Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-25 / 199. szám

Har-áleesi Béla 3

miamii blkony

X nap most ért a parti fák fölé, s mint örökmécs egy ősi ikonon, úgy vörösük tüzes golyója át , a mozdulatlan, sötét gallyakon;

A kép komor, a víz is állná látszik, homályos tükrét hullám sem töri, piroslik, mint egy véres út, kihaltam, a lemenő nap vérrel öntözi;

A fák is némák, dermedt parti őrök, mint kósza árnyak élőképeken;

A néma képben én is csendben álok, bénító béklyó szorítja szíviem.

A gondolat is: elmúlás, enyészet, a víztükörben lágyan leng a bolya, de szól a síp, s beléhasít a csendbe az élet nyüzsgő, lüktető hajója;

ltunké Lágaslő i

Úgy lettél édes az enyém

Ránk szórt az éj tücsökzanét,

Mi vágyainkat zengte el,

S a combod most nem fedte el, Ruhád gyűrűzött szerteszét,

A fű csiklándta szép bokád,

S hogy kacagott a kis hamis, Szemedre ült a harmat is,

Mikor vállad úgy fogtam át.

Sóhajtozott a lenge lomb,

És sírdogált a sok levél,

Ügy lettél, édes, az enyém,

Ahogy szívem megálmodott;

Ránk szórt az éj tücsökzenét,

Mi vágyainkat zengte el,

Így őriz testem és szemem,

Ha néha hajlok még íöléd;

Féli Árpád:

Reggeli séta

Elriadt az álam s lassan felderült A reggel mosolya, tündöklő fénye, Remegő csillagok a kék űrbe vesztek,

S felemelte fejét az álmos élet Ejtűző sugarak tündér özönébe.; 9

A lépteim alatt dünnyögött a fű, Friss-színű virágok ámultak velem, Egyikhez félénken, mélyen lehajoltam S egy ezüst harmatcsepp villant kelvhében, Mint szemedben egyszer a gyújtó szerelem.

Hatvani Dániel 3

Egyedül a parkban

Fölöttem álmos, szeüős csöndben játszik a fény a lombokon, virág és fűszál töményzölden buján burjánzák itt köröttem; s csivog a pinty a bokrokon.

Lustálkodom, elfog az álom s az idő ring egy ág hegyén , a E balzsamfényű délutánon árnyék-csipkézte vén utcákon valahol te jössz most felém.

Szerkesztői üzenetek

A z igazgató melegen meg** rázta Döme kezét, majd felállt, jelezve, hogy részéről befejeződött a beszélgetés.

Döme úgy érezte, mintha mérhetetlen magasságból ereszkedne lefelé, lassan kilépett az igazgatói szoba ajtaján, s elindult a kollégák sorfala közt, akik gratulálni gyűltek oda az ajtó elé. Csak Berta kisasszony, aki az előbb a kulcslyuknál fülelt, volt kissé gunyoros, a többiek szemében a leplezetlen ér* deklődés csillogott.

Döme felmérte a helyzetet, majd ünnepélyesen megállt.

■— Kérem, minden marad a régiben! •— mondta felülről jövő hanghordozással, könynyedén, s maga is csodálkozott, milyen határozottan cseng a hangja. — Az új osztályvezető az én javaslatomra Andai kolléga lett, természetesen egyelőre csak névlegesen — tette még hozzá sokat sejtetően.

T assan, sétálva lejtett el az íróasztalok előtt, arcán a tökéletes nyugalom tükröződött. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megállt a főnöki szoba ajtajánál, amelyet nyitva hagytak az ünneplésre számító kartársak. Elmosolyodott, mikor meglátta az asztalra készített virágcsokrokat. Hiába, ezek mégis csak neki szóltak. Belépett a szobába s maga sem tudta, miféle gondolattól vezérelve, erőteljesen megnyomta a titkári csengő gombját.

Berta kisasszony azt hitte, haüucinál, amikor meghalhatta a cseiigőszót. Ijedten lo-l holt be az ajtón. Arcán a leg-\ nagyobb szolgálatkészség tűk-j röződött. I

— Kér e m, Bertuska —1 mondta Döme ellentmondást l nem tűrő hangon — vetesse - le az ósdi festményt s tegyéki a lombtárba. Amíg Andaií kartárs meg nem érkezik, a\ szobáját természetesen én\ használom. Feleket csak hi-% vatalos ügyben engedhet bej megértette?

— Hogyne, hogyne Dön-=

cike, azaz Balga kartárs —| hátrált ki látható megköny-% nyebbüléssel Berta klsasz-z. szony. §

S Döme fáradtan süppedtig az egyik kényelmes fotelbe. §|

A régi osztályvezető olaj-g képmása mintha gúnyos i't-I gyorral nézett volna le rá

A nyári szabadságom miatt felgyülemlett levelekre beérkezésük sorrendjében válaszolok. Munkatársaink szives türelmét kérem.

. i. ki üirt, Szolnok. Nehézkes

ritmikájú sorait kopogós rímek teszik még szárazabbá. Általában közhelyeket foglal versbe, azokat is Inkább slágerszerűen.

Nagy István, Szolnok. Erőteljes, jó! gördülő versel komoly _ figyelmet érdemelnek. A VII. i 18-án érkezettekből a „Vihar“ ée la „Leszámolás“ közölhető. Kéjsőbbi verseire még visszatérünk; l „Tűszúrásai“ ügyes, találó ké; pék.

j Arnóth Arnold, Törökszentmlklós. Levélben válaszolok. A „Pil: lanatképek“ jó megfigyelökészséget mutatnak, de a verselésben I itt-ott még. hiba van;

\ Ligeti Szilveszter, Jászberény.

: Beküldött két verse közül az I „Elfelejteném“ a jobbik. Ezen is ; érződik azonban, hogy a rím I uralkodik a mondanivalón s Így kissé mesterkélten hat, Írjon : máskor is.

i Tengerszürke; Jászágó. Jeligédét jól választotta meg.

! Tóth G. József, Jászalsószentgyörgy. Jó ütemérzékről tanúskodó versei nem nagylgényúek ugyan, de ebben a nemben kedvesek, üdék. Alkalomadtán sorra kerül belőlük.

Steiner Benőné, Cibakháza. Az

érzelem, amely a verset szülte, szép, de a mondandó és a kifejezés formája már nagyon elcsépelt.

Donkő László; Jászladány.

Ojabb verselnek bírálatát s Időközben érkezett leveleire a választ iskolai címére levélben küldöm meg.

Hortobágyi László, Szolnok. Jelentkezésének, ha kései is, őszintén örülök. Versel helyet fognak kapni.

Szilágyi Miklós, Tiszafüred.

Egyetemi felvételéhez gratulálok. Regényértékelésére sor kerül. Mindkét verse ügyes gondolat, a megoldás sem rossz, de egy-egy

sutább sor mindig lefékezi a len*

dületet.

Sz. e., TörökszentmikJós. Van

érzéke a verselgetéshez, de még fejlődnie kell, különösen a kifejezés, az érzelem változatos formába öntésében s nem utolsó sorban a magyar helyesírásban.

Túri Sándorné, Kunhegyes. Igaz érzés sugallta gondolatait, lapunkban alkalmas időben közölni fogjuk;

Agár Péter:

EGYEDÜL

Járom az erdőt, titkokat zengőt, fa lombja halkan sui'ogja dalban: egyedül.

Virágos réten dobban a léptem, pillangó mondja pipacsnak súgva: egyedül.

Arcom simítja hüs szellő csókja, csillagok fénye írja az égre: egyedül.

A komor felhő, zuhogó eső, tomboló orkán süvíti durván: egyedül

Csák ezt az egy szót, oly búsan hangzót

minden csak zúgja újra, meg újra: egyedül.

eágot és elindult a lépcsőn. Az utcára ért. Megtorpant egy pillanatig, de mégis tovább ment. Az emberek utána néztek, akik meg szembe jöttek vele, alaposan szemügyre vették. Ment nehéz lépteivel tovább. Kiért egy térre. Megállt. Szétnézett, aztán árulni kezdte az újságokat. Nem telt bele két perc és összetömörültek körülötte az emberek. Idegesség fogta el. Az emberek kíváncsian, meg izgatottan figyelték. Egy-kettő félénken vette meg az újságot, de gyorsan ki is sompolygott a tömegből. Dénes nyugalmat erőltetett magára és tovább kínálta a lapokat. Senki. Erre-arra mutogatta az újságot: vegyenek. Senki. Végre egy — újra jelentkezett. A többség szinte átszúrta tekintetével, Valaki egyszer csak el- Ikiáltotta magát:

— No, kezdődik a hazugság újra! — és zsebéből fölényesen, gúnnyal egy csomó pénzt dobott Dénes elé s kikapta hóna alól az összes újságot;

Dénesben megrándult valami, amikor lehajolt á pénzért. Egész testében remegett, mire összeszedte. Felegyenesedett és meredten nézett egy irányban: előtte pár lépéssel máglyában égni kezdtek az újságok. A tömeg hangosan nevetett, aztán szétoszlott és ő ott maradt teljesen egyedül; A szél messze vitte a megfeketedett pernyéket. Leverten, csüggedten indult haza. Otthon fáradtan dőlt a székre. Nehezen bökte ki a szavakat:

— Ez még annál is nehezebb.. j

Eszter éppen takarított. Megállt, ránézett és egyszerűen mondta:

— A nehezén már túl vagyunk’:

Dénes szája körül halványan, finoman hálás mosoly jelent meg. Bólogató fejével csak ennyit mondott, mintha inkább kérdezte volna:

— Túl:.. — Aztán elgondolkozott. Agyában és idegeiben nyughatatlanul tovább feszengtek a töprengései;

Egy könyvet vett elő a polcról, leült, hogy olvasson. Belenézett a könyvbe, de legtöbbször fellökte tekintetét a falra, mintha inkább onnan akarna kiolvasni valamit; Szeme fátyolos, homloka felhős volt most is. Feje lebukott a könytr felé, aztán újra felkapta és tekintetét előre szegezte. Becsukta a könyvet és mint aki rádöbben valamire, puhán összezárt öklével kopogtatta homlokát.

Eszter feléje fordult, meglepetten kérdezte:

— Történt valami?

Dénes elszégvelte magát, halkan válaszolt:

— Semmi..: Igazán Semmi:.: — és újra, kinyitotta könyvét, föléje hajolt. Mjet se olvasott' belőle egy sort se. De szeme mosolyogni kezdett és homlokán kisimultak a redőnyök;

i. -. Eszter nyugtalanul figyelte az ajtót. Csak jönne már ez az ember! Naponta fogy és órák alatt képes öregedni. Csak emészti magát és alig eszik valamit. Mi lesz ebből az emberből? Hogy tartotta magát azokban a nehéz napokban és rriost törne össze, most — amikor az élet újra rendeződik? Csak jönne már!

Meghallotta a lépteit. Eléje sietett. Most Is olyan borult a tekintete! Küszködik ez, az ember, vívódik önmagával. Mennyi ideje már! Most se szól. csak lépked mellette, mint egy elvénült ember. Pedig még a negyvenet sem érte el. Kereste szemét, de nem találkoztak. Dénes valahová messzire nézett;

Eszter lemondott róla, hogy szóra bírja. Belékarolt és a szobába vezette. Leültette. Ott maradt mellette és haját simítgatta, közben kérlelte:

— Pihenj.

Dénes nem tudott pihenni. Benne zakatolt az újabb megbízatás. A holnapra gondolt, amikor majd előtte áll a gyár;:, a régi gyár. ahová kiküldték És ez most olyan nehéz..: Csak ült zavartan ég roskadtan. Ahogy tilt; nem tudott mit kezdeni a kezével: hol az arcát fogta, hol lelógatta Lábai is kapkodtak: hol keresztben voltak egymáson, hol idegesen topogtak. Közben feje követte zavart mozdulatait. Szemei becsukódtak — kinyíltak, tompultak meg izzóttak, ahogyan kavargó gondolatait követték. Olykor ajkai is megrándultak, aztán meg meredten zárultak össze. Homlokán a bőr úgy rezgeti, mint a nyái’íaievél:

Aludni sem tudott. Csak forgolódott, kínlódott az ágyban.

Még nem volt hat óra, mikor elindult a gyárba; Most szállingóztak befelé az emberek.' Súlyos léptük, komoly — elnyűtt arcuk megzavarta Dénest. Még nyugtalanabb lett. Itt mennek előtte, olykor mellette is ezek az olajosszagú emberek és nem tud közeledni hozzájuk. Pedig néhány évvel ezelőtt ugyanígy jött ő Is ebbe a gyárba;.; hóna alatt a gyűrött táskával. Akkor belékaroltak és meg nem állt a szavuk.:: csak beszéltek :.. folyvást csak beszéltek. És most? Most elmennek mellette, mint az idegenek;

Itt megy Pista;:. Kovács Pista, akivel együtt dolgoztak és annyiszor beszélgettek, A jóról Is, a rosszról is. hogy is mondtad, Pista:

— „Azt szeretem benned, hogy nem vagy elvakult. Csak így Így tovább, Dénes. Ha hiba van, csak ostorozd!”

És szót emelt — a gyárban is, azóta is ahogy kikerült. De most hogy’ menjen hozzá: egyik leghangosabbnak mondják, akkor is az volt, meg még most is az. Hát kivel 'beszéljen?

Nem bírta tovább, utána kiáltott:

,— Pista!

Kovács megállt, visszanézett, aztán indulni akart;

Dénes utolérte. Mellé lépett,

— Pista, beszélgessünk;

Kovács rá se nézett, inkább meggyorsította lépteit.

H

Közben mondta:

— Menj a fenébe! — és elsietett.

Újra egyedül maradt, Szédülés fogta el. Hogy lesz ebből kibontakozás?

Egy ismeretlen emberhez lépett. Megszólította:

— Kérem .;:

Az feléje fordult és nyugodtan kérdezte:

— Nekem szólt?

— Igen.

— Tessék.. j

Kovács meghallhatta a beszélgetést, mert megállt. Megvárta míg utolérik. Mikor elhaladtak mellette, csak annyit mondott a társának:

— Vigyázz;;, spicli!

Dénes magában feljajdult. Megrázta a sző kegyetlenül. Szeme felakadt s csak késve kereste Kovácsot, de az épp most lépett be a gyár kapuján. A mellette ment ember is elkanyarodott tőle és kis kerülővel ment be a kapun;

Dénes is odaért. Ott állt a rácsos kapu előtt és bámult befelé. Az udvaron már csoportosan, sűrűn mentek az emberek. Kint meglökte ez is, az is. aztán ezek is befordultak. Csalt ő maradt kint egyedül. Magányosan.

Még benézett egyszer a rácsokon át, aztán visszafelé Indult, ügy haladt ez az ember a járdán, mint egy törpe az óriás házfalak tövében. Céltalanul, reménytelenül ballagott. Lassú léptei tompák és komorak voltak, akárcsak a gondolatai. Már^percek óta bandukolt. Rótta az

utcákat. Még mindig lassan, kimérten; Tekintete is pontosan ilyen volt: homályos ég csüggedt.

irteleh megnyálazta nyelvével megszáradt ajkait és egy pillanatra felfénylett a szeme. Léptei is meggyorsultak. Homlokáról is lesímultak a ráncok s amikor újra megjelentek, már nem voltaic felhősek, mint az előbb. Egyszer-egyszer nagyokat sóhajtott, mintha ezzel is könnyíteni akarna gondolatán. Kihúzta magát és úgy lépkedett tovább. Már megszokottan, határozottan. Nyelvével többször nedvesítette meg száját köröskörül, szemében már sokszor felvillant a fény; Ki-' fújta magát és ezzel együtt megért gondolatát:

— Igen;., ezt kell tennem;

Már magabiztosan, keményen lépkedett, ügy, mint régen, amikor végleg döntött és utána megnyugodott egy-egy fordulatnál;

És egyszerre, mintha a falak sem lettek volna olyan óriásiak és ő sem olyan parányi, mint percekkel ezelőtt. Mintha megnőtt volna. Ahogy ment-ment, mint határozottabbak lettek a léptei. s

Otthon odaállt Eszter elé. De mikor ott állt, hogy elmondja gondolatát, újra megtorpant:

Egy kissé félszegen és nehézkesen kérdezte:

— Mit szólnál hozzá, ha visszamennék a gyárba?

Esztert meglepte a váratlan kérdés. Ez az elgyengült ember most akar visszamenni a kalapácshoz? Mit akar megint? Elgondolkozott, aztán megjegyezte:

— Te akarod?

Dénes elfordította a fejét, földre néző szeme mögött szinte kicsomósodtak a gondolatok. Furcsa válasz..; Ahelyett, hogy felelne, kérdez.:. De nem sokáig merült el ebben a tépelődősben. Benne zúgott, követelőzött az elhatározott, kigondolt akarat és teljesen megnyugtatta. Újra az előbbi volt, amikor még az utcán lelkesült. Eszter felé fordult és halkan válaszolta:

— Én is. Meg — Kiss is.

Eszter agyában is kialakult a gondolat.- Ez lappangott hát ebben az emberben! Dénes kezét fogta, amikor

megszólalt:

— Ha így látod jobbnak.::

Szünet állt be kettőjük között. X csend újra birkózott egy ideig a gondolattal, aztán kicsit később kitört

a Démesé — tagoltan, súlyosan.— Ott kell lennem köztük. Velük. Beszélgetnünk kell egymással. Ott, munkaközben. — Elhallgatott, majd tovább folytatta: *

— Nem lesz könnyű, tudom. De mindennap többen leszünk. Többen;

Újból csend lett. X gondolkodó, beszélő csend megint behatolt Eszterbe. Ébresztette. Nem hagyta békét újra. Nyugtalan lett.

— Befogadnak-e? Azt hiszik rólad, hogy.::

— Tudom, ne mondd ki;.: — szólt közbe Dénes s egy kicsit megremegett. Késve folytatta, de már nvugodtabban: Nehéz leküzdeni az előítéletet. De ha sikerül, jó lesz. Csak így lehet jobb. Megérted?

Egy pillanatra megtántorodott, szemét is lehunyta. Aztán mélyet, nagyot sóhajtott, mint aki túl van valamin.

Eszterhez lépett. Szemében ott lángolt á megnyugvás és az őszinte várakozás. Az asszony szólni akart, de ő ujjával Intett:-— Most ne.r. Inkább gondolkozz azon, amit mondtam — és megtámaszkodott az ágy szélébe;

Eszter ijedten fordult feléje, ugyanígy kérdezte:

— Mi bajod?

— Semmi. Egy kicsit elfáradtam.

R/f élységes, tömény csend borult a szobára; Dénes ott állt az ágynál. Eszter egy kissé távolabb tőle elmerülve a gondolataiban. Szeme és agya visszanézett a tegnaookra. Lehájtött feíében futkároztak az emlékek.

Mén hallotta, amikor Dénes magában mondogatta:-— Tovább.:. Tovább;.; — aztán ő is előre nézett — bele a holnapokba:

e Vége s