Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-05 / 156. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESOUETEKl A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG fcS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 156. szám. Ara: 50 fillér. 1957. július 5. péntek. MAI SZÁMUNKBÓL A Tanjug kommentárja az SZKP Központi Bizottságának határozatáról »A párt sorainak lenini egysége jegyében* - a Pravda közleménye TANÉV VÉGÉN Aratnak megyeszerte MrwiniiPiiiíirif Másfél hónappal a foogytcuf* Hap&lc előtt Augusztus 11. és 20-a között nagy ünnepség színhelye lesz Kisújszállás termelőszövetkezeti város. A város vezetői, valamint a Hazafias Népfront kezdeményezésére itt rendezőik meg az idei Nagykun Napoikat. Ebből az alkalomból mezőgazdasági kiállítás is lesz, amelyen a Nagykunság állami gazdaságai, termelőszövetkezetei, szakcsoportjai és egyéni gazdái mutatják be növénytermelési, állattenyésztési eredményeiket. A Nagykun Napok eseményei azonban túl nőnek a váro6, sőt a Nagykunság keretén. Az eddigi tervek szerint 6ok tízezer látogatót várnak a rendezvényekre. A kisújszállásiak meg akarják mutatni a termelőszövetkezeti gazdálkodás többesztendős eredményeit. Ebbe a munkába belekapcsoódik a Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Kiállítási Iroda. Ebben az évben nem lesz Országos Mezőgazdasági Kiállítás. Az ellenforradalom okozta nehéz gazdasági helyzetben jelenleg nincsen arra mód, hogy olyan nagy összegeket fordítsunk kiállítási célokra, mint az előző években. Éppen ezért a kisújszállási Nagykim Napok alkalmával a méreteiben sokkal szerényebb, de jelentőségében cseppet sem kisebb helyi kállítás pótolja az elmaradottat. A napokban minisztériumi bizottság járt Kisújszálláson, akik a város vezetőivel közösen felmérték a kiállítás helyét, elkészítették a tervrajzokat és a programot. — A technikai felszerelést a Földművelésügyi Minisztérium Kiállítási Irodája adja. és a bemutató pavilonok szállítása a kiállítás színhelyére már megkezdődöt. Hetekkel ezelőtt félhívást kaptak az érdekelt városok, községek és gazdaságok, hogy jelentkezzenek minél számosabban a kiállításra. A határidő már régen lejárt, ennek ellenére mindössze tízegynéhány termelőszövetkezet, három állami és egy kísérleti gazdaság jelentette be, hogy kenyér- és takarmánygabonát, gyümölcsöt, kanyhakertészeti vieteményt akar bemutatni a kiállításon. Állattenyésztési vonatkozásban még rosszabb a helyzet, mert a kiállításra kerülő tenyészállatokat, — hogy megfelelő elhelyezésükről gondoskodni lehessen —, már június végére ki kellett volna válogatni. A hét kisújszállási termelőszövetkezeteii kívül csupán a karcagiak és a mezőtúriak jelentkeztek számottevő arányban. A turkeveiek szinte elzárkóznak. Ott van a Táncsics Tsz országos hírű juhászata, a többi turkevei szövetkezet is fejlett állattenyésztéssel rendelkezik, s határidőig alig jelentkezett egynéhány a kiállításra. A kisújszállási termelőszövetkezetek ezzel szemben gondosan készülnek. A Kinizsi Tsz hétféle növényt visz a kiállításra, azonkívül bemutatja a városi-szeirte híres törzsteihenészetét, valamint a mesterséges borjúnevelést. Mert ez utóbbiról is híres a Kinizsi Tsz. A mesterséges borj úneveldében dolgozik Janó János tsz-tag. Másfél esztendeje az ő keze alól kerülnek ki a városban a legszebb borjak. Közülük, néhányat a kiállításon is bemutatnak. Ha Tunkevén nem is, a kisebb községekben, a megye más részein nagyobb az érdeklődés. Tiszabőről a Petőfi Tsz. Tiszakürtről az Uj Élet és a Hunyadi Termelőszövet kezet, s néhány egyéni gazda jelentkezett, hogy terményt, jószágot, illetve gyümölcsöt akar bemutatni a kiállításon. Velük együtt 19 termelőszövetkezet, három állami gazdaság és 18 egyéni gazda jelentette be, hogy állatállományának legkiválóbb egyebeit bemutatja. Az eredmény cseppet siem kielégítő. Sokkal nagyobb arányú jelentkezésre volna szükség ahhoz, hogy a kiállítás méreteiben is visszatükrözze a Szolnok megyei és elsősorban a nagykunsági termelőszövetkezetek, álami gazdaságok több esztendős fejlődését. — ka— Százezer forintos kártérítést kapott a kélpói Búzakalász Termelőszövetkezet Magyar Szocialista Munkáspárt SzomoK megyei Bizottsága kibővített üiesenek közleménye A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága 1957 július 4-én kibővített ülést tartott. Meghallgatta az SZKP Központi Bizottsága legutóbbi ülésének döntéseiről szóló tájékoztatót. A pártbizottság kibővített ülésének résztvevői egyhangúlag kinyilvánították; Teljes egészében egyetértenek az SZKP Központi Bizottságának határozatával, amelynek célja a párt egységének erősítése, a XX. Pártkongresszus politikai irányvonalának további megvalósítása a kommunizmus építésében, a világ békéért folyó küzdelemben. Az MSZMP Központi Bizottsága a párt egységének megszilárdításáért, az Országos Pártértekezlet határozatainak megvalósításáért folyó harcban fegyverként használja fel az SZKP Központi Bizottságának határozatát. Készülődés EMELVÉNYT ácsolnak a szolnoki Kossuth-téren, gondos kezek pedig a virágágyakat igazgatják. A környező házak erkélyeire dekorációkat ügyeskednek a hozzáértő emberek. A Tisza Antal-utca elején majd minden nap kék munkásruhába öltözött dolgozó nők és férfiak gyülekeznek. Fejükön kékszinű sapka s rajta vörös csillag. Derékszíj, pisztoly, géppisztoly egészíti ki a felszerelésüket. — Lábukon csizma — némelyiköjükön látszik, hogy nem szokta ezt a lábbelit —, zubbonyuk elején jelvény, nemzetiszínű alapon fegyver, fogaskerék és búzakalász, koszorúba övezve s rajta két betű: M. ö. Igen, a munkásőrség tagjai gyülekeznek itt a délutáni órákban, a napi munkájuk elvégzése után. Rekkenő a hőség. Mások — ha csak tehetik — a strandra igyekeznek, vagy beülnek sörözni a vendéglőbe. A munkásőrség tagjai napi jólmegérdemelt pihenőjükről, szabadidejükről mondanák le s vállalják önként azt a fáradozást, amit bizony nem mindenki vállalna szívesen helyettük. Harson a vezényszó és elindul a század. Az egyik nap lövészetre mennek, a másik nap hosszú menetelés következik, de mostanában sokat gyakorolják a fegyelmezett, zárt alákzatü mozgást is. AKI VOLT KATONA, az tudja, hogy nem is olyan könnyű mindez. S közöttük sok ugyan az öreg harcos, de szépszámmal akad fiatal is. Most tehát együtt gyakorolják a „sarkos" fordulást, hogy a kilenc ember egysorban, mint a nyíl olyan vonalat képezzen menetközben és a fordulásnál is. Majd hangzik a vezényszó: — Század jobbra nézz! — és döngenek a lábak, fegyverhez simul a kéz, a parancsnok tisztelegve fogadja a köszönést. A járókelők megállnak egy pillanatra, a gyerekek őszinte álmélkodással, a korosabb azt, amit értenie kell... — t p.— Közlemény 1957 július 7-én, vasárnap reggel 9 órai kezdettel a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Végrehajtó Bizottsága és a Munkásőrség Megyei Parancsnoksága, a Szolnoki Munkásőr Zászlóalj és a Szolnok megyei Rendőr Karhatalmi század zászlóátadási ünnepségét tartja. Az ünnepség helye a Ko6suth-tér. Résztvesznek a Egv üzemi bizottság ülésének tapasztalatai A lisza Cipőgyárban A gyár életében nagy jelentőségű az Üzemi Bizottság munkája. A Tisza Cipőgyár okult a múltban elkövetett hibákból és jelenleg azon dolgozik, hogy minél több szervezett munkást kapcsoljon a szakszervezeti munkába. Az ügyes-bajos problémák elintézéséhez sok és több irányban képzett aktívára van szükség. Ma követelmény, hogy az aktívák ne csak a munkapadnál, hanem ebédszünetben, pihenő alatt, sőt munkaidő után a gyáron kívül is foglalkozzanak a munkatársaikkal. Mindez akkor válik lehetővé, ha az aktívákat a szakszervezeti vezetőség helyesen neveli. Az üzemi bizottság ezt a feladatot kívánja betölteni és nem utolsó sorban a kollektív vezetéssel az érdekvédelem — jobb elvégzésére törekszik. A dolgozók érdeklődése, fokmérőként jelentkezik az ÜB. munkájában. Megmutatja, hogy mennyire sikerült a szakszervezetekre háruló feladatok megoldása, hogyan szakított a múlt sablonos munkájával, van-e önállóságuk, stb. Az októberi ellenforradalmi események előtti ÜB. üléseket általában az egyhangúság jellemezte, nem volt kielégítő az érdeklődés. Ma nem lehet ezeket a viszonyokat fenntartani, tehát az értekezlet módszerén kell változtatni. Hogyan változtattak7 Az Üzemi Bizottsági üléseket, amelyeken a dolgozókat közvetlen érintő munkát tárgyalnak meg, nyilvánossá tették. így történt ez az évi költségvetés tárgyalásánál is. Meghívták a műhelybizottsági elnököket, több művezetőt, bizalmit és szervezett munkást. Sokan kapcsolódtak a vitában, s így az ÜB. tagoknak könnyebb volt a döntés. Az évi nyereség-részesedés elosztásának módját is hasonlóan beszélték meg. Az értekezleteken hozott határozatokat a szervezett tájékoztatás mellett, nagy plakátokon is közölték á munkásokkal. Mi lett az eredmény? Sokan közvetlenül is résztvettek a tárgyalásban. Ma már többen kérdezik milyen az állásfoglalás egyes kérdésekben, s hogy mivel foglalkozzanak, azt a dolgozók javaslatai mutatják meg leginkább. Mind kevesebb azoknak a kérdéseknek felvetése, hogy mit csinálnak a befizetett tagdijakkal, hiszen a nyilvános ülésen a szervezett munkások széles rétege vitatkozott a 44 százalék szétosztásán. Elhatározták, hogy az UB egye? üléseit nyilvánosan tárgyalják, amit jó előre ismertetnek. hogy a résztvevők kellően fel tudjanak készülni javaslattal és hozzászólással. Úgy érzik, hogy ezzel a munkává' Klztosítani tudják a dolgoz' ‘’oklödését, valóban jói. --.vivan dolgozhatnak. Szolnok megyében az Állami Biztosító megkezdte a június végi jégverések okozta károk kifizetését. A biztosítottak közül 34 termelőszövetkezet és 56 egyénileg gazdálkodó földjén okozott komolyabb kárt a vihar. A legnagyobb pusztítást a kétpói Budakalász . Termelőszövetkezet földjén vitte végbe a jég. A kenderföldekem 80—90 százalékos, a kalászosoknál 15—30 százalékos volt a károsodás. A Szolnok megyed viszonylatban kicsinek mondható 450 holdas Búzakalász Termelőszövetkezetnek százezer forint kártérítést utalt át a biztosító^ Kádár, Apró és Rónai elvtárs megkezdte szabadságát Kádár János elvtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal elivtárs, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese és Rónai Sándor elvtárs, a országgyűlés elnöke megkezdte rendes évi szabadságát; (MTI.) A Falusi Dolgozók idei Spartakiádja többhónapos küzdelemsorozat után az országos döntőkhöz érkezett. — Szombaton és vasárnap Budapesten mérik össze erejüket az eddigi versenyeken legjobbnak bizonyult versenyzők és csapatok az országos elsőségért. Az országos spartakiád döntő ünnepélyes megnyitása július 6-án, szombaton délelőtt 9 órakor lesz a Népstadion edzőpályáján. Itt rendezik meg az atlétikai verseférfiák elgondolkozva és egy kicsit derékban kiegyenesedve. A saját ifjúságuk jut tatalán eszükbe, tálán a későbbi harcos évek— Jé, nő is van köztük!—i mondja egy asszony a járókelők közül s van a hangjá-< bon valami rejtett büszkeség, Mintha csak azt mondaná; no, látjátok, a női nem sem alábbvaló, mint a férfiak. — Egy ilyen század keménykötésű ember kellett volna akkor. . — jegyzi meg mellettem barátom, s a szobor felé néz, amely ma már sértetlenül áll a helyem A Kossuth-téren a mv/rukások szépen, nyugodtan szögezik összefelé az emelvényt, két férfi az Irodaház erkélyén rendezgeti a dekorációt..-. Valaki megkérdezi: — Mi készül itten? — Vasárnap a munkásőrséget avatják — hangzik a válasz. Igen, vasárnap felsorakoznak a munkás- és karhatalmi századak s ünnepélyesen átveszik a zászlót, amit az üzemek dolgozói nyújtanak át saját fiaiknak. A KÜLSŐSÉG természetesen csak kifejezője a fegyelemnek, ők azért külsőségeAkben is szeretnék meg* mutatni fegyelmüket, eggyéforrattságukat ezen az ünnepélyes aktuson. Erre készülnek tehát nagy szorgalommal és vasakarattal. Méltók akarnak lenni áhhoz a férfiúhoz, akinek nevét majd felveszik vasárnap: F. Bede Lászlóhoz, a tizenkilences direktórium elnökéhez, akit kegyetlenül kivégeztek a horthy-terroristák. Az ő energiája, elszántsága él most a kommunista utódok szívében, az ő és —az októberi ellenforradalom alatt hősi halált halt — többi mártír társa szivedobbanásának ütemét zengik tovább az egyszerre dobbanó lábak, a pattogó vezényszavak s az ő jövőbetekintő szemeik sugarát tükrözik a kemény tekintetek. Értse ki belőle mindenki város üzemednek, vállalatainak és hivatalainak küldöttségei, valamint vidéki küldöttek is. A küldöttségek a megjelölt időpontban a Gólyánál gyülekeznek és innen vonulnak fel a Kossuth-térre. Az érdeklődők számára a Táncsics Mihály-utcában, a Magyar-utcában lesz hely fenntartva. es női, valamint a 400-as férfi síkfutás döntője a lengyel— magyar válogatott találkozó keretében kerül sorra. A tomaversenyeket 7-én ugyancsak az edzőpályán, — rossz idő esetén pedig a sportcsarnokban tartják meg: Ä röplabdások 6-án és 7-én a sportcsarnok melletti szabadtéri pályákon mérkőznek. A kerékpárosok pedig 7-én az Üllői országúton mérik össze erejüket. A záróünnepség a Népstadionban lesz. zászló-átadási ünnepélyen a Az ünnepséget rendező bizottság. A% országon döntőhöz érkezett a falusi Dolgozók Spartakiádja nyékét is. A 100 m-es férfi