Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-05 / 130. szám
Az országgyűlés keddi ülése Az országgyűlés kedden folytatta az 1957. évi költségvetés, a költségvetési törvényjavaslat és az 1957. évi népgazdasági terv együttes tárgyalását. Résztvett az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Apró Antal, Biszku Béla, Csergő János, Czottner Sándor, dr. Dole schall Frigyes, Horváth Imre, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kovács Imre, Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Nagy Józsefné, dr. Nezvál Ferenc, Révész Géza, Tausz János, Trautman Rezső, a kormány tagjai, Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke. A diplomáciai páholyokban ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője ég tagja. Az ülést Vass Istv'ánné, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd bejelentette, hogy Nagy János képviselő interpellációt nyújtott be a kormányhoz a mezőgazdasági termények felvásárlása tárgyában. A vitában elsőnek Barcs Sándor képviselő a külügyi tárca költségvetéséhez szólt hozzá. Ami a magyar külpoli- mindenütt ható és siettető tikát illeti — mondotta — az a korábbi évek folyamán kialakult és jíl bevált alapelvékre épül. Ezek az alapelvek: szoros barátság a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal, részvétel a világ-békemozgalomban és a békés egymás mellet élés elve. Az elmúlt év őszén a hazai reakció külföldi szövetségeseire támaszkodva a magyar külpolitika ellen is támadást intézett. Ez a támadás, amely éket akart verni a magyar és a szovjet né p közé, és éket akart verni Magyarország és a népi demokratikus államok közé, — szégyenteljes kudarcba fulladt. A Szovjetunióval és a Szocializmust építő országokkal, ezeknek népeivel talán soha sem volt olyan szoros és baráti a kapcsolatuk, mint most. Barcs Sándor -ezután annak a megállapodásnak a jelentőségéről beszélt, amelyet a Magyarország területén tartózkodó szovjet csapatok helyzetéről hoztak létre és írtak alá a két állam képviselői, majd így folytatta: — A békés egymás mellett élés elvének érvényesítése nemcsak rajtunk áll. Nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, .nem mi tehetünk arról, hogy egyes kapitalista államokkal megromlottak diplomáciai kapcsolataink. Az kétségtelen, hogy ezeknek az államoknak a vezető köreitől áthidalhatatlan szakadék választ el minket. Ezután arról beszélt Barcs Sándor, hogy érthetetlen miért marad távol az amerikai követség az amerikai hősök tiszteletére rendezett ünnepségünktől és miért nem képviseltette magát a százötven évvel ezelőtt született halhatatlan amerikai poéta Longfellow emléke előtt tisztelgő ünnepélyen. A magyar külügyminisztérium legutóbb jegyzéket nyújtott át az amerikai követségnek. Gondolom, a jegyzéknek teljesen igaza van abban, hogy egy ország diplomáciai képviselői arra valók, hogy egy másik országgal ápolják a kapcsolatokat és fejlesszék a jóviszonyt. Nálunk a Horthyrendszer alatt a budapesti amerikai követség becsülettel és maradéktalanul eleget is tett ennek a hivatásának. Noha meg kell jegyeznem, ' hogy a Horthy-rendszer alatt a jóviszonyt nem egyszer kevesebb amerikai diplomata ápolta, — mint an.ennyi nem ápolja most. (Derültség), Igaza van a jegyzéknek tehát abban, hogy ehhez a mostani, lázasnak egyáltalán nem mondható tevékenységhez kevesebb amerikai diplomata bőségesen elegendő volna. Ezután a képviselő arról szólott, hogy a magyar diplomácia az utóbbi hónapok alatt több állammal épített ki jóviszonyt, majd a következőket mondotta: — Bármerre járt az ember az országban, vagy akár az ország határain túl. min dig visszatérő téma. vajon lesz-e háború, vajon megegyeznek-e a világ vezető nagyhatalmai? Én a jelekből arra következtetek, hogy nem lesz háború és hogy az emberiségre hosszú, békés időszak vár. Ez a békés időszak azonban egyelőre nem a nyu galmas béke időszaka lesz és egy-kettőre nem is válik azzá. Hosszú és rögös lesz addig az út, bizonyára lesznek majd megtorpanások, kitérők és visszafordulások is. Mindezt persze nem azért mondom, mintha most már nem lenne szükség a békemozga lomra, éppen ellenkezőleg. A fcékemozgalom eddig is élő4 erő volt. s a jövő szerepe talán még fontosabb lesz. Ezután a leszerelés problémájával foglalkozott. Hangoztatta: A londoni konferencia első szakaszában, úgy látszik, hogy bizhatunk, ha nem is egy átfogó nagy leszerelési egyezmény megkötésében, de részleges eredmény elérésében. Bizonyos, hogy a teljes leszerelés kérdése nem terülj asztalkám. Türelemre, igen sok türelemre és alighanem évekre lesz szükség, hogy a béke erői döntő győzelmet arathassanak. Van azonban valami, — amivel nem várhatunk és ami mindennél sürgősebb, és ez az atomrobbantásd kísérletek megszüntetése. Ezután Bancs Sándor amerikai forrásból vett példákkal a kísérleteik robbanó hahatását ismertette: Azok a burzsoá körök, amelyek általában jó szemmel nézik a fegyverkezés politikiáját, — hiszen a fegyvereket nem nekik kell elsütniök, a haszon viszont az ő markukat üti, — kezdik felismerni, hogy az atom- és hidrogén bomba-robbantások hatása nem válogatós. Nem tesz különbséget szervezet és szervezet, ember és ember burzsoá és proletár között. Erre vezethető vissza, hogy a kapitalista közvéleményben egyre több hang követeli a robbantási kísérletek azonnali beszüntetését; Az amerikai Gallup Közvéleménykutató Intézet meg‘ állapítja, hogy az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint hatvan százaléka követeli a robbantások megszüntetését; A tiltakozás hangja mindenütt növeltszik. Ugyanakkor azonban meg kell látnunk azt is, hogy az imperialista országok urait ez teljesen hidegen hagyja. Strucc módjára homokiba dugják fejűiket és úgy folytatják a robbanási kísérleteket, mintha azok semmiféle veszéllyel nem járnának. A Szovjetunió — hangoztatta — nemcsak a maga, hanem a proletárinteimacionalizmus védelmében nyúlt az atombomba és a hidrogénbomba gyártásának eszközé-Nem véletlen — folytatta —, hogy az ellenforradalom éppen e szövetség és Magyarországnak ebben a szövetségben való részvétele ellen indította legádázabb rohamát. A varsói egyezményt — hangoztatta — csak Nagy Imre és áruló csoportja mondotta fel, de nem mondotta fel a hazáját és a szocializmust szerető magyar dolgozó nép. (Taps.) A továbbiakban elmondta, hogy a költségvetés ebben az évben lényegesen kevesebbet irányoz, elő a honvédelmi kiadásokra. Az előirányzott összeg az adott körülmények között mégis reális és indokolt, mert az ellenforradalom közel húszmilliárd forintos kárt okozott, ugyanakkor a honvédelmi kiadások csökkentését lehetővé tette a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kormányai között létrejött megegyezés, amelynek értelmében szovjet fegyveres erők állomásoznak ideiglenesen hazánk területén. így a szovjet csapatok jelenléte megnyugtató biztosíték népünk számára egy esetleges imperialista agreszszió ellen. A Szovjetunió ezzel újabb segítséget nyújt hazánknak, mert lehetővé válik. hogy mi a népgazdaság helyreállítására fordítsuk anyagi erőink és eszközeink zömét. hez. Ugyanakkor azonban . Szovjetunió vetette fel a rob bantási kísérletek megtiltá' sának kérdését és a Szovjet' unió harcol következetesen ennek érdekében. Barcs Sándor ezután a Külügyi Bizottság nevében javasolta, hogy a magyar országgyűlés forduljon felhívássá! az interparlamentáris umohoz, s a felhívás szövegét, mint határozati javaslatot az országgyűlés elé terjesztette; Mélységesen áthatva attól a felelősségtől — hangzik a felhívásban — amely a világ minden parlamentjére, s így ránk is hárul, javasoljuk, hogy az interparlamentáris unió foglaljon állást a nukleáris robbantási kísérletek betiltása ügyében, s ennek érdekében soronkövetkező plenáris ülésen tűzze rendre ezt a kérdést. Barcs Sándor végül a külügyi tárca költségvetését elfogadta. Balogh József országgyűlési képviselő a honvédelmi tárca költségvetéséhez szólt hozzá. Bevezetőben aláhúzta, hogy az ellenforradalmi támadás idején a magyar nép szabadságát szocialista országok nagy védelmi közössége, a varsó egyezményben részvevő országok szolidaritása mentette meft Köszönet a tanácstagnak Mi, a Cukorgyár környékének lakói annak idején Fogaras István elvtársat választottuk meg’ tanácstagnak. Nem csalódtunk benne, szívón viseli a dolgozók gondját-baját. — Közbenjárására közkutat létesítettek az utcánkban. Nem kell most már 4—500 méterről hordani az ivó- és mosóvizet. Bízzunk abban, hogy a Városi Tanács VB segítségével a járda salakozását is elintézi. Ehhez társadalmi munkával járulnánk. Fogarasi elvtárs fáradozását szívből köszönjük, a szoloki Csaba-utca lakói. Néhány §zó Kunszenlmárton áruellátásáról Hazánkban az ellenforradalom napjaiban megindult az áruhalmozás. Ez a hullám nem kei’ülte el Kunszentmártoni sem. Akadt olyan egyén is, aki 170 kg sót, összeharácsolt, hogy alkalomadtán üzérkedhessen vele. Kormányunk azonban hamarosan helyreállította a rendet, az üzleteket is ellátták áruval, így a spekulánsok megtarthatták maguknak összehordott portékájukat. A kunszentmártoni szövetkezet vezetői és dokgpzói becsülettel megállták helyüket a viharos időkben. D Toldották az élelmiszerellátás problémáit, s így a lakosság nem szenvedett hiányt. Voltak ugyan árucikkek, melyeket nehezen tudtak beszerezni — pl a törtpaprika, amiből még mindig kevés van az üzletekben — egyéb háztartási kellékekben azonban bőven lehetett és lehet válogatni. A ruházati ellátás ha nem egészen kifogástalan is még, de jónak mondható. A tavasai ruhák közül csupán a ballonkabát hiányzik, » hiányzott az egész idény alatt. Érkezett pl. olyan szállítmány, amélyben csak egy kabát volt. Annak aztán jaj, aki megvásárol ilyen egyedülálló példányt. Másnap már az egész községben azt beszélgetik: mert ez ilyen protekciós, mert ez ajándékot vitt «az üzletvezetőnek Btb. Az igazság az. hogy egy ballont csak egy embernek lehet, eladni. A tavaszi munkálatokhoz szükséges termelőeszközökből sincs hiány. Az ekék. boronák, kéziszerszámok, jóminőségűek. Ma már nem hallani olyan panaszt, mint az elmúlt években, hogy az új eke már az első barázdánál elhajoljon. A vasas üzletekből más nem hiányzik, csak a motorkerékpár. Jóval magasabb lett ugyan az ára a réginél, mégis rengeteg az igénylő. Ha olykor-olykor érkezik ;s egyegy példány, arra 30—40 vevő is akad. A tanácsnak, s a földművesszövétkezet vezetőségének legnagyobb gondot az önálló kiskereskedők működése okozza. Áruellátás szempontjából szükséges volt ugyan egykét iparigazolványt kiadni az elmúlt években, de ezek jórésze felesleges volt. A járási és városi tanács eddig is segítette mindenben a szövetkezetét, reméljük, ezentúl sem vonja meg széleskörű támogatását, s így az apróbb hibákat, hiányosságokat is mielőbb sikerül kijavítani. —rapi— ......... Rendelet ismertetés napi-Az élelmezésügyi miniszter 1/1957. Élm. M. számú rendele‘e ez állami tejipari vállalatok 'tejeskannájának visszaadásáról. Az Élelmiszeripari Értesítő május 28-i száma közli az élelmezésügyi miniszter rendeletét, melyet az alábbiakban részletesen ismertetünk: Minden természetes vagy logi személy köteles a birtokában lévő, de az állami tejipari vállalat tulajdonát képező, 25 liter ürtartalmú tejeskannát legkésőbb 1957 június hó 30. napjáig visszaszolgáltatni. Tekintet nélkül arra, hogy a tejeskannán az állami vállalat tulajdonát feltüntető jelzés fellelhető vagy sem. A tejeskannát a legközelebb eső állami tejipari vállalathoz keli beszállítani. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra a tejeskannákra, amelyeket az állami tejipari vállalatok a folyamatos tejszállítás érdekében — nyilvántartás mellett — bocsájtottak a természetes vagy jogi személy rendelkezésére. ÚJ KÖNYVEK Illusztráció Taylor „Kannibálok földjén" című könyvéből. Illusztráció a ..Hol m hiba’ című totokönyvből. Kép Heinrich Mann -Ronda tanár úr" cl mű most megjelent regényéből. Köszönd nj il tóul Iá* Mindazoknak; akik szeretett édesanyánk, özv. Kállai Elekné temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, —• ezúttal mondunk köszönetét. Kállai család, Bzolnok MÉHES GYÖRGY eyémnnTRCéL Kalandos regény (77.) Apa azonnal letört minden ilyenfajta ellartkadást; Dolgozni! Delgozni! Egyre ezt. hajtogatta. Uj javaslattal állt elő. A terv kalandos volt, több mint kalandos, de meg kellett kísérelnünk. — Félkészünk a barlangoldal legmagasabb pontjára. Tatár mérnök felfigyelt. Éreztem, hogy ő, a* örök tervező és kísérletező máris kombinál. — Ott, azon a helyen a gyémántacél-pálca segítségével megbontjuk a sziklát, kis teraszfélét vájunk. Közben idelentről nekilátunk és kiépítjük az odavezető kőlépcsőt. Mikor ez megvan, s a terasz olyan mély, hogy nyugodtan lehet rajta mozogni, kezdődik az akció második féle. Erre mindketten kíváncsiak voltunk. Egyelőre el sem tudtuk képzelni, mit eszelhetett ki apa. Ö ügyet 6em vetve rázúduló kérdéseinkre, így folytatta: — Akkor aztán minden felesleges ruhadarabunkat felbontjuk és kötelet fonunk belőle. Meghöikkenve néztem reá. Mit kezdjünk egy hosszú kötéllel? Tatár azonban már rájött s közbevágott. — Értem. A kötél végére rákötjük a gyémántacélpálcát s akkor megkíséreljük felhajítani, ki a barlang tetőnyílásán, Ha odakünn bokros a terület, akkor... sikerülhet. Ha a gyémánlacél-pálca s a kötél megakadna ;;. Ez az, ugye? Ujjongásbán törtem ki. Lám, ez a gyémántacél mi mindenre jó! Nyomban neki is láttunk a munkának. Először is szemlét tartottunk, hogy hol legyen az úgynevezett „kidobóállomás”. Rövid vita után megállapodtunk abban, hogy apával egy hasadékszerű sziklamélyedés mentén kapaszkodunk fel, egészen odáig, ahol a sziklafal kezd már boltozatba hajlani. — No, barátom — hunyorított felém apa —, most mutasd meg, tényleg te vagy-e a Hegyek Ura. Elő azzal a magnetoszkoppal. Nem feleltem erfe a nyilvánvaló ugratásra, csak jó kémén ven összszorítottam az ajkamat. Űzzék csak a csúfot belőlem, majd még megmutatom. Egyelőre az igaz, hogs- magam sem tudtam még, miképpen. Apa levetette minden fölösleges holmiját és felkúszott a magasba. Nem egyszer azt hittük, menten lezuhan. De nem, pár pillanatnyi pihenés után mászott tovább s alig tíz-tizenöt perc múltával elérte a kijelölt pontot. Ott aztán előhúzta ingéből a gyémántacél-rudacskát és fél kezével kapaszkodva kopácsolni kezdte a falat. Mi még mindig ott álltunk alatta. Egyszer aztán nagyot kiáltott s a következő pillanatban jókora szikla gördült alá. hogy végül csobbanva zuhanjon bele a tóba. Szerencsénk volt! Máris jókora mélyedés látszott a sziklán. Erre mi is abbahagytuk a henyélést, utánakúsztunk, amilyen magasra a szédülés engedte s megkezdtük a feljáró elkészítését. Nekünk ugyan nem volt olyan pompás szerszámunk, mint a gyómántacél-véső, viszont mi ketten voltunk s ezért, elég gyorsan hal adtunk.'Két nap alatt készen állt a terasz és a kidobó hely. Aznap este izgatottan feküdtünk le. Holnap.:, valamennyiünknek ez motoszkált az eszében. Holnap reggel megkíséreljük „kivetni a horgonyunkat, a világba”, ahogy Tatár mérnök mondta. A legizgatottabb azonban mégis csak én voltam. Mialatt a sziklát véstem, fölfedeztem egy repedést. Azaz megindult a kezem alatt egy kő, s akkor tűnt elő. Nem volt ugyan valami sokat ígérő barlangbejárat, de azért mégis csak Ott volt, let agadba tatlanul. S ki tudja, hová vezet ez a nyílás? Most még nem tudok felelni, de nemsokára majd tudok. Csúfolták a Hegyek Urát, nem vették komolyan? Mi lesz, ha én, éppen én találom meg a kijáratot. Vagy esetleg már meg is találtam. Ettől egyszerre olyan izgatott lettem, hogy azt ká sem lehet mondani. Alig vártam, hogy apáék elaludjanak; S közben persze vigyáznom kellett arra, hogy én el ne aludjak. Hogy bebiztosítsam magam, időnként megcsíptem a karomat. Sikerült is ébren maradnom. Mikor apa és Tatár már jóideje szép egyenletesen szuszogtak, fogtam az egyik fáklyát, s egy parázsló ágat is magammal víve, ellopóztam a táborhelyünkrőL Mikor már elég messze kerültem, meggyújtottam a fáklyát. Fáklyafény mellett kúsztam fel a magasba. Először nem találtam meg a repedést. így most ebben a fáklyafényben imbolygó sötétségben oly különös volt minden. A tábortűz fényében meg-megcsillamt a tó, a sziklákat inkább csak sejteni lehetett, mint látni. Végül mégis rábukkantam. De mintha odébb költözött volna. Ez persze csak csalódás volt. A sötétségben minden elváltozik. - - , ■ Halkan belehahózfam a repedésbe, hogy megtudjam, elég mély-e. Jó mélyen adta vissza a hangot. Valahogy nagynehezen megerősítettem a fáklyát s elővettem a gyémántacél-pálcát. Ezt volt a legnehezebb elcsenni, hisz Tatár mérnök jobban őrizte, mint a lelkét. De azért mégis csak megkerestem, mikor elaludt s most jó hasznát vehettem. A nyílás ugyanis szűk volt, a fejem se fért be jóformán. Reméltem azonban, hogy beljebb tágulni fog. Óvatosan hát, hogy zajt ne üssek, vésni kezdtem a sziklát. Elég könnyn ment. A mészkő engedelmesen porlott a gyémántacél csapásai alatt. . Nem tudom, hány órán át dolgozhattam, mikor végre annyira kiszélesedett, hogy be tudtam mászni. Magam előtt toltam a fáklyát, úgy nyomultam befelé. Elég nehezen ment, főleg mert a járat pár méter után lejteni kezdett. Egyszer aztán egészen elszűkült megint. Most már hangosan huhogtam egyet. A szűkülésen túlról öblösen rezgett vissza a hangom. Nincs hát nagy baj. Majd áttöröm ezt az akadályt is. De ekkor már annyira kimerült voltam, hogy alig bírtam tartani a vésőt. (Folytatjuk.)
