Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-13 / 189. szám

n Ezek a mai fiatalok../1 Ha az ember a gyermekne­velés kérdéseiről beszél idő­sebbekkel, rendszerint kézle­gyintés, avagy gúnyos mosoly a válasz. Esetleg egy meg­jegyzés: „A mai fiatalság? — bezzeg a mi időnkben, akkor még jók voltak.” Miután én is több helyen hallottam eme megjegyzést, mint nevelő, kezdtem gondolkodni valóban annyira elrugaszkodott a mai fiatalság? Valóban nem lehet nevelni őket? Ha egy mon­dattal akarok válaszolni erre. így határozottan nemmel kell válaszolnom. Nem. Nincs el­veszve az ifjúság. Tovább taglalva azonban feltétlenül sok olyan dolog is tapasztal­ható, ami bizonyos mértékig jogos panasz, főként a fiata­lok magatartását Illetően. Mik a leggyakrabban előforduló panaszok? A fiatalok fegyel­mezetlenek, sokan cinikusak, s sokból „kihalt” a tisztelet, az udvariasság. így van ez? Kétségkívül. Utcán, villamo­son lehet találkozni fegyel­mezetlen fiatalokkal. De nem ez az általános. Nem ez jel­lemzi a magyar ifjúságot. Hogy ez mégis előfordulhat, önként adódik a kérdés: Mit l*het, mit kell tennünk? Erre szeretnék választ adni. Előre bocsátom azonban azt, hogy a válasz egyéni elkép­zelésemet tükrözi, lehet, hogy sok esetben vitára ad okot. — ez nem baj, hiszen sokszor, nagyon sokszor hallottam, hogy a nevelés társadalmi ügy. Ha valóban az, akkor fejtsük ki véleményünket, ad­tunk egymásnak jó tanácso­dat. Tekintsünk vissza az el­múlt 10 év nevelés ügyére. Vajon minden rendiben volt? Távolról sem. Maga az elv, a célkitűzés igen. így szólt. Ha­zájához. népéhez hű, szocia­lista embereket kell nevel­nünk; Itt mindjárt álljunk meg egy szóra. Sikerült ez minden esetben? Nem. Pedig volt úttörő szervezet az álta­lános iskolákban, volt DISZ a nagyobbaknak. Úgy névlege­­vagy papíron minden rendben is volt. A hiba már az alsó fokon kezdődött. Nem akarom vitatni sem az úttö­rő szervezet, sem a DISZ szükségességét. Azt is állítom, hogy mindkettőben több voll a negatív vonásnál az érdem a oozitívum. Hol volt hát a hiba? Ott, hogy az úttörő szervezetben nem tekintettük mindig azt. hogy az úttörők fiatalok. Telve vannak ro­mantikus hajlammal. Nem használtuk ki helyesen. Hiá­ba fúiták a 12 pontot, ha nem ú^v éltek. Ehhez hozzájárult még az is, hogy bizony a tan­­könwek sem adtak minden esetben helyes, szilárd alapo* a szocialista ember nevelésé hez. örömmel tapsztaltam hogy ez már kiküszöbölődik A most megjelenő tankönv­­'Tek már jobbak. Sokkal job­bak. mint az előzőek. Keve­sebb „nagyszólam”, kongó üres frázis helyett ioiib me­lyebb tartalom van bennük. Ugyanez elmondható az út­törő szövetségre is. A szer­vező bizottságok megalaku­lása, az úi program már azl mutatja, hogy minden gyer­mek második otthonának érezheti a csapatot. Boldog lehet, ha felveszik a csapat­ba. Miért? Azért, mert van követelmény. Nem lehet tag­ja — sokszor kényszerből — az úttörők nagy táborának Próbát kell tennie. Jelent ez valamit? Nagyon sokat. Aki a próbák anvagát átnézte, az udja, hogy érdekli a gyerme­keket. S armi még annál is ■öbbet jelent, követelményt állítunk a gyemnek elé. Vala­mennyien emlékezhetünk sa ját gyermekkorukra. Mi is mit szerettünk csinálni? Azt. ami nehéznek látszott, azt ami nem volt mindennapi Nos, most fgy van. Kis csapa! ••ezetője voltam 6 évig. Ta­­oasztaitam ennek igazságáró1 .gvet-mást. A másik a kalandvágy Nem véletlen ez a gyerme­keknél. Természetes velejá­rnia a gyermekkornak. Meg­ettünk e mindent, hogy ezt helyesen aknázzuk ki? Nem Mit tehetünk? Hasonlóar egy-két kezdeményezéshez csatlakozzunk az „ismerd meg hazádat” moz.gnlomhoz Táboroztassuk őket. Levelez­zenek a baráti és szomszéd országok fiataljaival, az én osztályomból például 6—7 gyermek rendszeresen levele­zik lengyel pajtásokkal. Jó barátok, fényképet. apró ajándékokat küldenek egy­másnak. S nem utolsó sorban két ország, két testvéri or­szág fiataljai szőnek igaz, mély barátságot. Számtalan jó példát lehetne még felsorolni. De térjünk rá most a nehezebbre az iskolán­­kívüliek korosztályának prob­lémáira. A legtöbben azt tart­­iák, hogy elhagyta a gyermek az általános iskolát, függet­len mindenkitől. Pedig nem Ha valaha szükséges a helyes nevelés, ebben a korban még fokozottabban. Egy része a 14 évet betöltött fiataloknak to­vább tanul. Nagy részük diákotthonban, később mint főiskolások diákszállókban kaptak elhelyezést. Szinte minden egyetemista, főisko­lás elvárta azt, hogy teljes ösztöndíjat, menzát és diák­szállót kapjon. Természetes­nek is vette ezt. Ml lett a következménye? Agyondédel­gették, elkényeztették a fia­talságot. Mindent készen kap­tak. Az ösztöndíj rendszer nem ösztönzött jobb tanulás­ra. Emlékszem még. amikor diákotthonba, vagy ahogy ak­kor mondtuík, kollégiumba kerültem. 1946-ban. Bizony, ablak még nem volt az épüle­ten. A kosztunk nem volt va­lami változatos. Volt olyan nap. hogy 10 deka kenyér volt a naoi fejadagunk. Mégis büszkék voltunk, hogy kollé­gisták lehettünk, hiszen csak a jeleseket és a jókat vették fel. Nem zúgolódtunk, pedig néha ugyancsak meguntuk a babot; Nem mondom, hogy tér­jünk vissza a 46-os állapotok­ra ilyen téren. Azt azonban merem állítani, hogy elké­nyeztettük egy kicsit a fiata­­'okat. Nagyon örültem épper ezért, amikor pár hete meg­­oillantottam az újságban az egyet érni ösztöndíjakról szóló -endélkezést. Szerintem he­lyesebb. tanulásra ösztönzőbb, mind eddig volt. Akik üzembe kerültek a fiatalok közül, azoknak is könnyenment a dolguk Hiszen az MTH, a szakszer­vezet minden lehetőt meg­adott, s ma is megad. Igen helyes, hogy messze magunk mögött hagytuk a kizsákmá­­mányoló, inasnyúzó módszert. De — s ezt ismét merem állí­tani — többet kell követel­nünk a munkásfiataloktól, mint eddig tettük. Van mire hivatkoznunk. A magyar if­júság legjobbjai a legsötétebb időkben is tudtak áldozni, ha kellett életüket Is. Ezeket a hősöket adtuk példaként a munkásosztály gyermekei elé. A parasztfiatalokról még. Talán a falusi ifjúság kap legkevesebbet; (Itt anyagi tá­mogatást értek.) Nem egysé­ges a falusi ifjúság— szoktuk mondani. Nem, de azzá lehet, azzá kell tennünk. S ha va­laki ezért sokat tehet, az a fa­lusi nevelő legyen. Ismeri őket, hiszen az iskolában éve­kig együtt voltak. Bíznak a fiatalok a nevelőben. Minden faluban van valamilyen ifjú­sági szervezet, oda el is menne a falusi fiatal, ha ér­telmét, célját látná, ha ott jót tanulhatna. Hát rajtunk áll. hogy jót tanulion. Beszélges­sünk velük, foglalkoztassuk őket. Persze sok-sok türelem, idő és még több megértés szükséges ehhez. Megéri azonban, a munkánk gyü­mölcse hamar megérik Talán hosszúra nyúlt a rö­vidnek indított elmélkedés. Pedig lenne még miről írni Ez a téma kimeríthetetlen, s gondolom, nagyon sok embert érdekel a fiatalság ügye. Mindenesetre még annyit befejezésül: az út megvan, adva van a cél is Az indulás biztatóbb, mint­sem pár hónappal előbb még remélni is merték sokan Nagyban hozzájárul a fiatal­ság jobb modorának kialakí­tásához a legújabb iskolai tantárgy: az erkölcstan is. Én, mint nevelő, sokat várok et­től. Azonban még ettől is töb­bet várunk mindnyájan az egész felnőtt társadalomtól — megértést, támogatást és bi­zalmat. Én azt hiszem, ha ez utóbbi is megvan, úgy ifjúsá­gunk egészéből sikerül a mel­­'ékhajtásokat lefaragni, hogv ■'’sióban igaz, becsületes, má­kokat tisztelő, alaposan felké­szült ifjúság veheti át meg­kezdett nagy munkánk, a szo­cialista haza felépítését. Varga Sándor D5gel lore eívíárs ünnepélyes keretek közüli megnyitotta a mezőgazdasági kiállítást (Folytatás az 1. oldalról) világosan megértette. Ezért volt az, hogy a dolgozó pa­rasztság nem állt az ellenfor­radalom mellé, nem sztráj­kolt, nem tört a néphatalom ellen, hanem dolgozott és ez­zel a munkás-paraszt kor­mányt, népi demokratikus rendszerünk»1 a szocializmus ügyét támogatta. Bár az ellenforradalom rendkívül komoly károkat okozott, nagy lecke volt és (or, ni- belőle. Megta­nultuk mindenekelőtt az ed­diginél jobban értékelni szaklista v'^mérvaínkaf és gyűlölni ellenségeinket. Az imperialisták azonban nem mondanak le csak úgy egyszerűen aljas céljaikról. Ezért nekünk ébernek kell lennünk és végleg meg kell semmisíteni a belföldön még meghúzódó ellenforradalmi elemeket, hogv soha többé ne lehessen ellenforradalom Magyarországon. Az ellenforradalom megta­nított bennünket még jobban szeretni pártunkat, őrizni an­nak egységét, mint a sze­münk fényét. Megtanultuk, hogy párt nélkül a dolgozó nép erőtlen. Végül, de nem utolsó sorban még inkább megtanultuk tisztelni és be­csülni azt a szovjet népet, amely már másodízben küld­te el hős fiait azért, hogy má­sodszor is felszabadítsa ha­zánkat a fasiszta elnyomás alól, megvédje szocialista vív­mányainkat. Azt, hogv az im­perialisták terve nem sike­rült Magyarországon, kö­szönhetjük mindenekelőtt a Szovjetuniónak és a szocialis­ta tábor egységének. A Szov­jetunió azzal, hogy megvéd­te hazánkban a munkáshatal­mat, napnál világosabban be­bizonyította: nemcsak szavak­ban, hanem tettekben is vé­delmezi a népek szabadságát és békéjét. Éppen ez fáj az imperialistáknak, akik nem számoltak azzal, hogy a ma­gyar és szovjet nép barátsá­gát megbonthatatlan szálak fűzik össze és nincs az az erő, amely ezt a barátságot meg­bonthatná, vagy gyengíthet­né. Gazdasági téren a legfőbb feladatunk fokozni a terme­lést és csökkenteni a költ­ségeket. Ehhez a párt és a kormány erejéhez mérten minden támogatást megad a dolgozó parasztságnak. A kormány eddigi intézke­déseinek. — amelyek ezt a célt szolgálták — helyességét a tények igazolják. A párt és a kormány intézkedései nyo­mán megnőtt a termelési kedv mind a termelőszövetkezetek­ben, mind az egyénileg dol­gozó parasztoknál, ami igen kedvezően éreztette hatását a tavaszi és a nyári munkák­nál. Ezeket ebben az évben a múlt éveknél jobban és tö­kéletesebben végezte a pa­rasztság. A szorgalmas mun­ka gyümölcseként a múlt évinél jobb termés Ígérkezik! minden mezőgazdasági kultú­rában. Ez évi termésünk alap­ján teljes egészében biztosí­tott lakosságunk évi kenyér­ellátása. A dolgozó paraszt­ságot teljes dicséret és elis­merés illeti azért a szorgal­mas munkáért, amellyel hoz­zájárult a terméseredmények fokozásához, az ország ke­nyérellátásának biztosításá­hoz. Az elért eredményekkel azonban nem lehetünk meg­elégedve, azokat tovább kell fokozni. A mezőgazdaság fejleszté­sének fő irányelve hazánk­ban a szocialista mezőgaz­dasági nagyüzemeken ala­puló belterjes gazdálkodás. Belterjes irányban kell fej­leszteni mezőgazdaságunkat elsősorban azért, mert Ma­gyarország sűrűn lakott, ipari nyersanyagokban aránylag szegény ország. Másodsorban Magyarország természeti vi­szonyai, éghajlata és talaja különösen kedvezőek nagy munkaigényű, belterjes kul­túrák termelésére. Megköve­teli a belterjes irányban való fejlesztést hazánk munkaerő­­helyzete is, valamint az, hogy népgazdaságunk fejlesztése érdekében növelnünk kell a mezőgazdasági exportot. A mezőgazdaság belterjes irányban való fejlesztésének igen fontos előfeltétele, hogy a fejlett növénytermelés mel­let rendelkezzünk fejlett ál­lattenyésztéssel is. Ezzel kap­csolatban alapvető felada­­: tunk, hogy végre jelentős ^eredményeket érjünk el a szarvasmarhatenyésztés fej­lesztése terén. Hogy valóban belterjes le­­”'’cn mezőgazdaságunk, ah­hoz emelnünk kell a mező­­gazdasági beruházásokat, magasabb színvonalra kell hozni a mezőgazdasági tech­nika felkészültségét, biz­tosítani kell a tudomány vívmányainak alkalmazá­sát és a gazdálkodásnál ki­fejezésre kell. hogy jus­son a szakszerűség, a szak­értelem. Mindezt csak akkor lehet megvalósítani, ha megvan hozzá a legfontosabb feltétel; az összefüggő nagy terület* ami nálunk gyakorlatilag me­zőgazdasági termelőszövetke­zet, vagy állami gazdaságot jelent. Mezőgazdaságunk fej« lödésének útja csakis a szó« cialista na(?”üzemi gazdasá­gokon alapuló belterjes gaz« dálkodás lehet. A mezőgazdaság szocialista átszervezése hazánkban lét­kérdés. Éppen ezért pártunk és kormányunk egyik leg­fontosabb feladatának tekinti annak elősegítését, hogy me­zőgazdaságunk fokozatosan korszerű, szocialista nagy­üzemi gazdasággá alakuljon át. Meg kell szüntetni nép­gazdaságunk kettős jellegét. A szocialista ipar mellett — an­nak segítségével — meg kell teremtenünk a szocialista mezőgazdaságot. Ezt azonban nem máról-holnapra, nem kapkodva, hanem megfontol­tan, nem a dolgozó parasztok akarata ellenére, hanem vele együtt kell megvalósítani. A most megnyíló Nagykun­sági Hét és mezőgazdasági kiállítás sokban elősegíti pártunk és kormányunk azon célkitűzését, bogy az elkövetkező években minél jelentősebb eredményeket érjünk el a szocialista me­zőgazdasági nagyüzemeken alapuló belterjes gazdálko­dás terén. A párt és a kormány nevé­ben megköszönöm a kiállí­tóknak, a szervezőknek és a kivitelezőknek eredményes munkájukat, s kérem a láto­gatókat, vigyék szét az ország minden részébe a kiállításon látottakat, hasznosítsák azo­kat salát munkájukban. Meg­győződésem, hogy a Nagy­kunsági Hét és a kiállítás be­tölti szerepét, egy lépéssel előbbre viszi a mezőgazdasá­gi termelés fejlesztését és a szocialista átszervezés nagyon fontos ügyét. Ehhez kívánok Nagykunság dolgozó népének sok sikert, erőt és egészsé­get. * Dögéi Imre elvtárs ezután megnyitotta a 10 napig tartó mezőgazdasági kiállítást. NYOLC EV UTÁN (Egy romániai kollektív gazdaság életéből) GYORFFY ISTVÁNr HAgyKUNSsgi KRONtKÄ (11 .) Hamarosan szekérre ÜK a tanács és megindult a törökök sorfala közt. A falu népe meg kísérte nagy sírás­­rívás közt egész a Szöllős halomig. Biztosra vették, hogy feje híjával küldi haza a török mindegyik szenátort A menet lassan haladt a* vesztőhely felé. Nagyokat zökkent olykor-olykor a szekér egy-egy kottyanóban, a lovak alig másztak az embervesztő sárban, pedig maga az onbasi biztatgatta őket egy dárdával. A nap is már lenyugvófélben volt, a róna tükre visszaverte bágyadt sugarait. Olykor-olykor egymásra pillantottak bírák uraimék, leginkább pedig bíró uramra, akin legjobban meglátszott, hogy még helyén az esze; — Gondoltam egyet — töri meg Karacs Péter uram a csendet. Felcsillan mindnyájuknak a szeme. Ha már Péter gondol valamit, az csak jó gondolat lehet. Aztán összedugják a fejüket. Suttogva beszélnek, hogy a törö­kök ne hallják. — Kikapunk a falutól, ha ezt megtudják! 4— Dé a nyakunkon visszük haza a fejünket — mondja egy pocakos esküdt. Már közel jártak a tett he­lyéhez. Az egyik fertőnél bámul a város kanásza, ne» •W " tanácsot. Oda is tudja mire vélni, hogy hová viszik kiált az egyik esküdt: — Hajtsd az Akasztó halom alá, fiam, a disznónyá­jat, mert holnap már mint bitangot hajtják be a nyájadat. A kanász csak bámul. Megbolondult szenátor uram? Ki merné rátenni a kezét az én nyájamra Szent Ágota csárdától Bucsáig? Aztán mégis engedelmeskedik. El­­oldalog a nyáj után és tereli szép Lassan. — Karón száradjatok meg! Itt vagytok valahára! Gyere bíró, gyere! Hazugságnak nagy mesterei, most bújjatok ki a rád alól! — rivalgott a bég. Odavezetik őket a hullához. — Ki ölte meg ezt az embert? — Nem tudjuk. — Nem tudjátok? Gúzst a kutyáknak! Majd valla­tok ti mini járt és2 nélkül! — Agyon üthetsz, hatalmat uram, még sem tudjuk. Embereidtől hallottuk először. Magunk fogunk legtöbbet fáradni azon, hogy a gyilkost kezedre adjuk! tfohítat jukj A SATU MAKE város kö­zelében lévő Paulesti község­ben nyolc évvel ezelőtt ala­kult meg a „Lenin Zászlaja’’ nevű kollektív gazdaság. A gazdaság 44 taggal kezd­te el működését, s kezdetben mindössze néhány marhája és szerszáma volt. Az első gazdasági évben a gazdaság alaptőkéje 79 000 lej volt. Mai helyzete teljesen meg­változott. Mindenekelőtt ki kell emel­nünk, hogy Paulesti község teljesen kollektivizálódott. Mind a 168 dolgozó paraszt­család belépett a kollektív gazdaságba. A gazdaság alap­tőkéje ma 1 125 000 lej. Pau­lesti község kollektivistáinak 600 hektáros birtoka van. eb­ből 438 hektár szántóföld. Van egy fejlett állatgazdasá­guk 600 juhhal, 31 fejőstehén­nel, 7 üszővel. 30 kocával, 38 lóval, 18 csikóval, 24 ökörrel, 14 borjúval. Van két teher­gépkocsijuk, két traktoruk, több ekéjük, szekerük, vető­gépük, stb. A gazdaságnak van asztalosműhelye, kovács­műhelye, kerékgyártó műhe­lye és lakatosműhelye. A kollektivisták több épü­letet emeltek: egy magtárat, istállót, két raktárát felvonó­val. Az embereknek már nem kell a nehéz zsákokat hátukon íelcipelniök. Mi késztette arra a Pau­­lesti-i kollektivistákat, hogy megszeressék a gazdaságu­kat? A gazdaság vezetősége, élén Maria Zidaru elnöknő­ve] arra törekedett, hogy megvalósítsa a kollektivisták anyagi érdekeltségének el­vét, azaz mindenki az elvég­ezett munka után kapja meg | bérét. íme egy példa. Doma­­hidi György, a gazdaság ju­hásza az elmúlt évben 940 munkaegységet szerzett. A munkaegységet annak alap­ján számították ki, hogy mi­ként őrizte a juhokat, meny­nyi volt a gyapjú és gomolya­­hozam, hány bárány szüle­tett, mennyit nevelt fel ezek­ből. Senki sem találta túl­zottnak, hogy egyetlen em­ber ennyi munkaegységet kapjon. Ha valaki dolgozott, az kapja is meg a megfelel­­ellenszolgáltatást. AZ EMBEREK érzik, hogy a kollektív gazdaság valóban az övék, hogy a termés növe­lésével, a közvagyon fokozá­sával növelik saját jövedel­müket. Egy bukaresti újság­író, aki meglátogatta a gaz­daságot. alaposan átnézte a feljegyzéseket, kutatta, hogy volt-e olyan ember, aki 1956- ban lemaradt, aki nem vé­gezte el munkáját. Végül is kiderítette, hogy Árdi Méric csak 101 munkaegységet ka­pott, tehát „lemaradt“ a mun­kában. A többieknek 200— 300 munkaegységük volt. sőt ennél is több. Maria Zidaru-t a Paulesti-i kollektív gazdaság elnöknő­jét az egész országban isme­rik. A kollektivisták nem csalódtak benne. Bebizonyí­totta. hogy jó szervező, ta­nácskozik az emberekkel, ösztönzi őket munkájukban. Olyan nagy tiszteletnek és bizalomnak örvend, hogy a kollektivisták még családi ügyeikben is kikérik vélemé­nyét. A GAZDASÁG egyik büsz­kesége a konyhakertészet. Kora tavasztól késő őszig ugyanarról a parcelláról kü­lönféle zöldségeket gyűjtenek be a kollektivitásk. A kony­hakertészet a gazdaság egyik ’legnagyobb jövedelemforrá­sa. A Paulesti-i kollektivisták most gyűjtik be a gabonát. A bő termés ehben az évben növeli jólétüket

Next

/
Oldalképek
Tartalom