Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-07 / 184. szám

A nap kél: 5.29 h-kor, nyugszik 20.11 h-kor. — A világ legidősebb csa­ládja a Szovjetunióban él. A négy testvér összesen 505 éves. A legidősebb nővér 154, két öccse 121 és 118, a húga „csak“ 112 éves. — Háztartási mindenes da­­rá'ógép gyártását kezdte meg a MOFÉM. A villannyal mű­ködő. teljesen zárt, műanyag­­burkolatú géppel kávén kí­vül niás, szilárd aryagokat: például cukrot és száraz zsemlét is lehet darálni. — A Szolnoki Köztisztasá­gi Vállalat tegnap állította munkába a Szombathelyi Vas-, Fém- és Gépipari V. sárvári üzemében készült 4 köbméteres gumikerekű bil­lenő szemétgyűjtő kocsiját. — A mezőtúri Győzelem •I ermelőszövetkezetben 100 holdról 1600 mázsa búzater­mést takarítottak be, holdan­ként 16 mázsát. A búza elő­­veteménye részben borsó, részben kukorica és cukor­répa volt. Az elővetemények alá holdanként 50 kiló péti­sót és 1 mázsa szuperfoszfá­­tot adtak. Tavaly ősszel a vetőszántásba holdanként 200 mázsa istállótrágyát munkál­tak bele. — Ezer dollárért adták el az osztrákoknak a Nagyszent­­jánosi Állami Gazdaság hí­res, Pillangó nevű lovát. Az egyiptomiak 10 kétéves csi­kót vásároltak 103 000 forint­ért. —Hétfői nappal ismét el­foglalta hivatalát a szabad­ságáról megjött Kádár János elvtárs a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke, Rónai Sándor elvtárs, az or­szággyűlés elnöke és Apró Anta lelvtárs, a kormány el­nökhelyettese. Most vette ki szabadságát dr. Münnich Fe­renc elvtárs, a kormány első “ln'ökhelyet'ese és Marosán György elvtárs. államminisz­ter. Esti tanfolyam Indul.,. A szolnoki Gépíró és Gyorsíró Iskola az adminisztratív dolgo­zók szakmai képzettségének emelése céljából az 1957—-58-as tanévben esti tanfolyamot indit kezdők és haladók részére. Mindkét tagozaton tantárgy a magyar helyesírás, gépírás, gyorsírás. Tanítás hetenként há­romszor: hétfőn, szerdán és pén­teken du. 5 h-tól 8 h-ig. Jelent­kezhetnek az 1. (alapfokú) osz­tályba, akik adminisztratív mun­kakörben dolgoznak, a II. (hala­dó) osztályba, akik gépírói és gyorsírói bizonyítvánnyal rendel­keznek. Tandi.1 havi 70 Ft. Beíra­­tás augusztus 28, 29 és 30-án du, 4 h-tól este 7 h-ig. (Bővebb felvi­lágosítás kérhető az iskolában is Szolnok, Beloiannisz u. 63. Tele­fon: 19—05.) Kérjük a hivatalok, vállalatok vezetőit, hogy a tanfolyamokra rátermett és szorgalmas dolgo­zóikat küldjék. Kérjük továbbá, hogy tanulásukat — amennyiben lehetséges — anyagilag is segít­sék. Soltész Mária igazgató Ej, hatékonyabb oltóanyag' a sertéspestis ellen A sertéspestis, ellen az uiobbi években az úgyneve­zett kristályibolya-vaccinávai védekeznek. A szérum onnan kapta nevét, hogy a külön erre a célra tartott sertéseik­ben az úgynevezett vírus­­sertésekben kietnyésztett kór­okozót kristályibolya nevű festékanyaggal ölték el. s eb­ből készítették az oltóanya­got. A sertéspestis ellen az Állami Oltóanyagtermelő In­tézet nemrég új oltóanyag, a nvúlvirus vaccina gyártása’ kezdte meg. Az eddigi tapasz­talatok azt mutatják, hogy az oltóanyag — amelyet szárí­tott állapotban (lyofilizalva) hoznak forgalomba — sokkal hosszabb időre teszi védetté a beoltott állatot, mint a kristály ibolya vaccina. Helyesbítés A vasárnapi IBUSZ közle­ménybe sajtóhiba került. A Hajdúszoboszlóra menő für­dővonat részvételt díja nem 21,10, hanem 25.10 forint. V A PRO HIRDETÉS E~K~) VIZSGÁZOTT főszakácsot azon­nali belépésre, 30 fizetéssel, álla­mi gazdaságba, keresünk. írás­beli jelentkezést a kiadóhivatal­ba „Jó főszakács“ jeligére Ké­rünk beadr KŐMŰVES szakmunkásokat fel­vételre keresünk. Fizetés kollek­tív szerint Üzemi érkeztetés, szállás biztosítva. Héki Aha mi Gazdaság központjában. JUHÁSZT megfelelő gyakorlat­tal, munkaegységre felveszünk. Lakást adunk. Tessedik Alla­­tenyészto Tsz Mezőtúr, Kossuth utca 29. TÖBBÉVES gyakorlattal rendel­kező képesített könyvelő íöid­­niüvesszővé ikezetbe elhelyezked­ne. Levelek: „Szorgalma dolgo­zó“ jeligére Szolnoki Hirdetőbe. AJÁNDÉKOZZON virágot név­napokra a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat vi­­rágiizie.éből. Élő- és művirágok, menyasszonyi csokrok, halotti koszorúk nagy választékban. Vá­gott virágot vidékre is szállí­tunk A FÜRDŐ évi nagy javítása be­fejezést nyert és üzemeltetését megkezdte, iszappakolás orvosi rendeletre. 25 EVES gazdasági gyakorlat al rendelkező gazdasági szakember vagyok. Azonnali belépésié ag­­ronőmusí állást keresek. Cím a kiadóban. MILI-TtH* Különváltál! élű feleségemért, Szecsl Mártonná, szül. Hoppál Erzsébet (lakik Törókszentmik­­lós, Somogyi Béla u. 84.) sem er­kölcsi, sem anyagi felelősseget nem vállalok. Szécsi Márton Törökszentmiklós, Pázmány Péter út 6. “ E rovatban közűitekért sem a szerkesztőség, sem a ktadóni­­vatal felelősséget nem v$Ual. ÜZEMKÉPES 350-es Jatva oldal­­kocsival, olcsón eladó. Beseny­­szög. Palotás! Állami Gazdaság. Xátal, Hív ;; i 1 ú-v.1 szántóföld köves út mellett, eladó. Búzás Gyula, Ttszaküi, ______________ PALOTASI Állami Gazdaság azonnali telvételre keres gépla­katos, motorszerelő, kovács, autó és hálózati elektromosságban jártas szakmunkasokat és vas­ipari képzettséggel rendelkező traktorvezetőket és vontatóve­zetőt. Jelentkezni: Palotás! A- lami Gazdasag Gépesítési irodá­jában. Szeretettel várjuk a Kagyimn Nagakao augusztus 10-től 20-ig ’avató halpaprikávssal, rántott hallal, halász­lévé, hűsítő italokkal ■s kitűnő borokkal. ABADSZAI.OKl FÖLDM 0 VESSZOVETKEZET halaszcs abdaj a í»rt*m»nmTT?T»Tf»mTT* ízletes burka, kolbász, laeipecsenye állandóan kapható Kisújszálláson a nagykun Kapókén — a Karcagi Földmű­vesszövetkezet laci­konyhájában TISZAVIDÉK a Szolnok Megye' Pártbizottság es 3 Mes.vel Isnáes lapja Szerkeszd 4 <zerkes?ióoizottsá- Feielöe kiadói s Szolnok Megyei Párt-Vésrena’té Bizottság Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok Mstinovszkt u. 19 feleik.« nvcrri-ievezetöj Mészáros Sándor Véglegesen kialakult nagykun viadal sportműsora a A nagykun hét keretében megrendezésre kerülő nagy­kun viadal sportműsora a ne­vezések beérkezése után vég­legesen kialakult. Az egyes sportágak időpontja és az azokon résztvevő városok így illeszkednek bele a nagykun hét műsorába: Augusztus 17-én délután 3 órától egész nap birkózás a gimnázium udvarán Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Tur­­keve, Törökszentmiklós, Kunmadaras és Dévaványa sportolóinak részvételével. Ugyanezen időpontban lesz a kosárlabda bajnokság is, me­lyen Karcag. Kisújszállás és Törökszentmiklós férfi és női csapatai indulnak. Augusztus 19-én délelőtt 9 órától egésznapos műsorban mérik össze erejüket a röp­­labdások Karcag. Kisújszál­lás. Kunmadaras. Törökszent­miklós és Turkeve csapatai, ugyanakkor találkoznak Kar­cag, Kisújszállás, Kunmada­ras, Fegyvernek, Törókszeht­­miklós, Turkeve asztaliteni­­szezői is. Augusztus 20-án, a záró­ünnepélyen délután 2—4 órá­ig a fenti városok atlétái versenyeznek. 4—6 óráig lesz a nagykun labdarúgás dön­tője és 6—8 óráig a Budapesti Honvéd— Naaykunválogatott labdarúgó mérkőzés. A két labdarúgó mérkőzés között és a félidőkben a Búd "pesti és a Debreceni Honvéd torná­szai és súlyemelői bemutatót tartanak A benevezett városokban folynak az edzések, vasárnap már kezdődik a labdarúgó bajnokság selejtezője. Saj­nos. hogy Mezőtúr és Kun­hegyes, ez a két igen élénk sportéletű város nem küldte el nevezését, velük még szín­vonalasabb lett volna a nagy­kun viadal. Nagykun viadal labdarúgó­bajnokság sorsolása: Az első fordulót augusztus 11-én játsszák le: Kisújszál­lás—Turkeve 18 órakor, Kis­újszálláson. Karcag — Fegy­vernek 18 órakor, Karcagon. Törökszentmiklós — Kunma­daras találkozót már szom­baton 17.30 h-kor rendezik meg a törökszentmiklósi sporttelepen. A második fordulóra 18-án kerül sor, amikor a győztes csapatok játszanak egymás ellen, valamint a vesztesek közül sorshúzás útján felke­rült egyik csapat. A döntőt augusztus 20-án a Budapesti Honvéd — Nagykun Váloga­tott mérkőzés e’ömérkőzése­­kén* rendezik meg a kisúj­szállási pályán. Sportszempontból igen ör­vendetes, hogy a csapatok ál­talában jól felkészültek a bajnokságra, ami érthető is, mert a Nagykun Ba.inok'ág az f>s*d labden'tóó id'tey meg­nyitójának tekintendő. A vasn ai sportnap ünnepi műsorából Közel egy éve, hogy elcsen­desedett a sportemberek, szürkülök ts sportolók han­­goskodá-aitól a Szolnoki MÁV sporttelepe. Ezen idő alatt füvesítették a labdarú­gó pályát, megjavították az atlétikai, ügyességi, valamint dobó pályákat. Az állóhely­részben körben betör lelátó­kat készítettek, az állóhely tetejét kijavították és végül kicsinosították az öltözőket. Ezek a munkálatok a napok­ban most már befejezéshez közelednek és a Szolnoki MÁV sporttelepe új ünnepi díszben fogja várni a vasutas sportnapon az ünnepi meg­nyitást. A vasutas sportolók, vezetők ‘és szurkolók mellett az egész város és megye sportszerető közönsége ismét egy újabb sportlétesítméry­nyel lesz gazdagabb, amely azelőtt is megvolt, legfeljebb csak kijavítva és korszerűsít­ve lett. A Szolnoki MÁV ve­zetősége az idei vasutas nap keretében óhajtja rendelteté­sének átadni az új sporttele­pet. Ezen a napon a kiváló jóképességű NB TI.-es labda­rúgó csapat minden bizony­nyal fővárosi, vagy jóképes­ségű vidéki csapattal játszik bemutató mérkőzést, míg az atlétikai szakosztály valószí­nűleg az FTC és a diósgyőri atlétákat fogja vendégül lát­ni. Ugyanakkor a vasutasok többi szakosztályai is ünnepi műsorral fogja megülni a szakma idei pagy ünnepét. A vasutas sportnap részletes műsoráról lapunk közelebbi számában részletesen beszá­molunk. Jól szerepellek a Szolnoki Mi atlétái Mosvánizsán Vasárnap a Nagykanizsai Bá­nyász rendezésében hármas at­létikai versenyt rendeztek, me­lyen a Szombathelyi Haladás és a Szolnoki MÁV atlétái ve.tek részt a renaezö egyesület ver­senyzői mellett, A szolnoki atlé­ták idei eredményük alapján biz­tosan nyerték volna a férfi és női összele.t pontversenyt, hogy­ha második versenyzőt is vittek volna magukkal, es ennek helyé­be nem Kelle, t volna alkalmi versenyzőknek beugrani. Ennek ellenére minimális pontkülönb­séggel keiültek az összesített vetsenyben a második helyre. — Eredmények: Férfiak: ioo m: 2. Oros 11.5, 5. Czinege U.8. 400 ni: 1. Oros 51, új megyei csúcs, 5. Kazinaei 6U.6. 300 in: l. Czlnege 2:00.6. 1500. m: 1. Martin 4:2U2, 5. Szabó 4:50 4, 5 km-es gyaloglás: 1. Szabó 23:29, 3. Jegesi 25.46. 200 m-es gát: 4. Urbáti 30.2, 5. Jegesi 33.1. Súly­lökés: 4. Csillag 10.78, 6. Magas 10.16. Magasugrás: 2. Urbán 170, S. Kazinczl 130. Gerelyvetés: J. Magas 50.8, 2. Csillag 48.71, 4x400 m-es váltó: 1. Szolnok, 3:88.8. A nap legszebb vcsrenye, a befutó Oros mintegy 50 m-es hátrányt dolgozott le. Női: 80 m-es gát: 1. Takács 12.7, 2. Császi 14.3. Távolugrás: 3. Tóthné 4.86, 4. Molnár 4.65. 100 m: 2. Tóthné 13.1. 3. Molnár 13.4. 400 m: 2. Mezei 66.2, 4. Császi 68.1. Diszkoszvetés: 2. Nemesfalvi 28.50, 8. Szedlák 27.98. Versenyen kívül Dobosi 28.70-et dobott. Ma­gasugrás: 2. Szedlák 140, 3. Cseh 140. 4x100 m-es váltó: 1. Szolnok 52.8. Női pontversenyt a Szolnoki MÁV csapata nyerte 55.5 ponttal. Második: Nagykanizsai Bányász 48.5. Harmadik: Szombathelyi Haladás 41. Férfiak pontversenyében: 1. Nagykanizsa 95, 2. Szolnok, 87, 3. Szombathely 48. Kiváló eredményt ért cl a Vasutas Európa-bajnok­­ságon Tóth Bél; Szombaton és vasárnap ICrls­­tianstadtban rendezték meg a vasutas atlétikai Európa-bajnok­­ságot, melyen Magyarország csa­patában á Szolnoki MÁV kiváló futója, Tóth Béla' Is részt vett. Tóth Béla ezúttal sem keltett csalódást, mivel két számban kiváló idővel Európa-bajnoksá­­got nyert. 100 m-en 11. míg 200 m-en 22-es kiváló időt futott. — Ugyanakkor a 4x100 m-es váltó­ban a magyar csapat befutója volt és részese volt annak a ki­váló Időnek, amelyet a Magyar Vasutas Válogatott 43.2-re eléri. A pontversenyt a Magyar Va­sutas Válogatott nyerte meg. A csapat szerdán reggel indul haza, s előreláthatólag pénteken már Szolnokon üdvözölhe’jük városunk kiváló atlétáját, fi TOTO eredménye hét SPORTJA GONDOK a Mezőíuri MAFC ökölvívó szakosztályában 31. 1. Oroszlány—Szállítói: 1 2. Sz. Vasas—Budafok 1 3. VKSE—Gázgyár x 4. Csepel Autó—K. Lomb. 2 5. Hatvan—Pereces 1 6. Ózd—Eger 1 7. Baglyasalja—Bükkalja 1 8. NVSC—Salgótarjáni SE x 9. V. MÄV—Nkanizs. VTÉ 2 10. Siófok—Dombóvár 1 11. Atra—Húsos 1 12. Traktorgyár—Előre 2 Mezőtúr termelőszövetkeze'i város ökölvívó sportja igen szec múltra tekinthet vissza. Az első ökölvívó szakosz ály 1928-ban alakult a Mezőtúri MAV-ban Szabó István és Mauchs Imre irányításával. Az akkori fiatal öklözök 1930-ban kezd ek bonto­gatni szárnyaikat. A csapat első edzője Illési György, a mezőtú­riak népszerű „Tujkája“ volt. Eme két sportvezető támogatása és Illési Gyurka fáradhatatlan eredményes munkája lehetővé tette, hogy a mezőtúri öklözök a 30-as évek elején egész az első osztályú szintig felküzdöttük ma­gukat. Sok-sok szép sikeres mér­kőzésnek szemtanúi voltak a mezőtúriak, az akkori „Téli kert“ mozihelyiségében lezajlott ver­senyeken, bajnokságokon. Igen sok tehetséges versenyző indult el innen a mezőtúri gárdából, akik a későbbiek során, soroza­tos Jó eredményeket értek ci más egyesületek színeiben is. — Még e sportág kedvelői élénké» emlékeznek azokra a nagy küz­delmekre, melyet Szegedi IX.— Énekes István elhúnyt olimpiai bajnokunkkal vívott, melyet a pontozók segítségével sikerült csak a nagynevű ellenfél javára eldönteni. Vagy az Európa baj­nok Nagy Feri és Csathó Sanyi találkozójára, melyből a mező­túri fiú került ki győztesen és ezzel bekerült az olimpiai vá­logatott keretbe. Vagy a hagyo­mányos Busi István — budapesti Soltész találkozókra. De ebből a városból indult el a szolnoki Szi­lágyi is, a Cseh fiúk, vagy né­gyen eredményesen küzdöttek a csapat színeiben. Balogh Ká­roly, Keleti Ferenc, a Simon fiú, a Szegedi fiúk, a vasutas bajnokságot nyert Migaskó Jó­zsef a népszerű „Pulyka“, Szi­geti József és még sokan mások, akik hosszú éveken át igen ered­ményesen képviselték a mező­túri színeket. De egy szép napon végesza­­kaüt ennek a gyö-eimi sorozat­nak. A mezőtúri MÁV elnökét, Szabó Istvánt elhelyez ék Mező­túrról, Illési György szintén el­került és amikor a legragyogóbb eredmények születtek, akkor amikor mar egy olaszországi túra előkészületei megvoltak, sőt az anyagi fedezet is bizto­sítva volt, ieikiisinere.len embe­rek kezébe kerüt a vezetés és rövid pár hónap alatt széthullott az eredményekben igen gazdag Mezőtúri MÁV ökölvívó szakosz­tálya. A nagykun viadalok során még fel-fellangoltak a mezőtúri ököl-, vívók és igyekeztek a régiek nyomdokain járni, azonban ez nem minden esetben sikerült. A két Takács fiú, a két Csala fiú igen sok szép eredményt ért el. A régi MÁV maradványai és az újaDb fiúk között volt a Mező­túri MAFC jelenlegi edzője, Var­ga Károly is meg-megcsillogtat­­ták tudásuka'. A II. világháború — mint a többi sportágakat is, úgy a me­zőtúri ökölvívók munkáját is megakadályozta. A felszabadulás után igen súlyos gondokkal küz­dött e sportág Mezőtúron. Nem volt felszerelés, sem megfelelő helyiség, ahol az edzések zavar­talanságát biztosítani lehetett volna. Ennek ellenére mégis ősz­­szejött egy csoport, egy-két lel­kes vezető és Busi István edző segítségével hol itt, hol ott, de megkezdték az edzéseket. Je­­letkeztek a régiek, a két Csala fiú, a kis Takács, Cs. Farkas, D. Szabó, Csipkés, Karsai és egy egész sor tehetséges fiatal. Kez­detét vették a versenyek. A fel-» szabadulás utáni első versenyre a Szolnoki MÄV-ot hívták meg, majd ezt követően 1946—47—48- ban már igen sok gonddal a ké­sőbbiek során Varga Károly ve­zetésével. Hol a MAV-ban, hol az újból életre kelt MAFC-ban, MSZSE-ben folyt a szakosztályi munka. Kimagasló eredményt azonban nem tud'ak elérni, bár egész sor tehetséges fiatal tűnt fel évről-évre. 1950—51—52. évek­­bes visszaesett a munka is. Majd a Traktor megalakulása hozott új fordulatot és lendületet a vá-< ros ökölvívó sportjának életé« ben. Amikor ezeken végig suha-i nunk és felelevenítjük az elmúlt évtizedek emlékeit, itt vagyunk a mezőtúri ökölvívók edzésén; ahol vágy 40 fiatal serényen dol­gozik Varga Károly edző irányí­tásával. Elgondolkodunk, mi is lehet annak az oka, hogy a me­zőtúriak az elmúlt években nem értek el nagyobb eredményeket; pedig igen sok a teh.e' séges fia­tal és az edzések is igen látoga­tottak. Varga Károly edző elmondja^ hogy évek óta igen súlyos gon-* dók terhelik, mert a szakosztálynak nincs vezetősége Neki viszont nagy gond egyedül a szakosztály összehozása, mely* hez évek óta nem kap segítséget az SK vezetőségéből. Mindenki csak a labdarúgással törődik. A labdarúgó csapat jó vagy rossz eredménye szabályozza a veze­tők hangulatát. Az ökölvívás pe­dig nem igen érdekli őket, pedig mennyi a tehetséges anyag, dt elkallódnak, mert segítség kel­lene elhelyezésükhöz, jövőjük irányításához, ö viszont egyedül nem tud megbirkózni a felada­tokkal. Most például három fiút ipari tanulónak szeretnének el­helyezni, de ebben nem kap se­gítséget. Igaz, az utóbbi időben Kovács István városi sportfel­ügyelő sokat segített, csupán a sportköri vezetés foglalkozik ke­veset velük. A város sportked­velő közönsége pedig igen sze­reti e sportágat. A vasárnapi Szolnoki MÁV—MAFC mérkőzé­sen, de minden ökölvívó verse­nyen teltház mellett buzdítják fiaikat. Ha csak egy kicsit is töf­­rődnének velük, komoly, szép eredményeket tudnának felmu­tatni és büszkék lehetnének épp úgy a mai, mint a régi ökölví­vókra, a mezőtúri dolgozók. Érdemes ezen elgondolkozni a MAFC vezetőinek is. Igen helyes lenne, ha levennék a gondokat az edző vállairól és egy ütőké­pes vezetőség létrehozásával se­gítenék a nagymúltú ökölvívó szakosztály munkáját. De a lab­darúgás mellett megtalálni azt az utat is, hogy nagy múltjához méltóan ismét ismert és ered­ményekben gazdag lehessen a mezőtúri ökölvívó szakosztály. — Pázmány — A Tiszavidék rfo(Ó -tanácsadója a 32. szánni szelvényhez 1. Ózdi VTK—Miskolci VSC. Három esélyes mérkőzés. A két csapat esélye egyformák. x 1 2 2. Pereces—Baglyasalja. a vendégcsapat könnyen megle­petést okozhat. i r 3. Bükkalja — Salgótarjáni SE. Az utolsó formák szerint a tarjóni csapat az esélyes. 2 4. Eger—Hatvan. A tapasztalt egri csapat győzelme várható. 1 5. Székesfehérvári Vasas—Csepel Autó. A hazai csapat győ­zelmi eséllyel indul. 1 6. Szállítók—VKSE. A VKSE biztos győztese a találkozónak. 2 7. Nagykanizsai VTE—Soproni VSE. Három esélyes mér­kőzés. x 2 1 8. Dombóvár—Komárom. Egyformák az esélyek. 1x2 9. Veszprém—Pápa. A vendégcsapat biztos győzelme várható. 2 10. Atra—VC'S. Traktorgyár, a hazai pálya előnyét legfel­jebb a vendégek lelkesedése egyenlíti ki. 1 x 11. Húsos—III. kerületi TYE. A találkozón a két csapat egy­forma eséllyel indul. x 1 2 12. Elektromos—Előre, a papírforma szerint a mérkőzés esé­lyese a hazai csapat. 1 Pótmérkőzésre tippjeink: 1, 1 2, 1 x, 1 x. Ezen a TOTO szelvényen szereplő mérkőzések kizárólag mind a nyári TOTO kupa mérkőzései. Makai György: Egyiptomi tavasz vízilabda Ez évben a Szolnoki MÁV SE— Budapest ifjúsági vízilabda baj­nokságába indította el csapatát. Az alantiakba közöljük a szol­noki csapatra vonatkozó sorso­lást: Július 21: Szolnoki MÁV— BVTSE. Július 28: FTC—Szolnoki MÁV. augusz*us 4: Spartakus?— Szolnoki MÁV, augusztus 11: Eger—Szolnoki MÁV, augusztus 18: Szolnoki MAv—Cfepal Autó. A bajnokság második fordulóját augusztus végén, illetve szeptem­ber elején rendezik meg. A Szolnoki MÁV ezenkívül részt vesz a MUSZ Keleti Kerü­letének vízilabda bajnokságában, A közeliövőben jelenik meg az első riportkönyv, amely az új Egyiptommal foglalkozik. Színes stílussal, több mint száz fényképpel illusztrálva mutatja be a vi­lág egyik legérdekesebb or­szágnak, a nemzetközi politika homlokterében álló Egyiptomnak mindennapos életét és harcát. Magyaror­szágon először ismerteti a ft as szer vezette katonatiszti Összeesküvés regényszerüen izgalmas történetét, elviszi az olvasót a portszaidi partizá­nokhoz, a sivatagtól elhódí­tott területen új életet kezdő paarsztokhoz, Kheops fáraó sirkamrájához és az újonnan feltárt halotti bárkákhoz, a kairói bazárokba, az esti mu­latókba, elmondja, milyen az egyiptomi nők élete a több­­nejűségtől a válásig, beszá­mol az újjászülető egyiptomi kultúra eredményeiről, a ma­gyar-egyiptomi kapcsolatok erősödéséről, egyszóval arról az Egyiptomról, amelyről mindennap olvasunk a saj* tóban, de amelynek igazi ar-> cáról még nagyon keveset tu­dunk. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom