Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-01 / 101. szám
GYERMEKEKNEK Jelzőiül (folytatás.) EZUTÁN kannát, hogy un.) fel akarta emelni az olajos- megtöltse a lámpáikat. De a kanna kegyetlenül nehéz volt, nem tudta elég magasra emelni. Hogy segítsen magán? Megvan: az olaj egyik felét át- önti egy másik kannába, ás a maradékból megtölti a lámpákat. Amikor ezzel elkészült, tenyerével sorjaiban megsodorta minden egyes lámpa belét — úgy, amint Pétertől látta — és óvatosan meggyújtotta valamennyit. Tíz fekete lámpabél lángolt fel. A lángok egyre magasabbra csaptak, amíg mind a tíz lámpa vakító fénnyel égett és nagy ívben sugározta világát a tengerre. Ugyanúgy, mint más estéken. Kinn dúlt a vihar, szakadt tíz eső. Klaus kimerültén lebotorkált a lépcsőn. Nagyapó még mindig aléltan ült a karosszékben. Klaus hirtelen nagyon gyámoltalannak érezte magát. — Visszamegyek és őrködöm a lámpásoknál — mondta fennhangon, bár tudta, hogy nem hallja senki. Azután nyugodtan megfontolta, mi a teendő és máris munkához látott. Legelőbb bezárta a kaput és erős vaspánttal elreteszelte. Ezután visszament a lámpákhoz, *> megvizsgálta őket« amelyiknek lángja pislákolt, annak egy csavarással helyreigazította a belét. A vastag üveglapokat pedig —* amennyire lehetett — tisztára dörzsölte. Ijedtére hirtelen eszébe jutott, hogy a lámpákba nemsokára friss olajat kell tölteni. És az olajraktár lenn Tan a pincében! Klaus nyakába vette a lábát: lépcsőn le, lépcsőn fel! Beleizzadt, amíg három kanna olajat felcipelt a kamrából. Keserve* munka volt, de Klaus tudta, hogy el kell végeznie. A lámpáknak égni kell és világítani a tenger utasainak. LESZÁLLT AZ ÉJ és elkezdődött a hosszú, borzongató virrasztás. A lámpák fényesen égtek, de a szél egyre dühösebben tombolt: bömbölve nyargalta körül a világítótornyot és nekiuszította a tenger hullámait. Az erkélyajtó sarkig kivágódott, az eső hideg zuhannyal árasztotta el a szobát. Klaus kiment és becsukta az ajtót. Kinn korrcfckete éj volt, csak a vadul ker- getőző ta iíékparipák váltak ki a sötétségből. Éjiéi és hajnali három óra közt volt a virrasztás a legkeményebb: ilyenkor néha még Péternek is inába szállt a bátorsága. Klaus egészen dermedt volt és nagy fáradtságot érzett. Hogy ne aludjon el. azokra a történetekre gondolt, amelyeket Péter szokott neki mesélni. — Látod ott a csúf,szürke tengeri manót? Ni, hogy néz rád, még integet is! És Klaus úgy érezte, hogy a tengeri manó ott ül a toronyban, a lámpák mögött. Megdörzsölte a szemét és másfelé nézett. — „Lemennék Nagyapóhoz — gondolta, de félek, hogy akkor vissza se jövök többé. Pedig itt kell maradnom, és itt is maradok, lesz, ami lesz!” Lekuporodott a forró láng mellé és lehunyta a szemét — csak egy pillanatra, nem tovább. A vihar zúgott, az eső ömlött. ..Nem alszom, virrasztók — gondolta Klaus. — Biztos, hogy ébren vagyok. Hogy lehet az, hogy mégis álmodom? Egy nagy hajót látok, fehér vitorlákkal. Jaj. de gyö nyörű hajó!” Klaus elaludt, de rövid időre, mer csakhamar felriasztotta a falióra ütése három óra volt. Ilyenkor váltják az őrsé get. De most nem jött senki, senki se vette át Klaustól a nehéz szolgálatot. Dolgozni kellett tovább. Friss olajat tölteni a lámpákba. Az ablakokat belepte a pára, mert benn hőség volt, kinn meg hideg. Végre mégis lement Klaus, hogy megnézze, tulajdonképpen mit csinál Nagyapó. ÁZ ÖREG NIELS még mindig aludt arca egészen fakó volt, tőle ugyan nem remélhetett Klaus segítséget. Visszabotorkál a sötét csigalépcsőn. Fenn vakító íénnye égtek a lámpák — az ő lámpái, ma egyes- egyedül az övéi! Erős fényük hatalmas sugárban világítja meg a tengert. És a hajósok a ködös éjszaka sötétségén át is látják a tündöklő fényt. Lassan, keservesen morzsolódtak az éjszakai órák. De egyszer reggel lett mégis Akkorra már csöndesedett a vihar és az eső hirtelen elállt. A hajnal derengve szűrődött be a nappaliszoba ablakán, felébresztette Nielst. Az öreg nyomban szólon- gatni kezdte a kis Klaust. Hogy mi minden történt a viharos éjszakára következő napon, arra Klaus sose tudott később világosan emlékezni. Hogy is tudott volna, mikor olyan fáradt volt hogy csak aludni kívánt. Hagyták is: nyugodtan alhatott, mert reggel megjött Péter és magával hozta egy társát, aki attól fogva vele együtt segítetl Nagyapónak. A lámpákat — az ő lámpáit —• Klaus még maga oltotta el reggel úgy, amint kellett. De azután elnyomta a fáradtság és hosszú, mély álomba merült. Csak estére ébredt fel, amikor már újra eljött az alvás ideje. HARMADNAP reggelre nyoma se volt már a viharnak: az ég derülten nézett le a tengerre. A világítótorony lakói egy idegent pillantottak meg a kapuban. Mert első pillantásra idegennek nézték a kék tengerészruhába öltözött nagy szál embert. De a következő pillanatban ráismertek: Klaus apja volt, a vitorláshajó kormányosa. A messzi útról jött hajós ott ült most Nagyapó ágyánál, ölében a kis Klausszal. — Nehéz éjszaka volt — mondta —, még a mi hajónk is már-már eltévedt a ködben. És ha nem világít nekünk a ti fényjeletek, bizony rossz végünk lehetett volna — de meg sok más hajónak is, amely az Elba felé tartott. Nagyapó fölegyenesedett. — A fényjeleket a te fiad gyújtotta — mondta büszkén. — Ö vigyázott rájuk, ő virrasztóit mellettük egész éjjel. A kormányos széles tenyerével végig- símított Klaus kurtára nyírt, szőke haján. —• Te voltál, kisfiam? Igazi tengerészfiú vagy! És tudd meg: ha te nem világítasz nekem, csődöt mond a tudományom, s hiába ülök a kormány mellett, nálad nélkül nem boldogulok. A világítótorony szobájának ablakán beragyogott a szelíd őszi napfény. Vége. NAGYOK Mikszáth Kálmán (1947— 1910) nagy magyar regényírói maga írta meg ezt a gyermekkori élményét. Harmadik gimnazista Ms-* diák volt, amikor egyszer magyar tanáruk Mátyás király gömöri látogatásáról Íratott házifeladatot. Mikszáth akkor még egy becsületes levelet sem tudott megfogalmazni, s így nem kis szorongással gondolt a dolgozatra. Utolsóelőtti napon egy kis könyv került véletlenül e kezébe. A könyvben formás kis elbeszélést talált Mátyás király gömöri látogatásáról; — Nosza gyorsan nekiült és lemásolta a történetet; Amikor a tanár felszólította, szívdobogva olvasta fel az elbeszélést,, Szeremley professzor kétkedve hallgatta a jólsikerült dolgozatot, Aztán gyanakodva megkérdezte: — Segített valaki? A kisdiák irulva-pirulva hebegte; hogy házigazdája, Dobos bácsi segített egy ke- j.'eset. — Jól van öcsém — mondta a professzor. — Dobos bá10 y. i8&7, május 1; kicsi korukban c»i derék hentesmester, nyilván a fogalmazáshoz is ért. Hanem azt mondom neked —1 és itt « tanár úr felemelte a hangját, — hogy ezentúl ennél rosszabb munkát ne merj hozni, mert meggyűlik velem a bajod! Dobos bácsi keze meglássák minden dolgozatodon! Mikszáth jól tudta, hogy kosztadójára, a becsületes hentesmesterre nem számíthat, magának kell megbirkóznia minden feladattal. Félelmében) hogy 8 tanár úr rájön hazugságára, elhatározta, hogy művelődni fog, Nekilátott az olvasásnak, falta a könyveket, válogatás nélkül. A következő dolgozatot úgy teletűzdelte szóvirágokkal, hogy a professzor csak a fejét csóválta és mosolygott. é= Nagy képzelőtehetség lakozik a te Dobos bácsidban! No, mindegy, megbocsátom neki, hogy alkalmasint megint segített. A megszégyenítéstől való félelem megedzette a buzgó kisdiák lankadó türelmét és megkettőzte szorgalmát. Egy év alatt tisztult is az ízlése. A záróünnepélyen már saját szép verőét olvasta fék Májusfa Irta-. Havasi Teréz Álmodik » gyöngyvirág Zöld kerítés mellett. Azt álmodja: reggel lesz, S nyújtózik is egyet. Hajnaltündér odaszáll Tükrös szárnya rebben: Itt a hajnal, harmatos, Nyisd ki szemed, eseppem! Sárgarigó füttye kél, Hajlik a fa ága. Ml pirosllk, mi virít Zsuzsi udvarába? Rügyes ágon pántlikák. Piros, fehér csokrok Piros ünnep a világ, Táncra Zsuzsi, hopp, hopp! ISMERED-E? Melyik állaton látható: pata bóbita sörény taraj pikkely agyar ormány fullánk? (Következő számunkban közöljük április 25-i, május 1-i rejtvények megfejtését és • nyertesek aewéfcj 88 perc alatt Élei ax űrhajón (7.) AMI A MINDENNAPI életet illeti, — ha az ember megszokja a súlytalanságot és még egy-két apróságot, — alapjában véve igen szabályos. Moszkvai idő szerint minden nap hét órakor ébresztettek bennünket, függetlenül attól, hogy a világ mely táján jártunk és éjszaka volt-e vagy nappal. Fülkéinkben nem voltak ágyak, alvás idején lefeküdtünk a levegőben s mindössze egy kis háló óvott bennünket attól, hogy el ne ússzunk. Ez a kis háló jelképezte az ágyat. Mondhatom, a levegő igen kiváló és rugalmas fekvőhely, nem töri össze az ember csontjait. Takarót itt nem lehet használni, mert egy mozdulat és már méterekre van tőlünk, ezért hálózsákban aludtunk. Nehéz megszokni azt, hogy itt nem folyhat friss vízsugár a vízvezetékből. Mosakodni is csak úgy lehet, hogy nedves törülközővel dörzsöljük le magunkat. Ám folyadékot mégis csak kell felvennünk, hiszen rözismert, hogy a szervezetien milyen nagy mennyiségű a víz — s az is, hogy a szervezet állandóan veszít a víz- artalmából. Ami a vízellátást lleti, azt nagyon szellemesen ildották meg. Van olyan szerkezet, amely a levegőből és a conyhai hulladékból kivonja a vizet, s így van italunk. Reggeli után, akárcsak odahaza, dolgozni kezdünk. Este összejövünk a társalgóban, ihol a talpazathoz erősített könnyű székeken ülve rádiót íallgatunk, olvasunk, beszélgetünk. Arról már írtam egyet- mást, hogy mit csinálnak itt a kutatók, a tudósok. Arról azonban még nem beszéltem, hogy a tudományos tevékenység mellett állandó munka, építés folyik, az űrhajó egyre nő, alakját is változtatja, a szükségletnek megfelelően Pillanatnyilag az „IS 200” hosszúkás alakú és 164 méter íosszú. A fő részét jelen pil- anatban .113 összecsavarozott üzemanyagtartály képezi, amelyeket az Ideért rakétákból nyertek. A 8 méter hosz- zú üzemanyagtartályok olyanok belülről, mint a kis vasúti kocsik, a 12 méter hosz- szú üres oxigéntartályok pe- lig nagyobb fülkéket képeznek. Mindkét fajtának 4 mé- er az átmérője. Amint látjuk ehát, az ideérkező rakétákból különböző szobák és ka- >inok lesznek. Az egész testet vékony és erős acélháló ogja be. Az űrhajó elülső és látulsó tetőrésze a szállítórakétáknak és Földre visszaérő siklórepülőknek a kikö- ője. Az alanti cikket a Kossuth Könyvkiadó legutóbb megjelent ^Univerzum' • sorozatából vettük át. — Riport 1968-ban fgy tehát ahogy na-1 sanak, hanem inkább száz év- gyobbodik és átalakul az űrhajó, nemcsak a belsejében, hanem a külsején is munka a t öld körül folyik, kint a világűrben. Az űrhajósok természetesen, amikor kimennek az „IS 200” belsejéből, különleges öltönyt vesznek fel, amely hasonlít a búvárruhához. Ez az öltözék földi körülmények között meglehetősen nehéz lehet, itt azonban, mivel súlytalanok vagyunk, nem érezzük. A TETŐRE való kijutáskor nagyon ügyelni kell arra, hogy feleslegesen ne menjen levegő veszendőbe. Ahhoz, hogy kijussunk a tetőre, előbb keresztül kell mennünk egy légzsilipen, amelyet a külső ajtók légmentesen zárnak és ha onnan is kiértünk, a zsilipből a levegőt beszivaty- tyúzzák a hajó belsejébe. Fantasztikus és csodálatos látvány, hogy a munkások az űrhajó tetején milyen biztos mozdulatokkal dolgoznak s milyen nyugodtan mozognak. Most igazán javukra szolgál, vei ezelőtti útleírásokat. V issxaieriink a frötríre Ismét vasárnap van, szeptember 29-e. Magnyitogorszk és Szverdlovszk van alattunk. Egy hét alatt 114-szer repültük körül a Földet, 114-szer voltunk az Északi és a Déli Sark fölött. 228-szor mentünk át az Egyenlítőn, s mindig másutt. Láttunk mindent, tengert és óceánt, tavakat és szigeteket, síkságokat és óriási he’gyelcet. Most, hogy visszatérek a Földre, elgondolom, mégis csak eseménydús volt az elmúlt hetem. Sok mindent tanultam és tudom, hogy még mindig csak elenyésző részét értem annak, amin az űrhajó tudósai dolgoznak. Elbúcsúzom mindenkitől, bepakoljuk a postát és a légzsilipeken keresztül kimegyek a tetőre. Nem kell búvárruhába öltöznöm, mert úgy, mint érkezéskor, most induláskor is légEgy korábbi szovjet űrállomás terve. hogy az űrhajóépítés egész folyamatát a Földön már igen sokszor végigpróbálták és ezek alatt a próbák alatt egészen az itteni életkörülmények szerint éltek. Jól szervezett, nyugodt és békés idefönt a mindennapi élet. Hiába, száz évvel ezelőtt több izgalmat jelentett Moszkvából a Krímbe eljutni, mint most az, hogy naponta tizenhétszer körülrepüljük a földet. Akik izgalmas útleírásokat várnak, nagy viszontagságokat és váratlan baleseteket, azok bizony ne a huszadik századi űrhajóról olvasmentesen Hozzáerősitettük utasfülkénket a tetőhöz. Siklórepülő visz bennünket haza, olyan, amelyet rakéta indít és űrrepülésre épült. Halljuk, hogy felsivít az inditó- rakéta és körülbelül két másodperc múlva ismét érezzük a testsúlyunkat. Most már megszűnt a rakéta hajtóereje. Az „IS 200” lassan eltávolodik tőlünk és mi egyre inkább közeledünk a Föld felszíne felé. Negyvenöt perc múlva már fele úton vagyunk a Föld felszínétől. Száz kilométeres magasságban repülünk és 5 óra 5 perc elmúltával megérkezünk Moszkvába. Vége. A szolnoki rádióklubban A Magyar Szabadságharcos Szövetség Szolnok megyei rádióklubjának a tagjai eddig már 250 állammal találtak kapcsolatot rádiókészülékükö n keresztül. — A nemzetközi rádióamatőr-versenyeken eddig még mindig jó eredménnyel szerepeltek. — Képünkön Szőke István rádióamatőr a Gépipari Technikum tanulója a készülék előtt beszélgetés közben, * * k i k
