Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-01 / 101. szám
ff Április utolsó napjaiban a törökszentmiklósi városi tanács nagytermében a város festőművészei, szobrász és népművészek megrendezték ebben az évben az első tavaszi képzőművészeti kiállítást. A látogatók szívesen elidőztek R. Tóth Péter festményei előtt, de hasonlóan sok nézőj e volt dr. Marton József szobrainak, a kulturház népművészeti szakköre által készített csipkéknek, szőnyegeknek, valamint a festett textíliáknak. Képünk a kiállítás egyik részletét mutatja be. R. Tóth Péter festményeivel. Képzőművészeti kiállítás Törökszentmiklósim l!l j külföldi KILÁTÓ irodalmi művek | Az események rohanása a múlt év ősze óta kissé eltakarták előlünk a külföldi irodalom képét, új alkotásait, éppen ezért helyes, ha beszámolunk arról is, hogy azóta milyen új művek jelentek meg szomszédainknál, a távolibb keleten, vagy nyugaton. Persze egy-egy kiragadott példa, egy-egy mű nem adhat számot az illető ország irodalmáról, azonban a példákat, a műveket összevetve viszonylagos tiszta képet alkothatunk maguknak a külföldi irodalom fejlődéséről. Most sem törekszünk megközelítőleg sem teljességre, hiszen az a szándékunk, hogy e lapokon minden alkalommal beszámolunk majd egy-egy külföldi író új és jelentős művéről. Az érintett művek egy része már megjelent 'magyar nyelven, más része pedig fordítók kezében van. LEONHARD FRANK, a német kritikai realizmus nagy írógenerációjához tartozik. 1955-ben kapta meg a Német Demokratikus Köztársaság Díj-át. Újabb művei közül a Jézus tanítványai című a legjelentősebb. E művével tulajdonképpen folytatja azt a nagy regényciklust, amelyben az első világháború és az azt követő évtized kispolgári életének rajzát, a háború előtti szegény gyermekek sorsának kilátástalan alakulását mutatja be. Uj regénye középpontjában is serdülőkorú fiatalok állnak, akik a háború után, városok romjai között titkos társaságot szerveznek s — Megalakult a József Attila Kór előkészítő bizottsága. Tervbevették május hónapban egy értelmiségi ankét megtartását. A József Attila Kör előkészítő bizottsága és Irodalmi oldalunk szerkesztő .................. ős keresztényeknek tekintik magukat. Ezek a fiatalok már sokat tanultak, tapasztaltak, s nem süllyednek el a kisvárosi élet fertőjében — mint az előző regények hősei — hanem világos célkitűzésekkel indulnak az életbe. Az igazság érvényrejuttatóinak tekintik magunkat, s megdézsmálják a háborún és a kiömlött véren szerzett vagyonokat. A szerzeményeket nem tartják meg magúiknak, nem spekulálnak vele, hanem kiosztják a szegények között. Minden erejükkel, még életük árán is küzdenek az újjáéledő barbárság ellen, míg végül belátják, hogy ilyen módon, ilyen eszközökkel nem érhetnek célt. s csatlakoznak egy szocialista ifjúsági szervezethez, DOBRICA CSOSZICS: TÁVOL A NAP. (Belgrád, 1951.) A jugoszlávok e nagysikerű partizánregény megjelenésétől számítják az új jugoszláv regényirodalom kialakulását és fejlődését. Ez a mű azért olyan jelentős, mert messze kiemelkedik a hasonló témájú regények szürkesége közül azzal, hogy nemcsak a legnagyobb erőfeszítéseket, szenvedéseket és megpróbáltatásokat követelő partizánéletet írja le, hanem szépítés nélkül bemutatja hősei vívódásait, azokat a lelki konfliktusokat, melyeken ezek átesnek, amíg megedződnek és szocialista emberré válnak. Dobrica Csoszics azért tud ilyen merészen őszinte, szenvedélyes valóságkutató lenni, mert maga is végigküzdötte a híreink b:zottsága célul tűzte ki megyénk irodalmárainak összefogását és segítését. * — Május közepén Szolnokon irodalmi ankétot tartunk. — Megtárgyaljuk mepartizánháborút. Itt szerezte; azokat az élményeket, ame-; lyeket regényében feldolgo-j zott. A regény megjelenései után röviddel szlovén, ma-; gyár, olasz, makedón és albán J nyelven is megjelent, s azóta; már a Szovjetunióban is ki-; adták. ; VXINÖ LINNA: AZ ISME-; RETLEN KATONA. (Helsin-; ki, 1955.) Ez a mű tulajdon-; képpen nem is regény, inkább; emlékiratszerű írás. Mégis j olyan remekül sikerült rajzaj egy szakasz harcának a há-J ború kitörésétől a befejezésig, j hogy egyik oldalon, a közön- J ség részéről viharos egyetér-J téssel, a másik oldalon, a hi- J vatalos fórumok részéről pe- J dig elítéléssel találkozott. J Nagy siker tehát a könyv és J a vitát eldöntöttnek kell te- J kinteni. Egymásután jelent-3 keztek az olvasók soraiból ta-* nuk, akik bizonyították az* írás hitelességét. Az Ismeret-* len Katona elsősorban az im-* perialista háború elleni haté-* rozott állásfoglalás. Megdob-* bentően és egyben hitelesen,* a tények erejével bizonyítja* a regény, hogy milyen hiába-* való, milyen felesleges egy-* egy rengeteg áldozattal járój hódítás, könnyelműen elhatá-J rozott támadás. ■ * •4 Annyit még el kell monda- 3 ni röviden, hogy a regény* írója a tamperei szövőgyár 2 egyik gépésze, akinek ez a 3 második megjelent műve. Az 3 író ma is a gyárban dolgozik * Regénye élményeit a háború 3 alatt, mint frontkatona sze-3 rezte. Ezért olyan hiteles ésjj merész az igazság felfedésé-3 ben. J — vida — * I 4 M 3 3 gyénk irodalmi helyzetét és* meghatározzuk ezzel kapcso-3 latos feladatainkat. * sfc 4 3 — A szerkesztő bizottság 3 várja a megve íróinak je- 3 lentkezését írásaikkal és je-3 fi következő számunk tartalmából: A kerek asztal mellett Dr. LÉVAI KÁROLY, a Megyei Kórház igazgató főorvosa (Irodalmi riport). ,A művésztclep életéből. Novella, versek. Híreink, tájékoztatásaink. Munkás Hang. Bontakozó Szárnyak Nógrády Róbert: a „Kispolgárok” három alakjának szín- rcvitele. Simon István: Himnusz az értelemhez c. filozófiai költeményének értékelése. (Vida Béla.) ientkezésüket a Megyei Iro-* dalmi Ankétra is. (Olvasható 3 név és pontos cím feltűnt«té- * sét kérjük. Címünk: Tiszavi-J dék Szerkesztősége, Szolnok, 3 Irodaház). * * * Előzetes értesülésünk 1 szerint rövidesen sor kerül 1 egy megyei irodalmi pályázat i meghirdetésére, az ősszel el- j maradt, pályázat helyett, * Fórt PÁL; Részlet az j Történik 1943-kan e. dráma II. felvonásából ÁLDOZAT Ezeket a részleteket azoknak ajánlom, akik keresik helyüket a társadalomban. ZOLTÁN (a levelet nézi, aztán leül és az emlékalbumban lapozgat). ISTVÁN (belép, megáll Zoltán előtt): Emlékezik? ZOLTÁN: Nézegetem a képeket. Azokat, amelyeken Beával együtt vagyunk. Nézze: a párizsi Notre Dame. Látja... itt ülünk Beával. ISTVÁN (Zoltán háta mögé áll, nézi a képeket): a háttérben viskók, sovány, ráncos arcok. ZOLTÁN: Nem látom. ISTVÁN: Pedig ott van. C6ak mélyen kell nézni. Azt a nagy épületet halványan látom, A külvárost élesen. ZOLTÁN (tovább lapoz): Az Alpok,, Fenséges táj — pazar levegő. Milyen boldog volt Bea. Felfrissültünk. ISTVÁN: A gyárkémények füstje nem olyan egészséges. Könnyen tüdőbajt kap az ember. ZOLTÁN (újabb képnél): Velence .;. A Dodge palota... Szökővizek ... lagúnák ... és a csónakos éneke. Lengeti Bea haját a szél. Felenged az ember. ISTVÁN: Poros utak... sár... petróleumlámpa . .. maszatos-pendelyes gyerekek ... Becsukódik az ember. ZOLTÁN: Bécs... A Burg... Andre Strasse... Itt sétáltunk. Elérzéke- nyiil, aki ott jár. ISTVÁN: A gyár... Váczi üt..; Megke- ményszik ak. ott él. ZOLTÁN: Budapest... Gellért-fürdő..: Mennyi-mennyi emlék. Oly kicsi ezek mellett az ember. ISTVÁN: Budapest... Mária Valéria- telep ... Mennyi-mennyi valóság. Megnő ezekben, az ember! ZOLTÁN (felnéz, komolyan): Két világban élnénk? ISTVÁN: Egy világ van, csak ezen sokfajta kép. Egyik ezt látja, a másik azt. ZOLTÁN: Maga csalt a sötétet látja. ISTVÁN: Látom a fényeset is és épp ezért ilyen komor a sötét. Egyesek azonban csak a tündöklőt látják, hogy azt elelérhessék. Pedig valamikor emitt éltek. Maga is emitt élt. De felejteni akarnak. Elhessegetik a múltat és a másik felé törnek. Feltörnek, hogy elfeledtessék másokkal is. hogy honnan indultak el. ZOLTÁN: Egyesek felejteni akarnak .: Fel akarnak törni. Nincs más út, mint hasonlóvá lenni. ISTVÁN: Kihez... Mihez? ZOLTÁN: Akikhez el akarnak jutni. ISTVÁN: Lássa, feltornásszák magukat. Mennyi erővel és kitartással. Aztán ott is magukra maradnak, mert felhős — fáradt lett az arcuk ebben a nagy küszködésben, — nem olyan, mint az övék. Felismerik — elkülönítik — ellökik maguktól. Nem fogadják be. ZOLTÁN: Igj' van. így látom én is;-.. El- hiszi-e, hogy nem tölt be a törekvés, hogy hozzájuk eljussak? ISTVÁN: Nem? \ZOLTÁN: Nem. A napok telnek-mülnak rajtam, de nem érzem a magaménak. Hamis csillogás az élet. Délibáb. (Kis szünet.) Bocsánat — őszinte voltam. ISTVÁN: Az igaz ember — mindig őszinte, ZOLTÁN: Most megvet, úgy-e, hogy úgy elmerengtem az emlékek között? ISTVÁN: Nem. Szívesen előhozzuk azt. ami szép volt. ZOLTÁN: Szeretem Beát. Vele voltam — legalább a képeken. Szívesen emlékezem rá Most távol van. Nem tudnék máshogy vele lenni, csak az emlé- keiveL ISTVÁN: Ha az ember azzal is akar maradni, akit szeret — akkor előre is néz. ZOLTÁN: Szeretnék előre látni. Szeretném megoldani az életünket. Szeretném Beát magaménak, mert — szeretem. De — hogyan? Nem tudom. ISTVÁN: Ilyenkor az ember becsukja az albumot: így! Az ablakhoz 'cp- így' Kinéz és szemével, de leikével is fényképez. Mit lát? Lót-fut a sok ember.. • Kévésén finom öltöny, gyapjúkabát... Sokon — vacak, csak épp, hogy ne fázzon. Kevés — autóban ül, a soknak még villamosra is alig jut pénz..; Nézze, milyen vidám ott az a kisasz- szony. igen — az a szürkekalapos. .. Igen-igen: az az! ...S nézze, milyen borúsak — sötétek a többi arcok. Ott — egy nagy ház. Valakié. Benne vagy száz lakó. Ott laknák — fizetnek érte: Ni, ott egy kis cégtáblát lóbál a szél..i Mi van ráírva? „Molnár Pál úriszabó.” Úri! Urak tetűje, akit akkor fricskáz- nak le, amikor kellemetlenné válik. Tűzdel, tűzöget a kis öreg..; ujjal közt a tű,, befűzve a cérna. Fércei és közben maga se tudja, hogy ő is csak egy férc. Nézze: ott jön ki a műhelyajtón; Alázatos vagy büszke? Egyszer ilyen, másszor olyan. Aszerint, hogy kivel beszél. ZOLTÁN: Újra emlékezem... Most másképp. A cégtáblát látom: Zoltai cipész. Az apán. Ez más világ. ISTVÁN (eljön az ablaktól, Zoltán is): Ugyanaz a világ. C6ak most azt mondja, amit érez. Visszafordul'. Ha nyitottabb szemmel nézne, mást is láthatna. Bennünket. Csak — bennünket még sokan nem vesznek észre. ZOLTÁN: Ott még sötétebb a kép. ISTVÁN: De világosodik. Azt mondja: sötétebb nálunk a kép? Igaza van... A maguké — „a kis öregeké” — egy árnyalattal világosabb. De azért a sötéthez vannak közelebb. (Kis szünet.) Azt kérdezte, hogyan tudná megoldani az életüket? Ha egyszerű marad. Bea is őszinte. Egyszerű. Ilyen legyen! Résvlet a III. felvonásból BEA (kintről, végtelen fájdalommal): Apám!... mit tettél, apám?! (István támogatásában belép, mögöttük a háttérben a házvezetőnő, akin még rajta van az útikendő. A házvezetőnő gyors léptekkel a színen át a másik ajtón kimegy. Bea kezében szorongatja az apjának átadott, most már üres méregdobozt.) ... Meghalt... Itt hagyott ... (Nézi a dobozt.) Nem neked szántam! Nem neked! (Sir, aztán határozott elszántsággal.) Meg akarok halni! Nem akarok élni! (Ki akarja szabadítani magát István kezeiből.) ISTVÁN (erősen fogja Bea kezét, rázza, maga felé fordítja Beát): Meghalni? Az könnyű. Élni kell! Élni! Csak másképp. Harcolni kell! Egy jdbb világért. Meg kell küzdeni a boldogulásunkért. (Beát otthagyja, csengőhöz lép, csenget.) HÁZVEZETŐNŐ (be); Csengettek: tessék. ISTVÁN: Otthon találta? HÁZVEZETŐNŐ: Már itt is van. Vár. ISTVÁN: Mondja meg neki, hogy valakinek szüksége van rá Nagy szüksége. HÁZVEZETŐNŐ: Annyi év alatt az első okos intézkedés ebben a házban. (Kifelé megy, magában.) így... így bizony. (Ki.) ZOLTÁN (bejön, nem szól, Beához lép, az ráhajtja vállára a fejét és nagyon sír. Átöleli Zoltánt, kezében az összegyűrt doboz. Leejti. Merően nézi. Sírása később elhalkul): Világos minden. Szégyellem, hogy eddig sötétben éltem. ISTVÁN: Szégyenli? — Milliók élnek még sötétben. Nem látnak. Sötétben nehéz látni. De látni fognak. Van már világosság. Gyengeíényíí még, de világít. Látja, maga már lát is; így fognak a többiek i6. Nincs mit szé- gyelnie. Akikor — mind szégyenkezhetnénk. Ehelyett inkább — dolgozzunk. ZOLTÁN: Elbuktak... ISTVÁN: Emlékszik? Mondtam én magának valamit. Nem Is olyan régen: tegnap. Azóta sok minden történt. Mindez csak megerősíti. Elmondom még- egyszer, hogy ne felejtse el: ez a család szétesett. Borzalmas vége lett. A család mindig a társadalom mása. Ennek is szét kell esnie, ennek is ilyen vége lesz. Nekünk kell tenni — sokat, nagyon sokat, hogy más legyen. — Én megyek, a legjobbakat. ZOLTÁN: Köszönök mindent. ISTVÁN: Az apám is ilyen „köszönő” ember volt; Ide is mindig köszönni járt. Köszönte, hogy az anyám még él, most már nem éh Emberségért nem jár köszönet (Komolyan.) Anyám halott. Apám mellette sír. Én itt vagyak. Szemrehányást fog tenni. (Lassan, elgondolkozva.) Pedig fáj. Nagyon fáj. Őszintén és csendben szerettem az anyámat Szívemből gyászolom. — És még mindig itt vagyok. Igen — itt élőkről volt szó. Magukon még leheted és kellett segíteni. Most megyek és én is siratom az anyámat. (Kezet fog mindenkivel, szó nélkül indul. Az ajtóból még visszaszól meggondoltan, sökat- mondóan.) Kérem, gondolkozzanak azon, amit mondtam. (El.) (Zoltán és Bea utána néznek és ők is kifelé indulnak. Házvezetőnő közben bejön, kinyitja az ablakot: friss levegő tódul a szobába. A függöny vitorlává feszül a be- áramló friss levegőtől.) — Függöny gyorsan le,