a szádat is megnyalod utána. Vállat vontam s lassan megindultam a kamraajtó felé. Akkorra már a nyúl az öregapám kezében visított, de csak egy pillanatig, mert az öreg hirtelen nyakon kente s már le is tette a fal tövébe, hogy elrúgja az utolsót. Én visszafordultam a küszöbről. Nagyon nehezen tudtam elviselni első csalódásom szörnyű terhét. Nagyapám pedig elsimította kétfelé a bajúszát s hirtelen hozzám fordult. <— Bizony, gyerek, sose restelj az öregebbhez fordulni jótanácsért. Mert ha nem tudnád, én felokosítalak, hogy a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb. Meg az öregapámtól tanultam, hogy becsüld meg gyerek az öreg gatyaszárat, mert lehet még abból új túrószacskó! IRODALMI PÁLYÁZAT ! A Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya pályázatot hirdet olyan költői művekre, amelyek méltóképpen kifejezik a magyar nép érzéseit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója alkalmával. (A versek témája lehet akár a Nagy Októberi Szocialista Forradalo mmal, akár népünk fclszszabadulásával, harcaival, építőmunkájával foglalkozó.) A pályadíjnyertes verset a november 7-i megyei ünnepségen előadatlak, illetve » díjnyertes verseket a megyei lapban leközöljük. Egy vers beküldésével is lebet pályázni. I. díj: 500 Ft II. díj: 300 Ft III. díj: 200 Ft A müvek — jeligével, vagy anélkül “ beküldendők a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának elg mére, ^tyx^yifyw^gifMv^oQQftgtfiQQotMtaooooooooooofxaoooocoooooooooooooeoooooooocioooooooooo^; DOIV'KÓ LÁSZLÓ : LECKE HELYETT j Tanulj meg gyűlölni, fiam, i Minden ánokot vess meg, | Vannak ők úgyis annyian, | Elfajzott, fránya testek. j Legyél óvatos, gyermekem, | Éjjel nyisd tágra pillád, j E! ne ragadjon fortéiéin. Mely sötét sarkon les rád! De tanulj szeretni, lányom, Szíved nyisson virágot Azoknak, kik a világon Kérges markú királyok. Tanulj szeretni, gyermekem, Mindig imádd a népet. Mind, mind egy Krisztusod {legyen, Kiben jövőd reméled. Szeretet s gyűlölet égjen Egymás mellett szívedben, Csak mindég, jaj, idejében Gyűlöljön vagy szeressen! Bontakozó izámjj.ak ZIGYV1 FOITÉ... TUDÓIM ÍBREÜES Síkságon és hegyen, völgyön Sok kis folyót láttam — De ily szépet, mint a Zagyva, Sehol sem találtam. Van néki egy rossz szokása Olykor, ha megárad —Szelídségét elveszítve, Vadul ront a tájnak. A kis Zagyva ilyenkor már Nagyobb, mint a tenger — Szomorúan nézi sok-sok Hajléktalan ember. Csak a meleg nyári napon Ilyen szelíd, kedves, Vize tükrin mese boldog Csónakokat lenget. Mikor eljött a hideg lél, Befagyott a háta — Zagyva fob'r a mi falunk Kincse, boldogsága. Tóth G. József Húsz esztendős Nemrég múltam. Megtörtént már, Hogy valakit Megbámultam, Megszerettem, Emlékének Rabja lettem. Húsz esztendős Nemrég múltam. Úgy is esett, Hogy szemeim Jól behunytam, Útra keltem, És — mert kellett «*» Mást öleltem. Húsz esztendő S ez a múltam. Milyen kevés! Örülök, hogy Megtanultam: Vagy több leszek, Vagy a Nyárba Beleveszek. Pogány Barna KÖZLEMÉNY az irodalmi pályázat eredményéről Az 1957. június 1.-én és az ezt követő napokban meghirdetett irodalmi pályázat eredményét az alábbiakban ismertetjük: I. PRÓZA: I. Díj: nem került kiosztásra. II. Díj: Nyertese: Gyomai György. III. Díj: Nyertese: Bíró László. IV. Díj: Nyertese: Császtvay István. V. Díj: Nyertese: Csikí Pál, KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLTEK: „Október” jelige tulajdonosa. Táncsics Ottó. „Hóvirág” jelige tulajdonosa. Kunráth Sándor. OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLTEK: Szurmay Sándor. Szilágyi Miklós, ifj. Bistey András. VERS: Donkó László. Lukácsi László. Sinka Lajosné. Lukács Imre. II. I. Díj: Nyertese: II. Díj: Nyertese: Hortobágyi László. III. Díj: Nyertese: Nasrv István. KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLTEK: Kislaki Gyuláné. „Jogász” jelige tulajdonosa. Szálkái Miklós. „Az eszme útja” jelige tulajdonosa. Csipő Kálmán. OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLTEK: Sági Sándor. Eác.,1 Sándor. „33” jelige tulajdonosa. „Rezignácló” jelige tulajdonosa. „riumbum” jelige tulajdonosa. Seres László. „Hiszek a dalban” jelige tulajdonosa. Dr. Sándor Pál U. Szabó Imre. Péli Árpád. Vihar után” jelige tulajdon.sa. „Katona vagyok” jelige tulajdonosa. A könyv- és oklevéljutalmak a Tiszavidék Szerkesztőségében veheiők át. Szolnok, 1957. szeptember 14. LEKTORÁTUS i
