Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-14 / 164. szám

A PÁRTCSOPORTBIZALMIAK SZEREPE A TAGSÁG POLITIKAI NEVELÉSÉBEN a turkevei termelőszövetkezetek is résztvesznek a Nagykun Napok mezőgazdasági kiállításán Ä Tiszavidék július 5-i szá-P ár tunk országos értekez­lete fő feladatként jelölte meg számunkra többek kö­zött a pártegység megszilár­dítását, a párttagok példa­­mu tatásának biztosítását a párt és a dolgozó tömegek kapcsolatának állandó széle­sítését; ' Pártunk az ellenforradalom fegyveres erőinek szétverése után az ideológiai harc fegy­verével küzd az elelnséges nézetek teljes megsemmisíté­séért. Ezt a harcot csak egy­séges, szilárd párt tudja ered­ményesen végig vinni, ezért napjainkban, elsőrendű fel­adat a párttagság önkéntes vasi egyel mének erősítése, mert ettől függ, mennyire tu­datosíthatjuk a dolgozók kö­zött a párt politikáját és ho­gyan szervezhetjük meg e politika végrehajtását; Ezt iktatja törvénybe a szervezeti szabályzat is, amely kimondja;; 5,A párt tagja az lehet, aki elfogadja a párt céljait, politikai irányvonalát, szer­vezeti'szabályzatát, minden erejével küzd a páA cél­kitűzéseinek megvalósítá­­. sáért, részt vesz a párt va­lamely alapszervezetének . munkájában, vállalja a pártfegyelmet; végrehajt­ja a párt határozatait; s rendszeresen fizeti a tag­sági díjat.'* A párt által kitűzött fel­adatok végrehajtásának elő­segítésére a pártszervezetek­ben pártcsoportok működ­nek, amelyek élén a csoport­bizalmi áll; Megtiszteltetés egy párttag számára, a kom­munisták megfázásából a pár­ton belül tisztséget viselni és a kommunisták nevelésével foglalkozni. A pártbizalmiak a pártcsoportok élén ezt lát­ják el. Tevékenységük során ezrek kapcsolódnak be a párt munkájába; A pártcsopoirt­­bizalmiak munkája tehát el­sődleges a párt előtt álló fel­adatok végrehajtása érdeké; ben; Pártunkban azonban a megye területéin még nem tölti . be szerepét kellően a bizalmiak munkája, nem kapta meg a pártélet helyes kialakításában a megillető helyet; A megalakult alap­szervezetekben legjobb eset­ben több helyen taggyűlésen kijelölték a bizalmiakat, de sok helyen előfordult, hogy a vezetőség közölte egyik vagy másik elvtárssal, hogy párt csoporttá zalmi és a bé­lyeget'ezentúl el fogja juttat­ni a párttagokhoz Ezek a pártcsoport bizalmiak, mivel nem a tagság választotta meg, nem is foglalkoznak .egyébbel, mint a tagdíjak beszedésével, Ott viszont, ahol a csoportbizalmiakat a cso­port tagsága választotta meg, ott tevékeneyn résztvesznek a párt belső életének kiala­kításában és segítői a párt­­ela pszervezetek vezetőségei­nek, pl ä karcagi Tilalmas Állami Gazdaságban, ahol a csoportbizalmi összejövetele­ket rendszeresen megtartják, a bizalmiak résztvesznek a taggyűlések előkészítésében és szervezik a rrrunkaversenyt is. Ebben az alapszervezetben a taggvűlésen a tagság igen aktív és hozzászólásaikban a párt politikája melletti kiál­lás tükröződik: De ha már itt tartunk, ak­kor talán nézzük-meg, mi is a feladatuk a pártcsoportbizalmi' ’ / aknak? Xz első és. legfontosabb feladata a párt belső életének megjavításán munkálkodni. Mit értünk ez alatt? 1: Ä pártcsoporthoz tartozó párttagokat megtanítani a hélyes bírálat és önbírálat alkalmazására, amelynek se­gítségével fegyelemre, öntu­datra. helytállásra, a párt és a dolgozó nép ügye iránti odaadásra nevelik egymást a kommunisták; A bírálat és önbírálat fejlesztésében nagy szerepük van a pártcsoport értekezleteknek, amelyeken a pártmegbízatásukat nem teljesítőket, termelésben le­maradókat stb. megbírál a pártcsoport kollektívája. Ah­hoz, hogy a bírálat hatékony és nevelő legyen, első felté­tele. hogy maga a csoport­bizalmi saját munkáját ön­bíráló szemmel ellenőrizze és alkalmazza a pártcsoportjá­ban a bírálatot. Kísérje figye­lemmel a párttagok munká­ját; érdeklődjön- problémáik iránt, karolja fel a részűikről elhangzott bírálatot, javasla­taikat, problémáikat tolmá­csolja a vezetőség félé; 2. A csoportbizalmi felada­ta, hogy a párthatározatok végrehajtásáért gondoskodjon a határozat megvitatásáról és annak alapján megbízzon párttagokat egv-egy feladat elvégzésével. Abban az alap­­szervezetben, ahol tudja a tagság, mi tartozik egy-egy határozatból rá. ott javul a pártélet, nemcsak bólogatnak, hanem meg is fogják a mun­ka végét; A párttagokat idő­közönként be is kell számol­tatni megbízatásukról; 3. A nártbizalmiakra hárul az is, hogy a párttagok és tagjelöltek elméleti képzését eösegítsék. Minden párttag­nak tisztában kell lenni az­zal, hogy miért harcol, mi­lyen célok megvalósításáért küzd. Ezért a marxi-lenini ideológia elsajátítása, megér­tése minden tagnak első és legfontosabb kötelessége. Eb­ben kell a bizalminak segít­séget nyújtani a párttagok­nak; 4; A pártbizalmiak segítik az alapszervezet vezetőségét es ezt az alapszervezet vezeJ tőségén kívül a pártcsoport bizalmi hálózat jó működé­sén keresztül tudjuk elérni. Ezért kell az ala’-'zervi veze­tőségnek. ahol pedig a veze­tőség új, kellő tapasztalattal nem rendelkező elvtársak­­ből áll. a felsőbb pártszerv­nek, járási, városi bizottság­nak megtanítani a pártbizal­miakat feladatuk megoldásá­nak módjára; Elengedhetetlen a pártbi­­zahniak munkájához a rend­szeres: és részletes tájékozta­tás a felsőbb szervek hatá­rozatáról a soron következő a taggyűlések előkészítésé­ben. Ez nemcsak szervezeti feladatot, de politikai mun­kát is jelent. Helyes, ha a taggyűlés előtt megtartott csoport értekezleten ismerteti a bizalmi a toggyűlés napi­rendjét, és már előre meg­tárgyalják az ezzel kapcsola­tos észrevételeiket; vagyis kellően felkészülnek a tag­gyűlésre; 5; A jó pártcsoport bizal­mi a termelési feladatok se­gítésében úttörő szerepet tölt be. A kommunistákat arra neveli — önmaga példamuta­tásával is —, hogy a tsz-ek­­ben, a ' munkacsapátokban, gépállomások brigádjaiban, üzemekben a munkapad mel­lett kommunistákhoz méltó­an vegyék ki részüket a mun­kából és példaként álljanak a pártonkívüliek előtt; 6. Végül, de nem utolsó sorban a pártcsoportbizal­­miak munkájához tartozik a párttagsági díj beszedése. Ezt a munkát ellátják bizalmia­tok. Ezzel azonban az is ösz­­szefügg, hogy a párttagságot fegyelemre neveljük, hogy tá­vozás esetén ne két-három hónapra jelentkezzen a párt­tag új alapszervezeténél, ha­nem öt napon belül; A felsorolt feladatok ko­moly munkát kívánnak a pártcsoportbizalmiaktól. Lé­nyegében arról van szó. hogy feladatokról, mert csak így tudják a párttagságot kellő időben tájékoztatni, vélemé­nyüket kikérni; A pártcsoportbizalmiak munkájának megjavítása te­rén megyénk alapszervi veze­tőségének komoly erőfeszíté­seket kell tenni; Alapszervi vezetőségeink meg kell. hogy értsék: a jól működő pártcso­portok hatékony eszközei a, párlmunka megjavításáért, a pártszervezet megsziárdításá­­ért folyó harcnak, de alapja pártunk tömegkapcsolatának isj MAJOR TIBOR mában közlemény jelent meg arról, hogy a nagykunsági városok milyen előkészülete­ket tettek a Kisújszálláson megrendezésre kerülő mező­gazdasági kiállításra. Ez al­kalommal bírálat érte a tör­teveiket, mivel a két ízben is megállapított jelentkezési határidőt sem tartották meg s késve küldték a jelentke­zési lapokat a kiállítás ren­dezőbizottságának. Különösen állattenyésztési vonalon elíté­lendő ez, hiszen nagyszámú s értékes tenyészállat megfelelő elhelyezéséről kell gondos­kodni. A turkevei elvtársak július első hetében végre közölték a Kisújszállási Városi Mező­­gazdaság Osztályával, hogy melyik termelőszövetkezet, milyen tenyészállattal kíván résztvennj a mezőgazdasági Szolnok megyében az eső okozta három napos kiesés ellenére gyors ütemben ha­lad az aratás. A rozsot csak­nem teljesen levágták a me­gye termelőszövetkezetei és egyéni gazdálkodói, összesen tízezer holdat árpából, (ki­lencvenöt százalékos az ered - mény), búzából 120.000 hol­dat arattak le eddig, .ami az egész terület hatvanöt száza­léka; Tavaly július 13-án éppen 20 százalékkal volt kevesebb ez az eredmény; A megye termelőszövetke­zetei közül több — így a ci­bakház! Vörös Csillag, a cserkeszöllői Béke, a tisza-Pozsony (TASZSZ). Hrus­csov, Bulganyin, valamint a szovjet párt- és kormánykül­döttség más tagjai és a kül­döttséget csehszlovákiai kőr­útján elkísérő Novotny, Si­­roky és a többi csehszlovák személyiség pénteken látoga­tást tett a Csehszlovák Köz­társaság egyik legnagyobb tudományos kutatóintézeté­ben, amely a hegesztés prob­lémáit vizsgálja. A szovjet vendégek és a csehszlovák államférfiak ta­nulmányozták az intézet munkáját és jövő terveit. A látogatás végén gyűlést tar-Karlovy-Vary (MTI); Pén­teken az esti órákban feje­ződött be a nagy érdeklődés­sel várt olasz film, „A leg­szebb pillanat” bemutatója a nemzetközi filmvereenyen. A film rendezője Luciano Em­mer, ugyanaz, aki a „Római lányok” és az „Augusztusi vasárnap” című, Magyaror­szágon is játszott olasz filme­ket is rendezte. Giovanni Rallit, a film női főszereplő­jét, akit Magyarországon a „Halló, itt Gabriella” című filmből ismernek, a jelenlé­vők a bemutatón rendkívül nagy ünnepléssel fogadták. A film orvoskömyezetben játszódik le, témája egy or­vos küzdelme a fájdalom nél­küli szülés megvalósításáért. A film mélyen alatta maradt a várakozásnak; Pénteken délelőtt a jugosz­láv filmművészeti küldöttség fogadást rendezett. Egy kér­désre válaszolva Obradovic, a jugoszláv filmművészeti kül­döttség vezetője kijelentette, hogy Jugoszlávia népei na­gyon szeretik a magyar fil­meket. Szívesen mutatjuk be azokat — mondotta — és leg­utóbb is öt filmet vásárol­tunk. Mind szorosabb kap­csolatokat akarunk teremteni a magyar filmalkotókkal, együttműködésről már ko­rábban folyt levelezés, a tár­kiállításon; Eszerint a hat turkevei tsz közül öt bemu­tatja gazdaságának büszkesé­geit; A Vörös Csillag Tsz az Országos Mezőgazdasági Kiállításról ismert ötösfogatát viszi a kiállításra, ezenkívül baromfi törzstenyészetének legszebb egyedeit mutatja be a Búzakalász Termelőszövet­kezet; ' Az Uj Élet Tsz, amely az ellenforradalmi események után újonnan alakult, s máris elég jó sertéstenyészete van, mangalica anyakocákat és azok szaporulatait, a Dózsa Népe Termelőszövetkezet pe­dig fehér hússertéseket és mangalicát mutat be a Nagy­kun napok mezőgazdasági kiállítása látogatóinak. Turkévén az elmúlt évek­ben már kétízben volt száj­kürti Uj Élet, az öcsödi Ezüst kalász — minden arat­­nivalót levágott már. A hordás megyeszierte meg­kezdődött és több helyen — így a Jászság egyes részein — a keresztek 10 százalékát beszállították mát a szérűbe. Az őszi árpa cséplése a Jász­ságban és a Kunságban egy­aránt folyik; A kombájnnob és az arató­gépek munkáját egyes alkat­részek hiánya Szolnok me­gyében is nehezíti, de a ta­valyinál jobb átlageredmény várható; Az elmúlt héten kisebb ja­vulás észlelhető, mind a ter­tottak. A megjelentek lelke­sen ünnepelték a szovjet ven­dégeket, éltették a szovjet és a csehszlovák nép, barátságát! * Pénteken délután a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai megkoszorúzták a csehszlovák nép felszabadítá­sáért vívott harcokban el­esett szovjet hősök sírját; A szovjet hősök sírjára ko­szorút helyezett a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, a szlovák megha­talmazottak testületé és s szlovák nemzeti tanács is; (MTI) dásra jutottak itt Karlovy- Vary-ban. A rövid filmek fesztiválján bemutatták egy indiai, egy francia, egy albán, egy kelet­német, egy vietnámi és egy északamerikai rövidfilmet, valamint az „Űj tavaszi se­regszemle” című magyar fil­met. A magyar filmművészeti küldöttség rendkívüli izga­lommal tekint a szombati nap elé, amikor valamennyi ország filmküldöttsége előtt bemutatásra kerül a nemzet­közi versenyre kiküldött ma­gyar játékfilm, a „Hannibál tanár úr.’‘ Az MTI munkatársa pén­teken délután beszélgetést folytatott Inná Makarova szovjet filmművésznővel; — A művésznő beszélt arról, mi­lyen magasra értékeli a ma­gyar filmművészeket és ren­dezőket. Különösen Latabár színművészre és Gellért Endre rendezőre emlékszik köze­lebbről. Elmondotta, hogy rendkívül szereti a magyar filmeket és éppen ezért a „Hannibál tanár úr*’ szom­bati bemutatóján!, részt akar venni, hogy utána- elmond­hassa véleményét. .. Pénteken a késő. esti órák­ban bemutatják Ley Amstam szovjet filmrendező és Kriszta Piszkov alkotását, a „Törté­nelmi lecke” („A világ szemé előtt”) című új bolgár filmet, amely Dimitrov élétét és kezetek féltik szarvasmarha­állományukat. Ügy határoz­tak, hogy a kiállításra szarvasmarhákat nem visz­nek; Számos szövetkezet szántó­földi növónyféleségeket, kony­hakerti veteményeket és az öntözéses gazdálkodás ered­ményeit tanúsító tárgyakat állít ki. A Turkevei Gépállo­más pedig azt a megbízást kapta, hogy érzékeltesse a kiállítás látogatói előtt a ga­­bonabetakarítás komplex gé­pesítését. Ezért szalmabálázó­val felszerelt kombájnt (me­lyet a Mesterszállási Gépállo­más kölcsönöz erre az alka­lomra), továbbá egyirányú tárcsával, diszktillerrel fel­szerelt lánctalpas traktort, ezen kívül universal és szántó traktorokat és hozzá­tartozó munkagépeket mutat be a kiállításon; A megyei pártaktiváról A pártaktiva-ülésen Kálmán István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára tartotta a beszámolót az országos párt­­értekezletről és határozatáról. Tájékoztatójában Kálmán elv­társ részletesen foglalkozott a pártegység jelentőségével, alá­húzta, hogy harcolni kell a párttagok soraiban jelentkező bé­­külékeny hangulattal szemben. Kiemelte, hogy a kommunis­táknak nem szabad elfelejteniök, hogy az ellenforradalom óta-még rövid idő telt el. Aláhúzta, hogy az ellenforradalmá­rok ma más eszközökkel akarnak ártani, mint októberben. Felhívta a pártaktíva figyelmét az éberség állandó fokozá­sára. Kálmán elvtárs nyomatékkai beszélt arról, hogy a kom­munistáknak a főtüzet a jövőben is a jobboldali, revizionista nézetekre kell irányítani, ugyanakkor foglalkozott azzal is, milyen veszélyeket hord magában a dogmatikus, a baloldali elhajlás is. Nagy figyelmet szentelt Kálmán elvtárs tájékoz­tatójában a tömegpolitikai munka fontosságának. Részlete­sen beszélt a pártszervezetek irányításáról, a kommunisták munkájának jelentőségéről, a különböző társadalmi szerve­zetekben.­Részt vett és felszólalt a megyei pártaktiván Áczél György elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, népművelési miniszterhelyettes, aki felszólalásában a demok­ratikus centralizmus jelentőségét méltatta a párt életében. Részletesen foglalkozott a jobboldali revizionista nézetek elemzésével, kitért a szektáns baloldali túlzásokból eredő ve­szélyekre is. Megállapította, hogy mindkettő eltérés a mar­­xizmus-leninizmus tanításaitól és mindkettő letéríti a pártot a helyes útról; A megyei pártaktiván felszólaló elvtársak helyeselték az országos pártkonferencia munkáját és a pártaktiva magá­évá tette a pártértekezlet határozatát. Szolnok megye kom­munistái előtt a jövőben az országos pártértekezlet határoza­tának végrehajtása áll — nyilvánította ki egységesen a me­gyei pártaktiva; A Szolnok megyei Gépjavító Vállalat — Szolnok, Vöröshadsereg ut 33 — Csepel és Zetor, diesel­motorok speciális javítását rövid határidővel vagy motorcserével vállalja------------------o^>----------------------­A. szovjet párt- és kormányküldöttség Pozsonyban gyalások további előrehalad harcait mutatja be.. (MTI.). melőszövetkezeteknél, mind pedig az egyénileg gazdálko­dók között a tarlóhántási munkák végzésénél; A kun­szentmártoni és a, jászberényi járás termelőszövetkezetei pl; területük nagyobb felén el­végezték a tarlóhántást; A megye többi vidékein — így különösen Mezőtúr és Kisúj­szállás határában — még mindig igen nagy a lemara­dás; Az elmúlt héten Jászbol­­dogháza határában kisebb jégverés volt de más terüle­teken az eső és a szél nem tett komolyabb kárt a gabo­nában; A leszerelési értekezlettől London (MTI). A lon­doni leszerelési tárgyalások 16. hete pénteken a szovjet és az amerikai küldött meg­lehetősen éleshangú vitájá­val végződött; Zorin szovjet küldött bírálta Stassen ame­rikai delegátusnak azt a csü­törtöki kijelentését, hogy a nyugati hatalmak feltétlenül ragaszkodnak az atomkísér­­letek megszüntetésének 10 hónapos időtartamához. Zo­rin kijelentette, hogy Stas­sen ezzel ultimátum elé állí­totta a Szovjetuniót. Ez olyan helyzet, amelyet egyetlen or­szág sem fogadhat el. Stassen és Moch francia küldött tiltakozott az ultimá­tum kifejezése ellen. Az ame­rikai küldött azt mondotta, hogy az Egyesült Államok az ülésszak kezdete óta tett nagy engedményeket. A vita azonban, mint brit részről közölték, teljesen „tárgyaló hangulatban” feje­ződött be. Zorin ismét hang­súlyozta a Szovjetunió javas­latát, amely szerint két-há­rom évig szüneteltetnék a kísérleteket és felszólította a nyugati hatalmakat, hogy egyezzenek bele az érvek és ellenérvek cseréjébe. Stassen bejelentette; hogy a követke­ző tárgyalási szakaszban elő­terjeszti javaslatát az ellen­őrzési övezetekről. Időpontot nem mondott, de a közeljö­vőről beszélt. Stassen pénteken öt pont­ban ismét összefoglalta az atomfegyverekre vonatkozó amerikai javaslatokat: 1. A kísérletek megszünte­tése, 2. Az atomfegyverek termelésének megszüntetése, 3. Az atombombaanyagok bé­kés célra való felhasználásá­nak megkezdése. 4. Az atom­fegyverek agresszív célokra való felhasználásának meg­tiltása és 5. Az átfogó lesze­relési egyezményre irányuló közös törekvések folytatása; Az albizottság hétfőn szán­dékozik ismét összeülni. Még nem ismeretes, hogy Stassen már ezen a napon elő fogja-e terjeszteni övezettervét, arra számítanak azonban, hogy az amerikai javaslatoknak ez az utolsó jelentős része lesz a tárgyaiécok 17. hetének fő témája, (MTI), a párttagságot neveljük a szervezeti szabályzat betartására és körömfájás, ezért a szövet­­------ ■■ ■ -----­Százhúszezer hold házát vágtak már le Szolnok megyében Ä Karlovy Vary-i nemzetközi filmverseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom