Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-28 / 201. szám

4

A nagykőn napok vendégkönyiéből

A nagykun napok ünnepi műsorai befejeződtek. Kisújszálláson az élet visszatért a régi, megszokott medrébe, zavartalanul folyik a munka a termelőszövetkezetekben, gépállomásokon és egyéb helyeken. Az ünnep elmúlt, de emléke még sokáig él, nemcsak a kisújszállásiakban, hanem mindazokban, akik részesei voltak a nagyszerű seregszemlének.

Érdemes végiglapozgatni a nagykun napok keretében megrendezett kiállítás vendégkönyvét, mely sokezer ember véleményét, aláírását rejti magában. Az egyik oldalon a következőket olvashatjuk: „Az augusztus 20-i látogatás számunkra nagyon örvendetes és felemlő volt. „Kelt, 1957. augusztus 20-án. Kádár János és Dobi István“.

E rövid, tömör mondatban foglalta össze Kádár evtárs, nemcsak saját véleményét, hanem mindazokét, akik tanúi lehettek az augusztus 20-i nagygyűlésnek, s a mezőgazdasági kiállítás megtekintésének.

Egy másik lapon tömör mondatban a következőket olvashatjuk: „Büszke vagyok arra, hogy nagykun vagyok. Kovács Kálmán, igazságügyi miniszterhelyettes';

Ezt a mondatot jő néhány ezer kun ember írhatná alá, akik hasonlóan büszkék arra, hogy nagykunok, hogy olyan eredményeket értek el, mellyel nem kell szégyenkezniök az ország színe előtt;

Lehetne még sorolni százával a véleményeket, az elismeréseket, melyek mind a nagykun napok rendezvényeit dicsérik; A dicséret azonban csak akkor lesz igazán értékes, ha a Nagykunságban éppen úgy, mint eddig, most még jobban törekednek arra, hogy magasabb termelési eredményeket érjenek el.

Vágási Kálmán

u kalábati

Ezév júliusában vájártanuló toborzás volt Szolnok megyében. Két fiam is jelentkezett. Augusztus 21-én el is vitték őket Tatára, ahová magam is elkísértem a gyerekeket, hogy megyőződjek elhelyezésükről és ellátásukról. Őszintén szólva a sok rémhír és megfélemlítő pletyka egy kicsit engem is izgatott.

Augusztus 22-én reggel, fél ötkor érkeztünk meg az ott- ► honba, két tanár kíséreté-‘ ben, 23 gyerekkel. Miután a kapus bebocsátott bennünket, az éjszaíkai szolgálatban^ lévő nevelő azonnal elhelyezte a fiatalokat, akik reggel 9j óráig nyugodtan alhattak a £ tiszta, fehér ágyakban; £

Amikor felkeltek, mosako-j* dás után levezették őket azE ebédlőbe; Jóízűen elfogyasz-► tották 10 deka szalonnából £ és fél liter kávéból álló, bő-J séges reggelijüket.

így kezdődött az első nap.fc Utána katonás sorrendben J; bevonultak a már régebben ► ottlévő gyerekekkel együtt £ az olvasóterembe, ahol Mia- ► reczki János nevelő röviden £ elmagyarázta; mit jelent bá-j nyásztanulónak lenni, és ho-£ gyan kell viselkedni. Délben ► bőséges és finom ebédet kap-E lak, délután szórakoztak, es-j te pedig sültkolbász várta ► őket vacsorára, ami bizony £ nekem is nagyon ízlett. Fe-t jenként 15 dekát kaptak; —► Utána még mindenki meg~E ehetett egy nagy tányér jó£ cukrosán és fahéjasán elké-E szített tejberizsátj y

A szoba és tisztasági ellen- ► őrzés után takaródat fújtak, ►

így kezdődött két fiam vá-£ jártanuló útja. Rövid ottlé-1 tem ideje alatt megállapítot-► tam, hogy a mai és a légi ta-j nulók élete között akkora aj különbség, hogy szinte összeg sem lehet hasonlítani; ►

Azokat a szülőket szeret-► ném megnyugtatni, akiknek ► gyermekei már ott vannak, ► s azokat is, akik esetleg még*

ezután fogják elengedni.

Ne hallgassanak a rossz hírterjesztőkre, mert gyermekük olyan helyre került, vagy kerül, hogy a családi háznál sincs jobb helyük. — Aki teheti, látogassa meg őket, s maga is győződjön meg a tiszta igazságról. Én két napot töltöttem ott, s csak azt sajnálom igazán, hogy már 44 éves vagyok, s nem lehetek vájártanuló.

Torna János Szolnok

Hogyan segítették elő a Szolnok megyei fmsz*ek a nagykun napok sikerét?

Népiköztársaságunk kormánya elismerését fejezi ki a nagykun napok rendezőinek. Méltán megérdemlik az elismerést, hiszen a gondos szervezés, a lelkes munka felejthetetlenné tette valamennyi látogató sízámára az ott eltöltött időt;

A nagykun napok sikeréhez gondos, figyelmes munkájukkal hozzájárultak a földművesszövetikezetelk is. A MÉSZÖV nevében ezúton

is köszönetét mondunk az fmsz-ek lelkes dolgozóinak, fáradságos munkájukért, akik szívvei-lélekkel azért dolgoztak, hogy kielégítsék a látogatók igényeit. Különösen fáradságos munkát végeztek ezek az elvtársak augusztus 20-án, amikor csak a vendéglátók 22 ezer embert ebédeltettek meg.

Amit lehetett, megtettek, nem rajtuk múlott, hogy nem jutott mindenkinek az

Zsuzsika iskolás lesz

EGY KIÁLLÍTÁSI LATOGATO

JEGYZETEI

a „JÜARSDl“ BaRaSStEMBEREKRŐt

GYAKRAN jut mostanában az eszembe — különösen a kisújszállási mezőgazdasági kiállítás óta — egykori tiszteletreméltó tanárom, aki a polgári iskola osztályaiban a mezőgazdaságtan nemes tudományára oktatott bennünket. Nagyon okos, bár külsőre jelentétkeiennek látszó ember volt. Németül és angolul is beszélt, értett a természetrajzhoz, a fizikához és matematikához, de szükség esetén a magyar-irodalom tanárt is tudta helyettesíteni. Talán tekintéljre is lett volna előttünk, de két dolog miatt nem szerettük. Az egyik: óraközben, ha valaki csak pisszenni is mert, ahhoz odalépett és kegyetlenül megcsavargatta a fülét, de a nádpálcát is megsuhogtatta a tenyerünk fölött még harmadikban is, pedig akkor már egynémolyikőrak magasabb volt nála, lévén a ikamaszkor küszöbén.

De ez még csak hagyján. Az ilyesmit meg lehet szokni, tréfával el lehet ütni a szünetekben. Volt azonban egy ennél is rosszabb szokása. Ha csak tehette, igen elítélően nyilatkozott a magyar parasztemberről. Meg kell adni, nagyon ismerte az európai mezőgazdaság helyzetét. Járt Németországban, Dániában, sőt Angliában is, és véleménye szerint a magyar mezőgazdaság borzasztóan elmaradott a nyugati országokhoz viszonyítva. S ennek — szerinte — elsősorban a maradi gondolkozású, csak az ősapák módszereit követő, magyar parasztember az oka. Almélkodva hallgattuk szavait az ottani modem gazdaságokról, de amikor a magyar parasztot kezdte szidni, mindig felszisszentünk. A bátrabbak krákogtak, mintha meg lennének fázva, a gyávábbak csak a lábukkal toporogtak, de az egész osztály — egy-két stréber kivételével — kifejezésre juttatta nemtetszését, aminek rendszerint ismét néhány fülcsavarás és pálcaütés lett az ára.

NEM VOLT NEKÜNK még akkor kiforrott nézetünk az ország helyzetéről, a parasztság vagy más osztályok viszonyairól. Csak igazságtalannak tartottuk, hogy a hajnaltól késő estéig görnyedő, robotoló apáinkat, nagyapáinkat így lekicsinyelje valaki.

Nem tudom, hol, merre taníthat mostanában V. tanár úr? Azt sem tudom, miként vélekedhet jelenleg a magyar parasztról, ahogy azonban kitűnő intellektusát és megfigyelőkészségét ismerem, bizonyára sokmindent másként lát azóta. De ha nein, akkor is egy dologban ma már íragyon szívesen vitatkoznék vele, éspedig a magyar dolgozó paraszt maradiságát illetően.

Nem állítom, hogy nincsen maradi parasztember —

ilyen, minden társadalmi rétegben s mindig is akadt —.

de az bizonyos, hogy ma már nem ez a jellemző, nem ez a tipikus hazánkban. De az a régebben maradisággal vádolt magyar kis- és közép paraszt vajon maradi voll-e valójában? Ha igen, mi tette azzá? Mi lehetett az oka, hogy alig egy évtized múltán éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot?

Ezek a gondolatik forogtak fejemben, amikor a műit héten a kisújszállási mezőgazdasági kiállításon sétálgattam és azt hiszem, meg is találtam a választ mindegyik kérdésre. És ez egy mondatban így hangzik: a lehetőségek, az életfeltételek, vagyis a társadalmi körülmények döntik el kibontakozik-e a parasztság (általában a többi dolgozók) alkotókedve, tettereje.

Mert pl. ugyan mit tehetett volna gazdasága „korszerűsítése” érdekében az a 4—5 holdas kisparaszt, aki családjával együtt — hogy fel tudja szántatni földjét s meglegyen az évi kenyere, szűkösen a ruházata ,— napszámba is eljárt?

HOSSZAN, FIGYELMESEN elnézegettem a kisújszállási kiállítást. Elüldögéltem pl. a karcagi pavilonban, szemlélődtem, jegyezhettem. Csak egy-egy ilyen szűkreszabott kis „kalickában” is mennyi tanulság! Nem a kiállított tárgyak, termények „hatottak meg” — bár azokról is lehetne beszélni — hiszen ide nyilván mindenünnen a legszebbet hozzák s nehéz volna eldönteni, melyik a legjobb, a legkiválóbb, de nagyon elgondolkoztatok maguk a tények. Az egyszerű, alapvető dolgok, melyeket máskor szinte észre sem veszünk. Mondjuk ilyesmi, hogy hirtelenjében vagy hat mezőgazdasági termelőszövetkezet nevét olvashatja le az ember a kis táblácskákról: Béike, Dózsa, Lenin, Petőfi, Kossuth, slb. Még jelképnek is szép ez a felsorolás, hát még valóságnak, mert ez most mind ezer—kétezer—háromezer holdas birtokot jelent. Igenis birtokot, uzsorás földesúr és botosispán nélkül, egy vesztett ellenforradalmi időszak viliara, erőt próbáló csapásai után. De az sem megvetendő, amiről a kiállítás tárgyai, ábrái beszéltek, pl. ez: a karcagi Béke Tsz primőrkertészetének bevétele paprikából 49 400 Ft, paradicsomból (áprilistól júniusig) 234 ezer forint volt, de értek el ennél jóval többet is a thermálvízzel fűtött (Móricz Zsigmond álma valósult meg véle) hajtató kertészetekben. Növekedett az állatállomány, javult a tejhozam, az egy számosállat hozamából nyert jövedelem és hát ezzel együtt a tagság jövedelme is ezt mutatták a szamok s ha nem így lehne, nem maradt volna együtt a szö.yetXez^tek földterületének 82 száza►

►

► A minap történt.

► Látogatóban voltam.

► Már régen nem jár- E tani náluk, a kedves t családnál, ahová min► dig szívesen megyek, t ha időm engedi. Ki► egyensúlyozott, sze£ retetreméltó embe► rek a szülők, de ami

► igazán hozzájuk vonz, ►az a három, örökké J vidám, pajkos kis- E testvér: Zsuzsi, Jut► ka, Pisti.

► Alighogy betettem

► magam mögött az aj£ tót, a gyerekek a vent dégnek szóló öröm► rivalgással fogadtak

► és mamájuk társasá► gában a szobába kí► sérteki A kicsinyek

► szeme táskámat rönttgenezte, vajon elhoz*

► tam-e a mindig ki► járó cukorkát? Szállni, nem szóltak, csak

► üldögéltek az asztal

► körül és vártak csen[ desen.

t Beszélgettünk, de

► nem sokáig, mert a

► legnagyobb, a Zsuzsi

ffészkelődül kezdett.

► Odasomfordáit a maimé jóhoz és fülébe sú► gott valamit. Hogy J mit, rögtön megtud- E tam, mert Zsuzsi bol- i dogan szaladt a szék*

► rényhez, vigyázva, t gonddal emelt ki cminan egy bőrtáskát,

t —t Tessék csak

► megnézni, milyen t szép táskát vett t Anyukám — és ezzel i ölembe helyezte. A

két kisebb is nyom* ban ott termett. Körülállták és néma áhítattal szemlélték a sárga, szíjakkal ellátott hátitáskát. Tulajdonosa kis kezével megsimogatta és várta, hogy kinyissam.

Kém is késlekedtem, sorra kiszedtük Zsuzsival a füzeteket Egyenként kinyitó* gattuk a kockást, a simát, a vonalasat. A tolltartó mindenegyes ceruzáját külön-külön megcsodáltuk. A radírt ki is próbáltuk. A színes ceruzák szépen kihegyezve külön dobozokban, katonás rendben sorakoztak.

— És még nem írtál velük? — kockáztattam meg a kérdést, mert tudtam, Zsuzsi híres rajzoló volt az óvodában. Erről nemcsak a telerajzolt és félrerakott írkalapok tanúskodtak, hanem olykor-olykor a fehér ajtó, a hokedlitető a konyhában, mert előszeretettel gyakorolta rajtuk tudományát.

— Á, ezeket nem szabad használni, majd csak az iskolában. — Ezt a szót, az iskolában, nyomatékkai és jelentőségteljesen mondta. S kezdte őket visszarakosgatni.

‘— Már kötényem is van, sötétkék, azt is megmutatom. — Lassan minden előkerült.

Az iskolai kötény, az új cipő, a sötétkék kabát.

— Egész kis vagyont költöttünk Zsuzsira — és sorolta a mama, hogy mi, mibe került. Most még Jutkának" is kellene kabát, de majd a Zsuzsikáé megteszi a télen és majd jövőre kap újat. Hiába, mind a háromra nem telik egyszerre. Mióta a mama nem dolgozik, alaposan fontolóra veszik, melyik gyereknek van feltétlenül szüksége új holmira.

A gyerekek ezt természetesnek is tartják, hogy most Zsuzsit kellett ellátni, hisz iskolába megy. A kicsinyek még nem tudják, mit jelent iskolásnak lenni, kis barátnőm, Zsuzsi, sem sokoj. sejt róla;

De varázsa van e szónak: iskola. Mit gondolhat felőle ő, aki iskolába megy. Kérdezgetni kezdtem.

— örülsz, hogy iskolás leszel?

Gondolkodott egy keveset és így mondta: — Jó lesz. Megtanulok olvasni. Most már nem kell várni, míg Anyu ráér, mesét olvasni, magam is tudok majd. Meg írni is fogok.

— De kevesebbet játszhatsz, ha hazajössz, tanulni kell,

■4

nem? — és kíván-5 csian vártam a vá-* löszt. *

— Igen, hallottam* már, hogy aki iskolá-j ba jár, annak tanulni* kell verseket, megl énekeket, de azt az* oviban is csináltuk,3 Kézimunkáztunk is. 2 Az iskola hasonlít az« óvodához, ugye,* Anyu, azt mondtad —* nézett kérdő szemmel1 a mamára.

— Igen, már má-1 gyár áztam neked,* Zsuzsi, olyan mint áz* óvoda, de mégsem* egészen — oktatta, új-* ból a mama. — Ottj azért másképp van j minden, magad isi meglátod, ha odake-1 rülsz. Most rakd visz-sza szépen a holmi-* kát és menjetek jót-* szani. -A két kisebb segít-* ségével visszakerült J minden a helyére esi otthagytak bennün-1 két. Vidám nevetésükI behallatszott, osztoz-l kodtak a cukorkán,^ ami végre előkerült a* vendégnéni táskája-', ból. Zsuzsi számolta 1 szigorúan, a kicsi-1 nyék törvénye sze-rint, hogy mindegyik-« nek egyformán jits-« son. *

S feledett mindent.* a táskát, az iskolát.', mely nem sokárai megnyitja kapuit a', kis elsős Zsuzsik, 1 Pannik. Pistik és La-cik előtt! 1

= L A. *-alföldi gulyásból,- s a jő birkapaprikásból. Az fmsz-ék a forgalomnak mintegy 60 százalékát, a vendéglátóipar pedig 70 százalékát bonyolította le. Különösen kiemelkedtek az abádszalóki, a kisújszállási és a törökszentmiklósi fmsz-ak, ahol az ételválaszték és a kiszolgálás igen színvonalas volt;

Minden dicséretet megérdemelnek az fmsz-ek kulturcsoportjai is, melyeik: szép táncaikkal, énekeikkel szórakoz- 1 tatták a vásár látogatóit. —

1 Eaak a kultur csoportok a

2 nagykun napokra rendezett

3 megyei kulturversenyen is « megállták a helyüket. Öt helyezésből négyet ők szereztek- meg, az első helyezést a tur- 3 kévéi fmsz tánccsoportja «érte el. 1200 forint jutáimat 3 kaptak; A dicséret, az eüs- mérés mellett mondjuk még Jel azt is, mit tettek az fmsz- Jek annafk érdekében, hogy J látványossággal, szép áruk- 3 kai, enni-innivalóval ellássák 3 a vásár közönségét; Augusz- 3 tus 11. és 20. között megren- 3dezett nagykun hét árufor- 3 gaimi és vendéglátóipari szol- 3 gái tatását 21 fmsz látta el; 3 Az fmsz-ek élelmiszer, zöld- 3 ség-gyümölcsáruk, ruházati,

2 vas-műszaki, háztartási ésve-3 gyes iparcikk-félékkel, bútor- 3ral, stb. vettek részt a vá- 3 sáron. A MÉSZÖV mezögaz- 3dasági gépkiállítással segi- 3 tette elő a kiállítás sikerét. A 3 mezőgazdasági gépkiállításon j több, mint aaar különböző 3 mezőgazdasági kis- és nagy 3 gépet mutattak be;

3 Az árupavilonok 3.151.441 3 forint értékű árut adtak el 310 nap alatt. Az fmsz. ven- 3 déglátői pedig 942.270 forint

3 értékű italt és élelmet. Az __ iparcikkek forgalmán belül 3 feltűnő a vas-műszaki, ve- 3 gyesi pari és a kulturcikkek 2 áruforgalma, amely meghaladta az 1 millió 300 ezer fo- 3rintot. Különösen sok motor- 3 kerékpárt, mosógépet, rádiót 3 és kerékpárt adtak el a vá- 3 sárban. A vásárlóik nagy 3 többsége dolgozó paraszt 3 volt,

3 A mezőgazdasági kiállítás, Ja vásár és a nagygyűlés fé- J nyes bizonyítéka volt, hogy 3 nálunk az építés, az alkotás, J a békés, vidám élet utáni vá- 3 gvakozás milyen mélyen él a 2 dolgozó emberek szívében.

2 Kovács László,

2 a MÉSZÖV tájékoztatási

léka továbbra is, a legtisztább, a legvitathatatlanabb önkéntes alapon.

„Primőrkertészet, rizstermesztós, digózás, meszezés, herefüves vetésforgó fehér hússertések, berkshirei anya, Cornwall kanok;.— olvasom a kiállítási táblácskákat, nézegetem a szemlére állított jószágokat, terményeket és közben derék jó tanárom jár az eszemben, aki olyan sokat beszélt nekünk annakidején — talán jószándékú ösztönzésül, de nagy politikai szűklátókörűséggel — a magyar paraszt maradiságáról.

NEMÉN, EGY PERCIG SEM hangoztatom, hogy ami hazáinkban már tejjel-mézzel folyó kánaán van. (Sajnos, még elég messze vagyunk ettőL) Azt sem állítom, hogy a szövetkezetek úgy általában éa a jelenlegi helyzetükben a kollektív nagyüzemi gazdálkodás mintaképei. Nem vonom kétségbe, hogy jelen pillanatban a dániai gazda vagy az amerikai farmer (s akár összességében is az ottani gazdaság) több tejet állít elő, mint ez vagy az a termelőszövetkezetünk. Sok mindent elhiszek — ha tárgyilagosan mondják — más országok modern gazdaságairól s nem szerelem eltúlozni az itthoni eredményeket. De egy dolgot most már még sem hiszek el, bárki mondja is; azt, hogy a magyar dolgozó parasztember maradi, illetve több maradiság van benne, mint nyugati társaiban.

Az a tény: sokat kellett pótolnia egy rövid évtized alatt, de ami tőle tellett, megtette. Meglette, mert most már alkalma nyílott rá, megváltoztak az életviszonyai, megváltozott társadalmi helyzete és szerepe. S amiben még elmaradt — a termelés kultúrája, belterjessége tekintetében — meggyőződésem, azt is pótolja rövidesen. Az akadályozó hibákat megszüntette a kormányzat, az ösztönző erő, a termelési kedv a jövőben — de a jelenben is látszik már nyoma —' méginkább kibontakozhat;

EGY DOLOGBAN (lehet, hogy másban is, de ebben biztosan) pedig máris előtte jár a nyugati parasztságnak s ez a leglényegesebb: nem szolgája, nem cselédje, nem kizsákmányoltja senkinek sem, és nincs kitéve annak, hogy azzá válik. A piac, a konjunktúra és válság szeszélyei nem izgatják. A termelvényeit — tsz-paraszt és egyéni gazda egyaránt — jó áron (néha tán a kelleténél is jobb áron) adhatja el bármelyik piacon, hiszen a lakosság sokszorannyit is felvásárolna. A szövetkezeti élet útján elérheti a nagyüzem adta előnyöket, a kapitalista nagyüzemek visszataszító és ezreket nyomorító vonásai, tulajdonságai nélkül. S ha tovább növekszik a mezőgazdaságnak ez a szektora, vele együtt stabilizálódik a városi lakosság ellátása, szűnik a piaci árak kereslet-kínálat szerinti ingadozása, a magyar népgazdaság megtalálja teljes és végleges egyensúlyát.

De ennek kifejtése már a szakemberek, mezőgazdászok, közgazdászok dolga. E sorok írója csak feltoluló gondolatainak egyrészét vetette papírra, amelyek megrohanták a kisuiszállási mezőgazdasági kiállításon;

TALÄN MÄSOK IS voltak ezzel így, s nem veszik rossznéven, hogy helyettük is elmondtam valamit abból, amit a látogató ott érzett, érezhetett. Egy látogató a