Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-20 / 143. szám

. ;.k, ii = i -E = K A molnár és fia Spanyol mess P *-1' gy molnár a szamáron elment a szomszéd faluba j5 magával vitte a fiát. Ö a szamáron, fia a szamár mellett, szipen, sétáló lépésben bandukoltak. A molnár éppen arról beszélt a fiának, hogy az emberek sokszor össze-vissza be­szélnek, nem kell mindig a szavukra adni. amikor egy ván­dor jött velük szembe. Ez rászólt a molnárra, hogy erős ember létére, hogy ülhet fel a szamárra, szegény fiatal fiát pedig engedi maga mellett gyalog baktatni. _ No jó — mondta a molnár a fiának —, ülj fel te a nyeregbe, majd én kisérlek gyalog. — Nemsokára egy asz­­szonnyal találkoztak: ez meg a fiúra szólt rá: — így tiszteled te az apádat, hogy hagyod magad mellett kutyagolni, míg te kényelmesen ülsz a csacsidon? — Nincs' semmi baj — szólt a molnár, az embereknek így se jó, úgy se jó, én felülök a szamárra és te ülj mögém. _ Alig mentek száz lépést, egy dühös hang szólt rájuk: — Hisz nektek nincs szívetek, hogy ketten kapasz­kodtok fel erre a szegény állatra, mikor egyet is alig bir el! _ No — mondta a molnár a fiának —, most látod, hogy ezt se csináltuk jól, szálljunk le a szamárról és men­ünk gyalog mind a hárman. — Amint hát ketten vezetik a szamarat, egy víg társaság jön elébük. Alighogy a jókedvű legények meglátják a három utast, hangos nevetéssel meg­álltak és ujjal mutattak a szamárra: nnek nincs helyén az esze: itt van egy jó, erős szamár, üresen járatja, ő pedig gyenge fiával az út porát tapossa! — Mit csináljunk apám? — kérdezte a fiú. — Vegyük nvakunkba a szamarat, ez talán mindenkinek tetszeni fog. _ Bizony fiam, nem lehet mindenkinek a kedvére Lenni. Az ember cselekedjék mindig becsületesen, tiszta lel­kiismerete szerint és ne hallgasson üres beszédekre! Ügy fogunk menni, ahogy mi látjuk jónak.-E Múlt heti rejtvények helyes me%fe/tese X. Kocsikerék, 3. Gőncölszekér, 3. Eső, 4. Sarló, 5. Küszöbön, 6. December, 7. Télapó, 8. Aki más­nak vermet ás, maga esik bele. Helyesen fejtették meg: Boros Hona Besenyszög; Berecz Jolán Szászberek; Márta Erzsébet Kis­újszállás; Máté Lajos, Inczédi István Abádszalók; Simon Mar­git Jaszboldogháza; Hagymási islván Kuncsorba; Pintér József Tiszabő; Báta Magdolna UJszászj Térjék Mária Jászandrás; Gul­­kut Katalin Turkeve; Miskolczi Ilona Nagyrév; Bállá Melinda, Boskó Agnes, Mihály Margit Szolnok, Nagy Judit Tiszáról!; Fazekas Eszter, Takács Mária Mezőtúr, Dobos Mária Szolnok; Hegedűs Alajos Jászárokszállás; Gömöri Mária, Majercsik Irén Jaszboldogháza. Könyvjutalmat nyertek: Dobos Márta Szolnok; Simon Margit Jaszboldogháza; Térjék Mária •lászandrás; Gulkai Katalin Tur­keve; Takács Mária Mezőtúr. íA könyveket postán küldjük el:) Uj rejtvények Agocs Magdolna: Micsoda szem az, ami tud repülni? Somodi Katalin: Nappal tele, éjjel üres? Sántha László: Melyik tyúkot nem lehet az asztalra tenni? Takács Márta: Melyik dió beszél hangosan? Fazekas Eszter: Egy kislány ment az úton, kosarat vitt. Vele szemben egy ember jött. Az ember három kérdést adott a lány­nak: Hogy hívnak? Mi van a kosárban? Hová mégy? — A leány egy szóval felelt meg. Melyik az a szó? Mihály Margit: Pici gyáros, pici gyár. A gyártmánya finom ám. Virágokból készíti, A gyermekek szeretik * öltöztetik, mégsem Jár, Tolla van és nem madár. Nem ember és haja van, Ott kuksol az ágyadban. (Akik a helyes megfejtést be­küldik, azok között könyvjutal­mat sorsolunk ki.) JCoiiuth Jáaj&y é$ az urak (Magyar népmese.) Kos s út h Lajos egyszer maga köré gyűjtötte az ura­kat és megkérdezte tőlük: — Ki érdemli meg a szőlő levél? Az urak mind azt felelték, hogy az. akié a föld. — Na urak, menjünk ak­kor kapálni! Neki Is fogtak. Kossuth Lajos kapált legelöl, de nem olyan közönségesen, hanem a hegynek felfelé. Eltelt egy kis idő, akkor egy kis pihe­nőt engedett nekik és azt kérdezte: — Ki érdemli meg a szőlő levét? Az urak erre megint mind azt felelték, hogy akié a föld. — Na urak, megyünk ak­kor még kapálni! Neki is fogtak megint, csak úgy izzadtak bele az urak. Kossuth megint megkér­dezi: — Ki érdemli meg a szőlő levét? — Az is. akié a föld, meg az is, aki megkapálja és izzad vele. De Kossuthnak még ez sem volt elég, hanem megint azt mondta: — Na urak, menjünk ak­kor kapálniI Még egy jó csomót megka­páltak, aztán Kossuth újra megkérdezte: — Ki érdemli meg a szőlő levét? De erre már mind az fe­lelték az urak. hogy az, aki megkapálja, aki meg csak a lábát lóbálja, egy kortyot sem érdemel. Macskafogét? barátság Itta : Sz. Baruskin Arra gondolt egy ősz festő: •‘i dries átlagképet fest ő (. \ vnnekeknek tanulságul Macska-egér barátságról. Megfestette, és a képen Egymás mellett macska s egér Követendő példaképpen ügy hever, mint két jó test­vér. Délutánra megfestette, .■aj, de mi történt az este! A kis egér, az a csacsika Észrevette, hogy egy macska Heverészik mellette. Ezt persze nem értette. Ijedtében cincogott S hopp, a képből kiugrott. Lehet, hogy még most is szalad, Mert hisz az a tapasztalat: Macska és a ikis egér Egymás mellett meg nem fér az u'lorök Kborozlsi Több pajtás kérésére közöl­jük, hogy táborozás alkalmával mit vigyen magával: 1 váltásra való fehérneműt, 2 pár harisnyát, rövid harisnyát (zoknit), kapcát, 2 rövid nadrágot, 2 inget, 2 törülközőt: 1 szvettert, vagy meleg inget, 3 zsebkendőt, 1 pár könnyű cipőt (tornacipőt, vagy szandált), 1 darab szappant, 1 fogkefét, 1 doboz fogport, l tábori kulacsot. (Kérdezd meg a vezetőtől, kell-e ágyneműt és edényt Is magad­dal vinned). Elinduláskor a kö­vetkezőket öltsd magadra: erős, jól kitaposott cipőt, felöltőt, vágj' kabátkát és sapkát: Ne feledkezz meg az aprósá­gokról sem. Tű és cérna, cipő­fűző, biztosító tűk, gyertya, gyufa — mindez rendkívül hasz­nos a táborban. Levélpapírt is vigyél magaddal. MEDVE K OM A. SZUVAS FOGA (Foltyatás) Üdülés előtt... Kegyetlen lárma záródik ki a Jármű­­unió Zója napközi­nek ablakain. Elő­tör azt hittem, a ne­­zlőnínik távollétét neplik ilyen harsá­ban az emberpalán­­ik, de nem ... Ahogy benyitok az •'ón, megértem, irt nem bírnak gukkal a csöppek. Igán esemény van szülőben, ami nem mindennapi, s amit cm bír szónélkiil •elállni az ember, ha •alt gügyögni is tud iir. .1 nevalőnénik, da­ch intelme ilyenkor - italán. Alig végez­ne’: a finom ebéddel, ■iris szaladnak át -y másik szobába, ■ol vetkőzésre kerül sor. Szóval nagy a : ;is, forgatom. Az aranyos szőke hét Mártát kérde­­m, minek örülnek ■•’ira. Csiiá’kozva „ 'í rám nagy cé/c szemelt, nem tudja mire vé’nl, hogy lehetnek felnőttek, alak még ennyit sem tudnak. — Hát nem tetszik tudni, hogy mi most nyaralni megyünk? — kérdez kérdésemre. A mellette álló Bódi Ági felel is rá huncut mo­sollyal. — Megyünk ám, mindjárt indulunk! — Hová mentek? — kérdezem tovább a két kislányt. — Kőszegre, a he­gyek közé — világosí­tanak fel sugárzó arc­cal. — Ismeritek-e már a hegyeket, láttatok-e már? — Erre bizony nem könnyű felelni — s végülis Ági vágja ki magát, a kezével mutatja, hogy képzeli el a hegyet. Tovább is menne a társalgás, de a két kislány viharos gyor­sasággoi magamra­­hagy. Hogyis bajlód­nának egy kíváncsis­kodó felnőttel, mikor az óvónéni a napozó­kat osztogatja — még hozzá a szép napozó­kat, amit a vállalat vett a kéthetes túrá­ra. XJgylátszik az új ruha már ebben a korban is a nőt nem gyengéje. Néhány perc múl­va a napközi kis la­kói mér az élénkszí­nű napozóban tetsze­legnek, nézegetik egy­mást. Velem annál kevesebbet törődnek, így kénytelen vagyok az idősebb korosztály társaságát keresni. öt felnőtt gardíroz­za a harminc kicsit, Boda Mátyásáé ve­zeti a csoportot. — A vasutas nap­közik lakói egyönte­tűen Kőszegen nya­ralnak — mondja. — Ma indulunk sportko­csival Az út hosszú, így oda ssm érünk es­tére. Ezért Budapes­ten alszunk és reggel megyünk tovább, hogy ne törődjenek, álmatlav'-odjanak a gyerekek. Nemcsak bent, ha­nem kint a MÁV mű­hely udvarán is jól látszik a készülődés nyoma. Finom falato­kat, útravalót — min­denféle felszerelési tárgyat „vagoníroz­­nak” már. Magyarosi ellátási vezető aprólé­kos gonddal teremti elő mind azt, amire szükség lehet két hét alatt. A vállalatveze­tőség mindent men­tesz, hogy a szülők meglegyenek eléged­ve s :xáluk is jobban a kis illetékesek. Rövidesen elérke­zik az indulás ideje. A termes sportkocsi ablakai kivirágoznak a szőke, barna gye­rekfejektől $ ahogy a kis tartalékmozdonv megindul, búcsút in­tenek a csöpp kezek. Az. út egyelőre a Járműjavítótól a szol­noki állomásig tart. Innen valamelyik nagy. szerelvény viszi őket Kőszeg felé. Andrási Béla Vfr. Egy kis béka így brekegett, Aztán sokáig nevetett: Megvan már a baj, megvan ökelmének a foga fáj! [ám, Egyszer reggel, még jó korán, Kendővel a nagy buksiján Pázsitra bújt ki a medve, Nagyon keserves volt képe. I Megjött gyorsan dr. majom, Szólt a medve: „Ez a bajom!” Fogót a majom előhúz, Medve fogán jó nagyot húz. A Nap kél: 4.46 h-kor, nyugszik: 20.44 h-kor. — Cibakházán a gyógyszer­­tárt még ezévben korszerűsí­tik. Az épületet átalakítják és kibővítik szolgálati lakás­sal. — Bállá Istvánná tiszakécs­­kei véradó két éve rendszere­sen ad vért. Huszonegyszeri véradással segített a beteg dolgozókon. — A Nemzetközi Vöröske­reszt által összegyűjtött élel­miszer és ruhafélékből a Me­gyei Vöröskereszt eddig több mint 1500 családot részesített segélyezésben. — Turkevén több termelő­szövetkezet foglalkozik lucer­­namagfogással. A jó termés : biztosítása érdekében 270 hol­­: dón végezték el a porozást. : hogy elpusztítsák a lucerna­bogarakat. — Azok a véradók, akik | ötször, vagy ennél már több J alkalommal adtak vért, élel­­imiszer csomagokat kapnak a r Vöröskereszttől, Szolnok vá­­, rosában eddig ötszázan, a me­­í gyében pedig kettőszáztizen­­; hatan kapták meg az élelmi­­( szer csomagot. — Szolnokon az Achim András úti iskola 3 éves fennállása óta először, jól sikerült sportbemutató-toma­­vizsgát tartott vasárnap. Az ünnepélyes zászlófelvonás után bemutatott talajtoma. gúla és atlétikai számokban komoly felkészültségről tet­tek tanulságot a felső tagoza­tos fiúk és leányok. A negye­dikes pajtások tréfás számai pedig vidám hangulatot te­remtettek. — 1957-ben a Szovjetunió 250 dokumentum filmet ké­szít. — Öcsödön korszerűsítet­ték a községi tűzoltószertárt. Villanymotort szereltek be, s tűz esetén ezzel szivattyúz­zák a vizet. — Tavasszal 11 hold szőlőt telepítettek a tiszaszentimrei Október 6. Termelőszövetke­zet tagjai. A gyökeres vesz­­szők .95 százaléka megfogam­­zott, s szépen fejlődik. fl Duóiig rádió műsora 21., csütörtök Hírek, sport.. — Földmű-1' veszövetkezeteink életéből. — A 'Turkevei Gépállomás kombájnaratásra készül —■ Tizennégy kisközség nagy gondja. — Kulturális híradó. — Bemutatunk egy körzeti orvost. — Ajándékműsor a mezöhéki Táncsics Tsz dol­gozóinak kívánsága szerint. — A jászkiseri tanács ez­évben a községfejlesztési alapból 11 utcában összesen 3054 méter járdát, az egész-# ségházban fürdőt akar épí­teni. 20 000 forint költséggel pedig a csatornákat hozzák rendbe. — Audion Dollfus francia csillagász úgy hiszi, megta­lálta azoknak az óriási sötét foltoknak a magyarázatát* * amelyek időszakonként meg­jelennek, majd eltűnnek a Marson, néha változtatják formájukat és az évszakok­nak megfelelően szürkészöld vagy szürkéskék színűnek látszanak. A vizsgálat alrp­­ján arra a meggyőződésre ju­tott, hogy egészen apró, mik­­róbaszerű élőlények felhal­mozódásáról van szó. Felte­vését több világhírű csilla­gász is támogatja. — A megyei bíróság 20-tól kezdődően tárgyalja a hu­szonnyolc karcagi ellenforra­­dalmár bűnperét. — Mesterszálláson a 40 000 forintos községfejlesztési hoz­zájárulásból járdát építenek és befejezik a községi apa­állat-istálló építését. — A Héki Állami Gazda­ság martfűi üzemegységében az idén aprómag-tigztító tele­pet létesítenek. — Jászladányban vasárnap tett esküt a munkásőrség. — Minden járásban és vá­rosban megkezdik a lucerna és vörösheremag termelési szerződések megkötését. F ata'ok, női munkaerők figyelem ! Lehet jelemkezni nyári idő­szakos munkára, állami gaz­daságokhoz: Szokioöc, Városi Tanács Munkaerőgazdálko­dási Osztályán, Szolnok, Kossuth-tér 9. Mackó Muki üvöltözik, Erdő lakói nevetik, A fogó meg ropog, ropog, Egyszerre csak kinn van a fog. Nem fájt már a mackó foga. Kihúzta okos doktora. Erdőlakók örömére Vigyorgott a mack^ képe. — Vége — Figyelem ! Figyelem! Felhívjuk azon magánosok gazdák, tsz-ek, üzemek é- vállalatok figyelmét, ak iknek tulajdonában olyan tejes-kanna van, amely korábban bármilyen tejipari eég tulajdona volt. hogy azt legkésőbb június hó 30-ig a legközelebbi tejcsaarnoknak' elismervény el­lenében szolgáltassa be. Aki a tejeskannákat június 30-ig nem szolgáltatja be, az bűnvádi eljárást von maga után. SZOLNOK MEGYEI TEJIPARI VALLALAT SZOLNOKI Belsped a tiszaföld­­vári telepére adminisztrációs munkában jártas üzleti érzékkel rendelkező dolgozót telepvezetői állás betöltésére keres. Jelentke­zés: Szolnok, Kossuth tér 4. H. emelet; VIZSGÁZOTT fűtőket azonnali belépésre felvesz a Kunszent­mártoni Téglagyár; LEBONTÁSRA eladó kisebb cse­réptetős tégla-épület építési en­gedéllyel rendelkezőnek. Szol­nok, Madách u. 15. délután 4-től. PALOTÁSI Állami Gazdaság azonnali felvételre keres gépla­katos, motorszerelő, kovács, autó és hálózati elektromosság­ban jártas szakmunkásokat és vasipari képzettséggel rendelke­ző traktorvezetőket és vontató­­vezetőket. Jelentkezés: Palotásl Állami Gazdaság, gépesítési iro­dájában. Táborozás alatt SZALONNASÜTÉS. Gyújts össze nyársnak való botokat. Ez frissén letört kis faág legyen, mert a száraz áe lángral óbban. Minden tábo­rozó két nyársat készítsen. Egyet a szalonnának, egyet a pirítandó kenyérnek, mely­re a szalonna zsírját csepeg­teti. A szalonnát 5—6 dekás négyszögletes darabokra szeld, nem túl mélyen, négyzete­sen metszd be. s o szalonnát tartó nyárs végére megtisztí­tott hagymát tégy. 125-ös piros CSEPEL kitűnő ál­­; lapotban eladó. Zagyvarában, ; László állatorvos. i GYAKORLOTT, képesített nor­­> mást azonnali belépésre felvesz * a Szolnok megyei MÉK Köz­­! pont. nUlüAHde&r, kiadóhivatala is felvesz a MP8Z4BADSAG részére hirdetéseket! Apróhirdetés ára: hétköz­nap a budapesti, vagy vidéki lapban szavanként 2.— Ftf mindkét lapban 3.— Ft. Va­sárnap a budapesti, vagy a vidéki lapban szavanként 3.— Ft. mindkét lapban 4,50 Ft. Az első szó két szónak számit. A Tiszavidékben az apró­hirdetés ára: — hétköznap — szavanként 1.— Ft, — első szó kettőnek számit, vasár­nap 2.— Ft. Keretes hirdetés hétköznap 2.50 Ft, vasárnap 3.— Ft. milliméterenként. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiimiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiHiiimiMiiimiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii A barack termés bőségesnek mutatkozik. Exportot csak megfelelő nagyságú, fejlett barackból lehet küldeni. Hogy exportra is megfelelő tegyen nagyság szerint a barackot ritkítani kell! Ritkítás nélkül a termés minőségi alakulása t. osztályú: 10 százalék, II. osztályú: 30 százalék, Hl. osz­tályú: 40 százalék, IV. osztályú: 20 százalék. Ritkítás esetén: I. osztályú: 60 százalék, II. osztályú: 40 százalék. Érdemes tehát a barackot ritkítani, nagyobb jövedelmet biztosít. Szolnok megyei Mezőgazdasági Termékeket értékesítő Szövetkezeti Koznom MiimmiiiimmiitiiimmiiiimiimmiiiimmiiiiiiimiiimimmiimiiiimiiimiiiiiiMtHiiiiníi

Next

/
Oldalképek
Tartalom