Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-24 / 95. szám

VF LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl AZ MSZMP SZOLNOK MEGYEI ELNÖKSÉGE ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 95. szám. ARA: 50 FILLÉR. 1957. április 24. szerda. Van mit vásárolnunk... Kevés embert kell emlékeztetni arra, hogyan áll­tunk a múlt év végén és ez év elején az áruellátással. Az üzletek leginkább üresen kongtak s mindenütt a panasz volt az első: nincs szappan, nincs dohány, nincs só, gyufa, petróleum, gyapjúanyag, stb., stb. Ha kaptak is ezekből a keresett cikkekből a bol­tok, az csak addig tartott, míg valaki megtudta. Az az­tán odacsődítette a népet, s vette mindenki, még akkor is, ha otthon már annyi volt belőle, mint még soha egyszerre. Bizonytalanság, a holnaptól való fojtott félelem fejeződött ki ebben a vásárlási módban. Az, amikor az emberek valami, nagyon rosszat sejtenek s minden­képpen igyekeznek túlmenteni saját magukat. Nemrég volt s nem jó volt. Abban az időben még nem tudtuk, mi lesz a forinttal, bizhatunk-e benne, vagy jobb mielőbb szabadulni tőle. Azóta aránylag nagyon rövid idő telt el. s most már minden egészen másképp alakult. Kormányunk, az államrend helyre­­állításának nagy munkája közben egy percre sem fe­ledkezett meg arról, hogy áru kell, hogy a nyugalmat, biztonságérzetet elsősorban csak úgy nyerjük vissza, ha van miből élni és van mit vásárolni. Ezért tartott igényt a baráti államok, elsősorban a Szovjetunió segít­ségére. Ha figyelembevesszük az októberi és az azt kővető termelési kiesés nagyságát, kijelenthetjük, hogy ilyen ne­hézséget kizárólag csak szocialista állam, csak szocia­lista kerskedelem képes legyűrni. Csak az tud ilyen nehéz időben is józanul helytállni. Bár év elején üresek voltak az üzletek, az árufor­galom mennyiségében lényeges csökkenés nem volt. 1956. március 15-ig ez az összeg 1 millió 879 ezer forint volt, s ezév ugyanezen időszakában mindössze 25 ezer forinttal volt kevesebb. Mondhatjuk, hogy ez az ősz­­szeg — az akkori helyzetet tekintve — nem számot­tevő. S ha volt áruhiány egyidőben, utána még na­gyobb volt a választék. Kerékpárból például a tavalyi­nál közel 500 darabbal többet, adtak et n negyében. 125-ös motorból pedig ötvennel került több a fogyasz­tókhoz, mint 1956 elején. Szappanból — ami miatt annyiszor és annyian tör­ték magukat a vásárlók — tavaly az cZ*p negyedévben 1232 mázsa fogyott el. Feltehetően ugyanennyi vásárló az Idén január és februárban — tehát csak két hónap alatt — 1217 mázsát vett meg. Hogy ezt a „szükségle­tet” csak a felvásárlási láz okozta, azt bizonyítja, hogy a 3. hónapban már csökkent, sőt az átlagos alá esett a vásárlás. Nyilván azért, mert a háziasszonyok vem tárolnak és halmoznak tovább, hanem, az eddig fel­gyülemlett készlethez nyúlnak elsősorban. Igaz, a job­bik eset. amikor olyasmiből van készlet, amihez min­denkor hozzá lehet nyúlni. Sokan megvettek olyan hol­mit is. aminek semmi haszna. Tiszaörsön például 45-ös nagyságú cipőt azzal a kéréssel vittek vissza a Vegyes­boltba, hogy cseréljék kisebbre, mert az ősszel, mikor megvették, nem próbálták fel. Nyilván ez a vásárlás legoktalanabb formája, ahol csak a pénzköltés volt a fő. Van áruféleség, amiből az eddigi átlagnál is több van most forgalomban. Ágyneműből, kartonból, flo­­konból, pikéből és egyéb hasonló anyagokból a tavalyi­nál jóval bővebb a választék s emellett ízlésesebbek a tavalyinál. S ha már itt tartunk, meg kell azt is emlí­teni, hogy fenyőfűrész áruból tavaly az első évnegyed­ben 166 köbméter jutott megyénkbe. Ezév első hó,rom, hónapjában viszont több mint ennek a tízszereséből ácsolhatnak az építkezők. Kereskedelmünk az események ellenére is felfelé ível. Nem titkolhatjuk azonban, hogy a régi betegsé­geiből jónéhány még mindig megvan. Roppant sok bosszúságot okoz a lakosságnak pél­dául a kisgépalkatrészek hiánya. Néha egyik-másik háztartási gép rendbehozásához csak egy-egy csavarra lenne szükség, de azt lehetetlen megkapni. Sok esetben aztán az emberek már megunják az örökös keresgélést, s inkább vesznek egy új gépet, mintsemhogy tovább mérgelődjenek. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy ez nem csak a vevőknek, az államnak is költsé­gesebb, mintha azt a bizonyos alkatrészt megkaphatnák. Nem gyakori, de előfordul olyan eset is, hogy nem ■ a készlet, hanem az elosztás, a gondoskodás elhanya­golása miatt van hiány. A mezőliékiek arról panasz­kodnak. hogy a XIV-es üzletben nagyon kevés az áru. ritkán van élesztő és több más mindennapi árucikk hiányzik, Taskonyban viszont, ahol semmivel sem dolgoznak jobb körülmények közt a, kereskedők, min­dig van ami az üzlet profiljába tartozik. Ez azt mu­­tatia. hogy ahol a boltvezetők ..élelmesek”, ott nincs hiány. Vannak még valóban „hiánycikkek” is. Meszet pél­dául sok helyen hiába kerestek az elmúlt hetekben. Elosztása igen körülményes, mert több fontos célt is szolgál. A megye szőlőterületének permetezéséhez elég lenne a meglévő készlet, viszont az épületek takarítá­sára már nem futja. Itt a legnagyobb gond: az elosztást úgy megejteni, hogy az a legigazságosabb legyen Hiánnyal kell még számolnunk egyes kozmetikai cik­kekből. De lehet-e ezeket a hiányokat párhuzamba vonni a legfontosabbakkal, a ruházati és élelmezési cikkekkel? Nem. Mindezt összevetve, elmondhatjuk, hogy kereske­delmünk helytállt a legnehezebb időkben is. Helytállt úgy, ahogyan ez csak szocialista államban lehetséges. — bo ,JZS“ motorkerékpár es Moszkvics kisautó érkezik A Szovjetunióból rövidesen újabb motorkerékpár- és autóküldemény érkezik; A kismotorok helyett most 350 köbcentiméteres „1ZS” már­kájú motorkerékpárokat ka­punk, amelynek az ára 24 000 forint lesz. Ugyanezzel a szál­lítmánnyal Moszkvics típusú kisautó is érkezik. (MTI) Cseh gyártmányú varrógépeket árusítanak A kereskedelem rövidesen megkezdi a Lada márkájú csehszlovák gyártmányú var­rógépek árusítását. A gép eikk-cakk rendszerű és jól bírja a a terhelést. Rövidesen forgalomba kerül a háziipar egy új gyártmányú varrógépe is, amely jobb az eddigiek­nél. (MTI) Százszeméíyes iurfSioszálló A Turistaházakat Kezelő Vállalat uj, száz személyes tu­ristaszállót nyit május 15-én. Az uj ház a Mátra egyik leg­szebb vidékén, a mátraházi és a parádi út elágazásánál épült. Hűsítő ital hésiiil a paradicsomból Több nyugati államban, így Angliában és Nyugat-Német­­országban az úgynevezett iható paradicsomiének igen nagy a fogyasztó tábora.. A külföldiek meleg időben hű­­skő italként isszák a paradi­­csopilevet, amely valamivel higabb a nálunk isméit be fő­zött paradicsomnál. Az ital nem csak kellemes, üdítő ha­tású, hanem magas tápértékű is. Az idén már a hazai kon­zervgyárak is megkezdik az iható paradicsomlé készíté­sét. Tizenöt vagönnyi kerül belőle forgalomba, de jelen­tős mennyiséget szállítanak majd külföldre is. (MTI) E?demes szerződni a bortermelőknek Április 20-án országszerte megkezdték a borszőlő, a must és a borértékesítési szerződések kötését.- Igaz ugyan, hogy messze még a szüret, de a gazdák, a gazda­ságok többsége azt tartja: ’jobb előbb, mint utóbb, rnert egyrészt jól jön őszig a hek­­tónkinti 200 forint termelési előleg, másrészt pedig kár lenne a késlekedés miatt ki­maradni a szerződéskeretből. Négy világrész tizénél országába szá!» lífunH keriimagvakat A belföldi zöldségtermelés ás i-o.rtimagtermelés növekvő becsületéről, a fokozódó ter­melési kedvről tanúskodik a Kertimagtermeltető és Vető­magellátó Vállalat első ne­gyedévi forgalmi statisztiká­ja: 26 400 mázsa kertimagot adott el a vállalat, ami 7100 mázsával több. mint a múlt év hasonló időszakában el­­ndott mennyiség. Az export statisztikája ugyancsak erőteljes emelke­dést mutat. Jelenleg négy vi­­' ágrész tizenöt országába szállítunk — nagyrészt szer­ződéses alapon — vetőborsót, v_yőbabot, konyhakerti mag­vakat és fűmagvakat. «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a MA: öreg. hareös, f izénk iltnecj tP 88 perc alatt a Föld körül MENNEK A LÁNYOK Képes riport az ötödik oldalon 4%^%» — Odaítélték az 1957 évi Lenfn-díjakat Moszkva ( MTI). — A TASZS55 jelenti: Közzétették a Lenin-díja­­kat odaítélő bizottságok hatá­rozatait az 1957. évi Lcnin­­díjakról. Művészeti és irodalmi té­ren öt díjat adtak ki. A ki­tüntetettek a következők: Galina Ulanova balctt-tán­­cosnő, a balettművészetben elért kiváló eredményeiért. Szergej Konyenkov szob­rászművész, 1954-ben készült „Önarckép’’ című szobráért. Lconyid Leonov író „Orosz erdő” című, 1953-ban megje­lent nagy alkotásáért. Két díjat a kitüntetett ha­lála után adták ki: Szergej Prokofjevnck. a világhírű zeneszerzőnek alko­tóélete utolsó szakaszában született VII. szimfóniájáért és Musza Dzsalil tatár köl­tőnek „Moabiti füzet’’ című költcmcnyciklusáért. Kiadtak hét tudományos és tíz technikai Lenin-díjat. A kitüntetettek között van Andrej Nyikolajevics Tupol­­jev akadémikus, a híres re­pülőgéptervező is, aki a Tu- 104 lökhajtásos utasszállító repülőgép megtervezéséért kapta a díjat. 14 soros vetőgépet nyert a LOL1 Ó-n Tudvalévő, hogy minden hónapban egyszer megrendezik az előző hónapi lottó­játékban résztvett szelvények jutalom­sorsolását. Itt azután azok is nyerhetnek — méghozzá értékes tár­gyakat — akiknek előzőleg egyetlen ta­lálatuk sem volt. Az első jutalomsor­soláson 180 boldog nyerő akadt, ezek kö­zül az egyik Pintér Józscfné, a tiszabői Szikvízüzem dolgozó­jának a felesége, aki 14 soros vetőgépet nyert. Igaz. hogy csak 2 hold saját földön gazdálkodik és ahhoz kicsit nagy ez a gép. de azért naqy örömöt hozott a házhoz. Hogy megtartják-e vagy sem, azt még nem döntötték el, de any­­nyi bizonyos, hogy a. faluban már jelentke­zett néhány gazda, hogy szívesen átven­né, ha nekik nem kell. Pintérek a férfi, az asszony, meg a 9 éves kisfiú külön-külön egy-egy szelvénnyel lottóznak hetenként, „gondol omszerint” — ahogy mondják — és ezután is így fogják csinálni. Egyszer már a kisfiúnak is volt két találata. Remélik, ez­után is hozzájutnak a maguk szelvényéhez, bár Tiszabőn a vető­gép-nyeremény óta magasra szökött a. lottózást kedv és egy­kettőre elkapkodják az odaérkezett szelvé­nyeket. Cukorrépa termelési versenyt kezdeményezett a jásztelki loibuchin Tsz és Jászboidoghaza község A jászberényi járás terme­lőszövetkezeti és egyéni pa­rasztjai a jásztelki Tolbuchin Termelőszövetkezet és Jász­­boldogháza község kezdemé­nyezésére cukorrépa termelé­si versenyt indítottak. A Tol­buchin Tsz tagjai vállalták, hogy ebben az esztendőben holdanként 200 mázsa cukor­répát termelnek. Ilyen felté­telek mellett hívták verseny­re a jászberényi járás szövet­kezeteit. A jászboldogházi egyéni gazdák pedig holdanként 150 mázsás községi átlagot akar­nak elérni. Ök a járás egyéni gazdáival versenyeznek. A járási tanács mezőgazdasági osztálya és a Hatvani Cukor­gyár termelési részlege szak­szerű felvilágosítással, szak­tanácsadással, a kártevők el­leni védekezés, a növényápo­lás előrelátó megszervezésé­vel mozdítja elő a cukorrépa termelési verseny sikerét. Legújabb Jordániái fejlemények Amman (MTI). A Reuter a legújabb jordániai esemé­nyekről beszámolva közli, hogy a jordániai baloldali pártok vezetői Nabliszban tar­tott ülésükön a Khalidi-kor­­mány lemondását, valamint azt követelték, hogy vala­mennyi párt képviselőiből koalíciós kormány alakuljon. Sürgették továbbá, hogy a hadsereg vezetésében állítsák vissza a két héttel ezelőtti helyzetet, s hogy Jordánia utasítsa el az Eisenhower­­lervet. A középkeleti hírügynökség jelentette Ammanból. hogy Jordániában tüntetések vol­tak. A tüntetők is egy uj ko­alíciós kormány megalakítá­sát, az Eisenhower-Doktrina elutasítását, az ammani ame­rikai nagykövet- és amerikai katonai attasé kiutasítását, a letartóztatott tisztek szaba­­donbocsátását követelték. A Reuter ammania jelenté se szerint khalidi miniszter­­elnök nyilatkozatot tett. — amelyben „alaptalannak” mi­nősítette azokat az állításo­kat, amelyeket Hajari tábor­nok és mások Damaszkusz­­ban tettek. A miniszterelnök nyilatkozatában hangsúlyoz­ta, hogy Jordánia „hű marad Egyiptom cs Szíria szabad arab politikájához.” ■ ■ ■ Az AFP jelentése szerint a kairói rádió hírmagyarázója hétfőn este a következőket mondotta a jordániai helyzet­ről: — A ielenlegi jordániai összeesküvés nemcsak a ior­­dániai nép ellen irányul. An­nak célja biztosítani a kül­földi uralom visszaállítását az arab országokban, meg­semmisíteni a hosszú éveken át nehéz küzdelemmel elért eredményeket és olyan célok szolgálatába állítani az arab országokat, amelyek össze­egyeztethetetlenek érdekeik­kel és a nemzetközi békével. (MTI). HÍREK a külpolitikából Peking (MTI). Az Uj Kí­na jelentése szerint Csou En Laj miniszterelnök hétfőn es­te viszontlátogatást tett a Ja­pán Szocialista Párt Kínában tartózkodó küldöttségénél. A megbeszélés másfél óra hosz­­szat tartott. (MTI). Stockholm (AFP) A svéd fővárosban igen nagy meglepetést keltett Sture Henriksson közlekedésügyi miniszter öngyilkosságának híre. amelyet csak hétfőn a késő délutáni órákban hoztak nyilvánosságra. — Azonnal vizsgálatot indítottak az ön­­gyilkosság okának megállapí­tására. A negyven éves Hen­riksson özvegyet és két gyer­meket hagyott hátra. Berlin (MTI) Kurt Sie­­veking, Hamburg főpolgár­mestere. aki jelenleg a Nyu­gatnémet Szövetségi Tanács elnöke, szovjet meghívásra — júniusban Leningrádba láto­gat. Ez lesz az első eset. 4 de nauer moszkvai útja . óta. hogy vezető nyugatnémet po­litikus hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Uj Delhi (MTI) Mint a Reuter jelenti, illetékes U.i- Delhi körökből szerzett érte­sülés szerint Neliru minisz­terelnök valószínűleg látoga­tást tesz Norvégiában. Svéd­országban. Dániában és Finn­országban. mielőtt résztvenne a brit nemzetközösség mi­­niszterelnök-rtnek kezdődő konferenciáján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom