Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-18 / 115. szám

A* NB II bajnok Diósgyőr Szolnokon A labdarúgó NB Hí 30. utolsó fordulóján a Szolnoki MÁV nagy ellenfelét — a keleti cso­port győztesét — a bajnok DVTK-t látja vendégül vasár­nap. A mérkőzés iránt érthetően igen nagy érdeklődés nyilvánul meg megyeszerte és könnyen meglehet, hogy új nézőcsúcs születik a szolnoki városi sport­telepen; Ez az érdeklődés indo­kolt is, mert a vendégcsapat két­ségkívül a mezőny legjobb együttese és éppen a múlt va­sárnap bizonyította be, hogy méltó a bajnoki címre, amikor a 2. helyezett Budapesti Vasutas SC-t otthonában is le tudta győzni. Az együttes az eddig le­játszott 29 mérkőzésen huszon­egyszer győzött; — Mindössze négyszer vesztett (K3STEXT el­len 1:3; Spartakus 3:4; Bp. VSL ellen 1:2; Debreceni VSC " ellen 0:1) és négy döntetlent ért el {űzd ellen 1:1; Pereces ellen 1:1; Békéscsaba ellen 0:0, Kecskemét ellen l:l) és ma 46 ponttal és 84:22 gólarány nyal áll az élen. A szolnokiak a bajnokságban ragyogó rajt után; fokozatosan a 7.| majd a S. helyre csúsztak vissza és szívós; sokszor igen nehéz harc közben ma is ezen a ponton állnak; holtversenyben a kitűnő miskolci testvércsapattal; A bajnokság során elért 32 pont és 65 adott gól azonban nem le­becsülhető eredmény; különö­sen ha figyelembe vesszük; hogy a csapat a megyei bajnokságból került fel; Az ugyanakkor felju­tó Zalaegerszeg a 11, a Gázgyár a 15, Nagybátony a 15. helyen all, A vasárnapi mérkőzés a papír­formát mérlegelve feltétlen és biztos diósgyőri győzelmet Ígér. A szolnoki fiúknak azonban nagy formajavulással és a küzdőké­pességük teljes latbavetésével sikerülhet megszorítani a vendé­geket. Nagy segítséget jelente­ne, ha a szurkolótábor végre megmutatná a hangját és érzé­keltetné a küzdőkkel; hogy ezt a mérkőzést a szolnokiak játsz- szák hazai pályán; A játékosgárdánk érzi és tud­ja, hogy milyen nagyszerű telje­sítmény és a bajnokság méltó befejezése lenne egy jó játék és tisztes eredmény a bajnokcsapat ellen és bizonyára mindent meg­tesznek a siker érdekében; Min­denesetre az NB n. bajnokság két legtöbb gólt rúgó csatársora ezen a mérkőzésen is megmu­tatja a labdarúgás minden szép­ségét, érdekességét és ha a fut­ball szerencse is egyszer mel­lénk szegődne, nem látszik való­színűtlennek egy döntetlen ki­harcolása sem, A szolnoki csapat összeállítása a sérülések miatt még bizonyta­lan és csak a mérkőzés előtt ke­rül sor a végleges 11 kijelölésére az alanti keretből: Cselényi; Lá­zár;. Lengyel, Fackelman; Sán­dor; Lazányi; Fehérvári; Iván; Tóth, Csábi; Horváth, Dobos, Kegyes, H. GY. Szombati sportműsor LABDARÚGÁS: Az NB III.-ba jutásért: Szolnoki Kinizsi — Martfűi MSE Szolnok, városi sport­telep, 17.15 ára. A mérkőzés iránit nagy érdeklődés nyil­vánul meg, annál is inkább, mivel minden bizonnyal az első hely kérdését is eldönti majd a találkozó kimenetele, TEKE: Az országos csapatbajnokságért: Szolnoki Építők — Egri Elektromos Szolnoki MÁV Milléneum pálya, 11.30 óra. Szolnoki Vasutas — Egri Elektromos Szolnok, József Attila úti pálya, 16 óra. A Szolnoki MÁV csapata sza­badnapos. Meghívó A Törökszentmiklős cs Vidéke Körzeti FöldművcsszovetKezet 1957. május 19-én, vasárnap d. u. 4 órakor és este 8 órakor a főldművesszövetkezet kerthely iségében, nagyszabású műsor­ral egybekötött divatbemutatót rendez. Bemutatásra kerülnek a POZNANi NEMZETKÖZI VÁSÁRON nagy sikerrel szerepelt legújabb magyar divat­cikkek. A bemutatott ruhákat földművesszövetkezeti áruhá­zunkban megvásárolhatja. Mindenkit szertettel vár a Föld­művesszövetkezet Igazgatósága. Sporthírek Iharos Sándor visszatér Ma­gyarországra, — írja hétfői szá­mában a brüsszeli Les Sports cí­mű lap. A cikk szerint befejezett tény, hogy Iharos rövidesen ha­zatér. A magyar versenyző va­sárnap már nem is Indult el a Racing Club Brüsszel — Trekvo- gels (Hága) egyesület közötti at­létikai viadalon. Elvileg helytelennek minősítet­te a testnevelés és sport vezeté­sével és átszervezésével megbí­zott kormánybizottság a Magyar Testnevelési ás Sport Hivatal, a megyei és a budapesti sportfel­ügyelőségek munkatársainak a szakszövetségben való tevékeny­ségét és tisztségviselését. Hatá­rozatban szólította fel az érde­kelteket, hogy a szakszövetségek­ben folytatott tevékenységüket szüntessék be és tisztségükről mondjanak le. • Az MLSZ nyári kupát ir ki, s a kupa mérkőzései nyáron majd a toto-ban szerepelnek. Eddig már több labdarúgó csapat je­lentkezett, köztük igen sok vi­déki. Az MLSZ a jelentkezéseket május 25-ig fogadja el. * Megvonják a segédoktatói és az oktatói minősítést azoktól az edzőktől, akik 1956-ban edzőtan- folyamot lettek volna kötelesek elvégezni és e kötelezettségük­nek nem tettek eleget. Határo­zatot hozott a kormánybizottság arra vonatkozólag is, hogy olya­noknak, akik nem végeztek ed- zőtanfolyamot, még ideiglenes jelleggel sem szabad a jövőben edzői minősítést, Illetve igazol­ványt kiadni; Azokkal az edzők­kel pedig, akiknek minősítésük nincs, az egyesületeknek tilos szerződést kötni. A sportszövet­ségek az Ilyen edzőkkel kötött szerződéseket nem hagyhatják jóvá; • Barcs Sándor, az MLSZ elnö­ke tájékoztatást adott a sajtó képviselőinek a labdarúgás Idő­szerű kérdéseiről. Többek között elmondotta; hogy a szövetség­ben megállapították; helytelen volt letérni a megyei alszövetsé- gek rendszeréről, s vissza is tér­nek rá. A vülámlgazolásokkal kapcsolatban elmondotta, hogy az MLSZ elnöksége elvileg elle­ne van annak, az idén azonban mégis Igénybe kell venni, mert az ellenforradalom felforgatta a klubok helyzetét, sok helyen változásokat hozott a játékos ál­lományban, a bajnoki erőviszo­nyokban. Több javaslat is van, erre vonatkozóan példaképpen a BLASZ Indítványát ismertette: minden klub 4—4 játékost iga­zolhat, de 2—2-nél több egyetlen klubból sem vihető el. A villám­igazolást június 15 és 30-a közöt­ti időre tervezik. • Érdekes újitást vezetnek be a Magyar Üsző Szövetségben: az eddigi, osztálybasorolás helyett aranykoszorús, arany, ezüst és bronz jelvényes szinteket álla­pítanak meg. Az aranykoszorús jelvényt az nyeri el, aki a világ­csúcsszinthez viszonyítva leg­alább 95 százalékos eredményt ért el. * Pályalátogalási igazolvánnyal látják el a megyei és budapesti sportfelügyelőségek dolgozóit, hogy Irányító és ellenőrző tevé­kenységüket zavartalnul gyako­rolhassák a sporteseményeken is. Szombaton kezdődik a megyei ifjúsági íeniszbaínokság Szombaton (május 18-án) Szolnokon a MÁV sporttele­pen, délután 14 órakor kez­dődik a megyei ifjúsági te­niszbajnokság. Részt vesznek: Szolnok, Mezőtúr és Martfű legjobb ifjúsági teniszezői. Vasárnap reggel 8 órakor folytatják a küzdelmeket. -----------------­SZI1S H/íZ-műsor Május 18, szombat este 7 ó.: A MOSOLY ORSZÁGA Máj. 19. vasárnap d. e fel 11 ő. JANOS VITÉZ Május 19. vasárnap este 7 ó.: A MOSOLY ORSZÁGA A Szigligeti Színház előadásai után autóbusz a város minden részébe Jegyek kaphatók vasárnap és hétfő kivételével fél 10—1 óráig a szervező irodában, Kossuth tér 8. Telefon: 23—00 és a szín­ház pénztáránál vasárnap 10— 12-ig és hétköznap d. u. 16 h­A TÓSZEGI KÖZSÉGI TA- , NACS értesíti a vállalato- i kát, hogy a Iláy tanyasi iskolánál lévő homokbánya üzemeltetését megkezdte. Építkezéshez, vakoláshoz és pucoláshoz jóminőségű homokot lehet kapni köbméterenként 1 10.— Ft-os árban. Könnyen lehet rakodni és szállítani. Időjárás jelenten Várható időjárás szomba­ton estig: változó } elhozd, többjeié, jőleg nyugaton zá­poreső, zivatar, mérsékelt ke­leti, délkeleti légáramlás. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton: Dunántúlon 20—23, keleten 23—26 jók között. (MTI.) H=I=R=E=K A nap kél: 4.04 h-kor, nyugszik 19.17 h-kor, — Csütörtök este megnyílt a szolnoki kertmozi. A láto­gatók az Yvette millió című német filmet- tekintették meg. — A sziámi ikrek meghal­tak az operáció után. Loe An­geles-! jelentés szerint Terry és Larry Powel sziámi iker­testvérek, akik fejüknél vol­tak összenőve, szerdán öt­órás operáció után meghal­tak. Agyvelejük szövete kö­zös volt. A sebészek még az operáció előtt megmondot­ták, hogy amennyiben ez az eset áll fenn, nincs kilátás életbemaradásufera; Május 26-ra, az építők napjára készülnek a szolnoki építőipari dolgozók. A vidám parkban ünnepi ebéd és mű­sor keretében emlékeznek meg az építőkről. — A Szolnok Városi Ta­nácsnál megalakult a KISZ szervezete. Az alakuló gyű­lésen 15 fiatal felvételéről döntöttek; — Ma este baráti találko zót rendeznek Szolnok város fiataljai a szovjet helyőrség ifjú harcosaival. — Embermagasságú a vt* rágzó rozs a Csongrád me­gyei Ásotthalxni Állami Gaz­daság 400 holdas tábláján.- Csongrád megye nagykiter­jedésű homokföldjein mint­egy 30 000 holdon termelik e táj fontos kenyérgabonáját. — Értékes egzotikus álla­tokat, oroszlánkölyköket, — mungókat, ormányosmedvét, aranysünt és afrikai tarajos sünt kapott ajándékba aTel- Aviv-i állatkerttől a buda­pesti állatként; — Hatvanezer csomag zel­le rk rémié ves-konzer v készült el eddig a Kecskeméti Alföl­di Konzervgyárban. Az új konzerv porított állapotban tartalmazza az összes fűsze­reket, ízanyagokat és a rán­tást. — Zsemlekockát adnak mellé; “ A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium IV; osz­tályos tanulói készülődnek a május 22-i' ballagásra, ami- koris búcsút intenek diáktár­saiknak, nevelőiknek és is­kolájuknak, MÁJUS 18 Szombat Erik (apróhirdetések) Mozaik­os cementárugyár SIRKORESZLEGE értesíti vevőit, hogy nemes már­vány és műkő sírkővel mo­dern kivitelben rendelke­zésre állnak. Ugyanakkor jászberényi telepét is kiegé­szítette. Kérjük keresse fel bizalommal szolnoki (Be­loiannisz u. 66.) és jászberé­nyi (Nagykőhíd mellett) te­lepeit. ELADÓ 3 db jő állapotban lévő fűkasza és 2 db lógereblye. Ér­deklődni lehel: Mezőtúr, Kinizsi Tsz.; József Attila u. 5. Tel.: 81. ELADÓ jó karban lévő NSU 125- ös motorkerékpár. Tőszeg, Ady u. 8. szám.________________________ A SZOLNOKI Köztisztasági Vál­lalat keres állandó munkára ló- patkolásban jártas gyakorlott kovácsmestert. MÁJUS 17-én a Mezőtúr—Török- szentmiklós-Szolnok közötti úton elvesztettem aktatáskámat, ben­ne volt egy bőr motoros-sapka, szerszámok. Kérem a becsületes megtalálót küldje el a következő címre: Busi János, Mezőtúr, Ró- zsa Ferenc u. 16. _________________ KO NYHABÚTOR elsőrendű ki­vitelben, fizetési kedvezménnyel asztalosnál. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél.) 57 EVES asszony férjhezmenne MAv alkalmazotthoz, saját há­zam és gyümölcsösöm van. Csak kertészetet kedvelők jelentkez­zenek. Leveleket: uTiszavirág1' jeligére a kiadóba kérek; Értesítjük a Balogh Kálmán út és környéke, valamint a Sajtó utca és környéke lakosait, hogy a Balogh Kálmán utcában és a Sajtó utcában elhelyezett sze­métgyűjtő ládát május hó 22-én megszüntetjük és a szemét szál­lítását naponta pontos Időben megjelenő csengető kocsival fog­juk megoldani; ___________________ MA GUNKHOZ vennénk egy gyermektelen magányos nőt csa­ládtagnak örökbe. — K. Szabó Zsigmond, Rákóczifalva; Ady Endre U; MAGASNYOMASU permetező- gép, vörös-rézftirdő-henger, zu­hanyozóval, komplett eladó. — Szolnok, Szellő u. 18. Tel.: 16-90; OLCSON eladó egy darab 6 ló­erős vízhűtéses négyütemű ben­zinmotor. Varga Ferenc Türke- ve, Árpád u. 10. TISZ A VIDÉK A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei elnöksége es a Megyei lanacs lapja Felelős kiadó: Kálmán István Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Maltnovszkt u. 19. Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor írvvVfVVVTTVTTTTTVVTVTTVTTVVVTVVVrrVVVTVTTVVTVVVVVTVTTTVTVTTTVTTVTYTVTTVTTTTTTTTVVTTt TTTTTTTTTVVTTVTTTVTTVVVVVTTTTVTVVVVTTT7YTTTTTTTTTTVTTTTVVTTVVTVVVTVTTTTTTTTTTTTTTTVT fTTTTYTTTTV RADIÓMÚSORi 1957. május 20—26-ig: • Állandó műsorszámjk: í • x J KOSSUTH RADIO: í 1.30-8.00-ig: Zenés műsor. ; í — Közben: Hlrösszefogla- ♦ j lő. — Idöjárásjelentés. — i 2 6.00: Falurádió. 6.30: Pil- t J lanatfelvétel. — 7.00: Hl- ♦ í rek. Időjárásjelentés. — • í 7.15: Naptár. — 8.00: Mű- J j sorismertetés. 8.08: Tech- X J nikai szünet. — 10.00: Hl* í 2 rek. Lapszemle. Időjárás- | Z jeleutes. — 16.00: Hírek. 2 í Idöjárásjelentés. — 18.00: X- Hírek. Időjárásjelentés. — 2 2 19.54: Jóéjszakat, gyere- S ; kék! — 20.00: Esti kröni- ♦ í ka. időjárásjelentés. 22.00: 2 2 Hírek. Idöjárásjelentés. — 2 í 0.30: Hírek. Időjárásjelen- 2 • tés. — 0.40: Himnusz. Utá- • 2 na: Vízjelzöszolgálat. ♦ t PETŐFI RADIO: 1 6.00—8.00-ig: Reggel) zene. 2 2 Közben: 6.35: Torna. 6,55: 5- Színházak és mozik mű- j » sora. — 1.40: Falurádió. — * 2 8.00: Műsorzárás. — 14.00: } 2 Időjárás- és vlzállásjelen- i 3 tés. — 23.00: Műsorzárás. 2 Május 20. hétfő. KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny; 1— 9.00: ifjúsági műsor. 9.20: Film­zene. — 9.40: Dalok. — 10.10: Óvo­dások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Vidéki ci­gányzenekarok műsorából; 13.00: Lányok, asszonyok .;; — 14.20: Mit hallunk az Ifjúsági Rádió­ban? — 14.30: Iskolások mikro­fonja. — 14.50: A Gyermekrádió zenés műsora. — 15.30: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 15.40: Részletek Offenbach: Banditák C; operettjéből; — 16.10: Neográ- dy Magda zongorázik. — 16.40: Simon István új verseskötete. — 16.50: Magyar népdalok. — 17.15: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: A Ma­gyar Rádió tánczenekara játszik. — 18.20: ÜJ amerikai lemezek; — 18.45: Riportműsor; — 19.00: Rész­letek Verdi Othello c. operájá­ból. — 20 30: Megjött a verklis... te- 21.05: A tanító. Irta: Csehov. Rádióra átdolgozta: Székely Jú­lia. — 21.25: Operetthangverseny. — 22.20: Cseh zenei hét. Zene­kari hangverseny. — 23.45: Ver­bunkosok, magyar nóták, PETŐFI RADIO: 14.20: Kórusok. — 14.40: Zene­kari hangverseny. — 15.40: Boj- tor bácsi. Elbeszélés. — 15.55: Fú­vóshangverseny. — 16.30: Külpo­litikai kalauz. — 16.40: Részletek Mozart Don Juan c. operájából. 17.50: Földből va'n az ember. El­beszélés. — 18.00: Boszorkányok. Zenés irodalmi összeállítás. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 19.15: Béréi Má­ria és Keveházl Lajos népdalo­kat énekel. — 19.45: Tánczene. — 21.05: Művészlemezek. — 21.40: Láttuk, hallottuk..: — 22.00: Népdalok, verbunkosok. Május 21. kedd. KOSSUTH RADIO: 8.10: Tolnai és széki lakodal­mas dalok. — 8.40: Kórusok; — 9.00: Iskolások mikrofonja. — 9.20: A Gyermekrádiő műsora. — 10.10: Lányok, asszonyok ... — 10.20: Balettzene. — 11.00: If­júsági műsor. — 11.20: Ajándék- műsor; — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: író a mikrofon előtt: Som­lyó György. — 13.10: Operarész­letek. — 14.00: Szórakoztató ze­nekari muzsika. — 14.40: Fény­szóró; — 15.00: Fiatalok sakkis­kolája. — 15.10: Magyar nóták. — 16.10: Irodalmi műsor Krúdy Gyuláról. — 16.50: Indián dalok, népdalok. — 17.15: Tanácsaink életéből. — 17.30: Szív küldi szív­nek szívesen;;; — 18.10: Véle­ményt kérünk ;;; 18.30: A Szov­jet Rádió esztrádzenekara ját­szik. — 18.45: A főkönyv tanú­sága szerint. Riport. 19.00: Rész­letek Budai—Babay: Csodatükör c. operettjéből. — 19.25: A világ­irodalom humora. Elbeszélés. — 20.27: A műsort összeállította: Apáthi Imre Kossuth-díjas érde­mes művész. — 21.27: Gyermek- nevelés. — 21.40: Garai Attila zongorázik; — 22.15: Petőfi Sán­dor verseiből. — 22.35: Előadó- művészeink hangversenye. 23.35: Csillagos éj -. s: PETŐFI RADIO: 14.00: Glinka: Keringőfantázia. — 14.29: Kemény Egon: Vidám Balaton. — 14.55: Kamarazene. — 15.35: Mondák a magyar múltból. — 15.50: Nemzetközi kérdések. — 16.00: Részletek Csajkovszkij: Pique Dame c. operájából; — 16.50: Emlékezés Beöthy László­ra. — 17.00: A Kisegyüttes ját­szik. — 17.30: Rádióegyelem. — 18.00: Fúvószene. — 18.30: Cho­pin: Zongora trió. — 19.05: Az If­júsági Rádlő nyelvtanfolyama. — 19.45: Uj gyár Vácott. Riport. — 20.00: Könnyű zene Varsóból. — 20.20: Képek az 1919-es Vörös Hadsereg harcaiból. — 20.40: Kó­rusok. — 21.05: Magyar nóták. — 21.30: Május. — Részlet Karel Macha elbeszélő költeményéből. — 22.00: Tánczene. Május 22. szerda. KOSSUTH RADIO: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.80: Cseh és szlovák népdalok. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Weiner: Esz-dur vonós­négyes. — 11.00: Fél óra három­negyed ütemben. — 11.30: Ma­gyar szerzők kórusai. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asz- szonyok ..: — 13.10: Operettrész­letek. — 13.40: Emlékműsor Szini Gyula halálának 25. évforduló­jára. — 14.00: Rácz Béla szerze­ményeiből. — 14.45: Orosz nyelv­lecke az általános iskolásoknak. — 15.05: Ifjúsági világhíradó. — 15.30: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 15.45: Karamisev: Szvit. — 16.10: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 17.00: A modem tudo­mány problémái. — 17.20: Láto­gatás Lipcsében. 18.10: A Gyer­mekrádió műsora. — 18.20: Tánc­zene. — 18.45: Riportereink a Budapesti Ipari Vásár előkészü­leteiről. — 19.00: A mikrofon előtt: Szabó Miklós. — 20.30: Könnyű melódiák. — 21.06: A Kurt Elchler együttes műsorá­ból. — 21.15: Tudományos hír­adó. — 21.30: A Budapesti Kórus és a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.00: Kuruc-dalok és régi ma­gyar táncok. — 23.40: Tánczene. — 24,00: Éji zene. PETŐFI RADIO: 14.20: Elbeszélés. — 14.40: Ze­nekari hangverseny. — 15.45: Vi­déki stúdiónk Jelentkezik. 16.00: A Román Rádió esztrádzenekara játszik. — 16.30: Tiszay Magda és Simándy József operaáriákat énekel. — 16.50: A másvilágon. Elin Pelin elbeszélése. — 17.02: Ajándékhangverseny. — 18.20: Az anyajegy. Solohov novellája. — 18.50: Bolgár népdalok. 19.05: Az Ifjúsági Rádlő nyelvtanfolya­ma. 19.15: Fúvószenekarok mű­sorából. — 20.00: Kamarazene. — 21.05: Magyar nóták, csárdások. — 21.30; A Sík-Fábry-kettős éne­kel. — 21.50: Szamuely Tibor: Riadó c. könyvének ismertetése. — 22.00: Szórakoztató zenekari muzsika. Május 23. csütörtök. KOSSUTH RADIO: 8.10: Könnyű dalok és hang­szerszólók. — 8.40: Kórusok. 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: KI csak úgy játszott a legénnyel. — 10.40: Antal Lívia és Déri Pál énekek — 11.00: Ifjúsági műsor. — 11.20: Lakatos Vince és zene­kara játszik. — 12.10: Operarész­letek. — 13.00: Garda Lorca ver­sel. — 13.15: Szórakoztató hang­verseny. — 14.00: Nádas József 60 éves. Bemutatja Fodor József. 14.40: Kórusok. — 15.20: A Gyer­mekrádió rejtvényműsora. 16.10: Színes népi muzsika. — 16.55: Záhonyból jelentjük . ., Riport. — 17.10: Heti hangversenykalauz. — 18.10: Melódiák. — 18.45: Gon- dolatok a szabadságról. Előadás. — 19.00: Tánczene. — 20 27: A Rádió Világszinháza: Az élő holttest. Tolsztoj drámája. — 22.15: Cseh tánczene. Közben: Emberek között... Boldizsár Iván tollrajza*. — 22 40: A tánc­zene folytatása. — 23.40: Zene­kari hangverseny. PETŐFI RADIO: 14.20: Magyar Indulók. — 14-40: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Opera­részletek. — 16.00: A Gyermek­rádió műsora. — 16.50: Szimfó- nlkus zene. - 17.15: A magyar föld szerelmesei. Előadás. 17.30: Operett- és filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.30: Magyar nóták. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 20.00: Könnyű zene. 2105: Liszt­kórusok. — 21.30: Verbunkosok, magyar nóták. — 22.00: Cseh ope­rákból. — 22.40: Alberto Moravia elbeszélése. Május 24. péntek. KOSSUTH RADIO: 8.10: Csehszlovák szerzők ope­rettjeiből. — 8.50: Magyarországi cigánydalok. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30- Fúvószene. — 11 00: Zúg az erdő. Korolenkó el­beszélése. — 11.30: Kiinda István orgonái. — 12.10: Szimfónikus könnyű zene. — 13.00: A belter­jes gazdálkodás útián. *— 13.15: Népi zene. — 14.00: Iskolások mikrofonja. — 14 20: Operettket­tősök. — 15.00: Dallal — tánccal Galliában. — 15.40: Könnyű zene. — 16.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 16.50: Tíz pere a bírósá­gon. — 17.00: Wagner Richard. Előadás. — 18.10: A Gyermek­rádió műsora. — 18.20: Párizs és sztárjai. A Francia Rádió aján­déka. — 18.40: Az ifjúság fóruma. 19.00: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 19.32: Filmzene. — 20.30: Tánczene. — 20.45: Közve­títés az Irodalmi Színpad 1957. április 23-i Heltai Jenő-estjéről. — 21.30: Arab éjszakák. — 22.20: Cigánybáró. Operett. 23.40: Csár­dások. — 24,00: Kamarazene. PETŐFI RADIO: 14 20: A Kisegyüttes játszik. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15,40: Részletek Ernst Claudius regényéből. — 16.00: Kis fúvós­együttesek játszanak. — 16.20: If­júsági műsor. 17.00: orosz, finn és spanyol népdalok. — 17.30: A magyar Irodalom története. — 18.00: Orökszép melódiák. 19.05: Tánczene. — 20.00: Az opera min­denkié: Erkel: Bánk bán. 21.05: Berlioz leveleiből. — 21.20: Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. — 21.30: Népdalok, csárdások. — 22.00: Zenekari hangverseny. Május 25. szombat. KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: iskolások mikrofonja. 9.20: Énekóra. — 9.40: Tréfás dalok. — 10.10: Részletek Kacsóh: János vitéz c. daljátékából. — 11.00: If­júsági műsor. — 11.20: A Zene- művészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Népi ze- ne. — 13.00: Mi van a könyves­boltokban? — 13.10: Müvészleme- zek. 14.20: A Gyermekrádió mű­sora.— 14 40: Régi magyar da­lok és áriák. — 15.25: Kórusaink életéből. — 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom Időszerű kér­dései. — 16.15: Zenés hétvége. Közben: 17.00: Derűs történetek. — 17.15: A Zenés hétvége folyta­tása. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Bing Crosby, Maurice Chevalier, Honthy Hanna, Zsol­nai Hédi énekel. — 20.27: Nézz a tükörbe. Vidám műsor. — 22.15: Táncoljunk. PETŐFI RADIO: 14.20: Népek zenéje. — 15.00: Időszerű tanácsok a szobanövé­nyek barátainak. — 15.05: Zon­goraötös. — 15.25: Puccini: Tosca. Opera három felvonásban. 17.25: Beszélgetés dr. Orbán György egyetemi tanárral, — 17.45: Liszt zongoraművek. — 18.00: Könnyű zene. — 18.20: Lányok, asszonyok, — 18.40: Szentlőrinczi Marianne hegedül. — 19.05: Népi zene. — 19.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 20.00: Prágai tavasz. — Közvetítés a Smetana-teremből; — 22.00: Magyar nóták. — 22.20: Éji zene.­Május 26. vasárnap. KOSSUTH RADIO; 8.10: Múzeum-kalauz. — 8.15: Magyar népdalok és láncok. 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Tánczene. 10.30: A Gyermekrádió műsora. 11.10: Alexander Cfazman szerzői estje Moszkvából. — 12.15: A Belügy­minisztérium népi zenekara ját­szik. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szí­vesen ... — 13.40: Beszélgetés Kardos Lajos egyetem; tanárral. — 14.00: Szimfónikus zene. 15.30: Hét nap a külpolitikában. 15.45: Muzsikáló városok: Varsó és Bu­karest. — 16.45: Gyurkovics Maria énekel. — 18.00: Tánczene. 19.00; Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. — 20.10: Köznapi dolgokról. — 20.25: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházá­ból: Esperanza. Dráma három felvonásban. — 22.10: A vasárnap sportja. Totó. — 23.30: Kamara­zene. PETŐFI RADIO: 0.00: Orgonamuzslka. — 9.00: Magyar daljátékok zenéjéből. — 9.30: Ajándékmüsor a gyerme­kek kívánságára. — 10.10: Térze­ne. — 10.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.20: Zenekari hang­verseny. — 12.30: Az elbeszélés mesterei. — 13.00: Művésziemé­nek- — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.55: Népszerű opera- operetthangverseny. — 16.05: Ro­bert Burns versei és dalai. — 16.45: A Confrey Phlllips-triő mű­sorából. — 17.00: Múzsák a zene- történetben. Előadás. — 18.00: Tavaszi történet. Elbeszélés. — 18.20: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese énekkarának hangversenye. — 19.20: Magyar népdalok. — 20.03: Beethoven zongoraszonáták. — 20.50: Lám­pafénynél ;; — 21.15: Tánczene; — 22.00: Zenekari hangverseny: (A műsorváltoztatás jogát a Rádió igazgatósága fenntartja,

Next

/
Oldalképek
Tartalom