Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-28 / 123. szám

f VI LAO ERŐ LET ARJAI EGYESÜLJETEK! A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 123. szám. ARA: 50 FILLÉR. 1957. május 28. kedd, Nagy jelentőségű magyar * szovjet tárgyalások Budapesten A. A. Gromiko és G. K. Zsukov fővárosunkban A Magyar Népköztársaság kormányával az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok jogi helyze­tének meghatározása tárgyá­ban kötendő egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások foly­tatása és az egyezmény alá­írása cél iából hétfőn Buda­pestre érkezett. A. A. Gro- mlko, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külügyminisztere és G. K. Zsukov, a Szovjetunió mar- sallja, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége honvédelmi minisztere. A Ferihegyi repülőtéren a Szovjetunió kormánydelegá­ciójának fogadására megje­lentek: Horváth Imre kül­ügyminiszter, Révész Géza honvédelmi miniszter, dr. Münnich Ferenc, a Minisz­tertanács első elnökhelyet­tese, Marosán György állam- miniszter, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Biszku Bála belügyminiszter, Csa- ■torday Károly, a külűgymi­nisatértum protokol osztályá­nak vezetője, a külügymi­nisztérium és a honvédelmi minisztérium felelős munka­társai, a Magyar Néphadse­reg tábornokai és tisztjei, valamint a budapesti dolgo­zók képviselői A kormánydelegáció foga­dására úgyszintén megjelent 3. I, Gromov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete, a szovjet delegáció korábban Budapestre érkezett tagjai, A. 1. Antonov hadseregtá­bornok, I. K. Zamcsevszkij a Szovjetunió külügyminisz­tériuma ötödik európai osz­tályának vezetője, A. N. Nyi- kolájev, a Szovjetunió kül­ügyminisztériuma jogi 1 és szerződési osztályának he­lyettes vezetője, K. N. Novi­kov, ügyész-ezredes, a leg- főb katonai ügyész helyet­tese. valamint a szovjet nagykövetség felelős munka­társai. G. K. Zsukov Révész Gézénél G. K. Zsukov marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere hétfőn délelőtt láto­gatást tett Réyész Géza altá- bornagynál, a Magyar Nép­köztársaság honvédelmi mi­niszterénél. G. K. Zsukovot A. I Anto­nov hadseregtábornok kisérte. (MTI). A. A. Grotniko látogatása Horváth Imrénél A. A. Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere hétfőn délelőtt látogatást tett Hor­váth Imrénél, a Magyar Nép- köztársaság külügyminiszte­rénél. A. A. Gromikot E. I. Gromov, a Szovjetunió rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete és I. K. Zam- csevszklj, a Szovjetunió kül­ügyminisztériuma V; európai osztályának vezetője kísérte.) (MTI.) Megkezdődtek a magyar és a szovjet kormányküldöttségek tárgyalásai* Hétfőn délután négy óra után néhány perccel az or­szágház épületében, a kor­mány tanácstermében meg­kezdődtek a tárgyalások a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormányküldött­sége között; A tárgyalások megkezdése előtt a sajtó, a rádió, a film­híradó, a magyar és külföldi munkatársai megismerhették a tárgyalások színhelyét; A parlament dunaparti szárnyá­ban levő tágas teremben fog­laltak helyet a kormány kül­döttségek tagjai; A tárgyalási asztal egyik oldalán A. A. Gro­mifco és G. K, Zsukov vezeté­sével a szovjet delegátusok a másik oldalon — élükön Horváth Imrével és Révész Gézával — a magyar küldött­ségek tagjai; A tárgyalóterem asztalát a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság zász- laival díszítették. A kormány- küldöttségek a film és fotó­riporterek „pergőtüzében’* mosolyogva beszélgettek né­hány percig, majd megkez­dődtek a tárgyalások. (MTI); (Legközelebbi lapszámunk­ban ismertet jük a tárgyalások eredményét.) MODERN VENTILLÁTOROKAT ,..készít H. Tóth István a karcagi Általános Szerelő és Gépjavító KTSZ „hajós" részlegének a szerelője. A ventillátorok egyelőre még külföldi hajókra készülnek; c{iaM seregszemléje így ünnepeltünk Az építők napján Dobi István és Kádár János fogadta A. A. Gromikot és G. K. Zsukovot A Magyar Távirati Iroda jelenti: Hétfőn délben Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács elnöke és Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke fogadta A. A. Gromikot, a Szovjetunió külügyminiszterét és G. K. Zsukovot, a Szovjetunió marsallját, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét. A szívélyes és baráti légkörben lefolytatott beszélgetésen ma­gyar részről részt vett dr. Münnich Ferenc, a Minisz­tertanács elnökének első he­lyettese, Apró Antal, a Mi­nisztertanács elnökének he­lyettese, Marosán György ál­lamminiszter, Horváth Imre külügyminiszter, Révész Gé' za honvédelmi miniszter és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára. Szovjet rész­ről jelen voltak J. I. Gromov, a Szovjetunió budapesti rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete, A. I. Antonov, hadseregtábornok, I. K. Zam­csevszkij, a Szovjetunió kül­ügyminisztériuma V. európai osztályának vezetője, A. N, Nyikolajev, a külügyminisz­térium jogi és szerződési osz­tályának helyettes vezetője és K. N. Novikov, ügyész­ezredes. a legfőbb katonai ügyész helyettese. Protestáns egyházi vezetők tiltakozása a tömegpusztító fegyverek alkalmazása elten „A magyarországi evangé­likus egyházak püspökei, teo­lógiai tanárai, esperesei, lel­készei és világi vezetői fel­emeljük szavunkat az atom­fegyverekkel való kísérlete­zés és minden tömegpusztító fegyver alkalmazása ellen, s egyben az egyházi szolgálat eszközeivel továbbra is támo­gatjuk a Béke Világtanács­nak az emberiség megóvásá­ra irányuló erőfeszítéseit. Ké­rő szóval fordulunk a nagy­hatalmakhoz, amelyek a vi­lág sorsáért Isten előtt fele­lősek: tegyenek meg minden tőlük telhetőt a világméretű pusztulás elkerülésére."* Látva az atomveszély egy­re gyorsuló növekedését, — szükségesnek tartjuk, hogy ellene a védekezés minden erővel fokozódjék; (MTI), A magyarországi protes­táns egyházak vezetői és teo­lógiai tanárai a tömegpusztí­tó fegyverek alkalmazása el­leni tiltakozás jegyében kö­zös békeülést, tartottak a Budapesti Református Teoló­giai Akadémia dísztermében. A megjeleni* Turóczy Zoltán evangélikus püspök és Far­kas Etek református püspök- helyettes megnyitója után előadást hallgattak meg az atomenergiáról, valamint az atom- és hidrogénfegyverek pusztító hatásáról. A békeülés részvevői a leg­határozottabban állást foglal­tak a tömegpusztító fegyve­rek alkalmazása ellen, s el­határozták, hogy a nagyha­talmak kormányaihoz és az Egyesült Nemzetek Szerveze­téhez az alabbi nyilatkozatot juttatják el: M eg kell hagyni, az idén ugyancsak igaza lett a magyar időjós kalendárium­nak. Orbán úgy elfújta a ta vaszt, hogy vasárnapra már csak egy kis felhőt, meg egy kis esőt kellett hozni Fülöp- nek az emberek teljes bosz- szúságára. Azért az ünnep csak ün­nep maradt és a délelőtti órákban már megtelt az épí­tők majálisának színhelye, a Vidám Park, meg a Móricz- liget sátorral, színpaddal be­épített része. Ide vonultak fel az építőmunkások — át a városon — már kora dél­előtt. Később, ahogy a széltől védett tisztásra betűzött a nap — s véget ért a gyerekek seregszemléje is — megér­keztek az asszonyok — a még mindig jelmezes serdülő lánykáikkal, rablónak öltö­zött fiúcskákkal s sokan el­hozták még a karonülő leg- ifjabbat is. Olyan tarka képet öltött ettől a vén liget, amilyet még tálán soha — s percröl-perc- re emelkedett a hangulat is. Persze, nagyrészt a vasutas fúvószenekar érdeme ez a néhány órás napfényen kí­vül, ami igen felmelengette az embereket az egész dél­előtti csípős hideg szél után. Rövidesen megérkeztek az elemózsia szállító leocsik, autók és finom illatok tér jengettek a levegőbe. Ki-ki a maga sátra felé vonult erre, mert a szakmabeli vállalatok, mint a Megyei Építőipar, Fűrészüzem, Tatarozó, stb. deszkabarakot készíttetett éthezőhelyül dolgozói részé­re. A Lmkács népi zenekara tagjai fáradhatatlanul húz­ta.: a jó ebédhez való nótát, még akitor is, amikor a bo­raitokban a söröshordók ke­rültek csapra — és már ré­gen betöltötték szomjoltó hi­vatásukat. 7~3 élután mindenki rnegta- lálta a maga szórako­zását. Lehetett bőven válo­gatni az izgalmas sportmér- kőzésben, zenében, tánc és kúltúrcsoportokban, kinek melyik tetszett jobban. A box-ring körül álltak a leg­többen. Repül a körhinta s állandó csattanással riasztot­ták a környéket a céllövöl­dék, meg a makacs, erős em­berek számára való bak­kecske, A hideg szél, az esővel riasztgasló borús ég sötéte­désig sem bírta elriasztania majális résztvevőit. Az építő­nap csak sikerült. Egy kis széltől nem riadnak azok, akik viharban edződnek. — Ps — H agy és dicső Karnevál herceg! Ha megérhet­ted volna — késő százak ictán — legifjabb szolnoki alattvalóid bájos seregszem­léjét, hisszük — fényes te­kinteted — nem is egy, ha­nem legalább tiz pillantásá­val méltattad volna apró mókamestereinket. őket nem hevítette Itália tűző napja nem cirógatta a nápolyi öböl langy fuvallata s nem derítette a párisi• ta­vasz sem. A gonosz Orbán csípte pirosra az orrukat, gémberitette fagyosra kezü­ket és fútta libabőrösre a Iá bukat. Mégis, egy sem ma­radt otthon közülök. A szol noki utcán megelevenedett mindaz, amit meseköltő va­laha is alkotott és a gyer- megfantásiában megfogant. Kései utódod és képviselőd előtt hódoltak minden szol­noki általános iskola tanulói — s udvarával együtt na­gyon meg lehetett elégedve a színpompás tarka sereggel. Névszerint egyet sem eme­lünk ki, mert hiszen egyik csapat jobb volt, mint a má­sik. Hogy ki volt a legjobb mégis, azt eldönteni nem vállalkozhat halandó alatt­való. 13 alóban a mesék biro- dalmává vált a szol­noki Beloiannisz-utca. A Pi­roska békés egyetértésben ballagott a farkassal —, Jan­csi és Juliska kézenfogta a söprűnyélen lovagoló gonosz boszorkányt. Döbrögit a má­sodik verés után vitték, kí­sérte egész szolgahada, Ali- Babát meg mind a 40 rab­lója. Csipke Rózsika épp úgy a sorban ballagott, mint a négy szélmalom, a púpos­teve, meg ki tudja még mi­lyen mesebeli szörnyek és tündérek. A teljes hűség kedvéért táltos muraközin vonult be Teli Vilmos, tüzes konflis lovon a többi híres gáncstalan lovag teljes korhű öltözetben. Mondani sem kell. hogy az ifjú sereg méltán érdemelte ki csodálatát a felnőtt társa­dalomnak s nem volt olyan godterhelt, fáradt ember, akinek az arcára mosolyt ve csalt volna a kicsinyek tün­dért menete. j*^ e, — és ezt is közöljük veled, minden mókák hercege — nem érdemli meg mindenki fényes tekinteted tíz pillantását. Csak kilenct vagy még annyi sem jár a társadalmi szervezetek ren­dezőinek. Tudnod keH ugyan­is, hogy az ifjú sereget —> hiába kgszültek, szorgoskod- tak hosszú hetek óta a felvo­nulás előkészítésén —1 nem fogadta senki más, mint ké­sei utódod ifjú Karnevál, Azaz Ö sem egészen, mert a fő-tér egy sarkán állt s ala­csony termete lévén, úgy közrefogta a felnőttek töme­ge, hogy ki sem látszott. Leg­alább egy kis pódium járt volna neki magas előkelősé­gére udvarával együtt. Be az sem lett volna rossz, ha hi­vatalosan üdvözölték volna őket a felnőttek nevében. Ha már a felnőttekről írunk — nekik sem jár nyolc pillantásodnál töibb. Kordon nem lévén, annyira szűk utat hagytak, a. mese- menetnek, hogy a tőrélceny Hamupipőkét is majd cl­taposták. Egy pillantásodra sem ér­demesítsd a sok fényké­pészt, akik majd annyian voltak, mint a gyerekek. — Valószínű azt gondolták, ha lehet május utolsó t>as&r~ napja gyereknap, építők nap­ja, miért ne lehetne fény­képész nap is harmadiknak. Állandóan megállították a menetet, a fennmaradó szűk teret keresztül-kasul szágul­dozták, hogy majd leverték lábáról Botond vitézt. p s végül palotád minden w kincse se volna elég arra, hogy méltóan megjutal­mazd a tanitóbácsikat, ta­nítónéniket, akik aprólékos gonddal, éjt nappallá téve, elővarázsolták a fantázia- szütíe mesevilágot. Fogadd Karnevál hercege minden pajtás hódolatát. Őszinte tisztelő alattvalód: — palatínus — Egy tsz, radalom alatt is gyarapodott JELENLEG 1570 holdon gazdálkodik a túlakőrösi Űj Élet Temclőszövetkezet. Te­rületnagyság szempontjából tehát nem tartozik a legki­sebb tsz-ek közé. A földje vi­szont gyenge minőségű, nagy­részt erősen kötött hajdani vízjárás. Az őszi búza még- csak kedveli valamennyire, s kiváló, acélos maggal fizet a ráfordított fáradtságért. De kapásokkal vétek rajta pró­bálkozni. Itt-ott persze akad némi partos rész kapásfélék temelésére is, ez azonban alig több 250—300 holdnál. Rossz szikfoltos földje miatt pár évvel ezelőtt még úgy ismerték az Üj Életet, mint a szövetkezetbe vágyó parasztok visszarettentőjét. Volt is ebben igazság jócs­kán ... Ötvenötben, s különö­sen az elmúlt esztendő folya­mán szemmellátható javulás történt a szövetkezetben. Ciff Ernő. az új elnök, a pártszer­vezet és a legszorgalmasabb tagok támogatásával olyan célt tűzött a gazdaság elé, amely ott legeredményeseb­ben követhető. A rizsterme­lés, a takarmányt bőven adó legelő és kaszáló területének kiterjesztése, az állattenyész­tés. valamint az állattartás kerültek ennek a célnak kö­zéppontjába. Az öntözőcsator­na-hálózatot kibővítették. a régebbi rizstclepck helyé­re 200 hold hcrcfüves lege­lőt és közel 100 hold lucer­nát telepítettek, a rizsvetés íerületét 150 holdra növel­ték. Ugyanakkor, a lehetőség ke­retén belül, szaporították az állatok számát. 1956. őszére túljutottak a nehézségeken és az immár jól gazdálkodó ter­melőszövetkezet egyre inkább felkeltette maga iránt az ér­deklődést. Aztán bekövetkezett az ok­tóberi ellenforradalom. Az ön­tözésre berendezett földek a búsás haszon reményét csil­logtatták meg Túlakörös ku- lákjai. dologkerülői előtt. Nem fukarkodtak hát a fenyege­téssel, hogy szétugrasszák a termelőszövetkezetet, s cse-1 léddé, napszámossá süllyesz- szék tagságát. Törekvésük le­küzdhetetlen akadályokba üt­között. Hiszen a kemény, ki­tartó munka gyümölcse már ott zöldéit a legelőkön, a lu­cernáson, ott húzódott hosszú gátak, öntözőcsatornák for­májában a száz és száz hol­dakon, ott érlelődött a rizste­lepek kövér kalászaiban. Nem egy gazszálat, nem egy négy­szögölet, ennyit sem kap in­nen ingyenélő, volt a tagság egyöntetű véleménye. A tsz-tagok visszaverték a dühödt támadást, s miköz­ben több tsz-ben sikerrel járt az ellenforradalmárok bomlasztó munkája, az Űj Élet gyarapodásnak indult. Százával vásárolt birkát a széthulló Törő Pál Termelő- szövetkezettől, s 450-ről majd­nem ezerre szaporodott juh­állományának száma. Területe köze] 600 holddal gyarapodott rövid idő alatt. Jöttek a be­lépők, tízével, húszával, az előbbi negyven tag helyett ha­marosan 95-en munkálkodtak a megnövekedett gazdaságban A pár éve még csak a rossz oldaláról emlegetett Oj Élet Tsz így gyarapodott az ellen- forradalom sötét napjaiban. « mutatta meg az ellenségnek, hogy a dolgozók összefogása hatalmas erő, kicsorbul rajta minden fegyver, amely a nép­re irányul. ÉS A JÖVÖ? Nagyszerű ké­pet mutat. Jó kétezer birka, nagyszámú sertés, párszáz da­rab szarvasmarha járja majd a buja legelőket. Az egész te­rületre kiterjedő öntözőrend­szer lehetőséget nyújt majd a legelő, a kaszáló, a lucerna és a herefüves öntözéshez is. Az öntözővíz átemelése a Kö­rösből nem jelent különösebb nehézséget. Csupán szivor- nyákkal, erőgépek közremű­ködése nélkül is megvalósít­ható. És meg is fog valósulni. A régi tagok bátor helytállá­sa és kezdeményezése, páro­sulva az új tagok szorgalmá­val, napról-napra közelebb viszi céljához az Űj Élet Ter­melőszövetkezetet. Busi Vince Mezőtúr

Next

/
Oldalképek
Tartalom