Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-28 / 176. szám

G YŐRFFY ISI VAX- jsagyKUNSsgi

KRÓNIKA

Burgonyából ió közepes termés várható

A Földművelésügyi Minisztérium Növénytermelési Főigazgatósága felbecsülte várható burgonyatermelést. Jelentésében megállapítja, fiogy a jó talajmunkával elletett burgonyák kelése és beállottsága jó volt, de kezdeti fejlődését az átlagnál hidegebb áprilisi-májusi időjárás lassította.

A bőséges májusi csapadék után beköszöntött meleg idő erőteljes negatív fejlődést eredményezett. A hosszantartó forróság és az ezzel járó szárazság azonban a virágzás és gumókötés idején károsan hatott. Az ország burgonyaterületeinek harminchét százalékáról közepes, huszonöt százalékáról pedig gyenge termés várható. A becslések szerint a tavalyinál alacsonyabb termésátlagokkal kell számolni. (MTI)

..^

Magyarságismeretünk tájak szerint különböző. Vannak vidékek és népcsoportok, melyek sajátos színekkel élnek bennünk, s mások, melyeket alig-alig ismerünk. A székelyek, matyók, Kalotaszeg, Sárköz népe, a Dunántúl faragó pásztorai minden művelt magyar számára külön élményt jelentenek, hagyományuk, népművészetük átment a köztudatba, s ezzel a magyarság képe egy-egy sajátos színfolttal gazdagodott bennük. Az Alföld színei azonban hiányoznak ebből a képből.

Pedig az irodalomban éppen az Alföld volt az első, amely tájának hangulataival, majd társadalmának fűszeres típusaival is megjelent: Petőfi verseiben és Móricz elbeszéléseiben. S az irodalom kétségtelenül a legerősebb tényező, mely magyarság-képünket kialakítja. Mégis ma már a népkultúra kincsei; népzenénk, balladáink, viseleteink és táncaink szépségei erősen színezi azt a képet, ami a magyarság egy-egy részéről, egy-egy magyar tájról bennünk él. Ebben a tekintetben az Alföld üres volt az átlagos műveltségű magyarok szemében.

Kevés olyan mű van, amelynek olvasása után ez a táj több színnel és hangulattal telnék meg, mint Györffy Nagykunsági krónikája. A magyarság egyik nagy ősfoglalkozásának már csak emlékben élő régi formája elevenedik meg e lapokon, a vízjárta rétek, mocsarak közt télen-nyáron szabadban élő szilaj pásztorok élete, s velük a lápi élet különös alakjai: pákászok, darvászok „réti emberek’’. Ez a világ a vizek lecsapolásával eltűnt a tájról, maga a táj is átalakult. De emléke még tovább él a hajdani pásztoroknak, vagy maradékainak emlékezetében, Kun városok levéltárainak porosodó iratain, sőt itt-ott még az életben is — egy régi táncban, kivételesen fenntartott szilaj ménesben, juhnyájban. A néprajztudós az utolsó órában — a néprajzi gyűj’ések sokat emlegetett utolsó órájában — még megragadhatta az utókor számára. Ezzel a nomád pásztorélet máig tartó hagyományát tárta fel a magyarság életébe olyan ismeretlen, életszerű részletekben, amelyek a magyarság népi kialakulásának — etnogenezisének — kutatásához is jelentős adatot szolgáltatnak. S a nomádélet általános ismereté szempontjából is fontosak és jellemzőek.

Ez a leírás azonban nemcsak a tudománynak szól; szól az olvasóközönséghez is. akikkel szintén meg akarja ismertetni ezt az érdekes világot. Györffy ugyanis nem g tudományos dolgozatok megszokott nyelvén elemezve és magyarázva adja elő tárgyát, hanem mint visszaemlékezést élvezetes nyelven, szinte elbeszélés formájában. Meg akarta mutatni, hogy tudományról is lehet szépen, érdekesen írni, s ez — legalább is erről a témáról — sikerrel is járt. Az olvasó nem is gondol rá, hogy komoly, tudományos munka eredményét kapja a soronkövetkező leírásokban.

*

A Nagykunsági krónika folytatásokban való leközlésével célunk az, hogy olvasóink is megismerjék — ha nem is egészében — a Nagykunság életét, Györffy István

írása nyomán színes, de mégis tudományos képet kapja-j nak az egyik legjellegzetesebb, történelmi múlttal, ésj hagyományokkal rendelkező magyar tájról. j

A szerkesztőség i * 1

Az iskolában úgy tanultuk, hogy „mikor a tatárok] feldúlták Kunországot, Kuthen kun király negyvenezer] családból álló népével Magyarországra menekült, s ÍV. j Béla királyunk letelepítette őket az Alföld termékeny j rónaságára, ahol ezen kunok ivadékai a Nagy- és Kis-j kunságon ma is élnek’’.

Mikor érettebb ésszel visszagondoltam ezen szavakra, ] önkénytelenül eszembe jutott: hogy lehetett annyira j lakatlan „az Alföld termékeny rónasága”, hogy negyven-j ezer családot még mindig el tudott rajta IV. Béla he-] lyezni? Sokáig nem tudtam e kérdésre feleletet adni. j

Egyszer valami régi térképek kerültek a kezembe,] melyek a Nagykunságot és környékét, mint valami ten-] gert mutatták be. Imitt-amott szigeteket, szárazulatokat] mutattak a mappák, de az egyes községek határai na-] gyobbrészt víz alatt állottak. Kezembe került egy 1699-] ben készült határleírás, melyből kiderült, hogy náddal, < sással, gyékénnyel felvert rétség volt ez az egész táj, s a német leíró szerint: „A lakosok csak csolnakkál tudnak egyik helyről a másikra járni”.

Aztán a Kiskunság felől kezdtem érdeklődni.

A Tázlár-Szank puszták határperiratai kerültek af kezembe. Egyik tanúvallomásban ezt olvasom: „A táz- ' lári dvctusban levő Hosszú-hát régenten egy kettős hegy volt, de amelyet a szelek már széjjel hanták és más formába öntöttek.” „Tanít a tapasztalás is, hogy ezen homokos vidéken tsak egy esztendő alatt is, nem még annyi sok idő múlva hányféleképpen változik a helynek fekvése.”

Ezek az adatok megvilágosították előttem, hogy lehetett itt negyvenezer kun családot letelepíteni!

Csak úgy, hogy ezek a járhatatlan rétségek és futóhomok területek nem kellettek az ördögnek se. lakatlan területek voltak még IV. Béla király idejében is. A kunok menekültek lévén, nem válogathattak; oda kellett települniök, ahol helyet kaptak. Ennek a rétségv,ek és homoktengemek a képe több, mint hatszáz esztendő alatt mit sem változott. Csak az utóbbi két emberöltő alatt lett valamennyire úrrá az ember a természeten, mely a földet eladdig teljesen hatalmában tartotta.

A történetíró tévedett hát, aki azt tanította, hogy a kunok az Alföld „termékeny” rónaságára települtek.

fdost meg már egy másik kérdés merült fel előttem: Hogy lehetett ezen a vízjárta földön és homoksivatagon egy népnek hatszáz évig élni, sőt megélni, amikor jó földön sem maradhatott meg az ember a török, tatár, sőt a testvér magyar dúlásai miatt. A következő fejezet erre a kérdésre akar megfelelni.------ ,, 'dáí*-'

rWMo

IULIUS

28

Vasárnap

Szabo'cs

JULIUS

29

Hétfő

Mária

A Nap kél: 5.15 h-kor, nyugszik: 20.25 h-kor.

A Nap kél: 5.17 h-kor, nyugszik: 20.23 h-l:or.

— Tiszaörvény és Tisza*

füred között e hónap első felétől autóbusz járat indult. A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium teljesítette a ta* nács és a dolgozók kérését.

— A Kunszentmártoni Já*

rási Tanács VB kereskedelmi felügyelőjének előterjesztése alapján a Megyei Tanács VB VI. Kereskedelmi Osztály vezetője engedélyezte Kunszentmárton község részére augusztus hó 25-én egy pótvásár megrendezését.

— Jászjákóhalmán megalakult 8 taggal az Úttörő tűzoltó szervezet. Az alakuló gyűlésen azt a célt tűzték ki maguk elé: úgy dolgoznak, hogy mire felnőnek, jólképzett tűzoltók legyenek.

— A tiszafüredi járásba» augusztus 1-től kezdve minden pártbizottsági ülés utált összehívja a járási intézőbizottság az idős, 19-es kommunistákat, s velük együtt tárgyalják meg az ülésen hozott határozatokat, kikérik véleményüket a feladatok megoldására vonatkozóan.

— Tiszasülyön Bálint József tanácstag. Járomi István pedagógus kezdeményezéséré a Kossuth Lajos utca lakói társadalmi munkában javították meg az útat. A többezer forint értékű munkához az állami gazdaság gépek biztosításával járult hozzá.

— Szolnok Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a város dolgozóit, hogy Bőhm Gyula megyei tanácstag aug. 5-én 18 órakor az Achim A. úti iskola kultúrtermében tanácstagi beszámolót tart. Kérjük a város lakosságát, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal, illetve panaszaikkal keressék fel a megyei tanácstagot.

— Jászapátiban a községfejlesztési terv megvalósítását leginkább a cementbeszerzési problémák gátolják. Ennek ellenére a napokban elkészült 6 darab betonáteresz. Ezenkívül a kül- és belterületen összesen 10 kilométer hosszú földút javítását végezték el társadalmi munkában. A fogadott munkásokat a községfejlesztési terv összegéből fizették ki.

— Jászkiséren a községfejlesztési tervből elkészült 800 méter betonjárda, s 400 méter földútat javítottak meg a tanácstagok és aktívák segítségével.

Baleset történt««.

(Folytatjuk.)

a Nagykunsági Állami Gazdaságban. De ez nem veszélyes, mert a gazdaságnak jól felszerelt elsősegély-nyújtó helye van, ahol hetenként két esetben még orvosi rendelést is lehet tartani. Képünk az egyik baleset alkalmával készült, amikor F. Szabó Rebeka egészségügyi felelős kézsérülést

kötöz.

I

i

BEBORU LT AZ EG

Pirosra sült hátán patakokban folyt, és lötyögő klottgatyája korcára csörgött a maszatos izzadtságlé. Ráncos bőre alatt, — amely egészen meggyűrődött a testén — megfeszültek az izmok.

Aratott az öreg. Vágta a rendet, de valahogy furcsán húzta a kaszát, nem úgy, mint máskor. Nem azokkal a megszokott mozdulatokkal, amelyeket még apjától tanult, hanem döcögősen. A r-nd szélén egy gondolatnyi idővel mindig tovább lartotta a kaszát; ezért úgy látszott, mintha azon tűnődne, suhintson-e. vagy pihenjen?

Körülötte a levegő remegett a forróságtól. Csak a vizet kívánta állandóan. Pedig már annyit ivott, hogy a sok víz minden lépésénél meglöttyent hasában. A torka mégis száraz volt és nagyon fájt a feje.

Háta mögött 12 éves forma legényke, az unoka szedegette a markot. Neki is feltűnt a nagyapó akadozó, szabálytalan mozgása. Az ilyesmit nyomban észre lehet venni, — különösen, ha hátulról nézi az ember, — mert olyan ez, mint az ingaóra .sétálója, amikor lelassul, nehezebben lendül az egyik oldalról a másikra. Szóval nem úgy jár. ahogy a környezete megszokta.

Fél lépés előre, suhintás félkörbe .•:: fél lépés előre, suhintás félkörbe. Ha nincs semmi baj. így megy ez egész nap, de itt nincs rendjén valami.

Megállt az öreg. Kiegyenesítette derekát, hátra nézett, majd előre pillantott, mintha méricskélné: mikor ér a rend vécére.

Elővette a fenőkövet és néhányszor végighúzta a kasza fényes élén. Az unoka gyorsan felkapikodta a kalászokat, hogy utolérje^ a nagyapót, mikor mellé ért, megszólalt:

— Meleg van, öregapám — és vizsgálódva leste az öreg

földszínű arcát, ahonnét úgy ágaskodott az ujjnyi vastag fekete szemöldök és a nagy tömött bajusz, mintha valaki kapkodva éppen most ragasztotta volna oda.

— Megsülünk, fiam — válaszolta az öreg, fakó hangon, aztán fejét a kaszán nyugvó karjára hajtotta. — Nagyhangú, kemény ember volt, így még soha nem hagyta el magát. Most úgy állt az unokája előtt, mint valami kiszáradni készülő vén tölgyfa. Reggel még nem volt semmi baja. Három rendet vágott le és amikor a negyedikbe kezdett, még a fogait is összecsikorgatta, attól a nagy fájástól, ami a fejébe állt.

— Majd elmúlik — gondolta és aratott tovább, de nem múlt el, már alig látott. A forróság is nőttön-nőtt és a levegő szinte elégette a tüdejét. E"zébe jutott, hogy legjobb lenne hazamenni, de ahogy lehajtott fejjel a tar-, lót nézte, arra gondolt, hogv nem lehet. így is pereg már a szem és ha így marad az idő, három-négy nap múlva több lesz a megrepedezett földön, mint a kalászban.

A dűlőút felől duruzsoló zúgás hallatszot. Kombájn húzta hatalmas testét a távolni szövetkezeti földek félé. Az öreg felemelte a fejét és tűnődve nézte a las*san tova mozgó gépet. Milyen jó azoknak— gondolta irigykedve. — Nem húzzák a kaszát. Okos ember lehetett, aki ezt kitalálta. Hm. hm. de milyen okos. Jó a szövekezetieknek. A tarlóról zsákban hordják haza a termést. Körülnézett. Itt meg még mennyi dolog van. . A kévéket csomókba rakni, a csomókat kocsira, onnan az asztagba és csak aztán jön a cséplés. Megtapogatta lüktető halántékát. Még végig

gondolni is sok; Hát még megcsinálná;

|'íjból megszólalt az unoka:

— Mennek a tsz-be.

— Oda — válaszolta az öreg gépiesen.

— Azok már tavaly se kaszáltak kézzel — mondta a legényke és el is hallgatott, mert a nagyapja gorombán rámordult:

— Hallgass, te még kölyök vagy — és dühösen nagyot suhintott a kaszájávaL

Magában füstölgött: nem arattak, akkor nem arattak. Én a magam gazdája vagyok, úgy csinálom, ahogy én akarom, ők meg csinálják úgy, ahogy ök akarják.

Néhány kaszavágás után újból megállt. Megszédült. Attól félt, hogy megbotlik és beleesik a kaszába.

— No fene, no fene — hüppögte magában kínlódva,

.mert úgv érezte, mintha kalapáccsal vernék a homlokát.

— Ez kell még semmi más, ísv aztán ítéletnapig se végzünk. — A legényke résztvevő hangon kérdezte:

— Talán csak nem beteg, öregapám?

— Egy kicsit fáj a fejem, nem bánnám, fiam, ha végig vágnád ezt a rendet, én majd szedem a markot.

A gyéréit örömmel kapott az alkalmon. Neki lendült, öregapja hátamögött hajladozott. Mutatni akarta a nagyapó előtt, hogy már ő is érti dolgot. Jó ideig meg se állt, mikor aztán hátrafordult, bámészkodva látta, hogy az öreg nincs, sehol. Futott viszszafelé. megnézni: hova lett

nagyaöó? Megtalálta a búzában. Arcra borulva, mozdulatlanul feküdt a kalászok között.

A gyerek megijedt és vágtatott a dűlőút felé, hogy segítséget hívjon.

Az orvos sajnálkozva széttárta a kezét, majd gyors mozdulatokkal táskájába rakta a néhány műszert, amelyet oercekkel ezelőtt összekapkodott, hogy minél előbb s beteghez érjen. Most itt van de már elkésett. A beteg lehunyt szemekkel feküdt a2 ágyban és csendesen nyögött. A nagy forróság, a sóit víz teljesen kikészítette.

Az ágy végénél a felesége állt, kivörösödött szemhéjú testes asszony. Szipogott és szánalmas tehetetlenségéber köténye szélét gyűrcgette Könyörögve, segítségkérőer nézett a menni készülő orvosra. Az nem tudta, mii mondjon, csak nézte az aszszonyt, aki egyszercsak hangosan zokogni kezdett..: itl fekszik előtte az ura és olyar rosszul van, hogy már beszélsi sem tud... és olyan hihetetlen. hiszen reggel még nerr volt semmi baja? ..: Korár

Pusztító felhőszakadás

Berlin (MTI.) A hét ele’ jén súlyos felhőszakadái puszttott a Német Demokra• tikus Köztársaság déli vidé! kein, különösen Drezda kör- 1 nyékén, az Elba völgyében

A felhőszakadás és az azt '■ követő hirtelen árvíz elöntötte Pirna városát, elmosta

• a vasúti töltéseket és hida- 1 kát tett tönkre. Az azon na,

megindult mentési munkálatok olyan hatalmas ütember haladtak előre, hogy a vas: úti forgalom már szerdán illetve csütörtökön megin: dúlhatott mind a környék városai és falvai között, minő pedig Csehszlovákia és a Né: met Demokratikus Köztársaság nemzetközi vonalain.

kelt és az unokával aratni ment, ő meg otthon maradt, hogy elvégezzen a ház körül és megfőzze az ebédet. Csirkét vágott..: már éppen el. készült és indulni akart.:. és . a földszomszéd meghozta a hírt...

_ C most itt ,Tan. — Jaj- i jaj, mi les<z velem,

. ki aratja le azt a kis búzát! ; Jaj-jaj. de beborult az ég — . mondogatta siránkozva, az , orvos felé fordulva, mintha tőle várna most már min. den segítséget.

: Az orvos előtt az elmúlás

• látványa még soha nem volt " ilyen lehangoló, szomorú, mint most. Kézbe fogta a táskáját, végigsimította az öreg| asszony haját és elment. Lám, ’ ennyi az élet — gondolta.

Az élet? De hát élt-e ez az [ ember egyáltalán? Éjjel-nappal a földet túrta. Dolgozott, t mint az állat. A jószágait kímélte, de saját magát nem, soha... És most itt van. Úgy megy el, hogy talán még egy ! mozit se látott életében, csak hajtotta magát, pedig nem visz magával semmit. Hiába, , itt már nincs segítség :

i Szekeres Pál

A természeti csapás által sújtott vidéken több nemzetközi ifjúsági sátortábor van. Az ifjú táhorozók között magyar gyermekek is vannak, akik vendégüdülésre érkeztek a Német Demokratikus Köztársaságba — A Magyar Távirati Iroda berlini tudósítója illetékes helyen érdeklődött a magyar táborozok hogyléte felől. Azt a felvilágosítást kapta, hogy a gyermekeket a sátortáborból a környék üdülöotthonainak kőházaiba telepítették, a gyermekek üdülőtáborozása zavartalanul folyik tovább. Minden itt táborozó magyar gyermek egészséges, jól érzi magát. A gyermekeket sem* miféle veszély nem fenye► geti.

i---- * ■ ~ *’•" —