Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-12 / 136. szám
A Jászsági Kineses Hónapok----------------------| eseményeiből |---------------------i9Uj életet régi olvasóköreinkbe“ - mozgalom hete A jászfelsőszentgyörgyi példa A JÁSZSÁGBAN | £ gazdaújra eljönnek a színházba, hátha a mai szereplők más felfogásban játsszák el azt a Az „Ég” tem plom Pekingben. az Ég templomát. A kínai opera is Kína csodái közé tartozik. Nagyon megrökönyödik az ember, amikor európai színházlátogatói tapasztalatokkal, először megy önállóan kínai színházba. — Azért mondom, hogy önállóan, mert ha az egész együttesünk ment (220 fő), akkor a közönség többi tagját előre megszervezték és kioktatták, hogyan kell társaságunkban viselkedni. Rendszerint katonák voltak a közönségtár- 6aihk. Viszont ha csak hárman-négyen mentünk, egészen más volt a helyzet. A nézőtéren előadás alatt majdnem mindent szabad. Kialszanak a nézőtéri fények, felmegy a függöny. A 3—4 tagú zenekar a színpad szélén ül, nekik látni kell a cselekményt. — Egyhúrű hegedű, furulya, s az elmaradhatatlan gongok, a zenekar összetétele. Megszólal a zene, lassú léptekkel emeletes fehértalpú cipőben bejön a Majom Király, A nézőteret ezalatt további mormogás. beszélgetés, nevetgélés, járkálás, szürcsölés, kirákogás zaja tölti be. A színészeket, a nézőket ez egyáltalán nem zavarja, ez itt így szokás hosszú évszázadok óta. Az idősebbek pipáznak, a fiatalok cigarettáznak. A szolnoki színház tűzoltóinak nem ajánlanám az előadások látogatását. — Idegrohamot kapnának. Kihasználva a soha vissza nem térő lehetőséget, egyik cigarettáról a másikra gyújtottunk. A széksorok végén köpőcsészék állnak, nemcsak szünetben, de előadás alatt is állandó használtában. Minden szék hátulján kis drót tartóban teás edény áll. A gőzölgő kannákkal le- s fel járó teás bácsik mindenkinek öntenek és ahányszor kiürül a csésze, mindig újra öntöttek. Ez benne van a jegy árában. Jóízű teázgatás, csemegézés közben megnézik az operát, közben megbeszélik, hogy megy ma a darab, hogyan játszik a főszereplő, milyen jól bánik a repülőlándzsával. Az előadásokra az egész kicsi, karonülő gyerekeket is elviszik. Érdekes, hogy nem sírnak. Ha álmosak. lefektetik őket egy üres székre! Ha nincs üres szék, az anyja karján eiszik el, fejét ráhajtja a szomszéd bácsi karjára. Otthonos, családias légkör uralkodik az egész színházban. Ugyanezt a darabot talán ugyanezzel a főhőssel gyermekkoruk óta számtalanszor látták már a nézők. De nemcsak ők, az apjuk* nagykor és az olvasókör valamikor voltaképpen egy fogalmat jelentett: a gazdák mindennapos találkozó, beszélgető, politizálgató helyét, ahol azonban újságot, könyvet is olvastak és ahonnan igen sok értékes mezőgazdasági falufejlesztési terv, elgondolás, javaslat is útjára indult. Nem lényeges tehát, hogy az egyik községben gazdakör vagy népkör, a másikban pedig olvasókör működött, sőt Jánoshidán éppenséggel „olvasó népkör.” A többfajta elnevezés is azt bizonyítja, hogy a régi gazdakörök munkájában, nevüktől függetlenül, igen erős volt a művelődési elem, s a művelődés anyagát egyrészt olvasás, — másrészt beszélgetés, egymás csiszolgatása utján sajátították el. A Hazafias Népfront Jászberényi Járási Bizottsága éppen ezért még 1956. szeptemberében elhatározta, hogy újra életre kelti a néhány évvel ezelőtt halódásra ítélt gazdaköröket. Meg kell mondanunk, hogy ezt az elgondolást akkoriban sokan támadták. 1957. tavaszának utóján azonban már általában az a vélemény uralkodik országszerte, hogy a régi gazdakörök, olvasókörök életre keltését fontos politikai, gazdasági és kulturáis érdekek kívánják, de ugyanilyen fontos az is, hogy e körök gazdája a Hazafias Népfront legyen. Ilyen irányú határozott vélemény hangzott el a Békés- és Szolnok megyei országgyűlési képvise lök májusi tapasztalat-csere értekezletén is. Ezeknek a meggondolásoknak alapján került bele a Jászsági Kincses Hónapok tervébe az „Uj életet régi olvasóköreink” mozgalom hete. AZ ELÖKÉSZI rö | bizottság úgy döntött, hogy a régi olvasóhagyományok felújítására és mai formában való továbbfejesztésére tesz kísérletet. A jászsági gazdakörökolvasókörök munkájának tüzetes megvizsgálása alapján a következőket állapítottuk meg: 1. A régi körök tagjai saját erejükből létesítették a könyvtárukat. Jó ízlésük lehetett, mert értéktelen — ponyvát véletlenül se találunk bennük, ellenben Jókai, Mikszáth, Tömörkény, Móra Ferenc mindazon műveit igen, amelyek parasztságunk életével, sorsával foglalkoznak. Ezeket aztán néhány év alatt rendszerint „rongyosra” olvasták. 2. Arra is vannak adataink, hogy a körökben gyakran közösen olvastak. Előfordult, hogy a hosszú télben estérőlestére folytatólagosan, közösen olvasták Gárdonyi Géza: „Egri csillagok” c, regényét, amely az igazi hazafiság olyan szép példáit rajzolja meg. Szinte önként kínálkozott tehát az az elgondolás, hogy A TÁRGY 4 LÓT ERIMBŐL A mezőtúri elieniorradalmárok tárgyalása Dzsunka-Iakő gye rekek S angliaiban. szerepet, amelyet jól ismert már a néző úgy érzi, hogy maga is elő tudna adni. Az operalátogatás nemzeti szórakozás Kínában. Mikor először láttam kínai operát, bizony nem nagyon értettem és unatkoztam. Meg kell ismerni bizonyos Ezt minden kinai tudja, én csak értetlenül bámultam először. Felvonás közben a díszletező betesz egy asztalt a színre, a tetejébe egy széket állít. Ez azt jelenti, hogy most ott egy magas hegy van. Sajti Sándor (Folyt, köv.) Tegnapi lapszámunkban közöltük Kiss József fővádlott kihallgatását. A bíróság még a hétfői napon folytatta a tárgyalást, kedden pedig a tanuk kihallgatására került sor. T. Erzsébet a következőket vallotta: „Mint a városi Tanács gépírója, én vezettem az ellenforradalmi tanács üléseinek jegyzőkönyvét. A vádlottak közül csak Kiss Józsefet és Kovács Imrét ismerem. Kovács Imre ott volt október 27-én az emlékmű ledöntését megelőző tanácsülésen. Úgy határoztak, hogy a tűzoltóságot kérik meg a munka elvégzésére. Vasárnap, október 28-án a tanácsülésen már Kovács Imre elnökölt, a későbbiek folya mán ő osztogatta a párán-Művészbetegség-e az ízléstelenség? csókát. Tőle kapta Kiss Árpád is a megbízatást, hogy álljon a rendőrség élére. Az ellenforradalmi tanácsba be akarták választani a VB. titkárt is, de a tömeg tiltakozására ez nem történt meg. A jegyzőkönyvet — november 4-e előtt — Kovács Imre elkérte tőlem, s úgy tudom, elégette.” V. János, akkor, mint a néphadsereg tagja teljesített szolgálatot. A következőket mondta: „Az állomásról jöttem kerékpárral, s láttam, hogy az emlékmű körül nagy volt a csoportosulás, s Kiss József széltében-hosszában kiabálta, hogy segítsen mindenki a szobor ledöntésében, mert annak ott nincs tovább helye. Mint katona értesültem, hogy Tropán őrnagytól fegyvereket, s lőszert követeltek. Miután ehhez könnyű szerrel nem jutottak, megtámadták a város közelében lévő lőszerraktárt, ahová a katonai parancsnokság két harckocsit kivezényelt, de nem fogtak el senkit. A támadók nagyré sze fiatalokból állt, akiknek a szervezője, s vezetője Éltető Jenő volt. Miután fölfegyverezték a diákságot, azok november 4-e előtt a város környékén beásták magukat, s így várták a szovjet csapatokat.” Déri Dezsőné, a mezőtúri városi pártbizottság titkárának felesége a következőket vallotta: „Október 27-én csengett a telefon, s azon keresztül egy rekedtes hang férjem után érdeklődött, s megkérdezte, hol van a pártbizottság páncélszekrényének a kulcsa. Azt feleltem, hogy férjemről nem tudok, s a páncélszekrény kulcsáról sem. Közben a rendőrség értesített, hogy legyek erős, mert a tömeg jön a lakásunkhoz.^ valóban így történt. Betörték a bezárt előszoba ajtót, behatoltak a szobába, összeforgattak mindent. Tolnai Péter pedig (akivel telefonon beszéltem) elém állt és azt kiabálta, hogy maguknak már örökre letűnt a«csillaguk, s egész idő alatt a páncészekrény kulcsát követelte. (folytatása köv,) K. M. a régi olvasóköri munkát szépirodami művek olvasásával ujitsuk meg, de természetesen mai formában, azaz a falu jól képzett népkönyvtárosa, vagy valamelyik pedagógus (a kettő gyakran egy) vezesse a közös olvasást. A MUNKA MEGINDÍTÁSÁNAK Ijfieién csupán azt a célt kell kitűznünk, hogy elsősorban humoros irodalmi művek olvasásával kedveltetjük meg újból a közös olvasást, a magányos olvasás szempontjait ebben az esetben főleg azzal szolgáljuk, hogy a falusi könyvtár műveire ráirányítjuk a figyelmet. Ezt az ujrendszerű olvasóköri munkát még 1956. októberében kezdtük meg Jánoshidán és nem remélt sikert arattunk, még verses művek bemutatásával is. Igaz, hogy ez a mű Arany János pompás, komikus pór regéje. „A Jóka ördöge” volt. Az ellenforradalom olvasóköri munkánkat is szétszakította, de 1957. tavaszán ismét felvet* tűk az elejtett fonalat, a Jászsági Kincses Hónapok •során pedig egész hetet áldoztunk a továbbfejlesztésére. A jászfelsőszentgyörgyi példa különösképpen tanulságos és érdekes volt. Ebben a községben kultúrotthon nincs. A gazdakört lakássá alakították át, a népkönyvtár is csupán az iskola egyik szekrényében kapott helyet. Mégis, egyszerű meghívás alapján, csekély százan jelentek meg az olvasókörön. Az olvasó óra rövid bevezetővel kezdődött, amelynek alapján mindenki megértette, hogy a régi közös olvasás felújításáról van szó és nagy figyelemmel hallgatták Móricz Zsigmond két humoros novellájának, a jászsági tárgyú „Kamukéró”-nak. valamint a szintén igen humoros „Vili”-nek a felolvasását. A közös megbeszélés élénken, érdekesen történt. id. Kalmár József és Benke István igen ügyesen Jászfelsőszentgyörgy mai életével is összekapcsolták Móricz Zsigmond noveláinak egyes részleteit. Illés Pál. aki a múltban semmitlen kubikos volt, ma pedig lova, kocsija is van. rámutatott — a novella szegényparaszti szereplőinek sorsát elemezve — arra is, hogy a múlt őszön maga részéről egyetlen piUenatig se hitt a fűt-fát ígérgető ellen* forradalmároknak, sőt — amikor azok már tervezték, hogy így lesz, meg úgy lesz — nyíltan megmondta nekik: „Forró lesz még a leves, megégeti a szátokat”. így is lett november 4-én, amikor a szovjet hadsereg kiszabadított bennünket az ellenforradalmárok kannáiból. JELLEMZŐ TÉNYKÉNT kell megállapítanunk, hogy egy negatívum is a gazdakör szükségességéből beszél: a megbeszélésen csupán az idősebb nemzedék tagjai szólaltak fel, a fiatalabbak hallgattak. Ennek okát maguk a jelenlévők is abban látták, hogy a fiatalabbaknak hiányzik a gazdaköri élet, a természetes, nyugodt beszélgetés barátságos légköre. Pedig ma már nem egész ember az, aki a véleményét a nagy nyilvánosság előtt nem tudja ügyesen, talpraesetten elmondani. A gazdakör tehát úgy kell a mai faluban, mint valamikor szegény helyen a falat kenyér — hangoztatták a foglalkozás résztvevői. Meg kell még említenünk, hogy az asszonyok is igen szép számban jelentek meg az olvasó órán. Bár ők a Nőtanács keretei között dolgoznak, az olvasóköri fogalkozás tetszett nekik — ahogyan Laczkó Pálné hozzászólásában elmondotta. A jászfelsőszentgyörgyi példa tehát azt bizonyítja, hogy az „Uj életet régi olvasóköreinkbe”-mozgalmat érdemes folytatni és széles körben elterjeszteni, Bognár Gyula Kim i ÚT1R31H0K Háromhónapi kinai tartózkodásunk alatt 10 városban jártunk és majdnem minden városban voltunk színházban, vagy az operában. Aki Kínában jár és elmulaszt ott operákat hallgatni, legalább annyit mulaszt, mintha nem nézné meg a Nagy Falat, a Pekingi Tütott Várost, vagy * • apjuk, dédapjuk ugyanígy ‘ látta ezeket az operákat, így is mesélte el nekik. Ezek az operák többszáz, de legtöbbjük ezer évesnél is idősebb, s azóta alig változtattak rajta valamit. A szöveget, cselekményt előre betéve tudják és mégis minden este újra és jeleket, színpadi szokásokat hogy európai ember is élvezni tudja a színházi előadá sokat. Nincsenek pl. díszle tek, csak jelzik ezeket és mégis tökéletesen érzékelni lehet. Vegyük például a következő epizódot. Előkelő kínai ház elé lovagol egy díszruhás katona, leszáll a lóról és bemegy a házba. Ez a következőképpen néz ki. A díszruhás katona, kezében bolytos bambuszpálcát tartva (ez a ló) besétál a színpadra és ha leteszi a pálcát a földre az azt jelenti, hogy leszállt a lóról. Apró mozdulatokkal tnimeli a ló kikötését Is. Utána megfordul, bemegy a színpad közepére, magasra emelt lábbal átlépi a ház képzeletbeli küszöbét és üdvözli a háziakat. A régi kinai házakban ugyanis majdnem térdig érő küszöbök vannak, hogy a rossz szellemek elbotoljanak benne. Százezres hadseregek ts megütközhetnek egymással a színpadon. Ha az egyik tábornok hátára egy zászlócska van erősítve, azt jelenti, hogy tízezer katonája van. Minden hátára erősített további zászlócska újabb tízezer embert jelent. Ha viszont ezt valaki nem tudja, nem érti a darabot. Rögtön színpadralépéskor meg lehet állapítani a szerepről, hogy jó, vagy rossz ember játszik a darabban. A szereplők maszkot viselnek, vagy nagyon vastagon vannak festve. Piros arc, fehér arc, fekete maszk és fekete pont a homlok közepén, vagy kopasz fej, piros ujjak, mind jelzenek valamit, hogy az illető milyen ember lesz a darabban. Előre meg lehet udni róla, hogy boldogtalan anya, vagy boldogtalan szerelmes, hős, vagy alattomos gyilkos az illető. Négyen ültünk a Tisza Szálló kerthelyiségónelk egyik asztalánál Egy pártmunkás, egy ifjúsági vezető, egy statisztikus és jómagam. Nézegetjük a táncoló párokat, hallgatjuk a Bed ő-zenekar számait és isszuk a jó hideg sört. Egyszerre azt vesszük észre, hogy a környező asztaloktól mindenki a bejárat felé tekint, s mosoly bujkál a szájak szögletében. Van is rá ok. Három csinosan, elegánsan öltözött fiatal hölgy kíséretében magasnövésű fiú tart a szabad asztalok irányába. Bár szemnevaló három lány, vagy fiatalasszony jön vele, mégis a fiút figyelik a férfi és női szemek egyaránt; Talán sejtik, miért? A szánalmas öltözete miatt. — Barna bársony nadrág, majdnem háromnegyedes, s olyan szűk szárral hogy csak cipőhúzó kanál segítségével lehetséges viselőjére erőszakolni. A zakó, lamberj aack-féleség lenne, valami tweed anyagból, amelyekből takarók készülnek általában. Nem gúnyolódnak a nézelődők, inkább sajnálkozó megjegyzéseket tesznek. Egyben meg is nyugtatják magúikat azzal: — Hiába, művészlétek, s ez már művészbetegség feltűnően öltözni. Tudniillik az érdeklődés középpontjában lévő fiatalember egy szolnoki festőművész. ■ Csak úgy, mint a többi asztaltársaságban, a mi baráti körünkben is erről vitázunk; Igaz-e az, hogy a művészek, a tudósok, a szellemi és érzelmi nagyok lelkibetegsége a feltűnéskeltés? Pártmunkás barátunk emlékeket idéz az agrártudományi egyetemen töltött négy évéből. — Az egyik professzoruk, aíki a félvilágot beutazta, s roppant tudományos felkészültséggel bir, sokszor papucsban, hálóinget magán felejtve jött be az előadásra. Ez persze ismét szélsőség. (A történelem nagy koponyáinál általános jelenség, hogy ők nemhogy feltűnően öltözködnének, hanem a trehányságig hanyagolják külsejüket). De éppen most forgatják a filmhíradóban a Bernáth Aurélról szóló kis riportot. S lám a festőművészt, milyen egyszerűen öltözve látjuk a filmen. Beszélhetnének je- \ len korunk nagy embereinek, elismert íz- ! léseiről. Az egész vi- 1 lágon közisemert, hogy századunk legelegánsabb embereinek Bulganyin és Tito marsalokat tart- ; ják. Pedig egyszer sem láthattuk még . őket csőnadrágban, zebra-zakóban. Vagy ! a vasárnapi Népszabadság írt nagy ma- : tematikusunk, Fehér Lápét szerénységéről, akiről — miután a sajtónak sohasem nyilatkozott — azt sem tudtuk eddig, hogy létezik-e. De marajunk csak a témánál, a képzőművészet nagyjainál. Ék Sándor, Hollósy Simon, Domanovszky Endre, Uitz Béla és a többiek művészetükkel, tehetségükké! váltak és válnak ki társaságukból, s nem kihívó modorukkal, egzotikus ruhaviseletükkel. • Végső konklúzió tehát: A valóban művészlélkek, az igazi művészek nem szentednek feltűnési viszketegségben, sőt a legszerényebb emberek közé tartoznak. A külsőségekkel való tündöklés csak a közepes, bojtárművészek kisérő jelensége. Jelen esetben nem hisszük, hogy fiatal festőművész barátunknál is ez állna term. == borzáli =
